Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-01-17 / 3. szám

4.oldal 1999. JANUÁR 17. Evangélikus Élet Karácsonyi vásár a soproni gyülekezetben „Barkácsolni - másokért” „Kis karácsony, nagy karácsony, Kisült-e már a kalácsom?... ” - éneklik óvodás, kisiskolás gyermekeink. A kará­csonyi készülődés egyre nagyobb mére­teket ölt. Már természetesen ott, ahol er­re az anyagi feltételek megvannak. De ahol még kenyérre is alig telik, - nem­hogy kalácsra?! „Szegények mindenkor vannak veletek...” - mondta Jézus Urunk. Bizony, így van ez ma is. A gyülekezetek pénztárában - így ná­lunk is - természetesen minden évben van egy meghatározott összeg elkülönít­ve a szegények megsegítésére, a rászoru­lók karácsonyi megajándékozására. A mai nehéz gazdasági helyzetben azonban a pénz vásárlóértéke egyre csökken. Néhányan el­kezdtünk töprengeni azon, ho­gyan lehetne kiegészíteni, meg­pótolni a gyülekezet anyagi se­gítségét. így született meg az a gondolat, hogy rendezzünk egy karácsonyi vásárt, ahol a ma­gunk által készített dolgokat ér­tékesíthetjük. A bevételből azu­tán tartós élelmiszer-csomagokat állíthatunk össze, amivel a rá­szorulók gondjait egy kissé eny­híthetjük a gyülekezet pénzado­mánya mellett. A terv megvalósítása érdeké­ben tehát még az év elején ösz- szejött egy kis csoport olyan asz- szonytestvérekből, akiknek ked­vük is volt, időt is tudtak biztosí­tani a gondolat megvalósítására. Elindítója és szíve-lelke ennek a közösségnek Kerstin Sprügel né­met lelkésznőnk volt. Szimonné. Mária néni pedig rengeteg szép és jó ötlettel, valamint a megvalósításhoz szükséges anyagokkal látott el minket. Mindketten maguk is aktívan részt vettek a munká­ban, irányítottak, segítettek és megmu­tatták: mit hogyan csináljunk. Például karácsonyi képeslapokból nemcsak mennyiségileg nagyon sokat, hanem sokfélét is készítettünk. Volt keresztsze­mes hímzett mintával, színes papírra­gasztással, origámi-hajtogatással díszí­tett képeslap. Az ügyes asszonykezek horgolással, kötéssel, varrással a legkü­lönfélébb használati tárgyakat állították elő. Szerepeltek a választékban filcből való gyümölcstartó, varrott és horgolt tű­párna, kötött edényfogó ruhák, népmű­vészeti kézimunkák, ikebana asztaldí­szek... Még felsorolni is nehéz lenne mindent, ami otthon, illetve a kétheten­ként - majd ősztől hetenként - tartott „Barkács-kör” - „Bastelkreis” összejö­vetelein napvilágot látott. Az együtt vég­zett munka, főleg azonban az egymással való oldott és kötetlen beszélgetés lehe­tősége hamarosan meghitt közösséggé kovácsolt minket. Őszintén szólva, kissé hiányoznak is most ezek a kedves dél­utánok, de vigasztal a reménység, hogy jövőre „folytatása következik”. Aztán elérkezett a kitűzött időpont. Advent 1. vasárnapja előtt, november 27-én nyílt meg a Karácsonyi Vásár. Előző délután komoly munkát és fárad­ságot jelentett a templom előterében fel­állítani és elrendezni mindent az árusí­táshoz. Meglepő és örvendetes volt az érdeklődők első „rohama”. De az „ügye­letes eladók” vidáman álltak helyt az asztalok mögött. Nagy volt a forgalom, szépen fogyott az áru, növekedett a be­vétel. Péntektől vasárnap délig volt nyit­va a vásár, a maradékot pedig ádvent 3. vasárnapján még odakínáljuk az érdek­lődők elé. Az 1998. ádventjén rendezett Karácso­nyi Vásár az első ilyen alkalom volt gyü­lekezetünkben. Talán máshol is megpró­bálkoznak a hívek ilyen kezdeményezés­sel, ha elterjed a híre. Mert nagy öröm átélni a másokon való segítésnek ezt a formáját. Atmelegíti szívünket az él­mény, hogy jelmondatunkat: ..Barká­csolni - másokért" valóra válthattuk. Igen, másokért fáradozni, mások megse­gítésére erőt, időt áldozni, másoknak örömet szerezni, olyan testvéri szeretet- ről tanúskodik, amely „megéri”, „kifize­tődik” - hiszen a „mennyei kincs” gyű­lik általa. Akiknek pedig karácsonykor az asztalára kerül egy ilyen csomagocs­ka, azok a kézzel fogható segítség mel­lett megismerhetik azt a forintban kife- jezhetetlen értéket, hogy nincsenek ma­gukra hagyva gondjaikkal, nehézségeik­kel; egy velük is törődő, élő közösséghez tartoznak, mely nemcsak karácsonykor, hanem egész éven át odafigyel rájuk és számontartja őket. „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük, vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemze­dékre, örökkön-örökké.Amen. ” Magassy Katalin Le a kalappal Most nem a személyiségpedagógia ki­váló képviselőjére, az egykori pozsonyi teológiai tanárra, s később a kolozsvári magyar egyetem utolsó rektorára - Schneller professzorra - gondolunk, ha­nem azonos nevű dédunokájára, Buda­pest főépítészére, aki egy ideig a főváros polgármestere volt. Le a kalappal előtte a Magyar Nemzet október 15-i számában „ Város és keres­kedelem " címen írt, egész oldalt kitevő, színvonalas tanulmánynak is beillő cik­keiért. Le a kalappal - mindenek előtt azért, mert a helyhatósági választások kampány-időszakában személyeskedés­től és napi politikától mentes áttekintést adott elsősorban Budapest, de általában a városok életét veszélyeztető - én így mondanám - rákos megbetegedés veszé­lyéről. Felhívta ugyanis figyelmünket a piacgazdasági szempontok előtérbe nyo­mulása következtében a főváros szerke­zetét deformáló kóros és káros változá­sokra. Miről van szó? „A gazdasági átalakulás során ott vannak a legnagyobb bevásár­ló központ-láncolatok üzemeltetői is: így például a Tesco, az Auchan, a Lurdy, a Cora”. - Megemlíthetnék még a Duna Plaza, a Mammut és egyebek mellett a Pólus Centert, ahol az egyházak számára is biztosítanak „szolgáltató” központot. Mi a baj? Az, hogy „a mai piac a városi élet átalakulásának egyik legfontosabb motorjává vált.” Le a kalappal Budapest főépítésze előtt, mert bátran és egyértelműen kimondja: „Célszerű volna szigorúan megálljt pa­rancsolni a városokon kívüli, szervesen sehová se kapcsolódó bevásárló közpon­toknak.” Miért? Érvei közül csak néhá­nyat emelünk ki. A bevásárlóközpont „önmaga akar vá­ros, vagy városközpontpótlóvá válni: szentély, erődítmény és piac akar lenni. »Excentrikus központ«, amely „elszip­pantja a hagyományos városközponttól először a kereskedelmi, szolgáltatási funkcióknak egy részét, majd magához vonzza a kulturális és szórakoztató funk­ciókat, a település belső magját elgyen­gítve.” „A mai kereskedelem elhitette magá­ról, hogy a vásárlás élmény - a vásárló­kat profán zarándokútra készteti, hiszen azt csillantja fel bennük, hogy ha elérik céljukat, egyfajta beteljesedés-élmény­ben lesz részük.” Le a kalappal Schneller István főmér­nök előtt, mert példát mutat arra, mit je­lent ma coram Deo - Isten színe előtt - gondolkodó szakemberként felelősen résztvenni a közéletben. Mit jelent „értéksemleges” gondolkodás helyett komolyan venni az ember ügyét. Mit je­lent a társadalom és benne az egyes em­ber jövőjét figyelembe venni. Az önző, az élethabzsoló fogyasztói társadalom embere helyett az erkölcsi értékeket komolyanvevő, önmegvalósító ember boldogulásának lehetőségeit szeretné Schneller István biztosítani. Ezért figyel­meztet a kísértésre. Hankiss Elemérnek a Helikon múlt évi számában megjelent Német zsinati híradó Október 17-21-ig rendezték meg Húsúmban (Schleswig-Holstein) a VELKD (Egyesül Németországi Evan­gélikus Egyházak) 9. zsinatának (Generalsynode) 2. ülésszakát. E szerve­zet nyolc evangélikus tagegyházat foglal magába: a bajort, a braunschweigit, a hannoverit, a mecklenburgit, az észak- elbait, a szászt, a schaumburg-lippeit és a thüringiait. További öt evangélikus tarto­mányi egyház: a bádeni, a lippei, az ol- denburgi, a pommeráni és a württember- gi nem tagjai ennek az egyesülésnek. A jellegüknél fogva két csoporthoz tartozó evangélikus egyházakat egy másik szer­vezet, a Lutheránus Világszövetség Né­met Nemzeti Bizottsága (DNK des LWB) fogja össze. Németországban léte­zik az egyházaknak egy további egyesü­lése is: az EKU (Uniált Evangélikus Egyházak), melynek hét un. uniált (evangélikus-református) tagegyháza van. A VELKD-hoz és az EKU-hoz tar­tozó egyházak munkáját a Németországi Protestáns Egyházak (EKD) bizottsága koordinálja. A VELKD a Luhteránus Vi­lágszövetség 1947-es megalakulásának, illetve a nemzeti szocializmus alatti né­met egyházharcnak (Kirchenkamf) a ha­tására jött létre, 1948-ban. Zsinata 54 vá­lasztott és 8 megbízott tagból áll. A VELKD tagegyházai (hozzánk hasonló­an) a Konkordia Könyvben (1580) meg­jelent egyetemes illetve evangélikus hit­vallások alapján állnak és tanítanak. A mostani ülésszakon több fontos hatá­rozat született. Ezek közül talán a legje­lentősebb az Új Agenda (Evangelisches Gottesdienstbuch) elfogadása és annak bevezetése a gyülekezetekben. Néhány évvel ezelőtt kezdődött meg az a komoly munka, mely az eredetileg 1955-ben megjelent, később többször javított Agenda (Agende I) megújításával és az uniált egyházak számára is elfogadható istentiszteleti rend megalkotásával fog­lalkozott. Az új Agenda egyik érdekessé­ge, hogy az úrvacsoraosztással egybekö­tött evangélikus istentisztelet - Lutherre hivatkozva - „evangélikus misének” ne­vezi. A zsinat egy másik határozatban, a Lutheránus Világszövetség Tanácsa által is jóváhagyott: „A megigazulástan közös magyarázata” című dokumentumra érke­zett katolikus válasszal foglalkozik. A vatikáni nyilatkozat (1998. június 25.) többek között megállapítja, hogy a „magnus consensus”, azaz a teljes egyet­értés létrejöttéhez további pontosításokra van szükség. Szerintük ugyanis az evan­gélikus nyilatkozatból nem derül ki egy­értelműen, hogy egyes fogalmak, illetve teológiai kifejezések alatt (mint például „simul iustus et peccator”), ki mit ért. Ennek ellenére a VELKD határozatában örömmel nyugtázza, hogy a két egyház közötti párbeszéd megkezdődött, s ezál­tal a megigazulástan üzenetének aktuali­tása újra hangsúlyossá válik mindkét egyház életében. A zsinaton több külföldi evangélikus egyház képviseltette magát, így például a norvég, a svéd, a finn, a lett, a lengyel, a cseh, a szlovák, a magyar, az olasz, a svájci, az amerikai, az argentin és a pápua-újgineai. A tárgyalásokat külön­böző programok színesítették: kirándu­lás Föhr szigetére, a husumi diakóniai központ megtekintése, fogadás egy ten­gerjáró fedélzetén. A következő ülésszak jövő októberben lesz, melynek rendező­je a Braunschweigi Evangélikus Tarto­mányi Egyház. Blázy Árpád Schneller István mérnök előtt írását is figyelembe véve nevezi a bevá­sárlási központot a „fogyasztás templo­mának”. Ugyanis „az emberek tömegeit kondicionálja a fogyasztásra, mint élet­módra, s így a javak birtoklására - azok tényleges eszközként való használata he­lyett... a mesterségesen könnyed hangu­lat hatására lényegesen többet és mást is vásárolnak, mint tényleges szükségletük - vagyis bizonyos értelemben tényleg el­vesztik józan eszüket.” Ez nem kegyes beszéd, mégis az evangéliumtól ihletett. Ezért hangoztatja: „Kívánatos volna fe­lülvizsgálni a vasár- és ünnepnapi nyit- va-tartást, korlátozni a szabadidős funk­ciók terét, beleértve a játéktermeket és a szerencsejátékokat.” Október 21 -én résztvettem a Deák téri gimnázium dísztermében rendezett értel­miségi főrumon. Téma: Evangélium a fogyasztás templomában. Beszámolót hallottunk a Pólus Centerben egy éve működő ökumenikus Egyházi Központ tevékenységéről. Naponta 11-19 óra kö­zött tartják nyitva. Amíg a szülők vásá­rolnak, díjmentesen foglalkoznak a gyer­mekekkel. Vasárnap du 4 órakor áhítatot tartanak különböző egyházak szolgálatá­val. Havonta koncertprogramot szervez­nek. Szívesen várják a betérőket a most szerveződő filmklubba. Invitálják a vá­sárlókat: „Jöjjön be hozzánk, nézze meg könyveinket, kazettáinkat, vagy kérhet tájékoztatást egyházi szolgálatokkal (ke­resztelő, esküvő stb.) kapcsolatban.” Tiszteletreméltó a missziói felelősségből eredő odaadás. „Lépést kell tartanunk a mai világgal. A kommunikáció új formáit kell megta­lálnunk” - hallottuk. A hozzászólók ér­tékelték a jó szándékot, de - a Zászkaliczky Péter által Malakiás köny­ve alapján tartott záró áhítatig - figyel­meztettek a kísértésre: ilyen keretekbe il­leszkedve, az egyház könnyen szolgálta­tó vállalattá válhat. Ha Schneller István jelen lett volna, - felteszem - megkér­dezte volna: szentesítheti-e az egyház je­lenlétével a fogyasztásra és annak foko­zására beállított életvitelt a piacérdeket, a divat alattomos diktatúráját; a kisvál­lalkozókat tönkretevő, sivár magatartási formákat népszerűsítő mammut intézmé­nyeket? - Csak az együttlét végén ke­zembe nyomott cédulán olvashattam, de a teremben nem hangzott el a következő rigmus: Mammut, Center, Pláza, Cora, Multiplex és Coca-Cola A polgártól azt akarja, Legyen konzum-idióta. Benczúr László J A halál oka: Különösen - fiatalok fejezik be az éle­tüket így. Kb. egy évvel ezelőtt temet­tem egy fiút, szüleinek egyetlen gyer­mekét. Autószerelői szakiskolát végez­te s a gazdag szülők megajándékozták egy extra fakormányos kocsival. Öten indultak diszkóba. 120 km-es sebes­séggel száguldottak s egy nagyon szűk utca bejáratában egy tócsában megcsú­szott a kocsi s a megyei könyvtár épü­letének a sarkába ütközött. A fiú ször­nyethalt, a többiek kisebb-nagyobb sé­rülést szenvedtek. Megrendítő temetés volt. A szülők mély sebbel néztek az üres sírba, mely elnyelte egyetlen, sze­retett fiukat. Feleségemmel Zürichben nyaraltunk. Egy napon kirándultunk Bembe. Éppen akkor vonult végig a vá­roson az antik gépkocsik hosszú sora. Az egyik autó hátsó ablakán ezt olvas­tam: „Gott gab die Zeit, von Eile hat Er nichts gesagt,” (Az Isten adta az gyorshajtás időt, de a sietésről semmit sem szólt.) Az most különös és időszerű. Nem sze­retem nézni az autóversenyeket. Az au­tók gyárosai versenyeznek abban, hogy minél sebesebben száguldó kocsikat gyártsanak. Repülőgépek... általában minden gép sebességi teljesítése minél nagyobb legyen. Már elérték azt a ha­tárt, mikor az ember már nem ura a gép­nek. Jevgenyij Jevtusenko „A rohanás a kornak átka” című versének csak két utolsó versszakát idézem. „ Tovább ne rohanj eszelősen, Állj meg, te, földnek embere! Bomba pusztulj a levegőben, golyó a coliba sülj bele. Ember! Légy büszke szent nevedre! Szemed emeld az égre már, s a bomlás, züllés közepette Hallgass a szóra állj - megállj! ” Hernád Tibor r Százötven éves diakónia Novemberben írtunk már a német diakónia wittenbergi ünnepéről, múltjáról és szolgálatáról. Egy másik résztvevő tollából a városban lezajlott eseményekről kapunk tudósítást. Németországban 1848-ban indult el az az egyházi szolgálat, amelyet Johann Hinrich Wiehern hamburgi lelkész (élt 1808-1881). Wittenbergben tartott prédi­kációja, sőt annak csupán egy mondata indított el. Ezt a mondatot tekinthetjük egy új szolgálat kezdetének. Idézzük: „Mondja az Isten erejével felkészített egyház: hozzám tartozik mind a szeretet, mind a hif. ” Ennek a mondatnak várat­lan hatása volt a tartományok evangéli­kus egyházában. Hatásaként megalakult egy központi bizottság a szolgálat meg­szervezésére. A bizottság gondoskodott arról, hogy az egyházakban meginduljon a diakónia új formájában. Már elnevezé­sében is újat mondott. Az eddig használt „belmisszió” helyébe lépett - elsősorban a szeretetmunkában - a diakónia neve. Mindez 1848-ban Wittenbergben, Luther városában kezdődött. Azóta százötven év telt el és a Wichem igéje által ébresz­tett diakónia él és gyarapodik hitben és erőben. Wittenberg ünnepelt ezekben a szep­temberi napokban. A középkori utcák és házak megteltek örömmel ünneplő soka­sággal, hazaiakkal és külföldiekkel. Leg­inkább szemléltethető az ünneplő város öröme, ha magunk elé képzeljük az ut­cák és terek alaprajzát egy háromszög formájában. Egyik csúcsa ennek a há­romszögnek a városi templom sok száz éves patinás épülete, a másik csúcsa a „95 tétel” temploma (Vártemplom). A háromszög harmadik csúcsán a Luther- ház emelkedik magasra. Az egyház tör­ténetének ezek a nagyszerű emlékei megmozgatják ma is a szíveket emlékez­tető jelként. A dús program azonban e „kegyhelyeken” kívül városszerte még 9 helyen hívogatta az érdeklődőket külön­féle témák előadására és megbeszélésé­re. Nem maradtak üresen sem a templo­mok, sem a gyülekezeti termek. Minde­nütt élénk érdeklődés kísérte a témákat. A témák? „A diakónia az egységes világ­ban.” „A hit mint erőforrás a szolgálat­hoz.” „Szegénység a jómód árnyéká­ban.” A barátságos szeptemberi napok szabadtéri előadásokat is lehetővé tettek. Az utcák és terek, az alkony és az est órái is mozgalmasak voltak. Zenekarok, énekkarok, tánckarok igyekeztek a han­gulatot melegebbé tenni. A városközpont sok utcája sátrakkal volt tele. A különfé­le diakóniai közösségek, intézmények, egyesületek munkatársai állottak sátrak előtt és készségesen válaszolgattak mun­kájukat érintő kérdésekre. Az egyik sá­tornál a statisztika tükrében láthatjuk a diakónia mai képét Németországban. Csupán egy adatot szeretnék kiemelni. A német diakónia intézményeiben ma 40.000 munkatárs szolgál. Az öröm sok­féle formában terjedt szét az ünneplő vá­rosban. Gyermekek játszottak a téren, vidám kiáltozásuk betöltötte az utcákat. A gyermekcsoport fogyatékos és egészsé­ges tagok gyülekezete volt. Egymásnak örültek és egymásnak segítettek. Aho­gyan Luther is bíztatta gyülekezetét a vá­rosi templomban 1522. március 9-én: „Szükségünk van szeretetre és szeretet­tel bánjunk egymással, ahogyan Isten tette velünk a hit által.” Többhelyütt terí­tett asztal várta a jó étvágyú vendégeket: a szeretetvendégség természetes része a diakóniának. Ezzel a szeretettel tekint­hettek Cranach oltárképére a városi templomban, amely Jézus tanítványai­nak asztali közösségét ábrázolja. Kerete óriásivá növekszik, az egész város ün­neplő közösségét magába fogadja, mint Jézus vendégét. Cranach oltárképéből béke, öröm közösség árad., Wichem wittenbergi prédikációjának mondata termékeny ige volt. Megismé­telte Jézus szavait: „Szeretetben éljetek”. Muncz Frigyes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents