Evangélikus Élet, 1999 (64. évfolyam, 1-52. szám)

1999-06-06 / 23. szám

4. oldal 1999. JÚNIUS 6. Evangélikus Élet Pedagógusok napján emlékezünk és gondolunk régi pedagógusokra, és mai iskoláinkra, áldást kérve munkájukra. A Tanító úr R égen, még a húszas években fiatal tanítót kapott az Ipolyvecei Evangélikus Elemi Iskola. A ne­ve Herman József. Egyenesen a tanítóképzőből jött, a diplomaosztás után. Félárván nevelkedett, ösztön­díjas fiatalember volt. Igyekeznie kellett az első fel­kínált állást elfogadni. Ipolyvece, az Ipoly völgyében fekszik, szép kis fa­lu, szorgalmas néppel. Abban az időben a falu csak egy hosszú és széles utcából és egy mellékutcából állt. A fiatal tanító nagy reményekkel kezdett új éle­téhez. Szép háromszobás szolgálati lakást kapott. A lakás az utcaffonton állt, az udvarrészen pedig egy is­kolaterem volt, tágas és napfényes, nagy ablakokkal. A tanító úr megnősült, boldog családi életet élt. Az Úr megáldotta őt két gyermekkel, egy lánnyal és egy fiúval. Rövid boldogság után a halál angyala el­vitte tőle gyönyörű feleségét és kislányát. Abban az időben a TBC uralkodott a falu népén, és még nem ismerték a betegség ellenszerét, gyógymódját. Csak a Magas-Tátra levegőjével próbálkoztak gyógyíta­ni. Repülőgépen vitték a beteget a Magas-Tátrába, de csak a sok-sok pénzt vitte el, a TBC-bacilus ma­radt és a beteg elvérzett. A tanító úr kettétört életével és az 5 éves fiával pró­bálkozott talpra állni, identitását megtartani. Erős hite volt, bízott a jó Istenben, és az Úr akaratát tiszteletben tartotta és nem zúgolódott ellene. Folytatta a tanítást, a fiát is magával vitte az iskolába, és az első padba ültet­te, hogy szem előtt legyen. Az iskola abban az időben hatosztályos volt. Mind a hat osztály tanulói abban az egy tanteremben voltak. A tanító úr az első osztálytól a hatodik osztályig minden tanulónak a feladatát feladta, a leckét kikérdezte és értelmük szerint foglalkozott ve­lük. A kisfiának tiszta lapot adott, hogy rajzoljon ákom-bákomokat, és azt is osztályozta, fia örömére. Jó képességű ember volt. Perfekt beszélt németül, értett a zenéhez, orgonálni is tudott, ő lett az egyház kántora is. A tanítási óra kezdetén halálos csend volt. Az osztály felállva egyszerre köszönt: „Erős vár a mi Istenünk.” A tanítónak tekintélye volt. A nádpálca mindig az íróasztalon feküdt... nyugodtan feküdt, nem volt rá szükség, hogy működésbe lép­jen. Az óra kezdése előtt felállva imádkozták ezt az imádságot: „Istenünk, Urunk, ismét tanuláshoz fo­gunk, nyújtsd áldásodat kérünk, légy munkánkban szent vezérünk. Amen... ” Pedagógiai módszerei kifürkészhetetlenek, annyi bizonyos, hogy hosszú évek alatt sok nagy talentu- mú gyereket fedezett fel az iskola padjaiban, és azo­kat minden igyekezetével a továbbtanulásra ösztö­kélte. Az okos gyerekek szüleihez bekopogott, hogy meggyőzze az egyszerű paraszt szülőket arról, hogy nem szabad parlagon veszni hagyni gyermekeik tu­dását és a velükszületett tehetséget, tovább kell ta­níttatni őket. A szegényebb szülők tehetséges gyer­mekeit pedig úgy támogatta, hogy segélyért folya­modott egyes fórumokhoz. Az indíttatás és az ösz­tönzés oly nagy eredményeket ért el ebben a kis fa­luban és ebben a kis létszámú evangélikus gyüleke­zetben, hogy sok diplomás, doktorált, lelkész, tanár, mérnök emberrel dicsekedhetünk. Ezek az emberek, akik szétszóródtak az országban és akik még élnek, mindig nagy tisztelettel emlegetik Herman tanító úr nevét, akinek sokat köszönhetnek. A hitet - mert a hittant is ő tanította az elemi iskolában, - a sok szép egyházi énekünket. Mi énekeltünk, ő pedig harmó- niumon kísérte. Igaz, hogy egy-két billentyűje már kitörött a harmóniumnak, megette a szúféreg, de azért nagyon gyönyörűen szólt, és a kis gyermek­szájak pótolták a hiányzó billentyű hangjait. Az iskola első padjaiban nem csak óvodáskorúak ültek, mivel a faluban abban az időben az óvodának híre-hamva sem volt, és a szülők már reggel korán kimentek a mezőre vetni, aratni, kapálni, és a tanító urat kérték meg, hogy a gyerekükre vigyázzon, fog­lalkozzon velük, legalább déli harangszóig. Volt a padban iskolás korú, fogyatékos gyerek is, Down- szindrómás. Csendes, szó fogadó gyerek volt, elma­tatott magának, nem zavarta a többit. Szépen eltelt egy óra az iskola padjaiban, közben egy fiú rakott a vaskályhába fát, hogy el ne aludjon a tűz. Azon a napon az ő feladata volt a fűtés... Megkérdezte a ta­nító úr a gyerekeket, nem fáznak-e, ki fázik ott az ablak felől? Palika! Te nem fázol, olyan fehér vagy? Nem fázom, tanító úr, csak reszketek, - mondta Palika. Akkor gyere ide a kályhához, hívta a tanító úr. Az órák szünetében megvolt a játék programja is. Kisebb-nagyobb csoportokban játszottak, labdáz­tak, futottak, volt akinek az udvarseprés volt a be­osztása, volt akinek fát kellett bevinni a kályha elé a kosárba... Tanítás után felálltunk, hálaadó imádsá­got mondtunk, és egyszerre köszöntünk: „Erős vár a mi Istenünk.”, és kettesével sorba állva, indultunk haza. Az utcán köszönni kellett minden embernek, mert falun így illő. A tanító úr megkövetelte, hogy minden egészséges gyerek vasárnap a templomban legyen és az első padban üljön. Számon kérte az iskolában, hogy ki volt a templomban és ki miért nem mehetett el. Azokkal a gyerekekkel, akik a hat osztály után nem tanultak tovább, külön foglalkozott a tanító úr. Nagyobb ünnepek alkalmából színdarabokat rende­zett és vallásos színműveket tanított és játszatott az iflúsággal, az iskolában összetákolt színpadon. Re­csegett, ropogott alattuk a sok ócska, elhasználódott deszka, de a színdarab gyönyörűen sikerült. Az ak­kori igényeknek megfelelt, úgyannyira, hogy a most még élő felnőttek, öregek emlegetik a félszázada játszott színdarabokat. A lelkészt is helyettesítette, ha megbetegedett. Or- gonálás után szépen lejött a templomkarzatról. Az oltár előtt, szemben a gyülekezettel, elővette a leírt prédikációját és felolvasta, imádkozott és szépen visszaballagott, folytatta az orgonálást. Istentisztelet után hazamentek a hívek, az asszonyok, lányok mind átöltöztök a drága brokát és bársony ruháikat, az alatta lévő fehér, keményített, vasalt alsószok­nyáikat, és délután már kartonszoknyákat vettek fel és abban sétáltak végig az utcán. Dalolva, egymás­ba karolva, és séta közben meg-meg pördültek egy rövid táncra. A legények meg gyönyörködve ballag­tak a lányok után. Abban az időben senki sem unat­kozott, pedig sem rádió, sem TV nem volt. A tanítók kis fizetéssel is meg voltak elégedve, többre tartották azt, hogy tisztelték őket, és amikor végigmentek az utcán, a férfiak megemelték a ka­lapjukat, a nők és gyerekek nagyot köszöntek nekik. Emléküket most is őrzik a faluban. Tollfosztáskor, kukoricaháncsoláskor, disznótorkor, amikor össze­jön a szomszéd, rokonság, akkor is úgy beszélnek Herman tanító úrról, hogy ő nem követelt, nem han­goskodott, csak tanított, nevelt, becsületre és az evangélikus hitünkhöz való hűségre. Urbánné Unatényi Erzsébet KOLLÉGIUMI BÚCSÚZTATÓ Kedves Végzősök! Négy évet töltöttetek itt a Rózsák terén, ebben a középiskolai kollégiumban. Legszebb éveitekből párat, s életetekben ez meghatározó volt! Sokszor többet tudtunk rólatok, mint szüléitek, de úgy is volt, hogy többet tud­tunk rólatok, mint ti azt gondoltátok. Sok-sok nevelői beszélgetés előzte meg egy-egy döntésünket, ha láttuk, hogy egyikőtöknek-másikótoknak segítésre van szüksége. Igyekeztünk, hogy ne ve­gyétek észre a segítő kezet, mert a prob­lémákból sokkal jobb úgy kikerülni, ha úgy érzitek, azt ti magatok oldottátok meg. Nem felejtjük őszinte, szívből jövő beszélgetéseiteket sem! Rátok nézve, kérem, töröljétek le kön­nyeiteket, mert remélem, nem búcsúzunk, csak elválunk egy időre, talán még meg is látogattok bennünket! Mi szívből jövő szeretettel fogadjuk mindnyájatokat! Az elmúlt években már megszoktátok, hogy mindig választok egy gondolatsort, mint útravalót, a végzősöknek. Ebben az évben a Luther Márton iskolapolitikájá­ról szeretnék nektek szólni. Az emberiség életében mindig voltak olyan nagytudású emberek, akik valami óriásit alkottak a tudományok egy-egy területén. Ilyen volt a C-vitamin, a Peni­cillin vagy a telefon feltalálása. Ezek az életnek csak egy területéről szóltak. De voltak olyan szellemóriások is, akiknek egész élete mindenkire kiható, mindent átfogó volt. Ilyen szellemóriás volt Luther Márton is. Azon kívül, hogy Isten követe, szolgálója és prófétája, a nép tanítómestere is volt. Az ő korában az iskoláztatás elhanya­golt, rendezetlen és szórványos volt. Ez azt jelentette, hogy csak a gazdagok vagy a papi pályára készülők részesül­hettek oktatásban. Felemelte szavát, s szenvedélyes be­szédekkel, írásokkal formálta a közvéle­ményt az iskolai nevelés, a gondos ifjú­ságvédelem érdekében. Sürgette az általános népoktatást, a nép­iskolák felállítását. Azt akarta, ne csak a szülő kénye-kedvére legyen bízva, tanul-e gyermeke? Az 1520 és 1524-ben írt tanul­mányaiban sürgette az általános tanköte­lezettséget, s az iskolákban folyó értelmes tanulást. 1529-ben megírta a keresztyén hit rövid összefoglalóját, a Kiskátét, melyből azóta sok millió kisgyermek ér­tette meg a Szentírás igazságát, s tett szá­mot hitéről a konfirmációi vizsgán. De miért volt olyan fontos a pap Lu­thernek az iskola? Egyrészt emberi kapcsolatok vezérel­ték. Nem úgy tekintett az emberre, mint egy személytelen tömegre, hanem úgy mindenkire (szegényre, gazdagra), mint Isten csodálatos teremtményére, s mint ilyen, üdvösségre hivatott. Ezért fontos, hogy a gyermek elméjét, jellemét gondos kezek csiszolgassák. Másrészt nemzetét szerette, s bántotta, hogy a nép nevelése elhanyagolt. Nem­csak erős várfalakra, kincsekre van szük­sége egy országnak, hanem elsősorban jól nevelt polgárokra. Harmadszor erkölcsi szempontokból úgy gondolta, hogy minden bűn azért van, mert nincs ifjúságnevelés. Az iskola legyen erőd, ahol a jóra neveléssel foly­hat a harc a rossz ellen. Természetesen negyedszer a vallási szempont vezérelte, hiszen egész élete Is­ten szolgálata körül forgott. Nem akár­milyen iskolát akart, hanem keresztyén iskolát, ahol a tudás átadása mellett ke­resztyén jellemek nevelése folyik. Az evangéliumnak feltétlen és örök értéke van, ezért akarta, hogy a legfőbb tan­könyv a Biblia legyen, hogy az ige fé­nyével mutassa az utat a keresztyén em­bernek egész életében. Erőfeszítéseinek ezen a területen is óri­ási eredménye lett! Az iskoláztatás terén hatalmas fellendülés történt. Az evangé­likus országokban megjelentek a kicsi falvakban is az iskolák. Magyarországon is, ahol lakott egy morzsányi evangéli- kusság, ott hamarosan iskola, templom lett, s a tanyákról, majorokból az apák behordták gyermekeiket, hogy elsajátít­hassák az írás, olvasás tudományát, meg­tanulják az evangélium lényegét. Tudjátok-e, hogy az evangélikus egyhá­zat ma is értelmiségi egyháznak mondják? Titeket is elküldték szüléitek a legjobb iskolákba, a Fasori és a Deák téri Gimná­ziumba, s ideadtak benneteket nevelésre az Evangélikus Kollégiumba. Tudjátok-e, hogy a kollégiumban lakók év végi tanul­mányi átlaga 4,53 volt? Tudtok ennél job­bat? Tudjátok-e, hogy a tavaly végzettek közül, akik továbbtanulni szándékoztak, egy kivételével mindenkit felvettek? Orvosok, jogászok, gyógyszerészek, tanárok, közgazdászok, külkereskedők, mérnökök, Vegyészek, számítástechni­kusok lesznek, akik ide jártak. Mi azt szerettük volna itt a kollégium­ban, hogy többet kapjatok, mint hasonló korú társaitok. A teljesség igénye nélkül felsorolom, kivel foghattatok itt kezet, kivel beszélgethettetek szemtől-szembe: Balczó András és Kovács István olimpiai bajnokokkal, Vámos Miklós, Varga Do­mokos írókkal, Grétsy László nyelvész­szel, vagy a hit területén dr. Harmati Bé­la püspök úrral, dr. Fabiny Tibor pro­fesszorral, Prőhle Károly nyugdíjas pro­fesszor úrral és Balikó Zoltánnal. Merre jártunk? Ezek közül is megemlí­tek egy párat. Jártunk a Parlamentben, Budapest múzeumaiban, az Operában, szinte minden színházban, a budapesti Zsinagógában, Szarvason, Gödöllőn, Opusztaszeren, Szentendrén a Szabadté­ri Néprajzi Múzeumban, a Budai he­gyekben sokszor stb. Aki itt járt nálunk, attól is, s amerre jártunk, mindenfelől di­cséretet kaptunk, mert intelligensek vol­tatok. Maradjatok is azok! Őrizzétek meg szívetekben iskoláitok, s a kollégium hangulatát, a nevelést, amit kaptatok. Legyetek Luther követői ti is, legyen számotokra is mindig fontos az evangélikus iskola! Küldjétek testvérei­teket, gyermekeiteket iskoláinkba, gyer­tek vissza tanítónak, tanárnak, vezetők­nek iskoláinkba, emeljük ismét a régi fé­nyükre az evangélikus iskolákat! A továbbtanulás éveiben ■ rs adjatok hírt magatokról, sorsotokról, örömeteitekről, bánataitokról. Kísérjen benneteket Pál apostol Róma­iakhoz írott leveléből az ige: „A remény­ség Istene pedig töltsön be titeket a hit­ben teljes örömmel és békességgel, hogy bővelkedjetek a reménységben a Szentlé­lek ereje által is. ” (Róm 15,13) Kívánok sikeres érettségit, sikeres fel­vételit és egy csodálatos életet minden végzősünknek: Botos Juditnak, Csontos Tamásnak, Dénes Katának, Hornyák Eszternek, Horváth Gergelynek, Kempf Anitának, Gyalog Adámnak, Gyurasits Petrának, Szabó Violettának, Trenka Zsuzsának, Virga Tamásnak és Varga Ve­ronikának. Kívánom mindezeket a két, érettségi utáni képzésben részt vevő búcsúzó ta­nulóinknak is: Bálint Zoltánnak és Selmeczi Évának. Gaál Jánosné Az ajándékozók 1945-ben Budapesten a XII. kerületben voltam segédlelkész. Nagyon sok család elvesztette a bombázásokkal a lakását. A hollandok és dánok jóvoltából közkony­hát vezettem. A kibombázott családok gyermekei számára ebédet és uzsonnát adtam nekik. Nagy segítség volt ez azok­ban az ínséges időkben. Innen Elekre kerültem egy telepes gyü­lekezet megszervezésére. Amikor meg­érkeztem 1946. szeptember 20-án, nem volt se templom, se parókia. A 12.000 la­kosú község lakói római katolikus svá­bok voltak. Felét kitelepítették Németor­szágba s ezek helyére a megye uradalmi cselédei, napszámból élő szegény pa­rasztjai kerültek. Belőlük kellett gyüle­kezetei szervezni. Nem volt könnyű munka. De most is nagy szeretettel gon­dolok vissza rájuk. 1950-ben Tállyára kerültünk. Kicsi gyülekezet volt. Fizeté­sem havi 200 Ft volt és a 2 kh. szőlő. Ez fedezte volna a megélhetésünket, de 51 tavaszán Rákosiék elvették a szőlőt. Négy gyermekünk volt. A havi 200 Ft nem fedezte a megélhetésünket. így ke­rültem a helyi bazaltkő-bányába, ahol csillepakoló voltam. Erről értesült a volt gyülekezetem a XII. kerületben. Közeledtek az ünnepek. Szomorúan néztünk elébe, mert szűkös anyagi hely­zetünkben nem sokat tudtunk a gyerme­keinknek ajándékozni. Egy napon cso­magot kaptunk. Benne 4 kicsi csomag a gyermekeinknek. Ruhaneműk voltak. Mintha titokban lemérte volna valaki a gyermekek méreteit, minden darab jó volt a számukra. A csomagban volt egy levél, amelyből idézek néhány sort: „Nagyon hálás vagyok imameghallgató Urunknak, hogy felhasználhatott eszkö­zévé. Azt hiszem, mindnyájan egyetér­tünk abban, hogy az ajándékozó nem én voltam, sokkal hatalmasabb O, Aki en­gem segítségül hívott... Ót kértem, erő­sítse meg Testvéremet a terhek hordozá­sában... Aláírás: Balta Arnold. ” Ilyen nevű hívemre nem emlékeztem, írtam a volt principálisomnak, Danhauser Lászlónak, írja meg nekem, hogy kinek köszönhetem ezt a kedves s akkor drága csomagot. Gyorsan jött a vá­lasz, hogy ő sem ismer ilyen nevű gyüle­kezeti tagot. Telt az idő, majd jött a má­sodik levél, mely felfedte a küldők ne­vét. Két leány nevét. Balta Klára és Arnold Jutka. Két kibombázott család gyermekei, akik ebédet és uzsonnát kap­tak tőlem. Első fizetésükből Isten iránti hálából vették és küldték a csomagot. El­sírtam magam, amikor megtudtam, kik küldték a csomagot. Az 1945-ben elhintett mag, szolgála­tom gyümölcse 10 évvel később érett meg. Azóta már személyesen is megkö­szöntem a két lánynak, vagyis asszony­nak ezt a felejthetetlen csomagot. A cso­magban talált levelet mai napig őrzöm az íróasztalom fiókjában, Balta Arnold alá­írással. Vetés után sokszor sokáig kell várni a gyümölcs megérlelésére. De nem hiába várunk. Ha nem ma, de egyszer megérik. Vessünk tehát, hogy arathassunk! Hernád Tibor y meghívó Az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanári kara szeretettel meghívja a Tíz évvel a rendszerváltás után - társadalmi kihívás és a teológia felelőssége címmel megrendezendő VIII. Protestáns Posztgraduális Tanfolyamra. 1999. június 21-24. A rendezvény helye: Evangélikus Hittudományi Egyetem, 1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3. Tel: 363-6451, Fax: 363-7454 A rendezvényen résztvevők étkezést és szállást a Teológus Otthonban kaphatnak. Részvételi díj: szállás reggelivel 1200,- ebéd 500,- vacsora 300,- \ Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Z r A MAGYAR ÖKUMENIKUS SZERETETSZOLGÁLAT JELENTÉSE BÉKÉS MEGYÉBŐL Szeretetszolgálati segítség a belvízkárosult Kondorosnak Elkezdődött a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Békés megyei akciója, amelynek során az egyik legsú­lyosabb belvízkárokat szenvedett településnek, Kondo­rosnak nyújt segítséget. A 6000-es lakosú község lako­sai a tavaszi nagy belvíz idején napokon át küzdöttek éjjel és nappal a belvíz ellen. 10 család vált hajléktalan­ná, nagyon sok udvarról telepítették ki a háziállatokat, illetve számos helyen újabb és újabb belvízelvezető ár­kokat, csatornákat ástak. Az utak járhatatlanná váltak, a település melletti földeket elárasztotta a belvíz. A vízvédelmi munka igen nagy terhet rótt az önkormányzatra, szinte teljes egé­szében felemésztették annak költségvetését. A helyi egyházi megkeresésre a Ma­gyar Ökumenikus Szeretetszolgálat munkatársa azonnal a helyszínre utazott és megbeszélést folytatott a helyi vezetőkkel, amelynek során megegyeztek abban, hogy a karitatív szervezet az önkormányzat közétkeztetését támogatja. Ennek értelmében 1999. május 20-án segélyszállítmány indult Kondorosra, amelynek tartalmát a Szeretetszolgálat és a község vezetői közösen határozták meg. A megállapodásnak megfelelően a tartós élelmiszereket a településen műkö­dő és naponta 350-350 óvodás, iskolás korú gyermek, valamint nyugdíjasok ré­szére főző két közüzemi konyha kapja. A Szeretetszolgálat adománya előrelátha­tólag az év végéig biztosítja az önkormányzat által fenntartott étkezdék működé­sét. A szállítmány összértéke több mint 1 millió forint. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat köszönetét fejezi adományozóinak ed­digi felajánlásaikért továbbra is kér mindenkit, hogy pénzadományával és szemé­lyi jövedeladójának 1 %-ával támogassa az árvízkárosultakat segítő munkáját. Adószám: 19662927-1-43

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents