Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-04-05 / 14. szám
Evangélikus Elet 1998. ÁPRILIS 5. 5.oldal gMIM» 8 s> 'S » « Hétpróbás Klub Bemutatkozik következő klubtagunk: Lénárt Attilának hívnak és Miskolcon lakom. Kissé duci, vöröshajú és szeplős fiú vagyok. Ha ideges vagyok, nem csak a hajam vörös, hanem a dundi arcom is. Novemberben voltam 10 éves. A Miskolc-Diósgyöri Református Általános Iskola 4. osztályába járok. Két testvérem van, Zsófi és Ági. Tavaly léptem be a 19. számú Bükk cserkészcsapatba. Júliusban volt az első táborom, amely Kemencepatakon volt. Persze nagyon-na- gyon tetszett, még akkor is, amikor este az erdőben bátorságpróba volt. Azóta őrsvezető-helyettes vagyok. Én református vagyok, de kb. egy éve anyukámmal, aki evangélikus, evangélikus istentiszteletre járok, mert nagyon szeretem Veczán Pali bácsi prédikációit hallgatni. 1995-ben bibliamondó versenyen vettem részt Budaörsön. Most az osztállyal Kecskemétre készülünk. Egy történetet adunk elő a Bibliából, amelyben én játszom Izsák szerepét. Szeretek szavalni, énekelni, első osztálytól minden iskolai ünnepségen szerepelek. Másfél évig furulyáztam, rövid ideig csellóztam, szolfézsra és néptáncra is jártam. Ebben az évben kezdtem a komoly számítástechnikát. Eddig kitűnő tanuló voltam, most megpróbálom a felvételit a 8 osztályos gimnáziumba. Kedvenc állatom a kutya. Nagymamámnak, (ő falun lakik) kettő is van: Csuli és Bütyi. Nagyon örültem, amikor az Evangélikus Életben felfedeztem a hétpróbás feladatokat. Nem tudom, hogy eljutok-e a táborba, a térképen láttam, hogy Tengelic milyen messze van Miskolctól. „Menjünk fel mi is Jeruzsálembe!” Korán reggel a tanácsadók megbilin- cseltették Jézust. A katonák a római császár helytartójához vezették, aki az ünnep ideje alatt Jeruzsálemben időzött. A helytartót Poncius Pilátusnak hívták. Pilátus megkérdezte Jézust: „ Te vagy a zsidók királya? ” Jézus így válaszolt: „ Igen. ” A papok sok vádat hoztak fel Jézus ellen, de ő nem védekezett. „Nem akarsz hát semmit ehhez hozzáfűzni ?” Jézus hallgatott. Minden pászkaünnep alkalmával azonban Pilátus szabadon engedett egy börtönben lévő zsidót. Akkoriban éppen egy Barabbás nevű ember ült börtönében. Barabbás bűne az volt, hogy megölt egy embert. Mialatt Pilátus Jézussal és a papokkal foglalkozott, zajos sokaság vonult a palotájához és ezt követelte: „Ebben az évben is engedj szabadon az ünnep alkalmából egy foglyot!” Pilátus eközben rájött, hogy Jézus ártatlan volt és hogy a papok csupán rosszindulatból akartak tőle megszabadulni. Ezért megkérdezte az embereket: „Szabadon engedjem Jézust?” Mire az emberek így kiáltottak: „Nem, Barabbást engedd szabadon!” „És mit tegyek Jézussal? ” kérdezte Pilátus. Ekkor ezt kiáltotta a tömeg: „Öld meg! Feszítsd meg!” „De mi rosszat tett?” akarta tudni Pilátus. A sokaság azonban még erősebben kiáltotta: „Feszísd meg! Feszítsd meg!” Ekkor Pilátus szabadon engedte Barabbást és átadta Jézust a katonáknak, akik elvezették őt. A római katonák a palota udvarára rángatták Jézust. Ott elvették tőle a ruháit, helyette egy bíborszín köpenyt adtak rá és tüskés ágakból koronát fontak. Ezt a koronát Jézus fejére tették, meghajoltak előtte és ezt kiáltották: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Némelyek közülük bottal ütötték a fejét, leköpdösték és letérdeltek előtte, mint egy király előtt. így gúnyolták Jézust. Ezután újra elvették tőle a köpenyt és visszaadták régi ruháit. Vállára tették a nehéz keresztgerendákat és elvitték megfeszíteni. Werner Laubi nyomán * A gyermeksarok készítőinek címe: Cselovszky Ferenc, 1052 Budapest,Deák tér 4. ■^FIATALOKNAK« >•••••••••••••••••••••••••••• Segíts nekem, Istenem! Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. Zsoltár 62,2 0 0 N agyon sok embernél tapasztaltam, hogy nagyon türelmetlenek és figyelmetlenek, és próbáltam megkeresni az okát. Sokakkal leültem beszélgetni, aminek nem az volt az elsődleges célja, hogy mindenáron kiszedjem belőlük azt az okot, ami a nyugtalanságukat okozza. Azt kellett tapasztalnom, hogy a beszélgetőpartnereim esetében a külső változásokat, a figyelmetlenséget, türelmetlenséget a belső lelki világuk felzaklatottsága okozza. Mindegyikük keresztyén ember volt, mégis nehéz volt számukra elfogadni az életükben beálló változásokat. Sokat imádkoztak, hogy Isten segítsen nekik elfogadni a megváltoztathatat- lant, de nem tudott elcsendesedni a lelkűk. Legtöbben úgy érzik magukat, mintha egy belső meghasonulásra lennének kényszerítve amiatt, hogy ugyan az értelmük felfogja a velük történt változásokat, még sok esetben látják az okát is, mégis, a szívük nem jcépes beletörődni, így olyanokká válnak ezek az emberek, mint egy tűzhányó, hisz talán a felszínen már nem látszik semmi, de egy váratlan pillanatban minden külső jel nélkül feltörnek belőlük az érzéseik, kétségeik. Jómagam is megismertem ezeket az érzéseket, nem is olyan régen, és be kell vallanom, hogy abban az esetben én magam sem voltam semmivel sem jjöl- csebb, mint bárki más. Nem segített az, hogy egy bizonyos ideje foglalkozom emberekkel, látom örömeiket és gondjaikat. Nagyon sok esetben megpróbálok nekik tanácsot adni, mégis, volt amikor én kerültem olyan helyzetbe, hogy saját magam hite nem volt arra elegendő, hogy segítségével átlássam az akkori helyzetemet, és tétovázás nélkül a helyes útra lépjek. Az erő, amit éreztem én, és azt hiszem, így vagyunk ezzel mindany- nyian az a fájdalom érzése volt. Itt nem fizikális fájdalomra gondolok, bár nagyon sok esetben ez is társul, hanem lelki fájdalomra, amiről bizton mondhatom, felülmúl minden testi fájdalmat. Fájtak a megváltoztathatatlan tények, amikkel nem tudtam mit kezdeni, úgy éreztem teljesen egyedül maradtam érzelmeimmel, vívódásaimmal. Nagyon sokan voltak, akik megpróbáltak segítségemre sietni, s én akkor úgy éreztem, hogy az ő jelenlétük kezd egyre elviselhetetlenebbé válni. Szerettem volna egyedül maradni, távol mindenkitől és minden olyan dologtól, ami az addigi mindennapjaimat jelentette. De rá kellett jönnöm csakhamar, hogy e magány nem jó „társaság” számomra. Hisz egy ideig Milyen hallgató vagy? Egy perzsa sah egyik vendégétől különös ajándékot kapott: három emberi alakot. Amikor a küldönc átadta, elmagyarázta, hogy a három alak ugyan egyformának látszik, egyik azonban különösen érdekes. A sah a szobrokat gondosan megvizsgálta, de semmilyen különbséget nem vett észre. Végre, amikor a sah már majdnem feladta a reményt, egyik alattvalója felfedezte, hogy a szobrok füleibe lyukak vannak fúrva. Vett egy fűszálat s először az egyik szobrocska fülébe dugta. A szál a másik fűlön jött ki. A másik szobornál a szájon. A harmadiknál a fűszál a szobor belsejében akadt meg. Ekkor így szólt a sah:- A három szobor közül ez a legértékesebb! Az első értéktelen, akárcsak az, aki amit hall, egyik fülén beereszti, a másikon meg ki. A második sem sokat ér. Ez olyan ember , aki a hallottakat azonnal továbbmondja, mert nem tudja magában tartani. A harmadik viszont ahhoz az emberhez hasonlít, aki meghall valamit, gondolkozik rajta, magában feldolgozza és aszerint cselekszik: ezért ez a legértékesebb! A három közül te melyikhez hasonlítasz? Jézus így int: „Vigyázzatok, hogy miként hallgatjátok!” „Boldogok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják azt.” (Lk 11,28) Eklézsiabeli örökségünk = megmentett örökség? A néprajzi- szociológiai tárgyú könyvek - hasonlóan az egyéb tárgyúakhoz - további gondolatokat ébresztenek az olvasóban. Örömmel üdvözöljük a mind gyakrabban és ízléses kivitelben megjelenő, ilyen jellegű könyvek szerzőit és műveiket! Természetes, hogy a néprajzi kutatók is értékelik a néprajzi tényezők és a régi gyülekezeti élet kölcsönhatásait. Jó, ha az ilyen törekvéseket a kellő kritikával rendelkező hagyománytisztelet fémjelzi. Örökségünk több és nagyobb, mint amennyit ismerünk belőle! Nemcsak a népművészeti és háziipari relikviáiban itt maradt múlt „beszél”, amelyet dicséretes módon megcsodál a városlakó, és „magyar nevezetesség" gyanánt bőröndjébe gyűjtene a hazánkat járó, külföldi turista, hanem az ezeket alkotó ember is. Hogyan élt tovatűnt évszázadokban, elsuhant emberöltők folyamán Békés megyei Viharsarokban, kegyes Nógrádban, veretes Kemenesalján, szenvedést-örömöt bizton elrejtő Bakonyban, jobbágyfalvakban, vagy elszórt, apró mészégető tanyákon, rangos, takaros kisvárosokban? Hogyan szunnyadozott vagy lobogott a nemzeti, nemzetiségi öntudat bujdosó kurucokról faragott, népies dalokban, betyárnótákban, az Isten dicséretére és önmaguk vigasztalására énekelt rebellisprotestáns zsoltárokban, a kapcsos, sokak által forgatott, használt „Tranoszci- uszokban”, tisztelendő és tudós, lutheránus prédikátorokról visszamaradt kedves-tanulságos történetekben? Az „ ...ezt cselekedjétek... " aktusának hálaadó, erősítő közössége minden bizonnyal a bűnbocsánat után sóvárgók boldog és megáldott együttléte volt, nemzedékről- nemzedékre. Külsőleg festői népviseletbe öltözött, templomozó magyarok meg nemzetiségiek tarka, színes festővásznára kívánkozó demonstrációja lehetett. Fellelhető motívumok őrzik emléküket. Élethűen. A feloldozást, gráciát jelentő ige pedig Károli Gáspár ősi, robosztus erejű, tőről metszett magyarságé fordításában hangzott el a meszelt falú, nádtetős vagy fazsindelyes tetejű, puritán egyszerűségében is megkapó oratóriumok áhítatos népének, és hatalmas, lapidáris mondatokban hömpölygött az imádság, a könyörgés: hazáért, eklézsiákért, egyházért, családi és lelki hajlékért; a hálaadás: a mindennapravalóért, keskeny kenyérért, sovány örömért. A hit többre- szebbre vágyódása csillog áhítattól és hagyományoktól megszentelt emlékeinkben. Vajon észrevesszük-e a szertartáskönyvek, ágendák használata mögött meghúzódó, az ezeket gazdagító, színesítő népszokásokat? Felkutatjuk-e, és őrizzük-e ezeket, akár „használaton kívül" is? Az „...így volt még öregapám korában... " kezdetű, és efféle hagyományok képmagnós világunkban is felidézésre, és megőrzésre méltók! A feljegyzés ne legyen egyszerűen regisztrálás, vagy konzerválás, hanem a régmúlt dolgait, kegyes eleink hagyatékát helyesen megbecsülni és méltányolni tudó lelkész, felügyelő, gondnok, presbiter, vagy agilis gyülekezeti tag helyes értékítélete. Továbbadni csak azt tudjuk, amit megőriztünk, megbecsültünk! Beszél a múlt: megfigyeléseken, szokásokon, szólás-mondásokon, motívumokon keresztül is. Hogyan hallgatunk hangjára? Vallatóra fogjuk-e a régi matrikulákat (anyakönyveket), „kihallgatjuk-e” a kurátori naplókat, meg dékán (egyházfi)- lajstromokat váltóforintokba és pozsonyi mérőkbe öntött beszédét? Megváltozik a környezet s megváltozik a külső ember, és a belső ember is. A jelenben alapjaiban változnak meg a néprajzi viszonylatok a fejlődés, műveltség, divat, korszellem hatására. Az ember érzésvilága a régitől az új felé fordul. De a régi idők tanúi, dokumentumai, szóbeli és tárgyi relikviái megmentésre várnak ezután is! Jóleső érzéssel, örömmel hallunk- olvasunk - látunk minden híradást központi és gyülekezeti könyvtáraink, levéltáraink, múzeumaink rendezvényeiről, fejlesztési terveiről. A jó példák: bátorítanak, és követésre várnak! Lendületbe jövő egyházi életünk pezs- dítő ritmusában sem haszontalan kísérletezés, vagy időtöltés nekünk sem, felidéznünk, összegyűjtenünk és megőriznünk, majd pedig továbbadnunk az országbéli eklézsiák régi értékeit, mert mindnyájunk életét színesítik, gazdagítják! Eklézsiabeli örökségünk = megmentett örökségünk?! B.B. élveztem, hogy nem zavarja semmi a gondolataim szárnyalását, de ezek a gondolatok és a magány csak egyre jobban mélyítették bennem az amúgy is meglévő fájdalmat. Megpróbáltam sok olyan dolgot tenni, ami eltereli a figyelmemet a velem történő dolgokról, rengeteg zenét hallgattam, kószáltam Budapest utcáin és figyeltem a velem szembejövő emberek arcát, gesztikulációját. Ezek a dolgok egy bizonyos ideig lefoglaltak, és úgy éreztem, minden kezd a helyes kerékvágásba visz- szaállni. De ezek a pótcselekvések olyanok voltak, mint a különböző butító szerek, amíg az ember a hatása alatt van, addig nagyon jó tud lenni, de aztán jön a fájdalmas ébredés, amikor is tudomást kell vennünk a minket körülvevő eseményekről. Persze sokan úgy oldják meg ezt a kérdést, hogy újabb és újabb „révületbe menekülnek”. Ennek az a nagy veszélye, hogy amikor már szeretne az illető kiszállni, akkor már nem képes rá, vagy csak maradandó lelki sérülésekkel. Gondolkodtam sokat azon, hogy mi is az, amit tehetek, tennem kell, hogy megtaláljam az elveszett lelki békémet. Különböző ötletek jutottak az eszembe, de mindig ott volt a kérdés bennem: - Valójában ezt kell tenned? Kértem az Istent, hogy vezessen ki ebből a kátyúból engem valamilyen formában. Mutasson jelet, küldjön embert, vagy bármit tegyen, de tudjam, hogy Ó üzen nekem. Aztán jöttek emberek, születtek meg a fejemben gondolatok, mégis bizonytalan voltam. Nem tudtam eldönteni, mit kell tennem. Aztán egy hosszú vívódás után úgy döntöttem, hogy halasztók egy fél évet az egyetemen, és eljövök Budapestről. Sokan megpróbáltak lebeszélni, mégis örülök annak, hogy nem hallgattam rájuk. Nem tudom, mi lett volna velem, ha továbbra is ott kellett volna maradnom, de így most megtaláltam a békességemet, és úgy érzem, helyreállt a lelki egyensúlyom. Ezekért a dolgokért hálával tartozom az Istennek, a lelki kátyúért és azért is, hogy megmutatta a belőle kivezető utat. Úgy gondolok ezekre a történésekre, mint egy lelki nevelőiskolára. Isten volt, aki belehelyezett, és Ó volt az, akinek a segítségével minden sérülés nélkül sikerült kikecmeregnem belőle. Mindenkinek, aki még hadakozik önmagával, vagy akár az Istennel az énekeskönyvünk 332-ik énekének első versszakát ajánlom figyelmébe: Mit Isten akar énvelem, Az lesz a legjobb nékem. Kész ő, hogy áldjon, segítsen, Ha bízom nagy nevében. Bajból kiment a hű, a szent. Nem fényit csak mértékkel. Ki benne hitt, soha senkit Isten nem hagyott még el. Jéckel Gábor 6Á6KONLCRENCIA Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődő gyerekmunkást, szülőt egy hétvégi Bábkonferenciára, ahol hatféle bábfajta közül lehet egyet kiválasztani és az ezzel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteket elsajátítani. Bábművészek irányításával, műhelymunkák keretében próbálhatják ki a bábkészítés, mozgatás technikai tudnivalóit. Választható bábfaiták: •Kesztyűbáb (kézre húzható) •Botbáb (bottal mozgatható) •Bunraku (keleti eredetű, kétszeméllyel mozgatható, nagyobb méretű báb) •Sík- és árnyjáték (papírbábok, ill. vászonra vetített ámyjáték papírbábokkal) •Tárgyjáték (különféle használati tárgyak bábként való felhasználása) •Kézjáték (a kéz alkalmazása bábként) Helv: Piliscsaba Idő: 1998. június 5-7 Létszám: max. 50 fö (gyerekeket is lehet hozni!) Részvételi díi: 1600 Ft (ez tartalmazza a szállást és napi három étkezést) Gyerekeknek kedvezmény! Jelentkezési határidő: 1998. május 1. Jelentkezési cím: Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermekbizottsága 1085 Budapest Üllői út 24. X.......................................................................................................... JELENTKEZÉSI LAP Nevem: Címem: Foglalkozásom: Hozok-e gyereket magammal? igen Neve, életkora: Kiválasztott bábfajtám: P (kettőt kérünk megjelölni fontossági sorrendben!) nem
