Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-03-15 / 11. szám

Evangélikus 63. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 1998. MÁRCIUS 15. OCULI (BÖJT HARMADIK) VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet Csak a Krisztus halálára nézz, és életet találsz! Luther ARA: 48 FT------ A TARTALOMBÓL -----­DE UTEROKANONIKUS BIBLIAI KÖNYVEK ÖKUMENIKUS KÉSZÜLŐDÉS ZARÁNDOKLÁS A BUDAPESTI PETŐFI SZOBORNÁL Matthias Grünewald: Keresztrefeszítés-részlet az isenheimi oltárról ­1520 hűvös márciusa volt. Az első nagy böjti mise előtt a templom­szolga égő gyertyával lépett be a sekrestyeajtón az isenheimi antoni- ta kolostor kórházkápolnájába. Odakint épp szürkülni kezdett, igye­keznie kellett, már csak fél órája volt előkészülni a szertartáshoz. Ke­resztet vetett, kikészített pontosan mindent, végül egy hosszú rúd se­gítségével óvatosan becsukta a hatalmas oltárszámyakat. Ezt nem szerette: hat hétre eltűnt az angyali zenekar, a rózsás arcú Kisded, a fénylő Feltámadott a szeme elől. Nap mint nap ezt a görcsbe rándult, sebekkel borított alakot kell néznie! Hiszen ilyen bőven akad a kór­ház udvarán! Nagy méltatlankodása közepette észre sem vette, hogy két köpenybe burkolt alak, egy fiatal és egy nehezen mozgó, idős fér­fi surrant be a templomhajó elkerített részébe.-Hetek óta várok erre a napra! - szólt a fiatalabb, lüktető homlokát a rácshoz nyomva. - Végre becsukódott ez a cifra szekrény! Nézd, hogy szenved a Megfeszített! Tövisekkel borítva a feje, sebes egész teste, az a vacak kis kendő is csupa rongy! Látod ezt a fájdalomtól eltorzult arcot, ezeket a görcsbe merevedett kezeket? A feltépett bőr, a kín, az iszonyat hogy hasonlít a miénkre! De látod, hogy megnő a szenvedés­ben? Hogy fölébenő mindennek és mindenkinek? Még a sötétségnek is? Amíg beszélt, le nem vette a szemét az oltárról. Mondta, mint a víz­folyás, a fájdalmait, a gyötrelmeit, a reménytelenségét. A másik fi­gyelt. Hallgatta. Már majdnem világos volt, amikor végre megszólalt:-Fiam, Isten szolgája vagyok. Valaha pap voltam, most inkább csak bélpoklos. Ott álltam az oltár előtt, és irtóztam a lábaitól. Ahogy dur­ván a lelkembe taposott minden egyes napon! Nézd, milyen ormót­lanra duzzadt, nézd, hogy csorog belőle a vér! Most már tudom, mit éreztek. Hogy ő is szenved. Hogy ő közösséget vállal veletek. De te vagy én, mi hol vagyunk a képen? Jobbra a Keresztelő, akit Rámuta- tónak is mondanak. Teveszőr ruhájáról, torzonborz szakálláról köny- nyen megismered. Szilárd, megingathatatlan. Az ujja szinte megnyúl­va mutat Krisztusra: O az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Látod, a lábánál ott áll egy bárány, kehelybe folyik a vére, mellső lá­bával keresztet tart. Hófehér és szelíd, tiszta és ártatlan. Ok csak azért vannak itt, hogy elhiggyük, ami történt.-Persze-bólogat az ifjú,-a Golgotára a másik három kísérte el.-Látod, János apostol valószínűtlenül magas, igaz, Jézusnál kisebb. Különösen megnyújtott kaijaival tartja Máriát. Az ő fekete-fehér ru­hája talán gyászruha, az arca azonban olyan sápadt, felsőteste olyan merev, mintha ravatalon feküdne. János arcán tükröződik az ő fájdal­ma is. A párhuzamos mozdulat is nagy együttérzésről tanúskodik. És az a gyönyörű nő a kereszt tövében? Finom ruhát, könnyű fátylat vi­sel, csodaszép haja leomlik a hátán. Összetörtén térdel, zokog, gyá­szol, könyörög. Kezei, mint a megfeszített kezei, de egymásba kulcs­olva... Ő a magdalai Mária, megismerheted a kenetes edényéről. Azt is Megváltójának hozta. Ő a legszebb, de ő a legkisebb, a legelenyé- szőbb, a legjelentéktelenebb... „ Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. ” Ezt János írta. Ez van idefestve...-Már értem - szólalt meg fátyolos hangon az ifjú. - És köszönöm. Én is itt vagyok a kereszt tövében. A magdalainál is kisebben. (Grünewald képének másolatát Csáki-Maronyik József festette, a rákoskeresztúri templomban látható.) Zászkaliczky Zsuzsanna 1848. március 15. - ahogyan Petőfi látta Minden évben ünnep számunkra másfél évszázad óta ez a nap. Igaz, hogy volt, amikor csak titokban lehetett rá emlékezni vagy a hatalom emberei próbálták hétköznappá nyilvánítani és ezzel tö­rölni a jelentőségét. Emlékezzünk most úgy, ahogyan Petőfi látta akkor! Naplójegyzeteiből idézünk. „Nem okoskodás után, de azon prófétai ihletből, vagy ha úgy tetszik, nevezzük állati ösztönnek, mely a költőben van, világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megráz- kódáshoz. Ezt többször leírtam... Senki sem hitte jövendölésemet, so­kan kinevettek érte... Egyszerre leszakadt az ég a földre, jelenné lett a jövendő... a forra­dalom kitört Olaszországban. ...egyszerre Párisban termett, ...kiker­gette Lajos Fülöpöt, miként Krisztus az adóvevőket Jeruzsálem temp­lomából. .. .Nyakra-főre siettem Pestre .. .reszketve, lélekzet nélkül ér­tem haza ... A forradalom lángja becsapott Németországba ... végre Bécset is fölgyújtotta. Korán reggel az ifjak kávéházába siettem ... Bulyovszki Gyulát ...meghívtam Jókaihoz, a többieknek meghagy­tam, hogy az érkezőket tartsák itt, míg vissza nem jövünk. Hazamen- vén előadtam szándékomat a sajtó rögtöni fölszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszki és Jókai proklamációt szerkesztettek. Vasvá­ri és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadoná­szott, nem tudva, hogy szurony van benne. Egyszerre kiröpült a szu­rony egyenesen Bécs felé, anélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna. Jó jel! - kiáltánk föl egyhangúlag. ... Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéház­ba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proklamációt olvasta föl, én nemzeti dalomat szavaltam el, mind a kettő riadó tetszéssel fogadta­tott. ...A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot... n A jogászok rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek. ... Jó­kai ismét felolvasta a proklamációt s a tizenkét pontot s énvelem elsza- valtatták a nemzeti dalt. Mind a kettőt fanatikus lelkesedéssel fogad­ták, s a refrénben előjövő „esküszünket” mindannyiszor visszaharsog­ta az egész sereg, mely a téren állt: A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! Most menjünk egy Cenzorhoz és vele írassuk alá a proklamációt és a nemzeti dalt, kiáltott valaki. Cenzorhoz nem megyünk, feleltem, nem ismerünk többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába. Mindnyá­jan beleegyeztek és követtek. Länderer nyomdája legközelebb volt hozzánk, odamentünk. Jókait, Vasvárit, Vidácsot és engem neveztek kiküldöttnek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük ezt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték.... Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt a múzeum elé, honnan közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is és velünk egyesüljenek. A ta­nácsterem megnyílt s megtelt a néppel... aláírta a polgármester a ti­zenkét pontot s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése volt a lelkesedésnek. Mit kíván a Magyar Nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés. 1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését. 2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten. 3. Évenként országgyűlést Pesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereget. 6. Közös teherviselést. 7. Úrbéri viszonyok megszüntetését. 8. Esküdtszékeket, képviseletet egyenlőség alapján. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. A politikai státusfoglyok bocsájtassanak szabadon. 12. Uniót Erdéllyel. Egyenlőség, szabadság, testvériség Budára, Budára, a helytartótanácshoz! Nyittassuk meg Stancsics börtönét... ezek voltak a nép...kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartótanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltózta- tott és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katona­ságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a cenzúra eltöröltetett. Stancsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a tömén­telen sokaság Pestre. „Ez volt március 15-ike. ” „ Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott, Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! ” „Dicsőség legyen a mi Istenünknek, A mi győzelmünk több mint emberi; Egy hosszú század, azt mit egy szökő nap Adott, álmodni sem meri... ” Ezekkel a sorokkal köszöntötte 1848. márci­us 15-ét Székács József, a kiváló pesti evangé­likus lelkész. Székács Isten iránti hálától és nemzeti büszkeségtől áthatott szavai hű tük­rözői annak a lelkesedésnek, amely Magyar- országot hatalmába kerítette 1848 márciusá­nak idusán. Ekkor érte el hazánkat az Euró­pán végigsöprő forradalmi hullám, korszakal­kotó változásokat indítva meg népünk életé­ben. A győztes polgári forradalom tizenkét pont­ba foglalt követelései, majd az ezek szellemé­ben megszülető törvények betetőzői voltak az ország reformkori fejlődésének, ugyanakkor egy gyökeresen újfajta gazdasági-társadalmi előrehaladás lehetőségét tartalmazták. A XX. század végén szinte elképzelni sem tudjuk, mi­lyen óriási változást jelentett százötven évvel ezelőtti elődeink számára a feudális kiváltsá­gok és szolgáltatások eltörlése, a köztehervi­selés bevezetése, a jobbágyok felszabadítása, a sajtószabadság biztosítása, az első függet­len magyar kormány megalakulása és a nép- képviseleti országgyűlés megteremtése. Ha „csupán” ennyi változást eredményezett volna az 1848-as magyar forradalom, már ak­kor is történelmünk egyik legkiemelkedőbb eseménye lenne. Azonban a forradalmi na­pokban a modern polgári társadalom megte­remtésére tett lépések szorosan egybefonód­tak az ország függetlenségének kivívására irányuló erőfeszítésekkel. Ez a tény megsok­szorozza 1848-49 jelentőségét. Igaz, kezdet­ben a forradalom vezetőinek többsége a nem­zeti önállóságot elérhetőnek gondolta a Habs- burg-birodalom keretein belül, ám a bécsi ud­var ellenséges magatartása csakhamar tartha­tatlanná tette ezt az elképzelést. Egyértelművé 1848-49 emlékezete vált, hogy a forradalmi vívmányok megvédé­se, valamint hazánk szuverenitásának biztosí­tása csak a kétszínű politikát űző Béccsel tör­ténő nyílt szembefordulás útján lehetséges, így a vértelennek indult forradalom jogos ön­védelmet folytató szabadságharcba csapott át. Ennek során 1849 áprilisában az ország- gyűlés a debreceni Református Nagytemp­lomban tartott nevezetes ülésén kimondta a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét. Ezzel a lépéssel népünk sza­badságszelleme elérte tetőpontját. A nemzet nagyszerű erőfeszítéseiből az evangélikusság példaadó módon vette ki ré­szét. Sok ezer névtelen hős mellett olyan ki­magasló személyiségeket adott egyházunk ekkor a hazának, mint a szabadságért vívott harc jelképes alakjává magasztosult Kossuth Lajost; a lánglelkű költőóriás Petőfi Sándort; az államtitkárként, majd diplomáciai szolgá­latban tevékenykedő Pulszky Ferencet; vagy a hadvezérként kiemelkedő tehetségű Görgey Artúrt. Az aradi vértanúk közül evangélikus vallású volt Dessewfy Arisztid és Leiningen- Westerburg Károly. Buzgón támogatta a ma­gyar szabadság ügyét az evangélikus egyház négy püspöke és számos lelkésze is. Ezért kö­zülük sokak szenvedtek üldöztetést a szabad­ságharc leverése után. A magyar honvédség egy éven keresztül vívott hősies küzdelmet a ránk törő ellenséggel. Ám az európai nagyha­talmak által cserbenhagyott Magyarország sorsát megpecsételte, hogy legyőzésére a Habsburgok szövetkeztek az orosz cárral. A roppant katonai túlerő, az ország gazdasági és anyagi kimerülése, s a sajnálatosan elharapó­zó belső ellentétek a szabadságharc bukását eredményezték. A világosi fegyverletételt kö­vetően a kegyetlen bosszú dermesztő légköre ülte meg hazánkat. De sem a véres megtorlás, sem az azt követő önkényuralom nem tudta kiölni a magyarság leikéből a forradalmi idők emlékét és a szabadságvágyat. A bevezetett társadalmi újítások egy része pedig túlélte függetlenségi harcunk vérbe fojtását, alapot teremtve a további fejlődéshez. Forradalmunk és szabadságharcunk eltiportatása ellenére olyan forrássá lett, melyből hosszú időn ke­resztül erőt merítettek mindazok, akik nemze­tünk felemeléséért fáradoztak. Adja Isten, hogy 1848-49 el nem halványu­ló emléke lelkesítsen minket az önzetlen és büszkén vállalt hazaszeretetre, a jövőnkért végzett alkotó és valódi értékeket teremtő munkára! Dr. Giczi Zsolt Rendelkező nyilatkozattal lehet irányítani az egyház részére az 1%-ot! A négy üres négyzetbe 0035 -ős számot kell beírni. A megnevezés: Magyarországi Evangélikus Egyház. *** Az első 1%-ot egyházi alapítványra lehet irányítani. A nyomtatvány tizenegy négyzetébe az alapítvány 11-jegyű adószámát kell beírni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents