Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-03-01 / 9. szám

1998. MÁRCIUS 1. 3.oldal Evangélikus Élet Egymás terhének hordozása Kapi Béla püspök Korszakot fogott át 32 éves püspöki szolgálatával. Püspöki működésének kez­detén Ferenc József császár élte uralko­dásának utolsó idejét. IV. Károly király- lyal még találkozott, aztán jött a Horthy- korszak, a második világháború, majd az ún. népi demokratikus államrendszer. Történelmi évtizedekben volt a magyar- országi evangélikus egyház legkiemelke­dőbb vezetője. Püspöki szolgálatának utolsó évtizedében, 1940-től közvetlenül figyelhettem, egyházi beosztásomnál fogva munkatársa lehettem. A szószéken megcsillantak ujján az aranygyűrűk. Ám ugyanakkor pásztori szívét a püspöki adminisztrációban is ér­vényesítette. Mindenkit fogadott és min­denkit meghallgatott. Mindenkinek vála­szolt a levelére. De nem száraz, hivatalos stílusban, hanem meleg hangon. És hogy hány ember személyi ügyét támogatta, álláskeresőkét, egyszerű emberekét, azt nem lehetne megszámolni. Összekötteté­seit a legmagasabb helyeken is felhasz­nálta rászorult emberek érdekében. Ahol megjelent, mindjárt központ lett, ám tele volt közvetlenséggel és szeretettel. Jel­lemző rá magatartása a megnehezült időkben. A zsidóüldözés hónapjaiban az egyik zsidószármazású evangélikus csa­lád a sárga csillag viselése miatt nem jö­hetett el az istentiszteletre. Aznap dél­előtt elment hozzájuk és áhítatot tartott. Nem volt ez kockázatmentes lelkipászto­ri vállalkozás. 1944 végén, 1945 elején a menekülés gondolatától felbolydult országban pász­torlevelében kiadta a jelszót lelkészei­nek: „Mindenki maradjon a gyülekezeté­ben!” Aztán vitte a romokból épülő egy­ház vezetését közel hetven éves koráig. Püspöki szolgálatának utolsó évtize­dében tört előre egyházunkban az evangélizáció. Kapi valamikor a vallá­sos világnézet ragyogó előadója volt. Régi egyházi korszakból érkezett, de idős kora ellenére azonnal felfigyelt az új munkaágra, 'mely nem csupán jó mód­szert hozott, hanem új szívet, élő hitet kí­vánt a szolgálatot végzőktől. Mintha csak Nikodémus kérdése ismétlődött volna Kapi Bélánál: újjászülethet-e az ember, ha vén? (Jn 3,1-8) Bizonytalan­kodva néztük, amikor első gyülekezeti evangélizációját tartotta. A jelekből ítél­ve, Isten megáldotta. Az egyházkerü­letében is meghonosította az evangélizá­ciót. A magyar anyanyelvű gyülekeze­tekben engem bízott meg ötnapos evangélizációk végzésével. Ezeket „gyü­lekezeti napoknak” neveztem abból a meggondolásból, hogy ehhez nem elég jó igehirdetés és családlátogató lelkigon­dozás, hanem külön karizma, Isten erre szolgáló kegyelmi ajándéka szükséges. Ugyancsak Kapi püspök megbízásából szerveztem a gyenesdiási nyári konfe­renciákat. Várta és örömmel fogadta a beszámolóimat. Felfogása szerint csak az számított „egyházi” munkának, amit hivatalosan a püspök égisze, pártfogása alatt végeznek. így az evangélizációt és a hitébresztő, hitmélyítő, életkorok, hivatások szerinti egyhetes nyári konferenciákat is egyház­kerületi keretben tartotta helyesnek. Egyszer evangélizációk szervezése ügyében - bár a munkakörömhöz tarto­zott - megkérdezése nélkül cselekedtem. Észrevehetően bántotta, de egyetlen fed- dő szót sem mondott. Túlment rajta. Gentleman, „úriember” volt. Olyan lát­hatatlan érdemrend ez a megjelölésem, melyet igen kevés egyházi vezető mellére tűzhetnénk. Külön súlyt helyezett lelkészeinek lelki kenyérrel való táplálására. Csak egyet említek: már 1945 őszén - még közvetle­nül a háborús körülmények után - lel­készkonferenciát rendezett az alsógye- nesi Kapemaumban. Végrendeletét az ároni áldással zárta, melyet annyiszor mondott el templomok szószékén és oltáránál: „Az Úr áldjon meg és őrizzen meg titeket. Az Úr világo­sítsa meg az ő szent arcát rajtatok, és le­gyen hozzátok kegyelmes. Az Úr fordítsa felétek szent arcát és adjon nektek békes­séget! ” Kézírásával ebbe az áldásba fog­lalja győri gyülekezetét, evangélikus egyházát, dunántúli egyházkerületét, mindazokat, akik szerették. Aztán lezu­hant a kéz alázatos imádságra: „ Utolsó szavam könyörögve Istenhez száll: Én Istenem, én Istenem, áldd meg ezt az én utolsó áldásomat, és légy irgalmas hoz­zám, szegény bűnöshöz, amikor engem magadhoz szólítasz! Amen. ” Hová lett az egyházfejedelem? Szegény bűnös zörget a kegyelem ajtaján. Amikor Kapi Béla - életére visszatekintve - resz­kető kezekkel leírta ezt az utolsó monda­tot, akkor érkezett el élete csúcsára. Veöreös Imre Budapesten járt a Német Evangélikus Egyház (EKD) „Partnerhilfe” (egyházi munkatársakat segélyező) szervezetének vezetője, dr. Karl-Heinz Schmale egy­házfőtanácsos, aki Hittudományi Egye­temünk tiszteletbeli doktora. Vele jött dr. Hermann Schäfer a református szövet­ség részéről. A tanácskozást dr. Harmati Béla püspök, az Ökumenikus Tanács el­nöke vezette és célja a Partnerhilfe mun­kájának ismertetése, valamint az egyes egyházak beszámolóinak meghallgatása volt. Itt volt a megbeszélésen dr. Bölcskey Gusztáv református püspök, a zsinat el­nöke, Gulácsy Lajos a kárpátaljai refor­mátus püspök, Csete István jugoszláviai református és Ján Valent jugoszláviai evangélikus püspök. A megbeszélést követően a Partnerhilfe munkájáról beszélgettünk Schmale egy­házfőtanácsossal. Szerkesztő: Hogyan indult el a Partnerhilfe szolgálata? Schmale: A két német állam fennállása idején létesítettek egy „Bruderhilfe” el­nevezésű segélyszervezetet, ennek kere­tében segítették a volt NDK lelkészeit, családtagjait és a nyugdíjasokat. A segé­lyezés mindig személyi alapon történt. A két ország egyesítése után a keleti or­szágrész segítése más alapokon szerve­ződött, de a gyűjtés megmaradt és a Ke­let-Európábán élő egyházak felé fordul­tunk. Szerkesztő: Mikor történt ez a kiter­jesztés? Schmale: Az EKD tanácsa 1992-93. évben határozta el, hogy folytassák a gyűjtést. Először szkeptikusan fogadták ezt a megoldást, de az egymás után kö­vetkező évek gyűjtései ezt meghazudtol­ták. Az évek folyamán 4,9 millióról 8,9 millió márkára szaporodott az eredmény. Jelentősen megerősödött a segélyezés. Szerkesztő: Kik adják össze az adomá­nyokat, hogyan történik a segélyezés szervezése? Schmale: A német evangélikus egyház lelkészei, alkalmazottai havi fizetésük­ből ajánlanak meg és fizetnek be adomá­nyokat. Ezek 20-200 márka értékűek. Berlinben van a központ, ahol vezetik a nyilvántartásokat, végzik a segélyek ki­fizetését. Tíz tagú bizottság áll a Partnerhilfe élén, közöttük képviselve van valamennyi tagegyház és tagszerve­zet. Lelkészek alkotják ezt a bizottságot, évenként kétszer jönnek össze. Tavasszal az előző évi segélyezések nyugtázását végzik, novemberben pedig az év folya­mán összegyűlt pénzt osztják széjjel. Felállítottak egy listát, melyben jelenleg 29-30 egyház szerepel. Ezek között van­nak romániai, kárpátaljai, jugoszláviai, szlovéniai, cseh és szlovák egyházak, ebbe a régióba tartozunk mi magyarok is. De segítik a Baltikum és Lengyelor­szág, sőt a nyugatinak számító régióból a görög, olasz, spanyol és portugál protes­táns egyházakat is. Szerkesztő: Mire fordíthatók ezek a se­gélyek? Schmale: Határozottan megmondjuk mindenkinek, hogy ezek személyi segé­lyek. Nem fordíthatók templomépítésre, beruházásokra, intézményekre, hanem kizárólag egyházi személyek - lelkészek és családjaik, egyházi iskolák tanárai és személyzete, diakóniai intézmények dol­gozói stb., és az egyház nyugdíjasai szá­mára. A segélyeket a bizottság egy összegben határozza meg, a szétosztást - a megadott szempontok szerint - az egyes egyházak végzik. A mai megbeszélésen különös fi­gyelmet fordítottunk a nyugdíjasok hely­zetének megismerésére, anyagi helyze­tük javításának lehetőségeire. Szerkesztő: A gazdasági helyzet ma Európában egyre nehezebb és kiismerhe­tetlen az egyház anyagi helyzetének ala­kulása is. Németországban hogyan áll az egyház, mennyire érezhető anyagi visz- szaesés, csökkenés? Schmale: Kétségtelenül van gazdasági recessio. Az egyház ezt ott érzi meg, hogy - mivel a közadókkal együtt szedik az egyház adóját is - ha kevesebb az adó­fizető, kevesebb a befizetés is. A nagy­arányú munkanélküliség, az egyházból való kitérések, más bevételi források el­apadása érezteti hatását az egyház gaz­dálkodásában is. Előfordulnak esetek, hogy egyházi al­kalmazottak egy-egy havi fizetése elma­rad vagy késik. A nehézségek leküzdésé­re, új megoldásokra állandóan készen kell lennünk. A Partnerhilfe azonban ön­kéntes adakozás, nem az egyház költség- vetéséből hasítanak ki bizonyos százalé­kot, hanem az egyházban szolgálók, dol­gozók önként adják össze és ezt a szán­dékot mindenkor az „egymás terhének hordozása” segíti, erősíti és tartja fenn. tszm Köszöntjük Lelkésztestvéreinket, akik az év első két hónapjában ünnepelték születésük kerek évfordulóját. Benczúr Zoltán ny. pusztaföldvári lelkész 85 éves Havasi Kálmán Bp. - pestszentlőrinci lelkész 65 éves Kovács Pál ny. békéscsabai lelkész 70 éves dr. Selmeczi János ny. Teológus Otthon igazgató 75 éves Szekeres Elemér ny. csurgói lelkész 80 éves Székács Sámuel ny. szarvas-ótemplomi lelkész 85 éves Családjuk és azok a gyülekezetek, melyekben szolgáltak, szeretettel vették körül őket és velük együtt kívánunk lapunk munkatársai és olvasói nevében Istentől áldást további életükre, egyik kedves énekünk szavával: „ Velem vándorol utamon Jézus... ” Agresszionárius ? M etróra várok. Egy fiatalember lép elém.- Bocsánat, uram, engedjen meg egy kérdést: Hisz ön Jézus Krisztusban?- Igen! -nézek a szemébe. Borostás ar­cán mintha némi meglepetés tükröződ­nék, és valamicske bizalmatlanság. És kezdenek záporozni kérdései, mind job­ban vizsgáztató ízzel, noha láthatná, hogy hívő keresztyén vagyok, s melles­leg akár a nagyapja is lehetnék. Mintha minden áron olyasmit akarna hallani, ami nem felel meg az ő szektája vagy ke- gyességi csoportja emelkedettebb, s per­sze komolyabb felfogásának. Ábrázata nem sok műveltséget sejtet. Fölényeske­dését az sem mérsékli, hogy elárulom: lelkész vagyok, és /teológiai oktató is voltam. O viszont, mint valami fölként hitellenőr, tántoríthatatlan. Ha én próbál­nám helyreigazítani, alighanem a Kísér- tőt látná bennem. eképzelt zöldfülűek mámora ez, jobb esetben idővel enyhül.- Nézze, fiatalember - mondom neki -, talán érdemes elfogadnia egy tanácsot olyasvalakitől, aki a hitben is sokkal idő­sebb és tapasztaltabb: ne vödörből akar­jon halat fogni.. Inkább olyanokkal fog­lalkozzék, akik távol vannak Jézus Krisztustól. S zóáradat a válasz. Ez az iljonc, mint afféle eltökélt lelki bálnavadász, minden áron be akar fogni engem. S egy­re világosabb a szektások és hasonlók két talán legjellemzőbb ismertetőjegye: az apostoli tanító póz, meg az, hogy a fü­le helyett is szája van. Harmadik lehetne a tolakodó tapadás. A misszió összeté- vesztése az agresszióval. „Bizonyságté­tel” címén kollektív vallási felfuvalko- dottság lehet úgyszólván ragállyá, egy adott közösségen belül megkövetelt erénnyé, s akkor az az „igazi hívő”, aki maximálisan megfelel a vezető Lelki Gőzhenger hitelveinek. (De nehéz „tan­tárgy” a szerénység!) Szent szó a megté­rés. Ám akik azt hiszik, hogy ők találták fel annak egyedül érvényes módját, me­lyet bízvást szabadalmazottnak tekint­hetnek, (jobbára ide értve bizonyos ke­gyes kifejezéstárat is,) azok csoportosan léptek rá a kollektív kevélység lejtőjére. Egyikük bírája sem lehetek, már csak azért sem, mert nem felejtettem el egy­kori saját „túlbuzgalmaimat”, melyekkel inkább elriaszthattam a hittől olyanokat, akiket pedig meg akartam téríteni. Bár az is igaz: bizonyos vadkegyesnek nevez­hető jellegzetességeket egynémely túlfű­tött lelki vezérektől tanultam, mint „kö­vetendő” példát. Az ifjúság fogékony, s ha gazdátlannak érzi magát, nagyon megszédülhet. K özel fél évszázada, amikor friss „paptojásokként” bevonultunk a soproni Teológus Otthonba, nyomban ki­alakultak a kegyességi frontok. Néha saj­nos sok volt a „frontoskodás”... (És ma?) Méregettük professzorainkat, hogy megtértek-e, mintha valami mennyei colstok birtokában lettünk volna. Amikor a gyülekezet egyik törzsökös, szelíd hívő tagját egyikünk a maga módján meg akarta téríteni, a koros hölgy így vála­szolt: „Azt hallottam egy igehirdetésben, hogy három dolgon fogunk csodálkozni a mennyben: hogy némelyek mégsem lesz­nek ott, mások mégis ott lesznek, sőt még mi magunk is ott leszünk. így hát jobb, ha vigyázunk, tisztelendő úr. ” J ócskán akadnak, akik bizonyságtétel orvén lerohanásszerűen próbálnak té­ríteni, ami azonban épp a mélyebb gon- dolkozásúakra és képzettebbekre inkább visszataszítóan hat. A hit és vallás a meg­hitt belső világ lakója. Ha oda csak úgy betör valaki, kéretlenül-hívatlanul, ne csodálkozzék, ha ezt nem veszik jónéven. Aligha lehet e tekintetben álta­lános szabályt alkotni, de minden túlzás inkább árt, mint használ. Az erőltetés gyanús - mi lappang mögötte? Kinek van rá szüksége? A térítő fanatizmus titkos oka gyakran az elfojtott kétely, melyet „lelki skalpok” gyűjtésével szeretne el- fódni „meggyőzően" az, aki nem akar tudni saját lelki gubancairól. Ősrégi hi­baforrás, hogy ösztönösen magunkból indulunk ki, holott már a lélektani típu­sok is nagyon különbözők, jobban, mint gondolnánk. A gondolkozó alkatnak igen gyenge az antennája az érzelmi világra, és megfordítva; a zárkózottnak nem ke­nyere a beszéd stb. Túlontúl „lánglelkű”, nem egyszer betegesen elbizakodott új- farizeusok minden áron közkinccsé akar­ják tenni saját elvakultságukat, szektoid töltésüket. Akad ugyan ennek enyhébb kiadása is, de azért az sem kívánatos. (Vö.: D. Szebik Imre: „Egészséges ke­gyesség?!”, EÉ, 1997.7.27.) F őként kevéssé tapasztalt fiataloknak kell emlékezetükbe vésniük: Még sose voltam a más bőrében! Mindig csak a magaméban! Nem hordoztam a más sorsát, nyomorát, szorongását, behatá- roltságát, ezért nagyon könnyen tévedhe­tek megítélésében. Sőt meglehet, hogy saját ismeretlen, letagadott bajomat, hiá­nyosságomat vetítem ki ösztönösen olyanokra, akik e célra éppen kapóra jönnek, teszem pedig ezt annál nagyobb hévvel, minél keservesebbek elfojtott tit­kaim. Vigyázat: bennünk is lappanghat egy „ agresszionárius ” -ennek közösségi megjelenéséről nem is beszélve! B izonyságtételünk is sokféle lehet, s erre is áll, hogy „ nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben” (lKor 4,20). Legmeggyőzőbb a hitből fakadó magatartás, egyénenként a legszínesebb formákban. Kalkuttai Teréz anya hitvalló cselekedetei „szöveg” nélkül is égi mi­nőséget sugároztak. K ell persze a hiteles szó is, ha pl. rá­kérdeznek hitünk alapjára: lPt 3,15 - ahol különösen hangsúlyos a szerény lelkűiét. De el ne felejtsük: Krisztus hányszor tett csodát egyetlen kommentá­ló szó nélkül. Ezzel sajnálatos ellentét­ben lapunk február 1-i számában „Kelle­metlen tünetek” címmel a szó kerül na­gyon egyoldalúan előtérbe. Ha ennek túl előkelő szerepet tulajdonítunk, akkor nem csoda, ha ezt a misszionálandó cím­zett verbális agresszióként éli meg, s „visszaküldi”. Aldassék minden vonzó keresztyén élet, melyben a szív a nagy, a szó pedig illően mértéktartó. Dr. Bodrog Miklós ÚJ LEHETŐSÉGEK A NYUGDÍJRENDSZERBEN A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa támogatásával 1998. novem­ber 18-án megalakult a MAGYAR ÖKUMENIKUS NYUGDÍJPÉNZTÁR (ÖKUMENÉ NYUGDÍJPÉNZTÁR) Alapítási engedély száma: 0042. Nyugdíjpénztárunk 1998. január 1-től várja mindazokat, akik az új nyugdíjrend­szerben az Ökumené Nyugdíjpénztárt választották. Akik még nem döntöttek, azok számára három héten át tájékoztatást tartunk az új nyugdíjtörvényről lapunkban. Addig is rendelkezésre állunk a 200-8839-es telefonszámon. Címünk: 1026. Bimbó út 127. Somogyi Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents