Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-02-22 / 8. szám

6.oldal 1998. FEBRUÁR 22. Szükséges iránymódosítás Azokat, akik az első gyülekezet korá­ban a Názáreti Jézus követték, „ez útnak követői" névvel illették, így az Aposto­lok Cselekedeteiben is (9,2 Károli). A keresztyén megnevezés későbbi. így gyakran az „út”-ról beszéltek akkoriban, ha a keresztyének életéről volt szó. Péter apostol pünkösdkor a 16. Zsoltárból idéz: „Megismertetted velem az élet útját. ” Ahogyan akkor Krisztussal a zsidóság­ban valami új kezdődött, úgy a mi gyüle­kezeteinkben is mindig ismét valami új­nak kell kezdődnie, - de a mi életünkben is. Ez a gondolat foglalkoztatott engem. Ott vannak bejárt életútjaim. Mivel most idősebb lettem, úgy vélem, hogy azok beváltak. Bizalmatlan vagyok az újítá­sokkal szemben. De aztán átélem maga­mon és másokon, milyen veszélyes lehet a gondolkodásban és értékekben való megrögződés - a hit útjain is. Pál azt mondja nekem: „Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg ” (1 Tessz 5,21). Ahogyan a kapitány a hajó irányát újra meg újra felülvizsgálja, és azután kiiga­zítja, így kell tennem nekem az életem­mel. Elhatároztam, hogy figyelek az igé­re. Figyelek másokra, környezetemnek talán halk jelzéseire. Megbeszélem eze­ket másokkal. Aztán bátorságért imádkozom, hogy új utakra induljak. A hamis magabiztosság gyakran önelégültséggel kapcsolódik össze. Ebben tetszeleg az önalkotta hit. De Isten magához akar engem vezetni - új utakon. Wilhelm Drühe ford.: Marschalkó Gyula Farsangi imahét Csömörön Február 22-től-28-ig ezidén is megrendezzük Hagyományos Far­sangi Imahetünket. Minden este 6 órakor a Gyülekezeti Házban terített asztalok mellé várjuk kedves vendé­geinket. Estéről-estére vendég igehirdetők szolgálnak. Vasárnap: Simonfay Ferenc. Hétfő: Gáncs Péter. Kedd: Smidéliusz Gábor. Szerda: Böröcz Enikő. Csütörtök: Túrmezei Erzsébet diakonissza főtestvér. Péntek-szom­bat: Balikó Zoltán. Március 1-én böjt 1. vasárnapján de, fél 11-kor Balikó Zoltán prédikál templo­munkban úrvacsorái, imahét-záró istentiszteletünkön. Minden érdek­lődőt és a böjti időre hitben készülő Testvéreinket szeretettel várja a Csömöri Gyülekezet. Készülünk a Keresztyén Nők Családi élet Madagaszkáron Ebben a sorozatban hallottunk már a szoros kötelékről (Fihavanana), amely az embereket eltéphetetlen, szoros szá­lakkal fűzi össze. Ilyen kötelék a nagycsalád, de ezen túl a törzsi, faji, nemzeti együvé tartozás is. Ez válik világossá, ha a családok életé­vel ismerkedünk. A madagaszkári ember főleg vidéken, - s ez az ország lakosságának 80 %-át je­lenti - nagycsaládban él. A családhoz nemcsak az idős szülők tartoznak, ha­nem az egyedülálló nagybácsik, nagyné­nik, a megözvegyült asszony, akiket a nagy család befogad. így adoptálnak ár­va, magára maradt, vagy házasságon kí­vül született gyermekeket is. A gyermek minden esetben örömmel várt és foga­dott ajándék számukra. Az idegen szá­mára feltűnő, hogy a falvakban soha nem hallható gyermeksírás: valaki mindig törődik a kicsikkel. A családok élete általában a falu főterén zajlik: itt készül az ebéd, itt fonják a kosarakat, varrnak, szőnek az asszonyok, játszanak a gyerekek. Házasságkötés után az asszonynak kü­lön, egy helyiségből álló házat építenek. Itt él az anya gyermekeivel, itt neveli őket. A fiúk egy bizonyos kor után külön költöznek, és nem tartanak szoros kap­csolatot az anyával. A gyerekek köteles­sége, hogy kis koruktól kezdve résztve- gyenek a ház körüli, majd később a me­zei munkában is. Ha az iskola messze van, ez sokszor azt is jelenti, hogy a gye­rekek nem járnak iskolába. Elsősorban a fiúkat taníttatják, de ha a lány a tehetsé­gesebb, akkor őt küldik iskolába. A házasságot a madagaszkári nép na­gyon komolyan veszi. „A házasság nem egy napra, hanem egy egész életre szól: tíz, húsz, harminc évig is tarthat”, vallja egy közmondás. A lányokat - főleg a leg­szegényebb családokban - egészen fiatal korban eljegyzik a jövendő férjjel. En­nek anyagi okai vannak, mert a vőlegény köteles a szülőknek jegyajándékot adni. Az eljegyzett lány nem dönthet később egy másik férfi mellett. A kényszerházas­ság sajnos gyakran vezet öngyilkosság­hoz. A nagycsalád egy gazdasági egységet alkot. Közösen művelik a földet és ter­melik meg az élethez szükséges javakat. A termésből először az idős, beteg csa­ládtagokról gondoskodnak, azután - ha marad még valami - az a házastársak személyes tulajdona. Vannak asszonyok, akik külön is termelnek zöldséget, gyü­mölcsöt, s azt a piacon értékesítik, az így kapott pénz őt illeti, de férjének tudnia kell róla, mert az eltitkolt pénz válóok le­het. Az elszegényedés vidéken egyre na­gyobb mértékű. Kevés a termőföld, szükség van a tűzifára, ez az őserdők egyre nagyobb mértékű pusztításához vezet. A keleti partvidéken már az erdők 80%-a eltűnt. Az ökológiai egyensúly felbomlása, a pusztító szárazság, a pri­mitív termelési módszer már nem bizto­sítja a családok megélhetését. Sokan költöznek a városokba, ahol azonban főleg a szakképzetlen nők szá­mára nincs munkalehetőség. Háztartási alkalmazottként, vagy piaci árusként próbálnak megélni, a fiatal lányok ön­magukat bocsátják áruba. Kialakul az ördögi kör: szegénység - rossz egészség- ügyi ellátottság, alultápláltság, csecse­mőhalandóság. Egyik a másikból követ­kezik, és egyre késik a problémák meg­nyugtató megoldása! A következőkben szó lesz az egyházak munkájáról, de itt is meg kell említeni azt az erőfeszítést, amit az egyházak szervezett formában a nyomor enyhíté­séért folytatnak. Élelmet osztanak isko­lás gyermekek és foglyok számára, segí­tik a terhes és kisgyermekes anyákat, az otthontalanokat és utcagyerekeket a vá­rosokban. Gyermekek és felnőttek szá­mára iskolai oktatást és továbbképzést biztosítanak. Keveháziné Czégényi Klára X MEGRENDELŐ LAP Megrendelem az Evangélikus Élet című lapot az alábbi címre: NÉV:...................................................................................................... CÍM:...................................................................................................... (Amennyiben nem saját címre rendelik a lapot, úgy kér­jük annak nevét és címét felírni, akinek számára megren­delik.) Köszönjük segítségét! Evangélikus Élet MEGSZÓLALT, EZÉRT ÉLETET MENTETT Fiatalokkal beszélgettünk arról, hogy mennyit ér az emberi élet a másik em­bernek. Sokféle választ gyűjtöttünk össze a hétköznapi párbeszédekből, ese­ményekből. Az emberi élet 20 Ft-ba ke­rül, mert manapság már ennyiért leütik a másikat. Másnak 500 Ft/ óra. Az em­beri teljesítmény, munkaerő számít, nem maga az ember. Előfordul az is, hogy még 20 Ft-ot sem ér, semmibe veszi egyik a másikat. Ez az érem egyik oldala. Az érem másik oldala: Hány órát áll végig egy orvos egy szívműtétnél? Hány napig ke­resi a hegyimentő a bajba ke­rült hegymászót? Meddig ül az édesanya a lázas, beteg gyermeke mellett? Mennyi tü­relme van a pedagógusnak a tanítványához? Ez mind fel­becsülhetetlen. Az emberi élet pénzben nem mérhető! Mindig eszembe jut az a történet az élet értékéről, amikor egy kislány eltűnt a gabonatáblák kö­zött. Több száz katonát rendeltek ki a keresésére. Sose fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor az egyik katona meg­találta a kicsit és hozta a karjában. Még meg tudták menteni az életét a kiszáradástól. Hány ember indult el egy parányi életért? Mi is elindulunk a minden­napokban és érkezünk. Az is lehetséges, hogy nem érke­zünk meg. Az utca végén, ahol lakom, vasúti sínek vannak. A síne­ken negyed óránként elro­bog egy-egy HÉV. Nagy az utca zaja, a vonat hangját sokszor nem hallani. Évente több ember veszti el életét ennél az átkelőnél. Figyel­metlenek vagyunk, mindig ELŐ VÍZ rohanunk. Egyik alkalommal többen megálltunk az átjárónál és vártuk, hogy a vonat elrobogjon. Egy fiatal - lehetett húsz éves - , nem vette észre a robogó szerelvényt és el akart indulni. Egy bölcs, tapasztaltabb embertársa meg­fogta a karját és egyszerűen csak azt mondta: „Jön a HÉV!” A fiatal megle­pődött, arcán lehetett látni a dühöt: „Mit szólnak az ő dolgába.” Kényszeredetten megvárta, amíg biztonságos lett az átha­ladás. Olyan jó, hogy még vannak, akik szól­nak: „Jön a HÉV! ” Mennyei Atyánk ál­landóan mondja nekünk: „Jön a HÉV! ” Börönte Márta VILÁGOSSÁGOT AD ÖTÖDIK GYERTYÁNK: NE ÖLJ! Megdöbbentő hír röppent fel: bűnöző körök állítólag olyan technikát fejlesztet­tek ki, melynek segítségével a beépített ritmusszabályozóval élő emberek szív­működését életveszélyesen meg lehet zavarni. Feltételezhetően ilyen módon lehet majd megzsarolni jómódú, szívbe­teg áldozatokat. Kegyetlenül őrült, morbid ötlet - mondhatnánk, de legalább igazán „kor­szerű”. Jelzi, hogy az alvilág is „fejlődő- képes”, lépést tart a technikai haladással. De vajon tényleg olyan új és modem ez a gyilkos ötlet? Nem hiszem! Sőt, ellen­kezőleg, szinte egyidős az emberiséggel ez az aljas, ördögi manipulációs kísérlet. Már a Biblia első lapjain arról olvasha­tunk, hogy valaki megpróbálja kizök­kenteni az embert a teremtett világ egészséges ritmusából, harmóniájából. „Ne a Teremtőre hallgass, ne Őhozzá „Szíveltérítők” igazodj, ne Őbenne bízzál! Vegyél fel más ritmust, hangolódj át más hul­lámhosszra... ” - hangzott, hangzik azóta is az ördögi súgás. S valljuk be őszintén: nem kevés eredménnyel folyik ez az el­térítési kísérlet, sátáni manipuláció nap­jainkban is. Döbbenten veszem észre, hogy gyak­ran milyen rideg közönnyel lépek át met­ró állomások és aluljárók kéregető em­berroncsain. Pedig kellene, hogy gyor­sabban verjen a szívem és átforrósodjék, hiszen rajtuk keresztül talán maga a Mester nyújtja felém kezét, Aki így fi­gyelmeztetett: „Éheztem, és nem adtatok ennem... amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg! ” De, amikor agresszív reklámok brutali­tást és szennyet árasztó filmeket reklá­moznak, hányszor ébred fel a fásult szív kíváncsisága, kezd gyorsabban verni, és feltámad a vágy: ezt nem lehet kihagyni?! Alapvető baj van a szívünkkel, életünk centrumával, értékrendjével! Kizökken­tünk az egészséges ritmusból, harmóniá­ból. Isteni „pacemakerre ", ritmusszabá­lyozóra van szükségünk. Ezt nem orvosi rendelőkben írják föl, de felíratott, meg­íratott mindannyiunk számára. Mikeás prófétánál például így olvashatjuk: „Em­ber, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szere- tetre és légy alázatos Isteneddel szem­ben. ” Igen, O megmondta, és megmondja ma is! Csak kérdés: akarjuk-e hallani, meg­hallani élő és ható szavát, és Őhozzá iga­zítani, hangolni szívünk ritmusát, éle­tünk dallamát?! Gáncs Péter HAZAI ESEMÉNYEK Deák téri orgonazenés áhítat február 22-én, vasárnap 18 órakor Sirák Péter újonnan megjelent lemezeinek műsorából játszik NŐK VILÁGIMANAPJA 1998. március 6-án, pénteken lesz az idén az imanap. Madagaszkárért imádkoznak az egyházakban „Ki az én felebarátom?” felől gondolkozva. (V. ö. fenti cikksorozattal!) HALÁLOZÁS Wunderlich Sándor a Budafoki Egyház- község felügyelője 84 éves korában elhunyt. Temetése február 12-én volt a Farkasréti te- metőben.„Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet.” (Lk 23,46) Apróhirdetés Megjelent a Missziói Magazin téli száma. A 16 oldalas, színes, képes magazin megren­delhető az Ev. Missziói Központ címén: 1164 Budapest, Batthyány Ilona u. 38. A lapért csak adományokat fogadunk el. A Magazin ebben az évben már negyedévenként fog megjelenni. Várjuk olyan munkatársak je­lentkezését, akik vállalnák környezetükben a folyóirat terjesztését! Az MPKE rendezésében február 24-én, kedden 17 órakor Hatos Pál tanár tart elő­adást a „Reformáció és hagyomány Géniben” címmel (OMIKK-klub, Vili. Múzeum u. 17.) TÉS A lelkész) hivatal telefont kapott: Hívószáma: 06(88)469-243. KERESZTÉNY-ZSIDÓ TÁRSASÁG Teológiai nap lesz február 26-án, csütörtö­kön du. 5 órakor a II. Frankel Leó u. 49. alatt a Zsidó Hitközségnél. Dr. Singer Ödön főrab­bi „Társadalmi törvények Mózes második könyvében” címmel, dr. Karasszon István Az Evangélikus Egyház Lelki Segély Szol­gálata, az EKE és a Tiszta Forrás Alapítvány szolgálóivá^ 1998. március 9-én 11 órától március 14-én 12 óráig Missziói hetet tart szenvedély- és lelki betegek részére Á Béthel Missziói Otthonban, 2081 Piliscsaba, Széchenyi u. 8-12. Megközelíthető: Bp. Nyugati pu.-ról Eszter­gom felé menő vonattal, Bp. Árpád-híd Volán pályaudvarról Esztergom felé menő autóbusz- szal. Jelentkezés: A fenti címen Varga Gábor gondnoknál postán vagy telefonon: 06/26 -375-218 ref. teol. professzor „A természeti teológia az Ószövetség tükrében” címmel tart előadást. Utána a Goldmark kórus hangversenye lesz. A Rigácsi Evangélikus Gyülekezet templo­mának és ősi értékeinek megőrzésére, vala­mint a hitélet elevenebbé tételére alapítványt hozott létre. Az előző években kapott adomá­nyokat hálás köszönettel fogadtuk. A szemé­lyi jövedelemadó 1%-ának átirányításáról szóló törvény alapján kérjük mindazokat, aki­ket családi vagy egyéb kötelékek fűznek Rigács községhez és az ott élő evangélikus közösséghez, adójuk 1%-át szíveskedjenek ennek az alapítványnak felajánlani! Az alapít­vány neve: Rigácsi Evangélikus Egyházi Alapítvány Adószáma: 18916261-1-19 Felajánlásukat előre is köszönjük. SZÜLETÉS Baranka György és Baranka Mária lelkészeknek 1998. január 30-án megszületett Mária nevű második gyermekük. „Bizony az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümöl­cse jutalom.” (Zsolt 127,3) Ha lehet, hozzon magával minden résztve­vő: Bibliát, tisztálkodási eszközöket, ágyne­műhuzatot, lepedőt és jegyzetfüzetet. Étkezési hozzájárulás: 4000.- Ft/fö (+ ha szükséges mosatási díj), ami a helyszínen ren­dezhető. Várjuk szenvedélybetegek, alkoholisták, neurotikusok, gyógyszerfuggők, kényszer- képzetektől gyötörtek stb. jelentkezését, - akik lelki és testi nyomorúságuktól szabadul­ni vágynak Jézus Krisztus által. Személyes vagy gyülekezeti anyagi segítséget 11707024-20347257 sz. csekkszámlán „Lelki Segély Szolgálat” megjelöléssel kér­jük befizetni OTP-ben. TORONYÓRA-KÉSZÍTÉS, -FELÚJÍTÁS! Harangjáték-, harangiengető- és vezérlőóra - készítés. 85 év tapasztalata és világszínvona­lú elektronika. Ötéves garanciával. Óragyártó üzem: Konkoly József, 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel./Fax: 260-7065, 06 (30) 492-915. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: Tóth-Szöllős Mihály Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel/Fax: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Szedés, tördelés: Evangélikus Sajtóosztály, Rezessy Szabolcs Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Bp. 97-8814 Internet: http//www.lang.hu/szikra. nyomda E-mail: szikra@lang.hu Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy posta- utalványon. Előfizetési díj belföldön: egész évre 2500 Ft. Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokba: egész évre 5000 Ft (portóval együtt), egyéb európai országokba és a tengerentúl­ra: egész évre 70 DEM vagy 48 USD, (portóval együtt) Légipostával: 102 DEM vagy 70 USD. C sekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza!

Next

/
Thumbnails
Contents