Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-03-01 / 9. szám
63. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 1998. MÁRCIUS 1. INVOCAVIT (BÖJT ELSŐ VASÁRNAPJA) ÁRA: 48 FT Krisztus Lelke akkor mutatkozik meg bennünk, amikor megtanulunk rr az O nyomában keresztet hordozni. Ordas s Lajos — A TARTALOMBÓL — EGYMÁS TERHÉNEK HORDOZÁSA AGRESSZIONÁRIUS? 500 ÉVE SZÜLETETT NÁDASDY TAMÁS RÁDIÓS SZOLGÁLATUNK FELMÉRÉSE Túrmezei Erzsébet „MINDEN ÉVBEN?” Indulunk újra Golgota felé. Vtunkra már a kereszt vet árnyat, de rajta túl húsvét öröme vár. S kis Balázs csodálkozva kérdi: „Minden évben meghal? Minden évben feltámad?” Nem, kis Balázs, O egyszer halt meg értünk, egyszer támad fel győzelmesen! De hosszan tépelődöm gyermeki kérdéseden. „Minden évben?” Csaknem kétezer éve minden évben kísérjük Ót a fájdalmak tövises útján, s ujjongunk üres sírja előtt. . „Minden évben?” Milyen év volna, hol várna békesség és menedék, ha szenvedését, szent halálát, feltámadását elfelejtenénk?! Ha nem zengne többé Bach Passiója, ha nem őrizné az emlékezet azt a golgotái keresztet, amelyen Jézus értünk vérezett! „Minden évben?” Tűnhetnek századévek, és száguldhatunk kétezer fele, a kereszt ma is egyetlen reménység, a kereszt ma is győzelem jele. Minden évben elindulunk feléje. Nem temetik el tűnő századok. S akkor találunk erőt, békességet, ha a keresztfa titka felragyog! „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" 1 Korinthus 10,12 Vigyázat! Bukásveszély! Biztosítótársaságok reklámjai és ajánlatai egymást túllicitálva hirdetik az abszolút biztonságot. Mégis, ha valakit kár, baj ér, keserűen döbben rá: mit ér az eddig oly biztosnak vélt biztosítás. Vitás esetekben a helytállás elől azzal szoktak kibújni: előre nem látható esemény okozta a kárt, és erre nem érvényes a kockázatvállalás. A Sátán se jelenti be előre, hogy hol, mikor és hogyan támad. Rendszerint annál az embernél tesz kísérletet, aki a leg- magabiztosabbnak tűnik. Eszköztára gazdag és színes, ajánlata elbűvölő. Nem szabad vele szóba se állni, mert aki a közelébe engedi, úgymond „megméretteti magát", bukásra van ítélve. Egy erkölcsileg lerongyolódott, hivalkodó világban sokszorosára nőtt az elesés veszélye. Talpon maradni csak a közösségben lehet. A Krisztussal való, és a Krisztusban hívők imádkozó, igére figyelő közösségében. E közösség legjellegzetesebb vonásai - egyúttal Sátán elleni fegyverei - a megtartó erő, a szeretet, az imádság, a Krisztusba vetett hit és az egymás sorsáért érzett és vállalt felelősség. Urunk! Erősnek mutatjuk magunkat ott, ahol gyengédségre lenne szükség, és gyengének bizonyulunk ott, ahol erősnek kellene lennünk. Emlékeztess naponként arra, hogy nélküled elbukunk. Segíts győzni a kísértések felett. Ha még gonosz kívánságra Hajol a test és a vér. És a romlottság útjára Inkább, mint a jóra tér: Vagy, ha sátán tőrbe csal Csábító szavaival: Állj előttem sebeiddel, Megrontómat, jöjj, te űzd el! (197,2. ének) (Szalay Tamás: Uram, igéd örökké megmarad című áhítatos könyvéből.) „Jöttök utánam?!” A nagytarcsai templom szárnyas oltárát sokan ismerik a televízió „Örömhír” című műsorából. Az evangélikus szerkesztésű adások bevezető szignálja a böjti képpel indul, majd a kitáruló oltárból szinte előlép a feltámadott Jézus. Ez a képváltás remekül kifejezi a keresztyén örömhír, az evangélium lényegét. De meggyőződésem, hogy már a böjti vasárnapokon látható faintarziának is van örömüzenete. 16 éves nagytarcsai szolgálatom alatt volt időm meditálni: miről is prédikál ez a kép. A bárány a kereszttel szokványos szimbólum - kombináció, de ebben az esetben több olyan eredeti részlete van az ábrázolásnak, amit érdemes felfedezni. Már maga az intarziás megoldás is üzenetet rejthet számunkra. A komoran fekete háttérből kiemelkedő bárány és kereszt motívum nem ráfestés, hanem bele van metszve a sötét fába. Ott, ahol a Bárány van és ahol a kereszt magasodik, ott megtörnek a sötétség erői! A világosság nem eltakarja a sötétséget, hanem elűzi, és a helyébe lép. A kettőt nem lehet összekeverni, összemosni. A képen nincsen szürke árnyalat, csak fehér vagy fekete! Bárcsak tudnánk életünket mi is ilyen tisztán, élesen kontrasztosan látni: hol a világosság, hol a sötétség... Üzenetet hordoz a Bárány mozdulata is. Mindig sokat jelentett nekem, hogy ez a Bárány éppen indul, emeli a lábát. Az evangéliumok Jézusa mindig úton volt, és tanítványait is útnak indította: „Menjetek el szerte a világba... ” Krisztus tanítványa, az egyház népe ma is vándorló nép, mobil közösség, ha hűségesen engedelmeskedik Urának. Az Úrnak nem közömbös, hogy az övéi vele együtt mozdulnak-e, lépést tartanak-e vele, hiszen a képen látható Bárány visszanéz! Ő soha nem terelte, hajtotta maga előtt tanítványait. O ment elől, ha kellett, a keresztre, a halálba is. Szabad, önkéntes döntéssel hív követésére. Nincs semmi kényszer, de tekintetével mindig keresi az övéit. Éppen a szenvedéstörténetből tudjuk, hogy ez a tekintet nemcsak megtalálja, de meg is tartja majdnem végleg leszakadó, elbukott tanítványát, Simon Pétert... Most, a böjti időszak nyitányán, tegyük fel magunknak életünk alapvető kérdését: eddig ki után mentünk, kit követtünk? A Bárány-Jézus úton van, keres és hívogat tekintetével, szavával. Ha tudunk még elcsöndesedni, szinte megszólal ez a kép, és hallhatjuk csöndes kérdését: jöttök utánam? De meghallhatjuk bátorító ígéretét is: „aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága... ” Gáncs Péter NÉGY ÉV PRÓBÁJA Számos vallásszociológiai tanulmány lát napvilágot mostanában. Többségük - így Tomka Miklós és Tamás Pál munkái - arra keres választ, milyen az egyházak elfogadottsága a mai magyar társadalomban. Általában úgy vélik, erre következtetnek a közvélemény-kutatásokból, hogy a lakosság több, mint fele rokonszenvez az egyházakkal, de csak egy- hetede tartható a szó aktív értelmében vallásosnak. Ez a csoport kötődik szorosan valamelyik egyházhoz, tekinthető tudatos egyháztagnak. Elismerik a szerzők, hogy még így is az egyházakhoz kötődőkhöz hasonló nagyságú csoportot semmilyen társadalmi mozgalom, párt, stb. nem mondhat magáénak, de úgy vélik, hogy a valóban Istenhívők mégiscsak kisebbségben vannak. Nem hiszem, hogy vitatkozni kellene a tudományos megállapításokkal, annál kevésbé, hiszen Jézus Krisztus soha nem mondta, hogy tanítványai, követői többségben lesznek a világban. Az Úristen tudja egyedül, mi lakozik a szívekben. Mindenesetre érdekesen fognak hozzászólni ehhez a vitához az „adógarasok”, az a lehetőség, hogy személyi jövedelemadónk egy százalékát felajánlhatjuk valamelyik egyháznak. Ez nem jelent lemondást, valódi adományt sem a szó eredeti értelmében, hiszen az állam mond le az őt illető adóbevétel egy százalékáról az egyházak javára, ha erről az állampolgárok így rendelkeznek. Az is ismert, hogy az állam négy évig garantálja az egyházaknak az 1997-i állami támogatás szintjét. Az ennek megfelelő összeget akkor is megkapják az egyházak, ha az állampolgári felajánlás elmarad ettől. Természetesen magasabb lehet az összeg. Ez főként úgy érhető el - és ezt nagyon fontos hangsúlyozni, eddig nem kapott igazán hangot -, ha nemcsak az evangélikusok, hanem a más egyházakhoz sem tartozó, de velünk rokonszenvező, elvileg közömbösök, egyházon kívüliek a javunkra nyilatkoznak. Miért tennék? - Talán mert ismerik a lutheranizmus jelentőségét a magyar művelődéstörténetben. Talán mert tetszik nekik egyházunk oktatási és szociális munkája. És a legegyszerűbb válasz: mert megszólítottuk őket. Igen, meg kell szólítanunk barátainkat, ismerőseinket, gyermekeink barátainak szüleit, mindazokat, akik nem élnének ezzel a lehetőséggel, tehát nem mások kárára kérjük segítségüket, hanem a magunk tevékenysége érdekében. Az egyház elfogadottsága nemcsak az aktív evangélikusok számával mérhető, hanem munkánk kisugárzásával is. Ennek része lehet, hány embert tudunk megnyerni ennek az ügynek, amelyet a magyar evangélikus- ság ma is képvisel. Az evangélium és a belőle adódó feladatok, a misszió, a diakónia, az oktatás ügyének. 1952-ben, amikor eldőlt, hogy a még meglévő két iskolánkat - a Fasort és a Deák teret - fel kell ajánljuk az államnak, mert nem tudjuk őket fenntartani, ez volt a hivatalos indok, akkor Dezséry László püspök a fasori tantestület zárt ülésén azt mondta: „persze fenn tudnánk tartani iskoláinkat, ha híveinkhez fordulnánk, de ezt nem engedik.” 1989-ben a Fasor újraindításakor tele voltunk optimizmussal. Gyapay Gábor igazgató úgy számolt, ha csak tízezer evangélikus évi 1000 Ft-ot ad az iskolának, az már tízmillió forint: akkor ez még jelentős összeg volt az iskolafenntartásban. A valóság kijózanított. Nem becsülhető le a hívek évenkénti adománya, de ma még jelentősen elmarad a várttól, a remélttől. A diktatúra évtizedei elkényel- mesítettek, Az állam korlátozta az egyház működését, de finanszírozta azt. A demokratikus átalakulásban megnövekedtek a lehetőségek, de a feladatok forrást is igényelnek. Nem várható minden az államtól és a külföldi segítségtől. Meg kell állni a saját lábunkon anyagilag is. Négy évünk van erre. A szektorsemleges normatív támogatás megszilárdította az iskolák, a szeretetin- tézmények helyzetét. Rajtunk a sor, hogy a működéshez a többletforrásokat megteremtsük. 1952-ben bizonyára igaza volt a püspöknek. A diktatúra szervei ellen a legszegényebbek is adakoztak volna, az iskolák megmaradásáért. Akkor még élt az a nemzedék, amely az egyházhűségben, adakozásban nevelkedett. Ma újra kell tanuljuk a teendőket az alapoktól. És nem valami ellen, hanem valamiért kell élnünk. Lehet, hogy így kevésbé izgalmas, de többet ígér. Frenkl Róbert Rendelkező nyilatkozattal lehet irányítani az egyház részére az 1%-ot! A négy üres négyzetbe 0035 -ős számot kell beírni. A megnevezés: Magyarországi Evangélikus Egyház. •kkk Az első 1%-ot egyházi alapítványra lehet irányítani. A nyomtatvány tizenegy négyzetébe az alapítvány 11-jegyű adószámát kell beírni. «
