Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-02-22 / 8. szám
4.oldal 1998. FEBRUÁR 22. Evangélikus Elet Adatvédelem Új világunk egyik bűvös jelszavává lett az adatvédelem. Természetesen jó érzés, hogy bízhatunk benne: levelünket a címzetten kívül más nem olvashatja el, telefonbeszélgetésünket illetéktelenek nem hallgathatják le... Sőt, az adatvédelmi biztos még azt is kiharcolta, hogy az adóbevallási nyomtatványokat tartalmazó küldeményt zárt borítékban vehessük át. Elvégre adószámunk is „intim” titok, nem tartozik akárkire... Hatalmas anyagi áldozattal lecserélték személyi számunkat is, hiszen az is magánügy, ki, mikor született... Tudom, mindezek a vívmányok az olyannyira áhított nyugati társadalmak alapvető normái közé tartoznak. Az egyén, a személyiségi jog szent és sérthetetlen. De ugyanakkor kicsit félek is, hogy a jó szándékú védelem nehogy páncélként nőjön ránk, szinte megfojtva, börtönbe zárva az éppen igazi szabadságra szomjazó lelkünket. Újra meg újra fülemben zakatolnak Ady Endre mélyen emberi, hátborzongatóan őszinte és aktuális sorai: „Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak... Szeretném, hogyha szeretnének, s lennék valakié... ” Nyomasztó az önkény, a diktatúra rabsága, ahol az egyén nem számít, ahol minden „közügy”. De ijesztő lehet az egyén önző, öncélú szabadsága is, ahol senkinek semmi köze hozzám, de nekem sincs közöm senembervédelem kihez és semmihez, ahol minden magánügy... Ezzel szemben, közhelynek számító igazság, hogy az ember közösségi lény. Ezt nem filozófusok, szociológusok fedezték fel, hanem a „gyártó cég”, a Teremtő Isten „használati utasítása” az emberhez, a teremtés koronájához, aki a Teremtő képére és hasonlatosságára, azaz Vele való közösségre formáltatott. De ez az Istennel való közösség nem önző kisajátítás, hiszen maga a Teremtő dönt úgy, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. ” Életbevágóan fontos adatok ezek az emberi lét céljáról és értelméről. S akik mindezt ismerhetjük már, nem védenünk, megőriznünk, titkosítanunk kell ezeket az isteni adatokat, információkat, hanem ellenkezőleg: mindenkinek tartozunk ezek továbbadásával! A keresztyén ember élete, bizonyos értelemben „nyitott” boríték, „lehallgatható" telefonbeszélgetés kell, hogy legyen mások számára is. Ez nem adatvédelem, sokkal több annál: embervédelem. Meg kell védenünk magunkat önmagunktól is! Hogy valóban lehessünk Valakié, Aki szeret, Aki megmutatta önmagát és szeretetét a kereszten. Ott nem volt „adatvédelem”, három nyelven is olvashatta bárki: „a názáreti Jézus, a zsidók királya... ” Gáncs Péter (Elhangzott a Magyar Rádió evangélikus félórájában február 9-én.) MAGYAR ÖKUMENIKUS SZERETETSZOLGÁLAT KÖSZÖNJÜK, HOGY TOVÁBBRA IS VELÜNK TART! ADÓSZÁM: 19662927-1-43 1116 Budapest, Tomaj utca 4. Az Ökumenikus Tanulmányi Központ ez évi rendes közgyűlésére 1998. február 23-án 13-18 h között kerül sor az Evangélikus Egyház Városligetifasori (Budapest, Városligeti fasor 17-21.) gimnáziumának dísztermében. Az együttlét 3 részből áll: 1. Ügyintéző közgyűlés (13-15 h) 2. D. Johannes Rau, Észak-Rajna Westfália (Németország) miniszterelnöke előadása: „A keresztyén ember és a politika” 16 órakor kezdődik, amelyet megbeszélés követ. 3. A közgyűlés nyilvános, és fehér asztal melletti együttléttel fejeződik be. Az utolsó harkai Község- és országhatáron túlról is sokan jöttek el a múlt év október 11 -én Harkára, hogy részt vegyenek a 79 éves korában elhunyt Payer Teofü temetésén. A köztiszteletben álló, egy időben felügyelői tisztet is betöltő hittestvérünk 1918- ban született itt Harkán. Őt még a Trianon-előtti évek lelkésze Bothár Dániel keresztelte. Az írást, olvasást, számolást Neubauer Sámueltől tanulta. Hittan és konfirmációi oktatásban pedig már Danielisz Róbert, az új lelkész részesítette. Fiatal éveiben, a nehéz gazdasági munka mellett sok ismeretet sajátított el Harka község akkori, gazdag kultúrlehetőségeiből. Hiszen a valamikor Harkán keresztülutazó Liszt Ferencet énekével megtisztelő „Concordia” férfidalárda országos hírnévnek örvendett. Jó lehetőségek kínálkoztak a községen belül arra is, hogy a kiváló zenei érzékkel rendelkező ifjú elmélyítse ebbeli képességeit. Az „Olvasó Egylet” pedig bő lehetőséget kínált újságok, könyvek olvasására, irodalmi, közéleti tájékozódásra. Elhunyt testvérünk mindezeket jól ki is használta mindaddig, amíg a háború vihara 1942- ben őt is ki nem sodorta a Don mellé. Lábának, kezeinek ujjai ott fagytak el. A szombathelyi, majd a soproni hadikórházak ápoltja lett hosszú hónapokon keresztül. A fagyás kínzó következményeit azonban élete végéig hordozta és szenvedte testében. Payer Teofil 1950-ben kötött házasságot Pantzer Ilonával, a Sopronból szüleivel együtt Harkára költözött, nemrég elhunyt Pantzer Gertrud, akkori iskolaigazgató és kántorunk testvér húgával. A szelíd, elmélyült, istenszolgáló hiten alapuló kölcsönös szeretet, a közös zenei érdeklődés s a közösen beszélt német nyelv erősítette és tartotta fenn a sok nehéz próbával teljes házasságukat 47 esztendőn keresztül. A háború befejezése után átvette édesapjától a község tejbegyűjtői és tejkezelési feladatát. Már nem volt fiatal ember, amikor e munkakör elvégzéséhez szükséges ismereteket Csermajorban, az ottani több éves iskolában megszerezte, így tudta biztosítani családja számára a különben szűkös kenyeret. Forró nyár, hideg tél sem tudta megakadályozni abban, hogy évtizedeken keresztül mindennap megtegye az utat Sopronba s egylovas kocsijával beszállítsa a tejet rendeltetési helyére. A fagyott lábak, kezek okozta fájdalmai ellenére is példamutatóan helytállt kötelessége teljesítésében. Házasságukat Isten két leánygyermekkel ajándékozta meg. Mindketten főiskolai képesítéssel a pedagóguspályán tevékenykednek. Taníttatásuk csak igen szoros házastársi összefogással, sok fizikai munka végzésével volt lehetséges. Felesége gyülekezetünk kántori szolgálatát is végzi immár 50 esztendő óta. Ingyen, szeretetből. Payer Teofil testvérünk.szép példát mutatott családjának az imádkozásban, éneklésben, a zene elmélyült szeretetében és továbbadásában. Nem élt önmagának. Nemcsak a közvetlen családtagok és unokák számára élt, de nekünk mindannyiunknak is, akik őszinte szívvel tiszteltük és szerettük. Az 1940- ben 1034 gyülekezeti tagot, köztük 150 tanulót számláló harkai gyülekezetünkből a kitelepítés után mindössze 17-en maradhattak vissza. Főleg idősek és betegek. Amikor koporsóját a ráhulló virágok sokasága és az anyaföld sárga rögei végképp eltakarták szemeink elöl, elmondhattuk, a reformációkorabeli, súlyos egyháztörténeti eseményekben megpróbált, kultúrában és a lutheri kegyességben gazdag, német nemzetiségű gyülekezetünk utolsó tagját tettük a sírba. Az év- századokon keresztül itt élt generációk láncában ő volt az utolsó láncszem, az utolsó harkai. Imádkozzunk azért, hogy a történelmet formáló és kezében tartó Isten fogadja kegyelmébe s a Jézus Krisztusba vetett hitéért ajándékozza őt meg az örök élet koronájával. Zoltán László Pályázati felhívás Az Evangélikus Országos Múzeum középiskolás diákok és egyetemi hallgatók számára az alábbi pályázat lehetőségét hirdeti meg. 1. A pesti evangélikus gyülekezet és iskola 1848/49-ben 2. A budai evangélikus gyülekezet élete 1848/49-ben A dolgozatokat 5 tagú bírálóbizottság véleményez), I. díj 30.000.- Ft II. díj 20.000.- Ft III. díj 10.000.- Ft Benyújtási határidő: 1998. december 15. Eredményhirdetés: 1999. január 15. A pályázatok az alábbi címre küldhetők: Evangélikus Országos Múzeum 1052 Budapest, Deák tér 4. A lelkészi karban is voltak olyanok, akik reálisan látták meg a két világháború között a földdel viaskodó híveink, parasztságunk elesettségét, nyomorúságát, hiszen közöttük éltek, közülük sokan évtizedeken keresztül, egész lelkészi szolgálatuk idején. Látták a rosszul sikerült, Nagyatádi- féle „földreformot”, annak minden szerencsétlen, káros „vadhajtásával” együtt. Nem a tanítók, tanárok, hanem inkább a lelkészek vonatkozó szolgálatait, megoldási kísérleteit vizsgáljuk meg röviden, hiszen tkp. ők jelentették falun is, „az egyház cselekvését”! íme közülük néhány! T^ohár László sárszentlőrinci lel- ±J kész részt vett a földosztásban, ezért később meghurcolták, tettlegesen bántalmazták, majd felfüggesztették lelkészi állásából, és polgári foglalkozásban kellett elhelyezkednie. Híveinek rokonszenve ekkor is tovább kísérte. G 'yúrói Nagy Lajos gyúrói lelkész ezt írta egyik versében, 1921ben: .....Televény magyar föld gazdag bő termését millió éhes magyar ember várja, Televény magyar földfájó meddőségét siratja milliók panaszos sírása... ”, 1922. májusában megpróbálkozott a képviselő-jelöltséggel, de radikális programjával nem kerülhetett be a parlamentbe. Mégis: példája annak, hogy súlyos körülmények között is akadtak magyar evangélikus lelkészek, akik pásztori szeretettel, és bátran odaálltak a nyomorgó falusi nép mellé, és - minden fenyegetés, büntetés, üldözés ellenére - végig kitartottak mellette. Néhány lelkész kísérlete- a két világháború közötti parasztság helyzetének javítására T ehel Ferenc tengelici lelkész tárgyi- -Z-/lagos önvallomással értékelte ottani szolgálatát abban az igehirdetésében, amelyet 1953. október 11-én, mint búcsúprédikációt, az előírt textus, Mt 12,9-14 alapján tartott, utalva benne a szövetkezeti mozgalmat szervező és segítő munkájára. Prédikációjának rövid, befejező részlete: „...kérve kérlek titeket, most, amikor talán utoljára vagyunk együtt, lássátok meg az igében hozzátok lehajtó nagy Gyógyítót, hogy valóban egyházzá tudjunk lenni. De higgyétek, a nagy Gyógyítóval való találkozás gyógyulás a világ számára is. A száradtkezű ember maga felé hajló kezű ember volt. Nem tudta kinyújtani a kezét a másik felé. Amikor végbement a csodálatos gyógyítás - így olvassuk - ” és kezét kinyújtó és olyan éppé lön, mint a másik. ,, A Gyógyító közelében, az egyházban egymás felé nyúlnak ki a kezek. Ezek a kezek egymást keresve, az országhatárokon túl is érnek, összekapcsolódnak. Ez az összekapcsolódás nagy reménységet táplál bennünk. A Gyógyító, a nagy Gyógyító közelében nagy gyógyulás van. Amen. ” Az igehirdető sok megaláztatás és megpróbáltatás után mondhatta el ezt a - kis részletében idézett - prédikációját. 1 Jöhácsy Lajos marcalgergelyi Ívj.lelkész harcolt a földdel, és a földért. Az ultramontán klerikalizmus a vádak koholt tüzével, a híres Lingauer újságíró tollával akarta letepemi a közélet teréről. Ezt a harcot egyháza nélkül is kibírta, és nem hagyta magát „elsöpörni”! Qlzeberényi Lajos Zs. a tekintélyes I O békéscsabai gyülekezet lelkésze volt 51 évig, közben pedig esperes és egyházkerületi főjegyző; több egyházi és társadalmi falukutatók egyike; 5-6 európai nyelvet beszélt. Keményen sürgette az igazságos földreformot, a zsellérek és a földnélküliek foldhözjut- tatását, a nép szociális helyzetének javítását. Szenvedélyesen szerette az egyszerű embereket, különösen békéscsabai, szlovák ajkú híveit. A bécsi egyetem doktora, több szociológiai tárgyú könyv szerzője, egyházi író, történetíró volt. Raffay „vetélytársát” látta benne, ezért bizalmatlan volt iránta. Qtimonidesz Lajos nagybörzsönyi O lelkész 1919-ben földet osztott a szegény parasztoknak; ezért állásából felfüggesztették, - mint tisztviselő - főleg művelődéstörténeti kérdésekkel foglalkozott, és a kényszerű hallgatás idején több, jelentős könyv került ki a tolla alól. Nagy könyvgyűjtő, és ismert lapszerkesztő, áldozatkész emberbarát volt, 1945 után pedig - rövid ideig - protestáns tábori püspök. TJöviden még meg kell említenünk J\azokat a „névtelen”, egyszerű, falusi lelkészeket is, akik nem az „első vonalban ”, hanem eldugott, csendes kis falvakban munkálkodtak, és a maguk szerény eszközeivel igyekeztek valamiképpen segíteni híveiken keresztül, a falvak lakosságát: gazdatanfolyamokon vállaltak előadásokat, téli műsoros estéken népszerű előadásokat tartottak, Hangya szövetkezeteket szerveztek, népszerűsítették a belterjes gazdálkodást, kertészkedést, a kosárfonást, gyékényfeldolgozást, szövés-fonást, a selyemhernyó tenyésztést, méhészkedést, ... stb. V értesi Zoltán magyarbolyi lelkész községében óvodát létesített, és népszerűsítette a méhészkedést. Két tési lelkészelődöm, Görög Ernő és Pohánka Ödön nagyban foglalkozott méhészettel, gyümölcsfákat telepítettek, emellett Görög Ernő Halléban a teológia mellett bakteriológiát és művészettörténetet is hallgatott, egyik szünidejében tanítói, a másikban pedig logopédiai képesítést szerzett, és szolgált is mindkettővel. Nyilvános tanfolyamokon dadogókat tanított a helyes beszédre. Görög Ernő nagyvelegi szolgálata idején közbenjárt a székesfehérvári Prohászka püspöknél, és az eredmény: parcellázás a nagyvelegiek részére; közbenjárt a kisgyóni bányánál, és az eredmény: a bánya munkásainak 10%- a Nagyvelegről került ki; nyomorenyhítő akció keretében ingyen tejet osztott ki a rászoruló gyermekeknek. „A méhészet iskolája” című könyve 1930-ban jelent meg, személyes tapasztalatokból készült, gyakorlati tanácsokkal. A nagy Tessedik késői kollégái követték építő példáját! Sajnos, ezek a „magánakciók” általában elszigetelten, kis területen, sokszor kellő átgondoltság nélkül, összefüggéstelenül folytak, és hiányzott belőlük a távolabbi, biztos cél. De: ezek a kisebb-na- gyobb jelek, jelzések is azt mutatják, hogy hazánkban, lelkészeink jó része nem nyugodott bele a kínzó sivárságba, nem nézte „ölhetett kézzel” a hívek és a falvak nyomorúságát, hanem - ha nem is aktív szembenállás formájában az egyházi vezetőséggel, és a „világi hatalmasságokkal”, - képességei és lehetőségei szerint, igyekezett segíteni a falvak elesettjein! B.B. Az Evangélikus KUlmissziói Egyesület február 28-án, szombaton fél 11-kor missziói ünnepélyt rendez a Deák téri gyülekezeti teremben. Keveházi László lelkész mb. teológiai előadó ünnepi megemlékezést tart abból az alkalomból, hogy jogelőd egyesületünk 90 évvel ezelőtt alakult. Az ünnepélyt közgyűlés követi, amelyen beszámolók hangzanak el és új vezetőséget választunk. Az egyesület tagjait és minden érdeklődőt szeretettel várja a Vezetőség.
