Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-02-22 / 8. szám
Evangélikus 63. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 1998. FEBRUÁR 22. ÖTVENED VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ARA: 48 FT Hatalmas és csodálatos dolog az, hogy az ember Fia önként, jószántából keresztre megy értünk, betölteni az írásokat. Luther A TARTALOMBÓL MEGKEZDI MUNKÁJÁT AZ ÚJ ZSINAT VÁLASSZÁTOK AZ ÉLETET! ADATVÉDELEM-EMBERVÉDELEM ÉLŐ VÍZ Szólt neki harmadszor is: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is ezt mondta neki: Szeretsz-e engem? és így felelt neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat. Ján 21,17 Jézus Krisztus Urunk feltámadása után különös találkozások játszódtak le az evangéliumok beszámolói szerint. Föltűnő vonásuk ezeknek az eseményeknek az, hogy az Urat milyen sokszor nem ismerték föl az övéi. Mária Magdolna a hajnalderengésben szemtől szemben áll a föltámadott Krisztussal, de nem ismeri meg. Az emmausi vándorok vele együtt haladnak az úton, de még akkor sem tudják, ki a vándortársuk, amikor a célnál, a nap hanyatlása után el akar búcsúzni tőlük. Itt, ebben a Tibériás-tavi jelenetben a reggeli pirkadatban sem ismerik föl a tanítványok. Nem ők voltak az egyetlenek, akik nem ismerték meg. Nekünk is sokszor elhomályosítja szemünket valami, ami meggátol abban, hogy föltámadott Urunkat meglássuk. A lehanyatló nap és az éjszaka sötétsége? Vagy a naptámadat előtt a bizonytalan, titokzatos szürkület? Imádságban kértem Istent, adjon egy igét, mely most nekünk szól. Ebből a mindannyiunk számára nagyon ismerős történetből erre a versre vezetett Isten akarata. Nem akarok képies beszédbe feledkezni. De szóvá teszem, hogy fészket rakott lelkemben az öröm, amikor észrevettem, hogy ez a történet a hajnalpirkadásban játszódott le. Mert, megvallom előttetek: az én szívemet is sokszor gyötri a homály rejtélye. Este hullik-e ránk, vagy reggel támad? Boldog voltam, hogy Isten a reggeledés, az új napkelte felé terelgette vívódó gondolataimat. A Tibériás-tó partján Jézus állt Először azért Róla legyen szó. Úgy látom Őt, amint szeretetével összegyűjti a szétszóródotta(Február 21-én a lakitelki Népfőiskolán Ordass-emlékünnepet tartunk. Ebből az alkalomból 1956. decemberében, egy lelkészértekezleten elmondott igehirdetésével emlékezünk reá.) Reggeli pirkadatban kát. A Golgota keresztjének árnyékától megfélemledett és szétrebbent tanítványokat angyali üzenettel idehívogatta. Amit első tanítványaival tett, ugyanazt cselekszi mivelünk is. Szétszóródtunk, de Ő kegyelmével összegyűjt. Jézus ott, Tibériás tavánál gyóntatást végzett. A legjobb lelkigondozó fölszabadító gyónásra adott alkalmat. Mi az egyházban tanítunk a gyónásról és sok jó szót tudunk mondani a gyónás áldásairól. Lehet, hogy van sok tapasztalatunk arról is, hogy milyen fölszabadító volt híveink közül valakinek az életében a gyónás. Hiszem, hogy magunk is átéltünk valamit abból, mennyire meg tudta könnyíteni szívünket a Krisztus előtti bűnbánó imádság. Azért jön hozzánk, hogy erre nekünk jó alkalmat kínáljon. Jézus szavából megértjük, hogy neki a szeretetünk kell. Különös, áldott Úr! Nem a korbács van a kezében és nem porban kúszó rabszolga alázatunk kell neki. Nem kényúr, aki nem hajlandó eltűrni, hogy mi is emberek akarjunk lenni. Nem tart távol magától minket, áthághatatlan akadályokkal. Szeret minket, és azt akarja, azt kívánja, hogy minket is a szív szabad szeretete fűzzön össze vele. Engedi magát szeretni. A Tibériás-tó partján Jézus előtt Péter áll Jézus Pétert önismeretre akarja vezetni. Most minket. Itt, éppen a szeretet pontjánál akarja, hogy egy mély tekintetet vessünk magunkba. Lelkészi pályára léptünk. Isten hívásának engedtünk. Föltehető tehát, hogy a Jézus iránti szeretet megmozdult bennünk. Meg kellene látnunk, hogy ez a szeretet nagyon különböző lehet. Ismerjük mindannyian a Tibériás-tóparti történetet. Péterhez intézett első kérdésében így szólt Jézus: „ Jobban szeretsz-e ezeknél? " A kérdés teljesen indokolt volt, mert hangos fogadkozása idején Péter valóban mondotta ezt. Ebből megértjük azt, hogy lehetséges a Krisztus iránti szeretetnek egy olyan fajtája, amely a gőgből származik, amely összehasonlítgatásban ítéletet mond más emberek fölött, és amely éppen ezért megkérdőjelezhető, hogy valóban szeretet-e? Péternek ez a fajta szeretet megszégyenülést hozott, és ettől a pirulástól mi sem maradhatunk mentesek, ha azt képzeljük, hogy szolgatársaink közül senki sincs, akiben annyi szeretet volna Jézus iránt, mint mi- bennünk. A történetből joggal következtetKetünk arra is, hogy élhet az emberben a Krisztus iránti szeretet meggyőződése úgy, hogy Jézus arról mit sem tud. Meg kell kérdeznünk, hogy ugyan mit érhet az ilyen vélt szeretet? Úgy gondolom, ez a vélt szeretet van minden szolgálatunkban, melyet gépiesen végzünk. Amelyről, az emberek, a ránkbízottak, a közelünkben élők nem veszik észre, hogy a Krisztus szerelme szorongat minket. Amelynek a melege nem kerget oda a Megváltó lábához. Amelyről csak mi gondoljuk, hogy valódi szeretet, de amelyről Jézus ugyanazzal a panaszszóval nyilatkoznék, mint tette az efezusi gyülekezet angyalának küldött üzenetében: „Az első szeretetedet elhagytad”. A harmadik kérdés elhangzásakor azt olvastuk Péterről: „Péter elszomorodott...” Van tehát olyan szeretet, amelynek a gyökere lenyúlik a bűnbánat szomorúságának talajába, és amelyet könnyekkel öntöz meg az ember. Igazában csak ez az igaz szeretet Jézus iránt. Ő maga - az áldott Úr - mondotta ezt, amikor a farizeus házában rámutatott arra az asszonyra, aki lábaihoz borulva, könnyezve öntözte lábát. Róla mondta: „néki sok bűne bocsáttatott meg, mert igen szeretett”. Erről a szeretetről nemcsak az asszony tudott, hanem Jézus is. Péter mondja megszomorodott szívvel: „Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy szeretlek téged”. Ennek a bűnbánatban gyökerező szeretetnek a születési ideje most van. A kereszttől megrémült tanítványoknak Jézus találkozási alkalmat ad. Most kérdez. Most kínál alkalmat arra, hogy igaz gyónásban kinyissuk előtte szívünket. Most keresi a szeretetet bennünk. Most van alkalmunk, hogy könnyek között, az igaz szeretetünket valljuk meg előtte. A szívemből kérlek mindannyiotokat: Ne legyen senki, aki elfojtja ezt a megszületni akaró szeretetet! Mert: ha nem jutunk abba az állapotba, melybe Péter a harmadik kérdésnél jutott - akkor minden reménységünk oda van! Miért született erre a földre Isten Fia, Jézus? Miért vállalta az embersorsot? Miért szenvedett és miért ment halálra? Miért támadott föl? Miért akart olyannyira találkozni szegény szétszóródott tanítványaival? Miért kutatja szeretetünket? A juhaiért. A nyájért. A gyülekezetért! Neki gondja van a gyülekezetekre. Gondoljunk most azokra, akiket Isten ránk bízott. Azokra, akiket mi elhanyagoltunk, holott Jézus életét áldozta föl az ő megváltásukra is. Gondoljunk a „báránykák”-ra is. Gondoljunk mindazokra, akik között éppen azzal a föladattal élünk, hogy közöttük bizonyítsuk be Jézushoz való szeretetünket. Szegény magyar népünk, benne szegény magyar evangélikus népünk sok mindentől és sok mindenkitől elhagyatottnak érezheti magát. Csak Jézus nem hagyta el. Szeme szeretettel megsimogatja. És míg az evangéliomra éhező nyájat nézi, így szól mindegyikükhöz: .....Legeltesd az én juhá rnál! ” Egy kéréssel zárom: Ne engedjétek, hogy evangélikus egyházunk gyülekezetei pásztoraiktól elhagyatottaknak érezzék magukat! Jézus iránti szeretetünk bizonyítéka legyen a gyülekezetünk iránt való szeretetünk. Budapest, 1956. december 13. D ebrecen és a Nagytemplom elválaszthatatlan páros. Két tornya s benne a harangok örködnek a város felett. Templomok - tornyok, Vörös templom, Csonka templom, sok-sok társukkal ugyancsak a városkép gyakran idézett alakzatai. E körből több mint száz éve egy nagyon hiányzott. Az ezer lelkes Evangélikus Gyülekezet temploma - az 1889-es felszentelése óta - öreg fákkal szegélyezett utcában, emeletes házak és régi cívis porták között szerényen állt, hívogatott. Kis belső udvarát a parókia - iskola - templom együttesen övezi. T emplom s torony a magyar gondolatban, képben mindig összefüggést példáz. A múlt század végi építés idején elődeink is ezt tartották, de a fedezet, a pénz-szűke közbeszólt. A templom torony nélkül került felszentelésre. Háborúk, világválságok, rendszerek mind tovább terelték az álmot, mígnem 1987-ben napvilágot látott egy tanulmányterv a toronyról. A fogadtatás vegyes, de jóval több a reménykedő, mint a szkeptikus. A gyülekezet tárcája kicsi, a teendők száma nagy. De hogyan is akkor? Mi a fontosabb? A meglévő pénznek ezer helye lenne, pedig a felére sem futja. Ha egy éledő álom elHarangszóért hal, azt nehéz újratámasztani. Ez is igaz. Sok a biztatás, még több az imádkozás. Lemondó, reményt vesztett szó Fotó: Dr. Nemes Géza is hallik. Végül egy alapítványi keret bontakozik ki, mely 1991-ben került bejegyzésre „PRO SONITU CAMPA- NAE”, azaz „Harangszóért” néven. A z adományozók száma egyre bővült. A gyülekezeti többség mellett a sorokban köszönthettünk sok debreceni-, miskolci-, szolnoki-, nyíregyházi-, budapesti társat, sőt hollandot, amerikait és nem utolsó sorban finneket is. A harangtorony „alapkő- letételére” emlékezetes ünnepség keretében 1993-ban került sor. Majd az igyekvő, számolgató hetek-hónapok következtek. Mennyi gyűlt össze, megvalósítható-e? Nem lenne célszerűbb egy kis harangláb? A célt erősíti a gyülekezet. Lassan épül a torony. Nagy a test alapja, nehezen bújik ki a földből a tartó keret. Egyszerre a látványos rész következik. Észreveszik a debreceniek is. Érdeklődő tekintetek kísérik. A torony test emelkedése során nagyon sokan megtudják, egy öreg templom is áll a Miklós utcában. A z 1987-es tervrajzot követően a tizedik évben, 1997. szeptemberében a Béres - Stieber - Nemes kuratóriumi hármas jelentheti a gyülekezetnek, a közgyűlésnek, hogy az alapítvány és a gyülekezet anyagi összefogásával (6,2 millió forint összköltséggel) a torony felépült és a püspöki felszentelést követően méltó helyet foglalhat el Debrecen templomtornyai között 3x3 m-es kerületével, 24 m-es magasságával. Templom - torony, torony - harang, kapcsolódó fogalmak. Nehéz anyagi helyzet mindig kereső, kutató szíveket szül és talál. Testvéri felfedezés egy korán elfelejtett világszabadalom az alumínium harang. A bronz-harangok értékének töredékéért kerül a toronyba és szólal meg templomban először hazánkban, - talán - a világon. A harangpalástot díszítő több évszázados latin szavak megzendültek és itt is beteljesedtek, vagyis: „az élőket hívom, a halottakat megsiratom, a villámokat megtöröm. ” A z avatás magasztos perceiben Urunknak adott hála mellett köszönet illette az alapító - adományozó - tervező - kivitelező közösséget és mindazokat, akik önzetlen munkájukkal elősegítették, támogatták a valamikori álom beteljesedését. A munkát, a felszentelést több ige és gondolat kísérte, három emlékeztessen az építés történetére mindannyiunkat:- „Nem rejthető el a hegyen épült város”- „ Tedd meg azt, ami tőled telik! És kérd azt, amire gyönge vagy! ”- „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők”. Dr. Nemes Géza Az 1%-ról! Rendelkező nyilatkozattal lehet irányítani az egyház részére. A négy üres négyzetbe 0035-ös számot kell beírni. A megnevezés: Magyarországi Evangélikus Egyház. *** Az első 1%-ot egyházi alapítványra lehet irányítani. A nyomtatvány tizenegy négyzetébe az alapítvány 11-jegyű adószámát kell beírni.
