Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-02-22 / 8. szám

2.oldal 1998. FEBRUÁR 22. Evangélikus Élet UJ NAP - UJ KEGYELEM r Légy erős kősziklám! Zsolt 31,3 Jézus így szólt hozzájuk: Most felmegyünk Jeruzsálem­be, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak. Lk 18,31 VASARNAP Bár ítélő az Ur, boldogok mindazok, akik benne remény­kednek. Ézs 30,18 (Lk 18,7; Zsolt 31,1-25; lKor 13,1-13) Amikor Ószövetséget olvasunk, különö­sen megvilágosodik előttünk, hogy Isten a bűnt nem hagyja büntetés nélkül, megköveteli paran­csai megtartását. Milyen csodálatoSjhogy velünk kötött egy új szövetséget Jézus Krisztus által: ke­gyelmét árasztja ránk, megbocsátja bűneinket és megtisztítja szívünket. E^ert lehetünk boldogok, akik benne reménykedni. társadalma. Nem abból adódik ez, hogy a A többség hátat fordít Istennek, s nem veszi igény­be, s nem is akarja igénybe venni Isten békessé­gét? Pedig a mi Urunk felénk fordította már orcá­ját Jézus Krisztus által, és be akar tölteni az ő bé­kességével. De az áldást el is kell fogadni! jjä—j-ä Más alajíbt senki sem vethet a meg- "C *r'“r lévőn pvül, amely a Jézus Krisztus. 1 Kor 3,11 (lSám/,2; Lk 13,31-33; Ef 6,10-17) Milyen sokan próbálnak más alapot vetni! Ifoliti- kusok elhagyják pártjukat, és alapítanák egqr újat. Hívők elhagylak gyülekezetüket, hogy úját ala­pítsanak. Mindenki a maga alapvetését tartja egyedül jelfák és „üdvözítőnek”. CJtyanójí is van­nak, aki^?próbálnak elhitetni bennünket: külön­böző alapokról indulva, különböző utakon lehet a mennyibe menni. Bedig Isten igéje egyértelmű: Egy edülJézus^^^Ss'áltaf lehet Isten országába menni. Ő az egyedüli alap és az egpWSfTűt KEDD J®zus Krisztus mondja: Az lesz az én ' Atyám dicsősége, hogy sok gyümöl­csöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek. Jn 15,8 (Jer 17,7.8; Lk 18,38-42; Ef 6,18-24) Egy kisegyház lelkipásztora mondta, hogy az ő gyüle­kezetükben elképzelhetetlen, hogy egy hívő csak végigüli a vasárnapi istentiszteletet, és semmi mást ne tegyen. Az ilyet nem tekintik egyháztag­nak, hanem vendégnek az istentiszteleten, remél­ve, hogy az ige megtérésre vezeti. Jézus Krisztus maga mondja, hogy a tanítványság és a gyü­mölcstermés egymástól elválaszthatatlan. Jézus Krisztus tanítványának élete jó gyümölcsöt te­rem, így tudja mennyei Atyját megdicsőíteni. Fordítsa feléd orcáját az Úr, és ad­jon neked békességet. 4Móz 6,26 (Ef 2,14; Mt 6,16-21; Jn 11,1 -10) Sokat olvasunk, hallunk arról, s magunk is tapasztaljuk, hogy a mai társadalom az ideges, depressziós emberek Qgy-j-Qj^jQj^ Csak próbára tesz benneteket ***** * Istenetek, az Úr, hogy meg­tudja, valóban teljes szívvel és lélekkel szereti­tek-e. 5Móz 13.4 (lKor 10,13; 2Móz 32,1-6.15- 2Ó; Jn 11,11-19) Sokan azért térnek meg, mert - , talán mások által félrevezetve - azt gondolják, ak­kor minden gondjuk megoldódik, hívőként egy „happy” életet élhetnek. Ezek aztán elpártolnak Jézustól, ha nehézségek és üldöztetések adódnak. Nem ez az igazi hit. Az igazi: Isten irántiJlízalom és szeretet. Az igazi hit, bizalom és szeplet Isten iránt a próbatételek által lesz nyilvánvalóvá. Gon­doljunk a tüzes kemencébe dobott ifjak hitvallá­sára: „de ha nem tenné is” ... mi akkor is kitar­tunk mellette. Érdemes hűségesnek lenni hozzá, hiszen ő hűséges hozzánk, és elkészíti - elkészí­tette a szabadulás útját. M PÉNTEK ^ dicsőség Atyja világosítsa meg lelki szemetekét, hogy meglássá­tok: milyen reménységre hívott el minket. Ef 1,18 (2Kir 6,17; 2Kor 7,8-13grJn 11,20-27) Sokszor szenvedünk lelki vakságban, amikor csak evilági gömijainkat, nehézségeinket látjuk. Jó lenne, ha túllátnánk ezeken, ha látnánk lelki szemeinkkel utunk végét, az Isten országát. Akkor talán keve­sebbet sírnánk, jajgatnánk a gondok, nehézségek, csalódások miatt, s tudnánk helyette örömmel, mosolyogva bizonyságot tenni az Úr jóságáról. SZOMBAT Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia? ÍJn 5,5 (Hab 2,4; Dán 5,1- 30; Jn 11,28-44) Mi hívők sokszor szenvedünk kisebbrendűségi érzéstől, sokszor félünk attól, hogy felebarátunkat figyelmeztessük arra, amit tennie kellene, gyakran nem merünk bizonyságot tenni, beleavatkozni a világ dolgaiba. Pedig hát ki az, aki pozitív változást tudna előidézni a saját és más emberek életében, a társadalom életében, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia? Hiszen a hívő nincs egyedül: a Szentlélek erejével szólhat és cselekedhet. Baranka Mária Mozaikok prédikációkból Az imádság, mely átfogja a világot (8) „És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az.ellenünk vétkezőknek” II. Ez az utolsó beszéd a Miatyánkról közvetlenül Stuttgart elfoglalása előtt. A „harmadik biroda­lom ” utolsó idejét éli. A légi támadások fokozód­nak, a szőnyegbombázások sűrűbben követik egy­mást. Az utolsó istentiszteleti helyen, egy gyülekeze­ti teremben a prédikátor látja - amint a könyv elő­szavában megírta - az arcokra írt sorsot, amelyen hallgatói már átmentek, és amely még előttük áll: az esztelen hadvezetés, a tébolyodott Vezér paran­csára szembeszállni készül a rohamosan közeledő szövetséges csapatok ostromával. A beszéd olvasá­sa közben arra figyeljünk, amely az igehirdetőt ve­zeti, hogy a borzalmas szituációban az Úrtól tanult imádságot,»világtörténeti perspektívába ” állítsa. A vétek szóra ma különösen felfigyelünk. Mind­nyájan tudjuk, hogy ez a szó most nem kicsiny bű­nökre utal, „bababűnökre”, ahogyan Luther nevez­te. Ma elsősorban „világbűnökre” esik a hangsúly. Jelen hetekben világszerte államférfiak, gazdasági vezetők és katonai szakértők tárgyalnak konferen­ciákon, és megállapítják, hogy ez vagy amaz fele­lős földgolyónk katasztrofális helyzetéért. Nem cseng ismerősen a fülünkben még az első világhá­ború végéről a „háborús bűnös” kifejezés?! Valahol ennek a világnak a hátterén egy szörnyű hasadás­nak kell lennie, mely a fundamentumait repedez­ted. Évezredek óta (mióta a világ fennáll) repedezik a gerendázat. Egyik összeomlás követi a másikat. Hol van ez a repedés? Személyi viszonylatban és népek életében a vétket mindig a másiknál keresik. Nagy háborúk után a békeszerződések mindig a „másik vétkére” épülnek. Megtorlást kiáltanak a népek és vezetőik! Bosszút! - ez a jelszó. Jézus mást tanít. A „bocsásd meg vétkeinket” - nem csu­pán magánimádság lelki épülés céljából: az egész világ vétkét viszi Isten elé. Ez pedig kettőt jelent. Először: Az országok vét­kében a magamé is ott van. Ráismerek az én voná­saimra is. Másodszor: Mindaz, amit a világ vétkei­ről mondunk, személyesen magamnál és a magam vétkeinél kezdődik. A felháborodott Dávidnak mondja Nátán próféta: „Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr”. Én vagyok, aki bocsánatra szorul, és akinél a világ gyógyulása kezdődhet. Csak ha tu­dunk arról, aki előbb szeretett minket, akkor gyul­ladhat szeretet a szívünkben. Minél inkább száműzzük az Istent életünkből, an­nál inkább leszünk szabadon élő vaddá. Hol kaphat az ember a világon magasabb méltóságot, mint ott, ahol Isten Fia az emberi nemességet mélyen a bű­nös szenvedélyek alatt felfedezi, ahol ezt a meg­szállottaknál és lelki betegeknél és belsőleg, külső­leg fertőzötteknél felismeri, és ahol saját életét ér­tük odaadja? Azért tartja össze a világot Jézus szeme, mert egé­szen új viszonyt ajándékoz nekünk embereknek egymással. Csak ha megtapasztaljuk, hogy az Atya szeret minket, akkor tudjuk parancsait teljes szívből teljesíteni és Istent lelkünk mélyéből viszontszeret­ni. Az ember nem tud parancsra szeretni, mások­nak megbocsátani, a másik ember életét és tulajdo­nát tiszteletben tartani. Jézus mindezt beleérti abba az imádságba, amely átfogja a világot. A világot azoknak imádsága tartja fenn atlaszkarjaival, akik­ben nem hidegül meg a szeretet. A megváltást váró kérés: „Bocsásd meg vétkein­ket” felszabadítja szívünk mélyét, s mindazt a ször­nyűséget, amely ott rejlik, az Atya kegyelmes kezé­be ajánlja. Mindaz az üzenet, melyet a Szentírásból igehirde­tőként átadok, egyre jobban és döntőbben azt céloz­za, hogy világossá váljék a nagy világösszefuggés, melyben minden benne van, amit a keresztyének hisznek, és amiért imádkoznak. Nemcsak privát keresztyénséget szeretnék ápolni, hanem hogy minden imádságunkkal minden népért és kormányzatukért helyettesként Isten elé lépjünk azzal a tudattal, hogy Isten a világ sorsát a gyüleke­zetek kicsiny seregének az imádságára bízta. Min­dig újra meg újra megremegünk annak felismerésé­től, hogy hitünk hűségére bízta: a világ sorsát imád­ságunk hordozza. Mit jelent a megbocsátás? Azt, hogy az én vétkem nem választ el Istentől. Jézus keresztje úgy feszül Isten és miközöttünk, mint egy vasúti híd mélysé­gek fölött. Ezen a hídon áthaladni, azt jelenti, hogy belépünk a bünbocsánat területére. Ez a megbocsá­tás csodája. A keresztyén hit nem lehet a mi belső életünkbe zárva. Amit a megbocsátásban tapasztaltunk, annak nyomban hatóerővé kell válnia a felebarátunkhoz való viszonyban. Itt van az egyetlen recept arra, hogy megoldjuk a vétkesség kérdését a házassá­gunkban, a munkahelyünkön vagy a vasútállomás jegypénztára előtt, ahol a kígyózó sorban valaki ol­dalra bokszol. Visszaérkeztünk a kiindulóponthoz: A megbocsá­tás az egyetlen lehetőség, hogy megszabaduljunk attól a szörnyű és kaotikus törvénytől, mely szerint a népek és az egyének a „másik vétkét” keresik, s ennek tudatában élnek. Itt van az egyetlen lehető­ség, hogy áttörjük a megtorlás elvét és Jézus Krisz­tus új kezdetet ajándékozzon nekünk. Rövidített fordítás: Veöreös Imre ÖTVENED VASARNAP ÉRTETLENKEDÉS ÉS VÁGYAKOZÁS Lk 18,31-43 Jézus beszél a tanítványokhoz és ők nem értik. Milyen gyakori kép ez. Nemcsak az evangéliu­mokban fordul elő sokszor, de a mai tanítványok életében is. Hiszen hányszor vagyunk úgy a Bib­lia tanításával is, mint általában a mai ember az egyre nehezebben befogadható temérdek isme­retanyaggal. Mert mára már maximumot tud az ember a dolgokról, de nem érti, feldolgozni kép­telen azokat. Mintha mi is csak így lennénk Jézussal: tudunk róla, de nem értjük őt. Tudunk róla, legalábbis azt, amit manapság illik tudni róla. Ami egyrészt már több is, mint a tanítványok tudása volt egykor. Hiszen mi már azt is tudjuk, amit a nagypéntek és húsvét előtti tanítványok még nem tudtak. Hogy Jézus bevégezte az Ő küldetését: hogy megölték, de harmadnapra feltámadt - ahogyan be is jelen­tette egykor igénk szerint tanítványainak. Mind­ezzel együtt azonban mégsem értjük Jézust, nem ismerjük őt úgy, ahogyan ismerhetnénk. Mert Jé­zus halála és feltámadása ma is titok mindazok előtt, akik csak tudni akarnak róla. Akik megre­kednek az általános érdeklődés szintjén. Akit azonban egyszer is bűvkörébe von a Szent­lélek, és akinek a számára elsőrendű (exiszten- ciális) kérdéssé válik Jézus személye, az nem marad meg a felületes ismeret szintjén. Annak számára az élet kérdése lesz Jézus. Erre tanít ben­nünket ez a másik történet erről a vak emberről, aki kérdezősködik, és nem hagyja Jézust elmen­ni. Pont itt kapcsolódik össze ez a két híradás az értetlenkedő tanítványokról, és egy kiáltozó em­berről, aki kitartóan szólítja őt. Nyilván nem véletlen, hogy ez a két történet együtt hangzik el a vasárnapi igében. Mert ennek a vak embernek a kitartó viselkedése példa kíván lenni a mindenkori tanítvány értetlenségére néz­ve. Hiszen valójában a tanítványi vakságból egy­féleképpen lehet megszabadulni: azzal a fajta vá­gyakozással, ami ebben a vak koldusban meg­volt. Akit hiába próbálnak mások elhallgattatni, hiába minden csendre intés, félrevezető kísérlet, ő kitartóan könyörög Jézushoz azért, hogy nyissa meg az ő szemeit látásra. Önkéntelenül is adódik a kérdés mindannyiunk felé: Vágyakoztál-e már igazán a tiszta látás után? Valami olyasmi ez, mint a rab vágyakozása a sötét börtöncellájából a szabadság világosságára. Jézus azokat nevezi boldognak, akik szomjazzák az igazságot, akikben él a vágy az Isten után. Vágytalan, kiégett világunkban minden keresz­tyén ember alapvető beállítottsága kell, hogy le­gyen ez a vágyakozás a látás, a még jobb megis­merés, az isteni szeretet világossága után. Oltári igénk segít az eligazodásban. Arról szól ott Pál, hogy most még töredékes az ismeretünk, homá­lyos a látásunk, de egykor megszűnik majd min­den értetlenség, mert mindent színről színre fo­gunk látni. Addig azonban a hit, a reménység és a szeretet útján nem szabad, hogy alábbhagyjon a vágy az Isten világossága után. A tanítványok nem értik Jézust, mert nem értik Isten szeretetét. A vak koldus vágyakozik és megnyílik a szeme Isten szeretetének a meglátá­sára. Mi akkor értjük meg Bibliánk tanítását, ha meglátjuk Isten szabadító, gyógyító, tiszta látás­sal megajándékozó szeretetét Jézus Krisztusban, az ő Fiában és vágyakozzuk az Ő közelségét, hogy ne csak tudjunk róla, de ismerjük őt szemé­lyes szabadítónak, gyógyítónak, egyetlen Meg­váltónknak. Baranyay Csaba Imádkozzunk Adj nyitott szemet és szívet Urunk, hogy meglássuk és megértsük azt, ami a tanítványa­id előtt egykor még rejtve volt: hogy Te értünk szenvedtél és haltál meg a kereszten és a mi üdvösségünkre támadtál fel húsvét hajnalán. Ébressz fel bennünk vágyat a te szeretetedből való épülésre, erősödésre. Ámen ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1998. február 22. I„” BeéSi kapu tér de. ‘TTúrV.J'Madocsai Miklós; de. 10. (német) Dietrich Tig- gemann; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Balicza Iván; II., Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, III., Vízior­gona u. 1. de. fél 9. Thumay Béla; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vil­ma, Újpest, IV, Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 6. Zászkaliczky Pé­ter (orgonazenés áhitat); VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Zsengellér József (ifjúsági); VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII. , Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX. , Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kő­bánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Pósfay György; de. 11. (úrv.) Pósfay György; du. 6. Bácskai Károly (ifjúsági); XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Szeverényi Já­nos; du. 6. Joób Máté (vespera); Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegy- vidék, XII., Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv,) Bácskai Károly; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. Dr. Széchey Béla; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Sánta Anikó; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (Kis- templom) de. 10. Szabó István; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta (családi); Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Pétemé Benedek Ágnes; Rákoskereszt­úr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Pétemé Be­nedek Ágnes; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza; ÖTVENED VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: lKor 13,1-13; az ige­hirdetés alapigéje: Lk 18, 31-43. HETI ÉNEKEK: 441, 503 „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hul­lámhosszán február 23-án, hétfőn 13.30 órakor. Előtte evangélikus korálismertetés lesz 13.20 órakor. Jöjj, hogyha bűnöm éget. (416. ének) Ez a bensőséges passióének a harmincéves háború szenvedései közepette keletkezett. Szerzője Gesenius Justus, Gerhardt Pál kortársa. Gesenius Justus a hannoveri egyház vezető embere volt. Igazi lelkipásztori egyéniség. Az egyházlátogatásairól szóló jegyzőkönyvek mutatják, mennyire bepillanthatott a gyülekezetek és papi házak megismerése kapcsán a nyomo­rúságos egyházi helyzetbe és milyen türelemmel és irgalmassággal próbált segíteni. Az elesettség idején a gyülekezeteknek három dolgot adott a benső megújulás céljából: először Luther Kis Kátéját, amelyet saját kérdéseivel és feleleteivel az ifjúság építő-iratává tett. Azután lekciókat adott ki bibliai történetekről, és végül jogász ba­rátjával Denicke Dáviddal együtt kettőszázhuszonkét éneket tartalmazó énekeskönyvet szerkesztett. Gesenius szívügye volt az is, hogy személyes imádkozó életre buzdítson. Igaza van Luthernak amikor az mondja: az imádkozás a mi legnehezebb munkánk, mégis mindenki úgy tesz, mintha semmi sem lenne en­nél könnyebb. - Gesenius „Übung Christlicher Andacht” c.'munkájában meditációkat közöl a Káté egyes részei, a szenvedéstörténet és a végső dolgok kapcsán. Ezekben megmutatja, hogyan kell megtanulnunk imádkozni. A tízparancsolat kapcsán minden egyes parancsolathoz hármas imakérdést fűz: hálaadás, bűn­vallás és kérés. Énekünk Jézus Krisztus helyettesítő szenvedéséről szól. Gondolatai részben Ézsaiás 53-ra támaszkodnak. Ebből az énekből meríthetünk erőt a bűn elleni harcban és a másik ember szolgálatában. „ Ó segíts mással tenni, Mit te tettél velem, És szolgálatban lenni, Kész szívvel szüntelen!" Gáncs Aladár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents