Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-12-20 - 1998-12-27 / 51-52. szám

8.oldal 1998. DECEMBER 20-27. Evangélikus Élet Töveim számával sokasodó karácsonyok sorjáz- J-J nak emlékeimben. Mindegyik más, mások a kö­rülmények, mások a körülöttem élők. Hogy is volt? Rég volt. A harmincas évek közepe táján, gyer­mekkori paradicsomom csodálatos helyszínén, a Kis Svábhegy lankáin állt családi házunk. Szerető családi körben, meleg otthonban, a titkok varázsla­tos világában készültünk a karácsonyra. A Jézuska- várás bűvöletében levelet írtam az angyalkának, hozzon nékem hajas babát. S az első elemista kis­lány, mire a szent estéhez ért, kétkedővé vált: tény­leg Jézuska vagy az angyalka hozza a karácsonyfát? Kíváncsiságomban a kulcslyukon lestem be, vajon hogyan nyitja ki az ablakot Jézuska? Csalódottan jöttem rá, hogy édesapám díszíti létrán állva a mennyezetig érő fenyőfát, s édesanyám is ott sürög- forog körülötte, hogy elrendezze az ajándékokat. De a hajas baba, szüleim, testvéreim szeretete, babus- gatása, a Mennyből az angyal, meg a Krisztus Urunknak áldott születése eléneklése oldotta csaló­dásomat és önfeledt boldogságban telt az este. Ka­rácsony első napján az egész család együtt ment is­tentiszteletre a Budavári templomba, a kis Jézust imádni. Mindez olyan természetes volt, magától ér­tődő, olyan szép, olyan örökké tartó... Aztán jött a háború. Jöttek a bombázások, jöttek a nemszeretem napok, külső békétlenség, sok félelem, gyűlölködés vett körül minket. Szüleim arcán titkolt aggodalom, féltés és félés a jövőtől, bár minket igyekeztek mindettől megkímélni. És jött 1944 kará­csonya. Budapest ostromgyűrűben. Ágyúzás hallat­szott nem is olyan messziről, a házunk feletti hegy­csúcson a légelhárító ütegek fülsiketítő zaja jelezte a szörnyű vég közeledtét. Készülődtünk a szent esté­re. Még futotta az élelmiszer tartalékunkból az ün­nepi vacsorára, de nem volt karácsonyfánk. Kértük édesanyánkat, vágjuk ki az ezüstfenyőt és díszítsük azt fel, de szüléink sajnálták a szép sudár fát, és csak alsó gallyaiból drótoztak össze egy pót-kará­csonyfát. Szívdobogva álltuk körül az összezsugoro­dott karácsonyi jelképet, szorongó szívvel imádkoz­tunk Jézushoz, a Mennyből az angyal sem szólt olyan vidáman, hiszen ágyúgolyók becsapódásait hallottuk egyre közelebbről. Már másnap a pincébe költöztünk és hat hétig ostromgyűrűben éltünk. Pus­kák ropogtak, gépfegyverek kattogtak, frontvonallá váltunk. Lőttek az oroszok, visszalőttek a németek. Házunkat szeletekben lőtték szét a fejünk felett, édesanyám lábát majdnem elvitte egy repesz, csak édesapám lélekjelenlétének köszönhette életét: spárgával elkötözte a seb felett és így nem vérzett el. Már a pince is belövési kapott. A kazánház szénhal­mazán fekve imádkoztam: Istenem nem baj, ha csak naponta egy krumplilevest eszünk, de szabadíts ki ebből a pokolból! Még ma is fülembe cseng édes­apám biztatása: Isten megszabadít minket! Menekülni kellett. Mindenki fogta az előre elkészí­tett hátizsákját egy váltás fehérneművel és az éjsza­ka leple alatt halott katonákat kerülgetve, elhagytuk gyermekkorom paradicsomát. Minden odaveszett, a szép karácsonyok megannyi emléke, gyermekéletem is, hiszen ezalatt a néhány hét alatt felnőtté váltam, a szép ezüstfenyők a földön hevertek, otthonunk ro­mokban. Lesz-e még karácsony? Nem mertük remél­ni. Nehéz évek sora. újrakezdés minden gyötrelme és szépsége nem tudta kiiktatni életünkből a következő karácsonyokat. Éltünk és örültünk, ünnepeltünk együtt, a megmenekült család, és a szívünk tele volt hálával. 1948. Karácsony. Édesapám börtönben. Csonka a család, de Krisztus Urunk áldott születésén énekel­tünk és imádkoztunk. 1951 Karácsony. Fiatal házasok voltunk, Pester­zsébeti paróchia az otthonunk. Férjem segédlelkész, én vasúti dolgozó. Szegények voltunk, szerény kö­rülmények között ünnepeltünk. Karácsonyfánk alatt egy pár zokni a férjem részére, nekem egy Túrmezei verseskötetet „ hozott a Jézuska ". Boldogok voltunk, hogy újra ünnepelhettük Krisztus születését, most már házaspárként, örültünk élő szüléinknek, testvé­reimnek, hálásak voltunk a gyülekezet szeretetéért. Számunkra újra szép volt a világ. „ Üres volt a ke­zünk, de telve örömmel a szívünk... " Emlékeim fümszalaga 1956-nál újra megáll. For­radalom után, újra háborús körülmények között. Tankok, sortűz, napokig a házmesterlakásban ösz- szezsúfolva éltünk. A testvéri közösség enyhítette a napok és éjszakák rémségeit. Sok a halott, el kellett Karácsonyaim őket temetni. Férjem reggel elindult kánto­runkkal, a drága Jenő bácsival és este értek haza, hiszen gyalog és életveszélyben kellett megtenni a hosszú utat a temetőig és vis­sza. Kétéves kislá­nyom így fogalmazta meg élményeit: Nem mamához pápá, bum- bum... Szűkös körül­mények között vártuk a karácsonyt. Máso­dik gyermekünk is út­ban volt. Vajon mi vár rájuk?... És mégis szép, meghitt karácso­nyunk volt. Kedves, nem régen özveggyé vált lelkésztestvérünk töltötte velünk a szent estét. Az ő megosztott bánata fél bánat lett, s a mi megosztott örö­münk dupla öröm. Ez is a kis Jézus csodái­hoz tartozik. Még éjfé­li istentiszteletet is tartottunk, ahol nemcsak a ház lakói vettek részt, de néhány bátor gyülekezeti tagunk is velünk áldotta Istent. Hat évet ugrok az idő szekerén. 1962 az első kará­csony, amikor nem teljes az élő család. Apósom az év elején váratlanul elköltözött a minden halandók örök világába, így ka­rácsony esténk nagy­mamával • gazdago­dott. Már két gyerek énekelte a Mennyből az angyalt. Mondtak verseket, óvodait: (Bözsi néni tanította), iskolában és gyermek­bibliakörön tanulta­kat. Mindegyikünknek hiányzott a kedves, szelíd, halk szavú, unokáit rajongásig szerető nagyapa, de valahogy a karácsony áhítatában a gyá­szunk is megszelídült, és igyekeztünk még szorosabbra kötni a még élő kapcsolato­kat. 1970, 1973, 1985, 1986. Mindegyik ka­rácsonyon kisebb lett a család. Elmentek sorban a szülök, a testvér. Sok gyász, sok fájdalom, de sok öröm gyermekeinkben, akik ébredő hitükkel, Isten iránti elkötelezettségük­kel, hűséges egyházszeretetükkel mindig hálára in­dítottak minket, öregedő szülőket. Aztán mindketten párt választva, magunkra maradtunk. Már csak ket­ten ünnepeltünk, de mindig magunk körül éreztük a már előre menteket és gyermekeinket, barátainkat. A nyugdíjas évek is elkövetkeztek. 1990-ben már nyugdíjasként, új lakásban, de a szeretett Deák-téri gyülekezet otthonában. Gyerekeink már saját csa­ládjukban ünnepeltek, mi egy tanzániai fiúval osz­tottuk meg örömünket. A technika segít áthidalni a távolságot. Telefonösszeköttetésben voltunk lá­nyunkkal, fiunkkal, menyünkkel, vőnkkel, unokáink­kal. Barátaink sem feledkeztek meg rólunk, a nagy evangélikus család távoli országokban élő tagjai is megkerestek áldást kívánó szavaikkal. Már itt is vagyunk a jelenben. 1998 karácsonya következik. Noha még próbálunk aktívak lenni, egy­re inkább érezzük az elmúlt idő terhét. Erőnk fogy, környékez a betegség, néha álmatlanság gyötör. Mássá lett a világ körülöttünk, néha nehéz benne el­igazodni. Ablakunk alatt alig bírható zajjal készülő­dik a karácsonyi vásár, éjjel-nappal szól a Csendes éj, megcsúfolva a szöveget, a kedves és sokat éne­kelt dallamot, az egész karácsonyi hangulatot. Olyan jó, hogy a templom csendjében és a szívünk mélyében még igazi, szent karácsonyi muzsika szól! Krisztus megszületett! Várjuk a karácsonyt. A soka­dikat. Talán még megérjük. Éveim számával sokasodó karácsonyok sorjáznak emlékeimben. Mindegyik más volt. Mások a körül­mények, más a környezet, és mások a körülöttünk le­vő emberek. Csak egy valami maradt ugyanaz: Ka­rácsony ünnepe. Csak egy Valaki, akit ünnepeltünk, most is ünnepiünk és egykor az örök hazában is ün­nepelni fogunk: Jézus Krisztus, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Karácsonyaim hosszú sorá­nak Ura és ünnepeltje. Dr. Hafenscher Károlyné Ünneplőben ünnepel a Fasor A Budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium ala­pításának 175. évfordulója tiszteletére új ünneplő viseletét vezet be, melyre Varga Edina textilterve- ző-iparművészt kérte fel az iskolai osztályfőnökök közössége. Az iskola művésztanára a régi magyar viseletkultúrát és a korábbi iskolai formaruha ha­gyományait tisztelő, de a mai életstílust is figyelem­be vevő fekete színű ünnepi mellényt tervezett, mely lányoknak fehér blúzzal/fekete szoknyával, fi­úknak fehér inggel/fekete nadrággal teljes ünnepi viselet. A régi egyenruhát a gimnázium 1936/37-es évkönyve említi. Abban a tan­évben az egyházi főhatóság rendeletére a tanári testület a többi fővárosi iskolákhoz hasonlóan a gimnázium növendékeinek magyaros formaruhát írt elő. Haranghy Erzsébet iparművésznő Thököly Sebes­tyén 1572-ből való címerképe nyomán sö­tétszürke téli és világosszürke nyári öl­tönyt tervezett egyszerű lapos fonott zsi­nórdísszel. Az öltözetet hasonló szabású és színű télikabát, nyári körgallér, vala­mint süveg egészítette ki. Az új egyenruha tervezésekor a használ­hatóság és jelentéstartalom mellett - taka­rékossági szempontokat is figyelembe kellett venni. A végleges terv kialakulását több hónapig tartó előkészület és szervezés előzte meg: a gyökerek és inspirációk feltérképezésétől kezdve, a külön az iskola számára tervezett és elké­szíttetett Luther-rózsás gomb, színcsíkos zsinór és az iskola címerét ábrázoló szövött címke legyártatá­sán keresztül, a legjobb és legolcsóbb kivitelezők megkeresésével, mindezek munkájának összehan­golásával egészen a szegény sorsú gyerekek pénztá­mogatásának megszervezéséig. A munka során Nyári Ildikó textiltervező, a Ma­gyar Iparművészeti Főiskola adjunktusa, Vámos Magda Eötvös-díjas divattervező és Polgár Rózsa Munkácsy-díjas textilművész vállalták a konzulensi segítséget. Az ünneplő mellény a tervező szándéká­nak megfelelően nemcsak egy jól hordható ruhada­rab, de fontos üzenetet is hordoz: hagyománytiszte­letről, állandóságról, rendezettségről beszél. A díszöltözék jelképrendszerét és a mellény for­matervezési szempontjait ismertesse maga a terve­ző: Az ünneplő mellény lányokra és fiúkra egyaránt illik. Zsinórozással záródik, melynek színei nem­csak „rangot” jelentenek, de jelképesek is. Az alsó­sok (5., 6., 7., 8. évfolyamok) mellénye fiúknak és lányoknak egyaránt zöld zsinórozással készült, mely szín nem csak zöldfülüségre, éretlenségre utal, ha­nem a remény jelképe is. A felsőbb osztályokban (9., 10., 11., 12. évfolyamok) a lányok zsinórozása Karácsony előtti naplótöredék Nem szeretem a karácsonyt. Sohasem szerettem. Gyermekkoromból emlékszem még ugyan a kará­csonyfára és a díszekre, mégsem emlegetem nosz­talgiával ezeket az estéket. Talán azért, mert már rég nem élnek a nagyszüleim. Talán azért, mert nincs testvérem. Ki tudja. Később, kamaszéveimből sem maradt meg más a karácsonyból, mint az, hogy anya kétnapos, reggel­től estig tartó főzés és takarítás után holtfáradtan állt meg az ajándékok mellett. Manapság a karácsony tompa fásultságban telik. Nem veszek fát, mert minden évben fáj a szívem, ha az útfélre dobott, tűleveleitől megfosztott, halott fe­nyőfákat látom. Rohanás, utolsó pillanatban megvett ajándékok, takarítás, beigli, esetleg az esti istentisztelet - ez maradt mára, „AZ” ünnepből. És még valami. Sajgó fájdalom a szív tájékán. Hi­szen december 24-e a szeretet ünnepe. És ezen a na­pon valahogy mindig jobban érzem, milyen nagy szükségem lenne rá. „A” SZERETET-re, csupa nagybetűvel. Egyszer végre igazán érezni Isten, a szüleim, a ba­rátaim szeretetét - ez lenne az én hőn áhított kará­csonyi ajándékom. Azt már régóta tudom, hogy szeret az Isten. Bárcsak az emberek is szeretnének! Mit tegyek, hogy érezzem a szeretetüket? Mint oly sokszor, most is a Bibliám lapjain talál­tam meg a választ:,,/!»«'/ tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt csele- kedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták. ” (Mt 7,12) Most már tudom, hogy mi a dolgom: az, hogy sze­ressek másokat. A szüléimét, a barátaimat, az Istent. Először nekem kell adnom, hogy aztán kapni tudjak. És a karácsony a legjobb alkalom arra, hogy elkezd­jünk szeretetet adni egymásnak, Én, te, ő - mi mind­annyian. Gazdag Zsuzsanna bordó, mivel a bordó, a vörös, a piros szín a tüzet, a szeretetet jelképezi, de családi tűzhelyre is gondol­hatunk, melynek őrzése hagyományosan a lányok- asszonyok feladata. A felsős fiúk zsinórozása feke­tében készült, mely szín méltóságot, erőt, ünnepé­lyességet jelképez. A mellény, mint ruhadarab választását indokolja a benne rejlő sokrétű, egyénre szabható variációs le­hetőség: Melegben rövid ujjú, vékony anyagból ké­szült blúzzal/inggel viselhető, hűvös időben pedig lehetőséget ad az esetleges többrétegű - természete­sen hosszú ujjú - aláöltözésre is. A karcsúságot a mellény hátulján lévő állítható gombolópánt segít­ségével lehet kihangsúlyozni. Nemkívánatos hízás esetén a sűrűgombolású mellény hagyományai sze­rint kigombolva is hordható anélkül, hogy kinőtt hatást keltene. Arányaiból adódóan a mellény rövidebb, vagy hosszabb állású - akár bő, akár szűk, akár pliszíro­zott, vagy rakott - szoknyával, de hosszú nadrággal is csinos viselet. A zsebpánt nemcsak díszít, hanem funkcionális zsebet takar. Mivel a viselők egyéni öt­letei, szokása és ízlése tág teret kap a mellényhez való hozzáöltözés kapcsán, így diákjaink remélhe­tőleg szívesebben fogadják, mint az általában mere­vebben kialakított teljes öltözéket jelentő - néme­lyek számára előnytelen - egyenruhát. (Varga Edi­na) 1998. március 6-án iskolánk dísztermében az új ünneplő viselet mintadarabjainak bemutatására egy jótékonysági hangverseny keretén belül került sor, melyen Emődi Györgyi karnagy és Tamáska Jánosné tanár művészeti vezetésével közreműköd­tek - többek között - az új mellényt büszkén viselő Fasori Kis Zenekar tagjai és az Arany János Önkép­zőkör. Az est védnöke a szakma és az Evangélikus Egy­ház képviseletében Polgár Rózsa Munkácsy-díjas textilművész a következő gondolatokkal járult hoz­zá a bevezetésre kerülő ünneplő formaruha elfogad­tatásához: „Keresztyén alapra épülő evangélikus is­koláink fő feladata a tanítás mellett a nevelés, a pél­daadás erejével. A díszöltözék, amely egy új mel­lényt jelent, igen gondos előkészület után kerül be­mutatásra. Könyvtári kutató munka, formatervezés, a jelképrendszer átgondolása mellett szempont volt az anyagminőség és az elérhető ár, a strapabírás és az olyan egyéni karakter, amely csak erre az intéz­ményre jellemző. Szép ez a mellény és ízlésnevelő. Vizuális nyelven tanít figyelni ünnepeinkre: a kultú­rált külső a környezetre és saját viselkedé­sünkre is hat. Kötődést jelent az alma-ma­terhez, egy kis közösséghez és rajta keresz­tül egy nagyobbhpz; az evangélikus közös­séghez és egy rtiég nagyobb közösséghez, a hazához. Az iparművészet feladata az or­szág jövőjét tekintve a humánkörnyezet megteremtése, olyan szemlélet kialakítása, amely nem idegen a magyar lélektől. Evangélikus iskoláink híresek voltak a múltban a keresztyén alapra épülő, hagyo­mányt tisztelő, haladó szellemiségről. így az évforduló küszöbén örömmel látjuk, hogy a nemes tradíciók éledeznek". Tisztelettel megköszönjük a dr. Kaltstein Oszkár rokoni és baráti köre hagyatékából Réz Mária által az iskolai egyenruha javá­ra adományozott nagylelkű anyagi támo­gatást, mely lehetővé tette az iskola szem­pontjából egyedi és speciális kellékek elkészítteté­sét. A Fasori Evangélikus Gimnázium újraálmodott ünneplő viseletének megvalósítása Varga Edina kolléganőnk a legapróbb részletekig is kiterjedő igényes, harcos és nem utolsó sorban minden anya­gi érdektől mentes alkotómunkáját dicséri. Időköz­ben a mellényt a Képző- és Iparművészeti Lektorá­tus zsűriszámmal látta el. Ez nemcsak a művészi színvonalat igazolja, hanem szerzői jogvédelmet is biztosít. Pázmány Ágnes Megjelent. ...a „Tükörkép” című igehirdetés-gyűjtemény. A kötet 75 lelkész igehirdetését tartalmazza az egyházi esztendő ünnepeire, illetve kazuális al­kalmakra. A „Tükörkép” című kötet a tavaly megjelent „Keresztmetszettel” végigveszi az óegyházi perikóparend mindkét textusát. A két kötetet kézben tartva szembesülhetünk azzal, hogy milyen a mai magyar evangélikus igehirdetés - színgazdagságával, az evangélium­hirdetésével, s esetleges fogyatékosságaival együtt is. Szeretnénk segédkönyvet adni mind a lelkészek, mind gyülekezeteink tagjai kezébe, azzal, hogy a kötetekben is arra figyelhessünk, amely minden élet, minden megújulás gyökere, feltétele, éltetője: Isten minket kereső szavára. A „Tükörkép” című kötet megvásárolható az evangélikus könyvesboltokban, illetve megren­delhető a kiadónál (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) 775.- Ft-os áron (320 oldal, B/5-ös mé­ret). Amennyiben a kiadónál több példányt rendel meg, úgy kedvezményt tudunk biztosítani (10, illetve 10-nél több pld. rendelése esetén 10 %, 30, illetve 30-án több pld. rendelése esetén 20 %).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents