Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-12-20 - 1998-12-27 / 51-52. szám

6.oldal 1998. DECEMBER 20-27. Evangélikus Élet Karácsony utáni vasárnap KRISZTUS ÁLTAL ISTEN FIA VAGYOK „A világnak leginkább olyan emberek hiányoznak, akik mások hiányaival törődnek. " (Albert Schweitzer) Hiányzik valami... Schweitzer egyszer tréfásan azt mondta: „Európában öreg orgonákat, Afriká­ban öreg négereket mentek meg.” Európai hírű orgonaművész, orgonaszakértő, teológusorvos és humanista volt. Felismerte a régi orgonák értékét és szorgal­mazta azok restaurálását. Karrierje csúcsán otthagyja Európát és Afrikába megy, hogy orvosként dolgozzon a négerek között. Kórházat létesít és orgonakoncert­jei bevételeit is a gyógyítás céljára fordítja. A fenti idézetben arról beszél, hogy észre kellene vennünk mások hiányait és segíteni kellene rajtuk. Szavainak éppen az ad súlyt, hogy életét tette fel Afriká­ban az orvosi munkára. Bizony hiányoznak az ilyen emberek! Karácsonykor szeretnénk feledni a hiányokat és bajokat. Legyen sok ajándék, szép családi együttlét, bőségesen terített asztal... De mégis - Karácsonykor is vannak bajok, könnyek, sóhajok. Sőt éppen a szeretet és a család ünnepén job­ban fájnak bizonyos dolgok: fáj, hogy egy valaki, akit vártunk, talán az ünnepi ebédre, nem jön el... A család ünnepén jobban fájnak a széteső család sebei, el­vált szülők, elszakadt gyermekek... Jobban fáj a gyermekek, unokák könnye, né­masága. Jobban fáj talán, hogy most sem csengett a telefon, hogy legalább így halljunk egy-egy jó szót, jobban fáj, hogy nem jön egy üdvözlő lap sem... Per­sze Karácsony Krisztus születésének napja, elsősorban a gyülekezet ünnepe. És valljuk meg, hogy legszebb, legmeghittebb ünnepünkön jobban fájnak az üres padok a templomban, - a csukott énekeskönyvek, a nem-éneklő ajkak. Az elide­genültek, akik talán csak ilyenkor jönnek, de látjuk, hogy már bensőleg eltávo­lodtak templomtól, szószéktől, oltártól... A szeretet ünnepén nagyon is tud fájni, hogy kihűlt a szeretet - családban, gyülekezetben. Hogy alig ismerjük egymást. Schweitzer a másokkal való törődés hiányát említi. Nagyon igaza van. Kará­csonykor sokakban felvillan - talán mint múló érzés -: milyen szép is lenne, ha valóban megvalósulna a családban, gyülekezetben, társadalomban a segítő, gyó­gyító szeretet. De végső soron mégsem az emberek hiányoznak. Hanem O hiányzik, aki Jele­nések 3-ban így beszél: „íme az ajtó előtt állok és zörgetek”... Itt a baj. Itt a nagy hiány, hogy O kívül van! Mert az ember, még a legjobb ember is, tehetetlen a Megváltó nélkül. Schweitzer gondolatát így szeretném tovább szőni: hiányoznak olyan emberek, akik már szívükbe, életükbe fogadták a Karácsonykor közénk jött Jézust. Mert Karácsonykor is hiányzik valami. A meglepetés, a sok ajándék, ünnepi programok, hangulatos családi ebéd - mindez nem takarja el azt a szomorú tényt, hogy a Megváltó most is kívül van! Talán ünnepélyesen zúg a szép orgo­naszó, meghatottan éneklik a „Csendes éjt” - talán a karácsonyfa alatt átmeleg­szik szívünk a régi kedves emlékektől, - de addig nincs élet, nincs másokat fel­karoló szeretet, amíg Jézus csak zörget, - mert kívül van. Sajnos ma is érvényes az ige: az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt (János 1, 11). A pásztorok és a bölcsek azért siettek a jászolhoz, mert tudták, hogy a Betlehe­mi Gyermekre van szükségük, aki egyedül adhat békességet. Ez a világ sóvárog­va várja a szeretetet, azt a más hangot, indulatot. Várja az önző, befelé forduló emberek helyett a másokért élő testvéreket. Tehát zörget a Megváltó. Ez ma is Karácsony lényege. Ezért ne azon sírjunk, hogy gyermekkor, ifjúság, szépség, erő és sok minden elszáll. Hanem azon sír­junk, hogy Jézus még mindig kívül van. És ezért olyan múlékony Karácsony örö­me és fénye. „Nyílj meg szívem, fogadd be Ót, Az áldott égi csecsemőt, Ki e vi­lág üdvére jött! Borulj le jászola előtt! ” (150. ének 7. vers) Gáncs Aladár A negyedik napkeleti bölcs R égi írás beszéli el a negyedik napke­leti bölcs történetét. Artabánnak hívták. Már előzőleg meg­állapodott a napkeleti bölcsekkel, hogy a csillag feltűnése után Borsippában a templom előtt találkoznak, ahol tíz napig várnak reá a többiek. Amikor Jézus csillaga feltűnt, Artabán eladta mindenét és az árán három gyö­nyörű gyöngyszemet vásárolt Jézus szá­mára: egy zafírt, egy rubint és egy igaz­gyöngyöt. A tizedik nap estéjén mindössze pár ki­lométer választotta el a borsippai talál­kozótól, amikor rablóktól leütött embert talált az útszélen. Lehajolt hozzá és reg­gelig ápolta. Reggel azután neki adta minden élelmiszerét és besietett a város­ba. De lekésett. A többiek már útnak in­dultak. Hogy ő is útra kelhessen, az útravaló élelemért odaadta az első gyöngyszemet, a kék zafírt. Hosszú út után megérkezett Betlehembe. Itt megtudta, hogy hiába tette meg a fáradságos utat. Jézus szülei­vel már Egyiptomba ment. Szomorú szívvel ült szállásán, amikor híre járt, hogy Heródes király kegyetlen parancsá­val szertejámak a katonák, hogy megöl­jenek minden két éven aluli csecsemőt. Még fel sem ocsúdott a borzalmas hír­ből, amikor katonák rontanak be a kapun. Artabán ekkor habozás nélkül előveszi második gyöngyét, a piros rubintot és megmenti vele szállásadójának gyerme­két. Most már mindennek vége - gondol­ja magában - és elbolyong. Faluról falu­ra, városról városra jár és egy életen át keresi Jézust. Nem tud lemondani erről a találkozóról. Minden új úton, minden forrás tövén felragyog előtte a remény­ség: - hátha most megtalálja Jézust. Harminchárom esztendő után Jeruzsá­lembe ér. Szíve azt súgja, hogy Jézust itt fogja megtalálni. Hajlott háttal, fáradt léptekkel így megy a Golgota felé. Egy­szer csak látja, hogy fiatal leányt akarnak elhurcolni rabszolgának. A bölcs ekkor előveszi utolsó drágakövét, az igazgyön­gyöt. Ez a legszebb, a leggyönyörűbb ajándék, amit Jézusnak tartogatott. Eb­ben a pillanatban nem lehet tudni, me­lyik a fényesebb: az igazgyöngy-e, vagy a fáradt vándor kifényesedő szeme. A körülállók csak annyit látnak, hogy az öreg rongyos vándor reszkető kezével odacsúsztatja a rabszolgasorsra szánt le­ányka kezébe a drágakövet, hogy azon megvásárolhassa a szabadságát. És ebben a pillanatban - így mondta el a régi írás - hatalmas földrengés támad és egy repülő kődarab halálosan halánté­kon sebesíti az öreget. Haldokló arcára ráhajol Jézus és ezt mondja: - köszönöm az ajándékot. Artabán arcát ebben a pillanatban szép­pé simítja a boldogság: - amikor minde­nét odaadta - megtalálta Jézust! K arácsony előtt így hallgatta végig az elcsöndesedő gyülekezet Artabán­„ Most karácsony lesz, karácsony lesz, halk és selymes színek és fűtő ragyogá­sok között Az öröm és szeretet boldog ünnepet ül majd itt is, ott is, Dicsőülten ölelnek majd egymás felé Meleg és tiszta boldogságok, két napra Kitárul majd a puha csend és béke És lesznek majd: „Akiknek nincs karácsonyuk: Csak hangtalanul és szégyenkezve fog­nak ülni A föléjük roskadó fagyos és ke­mény sötétség alatt ”. (Bálint György: Karácsony előtti vers) Karácsony van. És kiterjeszti védő szárnyait ránk a szeretet. Talán elhalkul az egész évben ránk zúduló acsarkodás. A gyűlölet sziszegéseit - reményeink szerint - túlzúgják majd a karácsonyi ha­rangok s elnémítják talán a csillogó fe­nyőfákhoz hívó apró csengettyűk. Megnyugszik a világ egyik fele. Behú­zódnak szívük rejtekébe azok, akiknek van otthona. Akinek ép háza befogadhat­ja az örömhírt hozó angyalokat. S a zárt ablakokon át bevarázsolhatják gyerme­keik a csodát a meleg szobákba. S a ve­szendőbe induló hitek - egy röpke pilla­natában a világmindenség óriásforgásá­nak - megállnak a múlandó időben. Elhalkul az árvizek mély moraja. A fíi­Különböző korban mindig másként kellett önéletrajzot írni. Pedig gyakran kellett. Ezek az írások mégis sok hason­lóságot tartalmaztak. Szegény, sok gye­rekes családból származott - szinte - mindenki. Ez volt a sikk. Ez volt a me­nő. Fontos volt, sőt jövőt meghatározó, a származás. Ma, nem tudom mi a divat, hisz a régi behatárolás nem igaz, pl. a nagy család. Pedig az volt a nevelési cél, hogy neki jobb és könnyebb legyen! Jobb lett-e, vagy könnyebb, nem tudom. Kíváncsi lennék a mai önéletrajzokra. Kinek mi­lyen volt a gyerekkora, az induló generá­ció megítélése szerint. Hogyan neveljünk, hogy valaki törvénytisztelő, és evangéli­umhoz ragaszkodó is legyen? Törvény­tisztelet, vagy az evangélium szabadsága? Szét lehet választani. De jó-e ez? Melyiknek jobb? A léggömbnek, vagy a repülőnek? A közeg ugyanaz, mindket­tő ugyanabban a törvényszerűségben ha­lad, mozog. Ugyanazt a lehetőséget használja ki, ugyanazt a szabadságot használja fel. Csak az egyikben ott van az ember, az alkotó. Irányítja egy kéz. Nemcsak a felszállást, nemcsak az indu­lást, hanem a megérkezést, a célbaj ut- tatást is. Más az élete. Nem céltalan. Nem annyi, hogy vergődik a „van”-ban, irányítottság nélkül. Hasznos, többek­nek, egy egész közösségnek. Isten megelőzte az embert, mert Neki világterve volt és van az emberrel. Ak­kor vált nagykorúvá az ember, amikor még nem is ismerte ezt a szót, azaz Jézus születésekor. Ekkor számolta fel a kisko­rúságot. Nem vagyunk kiskorúak többé, mint a pogányok, akik pogány korukban az elemeket és a csillagokat tisztelték. Az istenfíúság csalhatatlan jele az ABBÁ, azaz az ATYÁM megszólítás, hisz imádkozni is így tanít, illetve taní­tottak, már akit nem felejtettek el megta­nítani erre is odafigyelni. Aki így tud valakit megszólítani és tisztelni, azt felnevelték. Azt a Valakit szólítja így, aki nevelte és neveli. Kifeje­zése azoknak a szálaknak, amelyek ösz- szekötnek - kitörölhetetlenül. nak, a negyedik bölcsnek a történetét. És a beszélgetés csöndjében és szünetében egyszer csak megszólalt valaki.- Kicsoda ma a negyedik napkeleti bölcs?! És a kérdésre megszólaltak egy­más után a válaszok.- Mindenesetre nem az - mondta az el­ső -, aki karácsonykor a szeretteinek vi­szi az ajándékot. Ez csak annyi lett vol­na, mintha Artabán a családja között osz­totta volna szét a gyöngyeit, a kincsét, a gazdagságát.- Mindenesetre nem az - mondta a má­sodik -, aki a gyöngyszemeit, a pénzét a templom perselyébe dobja ünnepi áldo­zatul. Hiszen ha ez így lett volna, akkor Artabán otthon a hazájában, a templom lünkben megmaradt segélykiáltások hangjai. A gátak hideg, csúszós homok­zsákjain nyüzsgő hangyaemberek talán megtalálják végre a fenyegetettség alól való fellélegzésben az otthonaik meg­mentett melegét. De mi lesz azokkal, akik hontalanná váltak? Mi lesz a vad elemek áldozatai­val? Az összedőlt házaikat nézőkkel? Van-e, lesz-e annyi emberség és jóakarat a földön, amennyire szükség lenne, hogy segítsünk rajtuk? „Dicsőség a magasság­ban Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat. ” (Lk 2,14) Lesz-e az emberek között jóakarat? Pontosan száz éve írta Ady ezeket a so­rokat: „Ma tán a béke ünnepelne, A Messiásnak volna napja, Ma mennyé kén' a földnek válni, Hogy megváltóját béfogadja. Ma úgy kén', hogy egymást öleljék Szívükre mind az emberek, - De nincs itt hála, nincs itt béke: Beteg a világ, nagy beteg... ” (Ady Endre: Karácsony. 1899) Azóta sok karácsony múlt el vérben és Gál 4, 1-7 Miért vagyok keresztyén? Sokan, nem is sejtik. A Konfirmációi Káté szerint: „a keresztség arra kötelez, hogy megismer­jem az evangélikus egyház tanítását, megvalljam hitemet szóval és cseleke­dettel és az úrvacsorával élők közösségé­be lépjek.” Ez azt jelenti, hogy kiskortól neveltek ebbe és erre. Nem onnan starto­lunk, hogy öröklakás, meg miegymás, hanem - meg vagyok keresztelve. Jézus mértéke szerint nem azzal válunk nagy­korúvá, hogy elszakadunk, hanem azzal, hogy hozzá, illetve összetartozunk. Ez nem az a kategória, amit takargatni kell, amit el lehet felejteni és feledtetni. Jézus ugyanazt tapasztalja, látja, érzé­keli ebben a világban, mint én, de más­képpen felel a világ dolgaira. Az össze­Budapesten, 1998. december 27. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Balicza Iván; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Sztojanovics András; Békás­megyer, III„ Víziorgona u. 1. de. fél 9. Donáth László; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma, Új­pest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Vá­rosligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Gazdag Zsuzsanna; du. 6. (ifjúsági); VIII., Üllői út 24. de. fél II. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Fe­renc; Vili., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápol­na u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kere­pesi út 69. de. 8. Szabó Lászlóné; Kelen­föld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Joób Máté, du. 6. Orosz Gábor Viktor; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Orosz Gábor Viktor; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Madocsai Miklós; Budahegyvidék, XII., Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Takács József; de. 11. (úrv.) Takács József; du. fél 7. dr. Csonka Géza; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Marossy Attila; XIII. Frangepán u. 43. de. fél 9. Marossy Attila; XIV., Lőcsei út 32. ünnepi perselyébe szórta volna a gyön­gyeit.- Mindenesetre nem az - mondta a har­madik -, aki magának akar mindent megtartani. Hiszen a negyedik napkeleti bölcs gyöngyökre váltotta a vagyonát.- Azt hiszem - mondta valaki -, hogy ma az a negyedik napkeleti bölcs, aki hozzá hasonlóan embereknek adja át a karácsony Krisztusnak készített karácso­nyi ajándékát. Azt hiszem - mondta to­vább -, mi mindnyájan, karácsony felé tartó emberek, emberekkel találkozunk össze a karácsonyi úton és Isten ezeken a találkozókon nézi meg ünnepelni kívánó arcunkat. Isten bizonyára azt figyeli, hogy hívő és imádkozó arcunk, Krisztus­gyászban. Könnyek árjától telítődtek a folyók és a tengerek. S az embermilliók nem tudják megadni magukat ma sem a szeretetnek. Átváltozik lassan az ünne­pünk. Mint ahogy december 25-e egykor a római „Sol invictus” ünnepe volt. S a keresztyénségben változott át Jézus szü­letésének emlékezetévé. így változnak át a mai karácsonyok is. Félelmeim látszanak beigazolódni, amikor korunkra gondolok. Amelyben az áhítat csendjét cifra mulatságok és maskarás vigasságok váltják fel. Az ajándékok tobzódásában élők nem a Krisztus születése feletti örömtől hango­sak. A meghittség szívmelengető érzése­it felváltja a TV-nézés iszonyatokban bő­velkedő élvezete. Hült hitek felett sóhajt­va - mégis hiszem, hogy nem tűnhet el karácsony misztériuma. Félelmessé vált világunk egyre inkább a szebbre vágyik. A jót óhajtja. S az új nemzedék - bármi­lyen képtelenségnek tűnik - hiszem, hogy visszahozza majd az emberközeli életet. Amíg gyermekek születnek, és tiszta szívüket nem engedjük eltorzítani, addig lesz karácsonyuk. „Engedjétek hozzám jönni a gyermeke­tartozást áldásnak érzi, sőt erről az egy­ségről többször is beszél. Az összetarto­zást érző emberben kötelességtudás van, nem pedig kényszerérzet. Mi van azzal, akibe ezt nevelték bele? Annyi, mint nem élni annyi, mint nem látni annyi, mint nem érezni annyi, mint nem örülni annyi, mint üresnek és kifosztottnak lenni. Elmúlt újra egy év. Egy végigélt év. Mit tanultál, nem tudom. Mit felejtettél el, nem tudhatom. Egyet kérek. Ne fe­lejtsd, hogy meg vagy keresztelve, s ez arra kötelez, hogy ne feledd, Isten orszá­gának örököse is lettél, illetve vagy. Káposzta Lajos de. 11. (úrv.) Szabó Lászlóné; XIV., Gyar­mat u. 14. de. fél 10. Szabó Lászlóné; Pest­újhely, XV., Templom tér de. 10. ; Rákos­palota, XV., Juhos u. 28. (Kistemplom) de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; Rákosszent­mihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány 1. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyás­föld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Szebik Károly; Rákos­keresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél II. Marschalkó Gyula; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Szebik Károly; Pest- szentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rá­kóczi út 83. (ref. templom) de. háromne­gyed 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Temp­lom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. (úrv.) Lehoczky Endre; Buda­fok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endrefly Géza; Karácsony utáni vasárnapon a liturgikus szín: fehér. A vasárnap evangéliuma: Lk 2, 33-40; az igehirdetés alapigéje: Gál 4, 1-7. HETI ÉNEKEK: 152, 171. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rá­dió a Kossuth adó hullámhosszán 1998. december 28-án, hétfőn 13.30 órakor. Előt­te evangélikus korálismertetés lesz 13.20 órakor. sál megajándékozott életünk mit ad, vagy mit nem ad azoknak, akikkel az életünk útján összetalálkozunk. A karácsonyt váró gyülekezet áment mondott az utolsó szavakra.- Igen, így kell készülni a karácsonyra: a jóság gyöngyeire kell váltani az éle­tünk ajándékba kapott vagyonát. Szava­inkat, gondolatainkat, szívünket visszük karácsony előtt és karácsony után az em­berek felé. Emberek és világok, családok és népek, otthonok és mezők, templo­mok és műhelyek testvérei felé. A halál küszöbére érkező Artabánt ezzel fogadta Jézus: - köszönöm az ajándékot. Örök karácsonyi otthonunk küszöbén hiszem, hogy tőlünk is elfogadja az embereknek átadott jóságunk fehér gyöngyeit: - kö­szönöm a karácsonyi ajándékot! Friedrich Lajos két ” - mondta Jézus. Engedjük hát Hoz­zá őket! Ajándékozzuk meg őket a fe­nyőfa csillogó varázsának a meglepeté­sével. Ne fosszuk meg őket a karácsony- várás misztériumától! Hiszen kell a fény! Kell a csoda! A varázs! Az elámu- lás! Gépiessé vált világunkban töltsük fel őket a szeretet szelídségével! S a ri­deg, új világ felé vezető útjukon indítsuk el őket az érzelem szívet melengető aján­dékával. Hogy felnőtt korukban is le­gyen boldog karácsonyuk! Kétpólusúvá vált körülöttünk a világ. Hit és hitetlenség. Szegénység és gaz­dagság, fény és árny néz farkasszemet egymással. Gyermekek tüntetnek az éle­tüket fenyegető drog mellett. Esztelen erők torzítják a még hajlítható egyénisé­güket. Hát nekünk mindig szövetkez­nünk kell a halállal? „Beteg a világ, nagy beteg” - kiálthat­nánk mi is a százéves Ady-verssel. De karácsony van! Azért van ez az ün­nep, hogy meggyógyítsa a beteg világot! Mert Krisztus megszületett. Jászolban született, felöltve a szegénység rongyait. Vállalva a megváltás hosszú, nehéz útját. Örüljünk! Fogadjuk el a szeretet örökér­vényű hatalmát! Áldott karácsonyt Mindenkinek! Lenhardtné Bertalan Emma Karácsony, 1998. ISTENTISZTELETI REND

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents