Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-12-13 / 50. szám

2.oldal 1998. DECEMBER 13. r Evangélikus Elet UJ NAP - UJ KEGYELEM „Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Az ÚR jön hatalommal.” (Ézs 40, 3. 10) VASÁRNAP kozást, higgadt, megfontolt véleménynyilvánítást jelent. A harcos, mindig veszély­ben lévő hitélethez kell isteni bölcsesség. Hiszen a szüntelen körülvevő kísértések „ Teljesedjék be rajtam kegyelmed, Uram, és megígért szabadító- miatt könnyen elerőtlenedik hitünk, és képtelenné válunk a megállásra. Ez az ige sód. ” (Zsolt 119,41) Olyan imádság röppen fel, egészen az-Kíön' ma.arra biztat,kérjünk bátran bölcsességet, hitünk megéléséhez, mert Ő „készsége­dé, amely teljes tudatában van annak, mit kíván cselekedni rajtunk azjsten. Meg- « sen ac* mindenkinek kérése szerint, döbbentő ez a kérés, mert mi ritkán jutunk el eddig. Holott ha igazán kérjük, „tel­jesedjék be rajtunk kegyelmed”, akkor átélhetjük a drága kebelem végtelenségét. CSÜTÖRTÖK nem'szeret, az a halálban van. (ÍJn 3, 14) Aki a halál ál- A mindig visszaeső ember kikerülhet a mocsárból, Isten sgjne elé, ahol teljes sza7 badságban élhet. Ezt Ö ígérte, amellyel segítségünkre sie# HÉTFŐ „Jézus így szólt tanítványaihoz: Menjeteß el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. ” (Mk 16.15) Új­ra és újra panaszok hangoznak el keresztyének szájából: „Ki az, aki ma hinni akar, hinni fog Jézusban? Ez a világ olyan körülményiét támaszt, amelyben lehetetlen hirdetni az evangéliumot.” Pedig ha valaki Úrnak vallja Krisztust, nem szabad el­titkolnia. Ma is él ez a parancs, amelyet csatóTCrisztus erejével, hatalmává)/ képes bárki is teljesíteni. Ha 0 szól hozzánk, ez bízasson minket az evangélium Hírnökei­vé válni. KEDD m'vel csordutög van a szív, azt szó^lOISHPPP^, 45) Szavaink hangsúlyából, hanglejtéséből, tartalmából, akaratunk ellen<5fÄ3fcthin-... den kiszivárog. Nem lehet sokáig mesterségesen elrejteni azt „amivel csordultig van a szív”. Azért leplezi le Jézus a szív indulatát, hogy jobban lássuk, milyenek vagyunk valójában. Jézus szava teremtő, a mi szavunk romboló. Szavával vigasz­tal, mi pedig sebeket ejtünk. Szívünk az O indulatával legyen tele, hogy szavunk gyógyító, építő, vigasztaló legyen, és sokak hallják meg a róla szóló örömhírt. SZERDA ú/fl valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen ad mindenkinek. " (Jak 1, 5) A hit megőrzéséhez szüksé­ges bölcsességről van itt szó. Az evilági bölcsesség élettapasztalatot, érett gondol­lapotában van, nem érzékel semmit. Van olyan, aki él, de még­is halott. Aki pedig képtelenné vált a szeretet kifejezésére, méltán mondja róla az apostol: „a halálban van”. Szörnyű állapot lehet a teljes érzelemnélküliség, a teljes szeretetlenség. Mi Krisztus szerététől mgj|tapasztalva, nem lehetünk szeretetlenek. Ha azok vagyunk, nem értettük még Cp Azt akarja, a szeretet minden időben cse­lekvő, életet adó legyen. ■ w FENTEK „Népem jóllakik javaimmal - így szól az ÚR. ” (Jer 31, 14) Isten nem szűkmarkú népéhez. Számtalan jóval látja el. Ennek egyik jele a kö­zelgő ünnep is. Karácsony igazi üzenetének megragadása jóllakatja a lelket, meg­szünteti a hiányérzetet. így kíván bennünket is táplálni, átélve azt, bizony gondos­kodik rólunk az Isten. Olyan javakkal lát el, amelyek nem evilágiak, hanem isteni­ek. Ezeken keresztül tudja biztosan az ember, Isten nem hagyja magára. SZOMBAT „Nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesími hát azt!” (5Móz 30, 14) Teljes azonosulás az Isten igéjé­vel úgy, hogy az ember szájában és szívében van. Ha szívünkben van az ige üzene­te, akkor tolmácsolható. De jó, hogy nem magunkból kell kicsiholni istenszem üze­neteket. Az olvasott vagy írott ige, ha nem kerül bele szívünkbe, áthidalhatatlan messzeségbe kerül tőlünk. Ha pedig így kívánunk vele szolgálni, semmilyen ered­ményt nem fogunk látni. Adja Isten, hogy akarata szerint tudjunk bármit is teljesí­teni. Szmolár Attila Advent harmadik vasárnapja A HÍVŐ EMBER HŰSÉGE A SZOLGÁLATBAN lKor 4, 1-5 Döntő jelentőségű és az apostoli szol­gálat lényegét mutató nyilatkozat az apostol betűkbe foglalt megállapítása: Krisztus szolgája és Isten titkainak sáfá­ra. Eszméltető és irányt szabó meghatá­rozás ez minden idők minden igehirdető­je és hívő serege számára. Ez az ige nem engedi összezavarni a fogalmakat, ame­lyek a lelkipásztor hivatása és munkássá­ga tekintetében lényegbevágóan fonto­sak. Minden gyülekezettől származó és lelkipásztornak szóló meghívás az isteni küldetésben bírja a maga alapját, általa megnemesül és Isten országát építő szol­gálattá válik, nélküle elvilágiasul és bé­res-munkát eredményez. A szolgálat alapja határozza meg annak értékét is, melyről az apostol minden egyéni vonatkozás ellenére is általános érvényű igazságokat mond. Ma pedig, amikor az élet rohanó árja mindinkább hatalmába keríti az embert, amikor mind szélesebb körben fenyeget az elgépiese- dés veszedelme, amikor a mozgó mun­kapad korában messze megelőzi a meny- nyiség kérdése a milyenség kérdését s így többé-kevésbbé minden embert kí­sért a látszat-munkára való törekvés, nem lehet eléggé hangsúlyozottan to­vább adni az apostol figyelmeztetését: a szolgálatban való hűségben rejlik a mun­ka értéke! Értendő ez természetesen leg­előbb is arra a szolgálatra, amit Isten or­szága elhívott munkásai végeznek, bár­mennyire is meg változott a világ, nem dőlt meg még az a tétel, hogy a kegyelmi ' ajándékokban, a szolgálatban és a csele­kedetekben való különbségek ellenére is ugyanaz a Lélek és ugyanaz az Úr, aki cselekszik mindent mindenekben. Az ige csak ösztökél bennünket arra, hogy a sik­kasztás-vádak és botrányok, a szándékos rombolások korában reá irányítsuk a sokszor megdöbbent, vagy elfásult lelkű emberek figyelmét arra a tényre, hogy Isten azt kívánja tőlünk, hogy minden élethivatásban és munkakörben Tőle ka­pott lehetőséget lássunk arra, hogy mun­kásai lehessünk az O országának. Min­den életmunkát és fáradozást pedig egyedül a veié kapcsolatos hűség avat igazi szolgálattá és sáfársággá! Luther ilyen értelemben mondja azt, hogy a gyermekeit az egy szükséges dologra ne­velő édesanya és a takarítást alapos gonddal elvégző kis cselédlány istentisz­teletet végeznek. Istenszolgálattá, érté­kes szolgálattá avatja életüket az igazi munkának lelke: a hűség. A keresztyén ember életvonalának ez a felfelé való irányítása, még inkább ennek a irányítottságnak tudatos megtapaszta­lása döntő változást idéz elő az életben. Első hallásra lehet talán megdöbbenve és elámulva hallani és dacos fennhéjázás- nak tekinteni az apostolnak azokat a - lelke mérlegén jól lemért - szavait, ame­lyekkel az emberi véleményalkotást és az önbírálatot jelentéktelennek tartja. Pe­dig komoly életszemlélet tanította meg az apostolt arra, hogy elégtelennek, sőt végzetesnek tartsa azt az életutat, ame­lyet mindig vagy a mások, vagy a ma­gunk ítélete irányít és amelyre nincs dön­tő hatása annak, aki kicsinyes emberi életérdekeken és problémákon felül és a külszín csalóka mázán belül az örökké­valóság és a sáfári hűség szemszögéből vizsgálja az életet. Az a nagy bátorság és merészség, ame­lyet az apostol szavaiból kiérezhetünk, csak fokozódik a szemünkben akkor, ha nem siklunk el a következtetés felett, amire Pál akkor jut, amikor így szól: „Aki ugyanis engem megítél, az Úr az!” Mások véleményét megvetni, az önbí­rálatot feleslegesnek tartani lehet gyarló és gyáva emberek szokása. Emberi véle­ményt és ítéletet lekicsinyelni és önvizs­gálatot mellőzni azonban igazában csak az mer, aki Isten döntő ítéletének mérle­gére állította életét. Ezt tette Pál apostol, ezt az őskeresztyének, így lett a világ és egyház szemében dacos ellenszegülő Luther és ez tette mártírokká a gályara­bokat is. Mi képesíthet bennünket is erre a bátor síkraszállásra, valamint a szolgálat alap­jának és értékének helyes felismerésére? Advent értelmét és jelentőségét helyte­lenül fogjuk fel akkor, ha az isteni ke­gyelemnek és mentő szeretetnek csak azokra a jól ismert hangjaira gondolunk, amelyeket nem találunk meg ebben az igében. Adventi Krisztus-várásunk és Krisztus közelsége utáni sóvárgásunk csak úgy nyer megvalósulást és úgy je­lent áldást, ha benne azt a „világosságot” várjuk, Aki elűzi a bűn homályát és ké­pessé teszi a mi gyarló látásunkat arra, hogy megítéljük, mi a jó és mi a rossz. Amint borús szürkületben és esti fénynél nem látja pl. gyarló szemünk a ruha­anyag színét, hanem „napfény-lámpát” kell gyújtani, hogy a színek igazi árnya­latát megítélhessük, úgy egyedül a „világ világossága” képesít bennünket arra, hogy ítéletet mondjunk a dolog és az élet igazi milyensége és értéke felől. Ez az Isten ádventi kegyelme és mentő szerete- te, hogy mi Krisztus által és Krisztusban ítélhetünk jó és rossz között. Istennek ez a kegyelme és szeretete pe­dig nemcsak lehetőség, de elkötelezés is a számunkra, mert a keresztyén ember életében az első ádvent ténye mellett ott kell állania az utolsó ádvent gondolatá­nak. Az utolsó ádventnek, mint Krisztus ítélettartásra való eljövetelének gondola­ta ott él mindazok lelkében, akik az első ádvent üzenetét és tényét valójában meg­értették. Pál apostolt Krisztus világossága képe­sítette olyan meglátásra, amellyel kárnak és szemétnek ítélt mindent, amit homá­lyos látása előbb értéknek tartott. Nem törődött azzal sem, hogy ebben mennyi­re került ellentétbe a világgal, vagy talán önmagával. Sáfársága tudatában híven végzi szolgálatát és hívő bizalommal te­kint a döntő ítélet felé, amely a Krisztus­sal való találkozáskor hangzik el felette. Halljuk meg mi is ádvent üzenetét, jön Jézus, a világ világossága. Hagyjuk, hogy egészen bevilágítsa éle­tünket, hogy megítélhessük, mi a jó és mi a rossz. Szenteljük oda Neki hűséges szolgálatban életünket és ne féljünk, az utolsó ádvent döntő ítélete nem lesz kár- hoztatás, hiszen aki minket megítél, a hűségeseknek az örök élet koronáját ígé­ri. Lehoczky Endre ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1998. december 13.-I— I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Madocsai Miklós; de. 10. (német) Dietrich Tig- gemann; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Balicza Iván; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, III., Vízior­gona u. 1. de. fél 9. Gálos Ildikó; Csillaghegy III., Má­tyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Lénáit Viktor, Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor; de. II. (úrv.) Gáncs Péter; du. 5. (szeretetvendégség) Lutheránia; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Gáncs Aladár; du. 6. Muntag Andomé; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Ka­rácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; YIH-, Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél II. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de. 8 Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) ifj. Kendeh György; du. 6. (vesperás) Orosz Gábor Viktor; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Orosz Gábor Viktor; Budagyöngye, XII., Szil­ágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Tartsay V u. 11. de. 9. (úrv., családi) Vári Krisztina; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du.fél 7. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Marossy Attila; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Marossy Attila; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. : Rákospalota, XV, Juhos út. 28. (Kistemplom) de. 10. Helffich Péter; Rá­kosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Bat­thyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. űe. 9. (úrv) Szebik Károly; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Szebik Károly; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII. , Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; du. 5. Füke Szabolcs; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza; ÁDVENT 3. VASÁRNAPJÁN a liturgi­kus szín: lila. A vasárnap evangéliuma: Mt 11, 2-10; az igehirdetés alapigéje (epistola): lKor 4, 1-5. HETI ÉNEKEK: 140, 136. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” címmel evangélikus műsort közvetít a Magyar Rá­dió a Kossuth adó hullámhosszán 1998. december 14-én, hétfőn 13.30 órakor. Előtte evangélikus koráiismertetés lesz 13.20 órakor. KARÁCSONYI ÜNNEPI ISTENTISZ­TELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 1998. decem­ber 25-én, karácsony 1. napján 10.05 órakor a Budapest-cinkotai evangélikus templomból. Igét hirdet: Blatniczky János lelkész. Jól, vagy rosszul? Mindent lehet jól csinálni és rosszul csinálni. Sportban, művészetben, stb. ma szeretik azt hangoztatni, hogy van „pro­fi” és van „amatőr”. - Sportolsz, de ho­gyan...? Zongorázol, de hogyan...? Bé­lyeget gyűjtesz, de hogyan...? Vehetünk más példákat is. Kertészkedsz, de ho­gyan...? - Főzöl, de hogyan...? Gyereket nevelsz, de hogyan...? Tehát világos: le­het rosszul is, jól is... Ne ütközzünk meg, ha most azt mon­dom: bizonyos érételemben az imádság is olyan, amit lehet jól és rosszul csinál­ni. Most ne beszéljünk arról, hogy a többség egyáltalán nem imádkozik. De sokan, igenis imádkoznak. Többen, mint gondoljuk! Csakhogy sokan „rosszul” imádkoznak. Ruotsalainen Pál, a pa­rasztpróféta egy helyen azt mondja „... az ima sem segít, ha azzal mi Istentől ki akarunk csikarni valamit". Mit jelent jól imádkozni? Ajó imádko­zás előfeltétele az isten - gyermeki álla­pot. Gondoljunk itt Róma 8,15-16-ra: „mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság lel­két kaptátok, aki által kiáltjuk, Abba, Atyánk! Maga a Lélek tesz bizonyságot lelkűnkkel együtt arról, hogy valóban Is­ten gyermekei vagyunk. ” De miért is fontos ezt itt hangsúlyozni? Azért, mert csak a gyermek tud bátran és bizalommal atyjához szólni, tőle bármit kérni. - Amíg valaki Jézusban nem ismeri meg Isten atyai szívét, addig Istennel szem­ben elidegenült és ellenséges (Kolossá 1,21). Az ilyen ember nem tud imádkoz­ni, pontosabban, ha imádkozik akkor is rosszul. Miért? Mert bizalmatlan és tü­relmetlen. Nem biztos benne, hogy Isten jót akar. Nem tud várni. És ha mégis vár­nia kell, bizony nem tud alázatosan vár­ni Isten órájára, hanem ki akarja csikar­ni szívének vágyát. - Vegyünk egy-két gyakorlati példát, hiszen a mostani írá­sunk teljesen gyakorlati és csak a gya­korló imádkozó értheti meg. Talán van egy rossz útra tért fiad, akire nézve régóta kéred, hogy Isten változtas­sa meg, térítse jó útra. Talán van egy ré­gi testi bajod, amitől szabadulnál... Talán van egy rosszindulatú szomszédod, aki megkeseríti életedet. Amikor a természe­tes ember ilyen helyzetben imádkozik, akkor rendszerint hisztérikusan sürgeti Istent. Talán valaki imádkozik gyermeke vagy férje megtéréséért. Nagyon jól te­szi, hogy imádkozik, - de hogyan? Az imádkozás módja elárulja, hogy valaki tényleg Isten gyermeke-e. Ide tartozik egy nagyon is élő példa. Ráchel rákiált férjére, Jákobra: „Adj nékem egy gyer­meket, vagy meghalok”. Ez a sürgetés valójában persze Istennek szól. Jákob el is utasította ezt a hangot. Vizsgáld meg imádságodat és ismerd meg ebből maga­dat. Imádkozni és türelmes alázattal vár­ni, - ez a jó imádkozás. A „kicsikarni akaró” imádságot Isten éppen a mi érdekünkben nem teljesíti. Éppen így akarja megértetni, hogy O na­gyon is jól tudja, mire van szükségünk és azt a maga idején meg is adja. Befejezé­sül idézem Mózes intő szavait, amit a szorult helyzetben lévő néphez intézett: „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradja­tok veszteg!” Gáncs Aladár Csendes meditálás egy kettévágott katonaköpeny felett Közös kiránduláson voltam Pozsonyban. A városnézés so­rán bementünk az ősi Koronázási templomba is... Az apsisban végigolvastuk azoknak a magyar királyoknak neveit, akiket itt koronáztak meg és elgondolkozva hallgattuk idegenveze­tőnk szavait az apis jobb oldalán levő Szent Márton lovas szobra előtt, akit a szobrász Mária Terézia korabeli magyar huszártiszti ruhába öltöztetett. Az ólomba öntött szobor azt a jelenetet ábrázolja, amikor Szent Márton kardjával kettészeli tisztiköpenyét és felét a kérő koldus felé nyújtja... „Az alázatot és az áldozatkészséget ábrázolja a jól ismert szobor...” hadarja idegenvezetőnk és már viszi is csoportun­kat tovább. Csak magam maradtam a helyszínen és gyönyör­ködve a valóban szép, hatalmas szoborban, csendesen elme­ditáltam: valóban az áldozatkészséget, de nekem a ., balga ál­dozatkészséget... " Vagy valami másra, valami mélyebbre kell gondolnunk, amikor végiggondoljuk ennek a jól ismert szo­bornak mai mondanivalóját...? Mert ugyanvalóst, hogyan nézhetett ki ez az egykori, ró­mai lovastiszt egy fél tisztiköpenyben...? Katonakoromban lovas tüzértiszt voltam... el tudom képzelni mit kínlódott sze­gény lóháton félköpenyben a két kantárszáron...? Az első utcasarkon meg kórusban kinevették a római lovas­tisztet a gyerekek... De nem sokat nyerhetett a földön ülő koldus sem azzal a félköpennyel... Ha maga alá terítette: tüdőgyulladást, ha fel­húzta fél karjára: hólyaggyulladást kaphatott volna a hideg földtől... Az egész köpenyt oda kellett volna adni! Úgy a koldus is jól járt volna, a lovas katonatiszt meg véte­lezhetett volna ki a raktárból egy másikat vagy vásárolhatott volna egy újat, mert így bizony meg se tűrték volna tiszttársai maguk között. Gondolkozzunk el egy kicsit így ezen a történeten, mikor az árvízkárosultak részére rendezett gyűjtéskor megállunk kinyi­tott ruhásszekrényünk vagy kinyitott pénztárcánk előtt... Dr. Kneffel Pál I Á

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents