Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-12-06 / 49. szám

2.oldal 1998. DECEMBER 6.

Evangélikus Élet

c

ŰJ NAP - ŰJ KEGYELEM

„Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik megváltásotok.” (Lk 21, 28)

\/Ár' Á otüACti .. Jézus szavának sokkal többen hittek, és azt mondták: Mi ma- gunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője: ” (ín 4,41 -42) Ádventi csendben a világ üdvözítőjét várjuk. Ne másoknak adjuk át a \ár-. akozás örömét, hanem mi magunk is vegyük ki részünket. A várakozás gazdag! megtermékenyítője az, ha közben Jézus szavát is hallgatjuk, ty. O szavát hallva podig hit fakad a szívünkben. A hit csendjében döbben rá az < a világ üdvözítője, valóban O az én üdvözítőm.

iber, hogy valóban®!

„Istenünk ereje mindazoknak a javára vám akik öt keresik, de hatalma és haragja fordul mindazok ellen, akis őt. elhagyják. " (Lzsd ^ 22) Isten az élet és halál útját adja, választásul az ember jelé. Valójában mindennap ezelőtt a választás előtt állunk. Keressük őt, vagy pedig elhagyjuk. Őszinte kereső lélekkel, az ember Isten erejét tapasztalja meg, arnyfavára van. A messze áoffi|dók, tőle elfordulok előtt pedig, Isten hatalma és haragja bontakozik ki, látható jelekkel. Csendességünkben keressük őt, az Élőt, az Aldfit, az Üdvözítőt! fmm ''

KFnr. „Ellenben abban hiszünk, hogy tíi is az Úr Jézus kegyelme álml üdvö- zülünk. ” (ApCsel 15, 11) Péter apostol vitát lecsendesito bizonyságtételének magva áll előttünk. A szíveket vizsa^óisten egyetlen utat biztosít az üdvösség elnyerésére. Ez pedig, az Úr Jézus fegyelme. Minden ember, minden keresztyén felekezeti hovatartozás nélkül, az üdvösség útját Jézusban vagjdb Előregondolva a várt ünnepre, keresztyének közös ünnepe akkor lesz aldäsosT“ tudjuk, mi is, és ők is, az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk.

53, 6) Mea culpa, én vétkem, én vétkemért. Hagyta magát, mindennek kitenni, ami engem illetett volna. Az még a kisebb dolog, hogy a bűnösök névsorába került. Felvenni, hordozni, magára vállalni a bűnt, az volt az igazi értünk végigjárt út. Ma irányítsuk készülődésünket, a legnagyobb tettre, az én vétkemet is magára vállalta!

„Istenünk, bűneinkhez képest kíméletesen bántál velünk” (Ezsd 9, ®*™*^®”* 13) Isten népe mindig így nyilatkozhat. Az a kíméletesség, amit az Isten részéről kapunk megmágyarázhatatlan. Mi emberként kíméletlenek vagyunk sokszor véleményünkben, ítélétünkbm. j lenpólusaként, kíméletessége áll. Egye nagyobb a vétek, annál nagyobb a kiméi'

>e Istennél az arány teljesen más. Bűneink elszülött fiával volt kíméletlen. De minél Ezt csak hálásan köszönhetjük meg.

pémm

„A Krisztusért öröt) nyomorúságokban

élik erőtlenségekben, bántalmazásokban.

___Etetésekben és szorongattatásokban: mert

amikor erőtl

en vagyok, akkor vagyokmrős. ” (2 Kor 12, 10) Pál apostol olyan erejű bizonyságtétele, amelyben egész tejFógiája, Krisztus-hitének veleje megtalálható. Számára a testi, fizikai lét semmi, »hoz képest, amit Krisztusban kapott. A megtapasztalt kegyelem óriási erővel fagott rajta keresztül. Isten biztatta: „az én erőm erőtlenség áltat jut célhozjÉfj&JVtudásod, zsenialitásod, rátermettséged által cselekszik az Isten rajtad keresztül, hanem erőtlenséged által. Jó ezt tudni!

SZOMBAT

,Ne i (Róni 12, 21

fe téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval. ”

„Hagyta, hogy bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára." (Ezs 53, 11) „De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért”. (Ezs

A megtorlás a bosszááiíás.6 kapott sérelem visszaadásának elkerülésére biztat ez . A rosszat szeretettel kell meggyőzni. A rosszindulatú ember is visszavesz a támáüSsból, ha nem lel összhangra, hanem szeretetet kap helyette. így gyűlik parázs a fejére, szorelP(psza a rossz és legyőzetik. Kívánunk-e eszerint reagálni? Vagy pedig legyőz a rossz, miközben súlyos vereséget kapunk általa.

Szmolár Attila

Advent második vasárnapja

AZ ISTEN SZERINTI ÚJ VILÁG ELJÖVETELÉBEN REMÉNYKEDÜNK

Róma 15, 4-13

Az egész egyházi esztendőn keresztül végesvégig húzódik a reménység. Nem kisebb reménység ez, mint hogy „új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik”. Nemcsak az Ószövetség az ígéretek könyve, hanem az Újszövetség is az. Beteljesedtek a jövendöíések, valóra váltak az ígéretek, - sokkal csodálatosabban, mint azt az ősatyák és a próféták maguknak kiszínezték - de ez a beteljesedés el van rejtve. Most még egyelőre leplezett a kíváncsi emberi szírnek számára. Szemmel nem látható. Ezért azután az Újszövetség is a reménységnek, a várakozásnak a könyve. Hatalmas ígéret a teljes Szentírás számunkra, amit már most is megkaphatunk, de amit mindig újra meg kell kapnunk, mert nem tudjuk kézben tartani. Mindaz azonban, amit most kapunk, csak kóstoló, foglaló ahhoz a teljességhez képest, ami eljövendő.

Ez a nagy reménység a mienk. Nekünk szólnak az ígéretek, hogy beléjük kapaszkodjunk és ne eresszük ki kezünkből többé. Szentigénk a mi szívünkben akarja meggyújtani és felszítani a reménykedést, a mi életünket akarja várakozásra fordítani, hogy ne legyen más vágyunk, mint az Úr Jézusnak eljövetele. Ez a,reménység mindenkor felcsendül az egyházban. De most ádventkor egyeduralkodó akar lenni rajtunk. Egész életünk a reménység himnuszába olvadjon bele .

Figyeljünk csak az ádventi harangokra. Mind-mind ezt a reménységet és várakozást kötik a lelkünkre. „Áldott, aki jő az Úrnak nevében”. Krisztus jön. Közeledik: utolsó ítéletre. De eljön hozzánk az Igében és a szentségekben. Milyen élesen hallatszik a figyelmeztetés: „Ideje már az álomból felserkennünk”. Nem vagyunk magunkra hagyatva. Benne élünk egy hatalmas közösségben. Sokan törődnek velünk. Nem mindegy nekik, hogy mi lesz a sorsunk. Imádkoznak értünk az apostollal együtt, hogy „bővölködjünk a reménységben”.

Nemcsak vérszegény, kopott, fakó reménységről van itt szó, hanem erős, diadalmas reménységről. Bővölködésről, mert Isten gazdaggá tesz a reménységben. Nemcsak kis foszlányokat kapunk, itt-ott felcsillanó reménysugarat, hanem túláradó, kibuggyanó, szívünkből kicsorduló hatalmas reménységet. Azért adja Isten a kezünkbe a Bibliát, hogy „reménységünk legyen”! Éppen most, ebben a reménytelen, kiábrándult időben, amikor fásultan beletörődünk mostoha sorsunkba. Ebben az éjszakában gyúl ki a reménység, hogy felderítsen mindent.

„ Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy reménységünk legyen ’’.

Ha mi csak magunkra nézünk, arra, hogy mennyi szép tervet szövögettünk és mind füstbe ment, ha mi csak az emberek nagyképű és önhitt handa-bandázására nézünk, amelyről azt hiszik, hogy lendíthetnek sorsukon, elmegy minden kedvünk a reménykedéstől. Felüti ugyan szívünkben a fejét a reménység, hiszen nélküle elviselhetetlen az élet. Reménység nélkül egyszerűen nem lehet élni. De érezzük, hogy milyen törékeny lábakon áll ez a reménykedésünk és milyen hamar összetörik. Isten Igéje azonban Isten

nagyságos dolgairól ad hírt, amelyeket véghez vitt válásztottaiért és amelyeket még csodálatosabban akar megismételni az egész világon. Ha az írásokra figyelünk, lehetetlen, hogy igazi éltető reménység ne lopózkodj'ék életünkbe. Mert mi nem vaktában reménykedünk. Nem arról van szó, hogy majd csak jobbra fordul ennek a világnak a sora. Majd csak lesz valahogy. Bizonyos reménységről van szó. Bizonyosra várunk. Az eljövendő új világban reménykedünk. Annak érkezésére várunk.

Csalóka minden reménység, - önáltatás és hitegetés, amelyik nem az írások vigasztalásának sziklaalapjára támaszkodik. De amely reménység. Isten ígéreteibe fogódzik, az meg nem rendül, az bizonyosan megéri a beteljesedést. Ezt a csodálatos ajándékot adja, osztogatja most Isten. Erre van legégetőbb szükségünk, mert e nélkül céltalan és üres az életünk. Felráz eltompultságunkból, fásultságunkból. Többet nem mondhatjuk, hogy minden mindegy, mert itt a reménység, amelyik rajtunk is úrrá akar lenni.

A reménységgel együtt jár azonban a békességes tűrés. Ebben bizonyítja meg éppen a reménység erejét. Csak az türelmetlen, ideges, akinek rövidlélekzetű a reménykedése. Aki Istenben reménykedik, az erőt kap a tűrésre, az sokat, az mindent, ami csak nyakába szakad, el tud hordozni. Amit remélünk, az még nem látható. Itt van ugyan már a küszöbön, az ajtó előtt, de még nem lett nyilvánvaló. Az ellenkezője vesz körül. Gond és szenvedés. A békességes tűrés azt jelenti, hogy mindezzel szembeszállunk, minden „reménység ellenére is reménykedve hiszünk”. Nem törődünk többet emberi számításokkal, szélnek eresztünk minden elképzelést. Egyszerűen: reménykedünk. Zokszó, panasz nélkül, sőt békességes szívvel és vidáman reménykedünk.

Minél inkább megnő a nyomorúságunk, annál jobban növekszik a reménységünk és általa a békességes tűrésünk. Csak aki esengve várja, minden vágyával áhítozza az Úr Jézus megérkezését, az tudja békességes tűréssel megállni helyét.

Az apostol egyenesen a „reménység Istenének” hívja Istent. Az eljövendő királyság Ura O. Ezért a hit is a remélt dolgoknak valósága. Az imádság is reménykedés.

Hiszen naponta imádkozzuk: „Szenteltessék meg a te neved , Jöjjön el a te országod, Legyen meg a te akaratod” Most bálványok, a Mammon, a test és a többiek basáskodnak és terpeszkednek az életben. Ellenséges földön élünk itt, számkivetésben. A mi otthonunk még csak eljövendő. Isten a reménység Istene, mert győzelmére, amit a Krisztus keresztjén vívott ki, még vámunk kell. Csak azok tartoznak a keresztyének seregébe, akik „meg nem restülnek a reménységben” és a kiáltozásban: „Bizony jövel, Uram Jézus”!

Amikor Jézus egy darabig itt élt közöttünk, akkor megláthattunk valamit az eljövendő világból. Krisztusban az új élet jelent meg, ahol megdőlt e világ fejedelmének birodalma és Isten kezdett el uralkodni. Ahová betette lábát, véget ért a nyomorúság, a bűn, a szenvedés. Betört őbenne az új világnak ereje. A csodák

mind megannyi villámlások, amelyeknek fényénél egy pillanatra megpillanthatjuk az érkező, megígért világot. Ahol széttörik minden bilincs, „eltöröl Isten minden könnyet, ahol nem lesz több jajkiáltás” és ahol a halálnak nincs több szava. Ezt az új- világot hozza Krisztus. Ezt várjuk, ezután sóvárgunk. Ezért nyugtalankodik lelkünk, amikor az ellenkezőjét tapasztaljuk. Nem találjuk helyünket ebben a világban, hanem az eljövendő felé nyújtjuk ki kezünket. A sza- badítás után kiáltunk. „ Meddig rejted el orcádat éntőlem”? „Meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam”?! „Mutasd meg szabaditásodat hamar, kelj fel, siess segítségemre ’’!

De mi jogosít fel minket, hogy ajkunkra vegyük a zsoltáros segítségkiáltását és reménykedését? Minek az alapján osztozhatunk, vehetünk részt ebben a hatalmas győzelemvárásban? Mert „az Úr Jézus befogadott minket.” Ránk is kiterjeszti ígéretét. Nekünk szól felszólítása: „Örüljetek pogányok, dicsérjétek az Urat, magasztaljátok"! mert nekünk hirdetted. A mi számunkra teljesedett be a régi jövendölés: „Felkel, hogy uralkodjék a népeken és benne reménykednek mind a pogányok". Krisztus feltámadott, él és uralkodik. Elűzi a bitorló sötét hatalmakat és kezébe veszi az uralmat. Krisztus trónra lépett. Most még rejtve, de egykor nyilvánvalóan kormányozza a világot. Ebben reménykedünk. Ha láthatatlanul és rejtetten is, mégis ő az Úr! Gondunkat viseli, megtart minket. Az egész világot ítélet és megváltás elé vezeti. Hatalmának semmi sem állhat ellene. „ Ó a mi reménységünk”!

Miről lehet megismerni, hogy van reménységünk? Arról, hogy mi is befogadjuk egymást. „Nem magunknak kedveskedünk”, hanem másoknak élünk. Nem minél többet kapni, hanem adni - a célunk. „Az erőteleneket hordozzuk és nem ítélgetjük”. Akinek az élete marad a régiben; annál csak puszta szó a reménység.

Csak akit megérintett az új világ előszele, annak az élete válik gyümölcstermővé. A szolgálat, segítés, adakozás, áldozat a fokmérője reménységünknek.

„ Ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint’’’. Az ádventi várakozás és reménység még az ellenségeket is összetartja. Emellett a reménység mellett nem maradhat meg semmilyen szakadék és elválasztó különbség ember és ember között. Mi látszik meg ebből életedben, gyülekezetedben? A közös reménység közös imádságban él. „ Egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját’’! Krisztus reménykedő népét arról lehet felismerni, hogy együtt, közösen és egymásért imádkoznak.

Az az oka nagy nyomorúságunknak, hogy a magunk dicsőségét és a földi dolgok dicsőségét keressük. Azért szabadít meg minket a keresztyén reménység ebből a világból, mert Istennek ad dicsőséget. Akkor van békességünk és örömünk, reménységünk és várakozásunk, ha szívből el tudjuk mondani: Dicsőség Istennek Jézus Krisztus által.

Lehoczky Endre

ISTENTISZTELETI REND

Budapesten, 1998. december 6.

Í

I., Bécsi kapu tér de. 9.

(úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. dr. Zsigmondy Árpád; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Békásmegyer, III., Víziorgona u. 1. de. fél 9. Füry Eszter; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma, Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos, V, Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de fél 10 (családi) Muntag Andorné; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Pocsai Istvánná; Vili., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de. 8 (úrv.) Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. fél 10. (családi) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Orosz Gábor Viktor; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Orosz Gábor Viktor; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Tartsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Kőszeghy Tamás; de. 11. (úrv.) Kőszeghy Tamás; du.fél 7. (ádv. sor) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10.; Rákospalota, XV, Juhos út. 28. (Kistemplom) de. 10. (úrv.) Szabó István; Rákosszentmihály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. de. 9. (úrv) Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Szebik Károly; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11.(úrv) Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11.(úrv) Szebik Károly; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10.Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; du. 5. Győri János Sámuel; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza; Budakeszi, de. fél 9. Bácskai Károly;

ÁDVENT 2. VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: lila. A vasárnap evangéliuma (oltári igéje) Lk21,25-36; az igehirdetés alapigéje: Róm 15, 4-13.

HETI ENEKEK: 142, 133.

ÖRÖMHÍR címmel egyházunk műsorát közvetíti a Magyar Televízió a TV 1- en, december 6-án, vasárnap 15.30-kor.

A Jelenések könyvének üzenete

A könyv a vértanúságba induló Egyházi közösségnek szánt írásmű. Előkészítette az Egyházat, a fiatal, induló Egyházat az előtte álló próbákra, a vértanúságra.

Ez a Világ, amelyben élünk, nem áll fenn örökké. A Teremtő a Világnak időben és térben határt szabott. Egyre jobban közeledünk a vég felé. Isten ellensége, a Sátán, az ősi kígyó, Szüntelenül azon munkálkodik, hogy Isten teremtett világát tönkretegye. A Gonosz egyre fokozza tevékenységét. A Sátán Isten ellen támad, Aki neki is Ura. Az Ördög lázadása Isten ellen azt jelenti, hogy saját maga számára követeli azt az imádatot, hódolatot, ami egyedül Istent illeti meg. Egyre fokozódó dühvei fordul Isten és az Ő Országa ellen. Az egész Biblia beszél Isten Országa és a Világ közti harcról. Ez a küzdelem tetőpontjára emelkedik a Jelenések könyvében. Feladatának tekinti a könyv írója a Sátán minden mesterkedésének leleplezését. Ismerni kell az ellenséget ahhoz, hogy harcolni lehessen ellene. Az egyes keresztyén ember életét meghatározza az a küzdelem, amelyik Isten és a Sátán között folyik. Az emberiség történelme nem más, mint a jó és a rossz küzdelme. Isten fölötte áll ennek a küzdelemnek. Ő ítélkezik: büntet és jutalmaz. A küzdelmet Jézus, a Bárány vezetésével és segítéségével az Őt követők serege vívta a Sátánnal és csatlósaival.

2. rész

Ez a küzdelem Jézus követői számára - átmenetileg - sok szenvedést jelent. Sokszor vértanúságot is követel. Mert Isten megengedi, hogy a Sátán - időnként- szinte akadálytalanul tért hódítson a Világban. De bármilyen gyötrelmes is a választottak útja, helyzetük nem reménytelen. Krisztus követőinek tudnia kell, hogy a harc a Gonosszal nem fog örökké tartani. Krisztus halála, feltámadása és mennybemenetele által legyőzte a bűnt, halált, a Sátánt. Ez a győzelem csak az idők végén fog teljesen megnyilvánulni. Krisztus végleges diadalát csak a hit képes megismerni és elfogadni.

A Jelenések könyve bátorító, helytállásra buzdító üzenet és hitvallás. A Krisztusért szenvedőknek akar erőforrás lenni. Jelzi, hogy Isten nem feledkezik meg szenvedő, keresztet hordozó gyermekeiről. A hit képes felismerni ezt és vállalni a küzdelmet abban a bizonyosságban, hogy Krisztus diadalát senki és semmi meg nem akadályozhatja. Isten Jézus Krisztussal belevitte a történelembe egész üdvtervét. Krisztus már győzedelmeskedett! Beöltözött isteni dicsőségébe. Hatalmat gyakorol már most is! Mi már a végső időben élünk. Osztozunk Krisztus győzelmében. Elismerjük Krisztust Uhunknak. Vannak körülöttünk- az egész világban! - akik Istennel szemben állnak. Az ős Gonosz uralma alatt élnek. A választottak közösségét

azok alkotják, akik Isten szeretetében élnek. Akiket Krisztus megváltott, akik ezt a megváltást örömmel elfogadták. Azt most még nem tudjuk, miképpen fog lezajlani az új pogányság végső találkozása, utolsó támadása az Anyaszentegyház ellen. Egy biztos: Krisztus megígérte, hogy Egyházát sohasem fogja elhagyni. Győzelemre segíti. Az Ószövetség első könyve az emberiség, a Világ távoli múltjába tekint. Az Újszövetség legutolsó írása a jövőt akarja olvasóival megláttatni. Mind a két könyv arról győz meg, hogy a történelem kezdetén és végén Isten áll.

Az Ószövetség utolsó könyvének, Malakiás próféta írásának bizonyságtétele így hangzik: „íme, eljön!" Az Újszövetség utolsó lapján a mennybemenet Üdvözítő ígéretét olvashatjuk: „Bizony, hamar eljövök!” Az idők végén Isten uralma minden ember és minden hatalom fölött nyilvánvalóvá lesz. Mindenki felismeri Jézusban az Urat. Akkor majd Isten maga „letöröl minden könnyet" és „újjáalkot mindent". Aki Isten szeretetében él, állhatatos Krisztus eljövetelének reménységében, isten szavának kész engedelmeskedni, az nem élt hiába! Élete nem volt céltalan. Nem megsemmisülés vár reá. Isten fogadja magához örök életre. A megváltottak boldog közösségében dicséri Azt, akitől életét és üdvösségét kapta.

Fereuczy Zoltán