Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-12-06 / 49. szám

Evangélikus 63. ÉVFOLYAM 49. SZÁM 1998. DECEMBER 6. Advent második VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ARA: 48 FT Aki úgy érzi, hogy nincs készen, vallja be Istennek, könyörögjön segítségért s az Isten bűnbocsátó kegyelméből maga övezi fel. Luther rA TARTALOMBOL­Mitől jó - evangéli­um - egy hír? Kétszáz éve született Rázga Pál Diakóniai szolgálatunk - ma Egy hatvanéves templom jubileuma Hálaadó istentisztelet Budapest-Angyalfóldön A budapesti gyülekezetek születése, keletkezése érdekes történet. Ahány gyü­lekezet, annyi kezdet, annyi évszám és ez abból adódik, hogy a főváros mikor melyik „oldalán” fejlődött, települt be erőteljesen. Az Angyalföldi Gyülekezet ma már nem „városszéli” település, inkább van közel a belvároshoz, de múltja a régi vá­rosszéli munkás kerületre nyúlik vissza. A gyülekezet a szerveződés idején a De­ák téri, Pesti Egyház kebelébe tartozott, Nyüzsgő ádvent November közepén, amikor írom e sorokat, már készülődik a város. Megjelen­tek az első dekorációk, melyek félreérthetetlenül karácsonyra hívják fel a figyel­met. Soha ilyen korai előkészületet nem láttam még. Előszeretettel ostorozzuk ilyenkor a nagy ünnepi nyüzsgést: hogy még Jézus születéséből is üzletet csinál­nak, különben sem tudják az emberek, hogy mi is karácsony lényege, mert csak rohannak, tülekednek, takarítanak, beiglit esznek, aztán meredten, kiábrándultán szuszognak a fáradtságról. Egyáltalán: kikre gondolunk ilyenkor és szabad-e általánosítani? Valóban eny- nyire fekete-fehér a valóság? Mi vagyunk a tudatos „szentek”, akik helyesen ün­nepiünk és körülöttünk zajong ez az istentelen, hazug „világ”. Talán megláthatnánk az ádventi „nyüzsgés” másik oldalát is. Úgy vélem, hogy az Ige megtestesülésének olyan hatása és ereje van, hogy akárhogyan is, de az egész világra kihat. Jézus hatása már kitörölhetetlen. Jelenléte direkt és indirekt módon hat. Ebben a több szempontból is hideg novemberben olyan jó látni min­den kicsi fényt. Ez a „nyüzsgés”, mégiscsak a betlehemi jászol kis lakójára ve­zethető vissza. Persze sokan visszaélnek Isten ajándékaival. De az egyházban, a gyülekezetben nem kellene egy kicsit önkritikusabban körülnézni? A mi vallásos készülődésünk, ünneplésünk annyira Istennek tetsző? A sok keresztyén „bába” között nem vész el néha a Gyermek?! Mások lenézése és ítélgetése helyett jobb lenne kitakarítani az „istállót”. Meg­térés nélküli „kántálás” helyett jó lenne térdrehullani Isteni irgalmassága előtt. Szeverényi János Mozaik- Gondolatok a Jubileumi Teológiai Napokról ­Apró színes négyzetlapocskák. Egyen­ként sem csúnyák, igazi szépségük még­sem önmagukban van: együtt, közösen egy játékos kedvű művész keze nyomán válnak alkotássá. A színek egyenként unalmasak, de ha egymás mellé kerül a sárga és a zöld, a piros és a kék, a fehér és a fekete, örömmel pihen meg sze­münk a képen, s elkezdenek kirajzolódni az árnyalatok találkozásánál a girbe­gurba vonalak. Akkor, abban a pillanat­ban, amikor tekintetünkkel végigkísér­tük az összes vonalat, felfedeztük a szí­nek sokféleségét, amely immár egységbe foglaltatott, akkor tárul ki az ablak: meg­látjuk azt a képet, amely a művész fejé­ben, szívében született. Ilyen mozaiklapocskákként rakosgat­juk egymás mellé azokat a gondolatokat, amelyek a november 2-3-án megrende­zett Jubileumi Teológiai Napok során ébredtek a résztvevőkben. „A délelőtti előadásokban csupa olyan kérdés fogal­mazódott, amelyeket addig is feltettem már magamban: Elkülönülés vagy azo­nosulás? Mi is történt a mostani diákok számára idegen elmúlt 75 évben az egy­házban, a Teológián, a politikában? Ho­gyan függ össze a városkép változása a benne élő emberek lelki életével? - Örü­lök, hogy a kérdésfelvetésen túl olyan információk is elhangzottak, amelyek segítenek a válaszok megtalálásában.” „A múlt kötelez, a jelen sok kérdést, feladatot ad, a jövő új utat nyit. Keresz­tyén emberként nyitottnak kell lenni ko­runk problémáira.” '■ „Biztos bizonytalanságot éreztem, a jö­vő emberi bizonytalanságát, és a hívő ember Isten által »garantált« biztonsá­gát.” „Őszintén remélem, hogy nem állunk meg a szavak szintjén, megnyugtatva lelki ismeretünket, hogy beszéltünk az egyház jövőjéről, az egyházat érintő ál­lami határozatokról, hanem megtesszük ami rajtunk múlik. Mert nem kevesebb bízatott ránk, mint ebben a világban to­vábbadni a jövő nemzedékének Isten igéjét.” „A Teológiai Napok megrendezése az intézményt ismertté teheti más felekeze­tek, más egyházi intézmények előtt, ezért gyakrabban kellene megrendezni, talán minden évben egyszer.” „A teológusok számára kitekintést je­lentett a kormány egyházzal kapcsolatos munkájára, Budapest életének jelenlegi helyzetére és tendenciáira, valamint a teo­lógia speciális területeire. A különböző területek szakembereivel jó, ha megis­merkedhetünk.” „Örvendetes, hogy sok lelkész is volt, így részben továbbképzési lehetőség is volt ez számunkra.” „Az Egyetem életének bemutatására is alkalmas lenne ez a rendezvény olyan formában, ahogy a zenei együttesek (énekkar, fúvósok) is bemutatkoztak.” „A Tudományos Diákköri Konferencia ülésén négy dolgozatot ismertettek szer­zőik. Híradás ez a négy alapos munka az egyetemünk hallgatói által végzett önál­ló kutatómunkáról, valamint bíztatás mindannyiunk felé hasonló tevékenység folytatására.” „Fontosnak tartom, hogy az óraren­dünk monoton és periodikus ismétlődé­sét hasonló rendezvények - meghívott előadók, rendhagyó programok - tegyék egy kicsit változatosabbá, amikor közö­sen gondolkodhatunk aktuális kérdések­ről.” „A délelőtti előadásokat nehéz lenne rangsorolni, nagyon érdekes témák ke­rültek elő. Egyet azonban szeretnék ki­emelni: Schneller István előadását a nagyvárosok - konkrétan pedig Buda­pest - átalakulásáról és ennek következ­ményeiről.” „Lényeges színfoltot jelentettek mind­két délutánon a diákprogramok: a film­klub, a táncház, az ifjúsági kör. Ezeket közösségformáló erejük miatt is fontos megemlíteni: Jó lenne, ha hagyománnyá válna és évről-évre megrendezésre ke­rülnének a Teológiai Napok! Jó ügy ér­dekében megmozgatható a diákság!” A mozaikot összerakta: Zsugyel Adél és Süller Zsolt mint a többi hasonló is. Első lelkészét még mint „Angyalföldi Lelkészi Kör” lelkészét iktatták be, - a Deák téren - 1941-ben, noha 1938 óta állt a mai Kas­sák Lajos utcában temploma. Raffay Sándor püspök szentelte fel 1938. októ­ber 30-án. Az egyházközség önállóvá csak 1953-ban lett, - elnevezésében is. Az első lelkész Rimár Jenő (az idő­sebb) volt, aki eredetileg az angyalföldi területre hitoktatói megbízást kapott az­zal, hogy az itt élő evangélikusokat fel­derítse, összegyűjtse. Ez a munkája érett be 1941-re illetve 1953-ra. Istentiszteleteiket kezdetben a Váci úti és Üteg utcai iskolákban tartották. Temp­lomalapra 1923-tól kezdtek gyűjteni és bár az 1934-es lelkészi jelentésben Rimár lelkész Angyalföldet „a főváros­nak a nyomortól talán legsújtottabb kül­telki részének” mondja, az alap mégis növekedett. A nyomor nőttön nőtt, de az istentiszteletre járók száma megsokszo­rozódott. A Sándy Gyula által megterve­zett templom alapkövét 1937-ben he­lyezték el és jó egy év múlva felszentel­hették a kész templomot. A városszéli munkáskerület gyülekeze­te a második világháború utáni éveket eléggé megszenvedte. A társadalmi vál­tozások megváltoztatták, lefékezték és bénították az eleven gyülekezeti életet. Gádor András szolgálata viszonylag rö­vid ideig tartott, hosszantartó súlyos be­tegsége miatt. Benczúr László egy sereg feladattal találta szembe magát. A hábo­rúban többször volt veszélyben a temp­lom. (Szomszédságában volt a Fegyver- és Gyutacsgyár, mely porig égett.) Vég­legesen rendbe kellett hozni a 10 aknata­lálatot kapott templomot, fűtésről gon­doskodtak, külső tatarozást végeztek. Újabb problémát jelentett a fővárosban gyakorolt „telepítési” szokás. Egyes te­rületek lakóit áttelepítették más kerüle­tekbe, hogy új lakótelepet építsenek, oda azután megint más helyről hoztak új la­kókat. így „keverték meg” a főváros pol­gárait. Szinte valamennyi gyülekezetünk megszenvedte ezt a költöztetést. Angyal­föld is! A megfogyatkozott létszám elle­nére folyt a gyülekezetépítő szolgálat, a gyermek- és ifjúsági munkában is. Viszonylag rövid ideig szolgálhatott a gyülekezetben dr. Reuss András, akinek idejében szintén jutott munka a templom épületén. Tönkrement a tetőzet, állandó beázások voltak, ezt kellett nagy áldozat­tal kijavítani.»A gyülekezet lelki élete a tudatos szervezés és toborzás eredmé­nyeként megélénkült. Néhány éves szol­gálata után a Teológiai Akadémia pro­fesszora lett, akit a ma is szolgáló lel­kész, ifi. Kendek György követett. Neki is jutott bőven feladat a templom és pa­rókia körül. Felújítás, festés, új elektro­mos orgona és a parókia rendbetétele, fű­tése megoldása. Szorgalmasan végzik a gyermek- és ifjúsági munkát, a tapaszta­lat szerint azonban a szülők, felnőttek nehezen mozdulnak. Ilyen előzmények után került sor most a hálaadásra. Az októberi vasárnapon szépszámú gyülekezet előtt dr. Harmati Béla püspök, Szirmai Zoltán esperes szolgált az istentiszteleten. Meglátogatta a gyülekezetei az éppen itt tartózkodó svédországi Linköpingi Egyházkerület csoportja is. A püspök igehirdetését a vasárnap igé­je: Mt 9,1-8 alapján tartotta. Két üzenetet mutatott meg az igében. JézíR így kezeli ügyünket: „Bízzálfiam, megbocsáttattak bűneid... " így keresi ma is az embert. Ami itt a templomban történik, a bűnbo­csánat nyújtásáért van. Isten azért hív ide, hogy nyugalmat és békességet talál­junk. A másik: ha az egyház üzenetét ugyan kívülről is, belülről is félremagya­rázzák, mégsem kerülhet a következ­mény (a gyógyítás-gyógyulás) az első helyre. Ma a gyülekezethez ez az üzenet szól: Kelj fel és járj! Az istentisztelet után az esperes kö­szöntötte a gyülekezetét, megszólalt a svéd küldöttség vezetője, Bo Larsson is, és baráti beszélgetésben voltak együtt gyülekezeti tagok, itthoni és külföldi vendégek. T. Általában ez az első gondolatom, ha a Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet nevét hallom. Misszió - nem ittfelejtett század eleji kellékként, nem naiv indiai vagy afrikai történetek nosztalgiájaként, nem is utópisztikus álmodozásként. Misszió - ma, az ezredforduló hajnalán, Magyarországon, Európában, bárhol a világon. Világos programmal, korszerű­en és - ami talán a legfontosabb - átível­ve a felekezeti határokon, valóban fele- kezetközi, ökumenikus szellemiséggel és munkamódszerrel. Ebben a szellemben hirdetett a Missziói Intézet „ Örömhír a nagyvárosnak ” cím­mel konzultációt a nagyvárosi misszióról október közepén. A téma sürgető idősze­rűsége nyilvánvaló nemcsak a nagyvá­rosban élő vagy dolgozó keresztyén em­berek számára. Hogyan lehet eljuttatni a Jézus Krisz­tusról szóló örömhírt a nagyváros forga­tagában otthonosan vagy idegenül moz­gó, tömegben is magányos, hatalmas le­hetőségek árnyékában is siváran élő em­berhez? Meg tudjuk-e szólítani a minden szem­pontból sikeres, öntudatos, „fontos” nagyvárosi embert? S a peremre sodró- dottak, a lecsúszottak, segítségre szoru­lók csak zavarnak, esetleg rossz lelkiis­meretet okoznak, vagy képesek vagyunk lehajolni hozzájuk? Milyen a jó gyüleke­zeti élet a nagyvárosban? Milyenek a jól eltalált rendezvények, témák, összejöve- teli formák...? Ezer és ezer kérdése tá­mad az embernek, ha meghallja a kon­zultáció témáját. Aki ellátogatott a buda­Friss levegő pesti református teológiára, választ várt ezekre a kérdésekre. Milyen volt a konzultáció? Az első sza­vam és a legfontosabb válaszom ez: öku­menikus. Minden vonatkozásban az. Kü­lönböző felekezetek adták az előadókat. Sorukban mindenek előtt Raymond J. Bakke professzort kell megemlíteni, aki korábbi chicagói lelkészként ma teológi­ai tanár és a Nemzetközi Nagyvárosi Missziós Szövetség igazgatója. A nagy­városi misszió területének nemcsak be­osztása szerint elkötelezett ismerője, ha­nem minden szavában az, egész megnye­rő személyiségében, a miénktől annyira eltérő, igazi „amerikai” téma-megközelí- tésében, felfogásában és egyáltalában ném agresszív, mégis magával ragadó előadói stílusában is. Ő a baptista egyhá­zat képviselte. A korreferátumokat a ró­mai katolikus (Tomka Miklós professzor) és az evangélikus (Szeverényi János es­peres) egyház adta, az áhítatok szintén az ökumené színeit hozták (Bölcskei Gusz­táv református, Szebik Imre evangélikus püspökök, Robert Calvert református lelkipásztor és Osztie Zoltán a Keresz­tény Értelmiségiek Szövetségének elnö­ke). Ugyanilyen vegyes összetételű volt a nagyszámú hallgatóság, a legkülönfé­lébb emberek - lelkészek, egyházi mun­kások, egyetemisták, érdeklődők - a ke­resztény paletta sokféle színével és ár­nyalatával. Senki nem sorolta, ki honnan való, nem csodálkoztunk sokféleségün­kön, természetesen, csendes örömmel vettük tudomásul. Ez a természetesség számomra nagy üzenetet hordozott: talán még eljuthatunk oda, hogy az ökumené nemcsak hivatalos szervezetet fog jelen­teni, nem különleges ünnepet, pontosan kiszámított képviseleti arányt, hanem mindnyájunkat érintő, égető kérdések közös végiggondolását, közös örömet, közös hitet és talán közös munkálkodást is. Ennek örömteli lehetőségét vetítette előre, sugallta az a szívélyes, testvéri, természetesen ökumenikus légkör, ami a rendezvényt jellemezte. Ökumenikus szellem és naprakész tájé­kozottság - így lehetne jellemezni a há­zon kívüli programot, amely olyan intéz­mények meglátogatását jelentette, ame­lyek nem egészen hétköznapi, nagyváro­si missziót végeznek a legkülönfélébb területeken. Jártak a résztvevők az Olta­lom Karitatív Egyesületnél, a Fővárosi Szociális Központban, a Máltai Szeretet­szolgálatnál, a Budafoki Baptista Mene­dékotthonban, az Ökumenikus Szeretet­szolgálatnál és olyan különféle feleke- zethez tartozó gyülekezetekben (pl. la­kótelepeken), amelyek a tipikus nagyvá­rosi misszió korszerű és izgalmas fajtáit1 végzik. Azt gondolom, már tudomásul venni is jó, hogy léteznek, működnek olyan keresztyén szolgálatok, amelyek korunk sajátos nagyvárosi nyomorúságai és adottságai közepette próbálják ember­közelbe vinni a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot és annak tettekben, szol­gálatokban megnyilvánuló következmé­nyeit. Végezetül hadd idézzél* gondolatokat Folytatás a 3. oldalon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents