Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-12-06 / 49. szám
Evangélikus 63. ÉVFOLYAM 49. SZÁM 1998. DECEMBER 6. Advent második VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ARA: 48 FT Aki úgy érzi, hogy nincs készen, vallja be Istennek, könyörögjön segítségért s az Isten bűnbocsátó kegyelméből maga övezi fel. Luther rA TARTALOMBOLMitől jó - evangélium - egy hír? Kétszáz éve született Rázga Pál Diakóniai szolgálatunk - ma Egy hatvanéves templom jubileuma Hálaadó istentisztelet Budapest-Angyalfóldön A budapesti gyülekezetek születése, keletkezése érdekes történet. Ahány gyülekezet, annyi kezdet, annyi évszám és ez abból adódik, hogy a főváros mikor melyik „oldalán” fejlődött, települt be erőteljesen. Az Angyalföldi Gyülekezet ma már nem „városszéli” település, inkább van közel a belvároshoz, de múltja a régi városszéli munkás kerületre nyúlik vissza. A gyülekezet a szerveződés idején a Deák téri, Pesti Egyház kebelébe tartozott, Nyüzsgő ádvent November közepén, amikor írom e sorokat, már készülődik a város. Megjelentek az első dekorációk, melyek félreérthetetlenül karácsonyra hívják fel a figyelmet. Soha ilyen korai előkészületet nem láttam még. Előszeretettel ostorozzuk ilyenkor a nagy ünnepi nyüzsgést: hogy még Jézus születéséből is üzletet csinálnak, különben sem tudják az emberek, hogy mi is karácsony lényege, mert csak rohannak, tülekednek, takarítanak, beiglit esznek, aztán meredten, kiábrándultán szuszognak a fáradtságról. Egyáltalán: kikre gondolunk ilyenkor és szabad-e általánosítani? Valóban eny- nyire fekete-fehér a valóság? Mi vagyunk a tudatos „szentek”, akik helyesen ünnepiünk és körülöttünk zajong ez az istentelen, hazug „világ”. Talán megláthatnánk az ádventi „nyüzsgés” másik oldalát is. Úgy vélem, hogy az Ige megtestesülésének olyan hatása és ereje van, hogy akárhogyan is, de az egész világra kihat. Jézus hatása már kitörölhetetlen. Jelenléte direkt és indirekt módon hat. Ebben a több szempontból is hideg novemberben olyan jó látni minden kicsi fényt. Ez a „nyüzsgés”, mégiscsak a betlehemi jászol kis lakójára vezethető vissza. Persze sokan visszaélnek Isten ajándékaival. De az egyházban, a gyülekezetben nem kellene egy kicsit önkritikusabban körülnézni? A mi vallásos készülődésünk, ünneplésünk annyira Istennek tetsző? A sok keresztyén „bába” között nem vész el néha a Gyermek?! Mások lenézése és ítélgetése helyett jobb lenne kitakarítani az „istállót”. Megtérés nélküli „kántálás” helyett jó lenne térdrehullani Isteni irgalmassága előtt. Szeverényi János Mozaik- Gondolatok a Jubileumi Teológiai Napokról Apró színes négyzetlapocskák. Egyenként sem csúnyák, igazi szépségük mégsem önmagukban van: együtt, közösen egy játékos kedvű művész keze nyomán válnak alkotássá. A színek egyenként unalmasak, de ha egymás mellé kerül a sárga és a zöld, a piros és a kék, a fehér és a fekete, örömmel pihen meg szemünk a képen, s elkezdenek kirajzolódni az árnyalatok találkozásánál a girbegurba vonalak. Akkor, abban a pillanatban, amikor tekintetünkkel végigkísértük az összes vonalat, felfedeztük a színek sokféleségét, amely immár egységbe foglaltatott, akkor tárul ki az ablak: meglátjuk azt a képet, amely a művész fejében, szívében született. Ilyen mozaiklapocskákként rakosgatjuk egymás mellé azokat a gondolatokat, amelyek a november 2-3-án megrendezett Jubileumi Teológiai Napok során ébredtek a résztvevőkben. „A délelőtti előadásokban csupa olyan kérdés fogalmazódott, amelyeket addig is feltettem már magamban: Elkülönülés vagy azonosulás? Mi is történt a mostani diákok számára idegen elmúlt 75 évben az egyházban, a Teológián, a politikában? Hogyan függ össze a városkép változása a benne élő emberek lelki életével? - Örülök, hogy a kérdésfelvetésen túl olyan információk is elhangzottak, amelyek segítenek a válaszok megtalálásában.” „A múlt kötelez, a jelen sok kérdést, feladatot ad, a jövő új utat nyit. Keresztyén emberként nyitottnak kell lenni korunk problémáira.” '■ „Biztos bizonytalanságot éreztem, a jövő emberi bizonytalanságát, és a hívő ember Isten által »garantált« biztonságát.” „Őszintén remélem, hogy nem állunk meg a szavak szintjén, megnyugtatva lelki ismeretünket, hogy beszéltünk az egyház jövőjéről, az egyházat érintő állami határozatokról, hanem megtesszük ami rajtunk múlik. Mert nem kevesebb bízatott ránk, mint ebben a világban továbbadni a jövő nemzedékének Isten igéjét.” „A Teológiai Napok megrendezése az intézményt ismertté teheti más felekezetek, más egyházi intézmények előtt, ezért gyakrabban kellene megrendezni, talán minden évben egyszer.” „A teológusok számára kitekintést jelentett a kormány egyházzal kapcsolatos munkájára, Budapest életének jelenlegi helyzetére és tendenciáira, valamint a teológia speciális területeire. A különböző területek szakembereivel jó, ha megismerkedhetünk.” „Örvendetes, hogy sok lelkész is volt, így részben továbbképzési lehetőség is volt ez számunkra.” „Az Egyetem életének bemutatására is alkalmas lenne ez a rendezvény olyan formában, ahogy a zenei együttesek (énekkar, fúvósok) is bemutatkoztak.” „A Tudományos Diákköri Konferencia ülésén négy dolgozatot ismertettek szerzőik. Híradás ez a négy alapos munka az egyetemünk hallgatói által végzett önálló kutatómunkáról, valamint bíztatás mindannyiunk felé hasonló tevékenység folytatására.” „Fontosnak tartom, hogy az órarendünk monoton és periodikus ismétlődését hasonló rendezvények - meghívott előadók, rendhagyó programok - tegyék egy kicsit változatosabbá, amikor közösen gondolkodhatunk aktuális kérdésekről.” „A délelőtti előadásokat nehéz lenne rangsorolni, nagyon érdekes témák kerültek elő. Egyet azonban szeretnék kiemelni: Schneller István előadását a nagyvárosok - konkrétan pedig Budapest - átalakulásáról és ennek következményeiről.” „Lényeges színfoltot jelentettek mindkét délutánon a diákprogramok: a filmklub, a táncház, az ifjúsági kör. Ezeket közösségformáló erejük miatt is fontos megemlíteni: Jó lenne, ha hagyománnyá válna és évről-évre megrendezésre kerülnének a Teológiai Napok! Jó ügy érdekében megmozgatható a diákság!” A mozaikot összerakta: Zsugyel Adél és Süller Zsolt mint a többi hasonló is. Első lelkészét még mint „Angyalföldi Lelkészi Kör” lelkészét iktatták be, - a Deák téren - 1941-ben, noha 1938 óta állt a mai Kassák Lajos utcában temploma. Raffay Sándor püspök szentelte fel 1938. október 30-án. Az egyházközség önállóvá csak 1953-ban lett, - elnevezésében is. Az első lelkész Rimár Jenő (az idősebb) volt, aki eredetileg az angyalföldi területre hitoktatói megbízást kapott azzal, hogy az itt élő evangélikusokat felderítse, összegyűjtse. Ez a munkája érett be 1941-re illetve 1953-ra. Istentiszteleteiket kezdetben a Váci úti és Üteg utcai iskolákban tartották. Templomalapra 1923-tól kezdtek gyűjteni és bár az 1934-es lelkészi jelentésben Rimár lelkész Angyalföldet „a fővárosnak a nyomortól talán legsújtottabb kültelki részének” mondja, az alap mégis növekedett. A nyomor nőttön nőtt, de az istentiszteletre járók száma megsokszorozódott. A Sándy Gyula által megtervezett templom alapkövét 1937-ben helyezték el és jó egy év múlva felszentelhették a kész templomot. A városszéli munkáskerület gyülekezete a második világháború utáni éveket eléggé megszenvedte. A társadalmi változások megváltoztatták, lefékezték és bénították az eleven gyülekezeti életet. Gádor András szolgálata viszonylag rövid ideig tartott, hosszantartó súlyos betegsége miatt. Benczúr László egy sereg feladattal találta szembe magát. A háborúban többször volt veszélyben a templom. (Szomszédságában volt a Fegyver- és Gyutacsgyár, mely porig égett.) Véglegesen rendbe kellett hozni a 10 aknatalálatot kapott templomot, fűtésről gondoskodtak, külső tatarozást végeztek. Újabb problémát jelentett a fővárosban gyakorolt „telepítési” szokás. Egyes területek lakóit áttelepítették más kerületekbe, hogy új lakótelepet építsenek, oda azután megint más helyről hoztak új lakókat. így „keverték meg” a főváros polgárait. Szinte valamennyi gyülekezetünk megszenvedte ezt a költöztetést. Angyalföld is! A megfogyatkozott létszám ellenére folyt a gyülekezetépítő szolgálat, a gyermek- és ifjúsági munkában is. Viszonylag rövid ideig szolgálhatott a gyülekezetben dr. Reuss András, akinek idejében szintén jutott munka a templom épületén. Tönkrement a tetőzet, állandó beázások voltak, ezt kellett nagy áldozattal kijavítani.»A gyülekezet lelki élete a tudatos szervezés és toborzás eredményeként megélénkült. Néhány éves szolgálata után a Teológiai Akadémia professzora lett, akit a ma is szolgáló lelkész, ifi. Kendek György követett. Neki is jutott bőven feladat a templom és parókia körül. Felújítás, festés, új elektromos orgona és a parókia rendbetétele, fűtése megoldása. Szorgalmasan végzik a gyermek- és ifjúsági munkát, a tapasztalat szerint azonban a szülők, felnőttek nehezen mozdulnak. Ilyen előzmények után került sor most a hálaadásra. Az októberi vasárnapon szépszámú gyülekezet előtt dr. Harmati Béla püspök, Szirmai Zoltán esperes szolgált az istentiszteleten. Meglátogatta a gyülekezetei az éppen itt tartózkodó svédországi Linköpingi Egyházkerület csoportja is. A püspök igehirdetését a vasárnap igéje: Mt 9,1-8 alapján tartotta. Két üzenetet mutatott meg az igében. JézíR így kezeli ügyünket: „Bízzálfiam, megbocsáttattak bűneid... " így keresi ma is az embert. Ami itt a templomban történik, a bűnbocsánat nyújtásáért van. Isten azért hív ide, hogy nyugalmat és békességet találjunk. A másik: ha az egyház üzenetét ugyan kívülről is, belülről is félremagyarázzák, mégsem kerülhet a következmény (a gyógyítás-gyógyulás) az első helyre. Ma a gyülekezethez ez az üzenet szól: Kelj fel és járj! Az istentisztelet után az esperes köszöntötte a gyülekezetét, megszólalt a svéd küldöttség vezetője, Bo Larsson is, és baráti beszélgetésben voltak együtt gyülekezeti tagok, itthoni és külföldi vendégek. T. Általában ez az első gondolatom, ha a Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet nevét hallom. Misszió - nem ittfelejtett század eleji kellékként, nem naiv indiai vagy afrikai történetek nosztalgiájaként, nem is utópisztikus álmodozásként. Misszió - ma, az ezredforduló hajnalán, Magyarországon, Európában, bárhol a világon. Világos programmal, korszerűen és - ami talán a legfontosabb - átívelve a felekezeti határokon, valóban fele- kezetközi, ökumenikus szellemiséggel és munkamódszerrel. Ebben a szellemben hirdetett a Missziói Intézet „ Örömhír a nagyvárosnak ” címmel konzultációt a nagyvárosi misszióról október közepén. A téma sürgető időszerűsége nyilvánvaló nemcsak a nagyvárosban élő vagy dolgozó keresztyén emberek számára. Hogyan lehet eljuttatni a Jézus Krisztusról szóló örömhírt a nagyváros forgatagában otthonosan vagy idegenül mozgó, tömegben is magányos, hatalmas lehetőségek árnyékában is siváran élő emberhez? Meg tudjuk-e szólítani a minden szempontból sikeres, öntudatos, „fontos” nagyvárosi embert? S a peremre sodró- dottak, a lecsúszottak, segítségre szorulók csak zavarnak, esetleg rossz lelkiismeretet okoznak, vagy képesek vagyunk lehajolni hozzájuk? Milyen a jó gyülekezeti élet a nagyvárosban? Milyenek a jól eltalált rendezvények, témák, összejöve- teli formák...? Ezer és ezer kérdése támad az embernek, ha meghallja a konzultáció témáját. Aki ellátogatott a budaFriss levegő pesti református teológiára, választ várt ezekre a kérdésekre. Milyen volt a konzultáció? Az első szavam és a legfontosabb válaszom ez: ökumenikus. Minden vonatkozásban az. Különböző felekezetek adták az előadókat. Sorukban mindenek előtt Raymond J. Bakke professzort kell megemlíteni, aki korábbi chicagói lelkészként ma teológiai tanár és a Nemzetközi Nagyvárosi Missziós Szövetség igazgatója. A nagyvárosi misszió területének nemcsak beosztása szerint elkötelezett ismerője, hanem minden szavában az, egész megnyerő személyiségében, a miénktől annyira eltérő, igazi „amerikai” téma-megközelí- tésében, felfogásában és egyáltalában ném agresszív, mégis magával ragadó előadói stílusában is. Ő a baptista egyházat képviselte. A korreferátumokat a római katolikus (Tomka Miklós professzor) és az evangélikus (Szeverényi János esperes) egyház adta, az áhítatok szintén az ökumené színeit hozták (Bölcskei Gusztáv református, Szebik Imre evangélikus püspökök, Robert Calvert református lelkipásztor és Osztie Zoltán a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke). Ugyanilyen vegyes összetételű volt a nagyszámú hallgatóság, a legkülönfélébb emberek - lelkészek, egyházi munkások, egyetemisták, érdeklődők - a keresztény paletta sokféle színével és árnyalatával. Senki nem sorolta, ki honnan való, nem csodálkoztunk sokféleségünkön, természetesen, csendes örömmel vettük tudomásul. Ez a természetesség számomra nagy üzenetet hordozott: talán még eljuthatunk oda, hogy az ökumené nemcsak hivatalos szervezetet fog jelenteni, nem különleges ünnepet, pontosan kiszámított képviseleti arányt, hanem mindnyájunkat érintő, égető kérdések közös végiggondolását, közös örömet, közös hitet és talán közös munkálkodást is. Ennek örömteli lehetőségét vetítette előre, sugallta az a szívélyes, testvéri, természetesen ökumenikus légkör, ami a rendezvényt jellemezte. Ökumenikus szellem és naprakész tájékozottság - így lehetne jellemezni a házon kívüli programot, amely olyan intézmények meglátogatását jelentette, amelyek nem egészen hétköznapi, nagyvárosi missziót végeznek a legkülönfélébb területeken. Jártak a résztvevők az Oltalom Karitatív Egyesületnél, a Fővárosi Szociális Központban, a Máltai Szeretetszolgálatnál, a Budafoki Baptista Menedékotthonban, az Ökumenikus Szeretetszolgálatnál és olyan különféle feleke- zethez tartozó gyülekezetekben (pl. lakótelepeken), amelyek a tipikus nagyvárosi misszió korszerű és izgalmas fajtáit1 végzik. Azt gondolom, már tudomásul venni is jó, hogy léteznek, működnek olyan keresztyén szolgálatok, amelyek korunk sajátos nagyvárosi nyomorúságai és adottságai közepette próbálják emberközelbe vinni a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot és annak tettekben, szolgálatokban megnyilvánuló következményeit. Végezetül hadd idézzél* gondolatokat Folytatás a 3. oldalon