Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-11-29 / 48. szám

1998. NOVEMBER 29. 3.oldal Evangélikus Élet Búcsú Vajta Vilmostól Dr. Vajta Vilmos 1918-1998 Az Evangélikus Élet olvasói egy rövid hírben már értesültek arról, hogy október 21-én a svédországi Alingsäsban 80 éves korában váratlanul elhunyt Vajta Vilmos lelkésztestvérünk, a volt soproni Hittu­dományi Kar egykori hallgatója, a svéd­országi Lund egyetemének teológiai doktora, majd tanára, a strasbourgi Ökuménikus Intézetnek 17 éven át kuta­tó professzora, a kiéli, párizsi, green- villei (USA) egyetemek és budapesti Hittudomá­nyi Egyetemünk tiszte­letbeli doktora. A temetési szertartást a Herrljunga városbeli Remmene templomban Helge Brattgärd svéd püspök végezte a helyi lelkész és e sorok írója segédletével. 51 évvel ezelőtt ebben a temp­lomban volt Vajta Vil­mos és Karin Ryberg esküvője, s jelenleg e templom közvetlen közelében lakik fi­uk, Vajta Péter orvos. Vajta Vilmos már évekkel ezelőtt írásban fektette le, mely igehelyeket olvassanak fel temetésén, mely énekeket énekeljen a gyülekezet, mi legyen az igehirdetés alapigéje, mely zeneszámokat játsszon az orgonista. Kü­lön is megkapó volt, hogy a temetés nap­ja épp a svéd „Mindenszentek” napja előtti nap volt, amikor a svédek halotta- ikra emlékeznek, s az elhunyt lelkész­testvérünk által már régen felolvasásra választott igehelyek mind „Mindenszen­tek” napi igehelyek voltak. Az igeolva­sás szolgálatát Vajta professzor Katalin leánya vállalta, s az egyes igéket utána magyarul is hallhatta a gyülekezet. Brattgärd püspök igehirdetésének alap­igéje a 43. Zsoltár 3. és 4. verse volt, a mennyei istentisztelet utáni vágyról: „ Küldd el világosságodat és igazságodat, hogy eljussak Isten oltárához, Hadd magasztaljalak hárfával, Isten, én Istenem!" Ezek a zsoltárversek a nyomtatott prog­ramban is benne voltak, s a prédikáció után a közel száz lelkes gyülekezet együtt hangosan elmondta ezt az igehelyet. A koporsó körül elhelyezett koszorúk kö­Október 15-18 között látogatott el egy­házunkba az északi testvér egyházkerü­let központi munkaágainak munkásaiból és vezetőiből álló 39 tagú csoport. Uta­zásukat egy örökségből eredő alap tette lehetővé, melyet az egyházkerületre az­zal a céllal hagytak, hogy abból időnként a kerület hivatalaiban dolgozókat külföl­di tanulmányútra vigyék. így került sor első ízben ilyen utazásra a testvéregy­házhoz, hazánkba. Martin Lind püspök sajnos nem jöhe­tett el a csoporttal, mivel túlhajtott mun­ka következtében, betegség és fáradtság miatt három hetes szabadságát tölti. A csoportot megbízásából Bo Larsson lelk- lész, rektor vezette. Az itt töltött négy nap gazdag programmal zajlott, melyet Szirmai Zoltánná külügyi osztályvezető állított össze és részben bonyolított is. Többször volt együtt a csoporttal dr. Hafenscher Károly ny. professzor is, aki svédül tolmácsolt. Felkeresték dr. Harmati Béla püspököt hivatalában, aki bemutatta egyházunk szolgálatát, válaszolt a vendégek érdek­lődő kérdéseire. Ezen az alkalmon Staffan Carlsson svéd nagykövetet Stpren Lundvall, a svéd követség kultúrat- taséja képviselte. Jártak egyházi intéz­zött ott volt a Magyar Evangélikus Egy­ház és a külföldi evangélikus lelkészek Munkaközösségének utolsó üdvözlete is. Prelúdiumként és posztludiumként Bach- műveket játszott a helyi kántor, egy éne­kesnő egy Bach-áriát énekelt. A sírnál, közvetlenül a templom bejára­tával szemben, magyar földet szórt a ko­porsóra dr. Pósfay György (Genf), s ez után az Elbocsátás hangzott el, ismét magyarul. Majd a gyü­lekezet tagjai svéd szo­kás szerint kettes-hár­mas csoportokban já­rultak a nyitott sírhoz és egy-egy virágot he­lyeztek el a koporsón. A temetés utáni ösz- szejövetelen a helyi gyülekezeti házban a Magyarországi Evan­gélikus Egyház és a budapesti Hittudomá­nyi Egyetem megbízásából dr. Pósfay György fejezte ki az otthoni egyház gyá­szát. Ugyanő a Lutheránus Világszövet­ség üdvözletét is átadta. E sorok írója külföldi magyar barátok nevében be­szélt. A Külföldön Elő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége, KÉM- ELM köszönetét ifj. Joób Olivér skövdei svéd lelkész, a KÉMELM' ifjúsági lelkésze tolmácsolta. Magyar részről résztvett a temetésen és a rá következő összejövetelen Koltai Rezső korábbi skandináviai magyar lelkész és felesége Signe, valamint Molnár Veres Pál (Stockholm), a skandináviai protestáns magyarok lelkésze is. A felszólalók kö­zött volt Gunnar Ljungmann ny. lelkész és tanzániai misszionárius, Vajtáék lundi diáktársa, aki esküvőjükön is jelen volt. Karin asszony és három gyermeke, öt unokája sok táviratot és levélbeli részvét­nyilvánítást kapott a világ minden tájáról, ezeket utána családi körben olvasták fel. Szombaton, október 17-én még íróasz­talánál ülve dolgozott Vajta Vilmos. Leg­utóbbi, nyolcvanadik születésnapjára megjelent könyve egyik fejezetét fordí­totta svédre. Mint ismeretes, könyvének címe: Amíg időnk van... Terray László ményekben, a Múzeumunkban, a Hittudo­mányi Egyetemen, a Sarepta Budai Sze­retetotthonban, a cinkotai Missziói Köz­pontban, a Deák téri Gimnáziumban. Ki­rándultak Esztergomba, ahol megtekin­tették a Bazilikát és a Keresztyén Múze­umot, egy estét az operaházban töltöttek. A Deák téri templom­ban úrvacsorái istentisz­teleten vettek részt, en­nek szolgálatát dr. Hafenscher Károly vé­gezte svéd nyelven. Va­sárnap délelőtt az An­gyalföldi Gyülekezet templomának 60 éves jubileumi istentisztele­tén vettek részt. Az utá­na tartott fogadáson kér­deztem a csoport vezető­jét élményeikről, benyo­másaikról. Bo Larsson rektor elmondta, hogy a Sarepta otthonban az a benyomás erősödött meg, hogy a szeretet jó kontaktust jelent öregek és fiatalok kö­zött. A Missziói Központban látták, hogy nálunk is keresik az új utakat az emberek felé, az emberek megtalálására. Az új út keresését a Pólus Centerben is megmutat­ták. Úgy látják, hogy egy többnyelvű egy­ház sokkal nyitottabb az emberek és a vi­lág kérdései felé. A testvéregyházi kapcsolatok folytatá­sában - a magas költségek miatt - nem nagyobb csoportok cserelátogatására kellene gondolni, hanem a vezetősége­ken túl egyes szakok munkásainak ta­pasztalatcseréjére, pl. diakóniában dol­gozók, hitoktatók. Ugyancsak hasznos lehetne a családias cserék szervezése, ahol egyes családok innen és onnan jön­nének össze és sajátos kérdéseiket és megoldásaikat beszélhetnék meg. Van hát jövője, útja a testvérkapcsolatok szé­lesítésének. tszm A világ evangélikusságával és öt világ­rész magyar evangélikus diaszpórájával együtt hazai egyházunk is gyászol. Bú­csúzunk dr. Vajta Vilmos professzortól, aki röviddel az idei reformáció-ünnep 'előtt az idő világából hazatért Urához, az örökkévalóságba. Életútja az Alföldről, Kecskemétről először Sopronba, az Evangélikus Hittu­dományi Karra vezette, ahol 1936-1940 között együtt készültünk Krisztus szol­gálatára. A II. világháború elején, 1941- ben vele együtt indultunk a külföldi, több éves tanulmányútra is. Először Ber­linbe, ahonnan ő tovább utazott Lund hí­res svéd egyetemére. Teológiai doktori, több száz oldalas disszertációja (Az is­tentisztelet teológiája Luthernél), ame­lyet több nyelvre, köztük japánra is le­fordítottak, egy csapásra a világ Luther- kutatásának élvonalába emelte. Amikor hazánkra az orosz megszállás, majd a marxista diktatúra sötétsége borult, Ordass Lajos püspök kérésére Svédor­szágban maradt, hogy megőrizze és erő­sítse lelki és teológiai kapcsolatainkat a nagy evangélikus északi testvér-egyhá­zakkal és a világ keresztyénségével. Életpályája közben egyre magasabbra ívelt. A Lundban, 1947-ben megalakult Lutheránus Világszövetség az új Teoló­giai Osztály első igazgatójául hívta meg Genfbe (1952-1964). De amikor az 1956-os magyar forradalom csodája rö­vid időre rést tört a „vasfüggönyön”, rögtön sietett haza, hogy Lund-Quist LVSZ-fötitkárral erősítse kereszt alatt élő hazai egyházát és találkozzon a bör­tönből szabadult Ordass Lajos püspöké­vel. Akkori Teológiai Akadémiánkon tar­tott előadását, majd újabb találkozásain­kat 1957 nyarán Salzerbadban és aLVSZ III. világgyűlésén Minneapolisban, akik átélhettük, soha nem tudtuk elfelejteni. A Világszövetség ezután még széle­sebb hatósugarú, nefnzetközi feladatokra Folytatás az első oldalról születésű, Magyarországon élő Makkay Tamás építész lett. Tervei ajapján készült el a gyönyörű képet mutató, a lutheri is­tentiszteleti elvnek megfele­lő belső berendezésű temp­lom. Alapkőletétele 1995. szeptember 24-én volt. Idő­közben Bajkáné Fejér Kata­lin lelkésznő nyugdíjba vo­nult. A munkálatok irányítá­sát az új lelkész, Zelenák Jó­zsef vette át. Mózes Árpád püspök mindvégig nagy se­gítője volt a templomépítés­nek és hathatósan vette ki ré­szét, különösen a pénzügyi forgalom irányításában Lász­ló Gyula, a megyei tanács al- elnöke és igen sokan a gyüle­kezet tagjai közül, akik könyvelői, szervezői és el­lenőrzési munkálatokat láttak el. A temp­lom központi gáz fűtéssel van ellátva, így egész éven át jól használható. Alag­sorában még befejezésre vár az ifjúsági központ, könyvtár, lelkészi hivatal és vendégszobák kialakítása, melyek a jö­vőben különböző egyházi és diakóniai tevékenységre lesznek alkalmasak. A vasárnap délutáni ünnepség harang­szenteléssel kezdődött. Christoph Klein, a Romániai Szász Evangélikus Egyház püspöke egy elnéptelenedett szász gyü­lekezet templomának három harangját ajándékozta a szentgyörgyi templomnak. Három egyház püspöke, az ajándékozó Klein püspök, Mózes Árpád kolozsvári, és a magyar küldöttséget vezető Harma­ti Béla püspök végezte ezt a szolgálatot, még mielőtt a templom kapui megnyíl­tak volna. A megszólalt harangok szép összhangja a tiszta időben messzire hir­hívta el: az új Ökumenikus Kutatóintézet professzora, majd igazgatója lett az elzá­szi Strasbourgban (1964-1981). Nevét, teológiai munkásságát megismerte az egész ökumenikus világ. A II. Vatikáni Zsinaton is egyike volt a reformáció egy­házaiból meghívott, kevés számú megfi­gyelőnek. De miközben az evangélikus identitás lényegének, majd az elzárkózó „lutheránus öntudat” helyett az „evan­géliumi közép” egyháza ökumenikus nyitása világméretű problémái foglalták le minden idejét, soha, egyetlen pillanat­ra sem feledkezett meg a keresztyén vi­lágtól elszigetelt, szenvedő hazai egyhá­záról. Amikor a hetvenes évek legelején, külföldi nyomásra, enyhült a marxista diktatúra itthoni szorítása, a Világszövet­ségben, Genfben és Strasbourgban együtt végezhettük éveken át a teológia szolgálatát. Éjszakába nyúló beszélgeté­seinken, strasbourgi teológiai konferen­ciáinkon mindig egy téma állt a közép­pontban: hogyan védjük, erősítsük egy­házunkat, annak otthoni szolgálatát? Fél­tő szeretettel kísérte egyházunk hazai te­ológiáját és életét. De ha szükség volt rá, kemény kritikával is óvta az „evangéliu­mi közép”, a bünbocsánat evangéliuma, elsőbbségének elvesztésétől és a világ­ban való keresztyén szolgálat egyoldalú hangsúlyozásának a súlyos veszélyeitől. Ezért - a hála és köszönet helyett - itt­honról néha fájdalmas támadásokat is el kellett hordoznia. Amikor végre 1989-ben a nagy világ- történelmi átalakulásban leomlottak kö­zöttünk a válaszfalak, boldogan sietett újra haza. Átvehette hosszú évtizedek után egyháza szeretetének és hálájának legnagyobb külső jelét, az új, alakuló Hittudományi Egyetem tiszteletbeli teo­lógiai doktori diplomáját. Élete utolsó éveiben pedig azon fáradozott, hogy csak külföldön megjelent, de itthon ki nem adhatott könyvei, tanulmányai vég­dette Isten dicsőségét, a szentgyörgyiek örömét és reménységét. A teret betöltő ha­talmas gyülekezetben alig maradt szem szárazon. Az öröm könnyei voltak ezek... A templom kapujában a kulcs átadása­kor Harmati Béla püspök imádkozott, majd az ünneplő gyülekezet elfoglalta helyét és elkezdődött az ünnepi liturgia. Mózes Árpád püspök igehirdetését J Sir 3,20-22 alapján tartotta, „...szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyottéi irgalma... ” A történelem folya­mán Isten népét az a bizonyosság men­tette és tartotta meg, hogy magát az Úr­isten oltalmában tudta. Úgy, ahogy ezt a 46. zsoltár versei is mondják. Megemlé­kezett az elmúlt évtizedek történéseiről, amikor el akarták hallgattatni az Úristen szavát, amikor buldózerekkel akarták a földdel egyenlővé tenni a templomokat, házakat, de az Úristen kegyelme és sze- retete nem fogyott el. Most elmúltak azok a könnyeink, re­ménységünk vált valóra. Nem lehetett kiirtani a hit csíráit. Az Isten, aki elküld­te Fiát, egyetlenét ér­tünk, O cselekedte ezt is velünk, Őáltala. Is­ten ezen szeretetének ékes bizonyítéka ez a szilárd alapokra épített templom. Arra az alap­ra, melyre épült az egész keresztyén Any- aszentegyház. A felszentelés áldása után Zelenák József, a gyülekezet lelkésze is­mertette a templom­építés előzményeit és történetét, melyből vettem az írásom ele­jén sorolt adatokat. Az re magyarul is megjelenhessenek és vé­gezhessék szolgálatukat szeretett hazai egyházában. Röviddel halála előtt írt utolsó levelé­ben, életünk közös határkövénél a 90. zsoltárral és Horatius, az ókor legna­gyobb latin költője, két verssorával kö­szöntött, egyúttal búcsúzott is. „ Omnem crede diem tibi diluxisse supremum, gra­ta superveniet quae non sperabitur hóra” (Arra gondolj, hogy minden egyes nap utoljára virradt föl rád, s akkor szé­pen fog elérkezni a nem várt óra). így készült haza tőlünk Urához, az idő­ből az örökkévalóságba. De ha testileg nincs is többé köztünk, akik még a földi vándorutat járjuk, élete példaadása és teo­lógiája tanításának gazdag kincse ezután is velünk marad. Megvilágítja Jézus útját előttünk ebben a zűrzavaros mai világ­ban, egy új évezred hajnalán, a prófétai ige szerint: „Az értelmesek pedig fényle­nek, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat az igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké ".(Dániel könyve 12,3) Dr. Nagy Gyula MEGHÍVÓ A Pápai Evangélikus Gyülekezet lelkészi állásába Koczor György és Koczor Györgyné újonnan megválasztott lelkészeket 1998. december 5-én szombaton de. 10 órakor iktatja be hivatalába Pintér Mihály az egyházmegye esperese. Szeretettel várják az érdeklődőket. istentiszteletet követő közgyűlésen igen sokan mondták el köszöntő, üdvözlő szavaikat és ezekből kitűnt, milyen sok helyről segítették e templom felépülését. Elsőként kapott szót a ma­gyar egyház püspöke, Har­mati Béla, aki egyházunk és a Lutheránus Világszövet­ség, valamint a svéd, finn és észtországi egyházak nevé­ben szólt. Ez a templom fi­gyelmeztessen arra: nézz föl, Testvér, mert van Istened! Ugyanakkor fogjuk meg egymás kezét, - magyarok és nem magyarok, mert egyedül semmit nem tehe­tünk, de együtt nagy dolgok­ra vagyunk képesek. - A kelenföldi testvérgyülekezet nevében Szeverényi Jápos esperes, kelenföldi lelkész elmondta, hogy nem a templom maga, de a templom Ura, Isten a mi várunk, se­gítségünk és oltalmunk. (A kelenföldi gyülekezet különben az új templomba, a középső útra, 30 m-es futószőnyeget adományozott.) Vendégek hosszú sora következett ez­után, hogy elmondják üdvözlésüket és át­adják ajándékaikat. Niels Holm dán püs­pök, Hans Wilhelm Kasch lelkész és Magdalena Hartig asszony a mecklen- burgi testvéregyház nevében, dr. Heikki Mäkeläinen a finn egyház képviseletében. Lars Halversen esperes Norvégiából, Rainer Stahl főtitkár a németországi Lu­ther Márton Szövetség, és Fónyad Pál, az ausztriai LMSZ vezetője. Felszólalt Szőcs Ferenc, hazánk bukaresti nagykövete, a Vallásügyi államtitkárság küldötte, a helyi testvérfelekezetek képviselői. Egyházunkat nyolctagú küldöttség kép­viselte, akik többnapos útjuk során gyüle­kezeteket látogattak meg és igehirdetéssel szolgáltak vasárnap délelőtt. Útjukról kü­lön részletekben fogunk beszámolni. A gyülekezet lelkésze fejezte be az es­tébe nyúló ünnepséget e szavakkal: „Le­gyen ez a ház az imádság háza, ahová betérhet szülő és gyermek, hogy Isten elé tárja szíve örömét vagy keserűségét. Le­gyen a hálaadás háza, ahol hálát adha­tunk mindenkor, mindenért. Legyen a szeretet és békesség háza, ahol szívek nyílnak meg egymás befogadására. Le­gyen az öröm és-boldogság háza és az áldás háza, ahol Isten áldásában része­sülhet evangélikus népünk nemzedékről nemzedékre. " Tóth-Szöllős Mihály A linköpingi svéd testvéregyházkerület vezetői csoportjának látogatása

Next

/
Thumbnails
Contents