Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-11-15 / 46. szám
6.oldal 1998. NOVEMBER 15. j Evangélikus Elet U gye életünkben volt már úgy, hogy valami változás jött, talán betegség, csalódás, kudarc, és keserűen sóhajtottunk fel: „ez nem hiányzott”. Igénk a lábmosás történetéből való, ahol Péter mondja ki, hogy „nem”, mikor Jézus meg akarja mosni a lábát. Jézus szelíden jegyzi meg, hogy amit most cselekszem, azt te most nem érted, de azután majd megérted... Sokszor van ez így. Először nemet mondunk, azután igent. Sokszor tapasztaljuk ezt. Ez igaz. De főleg azért igaz, mert Jézus mondja. Péter számára új és meghökkentő volt, hogy Jézus megmossa az ő lábát. Először nem értette. Tiltakozott. Ugye mennyi minden volt már az életedben, ami ellen először tiltakoztál. Főleg pl. egy betegségnél. Vagy talán akkor, amikor a családban egy fogyatékos, beteg gyerek született.- „Miért pont nekem született ilyen gyermekem? " Hány házasságot lehetne úgy leírni: ott az oltárnál elhangzott az „igen”, - de azután, - talán nagyon is hamar, - a „nem”. Hány konfirmandusunk száján hangzik el az ünnepélyes órában az „igen” Istennek, de ugye ez az igen hamar elnémul és jön talán egész életében a szörnyű „nem” Isten felé. Hinni nem lehet úgy, hogy még egyszer sem mondtad ki az „igent” Istennek. - Igaz, hogy a keresztség hitünk alapja, ott Isten csakugyan kimondta az „igent”, - bár én akElőször: „nem 9? (János 13,7-8) kor öntudatlan, tehetetlen csecsemő voltam. De aztán kell, hogy megszólaljak végre én is és kimondjam az „igent”. A kegyelem jele, hogy tiltakozásunk hosz- szú ideig nem veszi el Isten kedvét. O sokáig hív és újra hív, kezdeményez, kísérletezik, próbálkozik velünk. Ad édest és keserűt, jó és nehéz napokat. Bizonyos értelemben szinte minden nap egy újabb kísérlet Jézustól. Meg akarja tömi megkötözöttségedet, hallgatásodat, némaságodat. Ébreszteni akar. Mostanában gyakran emlegetjük újra az ébredést. De ennek kapcsán előbb beszélni kellene arról a nagy feledtetésről és lelki altatásról, amit a Sátán végez. Ez az altatás főleg úgy megy végbe, hogy van sok minden, amibe teljesen bele tudunk merülni. Egyszer a vonaton kártyázókat láttam és nem is akárhol, hanem a vonat peronján állva játszottak. Mikor le kellett szállnom, alig akartak utat engedni. Kártyáztak: talán azt is elfeledték, hogy hol vannak... Ugye - más értelemben - sokszor mi is elfeledjük, hogy hol is vagyunk. Feledjük, hogy „nincsen itt maradandó városunk”, hanem az eljövendőt kell keresnünk. Világos, hogy a 20. század végén már nincsen hagyományos, apáról-fiúra szálló hit. Talán „öröklődik” valamilyen vallásosság, szép vallásos szokások, de ez ma nem elegendő, hogy az Istentől elforduló világ el ne sodorjon. Ma már nélkülözhetetlen egy határozott, személyesen vállalt „igen” Jézus hívására. Először „nem”. Az nem baj, ha nálad is így van. Ha először, mint a gazdag ifjú megszomorodtál, amikor Jézus megtérésre, új életre hívott. Nem baj, ha talán egy döntő esemény elriaszt, ha először tiltakozol. Mindenki így van. Először fél otthagyni megszokott életét. Ábrahám történetében is elhangzott: eredj ki a te földedből... Neki is volt belső harca és tusakodása amíg „ igent” tudott mondani és elindult az ígéret földje felé. - Hol tartasz? Még ott harsog benned a „nem” - ahogy Péternél: „az én lábamat nem mosod meg soha”... Boldog aki megérti, hogy Jézus olyan életet és békességet kínál, amelyre szívében, belül,, - voltaképpen mindenki vágyik. Gáncs Aladár ELŐ VÍZ Jézus új lehetőségre nyitja a szemünket: törékenység, szétesettség helyén összeszedettség és egység épül. Sötétség helyén ragyogás. A tél ereje eltűnik, amikor a tavasz bontakozik. Jézus a kegyelem-napunk, s az Atyával maradéktalanul egy. Szerető Istenünk van, akinek a szere- tete megtisztítja az egész emberiséget a sötétség cselekedeteitől. Jézus a gyülekezetét végleg odakapcsolja a mennyei dicsőség világához. Ott a szeretet győzött egyszer s mindenkorra a világ fenyegető gyűlölete és rombolása felett. „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol Megtartottan én vagyok... Én megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őben- nük. ” (Jn 17,24-26.) A Fiú és az Atya kapcsolata csupa szeretet. Jézus azért jött, hogy megismertesse, milyen az Isten. S a mi Istenünk valóban olyan: „Isten szeretet”. Ez a szeretet a gyülekezet középpontja. Jelen van igehirdetésben, énekben, beszélgetésben. Vágyakozunk rá és ha a miénk, tettekre váltjuk. Mégis probléma marad, hogy szűkmarkúak vagyunk. Birtokolni szeretnénk, ahelyett, hogy megosztanánk, gyakorlatra váltanánk a szeretetet. Harag, önzés, viszály foglalja el az odaadás, szolgálat helyét. Jézus ennek állja útját, amikor megmarad Isten Bárányának, amikor hordozza a világ bűnét, az egyház bűnét, a mi bűneinket. A szeretet sok bűnt elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr, soha el nem fogy. A szeretet gyógyító légkört teremt a gyülekezetben, ezért lehetséges megtérés, megújulás. A szeretet erősebb, mint a halál, Övé az utolsó szó. Adjunk hálát Jézus szeretetéért, az egyházért, a hívők közösségéért, a mindenre elégséges kegyelemért! (Az Ökumenikus Evangélizáció imaleveléből) Ó, Sión ébredj... HAZAI ESEMENYEK Az evangéliumi ének kezdő sora foglalja össze annak a csendesnapnak a mondanivalóját, amelyet szeptember utolsó szombatján a kispesti evangélikus gyülekezetben tartott az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért). Közel százan voltunk együtt éneklésben, igehallgatásban és imádságban az ország csaknem minden tájáról. Együttlétünk vezérigéje Nehémiás könyvének első négy fejezete volt. A világ és az egyház életét szemlélve sok keresztyén ember legfőbb vágya az ébredés, a megújulás. Az igehirdetések és a beszélgetések fő témáját is ez adta. Nehémiás idejében is csak éber szolgálattal kezdhették el Jeruzsálem falainak építését. Csak az őrállói feladat betöltésével menekülhetett meg a nép az ellenség pusztításától. Ugyanígy van ma is, - hangzott az aktuális üzenet: „Csak egy ébredés mentheti meg Isten népét (az egyházat) a pusztulástól!” De hogyan kezdődik egy ébredés? Nehémiás szolgálata jó példaként áll előttünk. Az első lépés az Isten előtti csend, az imádság. Nehémiás imádságában a bűnvallástól a boldog szolgálatig jut el. Bár a nép vezetője, mégsem csupán általánosságban szól. Népe bűnei mellett saját vétkeiről is vallást tesz. Isten népének tagjaként ma sem tehetünk másként. És az imádság nyomán elkezdődhet a munka. Csodálatos a kezdés! Csodálatos a folytatás is. Mindannyian ismerjük azt a törvény- szerűséget, hogy ahol az Úr megkezdi a munkát, ott az ellenség is elkezd munkálkodni. Harag, gúnyolódás, belső feszültségek, ahogyan akkor akadályt jelentettek, úgy ma is. Azonban harcainkban nem egyedül kell az akadályokkal szembenéznünk, mivel ügyünk Krisztusáéi van. Jeruzsálem falai felépülnek. Az Úr munkájában embereket használ föl. Amikor ma ébredésért könyörgünk, tudnunk kell azt, hogy az Úr ma is munkásokat keres. Ezért hangozhat felénk az ének felszólítása: „ Ó. Sión, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó, békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett! ” Melis Orsolya, Prjevara Györgyi Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség Isten iránti hálával tudatja, hogy templomépítési törekvésének fontos állomásához, jövendő templomának alapkőletételéhez érkezett. Az ünnepélyes alapkőletételre 1998. november 21-én, szombaton du. 2 órakor, a Budapest, XII. kér. Kékgolyó u. 17. szám alatti telken kerül sor. Az ünnepi istentiszteleti szolgálatot D. Szebik Imre püspök végzi. Erre az alkalomra ezúton is mindenkit sok szeretettel hívnak és várnak. KELENFÖLD November 16. 17. 18-án este 6 órai kezdettel gyülekezeti esteket tartanak. Szolgálnak: Joób Máté lelkész, dr. Kotsis Domokos felügyelő, Schulek Mátyás diakónus lelkész, Szeverényi János igazgató lelkész, Vághelyi Gábor operaénekes, a Deák téri Evangélikus Gimnázium zenekara, a gyülekezet ifjúsága és a kántorátus. MEGHÍVÓ Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt - pedagógusokat, egyetemistákat, teológusokat különösképpen is — az Evangélikus Értelmiségi Műhely legközelebbi alkalmára, amelyet 1998. november 18-án 18.00 óra és 20.30 óra között tartunk a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében (1Q52 Sütő u. 1.) Témánk: Reményünk a család! Előadó: dr. Benkó Ágota, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOÉ) elnöke. Záró meditációval szolgál: dr. Hafenscher Károly lelkész Az MPKE rendezésében november 17-én, kedden, 17 órakor Bodrog Miklós lelkészpszichológus tart előadást „ C. G. Jung lélektanának köznapi hasznai" címmel. (VIII. Múzeum u. 17-OMIKK-klub) BÖRTÖNSZOLGÁLAT IMATÉMÁJA Kérjük Mennyei Atyánkat, hogy szent eleinket - életüket és alkotásaikat, tetteiket - tanulmányozva, a ma kihívásának is meg tudjunk felelni. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK Az Evangélikus Gimnázium alapítvány kuratóriuma köszöni mindazok támogatását, akik adójuk 1 %-át az alapítvány javára ajánlották fel. Az alapítvány a beérkezett 2.198.777.- Ft-ot a Budapesti Evangélikus Gimnázium oktatásának és működésének támogatására használta fel. A Rigácsi Evangélikus Egyházi Alapítvány tájékoztatja azokat, akik 1997. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-át az Alapítvány számlájára utaltatták át, hogy a befolyt összeg 19.845,- Ft volt. Ezt az adományt terveink szerint az egyre inkább romló állagú ősi templom renoválására fogjuk fordítani. Köszönjük a rigácsiaknak és a rigácsi gyülekezet barátainak, hogy szívükön viselik lelki otthonukat. Kérjük, hogy 1998. évi jövedelemadójuk 1 %-át ismét ajánlják fel alapítványuk javára! Számlaszám: Takarékszövetkezet, Sümeg: 735-00018-10Q02175 A Kuratórium Elnöksége Soli-Deó-Glória Evangélikus Gyülekezet Alapítvány Kecskemét ezúton köszöni meg Felhívás A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 1999. januári kezdéssel az Országos Képzési Jegyzékben szereplő (54893302) SZOCIÁLIS ASSZISZTENS képzést indít. Jelentkezési feltételek:- érettségi bizonyítvány- egyházi vagy egyházi jellegű intézménynél, gyülekezetekben végzett munka igazolása vagy lelkészi ajánlás, ezek hiányában munkahelyi ajánlás- önéletrajz Felvételi vizsga nincs, a jelentkezők felvételi beszélgetésen vesznek részt. A végzettség állami, önkormányzati és egyházi területen végzett szociális tevékenységre egyaránt jogosít. A szociális asszisztens szakképesítéssel betölthető munkakörök: • Szociális asszisztens • Szociális szolgáltatási foglalkozások szervezője • Humánpolitikai részegység munkatársa • Munkaerőpiaci szolgáltatás szervezője • Mentálhigiénés asszisztens • Szociális gondozó • Gyermekfelügyelő • Kultúrális szervező munkatárs • Gyülekezeti diakónus Képzési idő: 2 év (4 félév) - 1600 óra Az elméleti képzés 800 órája hétvégenként, illetve 1-1 hét intenzív oktatással - korlátozott számú - bentlakással történik, 800 óra gyakorlat egyéni megbeszélés alapján szociális terepeken a 3. félévtől folyamatosan zajlik. Tandíj: 50.000.- Ft/félév (A tandíj csökkentésének lehetőségén dolgozunk.) JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1998. NOVEMBER 30. JELENTKEZÉSI CÍM: Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. Szociális Asszisztens Képzés 1138 Budapest, Turbina u. 2-4. További felvilágosítás: (06 1) 320-8253 Donkó Erzsébet, Dóczy Éva. A KÖTCSEI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Isten iránti hálával és örömmel adja hírül, hogy felújított 200 éves templomának jubileumi ünnepe az eredeti „kerbajt” napján, 1998. november 21-én szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik D. dr. Harmati Béla püspök szolgálatával. Az ünnepre ezúton is szeretettel hívják és várják az érdeklődőket. 3. KERESZTYÉN KÖNYVVÁSÁR 1998. november 27-28. Pénteken 10-18 és szombaton 9-15 óráig. A Református Teológia dísztermében (Budapest, IX. kér. Ráday u. 28.) Számos keresztyén kiadó bemutatót és vásárt tart kiadványaiból. Szeretettel várunk mindenkit! MEGJELENT A BIBLIAOLVASÓ ÚTMUTATÓ 1999. ÁRA: 140 FTKAPHATÓ ÉS MEGRENDELHETŐ A SAJTÓOSZTÁLY KÖNYVESBOLTJÁBAN támogatóinak önzetlen segítségét, mellyel lehetővé tették - hogy 1996 évi - adójukból 1 % felajánlásával 70.095.- Ft-ot az Alapítvány céljai szerint ifjúsági táborozásra és idősekkel való foglalkozásra felhasználjon. KERESZTELÉS Vasárnap, október 11-én, a genfi evangélikus templomban megkeresztelte dr. Pósfay György evangélikus lelkész, a nyugat-svájci magyar protestáns gyülekezetekben be szolgáló lelkipásztora, második unokáját, Kryzda W. József és felesége, dr. Pósfay Éva elsőszülött gyermekét, Cecüia Klárát, aki erre az ünnepre a minnesotai Northfield-ről érkeztek Genf városába. A kis újszülött keresztszülei Kryzda Kevin (Florida, USA) és dr. Barbené Pósfay Klára (Genf). HALÁLOZÁS „Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az Úr neve! ” Jób 1,21 Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett gyermekünket Balogh Krisztinát angyali türelemmel és krisztusi sugárzással viselt gyógyíthatatlan betegség után teremtő Ura hazahívta. Végakarata szerint, hamvasztása után temetésén úrvacsora keretében kizárólag szülei, testvérei búcsúznak tőle. A koszorúra szánt adományát - kívánságára - a mozgássérülteket támogató MEVISZ Bárka javára utalják, a 11705008-20409597 számlaszámra. November 15-én vasárnap a zalaegerszegi templomban »megemlékező isten- tisztelet lesz. Balogh András és Baloghné Szemerei Mária lelkészek HELYREIGAZÍTÁS November 1-i számunk 6. oldalán „Velem vándorol utamon Jézus” cikkünk középső hasábbjában Nagy Ildikó neve helyesen: Farkas Ildi Charlotte. A hibáért elnézésüket kérjük. Apróhirdetés TORONYÓRAKÉSZÍTÉS, - FELÚJÍTÁS! Harangjáték-, haranglengető- és vezérlőóra- készítés. 85 év tapasztalata és világszínvonalú elektronika. Ötéves garanciával. Óragyártó üzem: Konkoly József, 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel./Fax.: 260-7065, 06 (30) 492-915. Keresztény szellemiségű házastárskereső iroda. Tel: 326-0073. 1,5-2 szobás öröklakást keresek megvételre Pesten. Tel.:429-2032. Munkanapon:9-16-ig. A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület áti^á- házába (Bp. 1021. Hűvösvölgyi út 193.) takarítónőt keres. Érdeklődni lehet: Madocsai Miklós címén: Bp. 1015. Ostrom u. 15. Tel: 201-7210. Szakképzett gyógyszerészt keresünk 4 vagy 8 órában főállásban Gazdagrétre, kiemelt fizetéssel. Tel.: 06-24-366-609. Esti órákban. Parana kft fatelepén, Budaörsön a 100-as úton, Metro Áruház felé, gerendák, pallók, deszkák, cement, hullámpala kapható kiváló minőségben. Gyülekezeti építkezésekhez kedvezményes ár. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig:8-16 óráig, szombaton 8-12 óráig. Tel.: 06-23-425-024. Mobil:06-30-9- 529-567. A Hermeneutikai Kutatóközpont dec. 1-től félállású (napi 5 órás) gyakornokot keres, akinek a feladata számítógépes könyvszerkesztés, kiadványok nyomdai előkészítése, valamint ügyintézés és adminisztráció. Jelentkezés: H. K. K. Bp. 1088, Reviczky u. 4/c. Tel.:267-0165/110 (de. 9-13-ig), fax:267-0166. GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 Őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B. Telefon: 330-6394 Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: Tóth-Szöllős Mihály, E-mail: tothsz@evang.alarmix.net Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel/Fax: 317-5478; 317-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Szedés, tördelés: Evangélikus Sajtóosztály, Rezessy Szabolcs E-mail: rezessy@evang.alarmix.net Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Bp. Internet: http//www.lang.hu/szikra.nyomda E-mail: szikra@lang.hu Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy posta- utalványon. Előfizetési díj belföldön: egész évre 2500 Ft. Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokba: egész évre 5000 Ft (portóval együtt), egyéb európai országokba és a tengerentúlra: egész évre 70 DEM vagy 48 USD, (portóval együtt) Légipostával: 102 DEM vagy 70 USD. Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza!