Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-02-01 / 5. szám

2.oldal 1998. FEBRUÁR 1. Evangélikus Élet UJ NAP - UJ KEGYELEM f Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meg- látszik rajtad. (Ézs 60,2) VASÁRNAP Tiszteld apádat és anyádat! 2Móz 20 ]2 (1Tim 5jl_2a. Zsolt 99,1-9; 2Kor 4,6-10; Mt 17,1-9) A hozzánk legközelebb álló személyek iránti leg­elemibb szeretet, vajon miért került bele a tízpa­rancsolatba? Égető szükség van rá ma és volt ak­koriban is. Családi konfliktusok, félreértett és rosszul értelmezett szülő-gyermek kapcsolatok; keserítik meg a mai ember életét, oly korban élünk, amikor a család széthullni látszik és a gye­rekek fele csonka családiján vagy nevelőintézet­ben nő fel. Nem kell mindenben egyetérteni 2-3 generációnak, de a tolerancia mindkét részről (!) a minimális követelmény. Régi bölcsesség, hogy addig szeressük őket, amíg közöttünk vannak, a sírra hetente kihordott virág már nem old még ki­békíthetetlen ellentéteket, nem szűntet meg gyű­löletet, nem pótol elmulasztott látogatásokat, ápo­lást, szeretetet. HÉTFŐÍFJézus krisztus mondja: Aki elküldött ! engem, igaz, és én azt mondom a vi­lágban, amit tőle hallottam. Jn 8,26 (5 Móz 18,18; 2Móz 34,29-35; Ef 1,1 -10) Amióta a világ világ, hazugságok szövik át az emberiség életét. Nincs egyet lett olyan megirt történelem sem, ami csakis az igazságot írná le. Örök érvényű igazságok megdőlhetnek egyetlen perc leforgása alatt, de Isten Igéje, annak igazsá­ga soha el nem évül, nem szűnik meg. Hazugsá­goknak hamarabb bedőlünk, minthogy meghalla­nánk az igaz Isten igaz szavát? Ne l°Pj'- 2MÓZ 20’15 (Mk 8,36; **■" ApCsel 26,1-23; Ef 1,11-14) Megdöbbentő, hogy milyen sok ember számára vannak a lopásnak fokozatai, mely szerint az al­sóbb lépcsőfokokon található lopások bocsánatos bűnök, és csak a „nagy dolgokat” ítélik el. Már- már szalonképessé válik az élet minden területén, morális kisiklássá, sőt nem ritkán hőstetté minő­sül át az, ami bűn. Ne sodródjunk az árral, hanem törekedjünk - az Isten szemében is - becsületes életre! MHIrDÁ pedig valamennyien az ő teljessé- - géből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Jn 1,16 (Zsolt 65,9; 2Móz 13,20-22; Ef 1,15-23) Zelk Zoltán: ^ Kegyelem Sohase lép gyíkra csigára soha egy feltámadt fűszálra a földön járó Isten lába de vétkeinket eltapossa mert vétkeinket megbocsátja. CSÜTÖRTÖK Uram ne feddj meS haragod­ban, ne ostorozz indulatod- ban! Zsolt 6,2 (Ef 2,3-5; 2Móz 24,1-2.9-18; Ef 2,1-10) „Imádság halálfélelemben” alcímet viseli a 6. zsoltár. Sokszor élünk át mi Is hasonló érzéseket, mikor testünk-lelkünk reszket, szentünk a távolba mered és szűnni nem akaró sírás fojtogatja tor­kunkat. Gyógyíts meg Uram, ha a végtelenségig elcsüggedek és segíts meglátnom a testvéremben a ki nem mondott reménytelenséget, hogy vigasz­talhassak a vigasztalással, amivel mindeddig en­gem megvigasztaltál. PÉNTEK szeretetével tele van a fold. Zsolt 33,5 (Him 4,f; Mt 16,24-28; Ef 2,11-18) Minden nap ajándék - ez nemcsak egy bizonyos életkor betöltése után érvényes igazság. Csoda, hogy a világ egyes részein bekövetkezett termé­szeti katasztrófák után még él az emberiség. Ta­posóaknák között ugrál az egész világ, rohan vesztébe, ész nélkül pusztítja önmagát. De min­den rossz ellenére az Úr uralkodik, övé az ország, a hatalom és a dicsőség! uZÖh||l/jjP Jézus ezt mondta nekik: Én va­gyok a világ világossága: aki en­gem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Jn 8,12 (Zsolt 112,4; Fii 3,20- 4,1; Ef 2,19-22) Világosság nélkül nincs élet. Nincs nélküle bio­lógiai léte növénynek, állatnak, embernek. De a lelki élet is „fényéhes”, Jézus Krisztus nélkül, az igazi világosság nélkül csak sötétben tapogató- dzik az ember. Eljött közénk „a felkelő fény a ma­gasságból” és az emberek nem fogadták be. Majd 2000 éve hirdettetik az örömhír, sokan befogad­ják, sokan nem. Add Urunk, hogy életünkön meg­látsszon a te fényed ragyogása! Nem vagyunk reflektorok, csak ici-pici gyertyák, de a Te vilá­gosságodat szeretnénk továbbadni, ragyogd be életünket! Krska Mária Igefények a hétköznapokban: „A visszaesés” (Máté 26,33­Az Úrral való „első” találkozás öröme, - a bűne­immel való szembesülés első valóságos tudata, a bűnvallásra kapott első igazi bűnbocsánat kegyel­me - felizzítja bennünk az „első szeretet" füzét. - És ez akkor és ott olyan valóságos, hogy el nem tudjuk képzelni, hogy valaha is megváltozzék! Pé­terrel együtt heves érzelmi kitöréssel valljuk: „Ha meg kell is halnom veled, akkor sem tagadlak meg. ” - Szinte megdöbbenést vált ki belőlünk Jé­zus józan intő szava Péter felé... mint ahogy való­színűleg Péter is így érezhetett, - mert nem ismerte önmagát. Az Úr azonban ismerte Pétert, - és ismer bennünket is! Az első szembesülés önmagunkkal és bűneinkkel csak a kezdet. A kegyelem elfogadása alapján: az új ember születése. Csecsemőállapot, ahogy később Péter apostol valóság-tapasztalata alapján írja: „ mint akik... újjá születtetek Isten élő és maradan­dó Igéje által,... mint újszülött csecsemők a hamisí­tatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre. ” (lPt 1,23; 2,2) Nos, ez a növekedés bizony nagyon hasonló a tes­ti növekedésünk szakaszaihoz. A csecsemő után kis gyermek, majd kamaszkor következik az erre a korra jellemző sok-sok bukdácsolással, - amit ha nem ismerünk fel kellőképpen, a sokféle elesés és visszaesés a „régi” bűnökbe, szinte a kétségbeesés tátongó szakadékáig: a „feladom, úgy sem megy ez nekem” - vezethet. És kezd elmúlni „ minden ” örö­münk és észrevétlenül kezd „ kihűlni ” első szerete­tünk lobogó tüze. O, de nehezen tanuljuk meg: „ Vereségeken visz át az út, míg megszabadulunk gőgös önbizalmunk­tól. ” (Carl Eichorn) Ez a legveszélyesebb szakasza hitéletünknek. Az ÖNISMERET-re jutás szakasza. - Amikor az „első” felismerés egy „általános” „bűnös vagyok Uram” - után következik a „részletes és tételes” bűnismeret, az, hogy teljesen rossz és romlott bennem minden, és képtelen a jóra, az Isten szerinti jóra... - Ha ek­kor nem nyúl utánunk a „ megtartó kegyelem " és az Úr ígérete: „de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited" - nem valósulhat meg, mert az elcsüggesztő tapasztalat-sorozat miatt a „padlón vagyunk", ahogy mondani szokás - és csak vertikálisan tudunk magunkra és magunk körül nézni, - akkor végveszélybe is kerülhet hitéletünk. ­■35 és 69-75) Ámde ekkor jön újra a „ csoda, ” - mikor a saját erőnknek teljesen a végére jutottunk - kezdhet ve­lünk újat az Isten. És ha engedjük, akkor a tekinte­tünket felemeli: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerző­jére és beteljesítőjére. ” (Zsid 12,2) Ez a „felnézés” lesz az új megmentőnk! - Mint ahogy először, most is ezt kell tenni. Nem magunk­ra, nem a bűneinkre nézni, mert megigéz - hanem „tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a ben­nünket megkömyékező bűnt”. (Zsid 12,1) Nézzünk Jézusra! A keresztre, ahova „felvitte ” az én bűneimet is és helyettem elszenvedte az ítéletet, - ami HIT által biztosítja nekem a bűnbocsánat KE­GYELMÉT. Igen, igaz, - hogy nagyon nehéz „sorozatban” tu­domásul venni, hogy én is képes vagyok minden olyan tagadásra, amibe Péter is beleesett. De aho­gyan Péternek szüksége volt erre az önismeretre, úgy nekünk is. Ahogyan Péter „sírt” tagadásai után a bűnbánat könnyeivel, úgy mi sem kerülhetjük el ezt, mert csakis ez vezethet el az önismeret mellett igaz „ISTEN-ISMERETRE”! - Csakis az újból és újból megtapasztalt bűnbocsánat kegyelme képes eljuttatni arra az ismeretre, hogy felragyogjon előt­tem Isten igazi valósága: „ Úgy szerette Isten a vi­lágot (és benne engem!), hogy az O egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. " (Jn 3,16) Pásztor Jánosné Tamási Van, aki ember voltának rovására keresztény. Más pedig azért nem keresztény, mert ember szeretne lenni. Ismét más viszont sem keresztény, sem ember, minthogy egyiket a másikkal untalan lecsapja. Ily összeegyeztet­hetetlen sokunknak az, ami keresztényi, s az, ami emberi Feladatunk: egészen kereszténynek lenni, hogy egészen emberré váljunk, s ugyanakkor egészen embernek lenni avégett, hogy valóban kereszténynek bizonyuljunk. K.G. Rey VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ VASÁRNAP IGÉJE „CSAK EGYEDÜL JÉZUS” Mt 17,1-9 Jézust tanítványai számos alkalommal hallhatták tanítani. Láthatták, hogy a gyógyíthatatlan betege­ken miként segít. Jelen lehettek, amikor halottakat támasztott fel. Amulva figyelhették, hogy szavára miként engedelmeskednek még a természet erői is. Ezek az események sorra hozzájárultak ahhoz, hogy látásuk alakuljon ki Jézusról. Ez látszott ki­kristályosodni, amikor Péter Cézárea Filippinél - Jé­zus kérdésére válaszolva - valamennyiük nevében, így tett vallást: „ Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. ” Látásukat hamar megzavarta Jézus bejelentése, szenvedéséről és haláláról. Ismét a tanítványok vé­leményének adott hangot Péter, amikor azt találta mondani: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Jézus által előrevetített események nem illettek bele az általuk tervezett képbe. így, sze­rették volna kitörölni közös jövőjük ezen dicstelen epizódját. Jobban szerettek volna hallani arról, hogy Jézus mikor veszi át a hatalmat, mint azt, hogyan utasítja el földi királyságának lehetőségét. Pedig ők már mindent pontosan megterveztek, ki milyen he­lyet fog betölteni Jézus mellett. Ilyen elképzelések és gondolatok élhettek a tanít­ványokban, amikor megjelentek az Ószövetség ki­emelkedő személyei: Mózes és Illés. Mózes, aki tör­vényt adott népének, Illés, aki a próféták atyja volt. Péter látva ezt a páratlan eseményt, - mintha csak az ő elképzelései szerint alakulnának a dolgok - ezen a szinten szerette volna megállítani az eseményeket. Jó nekik ott lenni, hosszabb időt is eltölthetnének együtt a hegyen. Hozzá is fogott volna a sátrak meg­építéséhez, ha Isten nem szól, és nem hiúsítja meg tervét. Isten hangja hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgas­satok!” Isten kijelentése a tervezgetésből kijózaní­totta a tanítványokat. Bízniuk, hinniük kell Fiában, aki a dicstelen utat épp őértük vállalta. Neki előbb végig kell járnia a szenvedés útját, hogy visszavon­hatatlanul bemehessen dicsőségébe. Hallgassanak szavára, az ő szava az Atyáé, igéi az Atyától rábízott üzenetek. „Amikor föltekintettek senkit sem láttak, csak Jé­zust egyedül.” A félelemtől földre rogyott tanítványok, csak Jé­zus szavára merték újra felemelni tekintetüket: „Keljetek fel és ne féljetek!" A hegyen tapasztaltak arra indították őket, hogy fogadják meg az Atya tanácsát, Fiára hallgassanak és őt kövessék. Annyi minden igényli ebben a világban, hogy fi­gyelmemet neki szenteljem. Életünkben sok min­denre oda kell figyelnünk, több mindent szem előtt kell tartanunk. Ez mégsem jelenthet mentséget az alól, hogy a legjelentősebbről megfeledkezzünk, az életbevágóan fontosra ne figyeljünk oda. Minden gondunkat és bajunkat nézve, a megol­dást, kiutat keresve, egyvalakit sosem szabad szem elől tévesztenünk; Isten nekünk adott segítségét: Jé­zus Krisztust. „ Csak egyedül Jézus, csak egyedül ö, ” - hangzik az 569. sz. énekünk refrénje, számos gondunkra vá­laszt adva. Babka László Imádkozzunk! Istenünk adj hitet, hogy Fiadban meglássuk életünk Urát! Add, hogy hallgassunk szavára, és egész életünkben Őt kövessük! Ámen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1998. február 1. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly; du. 6. dr. Zsigmondy Árpád; II., Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Csiz­mazia Sándor; Békásmegyer, III., Víziorgona u. 1. de. fél 9. Gálos Ildikó; Csillaghegy III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Görög Tibor; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma, Új­pest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy La­jos, V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) dr. Fabiny Tibor; du. 6. iß. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Rőzse István; de. fél 10. (családi) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Rőzse István; du. 6. Szeverényi János; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Hafenscher Károly; Budahegyvidék, XII., Tartcsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Vári Krisztina; de. 11. (úrv.) Vári Krisztina; du. fél 7. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Marossy Attila; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Marossy Attila; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Ta­másné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Sán­ta Anikó; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (Kis- templom) de. 10. Szabó István; Rákosszentmi­hály XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágos­ton; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér. de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoscsa­ba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Péter Attila; Rákos­keresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Péter Attila; Pestszentlőrinc, XVIH., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. temp­lom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kis­pest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri Já­nos Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endrefíy Géza; Törökbálint, (ref. templom) du. 3. Endrefíy Géza; Budakeszi, de. fél 9. Bácskai Károly VÍZKERESZT UTÁN UTOLSÓ VASÁRNAP a liturgikus szín: fehér. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: 2Pt 1,16-21; az igehirdetés alapigéje: Mt 17,1-9. HETI ÉNEKEK: 280, 338 Isten, ó, szent Isten. (436. ének) Igen fontos a keresztyén ember számára a hit naponkénti gyakorlása. A mo­dem ember templomtól való elidegenedése főleg abból ered, hogy az igehall­gatást, éneklést és imádságot csak az egyház ügyének tekintik, és nem az egyes ember sajátos és igen fontos dolgának. Aki családja körében rendsze­resen tart reggeli, vagy esti áhítatot, az maga is tapasztalja, hogy az éneklés nemcsak a vasárnapi istentisztelet díszítésére való, hanem az alapja az egész­séges, tevékeny és boldog keresztyén életnek! A hit mindennapi gyakorlására való énekünk is. Szerzője: Heermann János 1630-ban, „mindennapi imádságnak” nevezte. Nem tanító szavakkal, hanem áhítatos dicsérettel akar arra segíteni, hogy munkánkra és időnkre az örökkévaló Isten áldását kérjük. - Az ének minden nap újból fel­hívja figyelmünket arra, hogy munkabírásunk a kegyelemtől függ, amely felett nem rendelkezünk. Mi ter­mészetesnek tartjuk, hogy egészségesek vagyunk. Ha az egészség hiányzik, - akkor minél inkább fogy erőnk - annál inkább kétségbe esünk. Gyakorolni kell magunkat abban, hogy mindenünket Isten kezébe te­gyük. Amikor Heermann Jánost császári költővé koronázták, ő az ezüst koszorúba ezt vésette: „Jézus ékesíts fel e mennyben az igazság koszorújával, ahogyan most itt ezzel felékesítettek’’. Csaknem egész életén át tartó betegsége és a 30 éves háború sok viszontagsága alatt nemcsak megtartot­ta hitét, de még arra is volt ereje, hogy prédikációk, építő írások, énekek által másokat vigasztaljon. Ami­kor végül már fölkelni sem tudott és nagy fájdalmak között kellett feküdnie, ágyára íratta magának: „ Uram, imé akit szeretsz, beteg! ” (János 11:3) Gáncs Aladár

Next

/
Thumbnails
Contents