Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-10-11 / 41. szám

1998. OKTÓBER 11. 3.oldal Evangélikus Élet E vangélikus népünk szívében Isten maradandóan beírta Főt nevét. Igen sokan ismerik ezt a gyülekezetét, az éb­redésben Isten áldozatkész eszközeként számontartott egy­kori lelkészét Zász- jkaliczky Pált, az ál­tala alapított Man- dák Otthont, mely­nek szolgálata nyo­mán konferenciák résztvevői egyhá­zunk minden réte­géből és kántorai­nak nagyobbik ré­sze napjainkban is itt kapták meg a lelki útravalót és a szakmai tudást, hogy szolgáljanak jaz egyházban. Szeptember 13-án, vasárnap ezért se­reglettek össze na­gyon sokan, hogy hálaadó istentisztele­ten emlékezzenek meg arról az Istenről, „ aki pedig mindent megtehet sokkal bő­ségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint... ” (Ef 3,20-21) Az ünnepi istentiszteleten ennek alap­ján prédikált dr. Harmati Béla püspök, aki az egyházmegye esperesével Detre Jánossal és dr. Cserhátiné Szabó Izabel­la helyi lelkésszel együtt szolgált. Istené a dicsőség az egyházért, - szólt a prédikációban. Abban a nagy közösség­ben, - melyben Isten sok mindent meg­tesz sokkal bőségesebben, - benne van a fóti gyülekezet is. Itt kapcsolódunk össze Isten szeretetével és egymással. Ugyan­akkor ez a templom összekapcsol ben­nünket az ősökkel is. Erőközpont van itt! Nem a magunk ereje, nem egyszerűen az összefogás ereje, hanem Istené az erő! ' Legyen is e templom Isten erejének for­rása, az ébredés forrása. Isten mindent megtehet A hálaadó ünnepek azért is jók és fonto­sak, mert ilyenkor sok újat tudunk meg templomról, gyüle­kezetről. Egy múlt századi püspöki vi- zitáció jegyzőköny­ve szerint 1526 (mohácsi vész!) után már lehetett evangé­likus gyülekezet Fo­ton. A18. század kö­zepén az evangéli­kus földesurat kato­likus váltotta fel, el­kergették lelkészü­ket és hetvenöt éven keresztül „ egyedül Isten irgalmassága tartotta és hordozta őket”. 1820-as évek közepén szerveződ­tek ismét gyülekezetté. Előbb tanítók, majd lelkészek vezették a gyülekezetét. Az 1870-es évek táján épült a templo­muk, melyet Szebe- rényi Lajos lelkészi szolgálata idején e század elején na- gyobbítani kellett. „A gyülekezet lelki életének alakulásá­ban meghatározó szerepe Zászkaliczky Pálnak volt ”, akit 1934-ben választot­tak meg lelkészük­nek, - írja egy rövid történeti összefogla­lásban Bohus Imre a gyülekezetnek már nyugdíjban lévő elő­ző lelkésze. Hálaadás a templomért, Foton „ Nem nőnek való ez a renoválás, ” - vallotta meg kedvesen, - most már mo­solyogva - Cserhátiné Szabó Izabella, a gyülekezet lelkésze, beszámolójának kezdetén. De túléltük ép lélekkel, sok mosollyal, egymást erősítve lettünk túl. Valóságos lett, amit Pál mond: „Isten mindent megtehet!” Eredetileg 2001-re tervezték a templom felújítását, de 1996. őszén egy megvizsgálás után kiderült, nincs mire várni. A födém teljesen rossz, szinte életveszélyes. 1996. novemberé­ben megalakult az építési bizottság, mely igen sokat segített. 1997. tavaszán elkez­dődött a munka, melynek során a temp­lom új vörösfenyő tetőt kapott, új villa­moshálózatot építettünk ki, a falakat szi­geteltük, új burkolat és festés készült el. Segített az Országos Egyház, eladtak egy még meglévő földdarabot, a gyülekezet is gyűjtött, mások is segítettek, a végére 7,8 millióba került a munka. 1998. tavaszán folytatni kellett a felújí­tást. A toronysisak levételére került sor és sokak élménye volt, amikor végre egy daru segítségével az új sisak a helyére került. A külső megújulása után született meg a csoda: előrehozott renoválás során többet végezhettünk, mint gondoltuk. „Isten mindent megtehet!” A második ütem 5,8 millióba került, ehhez is jött se­gítség újabb földeladás folytán, Orszá­gos Egyháztól, Önkormányzattól, Kör­nyezetvédőktől és az alig 500 lelkes gyü­lekezet aprajának-nagyjának kétkezi se­gítségéből, pénzbeli adományából. Mindezek után e szavakkal fejezte be beszámolóját a lelkésznő: „Köszönet, az elődök beérett gyümölcsének. A falaknál is fontosabb azonban, hogy mi is épülhe­tünk! ” Detre János esperes rámutatott: „ ott re­noválnak, ahol Isten házát szeretik... ” Sólyom Jenő kerületi felügyelő a 103. zsoltár 2. versével köszöntött. A Kántor­képző Intézet nevében Bencze Gábor ki­emelte, hogy az új tetőépítéssel jelentő­sen javult az akusztika. Bohus Imre arról szólt, hogy mennyi imádság van e mun­ka mögött. A 3 gyer­mekes édesanya-lel­készért is könyörög­tek és így nehézsé­gek között is tudott lelkesíteni. Az ön- kormányzat is egy­ütt ünnepelt a gyüle­kezettel, Tóth Sán­dor polgármester a nagyszerű közösségi magatartásról szólt. A németajkú gyüle­kezet (Budavár) ne­vében Dietrich Tig- gemann lelkész a Nemcsak a társadalomban, az egyház­ban is a gondoltnál, a vártnál, a reméltnél hosszabnak tűnik az úgynevezett átme­neti időszak, amikor azt mondhatjuk, hogy végleg magunk mögött hagytuk az egyházkorlátozás, a kétarcúság, a hazug­ság évtizedeit és ha jelentős vargabetűket leírva is, de visszataláltunk az egyháztör­ténelem számunkra kijelölt útjára. Las­san az is feldereng, hogy azért is látszik hosszúnak az út, mert illúzióink voltak a visszanyert szabadsággal kapcsolatban. Úgy véltük, hogy a létező szocializmus megszűnte megoldja gondjainkat. In­kább most szembesülünk velük. Elsősor­ban a szekularizáció, az elvilágiasodás hatásaival, az evangélikus pedagógusok hiányával, ami megnehezíti örvendete­sen újjáépülő iskolarendszerünk fejlesz­tését, a hitoktatás évtizedes elmaradásá­val, ami miatt még nehezebb a hit dolgai­ról kommunikálni az új nemzedékekkel. Ebben a helyzetben különösen érdekes Veöreös Imre nyugdíjas kőbányai lelki- pásztor, valójában egyházunk egyik leg­műveltebb sajtószemélyiségének, A har­madik és negyedik egyházi út címen ki­adott irata, amely „Aranyhomokon no­mád felhők alatt” (Kecskeméti napló 1953-58) címen készülő könyvének két pontját tartalmazza. Az egyik pont ismét a harmadik út. Ért­hető és természetes, hogy ez még időről- ■ időre elő fog kerülni - a fiatalok számá­ra egyfajta kuriózumként -, amíg még élünk, azok, akik jártuk az egyházat el­nyomó kemény és puha diktatúra külön­böző útjait. Ha már ismételten visszaté- ‘i rünk rá, illik újat is mondani róla. Az a keserves, ebben az elvileg nem létező harmadik útban, hogy a diktatúrát kiszol­gáló második utat járók teszik gyakorla­tilag lehetővé. Ha nem lett volna a kemény diktatúrá­ban Dezséry László, majd a puha diktatú- I rában Káldy Zoltán, akik az egyház érde­két is vélve képviselni eleget tettek az ál­lami igényeknek, akkor nem lett volna ' másoknak „kompromisszumra” vagy „kollaborációra” lehetősége, nem is szól­va arról, hogy az idő múlásával a „har­madik út” egynémely utasa a hitvallás, az ellenállás glóriájával jelenik meg a mai közvélemény előtt. ' Ordass Lajos járta az első utat, a meg nem alkuvás útját, de nem kívánta, 1958- ban sem, hogy kövesse őt az egyház. fény jeleként „húsvéti gyertyát” hozott ajándékba. Testvéri beszélgetés zárta a délutánt. Fótiak és vendégek arról adtak bizonysá­got, amit az efezusi levél idézete befeje­zésében olvashatunk: „azé, a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemze­dékről nemzedékre, örökkön örökké. Amen." T. í Lelkészavatások ""N a Déli Egyházkerületben Gazdag Zsuzsanna és Lukovits Eszter lelkészjelölteket 1998. októ­ber 10-én, szombaton de. 11 órakor a Budapest-Fasori templomban, Kendeh-Kirchknopf Péter lel­készjelöltet 1998. október 17-én, szombaton du. 3 órakor a Budapest- Angyalföldi templomban avatja lel­késszé istentisztelet keretében Utak és Történelmi személyiségként küldetést teljesített, vállalva, amit az Úristen rá­rótt. Mindenki más a közbülső, ha tetszik a harmadik utat járta. Pillanatig sem állít­ható, hogy közömbösek lettek volna ezen belül a részletek, a megalkuvás út­ján jelentős különbségek lehetnek, vol­tak erkölcsileg és az egyházépítő szolgá­latot, teljesítményt tekintve is, de az út — kényszerpályán - a megalkuvás útja volt. Istené az irgalom. Antall József miniszterelnök fejtegette ezt annak idején egy egyházi delegáció­nak. Etikailag egyedül az ellenállás az örök példa. Ennek az is az értéke, ha vé­get ér az elnyomás, előjöhet a földalatti, a szenvedő egyház és akik megmaradtak tiszta lappal, boldogan építhetik az újat, de mindent élőről kell kezdeni. Ezért sem becsülhetők le a megalkuvás pozitív következményei. Megmarad az egyházi intézményrendszer, sok igazi érték meg­menthető és a folytatáskor van mire épí­teni, csak nehéz együtt élni a megalku­vás terhével, emberi gyarlóság a szelek­tív memória, mindenki jobban emlékszik mások botlására, vagy mások kollabo- ránsok voltak, míg ő kompromisszumo­kat kötött. Érdekes módon jelenik meg ez a motí­vum Veöreös Imrénél, egy magyar fele­séggel rendelkező amerikai teológusnak egyházunkról tartott előadása kapcsán. Itt jön be az úgynevezett negyedik egy­házi út, ami lényegében a korábbi kor­szak három útja után az egység helyreál­lítását jelentené. Rokonszenves, főleg, ha jóindulató ba­rát mondja, csak éppenséggel zsákutca, ami nem vezet sehová. A szabadság visz- szanyerése, a jó értelemben vett pluraliz­mus, sokszínűség értékeinek a helyreállí­tását is ígéri. A „harmadik út” a diktatú­ra körülményei között is ezt szerette vol­na kifejezni. A szükséges egységet, - megfelelően a lutheralizmus, a hitvallási iratok szellemiségének - tágan kell értel­mezni, mind teológiai, mind szo- ciáletikai, mind egyházpolitikai szem­pontból. Az egység természetes és ro­konszenves igénye nem jelenthet újabb „diakóniai teológiát”, emberi-politikai egyszínűséget. Természetesen a kerete­ket tartani kell és ez nem könnyű egy szekularizált, értékvesztett társadalom­ban. De a keretek megengednek egy tévutak egészséges mozgásteret. Türelem kell és szeretet. Kékén András gondolatát már többször idéztem. A nagy dolgokban egység, a kö­zömbös dolgokban szabadság és minde- nekfelett szeretet. Bizonyára tennünk kell az egyház egységéért, bizony olykor türelmetlenül igyekszünk korlátozni test­véreink szabadságát, de a leggyengébben - úgy látom, tapasztalom - a szeretet dolgában állunk. Pedig ez különböztetne meg minket a világtól. Úgy kellene sze­retnünk, ahogy Ő szeretett minket. Sze­retni azokat is, akik másként látnak, más egyházi szervezetet, más személyisége­ket szeretnének, mint ahogy mi gondol­juk. A most véget ért zsinati ülésszakon sem az egység hiánya, vagy a koncepci­ók eltérő volta jelentette - nézetem sze­rint - a gondot, hanem a szeretettel kap­csolatos kérdőjelek. Pedig tévút az egy­házban minden, amiben nincs szeretet, amiben a türelmetlenség, a szeretetlen- ség, végül a kirekesztés válik meghatáro­zóvá. A szeretet különbözteti meg az egyhá­zat a világtól. Egyébként az egyházban is természetes a nézetek kemény ütközteté­se, a legjobb megoldások keresése, nem a dolgok elkenéséről, hanem a felelős szeretetről van szó. Amelyiknek fontos a másik ember. Ma semmi és senki nem gátol meg minket abban, hogy ezt az utat járjuk, az egyetlen egyházi utat a maga sokszínűségében. Frenkl Róbert D. dr. Harmati Béla püspök. A Budapest-Angyalföldi Gyüle­kezet megemlékezik temploma fel­szentelésének 60. és önállóságának 45. évfordulójáról. Ünnepi hálaadó istentiszteletet és rövid közgyűlést tartanak templo­mukban (1134 Budapest, Kassák L. u. 22.) 1998. október 18-án, de. 10 órakor. Igét hirdet: D. dr. Harmati Béla püspök. Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak. Dr. Fekete Zoltán egykori orszá­gos felügyelőre és az Északi Egy­házkerület felügyelőjére emlékeznek sírjánál, halálának 10. évfordulóján a Farkasréti temetőben. 2/6-os parcel­la, 17. sírhely. Az együtt emlékező- két szeretettel hívják és várják. „Fogj munkához, az Úr legyen veled!” Lelkészbeiktatás Ikladon lekezettől, utóda személyesen vehette át tőle a hivatalt, a szol­gálat stafétáját. Sőt előkészítette az új lelkészcsalád méltó fo­gadása érdekében a lelkészlak felújítási munkáit. A község nevében is búcsúzó gondolatokat tolmácsolt Mada­rász István polgármester, aki átnyújtotta a nyugdíjba vonult lel­késznek az Iklad községért emlékplakettet. Az új lelkészt Detre János esperes iktatta hivatalá­ba. IKrón 22,16 igéjét olvasta fel alapigeként ige­hirdetéséhez: „Fogj munkához, az Úr legyen ve­led!” Nemcsak a váltás időszerűsége, hanem a fel­adatok nagysága miatt is fontos biztatás ez. Aki ugyanis munkához fog, az felméri erejét, idejét és képességeit, igyekszik megismerni az embereket, de nem veszti szeme elől azt, hogy az evangélikus egy­házban dolgozik, az evangélikus jelleget, értéket képviseli mindenütt és mindenben. A gyülekezet pe­dig munkatárs ebben az áldozatvállalásával, segíté­sével. Babka László lelkész beköszöntő igehirdetésében (lKor 2,2) egy másik oldalról közelítette meg a szolgálat fontosságát. Lelkészi szolgálatának célja az, hogy Krisztussal legyen eggyé az ikladi gyüleke­zet, melynek egyedüli jele: a kereszt! Meleghangú köszöntést mondott Baranyai Tamás espereshelyettes az egyházmegye, Detre János espe­res a szomszéd-lelkészek és gyülekezetek nevében. Völgyes Pál mint előd szólt az utódhoz. Az ikladiak és egy- házasdengelegiek köszöntője után Madarász polgármester az ikladi önkormányzat, Tasnády Lajos pedig a múlt és jelen szo­ros kapcsolatát értékelte a gyülekezet történetére emlékeztetve. A szeretetvendégségről búcsúzóban, sokféle jókívánság fo­galmazódott meg. Az ige fényében talán így: Babka László! - Isten hozott Ikladra! Fogj munkához! Veled lesz az Isten! Mi is. Legyen áldás a szolgálaton! Detre János Augusztus 23-án délután ünnepi istentiszteleten történt Babka László lelkész beiktatása az ikladi lelkészi állásba. A gyülekezet önállóságának 9 évtizede alatt a hatodik lelkészik­tatás volt ez. Az 1907-ben leánygyülekezetből alakult egyház- község ma az Észak-Pest megyei Egyházmegye legnépesebb gyülekezete. A lelkészváltás a gyülekezetben jelentős esemény. Búcsúzni a nyugalomba vonult lelkésztől, és az utódot keresni sok imád­sággal, tárgyalással, tervezgetéssel járó feladat. így volt ez Ikladon is. Méltón búcsút vettek Völgyes Páltól és szeretteitől a gyülekezet tagjai, aki 44 éves lelkészi útján 23 évet töltött az ikladiak között. Hűséggel látta el a rábízott munkát, prédikált, hitoktatott, beszélgetett, irányított és hordozta a szolgálattal já­ró terheket. Közben épült az Isten ikladi temploma a szívekben, családokban hitben és cselekedetben. Amikor búcsúzott a gyű-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents