Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-10-04 / 40. szám

4.oldal 1998. OKTÓBER 4. Evangélikus Élet Lelkészavatások az Északi Egyházkerületben: Ernszt Cecília, Győr 1998. október 4-én 4 órakor. Lampért Gábor, Győr október 4-én 4 órakor. Szebik Károly, Győr október 4-én 4 órakor. Orosz Gábor Viktor, Nyíregyháza, október 11-én 10 órakor. A Martin-Luther-Bund (Luther- szövetség) a hirtelen elhúnyt Peter Schellenberg utódjául a thüringiai Rainer Stahl lelkészt választotta meg főtitkárának. A szövetség a szét­szórtságban élő evangélikus gyüle­kezeteket támogatja igen hathatósan. Segítésüket kapja egyházunk is, valamint a volt szocialista országok­ban élő és oroszországi evangélikus egyházak is. FELHÍVÁS A vallási műsorok készítői és az érdeklődők számára 21 órás tan­folyamot szervez a Magyar Rádió Rt. Oktatási Osztálya 1998. október 26- 28. között. A tanfolyam résztvevői a rádiós alapismeretekkel, műfajokkal, az egyházak és a Magyar Rádió kap­csolatával, az egyházakat érintő mé­diakutatások legfrissebb eredményei­vel ismerkedhetnek meg. Részvételi díi: 15.000.- Ft. Jelentkezési határidő: 1998. október 10. Felvilágosítás és jelentkezés a Magyar Rádió Rt. Oktatási Osztályán. Telefonszám: 328-8714 vagy 328- 7056. Magyar Rádió Oktatási Osztály Der Evangelische Christ A Magyarországi Evangélikus Egyház első újságja 1848. március 25. - október 15. Másfél évszázaddal ezelőtt jelent meg Budán Der Evangelische Christ cím alatt az első magyarországi evangélikus új­ság. Első száma 1848. március 25-én je­lent meg, tíz napra rá, hogy a nemzet 12 pontba foglalt kívánsága, közöttük a saj­tószabadság, március 15-én a Länderer nyomdában kinyomtatásra került. A főcím alatt ez az alcím olvasható: Ein Volksblatt (Népújság). A negyedrét formátumú lapot Bauhofer György (1806-1864), a budai német-magyar gyülekezet első lelkésze maga írta, szer­kesztette és adta ki, ami abban a korban egyáltalán nem volt egyedülálló. Ugyan­akkor a szerkesztő - kiadó köszönettel A népújság németnyelvű kiadásával a szerkesztő - kiadó Bauhofer Györgynek az volt a fő célkitűzése, hogy a pest-bu­dai evangélikusságon túlmenően, a 150.000 lélekszámot kitevő németajkú evangélikusságnak, országhatáron belül és azon kívül is, saját anyanyelvén olvas­ható egyházi újságot adjon kézbe, melyet az mindeddig nélkülözött. A 48-as forra­dalom során kivívott sajátszabadság erre jó alkalmat nyújtott, melyet Bauhofer György nyomban fel is használt. Másolatban közöljük a népújság har­minc megjelent száma közül az első és az utolsó szám fejlécét. Fejléc: den 25. März 1848 Nro 1. Hier evungeltfd) ©in SMfeMai m, )n 25. f&ixi 1848. eCIjrí It* X» 1. 1 á. L W!t:!W ttsr/lfe* Lj HirbpKüayvliri ; 11 nSvediknapló —YZíu. „©»»» alá lirftl «iftigJ ja f# fc#«t *«f, ul ttln mt <«f,tanra, M Cá mt Qrltiaig tu. 21, 2*. vett minden, az egyházzal és iskola­üggyel kapcsolatos, közlésre alkalmas írást és azt lapjában meg is jelentette. Az újság Budán, a Magyar Királyi Egyetemi Nyomdában készült és a ki­adás helye a szerkesztő - kiadó lelkész lakcíme volt: Budavára, az evangélikus parókái. A hírlap hetenként jelent meg, májustól kezdve vasárnaponként, négy oldal terjedelemben. A példányszámról nincs adatunk. Egy példány ára 3 ezüst­pénz volt. A 7. számtól kezdve (1848. május 7.) félévre posta útján is elő lehe­tett fizetni a lapra. Az első, 1848. március 25-én megje­lent szám fejléce alatt Bauhofer Lukács evangéliumából (Lk 21,28) idézi a kö­vetkező verset: „Mikor pedig ezek kez­denek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságotok”. íme, így köszönti a Der Evangelische Christ lelkész szerkesztője a 48-as forradalmat. Első cikkében, a szerkesztő előadja hármas célkitűzését: evangéliumi erkölcs szellemében nevel­ni; a közel-, illetve távolabbi múltban a protestánsok, így az evangélikusok által katolikus részről elszenvedett, minded­Hildegard Egy elbeszélés arról az adományról, melynek segítségével más szemmel láthatjuk a világot. Hildegard a gyámleányom. 25 éves, de úgy fest, mintha még csak 17 lenne. A haja szőke, apró a termete, és élénk, vi­dám kék szeme van. Merev térdekkel jár. Futás közben a karjait oldalt tartja, köny- nyen hátulról előre nyújtja, úgy, ahogy azt azok a gyermekek teszik, akik most tanulnak járni. Az ikertestvére egészséges. Hildegard- nál a szülés túl sokáig tartott. Szellemi fogyatékos. A szülei meghaltak, amikor még kisgyermek volt. Most 300 társával együtt egy pszichiátriai szanatóriumban él. A testvérével nincs kapcsolata. Ma egy hétvégére hazautazik hozzám. El­költöztem, és ő még nem látta az új laká­somat. Most nagyon kíváncsi. Minde­nekelőtt tudni akarja, hogy ágyam van-e, vagy talán szénapadláson és a szalmán alszom? Piros műanyagtáskájával végre az előtt a ház előtt áll, amelyikben lakom. Cso­dálatosnak találja a házat és azt mondja: „Illik hozzád!” Aztán felmegyünk a lép­csőn és Hildegard, aki a kőlépcsőket is­meri, örül annak, hogy az én lépcsőim nyikorognak. Fenn, a lakásban izgatottan és bizalom­mal telve nyitogatja az ajtókat. Mulat a kályhámon, amelyik meleg levegőt tud kifújni, nevet a toilettpapíron, amelyikre „valaki virágot rajzolt”, és komoly arccal szemléli a gyermekeim képét a falon. Felnőttes hangon mormolja maga elé: „Mind Brigitte hasában voltak”, és nagy- ranőtt „babák”. Egy kissé csalódott, hogy mégiscsak ágyam van, és nem szal­mafekhelyen. A konyhában beles a sütő­be. „Ide tolta be a boszorkány Jancsit! ” - fantáziái. Borzongva fordul el és beku­kucskál a hűtőszekrénybe. Csokoládét talál, kérdő tekintettel néz rám, majd él­vezettel harap bele. Mivel mindketten éhesek vagyunk, el­készítjük a vacsorát. Hildegard egyszer ki akarta próbálni a sült, zöld heringet. Érdeklődve figyeli, hogyan veszem ki őket. Egy hal még egészben fekszik az asztalon. Óvatosan érinti meg a mutató­ujjával. De aztán bátran az öklébe fogja, az arca elé tartja és kérdezgeti: „Az Északi-tengerben úsztál a nyáron?” És mesél neki a tengerparti nyaralásról és azt gondolja: „Talán láttál is már en­gem?” Később azonban nem jelent neki gondot, hogy a serpenyőbe dobja. De megenni nem akarja. Vacsora után én mosogatok, Hildegard pedig törölget. Közben elmeséli a tányéroknak, hogy tetszik neki az új lakásom. A nappaliban felfedezi a telefont. Fel­hívjuk édesanyámat, és Hildegard az ő „nagyiját” elsőként arról tudósítja, hogy a hazafelé vezető úton egyszer én olyan erősen fékeztem, hogy egy másik autó majdnem belénk szaladt! És nem tettem szalonnát a sült krumplira, úgy, ahogy azt a szakács a kórházban teszi - mond­ja neki. Elnézően teszi hozzá: „De bizto­san meg tudja még tanulni, még olyan fia­tal!” A magam majdnem ötven évével meghatódom ettől a kedvességtől, és kö­Valaki javaslata valakinek Testvér! Nem valami csodás eredménnyel vitatkoztunk egy hitbeli kérdésen. Csak most, „kissé” megkésve jut eszembe azt ajánlani: foglaljuk egymást naponkénti imádságunkba, teljes őszinteséggel, valahogy így: „ Uram, adj mindkettőnknek olyan világosságot, amely Neked tetszik, bármekkora meglepetés legyen is az majd szá­munkra, hiszen biztosan az szolgál üdvünkre. " Lehetek nagyon merész? Hasonlóképpen könyöröghetnének egymásért és magu­kért kegyességi csoportok, teológiai áramlatok stb. Talán még egy bátor szókimondó esedezés is elképzelhető lenne: „Urunk, nagyon elkelne hívő köreinkben a Te kelle­metlen fényed, mert az sokkal többet használ nekünk, mint a mi gondosan ápolt ön­igazságunk.” Mikor kezdünk el végre magunkra panaszkodni, egyelőre felismeretlen személyes és közösségi hiányosságaink, ha ugyan nem elvakultságaink miatt? Talán így: „Iste­nem, egyben-másban biztosan mi lehetnénk hazánkban a lelki vakok és csökkent lá­tók egyesülete. Kérünk: küldj hozzánk pár ép látású prófétafélét, és oltalmazd meg őket tőlünk, nehogy agyoncsapjuk őket 'igazunk' védelmében” Ki tudja, talán másoknak is használhatnak (túl derűlátó?) soraim. Azt azért bizonyosnak tartom: az egészséges változásképesség (magunk és mások javára) az érett hit egyik ismertetőjele. Szeretettel üdvözöl: Valaki zösen keresünk ki magunknak valami zenét. Az én Hildegardom mozgásba lendül! Lefekszik a szőnyegre és a levegőben kalimpál a lábaival, én pedig félteni kez­dem a vitrinemet. A szoba közepébe vezényelem, ő pedig feltétlenül tudni akarja, hogy tudok-e csinálni egy „gyertyát”. Eszembe jut, milyen is volt az, amikor régen még sportoltam. Bizonytalan vagyok, de hir­telen kedvem támad kipróbálni. Fel tu­dom-e lendíteni a lábaimat a magasba? Fenn maradok-e? Nyögök, de a hátsóm végül felemelkedik! Merészen nyújtoga­tom felfelé a lábam! Hildegard ütögeti a hasam és azt gondolja, hogy még egy ki­csit belehúzhatnék! Nyújtózkodom és durván a földre esem. Egy pillanatig arra gondolok, mit gondolhat rólam az alat­tam lakó, mikor nálam ilyen dübörgést hall? De aztán boldognak érzem magam, és nem bánom, mit gondolnak rólam. Olyan jó, hogy újra zajlik nálam az élet! Lefekvés előtt Hildegard felfedezi a fürdőszobában a mérleget. Mindketten nagyon lelkiismeretesen lemérjük ma­gunkat, és Hildegard barátságosan bi­zonygatja nekem, hogy nem vagyok kö­vér. Aztán ráadásként leméri a bal lábam is és megállapítja, hogy kevésbé izmos, mint Mechtild nővéré. Hildegard szereti Mechtild nővért, mert Mechtildnek van egy kis tanyája, ahol sok állatot tart. És Hildegard szereti az állatokat! „Neked miért nincs egy tanyád? Vegyél egyet!”- javasolja. Amikor elmagyarázom neki, hogy nekem nincs annyi pénzem, hogy egy tanyát tudjak venni, eszébe jut Anabasa varázslónő. A varázslónő segít­ségével megteremthetjük magunknak ál­maink tanyáját. „Kívánj valamit magadnak!” - kérlel Hildegard. Két kutyát kívánok magam­nak, egy nagy, hűséges bozontost, és egy kis, csintalan, élénket. Hildegard egész sok tyúkot óhajt! Amíg én egy szelíd, okos lóról ábrándozom, Hildegard sokra tartana egy szamarat és egy kecskét „fe­jőshez való tőggyel.” Egy mezőt kívá­nunk még magunknak - gágogó libák­kal, sárga pitypanggal és öreg, rücskös szilvafákkal. Hildegard most alszik. Ha lenne egy varázslónő, aki egy tanyát ajándékozna nekem, magamhoz venném Hildegardot. (Unsere Kirche, Evangelische Wochenzei­tung für Westfalen und Lippe Nr. 35/30.) Fordította: Gazdag Zsuzsanna dig elhallgatott sérelmeket hitelesen fel­tárni; végül egyházzal valamint iskola­üggyel kapcsolatos híreket olvasóival közölni. Végül Bauhofer német fordítás­ban közzéteszi a magyar nemzet 12 pont­ba foglalt kívánságait és magyarázó jegyzeteket fűz azokhoz. Fejléc: den 15. October 1848. Nro 30. 62. zsoltárának utolsó versével búcsúzik olvasóitól: „...a hatalom az Istené. Tiéd Uram a kegyelem is. ” Egyházunk első újságja a szabadság- harc leveretését követően úgyszólván 150 éven keresztül lappangott. Egyedül Nemzeti Könyvtárunk, a Széchenyi Könyvtár őrzi állományában első egyházi ©in SBolfőblatt. ®fu, in 15. ®dikr 1848. Irt. 30. bunftrt Rcufct, Watt) Suirmtf 83t$’n 3>tt ©forgm Ía4jt Kommal fo Alighogy Bauhofer néplapja betöltötte első félévét, a szerkesztő - kiadó az 1848. október 15-én megjelent 30. szá­mának utolsó oldalán bejelenti olvasói­nak, hogy lapja megszűnik. Az ok nyil­vánvaló: a haza veszélyben van! Ezért most csak annak védelméről lehet szó. Der Evangelische Christ Dávid király lapunk számait, megjelenésétől kezdve annak megszűnéséig. A 48-as forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkal­mából, a Széchenyi Könyvtár lekötelező szívességéből immár Országos Evangé­likus Könyvtárunk másolatban birtokolja ezt a muzeális értékű sajtóritkaságot. Németh Margit Olvastam... és nem tudtam letenni dr. Bak Mihály mezőberényi községi orvos könyvét. 90 éves korában írta. Címe: „Orvos a XX. században. ” Mottója egy 1840-ből szár­mazó díjlevél utolsó mondata: „...Legyen gondos és jószívű a leendő doktor úr... " A Viharsarok szülötte. Szü­lei 52 holdon gazdálkodtak Kőrös- ladányban. 1929-ben doktorált. Hétévi (fizetés nélküli!) klinikai gyakornoki munkája közben fogorvosi és nőgyó­gyászati-szülészeti szakorvosi képesítést is szerez a fővárosban. Végre 1936-ban községi orvosnak nevezik ki Mezőbe- rénybe. Burger professzor megkérdezte: vállalod-e a „sárdagasztást” vidéken? Vállalta. Alig kezdte meg munkáját, be­hívták tábori orvosnak. Megszakítások­kal kórházvonaton tölti a háborús éve­ket; amint írja „a Dontól Dániáig”. Tanú­ja a „doni halálmarsnak”. Legmegrendí- tőbb háborús emléke az 1943. január 24-i hadparancs. Prágában, 1945. május 9-én éri utol a leszerelés. „Nem harcolni, gyó­gyítani” - e fejezetcímmel írta meg kór- házvonati szolgálatának élményeit. Elő­ző év novemberében még felkereshette menyasszonyát Sárváron és a kis evan­gélikus templomban megtartották eskü­vőjüket. Könyvének második fele háború utáni, mezőberényi orvosi munkásságáról szá­mol be. A politikai rendőrség egyik tagja megkérdezte: miért nem állt át az oro­szokhoz? Azt válaszolta, ha ő feküdt vol­na lőtt sebbel a kórházvonaton és az or­vos szökés miatt nem nyújtott volna se­gítséget, most nem tenne fel ilyen kér­dést. Különben ezt írja: „hazatérve nem húzódtam vissza az újtól, nem néztem hátra, magamra vettem a rámbízott bete­gek gondját, és túljutva a Rákosi korszak nehéz évein, orvosi munkám szilárd ta­lajra talált. ” Mezőberénybe és környékére 700 kite­lepített került. Feleségével együtt felka­rolja ügyüket. Felesége, egyben legoda- adóbb munkatársa, tanárnő, de nem ta­níthat. Orvosi rendelőjét tartja rendbe. Olykor naponta száznál több beteget fo­gadtak. Bak doktor édesapját, sőt őt ma­gát is kuláklistára veszik. Elcsodálkozik, amikor mégis az egészségügyi és népjó­léti bizottság elnökévé választják a köz­ségi tanácsban. „Keserűségünk és fáj­dalmaink ellenére se okoltunk senkit" - faja. „...igyekeztünk lelket verni a koráb­ban sokszor megalázott, reménységüket vesztett, mindenükből kiforgatott embe­rekbe, akik zömmel kisbirtokos parasz­tok voltak. ” A község növekszik. 1960-1983 között 2040új lakás épül. Közreműködik a be­tonozott járdák és a 30 km hosszú vízvezetékhálózat kiépítésében. 1080 méter mélységű kutat fúrnak. Víztornyot építenek. A cigánytelepre is elvezetik a. vizet. A tanyavilág felbomlása következ­tében 430-an költöznek be a községbe. Nagyrészt öregek. Létrehozzák az öre­gek napközi otthonát. Naponta 30 ember részesül ebédben. A koldulás felszámo­lására szegényalapot létesítenek. Kiépül a szülőotthon és az 5 ággyal kezdődő, de 1979-ben már 95 helyet biztosító bölcső­de. Bármikor hívják, megy. Szolgálatkész, határozott, optimista. Belülről, sőt „fe­lülről” vezérelt ember. A könyvét befeje­ző számvetésben írja: „Jó orvos csak az lehet, akinek van társadalmi lelkiismere­te, és ne szeresse őt mindenki, mert akit mindenki szeret, annak emberi magatar­tásában valami baj van. ” Humorára jel­lemző esetet mond el. „Egy ízben Pesten taxin mentem a Hadtörténeti Levéltárba. A gépkocsivezető cigarettázott és a csik­ket az ablakon keresztül kidobta az utcá­ra, pedig előtte volt a hamutartó. Fize­téskor a borravaló elmaradt, mert úgy gondolom, a főváros szemetelőjének borravalót nem adok. Azt hiszem mind­nyájunknak meg kell találnunk a módot a szokások átformálására, mert a szeme­telés magától nem múlik el. Csak a neve­lés, figyelmeztetés hozhat eredményt. ” Könyvét két gyermeke adta ki 1994- ben bekövetkezett halála után. Számta­lan megbízható adat és érdekes esemény közlése teszi értékessé. Elgondolkoztató a könyv tömören és szépen fogalmazott ajánlásának utolsó mondata: „Nagy ta­nulság: egy vidéki orvos is lehet nagy­szerű, eredményes ember a maga helyén, ha komolyan veszi hivatását. ” Benczúr László ' Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Tanszéke háromna- N pos blokkszemináriumot hirdet vallásdidaktika témakörben. Hogyan tanítsunk hittant? A nyár elején magyar nyelven is megjelent vallásdidaktikai tankönyv egyik szer­zője Markku Pyysiäinen mutatja be a könyvet és annak gyakorlati alkalmazását, október 9. péntek 10.00-11.30 A vallásdidaktika alapjai. Gyermekek és fiatalok vallásos fejlődése, és annak hatása a hitoktatásban. október 11. vasárnap 8.00-10.45 A hitoktatás megtervezése (Gyakorlati foglalkozás) október 11. vasárnap 13.00-13.45 Különböző munkamódszerek a hitoktatásban (Gyakorlati foglalkozás) október 12. hétfő 11.45-13.15 Konstruktív tanulási szemlélet és annak jelentősége a hitoktatásban Az előadások és gyakorlati foglalkozások az Evangélikus Hittudományi Egyetem épületében lesznek. (Bp. 1141. Rózsavölgyi köz 3.) v Minden érdeklődőt szeretettel várnak! /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents