Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)

1998-09-06 / 36. szám

1998. SZEPTEMBER 6. 3.oldal Evangélikus Élet r „Énekeltek, dicsérvén és magasztalván az Urat!” Ezzel a bibliai versel küldte „Meghí- vó”-ját a Somlóvecsei Evangélikus Gyü­lekezet elnöksége mindazokhoz, akik ké­szek együtt örvendezni a templomát fel­újító „kis sereggel”. Örömmel érkeztünk közelről és távo­labbról, hogy részesei lehessünk a 150. évfordulóján templomát kívül-belül fel­újító gyülekezet ünnepének. Permetező esővel a három templomos kis falu veze­tősége polgármesterével és a gyülekezet gondnokával, Márkus Gézával az ima­házzá átalakított volt evangélikus iskola bejáratánál fogadott. A század elején a 435 fos falu népe ma már csak egyharmadára csökkent, de egy akarattal, összefogással mindenben korszerűsítenek. Virággal díszes kisker­tek a házak előtt, rendezett utcakép még akkor is, ha éppen ezekben a hetekben történt a „gáz bevezetése”. Gépek és szorgos emberi kezek simították az uta­kat és járdákat, hogy az ünneplő sereg tisztán léphessen a megszépült lelki ott­honába. A három templom külső képe is bizo­nyítja, hogy birtokosai megbecsülik elő­deik hittel és szeretettel - áldozattal és lemondással - épített „lelki otthonaikat” imádkozva utódaikért, hogy vallásos életben éljenek. Az 50 évvel ezelőtt evangélikus tanító vezetésével még 200 lelkes „leánygyülekezete” Somlószőlős- nek, ma alig 40 lélek bátran indult egy évvel ezelőtt a 150 évét megérő templo­ma megszépítésére. Hálaadó ünneplésre hívták D. Szebik Imre püspököt, az egyházmegye elnök­ségét, a szomszédos gyülekezeteket s mindazokat, akik még kötődnek falujuk­hoz, gyülekezetük kis templomához. Püspökünkkel együtt léptek az oltár elé Pintér Mihály esperes és Polgárát Sán­dor helyi lelkész. A napi zsoltárigét vá­lasztotta igehirdetése alapjául: „Boldog az a nemzet, melynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott. ” (Zsolt 33,12). Isten boldogságra terem­tette az embert és mindennel megajándé­kozta, életét rábízva, gyermekként élhes­sen. Magyarságunk megmaradásának is alapját teremtette meg. amikor István királlyal vezette elődeinket a keresztyé­nek táborába. Igaz, hogy kemény törvé­nyeket használhatott terve megvalósítá­sához, de a 10 parancsolat olyan ősi tör­vény, amely nemcsak követel, de erőfor­rást is nyújt annak, aki Teremtő Istenét Urának vallja. A boldogságot pedig azzal nyújtja ma is, amikor Fiát Jézust adja az igében, a szentségekben, hogy a törvényt megszegők bűnbánattal forduljanak az érettük keresztet vállaló Urukhoz. Az igére hallgató népnek „Istene az Úr.” Ez indította 150 évvel ezelőtt e falu evangélikus népét, hogy ezt a müvészeti- leg ma is szép templomot, lelki életük otthonaként lakják. S 1848-49 a szabad­ságharca népünknek örömöt és bánatot is hozott, de a megmaradt, leigázott nép szabadság-vágy át nem olthatta el idegen uralom. Erős vára lett e temploma és né­pe maradhatott Istenének, annak az Úr­nak, aki Fiát adta mindnyájunkért. Ke­ressétek itt ezen a helyen a boldogságot és vezessétek a családban, a közösség­ben az itt kapott lelki kincsekkel a reátok bízottakat. - Imádsággal felszentelt templomban az ősi könyörgés csendült fel a lelkészek ajkán: „Erősítsd meg Iste­nünk... ” A közgyűlésen általános iskolás gyer­mekek versmondása és éneklése gazda­gította az ünnepséget. Polgárdi Sándor lelkész ismertette a gyülekezet történetét s benne a templom építését, illetőleg a mostani felújítását. A 17. század elején már evangéliumi hitben élő gyülekezet van „Vecsén”, iskolája és tanítója, majd egyszerű építési anyaggal reformátusok­kal közös templomuk. Ez az első temp­lom azonban hamarosan összeomlott, így a szabadság vágyától fűtötten épült meg ez a mostani templom a „vecsei evangélikusoknak”. Sajnos azonban az 1861-es évi tűzvészben leégett az iskola és a templom egy része is. A 42 család­ban élők saját erejükből nem tudták fel­építeni épületeiket. Kérő szóra: annyi adomány érkezett, hogy iskola, tanítóla­kás és torony is épülhetett. Most az Or­szágos Egyház segítségével, valamint a (Folytatás az előző számból) Egy magyar evangélikus Texasban Gyülekezeti élet, templomi szokások Christ the King egyházközség Miként az itteni hétköznapi élet, úgy az egyház élete is igen sokban eltér az euró­paitól. A gyülekezeti élet folyamatos, az istentiszteleteknek helyet adó nagyterem köré csoportosult épületekben mindig van valamilyen közös alkalom. Számos gyülekezeti tisztségviselő van a lelkész­től, segédlelkészektől kezdve a kis cso­portok (bibliaórák), gyermek és családi kapcsolatok szervezőin keresztül az óvodai gondozókig, irodai al­kalmazottakig és a ház­gondnokig. Korábban a gyüleke­zet nem volt nagy, s a lelkész egyedül végzett mindent. A 2,5 millió lakosú Houston több elővárosa közül az egyikben már korábban is működött evangéli­kus templom, s 1989-től az ottani lelkész és se­gédlelkész kezdett tar­tani itt istentisztelete­ket, az egyik kingwoodi iskola tornatermében. Egy éven keresztül min­den második vasárnap jöttek össze a hí­vek, ekkor a gyülekezetnek 100 tagja volt. 1990. augusztusában meghívták szolgálatra Al Dering lelkészt, aki jelen­leg is szolgál. Hamarosan építkezni kezdtek, amihez az anyagi bázist a Texas Lutheran Credit Found (egyházi hitelin­Fotók: ifj. Mátis István tézet) adta. 1997 tavaszán - akkor már jártunk a gyülekezetbe mi is - némi köl­csönnel, de főként adományokból és a „Labor for Christ” (Munka Krisztusért) nevű szervezet segítségével újabb bőví­tést kezdtek. Ez a szervezet olyan nyug­díjas keresztyén emberek csoportja, akik minimális munkabérért dolgoznak, és az építkezés helyén laknak, faházakban. A hívek délutáni vagy szombati munkával is segítették az építkezést. A gyülekezeteknek jelenleg 250 család a tagja, a létszám 1000 fő, a hétvégéken átlagosan 600-an jönnek el az istentiszte­letekre. Vasárnap három istentisztelet van, a gyerekeknek vasárnapi iskola, s a hét minden napján bibliaóra, összejöve­tel a gyerekeknek, férfiaknak, asszo­nyoknak, még a kisgyermekes anyáknak is külön. A férfiaknak például kedden reggel 5 órakor! De van családi biblia­óra, alkalom a fiatal házasoknak, vala­mint aerobik, énekkari próbák, játék és torna középiskolások számára - mert tor­naterem is van a gyülekezeti termek kö­zött. Ez a gyülekezeti élet nagyon moz­galmas, gyakran zsúfoltnak tetszik, de mindenki számára lehetőséget ad arra, hogy a saját igényei szerint kerüljön kö­zelebb az egyházhoz. Jézushoz. Az istentiszteletek liturgiája nincs könyv formába nyomtatva, hanem min­den vasárnap a bejáratnál, arra a napra szóló 6-10 oldalas kis füzetet kapunk, amely a teljes liturgiát tartalmazza, az énekek szövegét és az oltárnál felolva­sott igét is beleértve. A szombat esti és a vasárnap délelőtti istentisztelet inkább modem, sok zenével, a reggel 8-kor és 9,15-kor kezdődőek pedig a nálunk ha­gyományos szertartáshoz hasonlítanak, s ezeken a lelkész reverendát visel. Az alábbiakban röviden bemutatom a január 18-i „hagyományos” istentisztelet szer­tartási rendjét: A hétre választott té­ma: Jézus követése és szolgálata. Bevezető zene: „Szük­ségem van Rád", „A ki­rályt szolgáló" éneke­ket az 5 tagú ének-zene­kar adta elő. Ők a szer­tartás során is kísérik a gyülekezet énekét. Az üdvözlés és beje­lentések (egyházi hírek) után gyülekezeti ének (amerikai szerzőktől), oltári ima és az Aposto­li hitvallás következik, majd a gyülekezet tag­jai üdvözlik egymást. Ezután offertóriumot tartanak, melynek során a körbeadott tálba csekket vagy boríték­ba tett bankjegyet adnak a gyülekezeti tagok. A Miatyánk után az oltári ige kö­vetkezik, majd üzenet a kisgyermekek­nek. Ilyenkor a jelenlévő 3-12 éves gye­rekek leülnek az oltár előtt, ahol 4-5 per­cig egy szülő beszélget velük, majd fel­hívek - élen Márkus Géza gondnok ne­mes adományával, - a helyi önkormány­zat evangélikus polgármesterének veze­tésével, adományokkal lehetséges volt, közel 900.000.- Ft-os költséggel kívül- belül új ruhába öltöztetni a 150 éves templomot. Lelkész és gondnok ismétel­ten köszönetét mondott az adományo­kért. Köszöntötték a gyülekezetét: Pintéi Mihály esperes, Kiss Attila egyházme­gyei felügyelő, Sághy András celldömöl- ki lelkész. A község polgármestere - mint gyüle­kezeti tag szép bizonyságtétellel szólt az egybegyűltekhez. E sorok írója a pápai gyülekezet és lelkésze köszöntését igé­vel adta át. A püspök zárszavaként hangzott a figyelmeztetés és kérés: Imádkozzunk és munkálkodjunk Isten népeként a családokért, akik hittel és szeretettel vállalják a gyermekeket. Az anyagiakért folyó harcban nem feledve teremtő Urunk szeretetét és felelősséget érezve magyar hazánk és népünk boldog jövőéért. Zárszót mondott Márkus Géza gond­nok, Isten- és emberszeretetre, a temp­lomban való együttlétre buzdított. „Is­tennek legyen hála” - vallotta a lelkész, - az elképzelés megvalósult. Mi is vall­hatjuk: ....dicsérve az Urat azért, hogy lerakha tták az Úr házának az alapjait. ” Boldogan énekeltünk, magasztalva Urunkat! Tóth Sándor Dr. Bálint Zoltán missziói körútja 6. vasárnap - Irsa, du. 3. 7. hétfő - Mende, du. 6. 8. kedd - Pilis, du. 7. 10. csütörtök - Székesfehérvár, du. 5. 11. péntek - Pesterzsébet, du. 5. 12. szombat - Sámsonháza, Missziói nap: 10-4-ig. Az első 110 év Evangélikus missziótörténet Pápua Új-Guineán 3. rész Az első keresztelés Tizenhárom év fáradozása után a Simbang állomás két munkatársa (Kaboing és Kamunsanga) keresztelkedtek meg elsőként. A következő öt év folyamán további 36 ember csatlakozott hozzájuk. Ez már látható gyümölcs volt, mégsem jelentett igazi utat az emberek tradicionális hitéhez, az őket megkötöző erők feltárásához. A meg- keresztelkedettek ugyanis a missziós központok alkalmazottai voltak, már nem a he­lyi faluközösségben éltek, így alig tudták befolyásolni a saját népüket. A nagy áttörés A Finschafenben kezdődött misszió igazi úttörő munka volt, mivel a kiküldött misz- szionáriusok előtt semmilyen közvetlen példa nem állt, semmiféle néprajzi tanul­mány nem létezett, mely az új-guineaiak életmódjába, hagyományaiba, gondolkodás­világába bepillantást engedett volna. A misszionáriusok csakis saját tapasztalataikra támaszkodhattak, s az egyetlen általuk ismert módszert követték, istentiszteleteiken az otthoni szokásokat vezették be. De vajon hogyan fogadták ezek a semmiféle for­malitáshoz nem szokott emberek az évszázados múlttal rendelkező német egyház formaságait, szokásait? Hosszú évek keserves tapasztalatai után végül eljutottak oda, hogy kezdték megkérdőjelezni módszereik helyességét. Konrad Vetter, aki csak hét évig szolgálhatott Új-Guineában, egyik úttörője volt az új módszernek, egyre jobban eltávolodott a hazájában megszokott utaktól. így ír er­ről: „Nem untatjuk hosszadalmas prédikációkkal az embereket. Egyszerűen leülünk közéjük, s beszélgetés közben irányítjuk figyelmüket azokra a dolgokra, amik lelki bé- keségükhöz vezetnek. ” Az első nagyszabású keresztelés alkalmával 1906-ban a „Miti” hatásos bemutatására nyílt lehetőség. (A „miti” szó jelentése: okos, jól-vég- zett, béketeremtő, ezt vezették be „Isten szava, új élet, evangélium” értelemben.) Ezen az alkalmon soha nem látott nagy számban gyűltek össze az emberek, persze a többség még véletlen sem tekintette magát jövendő keresztyénnek. A szertartás előtt a keresztelkedni kívánó férfiak felfedték eddig féltve őrzött titkos ősi kultuszukat, mindenki szeme láttára átadták mágikus erejű eszközeiket elégetésre. Az a tény, hogy Vettetnek volt bátorsága elővétetni s elégetni őket, átütő erejű változást jelentett: a „Miti” áttörte a missziós állomások határait, s gyökeret vert a falvakban! Ugyanebben az évben Flierl így számol be a bukawa törzshöz tett látogatásáról: „Mi­lyen barátságos csoport fogadott minket! Az öreg törzsfőnök a háza előtt várt ránk, elsőként azt kérte, tartsunk áhítatot... " Micsoda különbség a simbangi kezdethez képest! Bálintné Kis Beáta nőtt kíséretében elmennek egy másik te- rembe, a vasárnapi iskolába. Elmélkedés, ima, gyülekezeti ének után igehirdetés következik. Az igehirdetés sokkal közvetlenebb, mint nálunk, a lel­kész mondandója illusztrálásához gyakran használ diavetítést, hang­szalagról zenei vagy szöveges be­tétet mutat be. Az igehirdetés ideje általában 15-20 perc. A gyülekezet énekét követi az úrvacsora-osztás, minden második héten, némi elté­réssel a nálunk megszokottól (a lel­kész a hívek kezébe adja az ostyát, és né­ven szólítva áldja meg a híveket, a gyer­mekeket kézrátétellel megáldja.) Az ál­dás után záróének következik, végül a lelkész a kijáratnál kézfogással búcsúzik a hívektől. A templom belseje A több ezer kilométeres távolság, a for­mai és nyelvi különbségek ellenére itt is a legfontosabb cél: a „Krisztus- üzenet” befogadása. Néha, az angol nyelvű pré­dikációt hallgatva, visszagondolok az otthonomra, és nem tudom elfelejteni az ajkai, csékúti, pusztamiskei istentisztele­tek szívhez szóló üzenetét, annál is in­kább, mivel Isten igéjét ott Édesapám hirdette. ifj. Mátis István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents