Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-08-30 / 35. szám
4.oldal 1998. AUGUSZTUS 30. Evangélikus Élet Van remény! Az elmúlt héten jegyzetírónk keserves hangulatú, súlyos mondanivalót tartalmazó írását közöltük. Jegyzete végén ezt írta: „Ez a vég...? Reméljük, nem...” Magam is elszomorodva olvastam. Valóban ilyen sötét a kép általában? Reméljük, nem! És ezt a reményemet erősítette meg alábbi tapasztalatom. Vasárnap a déli gyorssal utaztam Cell- dömölkre, a lelkészavatásra. Rekkenő hőség. Az állomáson körülnézek, ebédelni szeretnék, de a resti zárva. Kilépek az utcára. A sarkon találok egy vendéglőt: Rezgő nyárfa. Bemegyek, itt bizonyára olcsón ebédelhetek. Nyüzsgő kép tárul elém. Vagy 40 fiatal ebédel az asztaloknál, egy részük tolószéken ül. Néhány póló hátán ismerős feliratok: „Szélrózsa ifjúsági Találkozó.” Egy másikon a MEVISZ emblémája. Hamar rájöttem: Kemenesmihályfán ilyenkor a MEVISZ Bárka tábora szokott együtt táborozni. Ok voltak. Két vezetőjük Mesterházy Balázs és Süller Zsolt teológusok. Balázzsal ültünk le beszélgetni. A tíz napos tábor vasárnapjának programját úgy osztották be, hogy a 3 lelkészjelölt avatására (lásd 1. oldalon) bejönnek Celldömölkre. De hogyan? A 4,5-5 km-es utat gyalog, illetve a tolószékeket tolva, tűző napon, kánikulában, 34-35 fokos melegben (ami persze napon lehet 40 fok, vagy annál több is) tették meg. Lányok és fiúk tették ezt, akik a nyár tíz napját feláldozzák arra, hogy foglalkozzanak a Bárka-tábor fogyatékosaival, szeretettel, empátiával, sokszor komoly fizikai erővel. Köztük tízen vannak teológusaink is. A tíz napra kért 6000 Ft díjat ők is befizették, noha dolgozni jöttek. Amikor gyors és felületes ítéletet mondunk általánosságban a fiatalokról, jó körülnéznünk. Ezért írtam meg ezt az élményemet. Azon a nyári vasárnapon nagyon becsültem őket. Örültem ennek a találkozónak. Becsüljük meg őket! T. Egyházunk és Az agrárkérdés megoldása hazánkban 1848 óta húzódott. A zsellérek és törpe- birtokosok földhöz juttatása a szabadságharc leverése miatt elmaradt. Az 1853-ban kiadott úrbéri pátens a jobbágyfelszabadítást elismerte ugyan, de végrehajtásában a földesuraknak kedvezett. A parasztság osztályharca az abszolitizmus idején éppen ezért nagyon heves volt. A kiegyezés sem juttatta földhöz az időközben tovább szaporodott agrárproletárokat, és törpebirtokosokat, de a felgyorsult kapitalista fejlődés kb. 1890-ig tudott munkát adni a szegényparasztoknak. Persze, válság addig is volt, a legnagyobb a 70-es évek közepén. A demográfiai robbanás is elkezdődött. Mindez azonban a 90-es évekig nem juttatta forrpontra az agrárkérdést. A munkát sehol sem talált paraszti tömegeket pedig csendesen felszívta a külföld, főleg Amerika. Az agrárkérdés a 90-es évektől volt napirenden. 1891-94 között agrárszocialista mozgalmak bontakoztak ki Békés, Csanád, Csongrád és Arad megye számos településén; Orosházán, Békéscsabán és Battonyán véres tüntetésekre került sor. Csongrád és Békés megye városaiban és falvaiban egymás után alakultak földmunkásegyletek, földet és politikai jogokat követelve az agrárproletariátus és a szegényparasztság számára, a legjelentősebb összetűzésre Hódmezővásárhelyen került sor, 1894-ben. A Viharsarokban élt a legnagyobb tömegű agrárproletár, akik a nagyarányú földmunkák, út-, vasút- és csatornaépítés megszűnésével kenyér nélkül maradtak; a termelési technika fejlődése pedig leszorította az aratási, cséplési időt és bért, ugyanakkor a nagybirtokosok pedig nöÉdesapánk, dr. Urbán Ernő születésének 90. évfordulója alkalmából fordulunk mindazokhoz, akiknek emléke van róla, akik ismerték, vagy valamilyen szervezetben együtt dolgoztak vele; segítsenek nekünk összegyűjteni és megőrizni hagyatékát, hogy mindazt, amit Isten általa és benne adott az Ő népének, áldásul legyen ma is, hogy az igaznak emlékezete gazdagítsa a hálaadást Urunk iránt. Október 3-án leszünk együtt a szentendrei evangélikus gyülekezet templomában, majd kötetlen beszélgetés mellett a gyülekezeti házban. Itt szeretnénk elhelyezni mindazt, ami reá emlékeztet. Kérjük a jelentkezést Gyurkáné Urbán Eszter (Bp. 1024. Margit krt. 29/b7. Vagy Magassy Sándorné Szentendre, Radnóti utca 1. Tel. 26/301-150 címén. A részletes programot még közzé tesszük. Az Urbán....~~ ............................................................................................................................................... lá nyok Jj r Hangverseny Ozdon Orgonahangversenyt rendeztek az ózdi evangélikus templomban, amely már hagyománynak számít az egyházközség életében. Ez alkalommal Thiering Etelka, a budapesti Deák téri evangélikus templom kántora, középiskolai nyelvtanár orgonáit. Az egybegyűlteket Tóth Melinda lelkipásztor köszöntötte, aki ennek során arról is szólt, hogy mit jelent a zene életünkben, mindennapjainkban. A hangverseny során Johann Kuhnau, Johann Gottfried Walter, Pikéthy Tibor, Sulyok Imre, Gárdonyi Zoltán, J.S. Bach művek hangzottak el. Nekem mindent, rögtön, ingyen! Nem könnyű az apró gyermekecskét, aki kezdetben mindent magáénak tekint, és bármi kívánságnak azonnali teljesítését követelné, fokozatosan ránevelni arra, hogy nem foroghat körülötte a világ, mert van, ami lehetetlen, vagy csak később teljesülhet, netán veszélyes - sőt nem is jó az, ha túl sok az óhajunk. Ajól értelmezett, józan szeretet tud nemet is mondani, éppen a gyerek érdekében, mert ha a szülő balgán „mindent” megad, azt is, amit nem kellene, akkor rosz- szul szereti „imádott” magzatát, aki aztán ennek a folytatását várja el a továbbiakban is, és fel van háborodva, ha szeszélyeit nem szolgálják ki, mégpedig gyorsan ám, mert ő nem tud várni! Középkorú, értelmiségi házaspár kétségbeesetten kér tanácsot szakembertől: mit tegyen, mert 15 éves fia egyre rosz- szabb modorban s egyre elképesztőbb igényekkel áll elő, s képtelen megérteni, hogy szülei sokkal kevesebbet keresnek, mint a fiú egyes osztálytársainak dúsgazdag apja-anyja. Ez a süvölvény korábban is gyakran követelődzőit, de nem ilyen arcátlanul. A nagyapja kemény szóval felelősségre vonta, s a nyegle, sértő válaszra meg is pofozta - és a kamasz azonnal s nagy erővel visszaütött! Használna itt, ha az apja állna ki vele ökölharcra, s kiütéssel győzne? - ami egyáltalán nem is olyan biztos... Ugyanakkor másfél évvel fiatalabb húgával nincs semmi baj, s mindkettővel együtt jártak templomba is. És most ez a szörnyűség - de mit lehet itt tenni? A pszichológus kérdései a „páciens” születési körülményeire is kiterjednek. Kiderül: a házaspár hosszú ideig gyermektelen volt, s már attól tartott, hogy ez így is marad. Annál nagyobb volt az örömük, amikor megérkezett ez a fiú. Mindkét oldalról agyonkényeztették, ajnározták a csemetét, lesték minden kívánságát, vagyis „túlszerették”, ami idővel önhitté és mohóvá tette. A kisgyermek ugyanis a közvetlen környezetétől kapott bánásmódból következtet arra (érzelmileg!), hogy magát jónak vagy rossznak, értékesnek vagy jelentéktelennek tartsa. (Vegyes is lehet a kép.) A ridegség, nemtörődömség, elismeréshiány akár súlyos ön/ebecsülést is okozhat, a szűnni nem akaró kényúrkép- zés pedig ezen áldatlan majomszeretet fokától függően erősen zavaró, sőt esetleg rendkívül ellenszenves elváró-fölé- nyes magatartást sugall, nyílt önzéssel, extra igényekkel, sértődékenységgel, öntúlértékeléssel. S amikor emiatt előbb- utóbb fejjel megy a falnak, akkor iszonyú a méltatlankodása „az emberek gonoszsága” miatt. A túladagolt „szeretet” nem segíti saját lábára állni, felnőtté válni azt, akire rázúdul, inkább szüleitől függővé teszi. Folyton támaszokat, mankót keres, s indokolatlan mértékű igényeket támaszt mindenkori környezetével szemben, vallási téren is. Másoknál könnyebben lesz káros szenvedélyek rabjává, felelőtlenné, vádaskodóvá. Ez a házasságát is tönkreteheti, szülőnek sem igen alkalmas, hiszen nem igazán érett és felnőtt, hacsak magába nem száll, és értő segítséget igénybe véve enyhít másokat is sújtó nyomorúságán. A nyers szeretetlenség romboló következményei ismertebbek, talán csak azt tudják kevesebben, hogy a gyermekkori szeretethiány elbizonytalanító árnyékot vethet a felnőtt korra is, főként ha nem tudatosodik, mert akkor az ember nem tudja, minek az áldozata. A könnyűnek nem mondható szembenézés hívő embereknek hamarabb sikerülhet Isten szere- tete jegyében, de az a veszély sem hallgatható el, hogy egy régi, megszilárdult tévbeállítottság a hitbe is belefurakod- hat, mint valami kullancs. (S ennek „érthetetlen” tüneteit démoninak is vehetik.) A vázolt esetben a szülők rádöbbentek, hogy ők követtek el hibát, amit őszinte igyekezettel s némi segítséggel sikerült is - legalább megközelítően - jóvá tenni. Ám nincs olyan ember, akiből olykor ne bukkanhatna elő a gyermeteg indulat, amely „toronyórát lánccal” szeretne, éspedig most, mindjárt... Dr. Bodrog Miklós Vidd Jézust az iskolába! Örömmel tudatjuk, hogy ebben az évben is folytatódhat a „ Vidd Jézust az iskolába! ” program. Eddig a különböző felekezetekből 684 önkéntes kapcsolódott be a munkába, segítségükkel már 1780 iskolát sikerült felkeresni. A felkeresett iskolák 83 %o-a fogadta el a csomagot, ami a Nemzeti Alaptantervnek megfelelő Oktatói segédletből, Lukács evangéliumából és az erre épülő Jézus élete című videofilmből áll. Ilyen formában II5.000 diákhoz jutott el az evangélium az elmúlt évben. A hátralévő mintegy 3000 iskola eléréséhez hívunk mindenkit, aki bekapcsolódna ennek a rendkívüli lehetőségnek a megvalósításába. A szükséges felkészítés 1998. október 10-én 10.00-17.00-ig lesz Budapesten. További információért és részletes felvilágosításért hívja a Timóteus Társaság irodáját: (06-l)-228-8078. Mindenkit szeretettel várunk! Timóteus Társaság „Laza” száz év távlatából az agrárszocialista mozgalmak vélték a feudális mellékszolgáltatásokat. Az agrárszocialista mozgalom jellegzetessége volt, hogy a 48-as emlékek elevenek voltak a viharsarki szegényparasztok körében, és beépültek a mozgalmukba. Az agrárproletariátus helyzetének könnyítését követelték a mozgalom résztvevői, a nagybirtokkal szemben paraszti, demokratikus jelszavakat hangoztattak, de nem voltak kifejezetten szocialisták. A kormány csak kíméletlen terrorral tudta letörni a viharsarki agrárszocialista mozgalmakat. A mozgalom második szakaszában, 1896-98 között a paraszti osztályharc területe szélesedett, tömegbázisa bővült, a birtokos parasztság egyes rétegei is csatlakoztak hozzá. Várkonyi István személyében hivatott vezetőre talált, és párttá szerveződött. A nyírségi földosztó kísérletek jelentették a mozgalom csúcspontját. Báró Bánffy Dezső kormánya csendőr-terrorral, Várkonyi bebörtönzésével, és az 1898-ban elfogadott törvénnyel felelt. Ez a törvény megfosztotta a sztrájkjogától a mezőgazdasági munkásokat, és méltán kapta a „rabszolgatörvény” gúnynevet. A nincstelen paraszti tömegek számára a rohamosan fejlődő magyar ipar sem biztosított elegendő munkalehetőséget, mert a sok munkáskezet foglalkoztató könnyűipar nálunk lassabban fejlődött, és fejlődése csak a századforduló után gyorsult fel. „Utórezgésként” az 1907-ben elfogadott, ún. Lex-Darányi a cselédséget is eltiltotta a sztrájktól, a gazdát nem hagyhatták el a szerződés lejárta előtt, a 18 éven aluli cselédekkel szemben pedig a testi fenyítést is engedélyezte a gazdának. *** Mindezekkel összefüggésben: egyházunk is krízishelyzetbe került, tekintettel arra, hogy a Viharsarokban kiemelten érdekelt volt az események alakulásában,_ hiszen ott élt híveink és gyülekezeteink tekintélyes része. A felvilágosodás, és annak teológiai változata, a racionalizmus áthatotta a művelteket, és egyház, hitvallások iránti közönyösséget terjesztett. De: a racionalista és liberális prédikációk az egyszerű híveket is lassan leszoktatták a hit igazságairól, hiszen Bibliát, dogmatikát, hitvallásokat az emberi ész kritikáján átszűrve tanították nekik. Az általános képen keveset változtatott az, hogy voltak „ortodox” prédikációk is, mert a hit elevensége, üdesége hiányzott ezekből is. A hit ébresztése, a személyes kegyesség erősítése helyett az „erkölcs nemesítését” és „közhasznú ismeretek közlését” kívánták nyújtani a lelkészek, „népszerű prédikációkban” - eltekintve a tiszteletreméltó kivételektől! Ám: az erkölcs mégsem nemesedett. A bomló feudalizmusban megerőtlenedett az egyházi élet is. A régi formák már nem voltak alkalmasak a szükséges, megújuló tartalom hordozására. A legnagyobb baj azonban az volt, hogy hiányzott a megújuló tartalom is! Egyházi életünk szervezetének vajúdása is ezekre az évtizedekre esett: a küri- archia és a hierarchia harca tartott, az egyházi vezetésben a feudális jelleg érvényesült. Az egyházfenntartó, dolgozó tömegek elidegenedését elsődlegesítette az egyházi vezetésből való kirekesztettsége is. A törpebirtokos - különösen pedig a birtok nélküli - parasztok a presbitériumokban sem kaptak helyet. Az egyházi tisztségekre történő választásnál az elsődleges szempont a vagyon (!) volt, és ez elnyomta a személyes odavalóságot: a hitet, rátermettséget, tehetséget, buzgó- ságot! Meglazult az egyházfegyelem. Az egyházi élet alapvető baja a hitélet vidékenkénti elhidegülése volt. A többi kórtünet részben egyenesen ebből következett, vagy ha nem, akkor a hitélet elevenségével lehetett volna segíteni rajta. A feudalizmus bomlása és a kapitalizmus kialakulása ilyen vajúdással is járt. A parasztság vallásos élete rétegenként és vidékenként más-más képet mutatott. A zsellérek egy részének vallásos rajongása, szektákba menekülése csak 48 után kezdődött, és igazán nagy méretet csak a századfordulóra ért el, amikor az agrárkérdés tűrhetetlen szorítása egy részüket az agrárszocialista mozgalomba vitte. Az evangélikus parasztság bizonyos része tehernek érezte egyházát, amely mindössze az iskolázatás terén nyújtott neki némi „ellenszolgáltatást”, valamint a keresztelés, esketés és temetés elvégzésével, de ezekért már stólát kellett fizetnie. Az egyház igehirdetése nem adott választ a paraszti rétegek szociális igazságot áhító várakozására! A hit melegségét, vigasztaló, megtartó erejét sokan és sokszor hiába keresték a prédikációkban! Az ún. kultúrprotestantizmus eszmekörében népkönyvtárakat, olvasóköröket, takarékmagtárakat, népbankokat, hitelszövetkezeteket, fogyasztási és értékesítési szövetkezeteket szervező, új mező- gazdasági és háziipari ismeretekre oktató lelkészek és tanítók tevékenysége sem elégítette ki igazán a szegényparaszti rétegeket. Ami a birtokos parasztságnak elég volt, az nekik kevés és lassú. Nekik gyors és radikális változásra volt szükségük, hogy létüket biztosítsák. A törpebirtokosok szintén gyors és gyökeres változást vártak, mert ők meg az agrárprole- tárrá-süllyedéstől féltek. Az osztályrend szilárdsága először vallási lázadás lehetőségét kínálta számukra, azután a század végén sokukat az agrárszocialista mozgalomba sodorta, majd ennek hatósági visszaszorítása után újra a vallásban leltek vigasztalást e rétegek, kivándoroltak, vagy csendben alkalmazkodtak a körülményekhez. Az áthatás vallási és szocialisztikus pártprogramok, szervezkedések között kölcsönös volt; az ideológiák sokszor összekeveredtek az emberek fejében. Nemcsak a hívő, paraszti közösségekből vezetett az út az agrárszocialista mozgalmak különböző irányzataihoz, hanem - azok letörése után - vissza is, a hívő, paraszti közösségekbe, vagy a szektákba. A szektákból is volt visszafelé, a hívő, paraszti közösségekbe mozgás. A 90-es évek második felében az agrár- szocialista mozgalmak az ateizmus és az egyházellenség felé tolódtak el. Az agrárszocialisták tömegesen lettek feleke- zetnélküliekké, különösen azután, hogy az általános vallásszabadságról szóló, 1895: 43.tc. - bizonyos korlátozásokkal - a felekezetnélküliséget is megengedte. Ez: tiltakozás, és az egyházi adó terhétől való szabadulás kísérlete volt. *** „Laza” száz év távlatából az események és összefüggések arra figyelmeztetik a jelenben élő egyházat, hogy a megváltozott körülmények között sem „rázhatja le” magáról az agrárkérdést, mert küldetése a mezőgazdaságban élőket és dolgozókat is változatlanul „befogja”! B.B.
