Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-08-30 / 35. szám
Evangélikus Élet 1998. AUGUSZTUS 30. 3.oldal Folytatás az első oldalról A püspök igehirdetését Jn 3,30 verse alapján mondta. Keresztelő János szava hangzott: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. ” A Krisztusban való összetartozás munkásai lesztek. így is mondhatnánk: valakié lettetek! Mégis az ige szava ezt mondja: Krisztusnak kell növekednie, nektek pedig kisebbé lenni. Az a Keresztelő János, aki ezt mondta, azt hirdette: Térjetek meg! - és hozzátette, a fejsze már a fák gyökerére vettetett. ítéletet hirdetett. Igazmondó volt, Heródes- nek is szemébe mondta a házasságtörés bűnét, fejét vették érte. Próféta volt, de nem a Messiás. Jézus is a megtérést hirdette - és ez ma is aktuális. De Jézus nem fenyegetett a fejszével. O simogatott, magához hívogatott. Kit kell hirdetnünk? János vagy Jézust? Bizony gyakran törvényt prédikálunk az evangélium helyett. Pedig bizonyos, hogy Jézusban van igazságunk, a gyülekezeti szolgálatban ezért kell evangélizál- nunk, Krisztust hirdetnünk, akaratát teljesítenünk és nem Jánost. Az igazság mellett a szeretet a nagyobb. Egymást is kell gazdagítanunk és velünk imádkozik a gyülekezet is, hogy az evangélium szolgálatában éljük életünket. ' A gyülekezetnek ez a melléjük állása nyilvánul meg a fiatal Somogyi Zoltán énekes köszöntésében és abban is, hogy több százan vállalták Jézus közösségét az úrvacsorában, hogy így legyenek a felavatottakkal is közösségben. Az ünnepi alkalmat megragadva a gyülekezet kérte püspökét arra is, hogy a templomAz úrvacsora közösségében mindnyájan egyek voltak... ban elhelyezett nemzeti zászló felett mondjon áldást. Az már megszokottá vált, hogy ilyen alkalmak után nem oszlik szét azonnal a gyülekezet. Lelkészek, családok, gyülekezeti tagok, vendégek jókívánságaikkal körülveszik a fiatal indulókat. így volt ez a nyáron minden olyan helyen, ahol avatáson vettünk részt. Pestszentlőrincen és Budavárban, Tótkomlóson és Pápán vagy Celldömöl- kön. Mindenütt öröm volt látni, hogy menynyire érdeklődtek a gyülekezeti tagok. A püspöknek vagy a teológia küldötteinek még itt is akad feladat. Kérdeznek és tudni akarják, hogyan folyik egyházunk élete az országban, mennyien készülnek az egyetemen a lelkészi pályára. Néha egy kis konferenciával felérnek ezek a beszélgetések, tudósítások. Ezért írtam le írásom elején, hogy felkerekedik egy-egy vidék evangélikus népe és jól esik a találkozás, a hitben és főleg a közösségben való megerősödés. Mert ilyenkor látszik meg az, hogy lehetnek különböző gondolatok, nézetek az egyházban, de mégis egy egyház, egy közösség vagyunk Krisztusban és drága nekünk ez az örökség. Reményünk lehet, hogy ezt a közösséget fogják ápolni azok a fiatal szolgatársaink is, akiket most bocsátunk ki, ordinálunk a szolgálatra. T. Egy magyar evangélikus Texasban A munkámmal kapcsolatban sokat utazom, Ázsiától Amerikáig, Finnországtól Mexikóig számos országban jártam már. Amikor az idő engedte, hivatalos munkám elvégzése után igyekeztem megismerni az adott országot, az embereket és szokásaikat. Szívesen látogattam múzeumokat, nézegettem épületeket kívülről- belülről, próbáltam megfigyelni, hogyan élnek mások, miről beszélgetnek, mit esznek és isznak. A mindennapi élet természetes velejárója a vallásgyakorlás, ami az adott ország politikai rendszerétől függően nyíltan vagy titokban, négy fal között zajlik. Az Egyesült Államokban nagyon sok templom van, azonban sok az olyan kis gyülekezet, amelyiknek nincs temploma, és iskolában vagy más üres termekben tartanak istentiszteletet, majd később felépítik imaházukat vagy templomukat. Ugyanakkor hatalmas, több ezer embert befogadó, stadionméretű termekből az egész országot behálózó televízióállomások sugároznak istentiszteleteket, s így kialakult egy különleges szolgálat, az úgynevezett tele-evangélizáció. Ez az igehirdetési forma hozzám soha nem tudott közel jutni, mert hiányzik a természetes emberi kapcsolat, és néhány igehirdető - számomra riasztó módon - színészi képességeit csillogtatva eltereli a figyelmet Jézus emberekhez szóló tanításáról. A texasi Houston egyik elővárosában, a 45000 lakosú Kingwoodban élünk. Amikor ideköltöztünk, felütöttem a telefonkönyvet, hogy gyülekezetei keressek magamnak és családomnak. 45 címet találtam (2 lutheránus, 2 anglikán, 3 pres- biteriáüus, 5 metodista, 11 baptista, 1 katolikus, valamint 21 olyan, amely feleke- zethez nem tartozik.) Felkerestem, s családommal együtt néhányszor elmentem a hozzánk közel lévő evangélikus templomba, amely egészen más, mint a nálunk lévők; itt nincs torony, s a harang sem szól vasárnap reggel. A hívek részéről mindjárt az első alkalommal szokatlanul meleg fogadtatásban részesültem, ugyanis az offertórium ideje alatt a lelkész felkért mindenkit, hogy üdvözölje a körülötte lévőket, különösen az újonnan érkezetteket. Ez minden istentiszteletem megtörténik, ami feltétlenül közelebb hozza egymáshoz az embereket. Az istentisztelet befejezése után a lelkész megy ki először, és a bejáratnál kézfogással is üdvözli a híveket, néven szólítva legtöbbjüket. Az offertóriumot szinte mindenki csekkel adja, így az első alkalom után egy üdvözlő-köszönő levelet kaptam a lelkésztől, tekintettel arra, hogy a csekken minden adatom szerepelt. Ezek után telefonon felhívtam és bemutatkoztam, megemlítve, hogy édesapám evangélikus lelkész Magyarországon, és szeretném, ha gyermekeim bekapcsolódhatnának a konfirmációs oktatásba. Ettől kezdve mint vendég kezdtünk járni a Christ the King nevű evangélikus templomba. Előkészítő leendő egyháztagoknak Ebben a gyülekezetben rendszeresen indítanak egy bibliaóraszerű sorozatot, ahová azokat hívják meg, akik valamilyen módon jelét adták, hogy szívesen látogatják az istentiszteleteket, s minden valószínűség szerint egyháztagok szeretnének lenni. Egy ilyen meghívót kaptunk mi is, s elkezdtük a tíz hetes Visions and Values (Nézetek és értékek) elnevezésű tanfolyamot, melyet egy olyan házaspár vezetett, amelyik már régóta tagja a gyülekezetnek. Az első alkalommal a gyülekezet egyik állandó tisztségviselője köszöntött bennünket. Mindenki kapott egy nevével ellátott kitűzőt, hogy egyszerűbb legyen az azonosítás. Minden alkalommal előre megkaptuk az előadás témájának leírását, s egy Bibliát is adtak a második előadás alkalmával. A témák a következők: - Jézusban hinni; A mi üdvösségünk; A hallatlan kegyelem; Megigazulás és kegyelem; Reményünk a szellemi fejlődésben; Kapcsolatok építése a szeretet jegyében; Imádság; Urunk, taníts bennünket imádkozni; A gyülekezet támogatása a szellemi ajándékok megnyilvánulásában. Az összejöveteleken mindenki kérdezhetett, a beszélgetések vezetői is érdeklődtek a mi tapasztalatainkról, érzéseinkről és véleményünkről. Lévén egyedül, aki Európából származtam, beszámoltam a magyarországi szokásokról, az itthoni emberi kapcsolatokról. Ezeket a vasárnapi tanfolyamokat a gyülekezet lelkészének két esti bibliaórája követte, ahol az addig elhangzottak mélyebb teológiai magyarázatát kaptuk. Itt is kötetlenül beszélgethettünk. Mindenki megkapta Luther Márton Kiskátéját, majd a lelkész egy kérdőíven kérte válaszainkat arra a kérdéskörre, melynek összefoglaló címe: Hitem Jézus Krisztusban. Ezenkívül egy pár soros nyilatkozat aláírását is kérte, amelyben kinyilvánítottuk, hogy ha tagok leszünk, anyagilag és szellemileg segítjük a Christ the King gyülekezetét. (A gyülekezet anyagi helyzete egyértelműen a hívek adakozásának függvénye.) Az anyagi hozzájárulás ösz- szege nincs meghatározva, mindenesetre a lelkész elmondta: „Eddig mindig volt a fejem felett fedél, nem éheztem sem én, sem a családom, és mindig fel tudtam öltözködni.” Ezután következett az ünnepélyes egyháztaggá fogadás, a vasárnap délelőtti . istentiszteleten. Mindannyian kimentünk az oltár elé, ahol a lelkész megáldott bennünket, közösen imádkoztunk, majd egyenként, nevünkön szólítva bemutatott a gyülekezetnek. Mindenki megtapsolt bennünket (egyébként az itteni templomokban gyakrabban hangzik fel taps és nevetés, a kapcsolatok és a szokások sokkal közvetlenebbek, szinte klubhangulat érződik - néha az istentiszteleteken is.) Ettől kezdve hivatalosan is egyháztagja lettünk a gyülekezetnek. (folytatás a következő számban.) ifj. Mátis István Dr. Bálint Zoltán missziói kőrútjának terve (augusztus-szeptember) 30. vasárnap - Óbuda 31. hétfő - Nagytarcsa 1. kedd - Budavár 2. szerda - Vanyarc Az első 110 év 3. csütörtök - Lelkészi Csendesnap - Ev. Teológia este - Zugló 4. péntek - Deák téri Gimnázium, este - Cinkota 5. szombat - Pécel 6. vasárnap - Irsa Evangélikus missziótörténet Pápua Új-Guineán 2. rész Ha a most következő történeteket három szóban összefoglalnám, ez a három szó a Hit,, Bizalom. Kitartás lenne. Út a szigetekre 1890-re öt új német misszionárius érkezett, s a munkát kiterjesztették a Tami-szige- tekre is. A tamik hajózó, kereskedő népek voltak. A remények, melyek szerint a kereskedelmi utak láncszemein keresztül kezdődhet az evangélium terjesztése, úgy tűnt, valóra válnak. A tengerparton fekvő kis állomáson - Simbangon - azonban a tarthatatlanná vált egészségügyi helyzet arra kényszerítette Flierl-éket, hogy másik telephely után nézzenek. Flierl hosszú távú terveiben egy hegyek között felállított telephely szerepelt, mely az első lépés lenne az ott élő Kote nép felé. Az első felfedező út során maga a törzsfonök volt Flierl vezetője, aki bíztatta, hogy minél előbb térjen vissza vasszerszámokkal, s akkor emberei megépítik számukra a házat a hegygerincen. Igaz, a tulajdonviszonyok még mindig teljes mértékben átláthatatlanok voltak, az építkezés meghívás alapján elkezdődött. 1892 végén Flierl és családja beköltözhetett a hegyen épült új állomásra. Immár 6 év telt el a missziói munka kezdete óta, de Pápua Uj-Guineán még egyetlen ember sem keresztelkedett meg. A bajor igazgatótanács nem volt igazán elégedett, több látható eredményt sürgettek. „Nagy türelemre és hitre van mindannyiunknak szükségünk, különös tekintettel a viszonylag sikeres kezdeti időszakra ” - írták haza a bizakodó misszionáriusok, s töretlenül folytatták a missziós központok láncolatának építését. Azok a fiatalemberek, akik velük éltek az állomásokon, vitték visz- sza falujukba az „új életmód”-ról tanultakat. A tevékenység bővülésével már nemcsak lelkészeket, evangélistákat, hanem egészségügyi és műszaki szakembereket is küldött a bajor egyház Pápua Új-Guineába. 1899-et írunk, s még mindig nem történt egyetlen keresztelés sem! Még nem sikerült igazi kapcsolatot találni a bennszülöttekkel, világos bepillantást nyerni törzsi hitükbe. Nem ismerték még fel tradicionális vallási életük mélységeit, nem tudták átlátni a tabuk, átkok, rontások áthatolhatatlan szövevényét, a rettegés és megkötözött- ség gyökerét. Tizenhárom év - kézzel fogható eredmény nélkül. Érdemes ezt folytatni egyáltalán? Igen: hit, bizalom, kitartás - mindhárom erős volt bennük. Merészen hitték, hogy Isten munkálkodik, s egy napon beérik a gyümölcs, melyért oly sokat fáradoztak, mégha talán nem is mindannyian örülhetnek már neki. Vajon eljön ez a nap? Erről szól majd missziótörténeti sorozatunk következő része. Bálintné Kis Beáta Tantestületi kirándulás Görögországba A négy évvel ezelőtt újra indított aszódi evangélikus gimnáziumunkban idén került sor az első érettségire. A gimnázium tanári kara a sikeres vizsgák és tanévzárást követően július első két hetében tanulmányi kirándulásra indult. Az útvonal: Erdély, Bulgária, Törökország és Görögország volt. A tanárok és házastársaik mellett erdélyi egyetemisták és tanárok is részt vettek a gyönyörű tájakon, városokon és nevezetes emlékhelyeken át vezető, közel hatezer kilométeres úton. Nehéz lenne egy újságcikk keretében mindarról a sok élményről, látnivalóról beszámolni, amiben részünk lehetett, ezért csak a számomra legemlékezetesebbeket idézem fel. Miután megtekintettük a bánffyhunyadi református templomot, Kolozsvárott a Szent Mihály templomot és Mátyás király szülőházát, sétáltunk Brassó gyönyörű óvárosában. Egy rövid városnézés erejéig láthattuk Bukarest gigantomániáról tanúskodó betonrengetegét, majd Várnát és Neszebárt érintve végighaladtunk a Fekete-tenger nyugati partján. Ezután érkeztünk meg Isztambulba, ahol a rengeteg török ill. mohamedán nevezetesség mellett mindannyiunkat lenyűgözött a keresztyénség közel ezer Az Akropolisz madártávlatból A Szentháromság kolostor esztendőn át legnagyobb és legimpozánsabb temploma, az Aja Szófia. A keresztyén építészet eme remekét igaz, hogy a középkor alkonyán átalakították mohamedán mecsetté, s ma már csak mint múzeum funkcionál, mégis felejthetetlenek maradnak a bazilika még meglévő mozaikjai, a boltívek és a hatalmas kupola. A rómaiak méltán nevezték Konstantinápolyi a Városok Királynőjének. Az óváros mecseteinek és a szultán palotájának sziluettjében gyönyörködhettünk arról a sétahajóról, mellyel az Arany- szarv-öbölből indulva, a kontinensünket Ázsiával összekötő Európa függőhíd alatt elhajóztunk egészen a Boszporuszig. Másnap megálltunk Rodostóban a száműzött II. Rákóczi Ferenc és írnokának, Mikes Kelemennek szépen felújított emlékházánál. Görögországban Pál apostol nyomába szegődve jártunk Philippiben, Thesszalonikiban, Korin- thoszban és Athénban. Vannak, akik esetleg egy- egy ókori város romkertjében sétálva arra gondolnak, ugyan mi látnivaló van az ott található köveken, fal- és templommaradványokon, olykor derékba tört oszlopokon? Önmagában nézve valóban nem sok, a hely szelleme mégis megragadja a látogatót, hiszen a rekonstrukciós vázlatok, térképek és ismertetők segítségével jól elképzelhető: hol és hogyan élhettek egykor az itt lakók. Az ókori görög kultúra egyéb szenthelyei és városai, mint például Mükéné, Delfi, Olimpia, a legnagyobb és egyben máig legjobb állapotban megmaradt epidauroszi színház, Apollón forrása, és az Akropolisz hasonló impozáns és egyedülálló látványt jelentettek a csoport minden tagjának. Egész más tankönyvekből képek és illusztrációk segítségével megtanulni a mükénéi, dór és görög építészet alapelemeit, mint valóságban látni például az Oroszlános kaput, Apollón jósdáját, a Parthenont, az Erechtheiont a Kariatidákkal, vagy sétálni az Areopágoszon. Ugyanígy lenyűgözött mindannyiunkat Thesszáliában a Kalambaka - medencében található, a geológusok szerint 50 millió évvel ezelőtt képződött sziklák látványa, melyek tetejére a középkorban kolostor-együttes épült: a Meteorák. Amint azt az elnevezés is tükrözi („ta meteóra inonasztiria”, vagyis „kolostorok a levegőben”), a sziklacsúcsokra épített kolostorok között sétálva az embernek valóban olyan érzése támad, hogy a föld és az ég közötti szférában jár. Túráztunk az Olümposzra, fürödtünk az Égéi - tenger türkizkék vizében, kipróbáltuk a görög konyha ételkülönlegességeit, és hazafelé megcsodáltuk a gyönyörű Rilai kolostort és Vajdahunyad várát... Befejezésül szeretnék köszönetét mondani dr. Roncz Béla igazgató úrnak, az út szervezőjének és irányítójának, valamint azoknak a szaktanároknak, akik történelmi, földrajzi, művészettörténeti és teológiai kiselőadásaikkal tették még teljesebbé és élvezetesebbé a látottakat. Blázy Árpádné
