Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-08-09 / 32. szám
4.oldal 1998. AUGUSZTUS 9. Evangélikus Élet r ( r Uj püspök az evangélikus egyház élén Pápua Uj-Guineában Dr. Hermann von Loewenich bajor püspök köszönti az újonnan beiktatott püspököt, dr. Wesley Kigasungot és helyettesét 1998. május 3-án iktatták be hivatalába Dr. Wesley Kigasung-ot, a Pápua Új-Gui- neai Evangélikus Egyház újonnan megválasztott püspökét. A jelentős eseményre Lae város stadionjában került sor a tervezetthez képest két órás csúszással a kora reggeli hatalmas eső miatt. Az iktatásra az ország és a világ számos részéből érkeztek vendégek, s remélem a mellékelt képek jól érzékeltetik a különböző kultúrák találkozásának hangulatát. Néhány héttel az iktatás után riportot készítettem dr. Kigasunggal elképzeléseiről. A beszélgetés kivonatát szeretném megosztani az Evangélikus Elet olvasóival. Kérdés: Először is gratulálni szeretnék Önnek püspökké választása alkalmából és kívánom, hogy Urunk áldása legyen szolgálatán. Mivel a magyar evangélikusok keveset tudnak a Pápua Új-Guinea-i egyházról, azt szeretném kérni, hogy elsőként mutassa be önmagát, eddigi szolgálati területét. Dr Wesley Kigasung: Köszönöm, hogy bemutathatom magamat, és itt szeretném megköszönni a Magyar Evangélikus Egyház jókívánságait is. Én a családomban már a harmadik generációhoz tartozó evangélikus keresztyén vagyok. Nagyapám a falumban megalapított gyülekezet egyik első vezetője volt. Édesapám evangélista, majd lelkész volt, szorosan együtt dolgozott az akkori misszionáriusokkal, s így igazi missziói környezetben nőttem fel. Nyolcán vagyunk testvérek, én a második vagyok az öt fiú és három lány között. 1975-ben avattak lelkésszé a Martin Luther lelkészképző elvégzése után. Ezt követően három évet tanultam még az egyetemen történelmet. Életem következő két évét egy eldugott kis faluban töltöttem lelkészként, és nagyon jól éreztem magam ismét missziói munkában. Nem maradhattam ott sokáig, mert felkértek, hogy téijek vissza a szemináriumba tanítani. Két év tanítás után külföldi ösztöndíjat kaptam. Másfél évet töltöttem Németországban, majd öt évre az Egyesült Államokba mentem, ahol a Chicagóban töltött rövid idő alatt, 1984- től 89-ig megszereztem a teológiai doktori fokozatot. 1989-től 91-ig teológiai szemináriumunk tanára, majd 1997-ig vezetője voltam, amikoris a püspökválasztásra tekintettel a tisztemet utódomnak adtam át. Kérdés: A személyes bemutatkozást követően térjünk a legáltalánosabb kérdésre. Milyen nagy a Pápua Új-Guineai Evangélikus Egyház, hány tagja van és földrajzilag hogy helyezkedik el? Van-e komoly területi átfedés más egyházakkal? W.K.: A német misszionáriusok 1886- ban Új-Guinea szigetének észak-keleti részén kezdték meg szolgálatukat. Ezért az egyház is ezen a vidéken született meg először. Mára azonban már az ország szinte minden területén találhatók evangélikusok, ha nem is mindenütt nagy számban. A statisztikai adatok szerint a lutheránusok száma ma 815 ezer. Kérdés: Az egyház alapvető feladata az evangélium hirdetése. A PNG Evangélikus Egyház azonban ezen felül igen aktív az oktatásban, az egészségügyi szolgáltatások és a fejlesztési programok területén is. Hallhatnánk ezekről részletesebben? W.K.: Valóban igaz, hogy fö feladatunk, ahogy azt egyházi törvényünk is kimondja, az evangélium hirdetése. Az, hogy más területeken is aktívak vagyunk, egyszerűen annak a következménye, hogy szeretnénk ugyanazt a munkát végezni, amit Urunk, Jézus Krisztus végzett ezen a Földön. O nemcsak igét hirdetett, hanem gyógyított, tanított és fizikai szükségleteikben is segítette az embereket. Ezért nekünk is kell folytatnunk az általa elkezdett tevékenységeket. Vannak akik megkérdőjelezik ezen tevékenységünket, mondván, hogy ezeknek állami feladatoknak kell lenniük. Mi úgy gondoljuk, hogy az egyházi iskolák, az egyházi kórházak és egészségügyi központok olyan többletet tudnak nyújtani a diákoknak és a betegeknek ezáltal, hogy nemcsak a testi, hanem a lelki tényezőket is figyelembe veszik, amelyektől nem szabad megfosztani azokat, akik erre igényt tartanak. Szeretnénk kifejezni azt, hogy tudjuk, hogy testünket, fizikai környezetünket is Isten bízta ránk, így azok gondozása, megóvása is Istentől kapott feladatunk. Kérdés: Nem szeretném az olvasókat statisztikai adatokkal untatni, úgy gondolom azonban, hogy a magyar olvasóknak érdekes lesz megtudni, hogy milyen nagyságrendűek ezek a feladatok. W.K.: Három nagy kórházunkon kívül számos kis egészségügyi központot üzemeltetünk. Négy középiskolánk és soksok általános iskolánk sok helyen az egyedüli lehetőség a tanulásra. A fejlesztési programok legrégebbike a mezőgazdasági program, de jelentős a vízellátás és a függőhidak építése is. Ezen programok azért is nagyon fontosak, mert ezeken keresztül kerülünk igazán gyakorlati, hétköznapi kapcsolatba azokkal, akiket egyébként csak ünneplőbe öltözötten láthatunk a templomban. Kérdés: Európai fülünknek igen érdekesen hangzik, hogy egyetlen egyházon belül több mint háromszáz teljesen különböző nyelvet beszélnek a hívek. Hogyan lehetséges egyáltalán ennyi különböző kultúrával rendelkező embercsoportot összetartani? W.K.: Ez számomra is lenyűgöző tapasztalat. Az egység kialakításában óriási szerepe volt a misszionáriusoknak, akik a nyelvek leírásával, néhány nagyobb törzs nyelvének elterjesztésével jelentősen hozzájárultak az egység kialakításához. A pidzsin és az angol nyelv elterjedése szintén segítette ezt a folyamatot. Kérdés: Amennyire én látom, az evangélikusok többsége jelentős változásokat remél az Ön püspökké választását követően. Melyek azok a változások, amelyeket reálisan remélhetünk? W.K.: Vannak dolgok, amelyekről gondolkodom. Lényegesnek tartom azonban kijelenteni, amit már sokaknak elmondtam, ahogy nem varázspálcával a kezemben érkeztem a püspöki hivatalba. Egyetlen kézmozdulattal nem tudom a dolgokat megváltoztatni. Istentől kapott képességeimet szeretném a lehető legjobban hasznosítani, ugyanakkor elismerem, hogy mások is vannak ebben az egyházban, akiket Isten különböző képességekkel ajándékozott meg. A legfontosabbnak azt tartom, hogy arra koncentráljunk, amiért ez az egyház létezik, ami az alapvető megbízatásunk: az evangélium hirdetése. Szeretném, ha ismét nagy hangsúly kerülne a lelki tényezőkre, ha egyházunk ismét az igét állítaná a középpontba. A Lutheránus Világszövetség tavalyi nagygyűlésével összhangban a lelki fejlődést, a Jézusról való bizonyságtétel szükségességét szeretném hangsúlyozni. Tudom, hogy nagy elvárások vannak megválasztásommal kapcsolatban. Én az egyik nagyon fontos feladatomnak a békéltetés szolgálat, a megbékélést, az egyház újraépítését tartom. El kell ismernünk, hogy voltak problémák a múltban, amelyeknek máig húzódó hatásai vannak. Ezen problémák megoldásának kulcsa nem az én kezemben van, hanem a gyülekezetek kezében. Azt tartom feladatomnak, hogy segítsek a gyülekezeteknek, hogy ő maguk találják meg a megoldást a problémákra. Ezen folyamatban az együtt dolgozás a kulcsszó, az egymással és a külföldi partner egyházakkal való együtt munkálkodás. Egy másik célom, hogy visszaadjam a püspöki hivatalnak a lelki vezető szerepét. Nem szeretem, ha a püspöki hivatalt pénzügyi ellátóközpontnak tekintik, s ezért jönnek ide lelkészek és gyülekezeti vezetők. Kérdés: Az Ön megválasztása egybeesik a Pápua Új-Guineai Evangélikus Egyház történetében egyedülálló, hatalmas változással, amikor is az összes külföldi partneregyház visszavonul korábbi missziói egyházi pozíciójából és megpróbál egyenrangú partneri kapcsolatot kialakítani. Ugyanekkor jelentősen csökken a külföldi egyházak által folyósított pénzügyi támogatás összege. Úgy gondolja, hogy az ön egyháza készen van arra, hogy pénzügyileg is és lelkileg is valóban független, saját lábán megálló egyház legyen? W.K.: Sokan feltették és fel is fogják Az új püspök szülőfalujából származó táncosok hagyományos módon köszöntik az ünneplő sokaságot még tenni - jogosan - ezt a kérdést. És sokan soraink közül azt válaszolják, hogy ez a függetlenség még túl korai. Én úgy gondolom, hogy ha nemmel válaszolunk erre a kérdésre, akkor az még hosszú időre másoktól való függőségre ítélhet minket. Az eddigi függőség már bebizonyította, hogy ha mindig másokra támaszkodunk, az nem ösztönöz minket kreativitásra, arra, hogy kiaknázzuk saját lehetőségeinket, képességeinket. Tudjuk, hogy sok kihasználatlan lehetőség vesz minket körül. S az egyedüli út arra, hogy megtanuljuk ezeket kihasználni az, ha a régi függőségi szálakat elvágjuk, még akkor is, ha ez alkalmanként fájdalmas. A kisgyermek is megüti magát, amikor járni tanul, mégis engedjük neki, hogy egyedül botorkáljon. Mi talán máris túl sokáig vettük igénybe a „nagyobb testvérek”, a partner egyházak támogatását, s ez megakadályozott abban, hogy kényszerítve legyünk saját erőforrásaink kiaknázására. Kérdés: Utolsó kérdésem talán inkább csak gondolati játék, mégis szeretném tudni mit gondol püspök úr a meglévő kimondottan európai intézményi és fizikai infrastruktúra fenntarthatóságáról a sokkal nagyobb függetlenséggel rendelkező egyház keretén belül? Szükség van- e egyáltalán ezek fenntartására, vagy inkább arra lenne szükség, hogy a Pápua Új-Guinea-i keresztyének maguknak dolgozzák ki az európaitól talán sokban különböző, kimondottan melanéziai formájú keresztyén egyházat? W.K.: Ezt nagyon fontos és érdekes kérdésnek tartom. A valóban helyi egyházak kialakítása része volt az eredeti missziói teológiának is. Sajnos a szándék ellenére érvényesült az a természetes folyamat, hogy a helyi egyházak nem a helyi specialitásokat tükrözték, hanem lemásolták az alapító egyházak formáit, jellemzőit. Mi szeretnénk olyan helyi egyházat építeni, ami élő, működő Pápua Új-Guinea-i egyház, amiben ötleteket átvehetünk más egyházaktól, de amelynek struktúrája, formái annyira helyiek, hogy tagjai abban nem idegennek érzik magukat, hanem azt valóban sajátjuknak tekintik. B.Z.: Az utolsó mondatokban vázolt program egy életre szóló feladat lehet. Kívánom, hogy Urunk adjon Önnek és az egyház vezetőinek felülről való bölcsességet ahhoz, hogy felépüljön az a Pápua Új-Guineai egyház, melynek élő hitű tagjai teljes szívükkel, egy akarattal szolgálják megváltó Urunkat, Jézus Krisztust. Jézus embermentő hatalma Evangélizációs és missziói nap Nyáregyházán, 1998. június 27. Közelített a kitűzött időpont: régóta lehetett tudni, hogy június utolsó szombatján különleges alkalom lesz Nyáregyházán. Június 21-én pedig az igehirdetés alapigéje Lk 14,15-24 alapján a nagy vacsora példázata volt, ahol egy titokzatos úr vendégeket hívott lakomájára. Ezeknek megfelelően e napon a szószéken álló rabszolga, akit ura a meghívások átadásával bízott meg, 'alászállt' a szószékről, és egy különös meghívót osztogatott: Mint látható, többszörösen is furcsa ez a meghívó. Két helyszín, két időpont, szokatlan felszolgálás? Valójában azonban mégiscsak természetes. Hiszen Urunk nem egyszerűen egy egyházi alkalomra hív, nem egyszerűen egy földi színtéren történő eseményre vár, hanem természetes, hogy az ő lakomája végső soron Isten országát és az örökkévalóságot célozza meg! Ennek megfelelően lelki táplálékaink is annak szolgálatában állnak, hogy az örök életre vezető hitre eljuthassunk. Bár szolgálatomat érintő gyülekezeteinkben mindenki hangsúlyozottan személyre szóló meghívót kapott kézhez, szomorú, hogy Jézus példázatának megdöbbentő fordulata, miszerint a meghívottak kimentik magukat, ismét bekövetkezett - a sok ígérgető ellenére mindössze négyen voltak jelen ezen a nyáregyházi lakmározáson. Kifogásaink természetesen most is voltak, ahogyan a példázatbelieknek is - de vajon Jézus előtt is megállják-e helyüket ezek az indokok?! Nyilvánvaló, hogy egy egész napos programot kitöltő alkalomról nem lehet pár sorban számot adni. Ezért elnézést kell kémem a Kedves Olvasótól, ha arra számított, hogy e cikk olvasása által hű képet kap. Inkább csak ízelítővel szolgálhatok. Beköszöntőt a szervező, Dr. Megyeriné Takács Mária, újlengyeli református testvérünk mondott, aki fáradságot nem sajnálva munkálkodott azon, hogy ez a nap mindenki számára Jézus Krisztussal való találkozássá lehessen. Talán vannak, akik csodálkoznak: nem evangélikus egyházunk szervezte ezt az alkalmat? Ám aki megfigyelte a helyszínt, az észrevehette, hogy az igehirdetések a reformátusokkal közös templomban hangzottak - ezért is érthető a kapcsolat, és végképp azért, mert Isten igéje nincs felekezeti határokhoz kötve. Természetesen a 'házigazda lelkész', Adámi László is csatlakozott a köszöntő szavakhoz, majd imádsággal nyitogatta szívünket az igehirdetésekre. Igen, az igehirdetésekre. Mert kettőt is hallhattunk a délelőtt folyamán - a harmadik pedig az úrvacsorái alkalom volt a nap lezárásául. Missziói naphoz illő módon a 'vezérelv' ez volt: „Kérjétek az aratás Urát”! (Mt 9,38.) Ez persze az ostor csattanója volt, az igehirdetések megoszlottak Mt 9,35-38 versein. Ám annak érdekében, hogy ne veszítsük szem elől az egészet, ITTZÉS ISTVÁN, az Érdi Evangélikus Gyülekezet lelkésze mind a 4 verset felolvasta igehirdetése előtt, melynek címe: Jézus Isten igényével lép föl az „egyházi helyeken”! Mindenekelőtt kiemelte, hogy az a hit, amely nem Isten ígéretein alapszik, valójában nem hit, hanem hiedelem. Sajnos sokan a maguk képére szeretnék formálni Istent, holott mindez fordítva van. Az igazi hit nem azért vár és remél valamit, mert nagyon szeretné, ha megvalósulna, hanem mert Isten ígéretet tett rá. Jézus nem az emberek vágyát követi, hanem Isten ígéreteit. Éppen ezért isteni hatalommal szól, isteni igénnyel lép fel - ha kell, a hivatalos egyházi vezetéssel szemben is. (Annakidején és ma egyaránt.) Ez az isteni igény követel magának engedelmességet Jézus szava iránt. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez a hatalom valamiféle despotikus, diktatórikus követelés, érdemes odafigyelni a következő vers alapján felhangzó igehirdetésre is, melyben Asztalos Zoltán, a Bibliaszövetség elnöke tolmácsolta Urunk szavát: Jézus szánva szereti az elgyötört embert! címmel. Hiszen itt épp arról van szó, hogy Jézus szánja az elgyötört sokaságot, mely pásztor nélkül van. Természetesen megelevenedik előttünk a Jó Pásztor képe is, Akinek vezetésére annyira szükségünk van. A két igehirdetés között az irsai énekkar műsorát élvezhettük Bárdossy Tibomé vezényletével, majd ebéd előtt Dr. Megyeriné Takács Mária személyes bizonyságtételét hallgathattuk meg arról, hogyan ismerte meg egyre jobban Jézus Krisztust. Az ebédszünetben a Nyáry Pál Általános Iskola fogadta a megjelenteket - ám testi táplálékaink mellett ez idő alatt is nyitva állt a lelki táplálék kapuja: iratterjesztés könyvei és kazettái várták az éhségüket csillapítani vágyókat. Szintén az iskola adott helyet a délutáni megbeszélésnek, ahol a hallott igehirdetéseket igyekeztünk megemészteni-megbeszélni öt csoportra oszolva. Saját csoportomban a hatalom mibenlétét, érvényesítési módját próbáltuk meg körüljárni, majd természetesen külön megvizsgálva Jézus hatalmát. Eztán visszavonultunk a templomba, és két missziói beszámolót hallottunk. Gáncs Péter országos missziói lelkész megosztotta velünk az Evangélikus Missziói Központ örömeit, de feltárta hiányosságait is. Kiemelte, hogy sajnos úgy tűnik, sokan az egyház missziói tevékenységét megoldottnak tudják azzal, hogy létrejött ez a missziói központ - holott minden gyülekezetben, minden keresztyénnek feladata a misszió, nem lehet egyetlen munkaág feladatává redukálni. Asztalos Zoltán pedig a Liebenzelli Misszió munkájáról tájékoztatott minket. Az irsai énekkar újabb szolgálata után került sor a záró, úrvacsorái alkalomra, amely minden ellenvélemény, minden látszat ellenére a missziói elkötelezettség állásfoglalása volt. Hiszen a misszió kérdése nem azon múlik, látunk-e rá reményt, lehetségesnek tartjuk-e, hanem Jézus parancsán, amely elküld, hogy minden népnek hirdessük az evangéliumot. Jézus ezt a vágyat ébreszti követőiben, és ebbe a munkába akar beállítani. Tudom, hogy sok hiányossága van ezen összefoglalónak, sokan talán mást vártak tőle - én mégis remélem, hogy arra jó volt, hogy kedvet csináljon ahhoz, hogy legközelebb ne csak ajkunkkal fogadjuk el az átnyújtott meghívást, hanem lábunkkal is, szívünkkel is. Szakács Tamás Dr. Bálint Zoltán
