Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-07-05 / 27. szám
Evangélikus Élet 1998. JULIUS 5. 3.oldal A zok, akik 1724-ben Nyitra-me- gyéből érkezve megpillantották ezt a tájat, a hegy vonulatok között hatalmas erdőségeket láttak csak. Bár korábban is volt település ezen a vidéken, de a törökhódoltság alatt teljesen megszűntek ezek a falvak. így hát azok, akik a palotai Zichy grófoktól letelepedési engedélyt kaptak, erdő irtással kezdhették a munkát, de már 1726-ban lelkésze, tanítója - anyakönyve - és kis fatemploma volt az itt élő evangélikusoknak. Elkezdődött a magvetés. Az indulástól napjainkig 274 év telt el, de ez az időszak is erről tanúskodik, hogy élni és szolgáim akar az itt élő evangélikusok közössége. A múlt izgalmas és sokszor küzdelmes eseményei meghatározzák a jelent is. Ma a Bakonycsernyei Evangélikus Egyházközség a Dunántúl legnagyobb falusi gyülekezete, s gyökerei és méretei meghatározzák az itt folyó szolgálatot. A gyülekezeten belül meglévő kisebb közösségek élete, gyermek és konfirmandus csoportok, ifjúsági közösség, énekkar, biblia-órások, s „Béke-telepi bibliaórások”, presbiterek szolgálata és alkalmai a hét minden napjára adnak feladatot az itt szolgáló lelkésznek. És ezzel együtt sok örömöt is. A szolgálat tevők sora - a főállású hitoktatótól kezdve a gyülekezeti újságot szerkesztő felügyelőn keresztül az ifjúság áhítatokkal is szolgáló tagjaiig — a teljesség igénye nélkül említhető csak. A sokféle szolgálatban sokan válnak felelőssé, tevékennyé. Olyan dolgokról most nem akarok írni, amelyek minden gyülekezet életében megtalálhatók. A bemutatkozásnál azt tartom fontosnak, ami talán rendkívüli, vagy szórványos jelenség a falusi gyülekezet életében. A templom-busz: Községünk a Gaja völgyében hosszan elnyúló település. A Zirc felőli végén egy domboldalon magasodik a templom tornya, de azt megA be nem fejezhető magvetés (Mozaikdarabkák a bakonycsernyei gyülekezet életéből!) pillantani a hegyek takarása miatt csak az utolsó kilométeren lehet. S még a harang hangja is csak nagy ritkán hallatszik a falu túlvégére. A nagy távolság sokak számára nehézzé tette a templom elérését és az istentiszteletek látogatását. Az idősek az 5-6 km távolságot gyalog vagy biciklin megtenni már nem képesek. A középkorúak a buszjegyek drágaságára hivatkozva nem jöttek rendszeresen. Ezért gyülekezetünk presbitériuma elhatározta, hogy havonta egyszer - a hónap első vasárnapján, amikor úrvacsorái istentisztelet van - különjárati autóbuszt indít, amely a község távollévő utcáit végigjárva behozza a templomhoz az isten- tiszteletre igyekvőket. Látjuk, hogy sokan örülnek ennek az új lehetőségnek, s így olyanok is eljuthatnak az istentiszteletre, akik különben távol maradnának. „ Összetartva a veszélyek között ” - Az általam már csak ÖVK-nak rövidített elnevezés eredetileg egy pár előadást magába foglaló sorozat címe lett volna. Ez az előadás-sorozat azonban már két és fél éve folyamatosan „működik” - a nyári időszak kivételével havonta gyűjtve össze az érdeklődőket. Eredetileg a hitta- nosok szüleit céloztuk meg a hívogatá- sunkkal, de ez a kör kibővült. A sorozat elsődleges célja az, hogy keresztyén - és elsősorban evangélikus - szakemberek előadásaival adjunk segítséget a családoknak abban, hogy a korunk sok-sok veszélye közepette, hogyan lehet megállni, mire kell vigyázni. Hallatlanul fontosnak tartom azt, hogy az evangélium megszólaltatásával együtt „élni” tanítsuk a ma emberét. A sokszínű előadás-sorozat keretében vendégünk volt már pedagógus és védőnő, orvos és pszichiáter, művész és irodalmár, környezetvédő, és a Nagycsaládosok Egyesületének képviOtthon a gyülekezetben 1992 előtt nem volt diakóniai intézménye egyházmegyénknek. A pesti, Üllői úti otthonnal alakult ki addigra a terménygyűjtéseken keresztül is szorosabb kapcsolat. Az egykor kisajátított egyházi ingatlanok rendezése kapcsán, egy presbiter, majd lelkész-beiktató ünnepség vendéglátásának színtere, egy diákotthon került a megújult gyülekezeti vezetőségjövőképébe. Cserére ajánlotta fel a község vezetése a feladat nélkül maradt épületet. A szervezett idősgondozás meA szeretetotthon belső udvara gyei hiányosságai, az új vezetőség lendülete már csak a gyülekezet egészének befogadó készségével és szolgálatra való hajlandóságával kellett- hogy találkozzék. Nem első alkalom volt ez, mikor a gyülekezet a felebarát, az elesett befogadásának szolgálatát felvállalhatta. A második világháború budapesti árvái, nélkülözésben élő gyermekei közül 1946-ban, Hódy Pál lelkész szervezésével, mintegy ötvenen, befogadó családot találtak maguknak a lajoskomáromi gyülekezetben, s voltak akik nem is csak a nyári időszakra. Ebben az el nem halt készségben talált helyet magának a leendő otthon gondolata és lehetett nekifogni a megvalósítás munkáinak. Terve megvalósításában nem maradt magára a gyülekezet. A bajor diakónia, az aaleni esperesség, a hazai diakónia egyaránt mellénk állt és pályázatok elnyerése is egyre közelebbre siettette 1992. december 14-ét, az Agape otthon felszentelésének napját. A gyülekezet nyája nagyobb lett, most is közel ötvenen találtak otthont maguknak a gyülekezetben. Az egyházban élők pedig élő tanúságát is adták annak, hogy akarnak és képesek is gondot viselni nemcsak magukra, de a nyáj más, akár új tagjairól is. A gyülekezet vezérigéje a kilencvenes évek elejétől így nyert új megvalósulást: „ Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. ” (ApCsel 20,28) A közigazgatásilag is magas szintűnek elbírált otthonbeli ellátást húsz hivatásos szolgálattevő igyekszik fenntartani. Ami országosan is problémát jelent: a gondozói, ápolói szolgálat alulbecsült- sége, azon helyben, a diakónián belül történő neveléssel próbálunk segíteni, ami természetesen nem nélkülözheti az intézményes, szakmai felkészülést. Valljuk, hogy komoly és hasznos segítő szolgálatot csak azok tudnak itt végezni, akik erre Istentől külön erőt, kegyelmet kapnak. Gondozóknak, gondozottaknak kínál napi lelki eledelt a naponkénti, reggeli utáni közös áhítat. A lajoskomáromi evangélikus gyülekezet istentiszteleti életének egykor volt háromnyelvűsége (magyar, német, szlovák) után kiformálódott a zenei, zenekari megszólalás is. Plochingeni testvéreink adományaikkal és személyes segédletükkel rézfúvós zenekart alapítottak közöttünk 1994-ben. Már ez a 20 fős zenekar az istentiszteleti szolgálatok mellett a már rendszeressé váló augusztusi zenetábor alkalmával szólal meg az idősek között is az otthonban. Az óvodaival együtt négy hittanos csoport több mint negyven gyermekéből nagy reménységünk: hogy Urunk hív el magának szolgálattevőket a gyülekezeti munkába, így a diakóniába is (ahol eddig is felléptek a hittantábor alkalmával, de karácsonyi műsoraikkal is); hogy felebaráti szeretetet kelt mindnyájuk szívében; hogy megtart bennünket nyájában ezután is, mint lelki otthonunkban. Hisszük, jövőben való megmaradásunk és szélesebb értelemben vett felemelkedésünk útja is a szolgáló krisztusi út. D.T selője, rehabilitációban szolgáló és lelkigondozó, mérnök és olykor-olykor egy lelkész is. A színes előadások és beszélgetések minden résztvevőnek segítséget jelentenek. Testvér-gyülekezeti munka: A finn testvérgyülekezeteinkkel igen aktív kapcsolatot tartunk. Már a kapcsolat kezdetén kinyilvánítottuk, hogy szeretnénk, ha a kapcsolat valóban testvéri, s így kölcsönös lenne. Nem a protokoll és nem a támogatás egyoldalú várása jellemzi tehát ezt a munkát. Négy éve rendszeresen megszervezzük a finn-magyar ifjúsági tábort. Két alkalommal volt Magyarországon, s kétszer voltunk Nivalában mi is. De a testvér-gyülekezeti kapcsolatok eredményeként most is van Finnországban tanuló diákunk, s természetesen van vendégünk is a Raudaskyläi Keresztyén Népfőiskoláról. Az Elő Kövek Alapítványt a gyülekezetünk hívta életre. Ez az Alapítvány nyújtott segítséget a műemlék-jellegű templomunk külső tatarozásában, de az Alapítvány támogatásával szervezhettünk eddig is ifjúsági táborokat és programokat. Az ifjúsági közösségünk életét és szolgálatát meghatározó volt a négy tábor és a családi közösségeket erősítette az a piliscsabai hétvége, amelyet 35 résztvevővel - szülőkkel és gyermekeikkel - szerveztünk. Evangélizáció: 1991-től újra minden évben megrendezzük a községi evangé- lizációnkat. Ezen a böjti héten minden reggel és minden este van istentisztelet. Reggel az ige lendítő erejével indulunk a napi feladatokra. Este pedig az igehallgatás után közös szolgálattal, verses-bizonyságtételeken keresztül erősödhetünk egymás hite által is. A szekták sokszor erőszakos munkája közepette különösen is fontosnak éreztem azt, hogy a gyülekezet az evangéliumhoz való ragaszkodással, élő hittel szolgáljon. A közös nagy éneklésekről szólnék talán utoljára, de nem utolsó sorban. Az énekkar igazi közösségé kovácsolódott össze. Valami fantasztikus élmény, hogy kottát nem, vagy csak alig ismerő állhatatos és szorgalmas testvérek szolgálata révén szólalhattak meg - akár külföldi kirándulásokon is, - igényes korálfeldol- gozások. De az ifjúsági énekléseket sem szabad elfelejtenem. Új erővel, dobbal és gitárral, szintetizátorral és furulyával - vagy éppen szájharmonikával dicsérjük az Urat. S amikor az idei evangélizáció utolsó napján egy közel hatvan fős ösz- szevont kórus - s tíz hangszeres fiatal kíséretében (akik néhány kivételtől eltekintve a helyi gyülekezet tagjai voltak) felcsendült a „Meddig sántikáltok kétfelé?” című zenés oratórium, akkor újra átéltem, hogy az ének igehirdetés, az ének imádság, az ének közösségformáló erő. Változatos és mozgalmas a Bakony- csemyei Gyülekezet élete. Ebben a nagy gyülekezetben még így is sok az elmaradt feladat, a meg nem oldott probléma, a ki nem használt lehetőség. Az erdő irtást az ősök elvégezték, s azóta is tart a magvetés, ez nem befejezhető munka, nem abbahagyható szolgálat. Isten Szentlelke erősítse meg és gazdagítsa itt élő népét, mozgasson sokakat az evangélium terjedése ügyében. Bence Imre Nagyvárosi gyülekezet Székesfeh érv ár Az utóbbi években, mióta új gyülekezeti házunk megépült, többet tudhatnak - hallhatnak a Testvérek a fehérvári gyülekezetről. Az egyházmegye minden gyülekezetéből megfordultak már itt, és az ország minden tájáról érkeztek látogatóink. Tényleg szép gyülekezeti házat kaptunk, s igyekszünk a benne folyó életet is egyre gazdagítani. Arról azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni, s a rólunk kialakult képből is gyakran kimarad, hogy nemcsak Székesfehérvárt, a várost gondozza ez a gyülekezet, hanem mintegy 50 Km átmérőjű körben tartoznak a székesfehérvári anyagyülekezethez a települések, köztük két város: Gárdony és Polgáréi. Hat istentiszteleti hely van a körzetben, a távolságokhoz képest kevés evangélikus. Hogy ténylegesen hány evangélikus él itt, nem tudjuk. Egyszerűen nem jut idő az itt élők felkutatására. Véletlenszerűen derül ki, hol élnek - vagy éltek - még hittestvéreink. Elég lenne a 110 ezer lakosú Székesfehérvár! De nem szeretnék panaszkodni: innen, Székesfehérvárról úgy tűnik, hogy a jövő egyháza a városok köré fog épülni, s a városi gyülekezetek összegyűjtői, ösz- szetartói, segítői lesznek a falusi gyülekezeteknek. Ez természetes is, hiszen nagyobb foglalkoztatottságával, iskola- rendszerével, kulturális és szociális intézményhálózatával inkább vonzza az embereket, s ezek által a gyülekezet is megerősödik. Ennek előnyeit tapasztalhatjuk Székesfehérváron. Sok nagyszerű ember kapcsolódik be nemcsak a gyülekezeti életbe, hanem a munkába is. Az elmúlt évről szóló statisztikát készítettem az előbb: nagyszerű felügyelőnkön, a levelező teológiai tanfolyamot végzett dr Molnár Gyulán, a nyugdíjas éveit gyülekezetünkben töltő nagytudású és nyíltszívű Fehér Károly lelkészen kívül 7 hitoktató és 5 más igeszolgálatot vállaló testvér segített. S akkor nem szóltunk a szociális munkában résztvevőkről, akik látogatnak, hajléktalan szállón zsíros kenyeret osztanak vagy a használt ruhák osztásában segítkeznek; a takarítóbrigádról, amelynek tagjai a gyülekezeti házat tartják rendben; az egyházzenészekről, akik nemcsak kántorizálnak, hanem a kórust is vezetik; a gazdasági szakemberekről - munkájuk előnyeit nem kell ecsetelni - ; s végül a jogi és műszaki tanácsadókról. Persze a lelkésznek a sok munkatárs új feladatot is jelent: összetartani a munkát. Ehhez munkatársi együttlétek lennének szükségesek - na, egy újabb alkalom! -, programtervet kellene készíteni, vigyázni kell, hogy senkit túl ne terheljünk, senkit bántóan ki ne hagyjunk. Ennek az új gyülekezeti életmódnak még csak az elején járunk, tervezgetünk, kísérletezünk. Talán a legjobb modell, ha az egyes munkaágak vezetői képezik a Az új gyülekezeti ház felszentelése presbitériumot. A városi gyülekezet nagy kihívása az a sok ember, aki valaha evangélikus volt, de ma nem gyakorolja hitét, s az a sok ember, akinek csak hátterében vannak evangélikus ősök: őket meg kellene szólítani, fel kell ébreszteni hitüket, tanítani kell Krisztus parancsa szerint. Ezért igyekszünk minden téren nyitottnak mutatkozni. A kazuális szolgálatokat mindenképpen elvállaljuk. Az esküvőt és a keresztelőt komoly beszélgetések előzik meg. Sajnos a látogatásra kevés idő marad, s ez az alkalmakon való részvételen már meg is látszik. Ebben az évben tehát - a sok beruházás után - külön figyelmet szentelünk a látogatásnak és a lelkipásztori beszélgetéseknek.’ Kiemelkedően fontos a felnőtt hittanoktatás és a tovább-tanulás. Az elsőt már rendszeresen gyakoroljuk: az elmúlt évben (1997) több volt a felnőtt konfirmandus, mint a fiatalkorú! A másodikra kísérleteink vannak: idén egy újabb sorozatot indítottunk az egyház és környezete megismerésére. Ezekre az előadásokra vendégelőadókat igyekszünk hívni. A másik kihívás az egyházhoz egyáltalán nem tartozók tömege. Őket egyrészt szociális munkánkon, másrészt kulturális előadásainkon és kiállításainkon keresztül igyekszünk megragadni. Óriási lehetőséget rejt magában mindkettő, ám nagy odafigyelést és sokszor anyagi áldozatot követel. A pénzszűkében levő gyülekezet számára szinte kínálkozik, hogy ezekről a munkákról mondjon le először. De nem szabad. Naponkénti lelkészi munkámban ezt a nyitottságot tartom legfontosabbnak. Ahogyan Jézus Krisztus nyitott felénk, ahogyan befogadott minden előfeltétel nélkül, úgy szeretném én is megélni ezt a tágölelésű szeretetet. Sokszor nem megy. Akkor, amikor kevés az imádság, amikor felszínes a bibliaolvasás. Hiába, nem mi vagyunk az áramforrás. Csak a vezeték lehetek! Bencze András Élet-jel Oroszlányból Az Oroszlányi Evangélikus Egyházközség jelenleg 380 rendszeres járulékfizetőt számlál. Az országos átlagnál jóval nagyobb összegű éves egyházfenntartás és példás adakozás miatt gyülekezetünk ÉLET-képes. A város „tud” az evangélikusokról, hiszen templomunk és alkalmaink mindenki előtt ismertek és istentiszteleteink látogatottak. Évente kétszer, ádventben és böjtben, immár hagyománnyá vált, hogy egy hetes evangélizációt tartunk, melyre katolikus, református testvéreinket is hívjuk. Nyáresti orgonazenés áhítatunkat is sokan számon tartják és várják évről-évre, ahogyan komolyzenei koncertjeinket is. Szolgálunk a város 5 általános iskolájában és szép lassan megjelenünk a gimnáziumban is. A város által fenntartott Idősek Klubjában is van havi egy délelőtt bibliaórai alkalmunk, ahol örömmel fogadják az evangélikus istentiszteletet a más- vallásúak is. A gyülekezet énekkara minden bizonnyal sokaknak szerzett már örömteli órát, nemcsak hazánkban, de külföldön is elismeréssel illetik munkájukat. Az énekkar alapítója Nagy Dániel volt, most leánya Milán Zoltánné sz. Nagy Gizella vezeti a próbákat és dirigálja a koncerteket. Ebben az évben tisztújításra került sor. 1998. április 19-én a közgyűlés által megválasztottakat ünnepi istentisztelet keretében iktatták be: a gyülekezet meghívta Molnár Józsefet lelkésznek, megválasztotta iff. Nagy Dánielt felügyelőnek és Kazi Istvánnét számvevőszéki elnöknek. Jelenleg az új gyülekezeti ház építésén fáradozunk, építkezünk, s reméljük, hogy minden szolgálatunkon ott lesz az ÉLET-Urának igazi jele: az áldás. Molnár József
