Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-06-28 / 26. szám
Evangélikus Élet 1998. JUNIUS 28. 3.oldal Gondolatok egy lelkésziktatás kapcsán T ermészetes öröm és egyfajta sajátos szomorúság emlékezetes hangulatot teremtett az óbudai lelkésziktatáson, ahol a gyülekezet egyhangúan megválasztott lelkészét, Bálintné Varsányi Vilmát iktatta be tisztségébe - Szebik Imre püspök szolgálata mellett - ifi. Hafenscher Károly esperes helyettes. Tele volt a templom és a megszokottnál lényegesen nagyobb számban voltak jelen lelkészek.- Az Isten Lélek és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk. (Ján 4,24) - Én is amikor megérkeztem hozzátok testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás, vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megnyerő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. (I.Kor 2,1-5) - Az evangéliumi igén alapult a püspök, az apostolin - amely az alkalom meghívóján is szerepel - a beiktatott lelkész igehirdetése. Remélem mindkettő az egyházi sajtó révén hozzáférhető lesz azok számára is, akik nem lehettek ott Óbudán. S zeretek templomba járni. Lehet megszokás ez. Az én nemzedékem még szocializálódott gyerek és iljú korban a templomhoz kötődött. Elismerve, hogy a mai felgyorsult életben olykor anakronisztikusnak érezhető egy-egy templomi alkalom - terjedelmi tartalmához képest -, mégis én istentisztelet - liturgia és igehirdetés-párti vagyok. Arra is megtanítottak - a gyülekezetben és az igehirdetés üzenetét számon kérő egyházi iskolában is-, hogy az igét személyes igénnyel kell hallgatnom. N em előadásként, nem kritikusan, hanem nyitott szívvel, mi az, ami személy szerint nekem szól. Megértettük, megtanultuk, hogy életünk egészében, valóban a bölcsőtől a koporsóig szükségünk van az evangéliumra, a jó hírre, egyedül Jézus segíthet életünk gondjaiban, válságaiban. Sok szép, tartalmas igehirdetés - inkább gondolatgazdag előadás - után maradt hiányérzetem, mert nem hangzott fel az evangélium, (még rosszabb, ha a gondolatok is sekélyesek.) S zeretünk büszkék lenni arra, hogy az Ige egyháza vagyunk. Ma is hétről-hétre bizonyára sok szószéken hirdettetik a tiszta evangélium. De talán szabad figyelmeztetni arra, hogy az elmúlt évtizedekben itt is szükségszerűen jelentkeztek a gondok, az elszürkülés, a megkopás gondjai. Most az új Ak .ZVn lelkésznemzedék színrelépésekor érdemes szólni erről, az igehirdetés értékeinek a megőrzéséről, megújításáról, az örök evangélium aktuális tolmácsolásáról. kkor szólok erről, amikor pozitív az élmé- cnyem, az óbudai lelkésziktatás két igehirdetése kapcsán. Jézus megdöbbentően időszerű beszélgetése a samáriai asszonnyal és ennek egyetemes konklúziója lélekről és igazságról és az apostoli vallomás arról, hogy nem tud másról, mint a megfeszített Jézusról. Mint ahogy a beiktatott lelkész, akár egykor Pál, erőtlenség, félejem és rettegés között Tőle kapja az erőt, Róla szól. kár úgy is fogalmazhatnék, hogy függetlenül az alkalomtól nekem szóltak az igehirdetések, engem ért utol az evangélium. Bizonyára sokan voltak még így a gyülekezetben. A beiktatott lelkészt köszöntve az istentiszteletet követő közgyűlésen is elmondtam, hogy erősebb a hite, mint az enyém. Isten adománya az erős hit. Ez segíti őt abban, hogy társa tragikus elvesztése után hálával gondoljon az Isten kegyelméből együtt töltött jdőre és higgyen abba, Isten tudja A miért szólította őt magához. Hozzám közel áll Jeremiás vitatkozó, kétkedő, perlekedő alkata. A történelem Urának sokak szerint nehezen érthető magatartását, hogy olykor messzire engedi a gonoszt - de végül mindig elbukik a rossz - jobban el tudom fogadni, mint sok érthetetlen, értelmetlen egyéni tragédiát. Bizonyára szerepet játszik ebben az orvosi pájya, a küzdelem, a szenvedés, a halál ellen. E s egy előző napi élményem révén még egy üzenetet kaptam a lelkésziktatáson. Június 12-én ünnepeltük a pesti orvosegyetem, az egykori orvoskar Anatómia épületének száz éves évfordulóját. Az ünnepségen az Intézet mai igazgatója Réthelyi Miklós professzor több korabeli dokumentumot ismertetett. Többek között azt a határozatot, amellyel az Orvoskar megengedte, hogy kivételes esetben nők is megkezdhessék az orvosi tanulmányokat, így vettek fel 1896-ban két hölgyet. S záz év után szinte hihetetlennek tűnik a történet. Nem könnyű az orvosnők élete sem, nem könnyű olykor orvosnak, feleségnek és anyának lenni, vagy éppen magányosan dolgozni, de a korabeli megkülönböztetés eltűnt, az orvostársadalom derékhadában és csúcsain is megtalálhatók az orvosok. A z egyházak intézményrendszere az orvosokénál is nehezebben mozdul. Lehet, van ebben jó is. Magam nem hiszem. A konzervatív értékek tisztelete, megtartó ereje nem szolgálhat védelemül rég túlhaladott gyakorlatnak. Egyházunkban is igen későn lettek teljes jogú szolgatársak a lelkésznők. (nem vigasz, hogy a római egyház még a coelibatusnál tart, bármennyire több negatívum származik ma már ebből, mint az a pozitívum, amiért egykor elrendelték). Mi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy egy lelkésznő egy fővárosi nagy gyülekezet lelkésze lehessen?! T Tarsányi Vilma jó teológus, jó igehirdető és jó V lelkipásztor. És édesanyja, aki ennek a ma is legszebb hivatásnak minden tapasztalatával is képes gazdagítani a lelkészi szolgálatot. Bizony kiflirkész- hetetlenek az Isten útjai. Hiszem, hogy az óbudai lelkésziktatás és az azt követő szolgálat jelentősen hozzájárul egyházunkban a lelkésznők és talán tá- gabb értelemben a nők tevékenységének teljes jogú elismeréséhez, megbecsüléséhez. Frenkl Róbert Egy „családi” találkozó képei Már korábban is tudósítottuk Olvasóinkat arról a területi, családi, missziói nap sorozatról, melynek első állomása Balassagyarmat volt. Majd Nagykanizsa és Kecskemét következett a sorban, június első szombatján pedig a büki gyülekezet és a község adott otthont a találkozónak. Ezeknek a találkozóknak célja, hogy a meghirdetett névnek megfelelően, valóban találkozási lehetőséget kínáljon egy- egy nagyobb területen élő evangélikus gyülekezetek küldötteinek. Öröm volt, hogy ezen a forró nyári hétvégén sokan keltek útra a vasi gyülekezetekből, de a szomszédos győr-soproni és veszprémi egyházmegye gyülekezeteinek is egy része meghallotta a hívó szót. Sőt, távolabbról is akadtak résztvevők, akik az éppen Bük-fur- dőn üdülő vendégek közül kerültek ki. Nagyon hálás vagyok, hogy közel húsz lelkészkolléga A Lutheránia látogatóban „És megerősítem őket az Úrban ” (Zak 10,12) Hosszú fennállása alatt a Lutheránia a Deák téren kívül sok más helyen, Budapesten, vidéken és külföldön is több ízben fellépett már, mégsem nevezhető utazó, vagy turnézó együttesnek, hiszen az utazások gyakorisága semmiképpen sem indokolná ezeket az elnevezéseket. A közelmúltban lebonyolított és a közeli jövőre tervezett hangverseny utakkal sem fogjuk ezeket a jelzőket kiérdemelni, de - reményünk szerint - tovább gazdagítják evangélikus egyházunk és Lutherániánk zenei életét. November 9-én jártunk Szekszár- don, május 24-én Balassagyarmaton és június 28-án készülünk Kecskemétre. Az említett három alkalom közül a szekszárdi és a balassagyarmati a helyi evangélikus gyülekezetek meghívásával jött létre, Kecskemétre a Kodály Intézet és a város felkérésére utazunk. Örülünk minden olyan lehetőségnek, amikor alkalmunk nyílik felhívni a figyelmet a lutheránus egyházzene örök értékű kincseire, de különösen fontos számunkra a testvérgyülekezet látogatása, amivel - Kamp Salamon karnagyunk kezdeményezése alapján - újabb hagyományt szeretnénk teremteni. Ennek érdekében össze is állította első olyan műsorunkat, amely alkalmas lehet egy ilyen látogatás programjául. Természetes, hogy korlátozott anyagi lehetőségeink, valamint a vidéki templomok kisebb mérete, a helyi adottságok szűkösebb volta nem teszik lehetővé, hogy a Deák téren megszokott műveket vigyük vidékre teljes nagy kórussal és zenekarral, ezért kisebb együttest igénylő új programot kellett összeállítani és megtanulni. Nem ismertetjük a műsort teljes részletességében, pusztán azokra a vezérelvekre térünk ki, amelyek az összeállításnál szerepet játszottak:- evangélikus voltunkat hangsúlyozzuk azzal, hogy az „Erős vár a mi Istenünk” foglalja keretbe az egész szolgálatot: ennek kezdő versszakai az elején, későbbi strófái a végén hangzanak el különböző feldolgozásokban (orgona, kórus és gyülekezeti ének formájában is).- Vendéglátóinkkal való összetartozásunk érzését szeretnénk elmélyíteni azzal, hogy a programban többször is sort kerítünk az együttes éneklésre.- A művek, amelyekből a műsort összeállítottuk nemcsak a lutheránus, hanem az egyetemes zeneművészetnek is értékes darabjai, Istentől ihletett rendkívüli zeneszerzők alkotásai, amelyek között a Bach-mű- vek nagy száma a zeneművészet legnagyobb alakjának jelentőségét hivatott jelezni.- A program végigköveti az egyházi esztendő jeles ünnepeit és az egyes darabok az ünnepek köré vannak csoportosítva. Ezzel a műsor időtlenné, az év során bármikor bemutathatóvá válik. Nem élménybeszámolót írok, de úgy gondolom, hogy méltatlanul bánnék vendéglátóinkkal, ha nem tennék említést arról a szeretetről, amellyel fogadtak bennünket. Szekszárdra teljes napra mentünk, így nemcsak hangversenyt adtunk, hanem a délelőtti istentiszteleten is szolgáltunk. A bőséges és ízletes ebédet követően városnézésre is jutott idő egy nagyon kedves idegenvezető irányításával, a műsorunkat követően pedig arról is gondoskodtak, hogy ne kelljen üres gyomorral hazatérnünk. A helyi adottságoknak megfelelően módunkban volt a különböző szekszárdi borok összehasonlító vizsgálatával is foglalkozni. Sok személyes ismeretséget is sikerült feleleveníteni, ami azt bizonyítja, hogy Szekszárd nincs is olyan messze Budapesttől és gyülekezeteink is több szálon kapcsolódnak egymáshoz. Balassagyarmati kirándulásunk napja időközben a parlamenti választások második fordulójának is napja lett (a meghíváskor erről még nem tudhattunk), így ide csak délutánra utaztunk. Szekszárdhoz hasonlóan itt is megtelt a templom érdeklődő testvéreinkkel. A szolgálatot követően a gyönyörű gyülekezeti teremben fogadtak bennünket nagy szeretettel és egy olyan gazdagon megterített asztallal, amiben csak úgy tudtunk kárt tenni, hogy kóstolót is vittünk haza magunkkal. Itt is találtunk személyes ismerősöket, akikkel a terített asztal mellett kellemesen elbeszélgethettünk. Említettem már, hogy az ilyen kirándulásokból hagyományt szeretnénk csinálni és reméljük, hogy gyülekezeteink is igénylik és támogatják ezt a szolgálatunkat. Természetes az, hogy a kórusnak is szüksége van arra, hogy időnként a próbák fegyelmezett légkörétől különböző körülmények között is találkozzék, sokkal fontosabb azonban ennél az, hogy úgy érezzük, hogy a Lutherániának - helyzetéből fakadóan - kötelessége is az egyházon belüli zenei kapcsolatok építése, ápolása és a „zenei misszió” folytatása. Egyházzenénk a szocializmus idején még a szóbeli igehirdetésnél is mostohább bánásmódban részesült: kivételes esemény volt, ha ilyen mű egyáltalán elhangozhatott nyilvánosan. Nem csoda, hogy még híveink is inkább csak felületesen ismerik a zeneirodalom ezen alkotásait. Van tehát (be)pótolni való bőven. Másrészt viszont a zene egyéb területeihez hasonlóan az egyházzenén belül is hódítanak bizonyos kevésbé igényes, ám annál inkább népszerű (könnyűzenei) irányzatok, amelyek mellett kötelességünknek érezzük megmutatni azokat az értékeket, amelyeket nem a múló divat, vagy fellángolás ihletett, hanem elődeink mély hite és Istenhez való hűsége. Mi úgy valljuk, hogy Isten tökéletességéhez csak a tökéletesség igényével szabad közeledni. Utazásainkkal is ezt szeretnénk hirdetni, hogy a zene által a feltámadt Krisztusba vetett hitünk erősödjék. Herényi István mozdult meg és mozdította meg gyülekezeti tagjait erre a napra. így több, mint kétszázan voltunk együtt reggel 9-től délután 4-ig. Sok minden fért bele ebbe a hét órába. A helyi evangélikus templomban kezdtük a programot, majd átvonultunk a legkényesebb nyugat-európai igényeket is kielégítő, nemrég felújított Művelődési Központba. Itt lehetőség volt csoportos beszélgetésre, beszámolókra, a répcelaki ifjúság „Vekker” néven fellépő együttesének valóban ébresztő, bizonyságtevő szolgálatára. A missziói híradó felvillantotta egyházunk egyre gazdagodó missziói szolgálatát. Ennek egyik kézzel fogható bizonyítéka volt az egész nap nagy forgalommal üzemelő missziói könyvesbolt is. Az ebédszünetben együtt lehettünk fehér asztal mellett is, hála a helyiek profi szervezésének, vendégszeretetének. Ugyancsak nekik köszönhetjük, hogy a színpad pillanatok alatt átalakult oltártérré, és így méltó külső körülmények között, a találkozó valódi csúcsa, záróakkordja lehetett az úrvacsorái istentisztelet. Ezen a szombaton újra átélhettük: mennyire szükséges és milyen nagyszerű találkozni, együtt lenni „Isten családjának” és megerősödni küldetés tudatunkban. A találkozó legifjabb tagja csupán két és fél éves volt, a legidősebb 84 esztendős! Reméljük, hasonló lesz a folytatás augusztusban Tállyán, majd szeptemberben Békéscsabán és a határ túlsó felén, Szabadkán is... Hosszú névsor következne most a cikk végén, ha mindenkit felsorolnék, aki hozzájárult ennek a missziói napnak a sikeréhez, s félek: valaki kimaradna... így most csak egy nevet emelek ki, aki az egész találkozó megálmodója, szervezője, motorja volt: Fatalin Helga, helyi lelkésznő. Köszönjük Helga... Gáncs Péter folytatás az első oldalról hogy pártpolitikai összefüggésben gondolkodunk, hanem egy olyan nemzeti, magyar tudatban, ami felelőssé teszi a különböző, három összetevőjű, három sajátosságú magyarságot. A mai magyar politikáról, a nemzetről bölcsen és hasznosan szólni nem lehet anélkül, hogy figyelembe ne vennénk saját történelmi örökségünknek és világhelyzeti állapotunknak bonyolultságát. Akár gondolunk az Európai Unióhoz való csatlakozás követelményeire, akár kül- és belpolitikai adottságokra, a nemzeti elv érvényesítése minden területen óvatosságot, végtelen türelmet és erkölcsi tisztaságot kíván, ami ennek a kérdésnek az erkölcsi vetületét adja. Meg kell szűnnie az unalmas magyar kisebbrendűségi érzésnek és önlebecsülésnek. Ennek az öncélú hatalmi politikának van nemzeti alternatívája. Azoknak az ellenzéki pártoknak az együttműködésében érlelődik, amelyek komolyan veszik a korlátokat és lehetőségeket. „A MAOSZ mint a hármas tagoltságé magyarság nyugaton élő egyik szórványa csatlakozik hazánk és az utódállamok magyarságához a honfoglalás 1100-ik évfordulójának megünneplésében. Szétszórtságunk ellenére együtt dobban a szívünk minden magyarral és hálát adunk a Gondviselésnek, hogy hazát adott nekünk a Kárpát-medencében. Szívből reméljük, hogy az átalakulás mostani nehéz ideje után nemcsak túlélő, hanem egy életképes, fejlődő Magyarországé lesz a jövő. Mi a magunk részéről magyarságtudatunk és hagyományaink megőrzését tekintjük feladatunknak és tevékenyen óhajtjuk ápolni kapcsolatainkat Magyarországgal, valamint az utódállamokban élő és a világban szétszórt magyarsággal az MVSZ keretén belül. Létjogosultságunk az Egyesült Királyságban csak akkor van és csak akkor van értelme, ha van célja önmaga felé és van felelőssége kifelé, az utódállamok magyarsága felé és a Magyarországon élők felé.”
