Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-05-10 / 19. szám
Evangélikus Élet 1998. MÁJUS 10. 3.oldal 150. ZSOLTÁR Dicsérjétek az Urat, Trónja az égboltozat, Fenn lakik a mennyekben, Ott országol kegyesen. Dícséijétek hatalmát, Sok nagy cselekedetét, Győzhetetlen erejét, Bölcs és igaz uralmát. Harsogjanak harsonák, Öblös kürtök, fuvolák, És a húros hangszerek Hálát zengedezzenek, Szóljon hárfa és a dob, Szép táncokat lejtsetek, Bút, gondot felejtsetek, Emberek ujjongjatok! Nagy legyen a vigalom, Zengjen ezer cimbalom, Áradozó éneket Daloljon a szívetek. Töljetek hozzá utat: Legyen minden zene, dal Égbe szökő diadal, Dicsérjétek az Urat! Bókay János fordítása Tavaszi kirándulás vagy csendesnap? Rövid beszámoló az április 1-én Szolnokon megrendezett lelkészi csendesnapról. Jacob van Oostzanen: Zenélő angyalok A szolnoki gyülekezet vendégszeretetét élvezve tavaszi hangulatban gyűltünk össze tizenketten a lakatlan evangélikus parókia gyülekezeti termében. A gyülekezet felügyelője dr. Münich Béla köszöntötte a lelkészeket. A köszöntés szavai mellett elmondta a gyülekezet legnagyobb gondját a templomtető beázását, ami az elkövetkező idők megoldásra váró feladata lesz. A felügyelő szavai után a lelkészi csendesnap meghívóján is szereplő indokot Adámi László nyáregyházi lelkész a Dél-Pest Megyei Egyházmegye missziói felelőse újra elénk állította. „Szakértőként senki sem juthat a mennybe, nem elég amit tudunk, szükségünk van Isten élő igéjére, ha élni akarunk. ” A rézkígyó története (4 Mózes 21,4-5) illetve Nikodémus és Jézus párbeszéde Levelet kaptunk Venezuelából a caracasi Feltámadás Protestáns Egyházközségben folyó munkáról Bízik László lelkész az 1997. évről többek között a következőket írta lelkészi jelentésében: „...Elevenünkbe vág a Lutheránus Világgyűlés fő témája: »Krisztusban tanúságtételre hívattunk el.« Lelkészi Jelentésemet tehát annak a kérdésnek a jegyében gondolom át, hogy mennyiben és hogyan tanúskodott gyülekezetünk Krisztusról 1997-ben. Tanúságot tett arról, hogy életképes. Tanúságot tett arról, hogy otthonra lelünk benne. Tanúságot tett arról, hogy e lelki otthonban a családtagok láthatóan jól érezzük magunkat. Mindez azonban csak arra kell, hogy szolgáljon, hogy általunk a Krisztusról szóló bizonyságtétel gondoltassék, hangozzék és történjék. Azok felé, akik gondolatainkat értik, szavunkat meghallják és tetteinket tapasztalják. E tanúságtétel legfontosabb formája az istentisztelet. A lelkész nem tesz mást, mint Isten Krisztusban nyilvánvalóvá lett szeretetéről tanúskodik... Vagy nézzük a gyerekeket. Azt gondoljuk, hogy azért csinálják böjtben a filc- képeket, a pünkösdölőt, a karácsonyi betlehemet, az anyák-napját, a húsvéti tojáskeresést, Tánja szabadsága idején az egyházfiskodást, s egész évben a gyakori éneklést, mert színésznek, vagy énekesnek képzelik magukat?! Nem inkább azért, mert valami megfogalmazhatatlan isteni miliő és hangulat ejti őket rabul s ebben minket is részesítenek?! Vagy a nyári gyerektábor vagy ötven résztvevőjét hiszi valaki, hogy énekeim, hímezni, fát faragni, táncolni, viselkedni, vagy üveget önteni akartuk megtanítani csupán?! Avagy a cserkészek nagyheti táborában üdültünk csak?! Amikor családlátogatásokon több, mint 200 alkalommal ültünk le - többnyire családostól - beszélgetni, annak ellenére, hogy nem mindig valamilyen »vallásos« témáról volt szó, gondolja-e valaki, hogy nem a bizonyságtétel és a tanúságtételre való elsegítés volt a motiváció?!... Az a jelentéktelennek tűnő piciny »újítás«, hogy a négy megtanult új éneken túl az istentisztelet elején és végén a gyülekezet mondja az »AMEN«-t, mintha az egész év participáló tanúságtételét jelezné. Tesszük ezt abban a Krisztus szavába vetett reménységben, hogy »Aki vallást tesz rólam az emberek előtt,« s amíg nem csak mi teszünk vallást róla, hanem O is rólunk, addig jó kezekben látom a caracasi magyar gyülekezet jövőjét.” Vladár Pál a gyülekezet gondnoka a presbitérium munkájáról többek között ezt jelentette: „Gyülekezetünk nem egy izolált sziget, hanem bele van ágyazva egy nagyobb közösségbe, az itteni magyarságba, így a gyülekezet hajszálgyökerei ennek minden zugába elérnek. Adunk és kapunk. Minden megmozdulásunkban nagy számmal találkozunk római katolikus testvéreinkkel, akik a testvériség jegyében jócskán kiveszik részüket a munkából is, amit lassan oly természetesnek veszünk, hogy néha el is felejtjük külön kiemelni. Ugyanakkor a mi gyülekezetünk tagjai is minden magyar megmozdulás élén állanak. A márciusi és októberi ünnepélyeken lelkészünk és gondnokunk kapta a megtisztelő felkérést, hogy az ünnepi beszédet megtartsa, és a Magyar Ház ideiglenes vezetőségében mi, számarányunkat meghaladó mértékben működtünk közre... Az itteni magyarságon túl, presbitériumunk mindig azon fáradozik, hogy kapcsolatait erősítse a magyarországi és erdélyi protestantizmussal és általában az egész magyarsággal. Ez utóbbit különösen a Magyarok Világszövetsége útján. Nem szabad sziget-pszichózisba esnünk. Ereznünk kell, hogy mi egy határokon túlszárnyaló közösség szerves része vagyunk.” A gyülekezetben Lórántffy Zsuzsanna Nőegylet is működik. Erről Horváth Ilona adott jelentést: „1997-ben ünnepelte Nőegyletünk megalapítása 45. évfordulóját. Úgy érezzük, hogy a Jóisten áldása kíséri munkánkat, hisz egyedül Neki köszönhetjük, hogy az a kis láng, amit alapító tagjaink szívében meggyújtott, nem aludt ki, hanem évről-évre magasabbra lángol. - Célunk a segíteni-akarás. Ezért alakult Egyesületünk és most is ezt tartjuk legfontosabb tevékenységünknek. Januárban felkértük Bízikné Józsa Ju- ditot az elnöki tisztségre. Rátermettségével új színnel, új ötletekkel gazdagított bennünket. Mosolyával és kedvességével nemcsak Nőegyletünket hódította meg, hanem az egész magyar kolóniát. Nemcsak jó vezetőnk, de aktív segítőtársunk. Méltó párja lelkipásztorunknak, aki szintén önzetlenül mindenben segített, főleg, ahol erős férfikézre volt szükség. A szokásos istentisztelet utáni kávézás ez évben is folyt s mivel a lelkészcsalád otthonát bitoroljuk, azt szinte társadalmi találkozónak is nevezhetnénk. Egyik újdonság volt a havi kétszer tartott hímző-délután és lelkészünk magas színvonalú bibliamagyarázata a »Miatyánk«-ról.” A fenti tudósítást a gyülekezet ÜZENET című újságából vettük és adjuk tovább olvasóinknak. (Jn 3,1-15) alapján Gáncs Péter és Verasztó János missziói lelkészek tették élővé ezekkel a kérdésekkel és gondolatokkal az igehirdetéseikben: Milyenek vagyunk mi magyarországi evangélikus lelkészek? Nem az élő Istennel van-e bajunk a kudarcaink, keserűségeink között? „Hiszen nincs kenyér és nincs víz, szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt... ” (4 Móz 21,5) Van-e még íze számunkra Isten igéjének? Nincs-e csömörünk az igétől? A megutált ige, mint kígyómarás visz minket a halálba. Az örök halálba. Aki igazán keresi és átéli az élő ige erejét, annak van és lehet Élete. Az élő igében rendelkezésünkre áll az a hatalmas erő, ami Jézust előhozta feltámadásakor a halálból. Az igehirdetések után lehetőség volt arra, hogy délután közös beszélgetés keretében tekintsünk lelkészi szolgálatunkra. Részlet néhány vallomás tartalmából: Több évtizedes szolgálat után döbbentem rá arra, hogy sok minden mellett az igehirdetéshez sem értek. Egy másik: Rengeteg csapnivaló és rossz igehirdetés hangzik el a szószékekről. Egy harmadik: Mostanában a biblia igéi valahogy nem érintenek meg, vágyódom az élő szóval elmondott ige után. Egy negyedik: Teológus korom óta foglalkoztat az a kérdés, hogy kihez kellene fordulni, kit kellene hallgatni, hova kéne menni ahhoz, hogy legyen erő a szolgálatomban. Az igehirdetések ma meggyőztek arról, hogy nem kell senkihez menni, hanem újra és újra az élő Istenhez érdemes odafordulni. A csendesnap úrvacsorái záró alkalmára a templomban került sor, ahol feltekintettünk Jézusra, a keresztre feszítettre. „ Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra. ” (4. Mz 21,8. ) Hazafelé menet sokan elmondhattuk magunkban azt, hogy ez a nap kellemes tavaszi kirándulásnak indult és Isten előtti csendesnappá lett bennünk. Kustra Csaba Izrael állam ötven éves Az 5758 zsinagógái évet számláló zsidóság a sémi népek családjába tartozik. Ősatyáiknak Ábrahámot, Izsákot és Jákobot tartják, akik egy Istenben hittek, mint kiválasztott nép. Ábrahámot őseik földjéről, Mezopotámiából hívta ki az Örökkévaló Isten s neki és utódainak adta a Földközi-tenger keleti partját, Kánaánt. Jákob neve csalót jelent, mert egy tál lencséért megszerezte Ézsautól az első- szülöttséget. Új nevet kapott, Izráel, mert küzdött az Istennel. Fiai, József testvérüket eladták, aki Egyiptomba került. Mégis az ő segítségével került Jákob és családja Egyiptomba az éhség elől. Később rabszolgasorba süllyedt a zsidóság. A vízből kimentett Mózesnek kellett Egyiptomból kivezetni népét. 40 éven át vándoroltak a pusztában. A Sinai hegyen Isten megjelent Mózesnek. Két kőtáblán 10 törvényt, parancsolatot adott népének: „Én vagyok az Úr a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyenek néked idegen isteneid és előttem!" Mózes nem vezethette be népét Kánaánba. Ott lettek bírái és királyai a népnek. Saul, Dávid, Salamon voltak a nagy királyaik. A templomot Jeruzsálemben Salamon építette fel, amelyben elhelyezték a szövetség ládájában a két kőtáblát, amelyet eddig sátorban őriztek. Nabukodonozor perzsa uralkodó, Krisztus születése előtt 586-ban megtámadta Izraelt, és a templomot lerombolta, a népet fogságba hurcolta. A fogságból szabadulva újból felépítették a templomot. A zsidók a megígért Messiást várták. Jézus Krisztusban nem ismerték fel Messiásukat, sőt kereszthalálra adták. Amint Jézus megjövendölte, születése után 70- ben, Titus római légiói elfoglalták Irzáelt és lerombolták a második templomot is. A megmaradt nyugati fal lett 2000 éven át a zsidók siratófala. A zsidók szétszóródtak a világ minden tájára és diaszpórában éltek. A budai vár alatt már a középkorban zsidóváros alakult ki. II. József „kalapos” királyunk kötelezte a zsidókat hitük, nevük, szokásaik elhagyására és a német nevek felvételére. A 48-as szabadságharc és a 67-es kiegyezés után rendeződött sorsuk az osztrák-magyar monarchiában. A második világháború végén gettózás, elhurcolás, elpusztítás lett a sorsuk. A megmaradt zsidóság új államot hozott létre Irzáelben. Ötven évvel ezelőtt - 1948. május 14-én - megszűnt az angolok palesztinai mandátuma, és Hájim Weizmann lett Izráel első államelnöke és Ben Gurion az első miniszterelnök. Kevesen tudják, hogy a magyar zsidóságnak milyen fontos szerepe volt az új állam megalakulásában. Dr. Herzl Tivadar 1860-ban Pesten született. Bécsben szerzett jogi diplomát. Párizsban lett lapja tudósítója. Itt találkozott a zsidóüldözéssel, az antiszemitizmussal. Erre alkalmat egy zsidó származású kapitány, Dreyfuss pere adott. Ekkor írta meg könyvét „A zsidó állam” címén. Ebben vetette fel a gondolatot, hogy a zsidóságnak új államot kell alapítani ősei földjén, Kánaánban. A második világháború végén bekövetkezett katasztrófa után létre is jött az új zsidó állam. Magyarországból 300 ezer zsidó vándorolt ki Izraelbe. A háromezer éves Jeruzsálem neve a béke városa nevet jelenti. Az új zsidó állam 50 éves jubileumán nincs béke az olajfák alatt. A környező államokkal eddig már hat háborút kellett vívnia fennmaradásáért. Jichák Rabin zsidó miniszterelnök és Jasszer Arafat palesztin államelnök már Béke Nobel-díjban is részesült. Hisszük, hogy egyszer mégiscsak lesz béke a Szent Földön. Dr. Reményi Mihály „Miképpen mi is...” „Lelki reumáink fel-felsajognak néha” - írta egyik hitbeli szempontból is nagyon értékes könyvében Paul Tournier genfi belgyógyász és pszichoterapeuta. Arra célzott ezzel, hogy legkeservesebb lelki sebeink ha már gyógyultnak számíthatók is, nem utolsósorban a megbocsátás révén, időnként ugyanúgy jelentkezhetnek, mint az izületi bániaknak, „lelki időjárásunktól” függően. Ez pedig lelkiismereti kérdés is, hiszen az ilyesmi csak ártani tud, s olyan, mintha valami romlott leves magától fölmelegedne, és fogyasztásra ajánlaná magát. Sőt: makacsul ismételgetné „meleg” kínálkozását, szinte lebeszélhetetlenül. Hasonló kísértésben egyszer az jutott eszembe: „Imádkozzatok ellenségeitekért”. Igen, de miképp „specializáljam” ezt az istenadta lehetőséget, hogyan alkalmazzam a magam esetére? Már nem emlékszem, hogy aznap, vagy később adatott-e meg, hogy - a Miatyánkra is gondolva - így imádkozzam: „Uram, légy irgalmas X-hez és Y-hoz, amiképp hozzám is". Ez, mondhatom, orvosságként hatott rám, kihúzva a nyomasztó emlék méregfogát. Persze „szintfenntartás” végett naponkénti imatárgyaim egyike ez a gyógy- kérelem. így is van ez rendjén, hisz egyikünk sem afféle címzetes bűnös, hanem nagyon is valódi. Sőt, ami a lényeg: Jézus Krisztus sem címzetes vagy „tiszteletbeli” megváltó, hanem nagyon is valóságos. Ennek folytán természetesen életünk egészét veszi átformáló kezébe, még egyéni és kollektív kegyességi kevélységeinkből is képes kikúrálni, ha kellő mélységben beengedjük életünkbe. Hitbeli érlelődésünk egyik fokmérője ugyanis az, mennyire mertünk/tudtunk egészségesen kiábrándulni személyes és közösségi illúzióinkból is avégett, hogy buzgóságunk, szeretetünk mesterkéletlen, hiteles legyen. Dr. Bodrog Miklós Az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fóruma nagygyűlést tervez Spanyolországban ígérettel az új évezred felé Keresztyén asszonyok Európa minden részéből Madridtól északra, El Escorialban (Spanyolország) találkoznak ez év június 4 és 10 között, hogy részt vegyenek az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fóruma (Ecumenical Fórum of European Christian Women, EFECW) 5. Nagygyűlésén. A gyűlés témája: ígérettel az új évezred felé, 30 nemzet mintegy 250 képviselőjének jelenlétére számítanak. Európai ökumenikus viszonylatban a Fórum egyedülálló, hiszen valamennyi nagyobb egyház (protestáns, katolikus, ortodox) asz- szonyait egy szervezetbe tömöríti. Az előző nagygyűlés óta a fö hangsúlyt a volt kommunista nemzetek asszonyainak megerősítésére fektették. Különféle projekteket és szemináriumokat szerveztek, pl. Csehországban, Romániában, Magyarországon, Bulgáriában, Belorussziában, Lengyelországban, Észtországban és Litvániában, hogy megerősítsék a női hálózatot, képezzék és ösztönözzék az asszonyok egyházi és társadalmi részvételét. A Madridi Nagygyűlés ebben az irány- ban lép tovább a munkacsoportok, panel-ülések, előadások széles programjával, ehhez csatlakoznak a szervezeti ügyekkel foglalkozó ülések és választások, valamint magától értetődően - az istentiszteletek. Sok kelet-európai ország először küld saját, demokratikusan megválasztott delegációt a nagygyűlésre. Az első alkalommal résztvevő delegátusok a nagygyűlést megelőző „Újonnan Jövők Programján” kaptak meghívást, ahol a Fórum történetéről, szervezetéről és hivatalos működéséről kapnak információt. Mintegy 25 diák és fiatal nő steward-ként nyújt majd segítséget. Az előző nagygyűlések a következő helyeken kerültek megrendezésre: Gwatt (Svájc, 1982), Järvenpää (Finnország, 1986), York (Anglia, 1990) és Budapest (1994). Ez az első alkalom, hogy Dél-Európa ad otthont a nagygyűlésnek. A magyar Fórum Csoportból Karsay Eszter református lelkipásztor az EFECW Koordináló Bizottságának tagja, Dobner Béláné (Baptista Egyház) és Dr. Hafenscher Károlyné (Magyarországi Evangélikus Egyház) pedig nemzeti koordinátorok.
