Evangélikus Élet, 1998 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1998-05-03 / 18. szám
Evangélikus 63. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 1998. MÁJUS 3. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 3. VASÁRNAP JUBILATE ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ARA: 48 FT Az öröm titka ez: tartsa magát az ember teljes szívvel az igéhez, vigasztalván magát Krisztus drága ígéretével, hogy Ő az Atyával együtt velünk marad. Luther A TARTALOMBÓL VAJDASÁGI „HÍDÉPÍTÉS”... VALAMI ELKEZDŐDÖTT NÉZNI CSAK ELŐRE SZABAD P etőfinél szebben, József Attilánál drámaibban szeretnénk köszönetét mondani a szeretve tisztelt édesanyáinknak mindannyian - amíg nem késő és módunkban áll ezt megtenni. A fájdalmat is vállaló, áldozatos szeretet napján meghatódva dadogunk el néhányan egy-egy visszafogott, szégyenkező, halk köszönetét, tudva azt, hogy rajtuk kívül aligha van más, aki annyira pártunkat tudná fogni vészterhes vagy kritikus helyzetekben is, amikor mindenki más élesen ellenünk szólna, és fejünket követelné. Az Istentől megáldott édesanyákért ezen a vasárnapon elrebegünk egy hálaimát szerte templomainkban, bár azzal az enyhe bűntudattal, hogy szeretetünket és tiszteletünket aligha pusztán csak egyetlen napra kellene koncentrálnunk, és a bocsánatkérésekkel sem kellene takarékoskodnunk. Elrebegünk egy hálaimát azokért az édesanyákért is, akik már elmentek minden testnek útján, és csak lélekben történhet meg mindez. Szerény, de szeretettel készített virágcsokrainkat adjuk át gyermeki szeretettél azoknak, akik még velünk lehetnek, akiknek még kimondhatjuk - korunktól függetlenül — gyermeki szavunkat a köszönetről és háláról. Folttalanul, árnyéktalanul ünnepelni azonban - sajnos - nem lehet, mert többszörösen is félelmetes és rettenetes dolgok felhői gyülekeznek a fejünk felett. Mindehhez hozzájárul az a társadalmi valóság is, amelyik - korszelleme - nem akarja és nem tudja megengedni, hogy a nő, nő legyen, az édesanya „Fut Mi szükséges egy missziói nap megrendezéséhez? Sok minden és sok mindenki... Először is világos cél: mit akarunk, kiket szeretnénk elérni? Az idei területi missziói napok elsősorban a családokat szeretnék megmozdítani, ahogyan ezt a szórólapon is olvashattuk: „nemzedékek, gyülekezetek találkozása”. Valós veszély, hogy a gyülekezeteinkben is külön szakadnak az egyes nemzedékek, ritka a közös alkalom, a valódi találkozás. A nap bibliai alapjául Jézus legismertebb példázatát választottuk, melyet tékozló fiú történeteként szoktunk emlegetni, de nagyszerűen alkalmas a család, a nemzedékek közötti feszültségek valódi gyökereinek a feltárására is. Ez az ige segített megérteni a nap kissé bizarr címének az üzenetét is: „Fut az ember... fut az Isten... ” a Füle Lajos verséből vett kép a rohanó, sokszor Isten elől is menekülő ember, és az embert kereső, mindig hazaváró, felénk futó Isten alakjával szembesített. „Fut az Isten az ember után, Mert mindent lát, tud, szánja nagyon... Ott fut az utcán, ott fut a téren, Egész világon, sok ezer éven, Sok mérhetetlen, megérthetetlen Keresztre írott szenvedésen át. Hulló Igével, Kiontott vérrel, Viszonzatlan mély szerelmével Fut az Isten az ember után. ” Kalácska Béla esperes megnyitó bevezetőjében a többi között megemlítette, hogy a mai alkalom a nyolcadik, a korábban megrendezett megyei csendesnapok, szabadtéri evangélizációk sorában. E sorok írójának témabevezetője után kilenc csoportban folyt a megbeszélés. Egy kis ízelítő a megvitatott kérdésekből: Mi mozgat, mi hajt minket? Miért lesz gyakran szűk az „atyai ház”? Hogyan lehet igazi lelki otthonná, családdá a gyülekezet? Az egyes csoportok beszámolóiból is sokat kaphattunk. A legnagyobb sikert a legkisebbek csoportja aratta, Missziói nap Balassagyarmaton az ember... fut az Isten ” Anyák napja árnyékokkal valami baja, hogy eddig elmaradt? Nem volt számonkérés a szavaiban, csupán a nem is alaptalan aggodalom szólalt meg a szívéből. „Tünés az ágyba, öreglány...” - és a megtaposott szívű édesanya fal felé fordulva igyekezett elaludni. Egy másik édesanya azért sírt, mert beosztó takarékosságból, az eldugott pénzből, a gáz- és villanyszámlát kellett volna kifizetni, de eltűnt a pénz. Csendesen, majdnem alázatosan kérdezte meg gyermekét az eltűnt pénzről... A válasz már a nyomdafestéket sem bírja, de a gyermek ki tudta mondani... Csak 6. osztályos, szőke és kislány... Üzenni akartam az édesanyjának, hogy szeretnék vele beszélgetni bizonyos, a gyermekével összefüggő ügyben. A kislány hallgatagon nézett maga elé, mint aki nem kíván velem szóba állni, én pedig értetlenkedve és türelmetlenül nyaggatni kezdtem ,jó, majd megmondom a mamámnak...” - dadogta végül és nem értettem az egészet. A tanáriban kaptam meg a döbbenetes információt, anyja is, apja is eldobták a gyermekeiket, és valahol felelőtlenül ■ kószálnak a nagyvilágban kétes üzelmeket folytatva. „Soha nem akarom az anyámat látni...” - fakadt ki egy másik, és nem oktalanul. Látványukra - megalázott édesanyák és eldobott gyermekek látványára - görcsbe rándult szívvel állunk meg Isten színe előtt, mindazokkal együtt köszönetét mondva és hálát adva, akik ismerhetjük a szerető édesanya valóságát és még gyermeki alázattal köszönetét is tudunk mondani nekik - az esztendőnek nemcsak egyetlen egy napján. Ribár János akik Kalácska Béláné és munkatársai segítségével élethű jelmezekkel, díszletekkel adták elő a jézusi példázatot. Egy missziói napnak célja még, hogy Jézus hívó szava után a küldő szót is meghalljuk. Ennek érdekében a délutáni missziói híradóban különböző missziói munkaágak felelősei szólaltak meg. így hallhattunk a zsidómisszióról, diaképeket láthattunk a külmisszióról, de érintettük a többi missziói munkaágat is. Sokak kezébe kerülhettek missziói könyvek, kazetták, a Missziói Magazin példányai. A nap zárásaként és koronájaként, az úrvacsora közösségében élhettük át a hazatalálók örömét, az atyai ház békességét. De hiába a nagyszerűen kitervelt program, minden megbukhat, ha nincs megfelelően előkészített terep. Ilyenkor szoktuk keserűen mondani: sajnos, ez nem jött össze... Hála Istennek és munkatársainak, Balassagyarmaton minden jól jött össze: program, szép számú, őszintén érdeklődő résztvevők - akik mintegy 10 lelkész vezetésével érkeztek, - és nem utolsó sorban a megfelelő helyszín és lelkes, jó szervezőkészségű házigazdák. Mindez adva volt itt, ahol a nemrég átadott hitéleti központ ideális kereteket biztosított a mintegy 35 nógrádi településről érkező több, mint 300 gyülekezeti tag találkozójának. Kalácska Béla esperes, és felesége, Hanti István felügyelő és felesége, valamint Hamza Kinga Dalma segédlelkésznő és a helyi gyülekezet lelkes gárdája mindent úgy készítettek elő, hogy a tervezett program szinte percnyi pontossággal pereghetett. Kalácska Annette, az egész nap zenei vezetője olyan éneklapot állított össze, amely tartalmilag is remekül kapcsolódott az egyes programpontokhoz. Gördülékenyen ment a csoportbeosztás és a vendéglátás is, öregbítve a híres nógrádi vendégszeretet legendás hírét. Végül hadd említsem meg azok nevét is, akikkel együtt Budapestről érkezve segíthettük a missziói nap programját: Balicza Iván, Bencze Imréné, Csoszánszky Márta, Endreffy Géza, Mészáros Barbara és Szigethyné Szentecki Katalin. Nevükben is köszönjük a nógrádiaknak, illetve Balassagyarmatnak ezt a biztató kezdetet, hiszen ez volt az idén az első területi missziói nap. Várjuk a hasonló folytatást Nagykanizsán, Kecskeméten, Bükön, Tállyán, Békéscsabán... S reméljük a folytatást az egyes gyülekezetekben, családokban, a közelgő ünnepekben is. Gáncs Péter költséges vállalkozás a gyermeknevelés, különösen is egy olyan érzéketlen korban és világban, amikor a beteg média heteken át magasztalja az abortuszt mindenféle képes és képtelen fórumon. A félelmetes és drámai éppen az, hogy ennek a gátlástalanul anyagelvű korszellemnek az egyéni szinten történő megjelenése is kétségbeejtő és szívszorító: a kegyetlenül megbántott édesanyák és az irgalmatlanul eldobott gyermekek. Mindkét tábornak igen nagy a létszáma, aligha lenne értelme a kérdésnek, hogy kik vannak többen: a megalázott, megbántott, kisemmizett édesanyák-e, vagy az embrionálisán, a kis- és nagykorban ellökött gyermekek? Nagyon nagy baj van abban a társadalomban, ahol 100 élve születésre 70 abortusz jut, ahol 1956 óta közel 5 millió abortusz volt - vajon hány nagyon tehetséges alkotóművész vagy sportoló nem születhetett meg? Magyar holocaust ez! Nagyon nagy fájdalom a hitét vesztett, öngyilkoló társadalom valósága a rálátással rendelkezőnek aki látja és meghallgatja a megalázott édesanyákat és a már megszületett, mégis eltaszított gyermekeket. Discoból hajnali 4-kor érkezett haza a drága kisgyermek, csapzott haja a szemébe lógott. A zajra felébredő édesanya aggódva kérdezte, nem történt-e Reményik Sándor r Ének anyámról Ó, most adj erőt Isten, Istenem, Hogy méltón zengjen árva énekem Róla, ki csöndes mártír volt szegény, S hang nem hatolt be két szegény fülén. Meghalt a Hang - régen meghalt Neki - Fülébe szóltak még gyermekei Odatapasztva forró ajkukat - Aztán e szalmaszál is elszakadt A betű maradt csak, a holt betű, Élő hang helyett ó be keserű. Aztán - szelíd, vigasztaló barát - Szemén át jött el hozzá a világ. Hogy csüggött e két drága szürke szem Szánkon: mit mondunk: igen-e, vagy nem, S próbálta kínlódva olvasni le, Szemmel, mit fel nem fogott a füle. Ki jót akart: mellé telepedett, S írt neki - én nem írtam eleget Ifjan még sorsa ellen lázadó, Később csupa bölcs rezignáció: Virágot ápolgatott, olvasott, Ha házi gondja olykor elfogyott A fecske megérkezett csicseregve. S nem hallotta - ó, pedig úgy szerette. Beethovent zongorázott a leánya - Búsan támaszkodott a zongorára. Tapsok közt olvasott fel afia- Nem tudta, milyen verse hangsúlya. A rádiót -bejó - nem érte meg. A mennydörgésre csak megremegett A nagy harang ha szólt Szilveszter-éjjen, Ö ült akkor is fojtó csöndességben, Fájtak benne madarak, gyermekek, Csak a néma virág nem sebezett Ha van igazság, hallania kell Most mindent, ami lelket fölemel Madarak ezerhangú kórusát A tavaszodó mennyországon át Beethovent, amint maga dirigál S zenekarában ezer angyal álL A konduló, mély, érchangú harangot, Amit idelenn közelről se hallott A gyermekeit és az unokáit, Ahogy hangjuk fólhat a mennyországig. Itt örök csendre kárhozott füle Ott örök muzsikával van tele. S ha Isten van, meg nem szűnik soha E mindent-kárpótló szimfónia. 1934. október 12. pedig édesanya, amelyik pénz-, hatalom- és siker-centrikusán éppen az Istentől teremtett legszebb tulajdonságot, a szeretetteljes és * fájdalmat is vállaló áldozatkészséget csavarta ki korunk asszonyai leikéből A (tisztelet a kivételnek), s ennek a démoni sebnek is jelentős szerepe van a nem vállalt gyermekek millióiban. Tragikus töréseink miatt van az is, hogy anyák napi kampány szükségeltetik, ahelyett, hogy megengedné ez a gátlástalanul anyagelvű korszellem, hogy folyamatosan és zavartalanul taníthassuk a Tízparancsolatot, benne a 4. parancsolattal együtt, melynek teljességét nem szabadna csorbítani: „ Tiszteld atyádat * és anyádat... ” A társadalmi gyökerű korszellem - álegyenjogúság, a megélhetés anyagi gondjai, az egy fizetés elégtelensége - nem képes és nem is akarja megengedni, hogy a szülőanyák otthoni finom kezekkel teremtő édesanyákká legyenek, fészek melegben egészséges önbizalmú gyermekeket indíthassanak el az élet kanyargós útjára. Anyák napi kampány helyett folyamatosan és zavartalanul kellene tanítanunk az édesanyák (és a szülők) iránti tiszteletet és szeretetet. Kedves és megható, amint óvodás és kisiskolás gyermekek erre a napra szánt kifestőket készítenek, gyermeteg vagy gyermekded versikéket mondanak, de az élet kemény valósága fut a maga vaskemény és kegyetlen vágányán - gürcölő édesanyák, akik örülnek, hogy nem munkanélküliek, hiszen nagyon
