Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-05-04 / 18. szám
Evangélikus 62. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 1997. MÁJUS 4. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁNI ÖTÖDIK, ROGATE Szüleimtől tanultam meg kereszténynek lenni. VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Elet Anyám átszellemült arca volt gyermekkorom első imakönyve. Amikor szüleim imádkoztak, úgy tele lettem áhítattal, mintha templomban lettem volna. ARA: 40 FT Musset A TARTALOMBÓL TESTVÉREGYHAZAK DIAKÓNIÁJA „MERT MÉGIS IGAZ VOLT MINDEN” „TI VONTOK MINDEN KÖRÜL BAJT ÉS ÉLETET” SZABALYTALAN GONDOLATOK ANYÁK NAPJA KAPCSÁN Rogate - imádkozzatok! (Zsolt 66,20) Ez a vasárnap imádságra buzdít bennünket: .Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szere- tetét nem vonta meg tőlem. ” Luther szerint az igehirdetői „hivatal” mellett az imádság a legrangosabb „hivatal” a keresztyénségben. „Bizony, igen nagy dolog Istennel beszélni. Már az is nagy dolog, hogy 0 szóba áll velünk, de ez talán még nagyobb.” Az imádkozás a mi mennyei „forró drótunk”. Luther említi, hogy a földi egyháznak nincs nagyobb hatalma és műve, mint a közös imádság mindazok ellen, akik/amik legszívesebben elgáncsolnák életünket, hitéletünket és imádkozásunkat is. A Gonosz is tudja ezt, és ezért minden ilyen imádságot meg akar akadályozni. Azt nem nagyon bánja, ha szép templomot építenek, alapítványt tesznek, zenélnek, énekelnek vagy felolvasnak és sok-sok istentiszteletet tartanak - esetleg nagy fényűzés mellett, ezt ő még támogatja is, hogy mindezeket a legjobbnak tartsuk, feltéve, hogy ne legyen közös, erős és gyümölcsöző imádságunk. Az imádság hit-kérdés is! (Hit nélkül egyetlen imádság sem igazi imádság.) Ha hitben fogyatékosnak érezzük magunkat, szabad így imádkoznunk: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!” Luther figyelmeztet:, Az imádkozó vizsgálja meg magamagát, hogy hiszLe, hogy Isten hallgatja imádságát, vagy kételkedik benne. Ha bizonytalankodnék, vagy igazában a jó szerencsében bízna, akkor az az imádság semmi! Márpedig Isten nem ajándékozhat a bizonytalankodó léleknek meghallgatást ugyanúgy, mint ahogyan egy hadonászó kézbe se lehet semmit sem beletenni, amíg nyugodtan nem tartják.” Az imádság rend dolga is! Idői rendszeresség, témáiban is rendszer kell hogy legyen. Luther azt javasolja, hogy szokjuk meg, hogy naponként Istennek ajánljuk testünket-lelkünket, szeretteinket és javainkat, minden örömünket és bajunkat! Luther kiemeli, hogy ne csak magamért, hanem mindenkiért és mindenekért is imádkozzak! Bibliaolvasó útmutatónk végén található újabban imatéma-ajánlás a hét napjaira. Énekeskönyvünk imádságos része tanítja a bűnvalló imádságot. A minden napra szóló rész pedig heti imarendet ad elénk a Miatyánk kérései szerint. A kérdésre - „mikor és hol imádkozzunk” - az a felelet, hogy mindenütt és mindenkor imádkozhatunk, ha a Lélek indít rá. Ha van módunk elvonulni csendeskamránkba, ott - imádkozás idején - mással ne foglalkozzunk. (Ehhez segít az „összekulcsolt kéz”.) Kísértésünk, hogy nem csendesítjük meg lelkünket imádkozásunk kezdetén. Az imádkozást gátló kísértések minduntalan előjönnek a hívő ember életében. A Sátán az imádkozás halogatására akar rábírni. Ezt ne engedd meg neki. - Isten számon tartja és megőrzi az imádkozókat (Jel 11,1). Havasi Kálmán Az anyává válás minden nőt megváltoztat. Megindító látni önfeledt édesanyákat, akik számára megszűnik a világ, és a gyermekükért mindent képesek megtenni. Minden értük történik, a mosolyukért, az egészségükért, később a sikeres pályaválasztásukért, biztos egzisztenciájukért. Az élet bölcsője vagyunk. Számítanak ránk a gyerekeink, szükségük van ránk. És ez olyan jó! Lényünk legjavát tudja kihozni belőlünk ez az egymásra utaltság. Mert nekünk is szükségünk van rájuk. Az mindegy, hogy kicsik még, vagy már nagyok. Általuk lett egészen más az életünk. Olyan örömöket kaptunk és kapunk, amik csak szülő-gyermek kapcsolatban adatnak. Kölcsönösen formáljuk egymást. Különös nap az anyák napja. Kampányt csináltak belőle. Jó üzlet lett. Megemelkednek a virágárak, ezért már megéri. Pedig az életet tisztelni és ünnepelni nem csak egy napon kellene. Van még rá 364, amikor ott toporognak előttünk tömött járműveken a nagymamák - uno- kányi korú ifjak átnéznek rajtuk. A más nagymamája nem számít. Kismamák gyerekkel, babakocsival, tömött bevásárlótáskával magukra utáltán küzdhetnek meg minden eléjük tornyosuló akadállyal, mert úgy húzódnak félre az emberek, mintha fertőző állapot lenne anyának lenni. Alig-alig akad, akinek feltűnik a pénztárnál kanyargó sor végén roskadó kismama. Kivárhatja a sorát. Majd anyák napján egy szál virággal kiegyenlítődik minden. Ki tanítja a gyerekeket, hogy el ne felejtsék ezt az ünnepet? Többnyire mi nők édesanyaként, óvónőként, tanítóként nyitogatjuk gyermekeink szemét az élet csodájára. Mi neveljük figyelmes segítőkészségre, megértő türelemre. Tőlünk tanulja meg, hogy az idősebbekben ne csak az élet hanyatlását, hanem kiteljesedését is lássák. Nem önmagunknak tesszük, de önmagunk ellen is vétünk, ha nem mutatjuk meg, nem tanítjuk meg, hogy becsülje a maga életén túl mások életét és életért való küzdelmét. Nem önös öröm a gyermek. Nem dologtalan semmittevés, játszi babaruházás gyermekeink mellé naponta felsorakozni. Nem kevesebb az ember, ha csak anya, évekre kilép választott hivatásából, hogy teljes munkaidőben, sőt ezen túl második és harmadik műszakban kenyeret nem kereső, önként vállalt hivatása szerint édesanya lesz. Az élet nem csak a mi titkunk, csodánk. Nem is csak a családé, hanem a gyülekezeté is, és az egész társadalomé. A gyermekeinkben folytatódó életünk csoda. Ennek titka másoknak is kinyílik, szépséget és örömöt közvetít azoknak, akik áldozni tudnak érte. Nem ingyen van, ha örülhetünk a gyermekeinknek. Ráncokat rajzolnak ránk gondterhelt napok, aggodalomban múló éjszakák. Mégis nagyon szegények lennénk az anyaság sokféle élménye nélkül. Isten megtisztelő figyelme, hogy bennünket választott ki az élet továbbadására. Bálintné Varsányi Vilma A „foglalkozás nélküli” asszony „Foglalkozásnélküli” - olvastam útlevelemen, s majdnem könnyes lett a szemem. „Foglalkozásnélküli” - olvashattam. Pedig ki él a földön hasznosabban! Hivatása másokért élni, tenni, kora reggeltől készen lenni, s vállalni késő éjszakáig, mi övéi javára válik. Háziasszony, anya, feleség... Mi más foglalkozás lehetne még? Kedvenc ételek jó szakácsa, csomagoló minden utazásra, sebész, ha az ujjat tövis sebzi, békekötő, ha igazat kell tenni, szabó, ha régit kell fejteni... Üres az erszény? Pénzügyi zseni! Lexikon: mindent észben tartani. Varrónő, ha elszakad valami. Mesék fáradhatatlan mesélője, a házi béke őrizője. Babadoktor, dekoráló, kertész, cukrász, fodrász... s a felsorolás nem kész, mert mondhatnék én még címet sokat, de mért gyötörjem a nyomdászokat? Áldásul teremtetett asszonyszívek! S ők a „foglalkozásnélküliek”?! (Ismeretlen svájci költő) (Peter Mayen Isten rendje - Isten áldásának forrása c. könyv 224. old.) BECSÜLJÜK MEG AZ IGÉT - BECSÜLJÜK MEG AZ IGE HIRDETŐJÉT! Egésznapos ünnepség keretében emlékezett a soproni gyülekezet Dunántúl egykori püspökének D. Kapi Bélának halála 40. évfordulójáról. Minden okuk megvolt erre a gyülekezeti ünnepre, hiszen Kapi Béla Sopronban született, a templomhoz kötötte őt életének sok fontos eseménye. Itt keresztelután - mint hivatalára nézve legidősebb - az egyetemes egyház élére került. A délelőtti magyar istentiszteleten a szépszámú gyülekezet mellett ott volt a Kapi család számos tagja. Mintegy 25-30-an, egészen a dédunokákig tartott a sor - töltötték együtt a napot a gyülekezettel. D. Szebik Imre püspök igehirdetése alapigéjének azt az igét választotta, melyről Gyurátz püspök a beiktatás alkalmával prédikált: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. ” (Zsid 13,7). Ez az emlékezés is azt szolgálja, hogy jobban becsüljük meg az igét. Mert hirdetése és hallgatása nélkül nem marad meg az eevház. És amikor minden elmúlik, az ige marad meg egyedül. De az emlékezés arra is való, hogy megbecsüljük a hirdetőjét is, Isten kivá(Folytatás a 3. oldalon) ték, itt konfirmált, a templom oltáránál áldották meg házasságát, és ha nem is volt lelkész Sopronban, de a püspöksége révén gyakran megfordult, látogatott és szolgált a gyülekezetben. 1916-ban Gyurátz Ferenc püspök iktatta be püspöki tisztébe az akkor 36 éves Kapi Bélát, és 32 éven át állt a kerület élén, sőt Gedufy Henrik tiszai egyházkerületi püspök halála Krisztus közöttetek van - Pakson is ÖKUMENIKUS MISSZIÓI TALÁLKOZÓ 1997. mÁjus 7. Jézus Krisztus mennybemenetelének napja - mely bennünket az odafentiek keresésére ösztönöz - sürgető kötelességünkké teszi, hogy a Benne hívők közös tanúságtételét és testvéri szeretetét kifejezzük. Ezért rendezzük meg egyházaink lelki- pásztorainak, katehétáinak és minden misszióban elkötelezettnek találkozóját május 7-én 9.30-17 óra között Szentendrén, ebben a Krisztus-hívők közösségét békességben megélő városban. Krisztus Urunk felment a mennybe, de nem hagyott el bennünket, tanítványait, titokzatos testének tagjait Ő az élet forrása, azé az életé, amelyet az Atya megszentel, a Szentlélek pedig kegyelmével formál, hogy tanúságtételünket elhiggye a világ, melyben az Üdvösség eszközévé kell lennünk. Küldetésünk Isten üzenetének, az Evangéliumnak hiteles tolmácsolása. Erre törekszünk mindannyian - bár sajnálatos megosztottságban -, akiknek Isten Igéje táplálék és gyógyír a földi életben, de ugyanakkor a jövő élet záloga. Szeretettel várunk mindenkit a magyar nyelven megszólaló, Isten Igéjét bemutató előadásokra, közös imádkozásra! Legyen ez a nap mindannyinnk számára a Krisztus-hívők közötti egységre törekvés felmutatott jele, amelyre oly nagy szüksége van az evangélizádót nélkülöző világnak. Dr. Harmati Béla püspök A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke Dr. Seregély István érsek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Ihlálkozás! Nagyszerű dolog. Megismerni egymást. Együtt lenni azokkal, akikkel együvé tartozunk. Átélni a közösséget. Megerősödni a hitben. Megújulni a reménységben. Erővel feltöltekezni a keresztény életfolytatáshoz. És mindenekelőtt találkozni Azzal, akinek a nevében egyek lehetünk, Urunkkal, Jézus Krisztussal. Mindezt, és nem kevesebbet várunk az 1997. augusztus 23-24-i paksi országos evangélikus találkozótól. Amikor ennek, az egyházunk utóbbi évtizedeinek történetében egyedülálló találkozónak a tartalmi előkészítését elkezdtük, ezt azzal a vággyal tettük, hogy hozzájáruljon egyházunk megújulásához, megerősödéséhez. Hogy azok, akik részt vesznek ezen a találkozón, reménységet nyerjenek, és elkötelezettséggel, lendülettel, lelkesedéssel vigyék szét az ország minden gyülekezetébe az örömhírt, amely együttlétünk igei üzenete lesz: „Krisztus közöttetek van ’’! Az egyház jövője - a jövő egyháza ezen a biztos alapon áll. Mert sok mindent el lehet mondani az egyházról, jót és kevésbé dicséretest, sokféle kritikát, hiányosságot lehet megfogalmazni, de-azt mégis tudnunk, hinnünk és vallanunk kell: evangélikus egyházunk (is) a szentek közössége. Nem azért, mert tökéletes emberekből áll, hanem azért, mert „Krisztus közöttetek van”! Ez az üzenet szólal meg a két nap során újra és újra az igehirdetésekben: Krisztus közöttetek van mint a Megfeszített. Krisztus közöttetek van mint a Feltámadott. Krisztus közöttetek van mint egyházának Feje. Krisztus közöttetek van mint Eljövendő. Ezt az üzenetet lehet majd hallani az előadásokban. Hogyan éljen, hogyan szolgáljon tehát az egyház, ha tudatosult be ie, hogy „Krisztus közöttetek van'. Vannak még egyhii . úrikban olyanok, akik az ébredés idején, a negyvenes évek végén átéltek nagy találkozásokat, evangélizációs konferenciákat, amelyeken hitre jutottak, megújultak és megerősödtek. Ezeknek a konferenciáknak az áldása máig is meghatározza nemcsak egyéni életüket, de egy-egy gyülekezet életét is. Imádkozzunk azért, hogy a paksi találkozó is ilyen áldott lehetőség legyen. Hívjuk, várjuk minden hitében megerősödni, megújulni vágyódó, Krisztussal és egymással találkozni akaró testvérünket! Balicz^ván
