Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-03-16 / 11. szám
► Evangélikus Élet' 62. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 1997. MÁRCIUS 16. BÖJT ÖTÖDIK VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 40 FT Isten minden emberből új életet akar teremteni _______és ezért kénytelen összetörni minket, __________________mert amit mi építettünk, az alapjáig rossz, azt nem lehet kifoltozni, _____________renoválni, azt le kell rombolni, _____________hogy újat építhessen helyébe. __ _______Isten azért pusztít, hogy építhessen. ________Azért tör össze, hogy újjáteremtsen. Tú róczy Zoltán ■■■■■■■■■■■■ A TARTALOMBÓL“ ÚJ PRÓBATESTVÉR A FÉBÉ EGYESÜLETBEN SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG A KIMONDHATATLAN ÁLDÁS VAGY ÁTOK? A Páskabárány 2Mózes 12,12-13 Ismét egy választott ember áll előttünk böjti sorozatunkban, Mózes. Neve: „vízből kivett” - utal arra, hogy Isten öt csodálatosan mentette meg attól a haláltól, ami minden újszülött zsidó fiúra várt. Hosszú évek, évtizedek alatt nevelte őt Isten, míg megkapta a feladatot: Mepj a Fáraóhoz, és kérd meg, hogy engedje el a zsidó népet - Fáraó vonakodott Ekkor jött a tíz csapás, hogy megtöije Fáraó keménységét lüdjuk, hogy az utolsó csapás az elsőszülöttek halála volt De figyeljünk arra, hogy ez az ítélet az egész Egyiptomra érvényes volt. Halál várt minden elsőszülött fiúra. Egy mód volt a menekülésre, amit Isten Mózes által adott a zsidó népnek. Minden házat meg kellett jelölni egy leölt bárány vérével. És amikor jött az öldöklő angyal, hogy végrehajtsa a szörnyű ítéletet, ha meglátta a vért, továbbment és ott megmenekült az elsőszülött fiú. Milyen csodálatosan kapcsolódik itt össze a leölt bárány szerepe Jézus Krisztus áldozatával és vérével. Hadd idézzük itt Luther énekét, amely egyszerre dicsőíti a Páskabárányt és Jézus vérét. „Ő, akit Isten rendelt rég: / Húsvéti tiszta Bárány. Váltságul adta életét / Golgota keresztfáján. Ajtónkon szent vére jel. / Ha hitünk reá mutat fel, Sátán, halál nem árthat / Hallehya!” (Ékv. 215,4) Jézus saját magáról mondja: aki hisz az én beszédemnek, nem megy ítéletre, hanem átment a halálból az életre. Böjt arról beszél, hogy mindnyájan bűnünk miatt ítélet alatt vagyunk. A mai vasárnap zsoltára ugyanerről beszél (Judica). Életünk javítgatása, magunk mentegetése mit sem ér. Isten előtt egy segít, ha mi is a Bárány vére alá menekülünk. Luther szerint már a keresztség is Jézus megváltó vérét jelenti és még inkább az úrvacsora: Ez az én vérem, amely érettetek adatott. Mivel ma Judica vasárnapján, az ítélet vasárnapja van, ezért ragadjuk ki Mózes történetéből ezt a szakaszt Nagypéntek óta tudjuk, hogy az ítélet Jézuson teljesedett be. Bűnünket Ő felvette magára és Ő bűnhődött Isten Jézusért a kereszten kiengesz- telődött a világgal. Most rajtunk a sor, ahogyan Pál mondja: Krisztusért kérünk, békü|jetek meg Istennel. A Golgotái kereszt így lehet számunkra a békesség és éj élet forrása. Nagyhéthez közeledve már ez a vasárnap is hirdeti személyesen mindannyiunknak a bűnbocsánatot, ha hiszünk az O értünk hullott vérének bűntörlő erejében. Gáncs Aladár ORSZÁGOS PAPNÉ CSENDESNAP 1997. március 22-én, szombaton 10 órai kezdettel, a Deák téri Gimnázium dísztermében (1052 Budapest Sütő u. 1.) országos csendesnapot tartunk papnék számára. A részletes programot az alábbiakban közöljük: Nyitó áhítat: Róm 15,7-13 (Tamásyné Szabó Erzsébet) Előadások: Reménységünk időben és időn túl (Dr. Szabóné Mátrai Mariann, Gáncs Péter) Megbeszélés - Közös ebéd - Kötetlen beszélgetés A tánc mint imádság. Bemutató (Balogh Judit) Információ egyházunk aktuális kérdéseiről (Szebik Imre) Úrvacsora! istentisztelet. Ige: lPt 3,15 (Pángyánszky Ágnes) A csendesnap 16,30 óráig tart. Jelentkezés: 1997. március 10-ig, Északi Püspöki Hivatal 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24. Ibi.: 176 23 35,176 24 48, Fax: 176 24 40 Szerény ebédet biztosít és útiköltséget térít az Országos Egyház. Iratteijesztés a helyszínen. Protestáns szerepvállalás az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban fisten! ki a szabadságra, Őrök jó s jog alapjára Építéd országodat, S tűröd, hogy a jó s gonoszság A jog és jogtalanság Szüntelen harcoljanak: Hála!-hála! Győzött a jó, győzött a jog, az igazság S diadalmas a szabadság!” Székács József pesti lelkész Ima című versével így üdvözölte 1848 tavaszán a változó időket, és öröme hűen tükrözte a magyar protestáns egyházak szolidaritását a forradalommal. Ennek magyarázatát nemcsak ezen egyházak egyéni érdekeiben, hanem a protestáns etikában, protestáns szellemben kell keresnünk, amely elfogult volt a nemzeti érdekek, á progresszió iránt. Raffay Sándor néhai evangélikus püspök szavait idézve: protestantizmus az önálló egyéniségek vallása. .. Ez az autonóm életre való törekvés adja a kulcsát annak a történelmi jelenségnek, hogy a vallásszabadság valamint a nemzeti szabadság és függetlenség hősei és vezérlő alakjai mindenütt és mindenkor jórészben protestánsok voltak. ” (A protestantizmus története) 1848-49-ben, nemzeti múltunk eme hőskorában is döntő szerepet játszottak evangélikusok és reformátusok. Ezek sorában az első hely a „magyarok Mózesét”, Kossuth Lajost illeti meg. „Messianisztikus” szerepvállalása révén akkora népszerűség övezte, amilyen Hunyadi János óta senkit sem Magyarországon. Egyszerre volt a legnagyobb szónokunk és fáradhatatlan adminisztrátorunk. Állhatatos demokrata és patrióta. A feudalizmus ádáz ellensége és a polgári fejlődés következetes híve. Világnézetének kialakulásában - maga vallotta be - nagy szerepet játszott a Dekalógus, a Tízparancsolat. Kossuth neve mellett említendő Petőfi Sándor neve is. A lánglelkű evangélikus költő a hazafiság örök példáját nyújtotta, és nyújtja ma is nemzedékről nemzedékre. A szabadságharc protestáns államférfiad hadvezérei és költői között Szemere Bertalan, Görgey Artúr, Jókai Mór, Arany János neve úgyszintén hallhatatlan. Maguk az egyházak, így az evangélikus is, az 1848- as forradalmi változásokban a nemzet és az egyház évszázados problémáinak együttes megoldását látták. Az áprilisi törvények a feudalizmus addig makacs kereteit áttörve, egy népképviseleten alakuló demokratikus rendszer alapjait teremtették meg, helyreállítva a nemzeti szuverenitás, önérzet megtépázott büszkeségét, ugyanakkor a XX. törvénycikk kimondta az egyenlőséget a „bevett vallásfelekezetek” között, megszüntetve így a katolikus egyház privilegizált szerepét. Az evangélikus egyház - és a többi bevett vallás - emancipációját hosszú harc, küzdelem előzte meg. A Habsburg-dinasztia egyrészt a katolicizmusban konzervatív politikájának biztos támaszát látta, másrészt mindig is úgy tekintett a többi keresztyén egyházra, mint a nemzeti, nemzetiségi erők melegágyára, amely a birodalom egységét ássa alá. Ebben a látásmódban volt is realitás. Említettük, hogy főképp a protestáns egyházakban a nemzeti elkötelezettség, a liberális eszmék iránti mozgalom mélyebb gyökerű volt. A reformáció kora óta az ismeretterjesztés zászlóvivői voltak: ők adták a laikus hívők kezébe a Bibliát, lendítették fel a népoktatást iskolák alapításával, és karolták fel a nemzeti nyelv ügyét. Egyházstruktúrájukban a presbitériumok megszervezése is a demokratikus gondolkodást, a közös felelősségtudatot terjesztette el. Puritán gondolkodás- módjuk a polgári társadalmak új embertípusát teremtette meg. Mindezen gondolatok után kijelenthetjük, hogy az 1848-49-es szabadságharc vezetői a reformáció, a protestantizmus szellemi örökségével felvértezve hozták meg korszakos döntéseiket. Az evangélikus egyház, mint többnemzetiségű egyház, az etnikai törésvonalak mentén megosztottá vált ebben a történelmi időszakban. Ennek fő oka a nacionalizmusban keresendő. A nemzetiségek, szászok, szlovákok csalódtak a forradalom magyaros irányvonalában, saját nemzeti érdeküknek megfelelően döntöttek, és a magyarok ellen fordultak. Összességében mégis elmondható, hogy az evangélikus egyház a magyarságért aggódó lelkészei, püspökei révén kiállt a forradalom oldalán. Nem véletlen, hogy a bukást követő megtorlás idején három evangélikus püspököt is bebörtönöztek. Rázga Pál pozsonyi evangélikus lelkészt pedig a forradalom melletti bátor helytállása miatt 1849. június 18-án ki is végezték. Amikor 1848 novemberében Windischgrätz a császári seregeket Magyarország ellen vezette, Haubner Máté győri evangélikus püspök egyházkerülete lelkészeihez intézett körlevelében ezt írta: „Kimondták a törvényben, hogy minden embernek jogában kell állani, hogy emberré lehessen! S íme támadott ellenség; ki elleneszegül, s az előbbi, embert embertelenítő zsarnokságot továbbra is fönn akarja tartani. ... Testvéreim! nem csupán anyagi nyereség az, melyet nemzetünk eddigi küzdése szerzett, hanem lelki szabadság!” (Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon) Haubner Máté szavaiban az igazi evangélikus hit és az igazi hazaszeretet fonódik egybe. Gondolataival és személyes kiállásával a forradalom ügye mellett - amiért Világos után ő is 6 év várfogságot kapott -, azt a példaszerű evangélikus magatartást tanúsította, amelyik Krisztusba vetett hittel és bizalommal az elnyomó rendszerrel szembeni igazságot, a tiszta lelkiismeret szavát a politikai meghunyászkodás fölé emeli, és a következményeit bátran viseli. Máté Zoltán KÉSZÜLÜNK AIX. EVANGÉLIKUS VILÁGGYŰLÉSRE Hongkong, 1997. július 8-16. 7. HIVATÁSUNK: ISTEN TEREMTETT VILÁGÁNAK MEGŐRZÉSE A nyolcadik altéma 1. A mai világ ökológiai krízise A nyolcadik altéma olyan világméretű veszélyekre hívja föl figyelmünket, melyekre alig két-három évtizede eszmélt rá az emberiség. Ez a súlyos veszedelem már a ma élőket is, de még inkább gyermekeinket és unokáinkat fenyegeti: a teremtett világ, emberi környezetünk, földi otthonunk egyre fokozódó pusztulása (oikos = lakóház, innen az „ökológia” elnevezés). A korlátokat nem ismerő, rohamos tudományos-technikai fejlődés felelőtlen emberi kezelése ugyanis a XX. század végére oda juttatta világunkat, hogy egyre romlik, pusztul körülöttünk Isten szép világa, emberi környezetünk Kiirtjuk a Föld nagy erdőségeit, ezért terjednek a terméketlen sivatagok. Növény- és állatfajok százai, ezrei tűnnek el a természetből, mert tönkretettük életföltételeiket. Folyóink, tavaink és a tengerek egyre növekvő szennyezése megöli élővilágukat, és megfoszt milliókat az egészséges ivóvíztől. Modem iparunk, gépeink és autóink megmérgezik a levegőt. Közben áttörik a Földünket védelmező „ózonpajzsot”; a „melegházi hatás” révén megváltoztatják a földrészek éghajlatát. Csak a legfenyegetőbb veszélyeket említettük! Az életfolyamatokba való felelőtlen emberi beavatkozás (biotechnika, génmanipuláció) pedig magát az ezerszínű, csodálatos életet akarja átalakítani. Az ember végtelen öntudata és önimádata, amellyel magát a világ és az élet egyedüli urának képzeli („olyanok lesztek, mint az Isten”, lMóz 3,5), súlyosan beárnyékolja modem világunkat. A huszadik század vége ezért új fejezetet nyitott teológiai gondolkodásunkban, és egészen új kérdéseket vetett föl az egyházak és a keresztyének etikai életfolytatása, Isten előtti felelőssége területén. 2. Új „ teremtés-teológia ” felé A teológia története során nemegyszer hangzott el a vád: a reformáció olyan hangsúlyozottan állította előtérbe Krisztus keresztjét, a megváltás isteni művét, a második hitágazatot, hogy közben sokszor megfeledkezett a teremtés és gondviselés, valamint a Szentlélek újjáteremtő műve, az újjászületés bibliai üzenetéről, az első és a harmadik hitágazatról. Kétségtelen, Luther és a reformáció egész teológiája valóban „krisztocentriküs” teológia. Anélkül azonban, hogy ezzel eljelentéktelenítené vagy háttérbe szorítaná a teremtés és gondviselés bibliai igazságait vagy a „Szentlélek műve”, a megszentelt új élet teljes örömhírét! De az is bizonyos, hogy földi otthonunk az „oikos” mai krízise sok vonatkozásban új oldalakról és új erővel állította elénk az első hitágazatot és annak bibliai, valamint refor- mátori igazságait. Az új, mai „teremtés-teológia” területéről csak három ilyen fölismerést említünk. Először: A világ mai ökológiai krízise új oldalról vüá- gítja meg Isten világunkban való jelenlétének és „folytatódó teremtő művének” bibliai igazságait. Mai teológiánk - Luthert követve is - erőteljesen hangsúlyozza: Isten számunkra láthatatlanul ugyan, de jelen van ebben a földi világban is. Nemcsak megkezdte, de folytatja is újat teremtő munkálkodását, és gondot visel teremtményeiről. Tehát a véges valóság igenis képes befogadni a Végtelent (finitum capax infiniti), amint ezt Isten testtélétele a Názáreti Jézusban, az újjáteremtő igehirdetés, keresztvíz és úrvacsorái kenyér és bor csodája is igazolják. Másodszor: Bár Isten jelenléte egyedülálló módon valósult meg a Názáreti Jézusban és valósul az igében és a szentségekben, a természet és az embervilág mégis telve van Isten reális jelenlétének jeleivel. A természet csodái, az emberi élet és a történelem „Isten álarcai" (larvae Dei) - vallja Luther. Bennük sokszor váratlanul fölragyognak Isten rejtett jelenlétének és munkálkodásának fénysugarai. Bib- liai-reformátori teológiánk ezért szemben áll a földi világ és élet megvetésével, minden egyoldalú aszkézissel és világmegvetéssel Valljuk: mind ez a földi-testi világ, mind a láthatatlan lelki, spirituális valóságok ugyanannak a teremtő szent Istennek a tulajdona és alkotása, gondviselő-újjá- teremtő, szüntelen munkálkodásának a színtere. Végül: a megváltás müvének szolgálata mellett Isten teremtő és gondviselő munkájába is belevonja földi „képmását", az embert. Rajtunk keresztül is alakítani akarja, őrzi és újjáteremti földi világunkat. Innen nyernek ma egészen új, hangsúlyozott értelmet olyan ismert bibliai igék, mint Isten kezdeti parancsa az első emberpárhoz, hogy „művelje és őrizze” a teremtett vüágot (lMóz 2,15), amelyben ma különösen nagy hangsúly esik annak megőrzésére. De új színben és hangsúllyal értjük Pál apostol igéjét is: „Isten munkatársai vagyunk" (lKor 3,9). Isten „munkatársaiul” hívattunk el, mind az evangélium továbbadásában, a kiengesztelés szolgálatában, mind az élet, a természeti világ, a család és a társadalom élete megőrzésében. 3. Keresztyén etikai felelősségünk a mai „ökológiai krízisben” Mindebből is nyilvánvaló: az új „ökológiai etika” és föladatai területén az egyházak és a keresztyének nem másokat követve, valami „idegen földön” járnak. Isten láthatatlan, teremtő, gondviselő és újjáteremtő munkálkodásában való keresztyén részvételünk, elhivatásunk ezáltal nyeri el a „legmagasabb szentesítést”, értékelést a mai ökológiai világkrízisben! Földi hivatásunk - Luther „hivatásetikáját” követve -azt is jelenti, hogy Isten teremtett világának őrzői, „sáfárai”, és nem korlátlan urai vagyunk! Ezért kap ma olyan jelentős hangsúlyt a keresztyén etikában az „ökológiai etika” új fejezete. A hongkongi evangélikus világgyűlésen is széles körű megvitatásra kerül majd ez az új témakör: hitünkből következően mit kell tennünk a föld, a víz, a levegő szennyezése, a növény- és állatvilág pusztulása, az emberi életet fenyegető éhség betegségek, a bűn és halál sokféle támadása ellen? Mit tehetünk mint egyházak, mit tehetünk mint keresztyén emberek a társadalom, a világ lelkiismeretének ébresztése terén? És mik keresztyén, konkrét etikai föladataink egyfelől a saját indusztrializált, konzumorien- tált északi féltekénkén; másfelől a nyomorúsággal küzdő „harmadik világ” egyházaiban, keresztyénéi között? Bizonyos, hogy az egyházak és világszervezeteik már a legutóbbi két évtizedben is széles körű, aktív szolgálatot végeztek ezen a területen. Gondoljunk az Egyházak Világtanácsa sokéves, ismert nagy programjára („Igazságosság, béke és a teremtett világ épsége”). Gondoljunk a Lutheránus Világszövetség és regionális szervezetei számos konferenciájára, de mindenekelőtt a legutóbbi világgyűlés (Curitiba-Brazüia, 1990) részletes ajánlásaira ezen a területen! De még több a föladat, ami reánk vár. Ma és a harmadik keresztyén évezredben. Mind személyes életünk, mind gyülekezeteink, mind evangélikus egyházaink és az ökumenikus keresztyén összefogás területein. Hongkong nagy tanácskozása sokat tehet majd hogy új fényben láthassuk teológiai, igehirdetési, nevelési és életfoíytatásbeli, gyakorlati tennivalóinkat Isten teremtett világa megőrzésében. Dr. Nagy Gyula
