Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-12-28 / 52. szám

EMLÉKEZÉS MÁRIA DOROTTYÁRA A karácsonyi meditációkat egyik ifjúsági énekünk alapján készítettük: „Új reménységnek tiszta fénye Árad szerteszét”. Csendes kiáltás Jászolágyadnál feléd kiált célunk és utunkV Karácsonytól idegen az ifjúsá­gi éneksorban megfogalmazott „kiáltás” gondolata. Szenteste a „csendes éj” han­gulatát várjuk. Még a városi köz­lekedés zaja is elnémul, a lármás szórakozóhelyek is bezárnak. Karácsonykor „nem illik” han­goskodni... De karácsony igazi ajándéká­nak megértéséhez kevés a mes­terségesen kreált hangulat, az il­ledelmes csend. Meg kell talál­nunk azt a helyet, ahol az Aján­dék van, és ez a hely a jászol! Nem véletlen, hogy az egyik leg­tartalmasabb karácsonyi éne­künk is így kezdődik: „lm, jász­lad mellett térdelek... ” Természe­tesen nem arról van szó, hogy földrajzilag el kellene zarándo­kolnunk a júdeai Betlehembe, hiszen a jászolnak sokkal mé­lyebb üzenete van. Kifejezi azt a mélységet, ahová Isten leszállt az emberért, érted és értem! A jászol értetheti meg velünk: hová került, hová süllyedt az em­ber, de azt is, hová alázkodott az Isten, meddig jött el utánunk és értünk... A Dávid így vall a 130. zsoltár­ban: ,„A mélységből kiáltok hoz­zád, Uram!” Úgy érzi, kiáltania kell, mert mélyre zuhant, távol az Isten. Karácsony örömüzene­te, hogy elég egy halk kiáltás, mert Isten közel van, lejött a mélységbe. Nemcsak a jászol­bölcső mélységéig, de ahogy minden istentiszteleten megvált­juk hitünket: „alászállt a pok­lokra...” Nincsen olyan mélysége emberi létünknek, ahová Isten ne tudna utánunk nyúlni! Ő nem­csak elméletileg tudja a nagy tit­kot, amit a kortárs költő így fo­galmaz: „akit porig aláztak, porig kell azért lehajolni...”, hanem a gyakorlatban is ott van mellet­tünk akkor is, amikor legjobb barátaink is elmaradnak tőlünk. Nem ünneprontó szentségtö­rés tehát a karácsonyi csöndes kiáltás Dávid nyomán Dávid Fiá­hoz: ,„A mélységből kiáltok hoz­zád, Uram!” Tudom, meghallasz, sőt mi több: meg is hallgatsz! Nem azért, mert „csöndes az éj”, ha­nem azért, mert közel jöttél! Te vagy a várva várt Immánuel, aki­ben valóban velünk az Isten! Gáncs Péter J 200 éve született a budai vár egykori lakója, József ná­dor felesége: Mária Dorottya. Két budapesti gyülekezet közös emlékezést tartott a Deák téri templomban no­vember végén. A Budavári Gyülekezet, amelynek terüle­tén lakott a várban, és a Deák téri Gyülekezet, ahová - amikor csak engedte az időjárás - a dunai hajóhídon keresztül vasárnaponként templomba járt. Az emlékezést Gryllusz Vilmos Deák téri felügyelő szavai vezették be, aki családszeretetét és templomszere- tetét emelte ki. Lampérth Gyula soproni gimnáziumi igazgató köszöntésében szólt arról, hogy Sopronban Má­ria Dorottya Szabadegyetem kezdte meg működését, ez-, zel is emléket szeretnének állítani. Három előadás hangzott el Mária Dorottya életéről, budai működéséről, a két gyülekezetben végzett szolgála­táról. Krisztus tanúja volt - mondhatjuk róla. Dr. Fabiny Tibor professzor „Mária Dorottya az egyház és a nemzet történetében”, dr. Németh Margit tudományos kutató arról, hogy „Mit köszönhet a budavári gyülekezet Mária Dorottya nádoménak?” és dr. Karl Schwarz bécsi pro­fesszor „A nádomé szerepe a szabadságharcban és a Bach-korszakban” címmel tartotta meg előadását. Ezek alapján foglaljuk össze gazdag életének történéseit. 1796 novemberében választotta a magyar ország- gyűlés nádorispánná József főherceget, akit bátyja, Ferenc császár már korábban királyi helytartóvá ne­vezett ki. Nehéz történelmi helyzetben kezdte meg kormányzását, mert miközben a Habsburg birodalmi érdekeknek meg kellett felelnie, tartania kellett ma­gát a rábízott ország alkotmányához is. Egyensúlyoz­ni kellett a két fél között: miközben a dinasztia érde­keit akarták gyengíteni a magyar rendek, a nádor tisz­tában volt azzal is, hogy az ország ügyeit nélkülük nem tudja intézni. József nádor - aki Mária Terézia unokája volt - első -feleségét az qrosz cári udvarból hozta Budára. Alexandra Pavlovna azonban gyermeke születésekor, gyermekével együtt elhunyt. (Ürömben egy mauzóle­um őrzi emlékét.) Ezután egy anhalti hercegnőt, Her­minát vette feleségül, aki ikerpárnak adott életet, de ő maga belehalt világrahozatalukba. A Stuttgart melletti Kirchheim unter Teck várkas­télyának templomában tartották esküvőjüket a 43 éves József nádor és az akkor 22 éves Mária Dorottya württembergi hercegnő. Az esküvő ökumenikus törté­neti szempontból is fontos, mert katolikus püspök és evangélikus prelátus jelenlétében esküdtek hűséget egymásnak. Mária Dorottya a sziléziai Carlsruhéban született, gyermekkorában Rigában és Szentpétervá­ron élt, és főként irodalmi és művészeti érdeklődése volt. Amikor a család Württembergbe költözött, ak­kor került kapcsolatba huszita, református és evangé­likus teológiai irányzatokkal és kegyességi mozgal­makkal. Az igehirdetők - akiket hallgathatott - erősen kritizálták a liberális teológiát és prédikálást, evangélizá- ciós hatást gyakoroltak reá. Amikor férjével Pest-Budára érkezett, ismerkedni kezdett új hazájának súlyos politikai, társadalmi és gazdasági gondjaival. József nádor bölcsessége folytán sikerült az udvart rákényszeríteni arra, hogy alkotmá­nyos keretek között oldja meg a szembenállást, így 1825- ben összehívták a magyar országgyűlést. Mária Do­rottya lelkében rokonszenvet ébresztett a nép sorsa és jogos sérelme. Elhatározta, hogy megtanul magyarul. A pesti egyetem professzorát, az evangélikus Schedius Lajost kérte fel oktatójának. Nyelvtehetsége és buzgal­ma hozta magával, hogy igazi örömmel ajándékozta meg népét, amikor újév napján az országgyűlés küldött­sége köszöntötte őt, ő - első ízben a Habsburg-ház női tagjai közül - magyar nyelven válaszolt. Budát és Pestet hajóhíd kötötte össze még abban az időben, ez tette lehetővé, hogy vasárnaponként átjöj­jön Pestre, a mai Deák téri (akkor piac téri) templom­ba, és részt vegyen az istentiszteleten. Sajnos, a jégzaj­lás idején nélkülöznie kellett a gyülekezet közösségét, és ez igen fájt neki. Abban a padban volt állandó helye, melyet a most újra kitett címer és a mostani ünnepre odahelyezett festmény képe jelölt meg (képünkön lát­ható). Csak az igehirdetésekkel volt elé­gedetlen. Ebben az időben a korszel­lem hatására racionalista felfogás­ban tolmácsolták a bibliát, Krisztus váltságművéről, a keresztyén élet út­járól ő többet akart hallani, és a gyülekezet számára is ezt tartotta fontosnak. Naponta imádkozott azért, hogy egyháza megújulhasson. Ennek a megújulásnak lehetett Is­tentől adott eszköze a nádomé. A soproni születésű Bauhof er György somoijai lelkész prédikációját a pozsonyi evangélikus templomban hallotta meg. Krisztocentrikus pré- dikálása, gondolkodása irányította ráfigyeimét, hogy később a budavá­ri gyülekezetbe hívja igehirdetőként. A budaváriak különösen sokat kö­szönhetnek ennek a „pünkösdi időszaknak”, amikor a nádomé, Bauhofer és az ez időben Pestre jött Székács Sámuel - a későbbi püspök - közös erő­feszítéseinek és szervezésének köszönhetően egyre többen jöttek a fővárosba igehirdetők, evangélizá- torok, és pezsgő életet hoztak a racionalizmustól elal- vó gyülekezetekbe. Skót misszionáriusok is teleped­tek le ebben az időben a nádomé kezdeményezésére, akiknek hatására vasárnapi iskolák, közös protestáns lelkészkonferenciák, bibliakörök gyakorlata indult meg, és fontossá lett a bibliateijesztés, hogy minél többen olvashassák otthonaikban is. A nádomé lak­osztályában együtt imádkoztak az egyházak megújulásá­ért evangélikus, református, baptista és anglikán lelki- pásztorok. Mária Dorottya pedig iskolákat, óvodákat, szegény gyermekek kórházát alapította, és mindezeket rendszeresen látogatta is. Mondhatjuk, intenzív lelkipásztorok) munkát végzett. És megkezdődhetett a budavári templom építése. 1846-ban férje nádorrá választásának ötvenedik évfordulóját országszerte nagy ünnepségekkel ünnepelték, de sajnos a követke­ző évben hosszú szenvedés után 1847-ben elhunyt. Ezzel a szomorú ténnyel Mária Dorottya szolgálatának is vége lett Budán. Metternich kancellár még abban a hónapban kiutasította Magyarországról. A közben el­készült budavári temploma felszentelésén is csak lé­lekben vehetett részt. A bécsi Augartenbe száműzték, ahonnan csak rendőri engedéllyel, vagy szökve távoz­hatott Budán maradt gyermekei és szeretett gyüleke­zete rövid meglátogatására. 1855 után Mária Dorottya már nem szólhatott bele, nem járhatott közben az udvarban a magyar nép érde­kében. A későbbi pátens körüli harcokban azok a sze­mélyek, lelkipásztorok és püspökök küzdöttek, akik Mária Dorottya udvarában találkoztak össze valami­kor, és bizonyára sok erőt jelentett Bauhofemek, Szé­kács püspöknek és a többieknek az a töltés, melyet a budavári forrásból táplálkozó evangélizációs megúju­lás adott. 1855 tavaszán Erzsébet leányának betegágyához sie­tett Mária Dorottya Budára, itt érte őt az agyvérzés. Lel­készei igeolvasással, imádsággal és az úrvacsorával erő­sítették. Március 30-án távozott az életből, temetésekor az ország protestáns templomainak harangjai zúgtak. Temetési igehirdetésében idézte Székács püspök Má­ria Dorottya egy mondatát, melyet tőle hallott: „Sok könyvet olvastam, sok bölcselőnél kerestem igazságot, míg végre megtudtam, hogy a Szentírás az, amelyben az örök élet beszédei vannak, s azóta nyugodott meg lelkem Istenben. ” A rendőrminiszter, Kempen báró naplójában talált feljegyzés így szól: A nádomé „protestáns volt, a ma­gyar nemzeti párthoz számlálható, nem a legjobb vi­szonyban a császári házzal. Halála bizonyára pártjában hullámokat fog elindítani...” (1855. március 30-iki fel­jegyzés - közölte K. Schwarz professzor.) Metternich kancellár az ő halála után jelentette ki: „a jövőben ne fogadjanak be többé protestáns nőket a Habsburg-ház- ba”. Eszerint meg kellett volna változtatni a Habs- burg-ház belső törvényeit, nehogy egy főherceg ismét protestáns nővel kössön házasságot. A szabadságharc utáni időben, az ún. Bach-kor- szakban a belügyminiszter Bach maga írta le a követ­kezőket: ,„Az osztrák örökös tartományokban a protes­tantizmus nem jelent veszélyt... Másként van azonban Magyarországon: ott a protestantizmus erős hatalom, a született ellenállás. Itt a római és görög katolicizmus el­lensúlya nem elegendő; az államnak ott kell megragad­nia a dolgot - ha nem tévedek -, hogy az öreg erős, mé­lyen a talajban gyökerező fát egyetlen csapással nem le­het kidönteni. ” (K. Schwarz idézte) Az ünnepségen elhangzottak emlékversek dr. And­rew Moody pesti skót misszionáriustól (1902). A ver­seket angolból Jásdyné Gajárszky Magdolna fordítot­ta, és Paál Gergely teológiai hallgató adta elő. („Temp­lom a hegyen” című verset a 2. oldalon közöljük.) A württembergi pietizmus neveltje elhozta és átad­ta az ébredés lángját - hallottuk a budavári beszámo­lóban. Záró áhítatában Balicza Iván budavári lelkész a korinthusi levélből vett igével szólt: „Ti Krisztusnak levele vagy­tok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Leikével van felírva; és nem kőtáblára, hanem a szívnek hústábláira. ” Jézus Krisztusnak egy 200 évvel ezelőtt, egy neki odaadott szív hústáblájára írt leve­le számunkra Mária Dorottya éle­te. Arról szól ez a levél, hogy egy em­berhite, Jézus Krisztus iránti szerete- te, tanítványi elhatározottsága és céltudatossága csodákra képes... Mi most azért voltunk együtt, hogy Krisztusnak a Mária Dorottya életé­be írt, nekünk szóló levelét újra elol­vassuk. Ez a levél üzenet, biztatás, felhívás számunkra. A magunk he­lyén legyünk mi is az az egy ember, akit Isten felhasználhat, akin ke­resztül elvégezheti munkáját eb­ben a világban, akinek a szívére ír­hatja a többieknek szóló üzenetet. Minden ember csak akkor lehet boldog, ha azzá lett, amivé Isten akarta - ál­dássá. És ehhez nem kell több, csak annyi, hogy kész­ségesen odaálljunk Isten elé, és azt mondjuk: itt va­gyok, Uram, hogy cselekedjem akaratodat. A megemlékezés méltó volt ahhoz, akiről emlékez­tünk. Emelte fényét és szépségét az ének és a zene magas szintű megszólalása. Tátrai Vilmos Kossuth-dí- jas hegedűművész játéka, Fülöp Attila operaénekes énekszámai, Alföldy-Boruss Eszter és Csilla fuvola- és orgonaszáma, Trajtler Gábor orgonaművész orgonajá­téka és a Lutheránia Énekkarának két száma: Johann Bach: Unser Leben ist ein Schatten és Johannes Brahms: Geistliches Lied opus 30. művészi megszó­laltatása Kamp Salamon karnagy vezényletével. A lelki ébredés apostolára való emlékezés kell, hogy a mai gyülekezetei is önvizsgálatra, ébredésre hívja. Tóth-Szöllős Mihály A testté lett ige és a szomorú karácsonyi kisded , Döbbenetes a legszekularizál- tabb, leginkább elvilágiasodott ün­nep időszerűsége. Üzenetében egyik ünnep sem vesztett aktuali­tásából, Karácsonykor az a meg­hökkentő, az a többlet, hogy mind­az, ami rárakódott, amitől olykor idegenkedünk, ami valójában a ka­rácsonyi kisded születése óta sajá­tos kettősséget teremtett, nem gyengíti, hanem erősíti a mondani­valót, kitágítva, egyetemessé téve azt. Az értelmet meghaladó, elvont spirituális üzenettől - az ige testté lett - a banális, szentimentális, kon­vencionális, formális gesztusokig terjed mindaz, amit ma a Karácsony jelent. Jellemző módon az egyetlen szi­lárd pont a nehéz döntését, embe­ri mértékkel, kétezer évvel ezelőtt meghozó Isten. Valójában már a teremtés kényszerében, kínjában benne volt az áldozat szükségessége. Erről szóltak a próféták. A teremtés­ben is megnyilvánult isteni szeretet erősebb kellett legyen az igazságnál, bekövetkezett az idők teljessége, el­küldte a Fiúi, hogy megmentse a vi­lágot. A valóságos Isten valóságos em­berré lett, másként nem teljesíthette küldetését, ez a misztérium, ez a ti­tok a karácsonyi evangélium közép­pontja, a sikeres és tragikus életút kulcsa. János evangélistától lehetett és le­het megtudni a lényeget, a szinopti­kusoktól a történetet. Ez értékelő­dik fel napjainkban, amikor egé­szen más történeti, társadalmi, po­litikai viszonyok között és egészen más civilizációban a kereszténység helyzete hasonlóvá válik a kezde­tekhez. Bizonyára elfogult vagyok, hiszen minden kor emberének szüksége volt Jézus Krisztusra, amikor úgy vé­lem, hogy a valóságos ember-Krisz- tus iránti szükség nagyobb, mint bármikor korábban. Ez van a lát­szólag a vallástól, a kereszténység­től távol eső szokások mélyén, ez varázsol Európa nagyvárosainak központjaiba csillogó ajándék- özönt, hiszen az üzleti érdek erre az igényre épít. A városon kívül, istállóban talál­tak helyet a szülők a megszülető kisdednek. Ott fogadta már a nap­keleti bölcsek hódolatát. Hihetet­len ellentmondások a születés pilla­natától. A háttérben egyaránt ott vannak a dicsőítő pásztorok és a gyermekgyilkos Heródes. Eddig nem ismert, mindennél, mindenkinél erősebb hatalom érkezett. De a módszerei is mások. Nem uralkod­ni, szolgálni akar. Ezért is kíséri vé­gig pályáját a szomorúság. Alig ta­lál fogékonyságot tanaira, maga­tartására. Jó másfélezer éven át, a kezdeti üldöztetések után, kereszténynek jelöli magát a civilizált világ. Sok jó születik, és sok gonoszság megy végbe a kisdedre hivatkozva. Rob­banásszerűen érkezik a tudomá­nyos korszak. Egyre többen vélik úgy, hogy lejárt a kisded ideje, hi­szen a vallást csak a tudatlanság tartotta a felszínen. Az elfordulás a kereszténységtől már ellenséges han­gokkal vegyül, a helyzet közelít az eredethez, a kisdedet ismét az istál­lóba szorulás, a menekülés fenye­geti. De ezzel a trenddel meghatáro­zóan szembekerül a karácsonyi szokásrendszer, ami nem gyengül, hanem erősödik. Miért karácsony a legszekulárisabb ünnep? Mert ekkor lehetséges a legkézzelfoghatóbban a találkozás a valóságos ember-Krisz- tussal, még nem terhelik a későb­biek, még minden ragyogó, mint minden gyermek születésekor, amikor még nem lehet tudni sem­mit arról, milyen ember lesz az új­szülöttből, értelmes vagy ostoba, szeretni képes vagy hidegszívű, tisztességes vagy gazember. Kará­csony az ígéret és a remény. Nem el­venni kell az emberektől, hanem megérteni őket. A tudomány robbanása, ismere­teink hihetetlen fejlődése, a huszon­egyedik század várható világa együtt egy hatalmas kiáltás Jézus Krisztus iránt. Mért mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall. Az ember, az embe­ri lélek, a bűnre való hajlam és a megbocsátás, a szeretet utáni vágy nem változott évezredek alatt. A földön élő minden eddiginél több és minden eddiginél fizikailag egy­máshoz közelebb élő ember sok­sok nyomorúsága szomorú, látvá­nyos bizonyíték erre. Karácsony mai üzenete is örök üzenet, de ma minden eddiginél erő­sebb: egymás Krisztusaivá kell len­nünk! Dokumentumot - évek során nagy munkával készült iratot - ír­nak rövidesen alá a legmagasabb szintű ökumenizmus jegyében a keresztény egyházak a megigazu- lásról. A páti és a lutheri teológia középpontja ez. Elmondhatom, hogy többek között, de elsősorban a római levélen nőttem fel, tanul­tam a hitet, a kereszténységet, kö­zéppontjában a . megigazulást, egyedül Isten kegyelméből, hit ál­tal. Nem ezzel ellentétben, ezzel együtt látom a mai karácsonyi üzenetet. A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését. Várja a segítő, az áldozatos, a másik em­ber terhét felvállaló szeretetet. Et­től hiteles a világ számára, hogy kegyelemből megigazult emberek­kel találkoztak. Kövessük az em- ber-Krisztust, legyünk olyanná a másik ember, családunk, baráta­ink, munkatársaink számára, mint amit ő jelent nekünk. Nem könnyű. Évszázados maní- roktól, szokásrendszerektől kell megszabadulni. Jézus nem volt ál­szent, nem volt demagóg, nem vo­nult ki a világból. Ezért is imádko­zott így övéiért: nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól Nem könnyű. Egyszerűbb elkülönülni, a hason­szőrűekkel barátkozni. Jézus nem válogatott a társadalmi csoportok között, egyszerűen azért fordult elsősorban a szegényekhez, az el­esettekhez, mert azok jobban rá­szorultak, nem várhattak mástól segítséget. A valóságos Krisztusra, az Istenre és az emberre egyaránt szüksége van a modem társadalomnak. Az Istenre, mert nincs más lehetőség a megigazu- lásra, mint egyedül kegyelemből hit ál­tal és az emberre, mert szeretet nélkül nem lehet élni Ilyen egyszerű ez. Furcsa módon a tudomány előretö­résével nem a tudatlanság, hanem a szeretet lett kevesebb a világban. Lehet, hogy a gőg miatt. A technikai civilizáció csúcsaira elért ember úgy vélte, megtalálta a boldogsághoz ve­zető utat. Már jelentős és még nö­vekvőben van a kiábrándulás. Jézus kora és napjaink között talán a legnagyobb különbség, hogy megváltozott a gazdagság és a szegénység tartalma. Napjaink­ban a gazdagok, az elithez tarto­zók élete is kudarcok, öngyilkos­ságok, válások, családi és munka­helyi tragédiák sorozata. Szegé­nyeknek és gazdagoknak - ez az, ami ma nyilvánvalóbb, mert az át­lag jobb módú és a szegénység is más, mint eddig bármikor - egy­aránt szüksége van arra a szeretet- re, amit a karácsonyi kisded hozott a világra, és Jézus tanítványainak a feladata, hogy közvetítsék ember­ként az emberek számára. Ahogy O tette. Mutatják-e, mutatja-e a mai egyház ezt a valóságos ember- Krisztus képet? Vagy joggal szomorú ma is a karácsonyi kisded? Frenkl Róbert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents