Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-09-14 / 37. szám
FIATALOKNAK Evangélikus Elet 1997. szeptember 14. jjljS GYERMEKEKNEK jg, A Scholz László A cél Mélyen fölszánt minket az Isten, ekével töri szívünk ugarát, csakhogy belénk jó magot hintsen s ránk vesse érlelő napsugarát. • • • • •••••••• Hittantábor felhők nélkül Az volt az egyetlen eső nélküli hét egész nyáron, amikur augusztus 11. és 16. között Keszőhidegkúton táborozott a szekszárdi és környékbeli hittanosok kis csoportja. Na nem is volt olyan kis csoport a negyven főből álló gyermeksereg, akik óriási buzgalommal vetették bele magukat a falusi élet örömeibe: többek közt hódoltak a focizás, virággyűjtés, számháborúzás, horgászás örömének. Azt a nevelők közül senki sem értette, de még a helyi lelkész, Lackner Aladár sem, hogy hogyan foghatott a mindenre elszánt két horgászmester, két mágocsi fiú öt halat a pataknak nevezett, de inkább esőcsatornaként működő vízben. A tábort megszépítette Johannes Erlbruch, volt szekszárdi segédlelkész és német barátainak jelenléte, akiktől rengeteg játékot tanultunk, főleg olyanokat, amelyek után a táborlakókat nem mindig lehetett megismerni a rájuk ragadt portól. Mégis ezeket akarták játszani folyton a gyerekek. Érdekes módon senkinek sem hiányzott a televízió, sem a számítógép. A hat nap legszebb része az utolsó esti tábortűz volt, amit csaknem elmosott az eső, de Johannes gi- táijátékának, a gyerekek énekének és mindannyiunk mosolyának köszönhetően tüzűnket megmentette az ég, pedig Keszőhidegkút körül mindenhol esett. Nekem ez volt az első hittantáborom, de biztosan nem az utolsó. Szeretettel gondolok minden résztvevőre, akik annyit adtak magukból, hogy elég lesz jövő nyárig, akkor pedig kezdhetünk mindent elölről. Tarr Klára IGAZ MESÉK A Értelem és szeretet Egy alkalommal, amikor a kínai bölcs, Konfucius barátaival a pusztában vándorolt, a tikkasztó hőségben mindnyájan erejük végéhez értek, de sehol nem találtak egy forrást sem. Végül egyszer csak, mikor már mind teljesen eltikkadtak, egyikük egy edényben vizet hozott a bölcsnek. A víz egy pocsolyából származott, mely valahogy rejtve maradt a szárító nap sugarai elől. Az ifjú hosszú, türelmes munkával szűrte meg a tócsa vizét, hogy az idős mesternek vihesse. Amikor odanyújtotta az edényt Konfuciusnak, ő először a szájához emelte, hogy igyon. Ekkor körülpillantva látta, milyen vágyakozó pillantással nézik őt a többiek. Azonnal a földre locsolta a vizet, és ezt mondta: „Egynek túl sok lenne, mindnyájunknak túl kevés. Gyerünk, induljunk inkább tovább!” A két, egyébként megtévesztésig hasonló kép között tíz apró részletben eltérés található. Keresd meg ezeket! Tlidod-e, hol található ez a történet a Bibliában? Ha megtaláltad az eltéréseket és a történet helyét, olvasd el! Jó keresgélést! A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064 Gyönk, Petőfi u. 359. A 9. nagygyűlés éneke Dallam: walesi népdal Szöveg: Ruth Duck (USA) Kiisz-tus-ban a mi-énk múlt, je-len, jövő-Föld min-den néT J í If f r U I |J Ml I f! A VENDÉGLÁTÓK Négy vendéglátó egyház - a Hongkongi Evangélikus Egyház, a Kínai- Rajnai Misszió Egyháza, a hongkongi Tsung isin Misszió és a Hongkongi és Macaui Evangélikus Egyház több mint 41 000 tagjával fáradozott azon, hogy ebben az ázsiai kereskedelmi központban tanúbizonyságokká legyenek. A nagygyűlés megnyitásakor Tung Chee-hwa, Hongkong újonnan kinevezett kormányzója üdvözölte a küldötteket. A vallásszabadsággal kapcsolatosan kijelentette, hogy mind az egyház jogállása, mind a vagyona az alaptörvény értelmében fenntartható és védelem alatt áll. (LWI) Ének az 50 éves jubileumra Dallam: I-to Lók (Tajvan) Szöveg: Ruth Duck (USA) Jézus születésének 2000. évfordulója Az LVSZ felhívta a tagegyházakat, hogy 2000-ben lesz Jézus születésének kétezredik évfordulója. Ezt a születésnapot ünnepeljék meg. A Jeruzsálemben tartandó ünnepségekre nagy figyelmet fordítsanak és aktívan működjenek együtt abban, hogy kifejezésre jusson a keresztyének szolidaritása. „Krisztusban a béke született meg; az 0 jelenléte szerezzen békét a feltámadása országában” - úja a nagygyűlés határozata. (LWI) Küldj el engem, Jézus! Ez a mondat kísérte végig a Lutheránus Világszövetség IX. vüággyűlésének ifjúsági előkészítő tanácskozásának résztvevőit Thaiföld fővárosában, Bangkokban 1997. június 28. és július 5. között. „Küldj el engem, Jézus!" - énekeltük együtt az afrikai delegátusok által hozott énekben. A konferencia nyolc napja alatt bontakozott ki az a gazdag tartalom, amely e mögött az imádság mögött rejlik. Hiszen Jézus küldése meggazdagítja az életet: célt és feladatot ad, kitágítja látókörünket úgy, hogy abból nem tűnhet el a menny magasa, de a porba sújtott sem, akik előttünk járnak a világban, akik utánunk jönnek majd, s akik körülöttünk élnek. Jézus küldő szava a pogány környezetben, egészen kézzelfogható volt, hiszen a vendéglátó ország lakossága túlnyomó részben buddhista. A maroknyi keresztyén közösségek, mint kovász - Jézus példázata szerint - élnek a társadalom tésztájában, s valóban „megkelesztik” azt: a leggyorsabban növekvő afrikai evangélikus egyházak meWeXX Ázsiában is gyarapodik a keresztyén egyház. Sok fiatal küldött társunk számolt be örömmel hitéről, akik gyakran az ellenséges iszlám vagy más többségi vallások és elnyomó ideológiák területéről jöttek. Nem kerülhetjük meg a kérdést: Európa és Észak-Amerika csökkenő létszámú egyházait milyen kór emészti? Mi őrli fel a hithűséget és az egy- házszeretetet? Fiatal keresztyénekként - s különösen lelkipásztori szolgálatra készülve - foglalkoztat bennünket az, hogy miként érezhetik ma a magukénak az egyházat a fiatalok. Nem egyszerűen a „szuperprogramok” hiányoznak, hanem az emberközeli egyházi és istentiszteleti élet, az igazi tartalom, amelyet Isten igéjéből és Szentlelke munkája által kaphatunk. A közösség a széteső világban és (gyakran sajnos) egyházban, gyülekezetben is. A hiteles és megszólító igehirdetés és a gondoskodó sze- retetközösség, valamint a szentségek személyessé váló, megújuló és megújító tartalma. A keresztségről különösen is sok szó esett, s a beszélgetések során gazdag személyes élménytárat gyűjthettünk össze. Megrendítő volt például egy palesztin keresztyén lány vallomása: >yA keresztség számomra azt jelenti, hogy nem félek többé a zsidóktól!” Radikálisan változtató, újjáteremtő erő van az ige és a szentségek ránk bízott kincseiben! Jézus küldő szava minden ember iránti felelősségre is kötelez bennünket, erkölcsi kiállásra. Nem a szolgálat teológiájáról van itt szó, hanem hogy „a másik ember Krisztusává legyünk” - Luther szavaival, aki közel van a gyengékhez, elesettekhez, betegekhez, tehetetlenekhez (a mai Magyarországon talán nem felesleges leírni: a munkanélküliekhez, hajléktalanokhoz, nyomorgókhoz, utcagyerekekhez és prostituáltakhoz, depressziósokhoz, alkoholistákhoz, drogosokhoz stb.). Az egyház benne él a társadalomban, de vajon mennyire élünk együtt vele mint keresztyén emberek? S miről árulkodik a média, a politikai, gazdasági és kulturális élet? Tálán kimondhatjuk, hogy sok tekintetben adósok maradunk a küldés iránti engedelmességgel. „Küldj el engem, Jézus!” - a világba, a fiatalok közé, a „felnőtt” egyházba. Ezt jelentette a több mint 150 ifjúsági küldöttnek az együtt énekelt imádság. A világba, hogy megkeljen Isten országának a tésztája. A fiatalok közé, akikhez a kortársi szó könnyebben jut el. A „felnőtt” egyházba, hogy elmondjuk mindenkinek a Lutheránus Világszövetség egyik vezetőjének közöttünk elhangzott mondatával: ,^4 fiatalok nem a jövő egyházáé, hanem a jelené!” *** A világgyűlés színhelyén, Hongkongban folytatódott július 8. és 16. között az ifjúsági küldöttek programja. Legtöbben először vettünk részt ilyen méretű konferencián - idegen kulturális környezetben (Hongkong néhány nappal korábban egyesült Kínával), idegen nyelveken (főként angolul) kommunikálva, idegen éghajlaton (a trópusi meleg és magas pára- tartalom mellett gyakran okozott megfázást az erős légkondicionálás), idegen ízvilágban (a kínai konyha finom ízeit, de megpróbáltatásait is megismerve). Ilyen körülmények között sok új tapasztalatot szereztünk. De a tanulásnál is jelentősebb volt az a tapasztalat, hogy a Lutheránus Világszövetség odafigyel arra, hogy mit gondolnak, éreznek, várnak a fiatalok az egyházban. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy ne egyszerűen szövetségről, de lutheránus világközösségről beszélhessünk, amelynek megteremtése konkrétan megfogalmazott célja a Világszövetségnek. Fiatalok nélkül ma sem lehet egyház. Az egyháznak szüksége van fiatalokra, ahogyan a fiataloknak is az egyházra. Sosem lenne szabad erről megfeledkeznünk! „Küldj el engem, Jézus!” - szólt a fiatalok éneke a világgyűlés ifjúsági estjén. S talán éppen erre volt válasz a záró istentisztelet igehirdetésében a világgyűlés kibővített mottója: „Krisztusban - tanúságtételre elhívva és elküldve” - ez a feladatunk. Fiataloké és az egész egyházé egyaránt. Korányi András Sierra Leone, Etiópia, Jordánia... Sierra Lßone, Etiópia, Jordánia, Malawi, Nicaragua, egyek legyenek... hogy a világ elhiggye, hogy te küldtél Namíbia, Kamerun, Kolumbia, Szingapúr... Bizony "ezek' az országriévék kevésbé csengnék' jól a fülünkben, és kevésbé ébresztik fel evangélikus öntudatunkat, szemben Wittenberg, Speyer vagy éppen Augsburg városnevek hallatán. Pedig érdemes odafigyelni ezekre az országokra és a bennük virágzó evangélikus egyházakra, mert mi magunk is erősödhetünk hitünkben az ő hitük által. Néhány meghatározó élményemet szeretném felidézni a következő sorokkal, melyekkel gazdagodva térhettem haza a hongkongi világgyűlésről. A felsorolt országok közül először Etiópiát szeretném kiemelni. Mindannyiunk számára ismeretesek azok a körülmények, amelyek között az ottani emberek élnek: szegénység és éhínség. Mindezek ellenére éppen ez az az ország, ahol talán a legdinamikusabban fejlődik az egyház, és ahol évente több ezren csatlakoznak a helyi gyülekezetekhez. Isten Szentlelke tényleg hatalmasan működik közöttük. Ez a hír a világgyűlésen sokak számára jelentett erősítést, hiszen többen jöttek olyan egyházakból, ahol a közösségek megfáradtak, ahol már csak arra jut erő, hogy korábbi ébredési mozgalmak élményeit felidézzék. Ez a hír reménységet és lendületet adhatott nemcsak ezeknek az egyházaknak, hanem azoknak is, amelyeknek nap mint nap fel kell venni a küzdelmet a szekularizmussal, és mely küzdelemben sokszor nehéz az egyház keskeny útját vállalni. A következő élményem Namíbiához kapcsolódik. Egy kisebb körben folytatott késő esti beszélgetés során került elő a karizmatikus kérdés. Néhányan a csoportból irigykedve tekintettek rájuk stílusuk és sikerességük miatt, mások tanításaikat kritizálták. Nickey Lazarus Gazeb a Namíbiái Evangélikus Egyház ifjúsági titkára arról számolt be, hogy korábban az ő egyházából is többen váltak ki és alapítottak karizmatikus közösségeket. De nemrég egy új folyamat indult meg, melyben ezek a közösségek visszavételüket kérik az evangélikus gyülekezetekbe. Korábban azért váltak ki, mert túl merevnek és konzervatívnak érezték az egyházat, és olyan légkörre vágytak, ahol szabadon követhetik a Szentlélek vagy éppen saját érzelmi világuk indíttatásait. Most hogy már kiélhették ezeket a vágyakat, vissza szeretnének térni azokba a gyülekezetekbe, ahol érezhető az évtizedek vagy éppen évszázadok óta jelen lévő hagyomány megtartó ereje, ahol minden vasárnap ugyanazok a mondatok csendülnek fel a liturgiában, ahol a tradíció ajándék és nem teher. Hadd tegyem fel itt is azt a kérdést, amely akkor fogalmazódott meg bennem, amikor ezt a hírt hallottam: vajon a mi közösségeink készek-e arra, hogy ezeket az elvándorolt testvéreket egyszer visszafogadják. Nemcsak az egyes tagegyházak ilyen jellegű híradásait hallgattuk lelkesedéssel. A világgyűlés egyik központi témája a Katolikus Egyházzal folytatott dialógus volt. Utolsó simításokat végeznek azon a közös nyilatkozaton, mely a hit által való megigazulásról szól. A közös teológiai munkában ez kétségtelenül fontos állomás, de ehhez még nagyon sokat kell hozzá tenni, hogy gyülekezeti szinten is tapasztalható legyen ennek a törekvésnek a gyümölcse, mely alapjában Krisztus imádságára akarja terelni figyelmünket, „...hogy mindnyájan I el engem.’’f Jn 17,21) A Vatikán képviseletében Edward Idris Cassidy kardinális többek között a következőket említette annak érdekében, hogy minden szinten közös munkával építsük a régen áhított megbékélést: Közös katolikus és evangélikus bibliaismereti előadásokat kellene szervezni abból a célból, hogy gyülekezeti szinten is ismertek legyenek a hit által való megigazulás bibliai Étkezés „kínai módra” alapjai. Magasabb szinten pedig továbbképző tanfolyamokra lenne szükség, mind a klerikusok, mind a laikusok számára, hogy jobban megismerjék a megigazulásról szóló közös nyilatkozatot. Továbbá azt is megemlítette beszédében Cassidy kardinális, hogy a gyülekezeti prédikációkban és az imádságokban is nagyobb teret kellene engedni az egymás közötti megbékélésnek. Végezetül pedig hadd idézzem fel talán legmegha- tóbb élményemet. A jubileumi ünnepségen minden egyes korábbi világgyűlésről egy rövid élménybeszámolót hallhattunk. Az elsőt James Cumrey püspök tartotta, melyben azokat a pillanatokat idézte fel, amikor Lundban 1947-ben megalakult a világszövetség. Erről a gyűlésről egy személyes élményét is megosztotta velünk. Ez egy meleg hangú testvéri beszélgetés volt, melyet Ordass Lajos magyar püspökkel folytatott. A harmadik világgyűlésről (Minneapolis, 1957) dr. Andrew Hsiao számolt be. Különös volt hallani, hogy legfontosabb élményként ő is éppen Ordass Lajos bizonyságtételét emelte ki. Anélkül, hogy bármilyen véleményt mondanék arról, ahogy egyházunkban az elmúlt negyven év eseményeit feldolgozzák, ezek a visszaemlékezések számomra sokkal hitelesebb rehabilitációnak tűntek azoknál, amelyekről a gyülekezeteink értesülhettek a szószéki hirdetésekben az egyéb hirdetnivalók között. A világgyűlés végeztével mindenki hazatért otthonába, ki Sierra Leonéba, ki Etiópiába, Jordániába vagy éppen Magyarországra. Isten áldása volt, hogy mindannyian gazdagodhattunk e hatalmas közösségi élményből, akár a személyes jelenlétünk révén, akár a sajtó híradásain keresztül. Joób Máté
