Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-09-07 / 36. szám
„...HOGY SZÓT ÉRTSÜNK EGYMÁSSAL’ A metodista egyház A világon sáhles körben elterjedt metodista jellegű egyházak (mintegy 58 milliós létszámmal) a 18. század angliai, Wesley János által vezetett ébredésből indultak ki. Nagyobb létszámú metodista egyházakat leginkább az angol nyelvterületeken találunk; az európai kontinensen (Nagy-Britan- nián kívül) 4 püspöki kerület létesült, Dél-Európában független metodista egyházak alakultak. Magyarországon 11 lelkész látja el a gyülekezetek lelkigondozását, 60 helyen tartanak rendszeresen istentiszteletet, 1900 a gyülekezetekhez tartozók létszáma, 1300 a gyülekezeteken kívüli rendszeres lelkigondozottak száma (börtönökben, szociális és fogyatékosotthonokban, gyermek- és ifjúsági intézetekben stb.) Az egyházi, istentiszteleti élet a különböző metodista egyházakban nagyon különböző módon alakult. Ébredési mozgalomból keletkezett egyházi közösségekről lévén szó, a liturgiái formák tekintetében nagymérvű szabadság jellemzi a közösségeket, és az istentiszteleti formák leginkább a helyi igények szerint alakultak ki. A magyar egyház istentiszteletei egyszerűek: legmarkánsabb része az igehirdetés, de a gyülekezetekben szívesen és sokat énekelnek is. A vasárnapi főistentisztelet kivételével szinte minden alkalommal imaközösséget is gyakorolnak, elterjedtek azok a formák, ahol az ige körül beszélgetés is kialakul, bizonyságtételek hangzanak el. A gyülekezetekben mindenütt V _________________________ ig yekeznek kisebb, lelkigondozói csoportokat létrehozni. Az ezekben kialakult személyes közösség képezi a gyülekezeti közösség dinamikáját, hajtóerejét. A nagyobb létszámú egyházakban mindenütt diakonissza-egyletek, diakóniai közösségek is alakultak, amelyek főképpen a különböző szeretetszolgálatok végzésére szerveződtek. Liturgikus öltözékeink nincsenek. Laikus egyház szeretnénk maradni, vagyis az egyetemes papság tanítását komolyan véve kerülni szeretnénk mindenfajta megkülönböztetést a lelkészi és nem-lelkészi testvérek között. Lelkészeink civilben végzik szolgálatukat. Gyülekezeti helyiségeink is egyszerűek, a közösség házait igyekszünk kialakítani, amelyek általános ismertetőjele a (rendszerint corpus nélküli) kereszt. Ez tükröződik két legelterjedtebb szimbólumunkban is: az amerikai kontinensen elterjedt kereszt az azt körülölelő láng jelképével, Európában ismertebb a meghasonlott világot összetartó kereszt szimbóluma. A diakóniai, szociális tevékenység alapvető bázisai a gyülekezetek. Minden gyülekezetben folyik - különböző területen és természetesen igen különböző erővel - diakóniai szolgálat. Az utóbbi időben különösen a hátrányos helyzetű felebarátaink között, a cigány kolóniákban folyik ez a szolgálat, ahol a legelemibb tisztálkodási szokások megtanításától kezdve a ruha- és élelmiszerosztáson keresztül szinte mindenre szükség van. Idős és egyedülálló testvéreink számára társasotthonokat alakítottunk, illetve alakítunk ki. Gyermekeink hitoktatása a gyülekezetekben folyik. Az ifjúság tanításának alkalmai a különböző ifjúsági órák, táborok. Gyülekezeti tagjaink számára hároméves tanrend szerint úgynevezett laikusképzést folytatunk, amelynek immár évtizedes hagyománya van. A metodista egyházak egyik világszerte elterjedt és jellemző vonása az ökumenikus közösségre való törekvés a többi keresztyén egyházakkal. Ebben az a felismerés vezet bennünket, hogy a különböző tanításbeli vagy ke- gyességi hagyományok nem választhatnak el bennünket egymástól, ha hitünk centrumában egyek vagyunk: ez pedig a Krisztus kereszthalálának és feltámadásának megújító örömüzenete és az Isten- és emberszeretet egyetemlegesen elkötelező parancsa, mint a „legfőbb parancsolat”. Ezek a közös keresztyén értékek testvérekként kötnek össze bennünket; minden egyéb dologban pedig engednünk kell egymásnak, hogy „gondolkodjunk és gondolkodni hagyjunk”. A különböző felfogások nem tehetik kisebbé a bennünket megváltó egy Úr Krisztust, és az O bennünket egyesítő szándékát. Hecker Frigyes ________________J Ak i így szerette hazáját Kapemaumban, az idősek otthonában lakott. Tóth Károly ny. budapesti tanár a feleségével és sógorával. Meghalt a felesége, sógora meg elhagyta. Magára maradt. Fiai, aki. Ausztráliában lakik, egy évig ostrpf^qlf^,, kérésével, hogy költözzön ki hozzá. Megnagyobbította házát. Külön lakosztályt épített számára. Ő ellenállt egy évig. Attól való félelmében, hogy mi lesz vele, ha meggyengül az egészsége, rászánta magát a hosszú útra s hazája elhagyására. Délután utazott fel Budapestre 2 nagy bőrönddel, s a Ráday u.-i ref. vendégszobákban szállt meg, mert másnap reggel indult a repülőgépe. Este írt még nekem egy lapot, melyben újra megköszönte, hogy évekig gondját viseltem. Ezen a lapon azt is közölte velem, hogy megállapodott azzal a sírkövessel, aki feleségének a sírját rendezte s aki a sírkőre rávéste a nevét, hogy vésse rá, hogy meghalt, amikor elhagyta hazáját. Másnap délben megkaptam ezt a lapot. 2 óra múlva telefonon közölte velem a szálló gondnoknője, hogy Tóth Károly bőröndjei között állva várt a taxira, összeesett és meghalt. Döbbenetes volt ez a hír. Megtörtént, amit évtizedeken át tanított, mint magyartanár: „ITT élned ^halnod kell!” Hazája nem engedte el. Hazáját nem hagyta el. Hernád Tibor A nyíregyházi ÉLIM Evangélikus Egészségügyi Gyermekotthon a lipcsei „Kinderfreunde” Egyesület támogatásából és a finnországi kajaani gyülekezet adományából új Opel Astra Caravan személygépkocsit vásárolhatott. A Gyermekotthon köszönetét mondott Haase Schirmacher úrnak, a „Kinderfreunde” Egyesület elnökének és a finnországi kajaani gyülekezet vezetőinek a kapott segítségért. Folytatás a 3. oldalról elutasította. Ennek ellenére sohasem tagadtam, hogy a diakónia fogalma fontos szempontot ad az egyház küldetésének átgondolásához. Viszont az évek során egyre világosabb lett előttem, hogy ez a szempont mennyi tévedési lehetőséget rejt magában. Például azt, hogy az egyház szolgálatát egy bizonyos teológiai és praktikus szisztémába rögzítsük és azt kizárólagossá tegyük. 4. A cikk harmadik bekezdése azt állítja, hogy én Káldy püspök úr „életét megrágalmaztam”. Ezzel szemben az igazság az, hogy nyílt levelem egyáltalán nem foglalkozik Káldy püspök úr életével, hanem csupán püspöki tevékenységét kritizálja. 5. A cikk negyedik bekezdése szerint „a levél írója támadja püspökünk, pontosabban a magyar evangélikus egyház elnökjelöltségét, kérdésessé teszi egyházunk életét, sőt létét.” Ez olyan rosszhiszemű feltételezés, amelynek a levélben semmi támpontja nincsen. Egyébként nem egyházunk, hanem csak Káldy püspök úr pályázott az elnöki tisztre, de nyílt levelemben az elnökválasztásról egyetlen szó sem esik. Nem egyházunk életét, létét teszem kérdésessé a levélben, hanem olyan jelenségekre és tendenciákra utalok, amelyek egyházunk életét veszélyeztetik. Nem „időzített bomba” volt tehát a levelem, hanem segítségkérés azoktól, akik a világ lutheránus egyházainak mai, égető kérdéseit megbeszélni, megoldáshoz segíteni gyűltek össze Budapesten. Ezért kellett most és nem máskor segítséget kérni. Tálán a dél-afrikai egyházak belső problémáinak felvetése is „időzített bomba” volt?! 6. Alaptalan a következő gyanúsítás is: „sokunknak az az érzése, hogy ezt nem egyedül tette, mintha többen is segítettek volna neki”. Az igazság az, hogy senki, még feleségem sem tudott szándékomról, hogy a felelősséget is egyedül vállaljam. 7. A cikk többször is elmarasztal - főként az ötödik bekezdésben - amiatt, hogy „a levél külföldön született”. Ez a vád azért téves, mert összekeveri a politikai és az egyházi szférát. A „külföld” politikai fogalom. Ha Hévízgyörkről írtam volna Genfbe, politikailag az is „külföldi” levél lett volna. De én nem a magyar államvezetésnek írtam levelet Németországból, hanem az LVSZ vezetőségének a lutheranizmüs „belföldjén”. És ha már a cikk „árulás”-ról beszél: az lett volna éppen árulás, ha belső egyházi, teológiai kérdések megoldásához az államhatalom segítségét kértem volna. Nem mintha az állam nem tudhatna az egyház belső dolgairól. Ezért küldtem meg a nyílt levelet információként Miklós Imre államtitkár úrnak is. De nem kértem a segítségét. 0 válaszolt levelemre - az LVSZ vezetőségétől eltérően -, és hazatérésem után magához kéretett. Beszélgetésünkben kifejezte, hogy az ügyet belső egyházi ügynek tekinti, és nem kíván beleavatkozni. Ezt az álláspontot teológiailag is csak helyeselni lehet, és megfelel a vallásszabadság alkotmányos elvének. 8. Amit a cikk egyházi szolgálatomról, annak lehetőségeiről és alakulásáról ír, nem tartozik a tárgyhoz. Nyílt levelemben tudatosan el is kerültem ezt a kérdést. Emlegetésével a cikk hamis vágányra akarja terelni az általam felvetett tárgyi kérdéseket, amelyeknek szabad és őszinte megbeszélése - velem, vagy nélkülem - égető belső feladata egyházunknak. 9. Nyílt levelemet nem egyházunk népéhez, hanem az LVSZ vezetőségéhez intéztem. Kár, hogy a cikk az Evangélikus Életben jelent meg, és olyanok olvassák, akiknek túlnyomó többsége nem ismeri az ügy hátterét, még kevésbé nyílt levelemet. De ha már itt jelent meg, akkor illett volna levelemet pontosan idézni, és a tényeket valósághűen közölni. A cikk bántó stílusát szeretettel elviselem. Néhol az érthetetlenségig laza fogalmazását sajnálom. A cikkírót - bár ő többek nevében elítélt és tőlük „elszakadt” valakinek minősít (testvérnek egyszer sem nevez!) -, továbbra is testvéremnek tekintem, és szeretettel köszöntőm Dóka Zoltán Hévízgyörk, ,1984. szeptember 20. Evangélikus Élet 1997. szeptember 7. Hű barátunk, az egyházi ének Új sorozatunk célja, hogy gyülekezeti énekeinket, szerzőiket, életútjukat megismerjük, hogy kedvet kapjunk ezáltal is a templomi, sőt az otthoni éneklésre is. Luther jól látta, hogy az ének és zene milyen fontos segítője az egyház igehirdető és vigasztaló szolgálatának: „Minden művészetet, különösen a zenét szívesen látom annak szolgálatában, Aid azt adta és teremtette.” Gyakran szenvedésen, megpróbáltatáson keresztül vezet Isten, és éppen ezek által tanuljuk megérteni az Istent dicsőítő énekeket. Hála nélkül azonban nincs dicsőítő ének! Először a magunk életére nézve kell eljutnunk annak felismerésére, amit 348. énekünk így fejez ki: „Mit Isten tesz mind jó nekem. Ezt vallom, bármi érjen. ” A legnehezebb éppen a saját életünkre nézve hálásnak lenni! Akik az énekeskönyvünkben lévő énekeket egykor írták nem jártak könnyebb utakon, mint mi. Ezért igen hasznos számunkra, ha ismerjük az énekszerzők életét, szenvedéseit, megpróbáltatásait. Az egyházi ének nem akar mást, mint felnyitni szívünket és értelmünket, hogy Isten hűségét megismerjük - és felnyitni ajkunkat, hogy ezt Istent dicsőítő énekben megvalljuk. A legnagyobb élmény a keresztyén ember számára Istennek énekelni és muzsikálni. Az egyházi ének nem ízlés, vagy hangulat kérdése, hanem a Krisztusban feltétlen bízó, örvendező szív spontán megszólalása. így adok hálát Istennek és teszek bizonyságot a felebarátnak. Ez az éneklés kettős rugója! Vessük fel a kérdést miért nem énekelnek sokan az istentiszteleten? Miért némák Isten dicséretére? Mert tele van a szív keserűséggel, elégedetlenséggel, szemrehányással Isten felé! Hiányzik Isten szeretetének megismerése és a boldog bizonyosság: „Mit Isten tesz mind jó nekem...” Jézus, boldogságom (357. ének) Kezdetben kifogást emeltek az ének ellen, mondván, hogy a legtöbben, akik ezt a gyülekezetben éneklik „Istennek szemébe hazudnak”. Ez az ellenvetés azonban alapjában véve más egyházi ének ellen is felmerülhet. Hiszen egyetlen olyan egyházi ének sincs - még ha „hitvallás” jellegű is -, amely mindenki hitbeli állapotát tükrözi. Gondoljunk egy gyakran énekelt verssorra, az „Érős vár a mi Istenünkben”: „Kincset, életet, hitvest, gyermeket: mind elvehe- tik...” Tisztában kell lennünk azzal, hogy az evangélikus egyházi ének sohasem volt egy szubjektív hangulat, vagy élmény kifejezése, hanem mindig üzenetet hordozott. Nem egy költői lélek, hanem a Szentlélek eszköze. Énekünk tartalma lényegében hasonlít ahhoz, amit Lavater (meghalt 1801) így fejezett ki: „Jézus és örömszerző, ez teljesen ugyanazt jelenti. Aki Jézust másnak tartja, mint örömszerzőnek, az Evangéliumot másnak, mint örömhírnek, az sem Istent, sem Krisztust, sem a? evangéliumot nem ismeri.” Énekünk szerzője, Franck János jogász volt, de amellett művészi adottságát sem hanyagolta el. Világi költeményei alkalmi versek. 110 egyházi éneket írt. Több énekéhez Crüger János szerezte a dallamot, így a mostani énekünkhöz is. Ez a dallam legszebben ragyog Bach motettájában, amelyet 1723- ban egy temetésre írt. Az ének mondanivalóját talán a 2. vers jellemzi legjobban: „Száz vihar, ha támad, Menedék vár nálad, Biztos oltalom. Bár megrendül minden, Mellettem állsz híven Drága Jézusom. Légy velem, s nincs félelem. Bűn, pokol hatalma ellen Karod megvéd engem. ” Gáncs Aladár „Bármi súlyosak rajtam a terhek..." Egyedülálló asszonyok konferenciája Albertirsán Társ nélkül élni, gyereket nevelni nehéz dolog. Akik ebben a nehéz élethelyzetben vannak, kicsit a társadalom peremére szorulnak. Két ember helyett, egyedül kell biztosítani a kis család életét anya-1 gi és lelki szempontból egyarát. Ez szinte lehetetlenné teszi a szórakozást, a nyaralást. Az este fáradtan hazatérő anya heáll a második műszakba: bevásárlás, főzés, mosás, vasalás. A gyerekekkel is foglalkozni kell: kikérdezni a leckét, meghallgatni mi történt aznap... De jó lenne egyszer igazán kipihenni magunkat, felhőtlenül együtt lenni a gyermekeinkkel, beszélgetni, játszani. De jó lenne valakivel beszélni a gondjainkról, nehézségeinkről! Úgy látszik az Úristen meghallgatta ezeket a sóhajokat, mert olyan gondolatot ébresztett egyházunk Női Bizottságának tagjaiban, ami őket egy konferencia létrehozására késztette. Július első hetében 11 anyukával és, gyermekeikkel vehettem részt az Albertirsán rendezett együttléten. Gyermekeink másfél évestől 15 évesig minden korosztályt képviseltek. Néhány perc alatt összebarátkoztak és egészséges, vidám zajongással töltötték be a vendégházat. Napjaink beosztása a következőképpen alakult: reggeli után áhítat, ahol Ruth könyvének egy-egy részletével ismerkedtünk, három korcsoportban. Két csoportban a gyerekek beszélgettek a történetről. Az anyukák így zavartalanul hallgathatták Erzsiké nénit, Pintér Károlyné lelkésznő magyarázatait. Ezek az alkalmak rendszerint beszélgetéssel végződtek. Ilyenkor tudtunk meg egymásról legtöbbet. Bizony nagyon nehéz sorsokat ismertünk meg. Fele-fele arányban voltak köztünk elvált asszonyok és megözvegyültek. Néha döbbenten hallgattunk s arra gondoltunk, hogy lehet ennyi nehézséget elviselni. Rá kellett jönnünk, mindenkinek megvan a maga keresztje és senki nem cserélne a másikkal. Beszélgetés után egy-egy előadást hallgattunk. Pszichológusnő beszélt a csonka családban felnövő gyermekek problémáiról. Kinczler Irénke néni ismertette velünk Petrőczi Kata Szidónia hányatott életét. Példaként állítva elénk, hogy a mélységből is lehet mindig az Úristenhez kiáltani. Roszik Mihály lelkész és felesége - akik nekünk a vendégházat rendelkezésünkre bocsátották és csak szerény adományt fogadtak el a szeretetotthon részére - meséltek nekünk életükről, munkájukról, bizonvsá- got téve Isten segítő szereteteről. Egy alkalommal előadást hallgattunk a magyarországi szektákról és azok terjedéséről. Ezek hatása bizony veszélyezteti a mi gyermekeinket is. A finom ebéd után, amit a szeretetotthon kedves gazdasszonyai főztek nekünk, szabadfoglalkozás volt. A nagy melegre való tekintet- tel a közeli gyógyvizű strand vonzotta leginkább a mamákat és a gyerekeket. Jó volt nézni a kicsik jókedvű hancúrozását a medencékben és a mamák mosolygó arcát, ahogy gyermekeik örömét figyelték. Az árnyékba terített pokrócokon bensőséges beszélgetések alakultak ki. Elmondhattuk egymásnak gondjainkat, tanácsolhattunk, vigasztalhattunk. Az igazi vigaszt persze nem mi adtuk egymásnak, hanem azok az igék, amelyekkel a hét folyamán találkoztunk. Az esti áhítatok után sétálhattunk, beszélgethettünk, sőt egy alkalommal izgalmas vetélkedőben volt részünk. Egy alkalommal a pilisi ifjúság jött el, hogy nagyon Az Evangélikus Élet 1997. június 29-i szamában beszámoló jelent meg a kufsteini emléktábla leleplezésének 60 éves évfordulóján a Deák téren rendezett ünnepségről, Kovács Mária tollából. A Császártoronyban egykor ra- boskodók emlékét őrzi ez a márványtábla, melyet 1937-ben az akkori Deák téri Leánygimnázium lelkes ifjúsága és tanári kara állított föl méltóan ünnepélyes keretben, ennek famásolata díszíti a mai gimnáziumot. A tudósítás arról értesít, hogy dr. Martos Józsefné Sztrókay Piroska fölkutatta a tábla történetét, s a számára elérhető adatokra támaszkodva részletes és izgalmas előadást tartott az ünnepségen. Mivel a külföldre került magyarok szívükön viselték a föllelhető magyarvonatkozású nyomokat, így a kufsteini rabok emlékét is, működésükről viszont az akkori magyarországi sajtó nem írhatott, ezért erről nem található adat az otthoni könyvtárakban. Ezt a hiányt igyekszik az alábbi rövid összefoglaló pótolni. •Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 1973-as akadémiai napjait Kufstein melletti Walchsee-Kranzachban tartotta. A találkozó helyének megválasztásában az akkori titkár, Szépfalusi István bécsi evangélikus lelkész visszaemlékezése szerint döntő szerepet játszott az egykori várbörtön szomszédsága, ehhez kapcsolódott a program egyik napja. A műsorban olvashatjuk: „1973. május 2. 14.00 órakor kirándulás Kufsteinbe. A császártoronyban a Budapesti Evangélikus Leánygimnázium 1937-ben elhelyezett, 94 magyar fogoly nevét tartalmazó márványtábla megtekintése.” Itt tartotta meg előadását dr. Zsindely Endre, teológiai tanár Zürichben: „Batsányi János Nyu- gat-Európában: kufsteini fogsága és következményei” címmel. Az előadást Illyés Kinga marosvásárszép műsort adjon nekünk. Más alkalommal csángó est volt, ahol népszokásaikkal, dalaikkal ismerkedhettünk meg. Igen hálásak lehetünk azoknak, akik ezt a hetet ajándékozták nekünk. Örömmel hallottuk Brebovszkyné Pintér Mártától, a konferencia szervezőjétől, hogy jövőre szeretné ismét megszervezhi ezt a találkozót. Testben, lélekben megújulva, felfrissülve térhettünk haza, ahol talán már nem lesz annyira nehéz, hiszen Jézus otthonainkban is velünk van. Ahogy énekeltük is: „Bármi súlyosak rajtajn a terhek, segít hordani, ott van Öl" Lángné Fánczi Györgyi helyi művésznő föllépése egészítette ki, a Bornemisza Péter Társaság (Bécs) irodalmi estjével kapcsolatban. Érdemes megjegyezni, hogy Zsindely, a Bullinger-kutató, találta meg a zürichi és schaff- hauseni levéltárakban és dolgozta föl Batsányi terjedelmes levelezését Johannes von Müller svájci teológus-politikus-iörténésszel, melyet a zürichi egyetem adott ki. A méltóságteljes vörös márvány emléktábla siralmas állapotának láttán az EPMSZ Baráti Társaságának közgyűlése a résztvevő Fasori öregdiákok indítványára úgy határozott, hogy gyűjtést indít a tábla fölújítására elsősorban a fasoriak között és ha szükséges, kiegészíti az összegyűlt összeget a kellő 500 U$-ra. Az ügy lebonyolításával Szépfalusi István titkárt bízta meg. Fölhívást közölt a „Magyar Híradó” XBécs) 1973. június 1-jén és az „Útitárs” (Stuttgart) az Akadémiai Napokra szóló meghívó keretében. A közgyűlési jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy a külföldön élő 1948-ban érettségizett fasoriak és Vermes Miklós volt fasoriosztály- főnök érettségizői részt Kívántak venni a tábla fölújítasában. A jegyzőkönyvek azt is bizonyítják, hogy a fasori öregdiákok erkölcsi kötelességüknek érezték a testvériskola által fölállított emléktábla rendbehozatalát, az alig olvashatóra kopott aranybetűk fölújítását. Ezt a megbízást Szépfalusi István sikeresen el is intézte. Föltételezem, hogy a Magyar Nemzetben közölt cikkek a 70-es években ennek a kultúrese- ménynek visszhangjai lehettek, természetesen az EPMSZ nevének említése nélkül, hiszen a Szabadegyetem akkor agyonhallga- tásra volt ítélve. Grindelwald, 1997. augusztus 10. ___________________________Irányi Béla KUFSTEINI EMLÉKTÁBLA Néhány adat külföldről