Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-09-07 / 36. szám

„...HOGY SZÓT ÉRTSÜNK EGYMÁSSAL’ A metodista egyház A világon sáhles körben elter­jedt metodista jellegű egyházak (mintegy 58 milliós létszámmal) a 18. század angliai, Wesley János által vezetett ébredésből indultak ki. Nagyobb létszámú metodista egyházakat leginkább az angol nyelvterületeken találunk; az eu­rópai kontinensen (Nagy-Britan- nián kívül) 4 püspöki kerület lé­tesült, Dél-Európában független metodista egyházak alakultak. Magyarországon 11 lelkész lát­ja el a gyülekezetek lelkigondo­zását, 60 helyen tartanak rend­szeresen istentiszteletet, 1900 a gyülekezetekhez tartozók létszá­ma, 1300 a gyülekezeteken kívüli rendszeres lelkigondozottak szá­ma (börtönökben, szociális és fo­gyatékosotthonokban, gyermek- és ifjúsági intézetekben stb.) Az egyházi, istentiszteleti élet a különböző metodista egyházak­ban nagyon különböző módon alakult. Ébredési mozgalomból keletkezett egyházi közösségek­ről lévén szó, a liturgiái formák tekintetében nagymérvű szabad­ság jellemzi a közösségeket, és az istentiszteleti formák legin­kább a helyi igények szerint ala­kultak ki. A magyar egyház istentisztele­tei egyszerűek: legmarkánsabb része az igehirdetés, de a gyüle­kezetekben szívesen és sokat énekelnek is. A vasárnapi főis­tentisztelet kivételével szinte minden alkalommal imaközös­séget is gyakorolnak, elterjedtek azok a formák, ahol az ige körül beszélgetés is kialakul, bizony­ságtételek hangzanak el. A gyülekezetekben mindenütt V _________________________ ig yekeznek kisebb, lelkigondo­zói csoportokat létrehozni. Az ezekben kialakult személyes kö­zösség képezi a gyülekezeti közös­ség dinamikáját, hajtóerejét. A nagyobb létszámú egyházakban mindenütt diakonissza-egyletek, diakóniai közösségek is alakul­tak, amelyek főképpen a külön­böző szeretetszolgálatok végzé­sére szerveződtek. Liturgikus öltözékeink nincse­nek. Laikus egyház szeretnénk maradni, vagyis az egyetemes papság tanítását komolyan véve kerülni szeretnénk mindenfajta megkülönböztetést a lelkészi és nem-lelkészi testvérek között. Lelkészeink civilben végzik szol­gálatukat. Gyülekezeti helyisé­geink is egyszerűek, a közösség házait igyekszünk kialakítani, amelyek általános ismertetőjele a (rendszerint corpus nélküli) ke­reszt. Ez tükröződik két legelterjed­tebb szimbólumunkban is: az amerikai konti­nensen elterjedt kereszt az azt kö­rülölelő láng jel­képével, Európá­ban ismertebb a meghasonlott vilá­got összetartó ke­reszt szimbóluma. A diakóniai, szoci­ális tevékenység alapvető bázisai a gyülekezetek. Minden gyülekezetben folyik - különböző területen és termé­szetesen igen különböző erővel - diakóniai szolgálat. Az utóbbi időben különösen a hátrányos helyzetű felebarátaink között, a cigány kolóniákban folyik ez a szolgálat, ahol a legelemibb tisz­tálkodási szokások megtanításá­tól kezdve a ruha- és élelmiszer­osztáson keresztül szinte min­denre szükség van. Idős és egye­dülálló testvéreink számára tár­sasotthonokat alakítottunk, illet­ve alakítunk ki. Gyermekeink hitoktatása a gyülekezetekben folyik. Az ifjú­ság tanításának alkalmai a kü­lönböző ifjúsági órák, táborok. Gyülekezeti tagjaink számára hároméves tanrend szerint úgy­nevezett laikusképzést folyta­tunk, amelynek immár évtizedes hagyománya van. A metodista egyházak egyik világszerte elterjedt és jellemző vonása az ökumenikus közösségre való törekvés a többi keresztyén egyházakkal. Ebben az a felis­merés vezet bennünket, hogy a különböző tanításbeli vagy ke- gyességi hagyományok nem vá­laszthatnak el bennünket egy­mástól, ha hitünk centrumában egyek vagyunk: ez pedig a Krisz­tus kereszthalálának és feltáma­dásának megújító örömüzenete és az Isten- és emberszeretet egyetemlegesen elkötelező pa­rancsa, mint a „legfőbb paran­csolat”. Ezek a közös keresztyén értékek testvérekként kötnek össze bennünket; minden egyéb dologban pedig engednünk kell egymásnak, hogy „gondolkod­junk és gondolkodni hagyjunk”. A különböző felfogások nem te­hetik kisebbé a bennünket meg­váltó egy Úr Krisztust, és az O bennünket egyesítő szándékát. Hecker Frigyes ________________J Ak i így szerette hazáját Kapemaumban, az idősek otthonában lakott. Tóth Károly ny. budapesti tanár a feleségével és sógorával. Meghalt a felesége, sógora meg elhagyta. Magára ma­radt. Fiai, aki. Ausztráliában lakik, egy évig ostrpf^qlf^,, kérésével, hogy költözzön ki hozzá. Megnagyobbítot­ta házát. Külön lakosztályt épített számára. Ő ellen­állt egy évig. Attól való félelmében, hogy mi lesz vele, ha meggyengül az egészsége, rászánta magát a hosszú útra s hazája elhagyására. Délután utazott fel Buda­pestre 2 nagy bőrönddel, s a Ráday u.-i ref. vendég­szobákban szállt meg, mert másnap reggel indult a re­pülőgépe. Este írt még nekem egy lapot, melyben új­ra megköszönte, hogy évekig gondját viseltem. Ezen a lapon azt is közölte velem, hogy megállapodott azzal a sírkövessel, aki feleségének a sírját rendezte s aki a sírkőre rávéste a nevét, hogy vésse rá, hogy meghalt, amikor elhagyta hazáját. Másnap délben megkaptam ezt a lapot. 2 óra múl­va telefonon közölte velem a szálló gondnoknője, hogy Tóth Károly bőröndjei között állva várt a taxira, összeesett és meghalt. Döbbenetes volt ez a hír. Meg­történt, amit évtizedeken át tanított, mint magyarta­nár: „ITT élned ^halnod kell!” Hazája nem engedte el. Hazáját nem hagyta el. Hernád Tibor A nyíregyházi ÉLIM Evangélikus Egészségügyi Gyermekotthon a lipcsei „Kinderfreunde” Egyesület támogatásából és a finnországi kajaani gyülekezet adományából új Opel Astra Caravan személygépko­csit vásárolhatott. A Gyermekotthon köszönetét mondott Haase Schirmacher úrnak, a „Kinderfreunde” Egyesület el­nökének és a finnországi kajaani gyülekezet vezetői­nek a kapott segítségért. Folytatás a 3. oldalról elutasította. Ennek ellenére sohasem tagadtam, hogy a diakónia fogalma fontos szempontot ad az egyház küldetésének átgondolásához. Viszont az évek során egyre világosabb lett előttem, hogy ez a szempont mennyi tévedési lehetőséget rejt magában. Például azt, hogy az egyház szolgálatát egy bizonyos teológiai és praktikus szisztémába rögzítsük és azt kizárólagos­sá tegyük. 4. A cikk harmadik bekezdése azt állítja, hogy én Káldy püspök úr „életét megrágalmaztam”. Ezzel szemben az igazság az, hogy nyílt levelem egyáltalán nem foglalkozik Káldy püspök úr életével, hanem csupán püspöki tevékenységét kritizálja. 5. A cikk negyedik bekezdése szerint „a levél írója támadja püspökünk, pontosabban a magyar evangé­likus egyház elnökjelöltségét, kérdésessé teszi egyhá­zunk életét, sőt létét.” Ez olyan rosszhiszemű feltéte­lezés, amelynek a levélben semmi támpontja nincsen. Egyébként nem egyházunk, hanem csak Káldy püs­pök úr pályázott az elnöki tisztre, de nyílt levelemben az elnökválasztásról egyetlen szó sem esik. Nem egy­házunk életét, létét teszem kérdésessé a levélben, ha­nem olyan jelenségekre és tendenciákra utalok, ame­lyek egyházunk életét veszélyeztetik. Nem „időzített bomba” volt tehát a levelem, hanem segítségkérés azoktól, akik a világ lutheránus egyházainak mai, égető kérdéseit megbeszélni, megoldáshoz segíteni gyűltek össze Budapesten. Ezért kellett most és nem máskor segítséget kérni. Tálán a dél-afrikai egyházak belső problémáinak felvetése is „időzített bomba” volt?! 6. Alaptalan a következő gyanúsítás is: „sokunknak az az érzése, hogy ezt nem egyedül tette, mintha töb­ben is segítettek volna neki”. Az igazság az, hogy sen­ki, még feleségem sem tudott szándékomról, hogy a felelősséget is egyedül vállaljam. 7. A cikk többször is elmarasztal - főként az ötödik bekezdésben - amiatt, hogy „a levél külföldön szüle­tett”. Ez a vád azért téves, mert összekeveri a politikai és az egyházi szférát. A „külföld” politikai fogalom. Ha Hévízgyörkről írtam volna Genfbe, politikailag az is „külföldi” levél lett volna. De én nem a magyar állam­vezetésnek írtam levelet Németországból, hanem az LVSZ vezetőségének a lutheranizmüs „belföldjén”. És ha már a cikk „árulás”-ról beszél: az lett volna ép­pen árulás, ha belső egyházi, teológiai kérdések meg­oldásához az államhatalom segítségét kértem volna. Nem mintha az állam nem tudhatna az egyház belső dolgairól. Ezért küldtem meg a nyílt levelet informá­cióként Miklós Imre államtitkár úrnak is. De nem kértem a segítségét. 0 válaszolt levelemre - az LVSZ vezetőségétől eltérően -, és hazatérésem után magá­hoz kéretett. Beszélgetésünkben kifejezte, hogy az ügyet belső egyházi ügynek tekinti, és nem kíván be­leavatkozni. Ezt az álláspontot teológiailag is csak he­lyeselni lehet, és megfelel a vallásszabadság alkotmá­nyos elvének. 8. Amit a cikk egyházi szolgálatomról, annak lehe­tőségeiről és alakulásáról ír, nem tartozik a tárgyhoz. Nyílt levelemben tudatosan el is kerültem ezt a kér­dést. Emlegetésével a cikk hamis vágányra akarja te­relni az általam felvetett tárgyi kérdéseket, amelyek­nek szabad és őszinte megbeszélése - velem, vagy nél­külem - égető belső feladata egyházunknak. 9. Nyílt levelemet nem egyházunk népéhez, hanem az LVSZ vezetőségéhez intéztem. Kár, hogy a cikk az Evangélikus Életben jelent meg, és olyanok olvassák, akiknek túlnyomó többsége nem ismeri az ügy hátte­rét, még kevésbé nyílt levelemet. De ha már itt jelent meg, akkor illett volna levelemet pontosan idézni, és a tényeket valósághűen közölni. A cikk bántó stílusát szeretettel elviselem. Néhol az érthetetlenségig laza fogalmazását sajnálom. A cikkírót - bár ő többek ne­vében elítélt és tőlük „elszakadt” valakinek minősít (testvérnek egyszer sem nevez!) -, továbbra is testvé­remnek tekintem, és szeretettel köszöntőm Dóka Zoltán Hévízgyörk, ,1984. szeptember 20. Evangélikus Élet 1997. szeptember 7. Hű barátunk, az egyházi ének Új sorozatunk célja, hogy gyüle­kezeti énekeinket, szerzőiket, élet­útjukat megismerjük, hogy kedvet kapjunk ezáltal is a templomi, sőt az otthoni éneklésre is. Luther jól látta, hogy az ének és zene milyen fontos segítője az egy­ház igehirdető és vigasztaló szol­gálatának: „Minden művészetet, különösen a zenét szívesen látom annak szolgálatában, Aid azt adta és teremtette.” Gyakran szenvedé­sen, megpróbáltatáson keresztül vezet Isten, és éppen ezek által ta­nuljuk megérteni az Istent dicsőítő énekeket. Hála nélkül azonban nincs dicsőítő ének! Először a ma­gunk életére nézve kell eljutnunk annak felismerésére, amit 348. énekünk így fejez ki: „Mit Isten tesz mind jó nekem. Ezt vallom, bármi érjen. ” A legnehezebb éppen a sa­ját életünkre nézve hálásnak lenni! Akik az énekeskönyvünkben lé­vő énekeket egykor írták nem jár­tak könnyebb utakon, mint mi. Ezért igen hasznos számunkra, ha ismerjük az énekszerzők életét, szenvedéseit, megpróbáltatásait. Az egyházi ének nem akar mást, mint felnyitni szívünket és értel­münket, hogy Isten hűségét megis­merjük - és felnyitni ajkunkat, hogy ezt Istent dicsőítő énekben megvalljuk. A legnagyobb élmény a keresz­tyén ember számára Istennek éne­kelni és muzsikálni. Az egyházi ének nem ízlés, vagy hangulat kér­dése, hanem a Krisztusban feltét­len bízó, örvendező szív spontán megszólalása. így adok hálát Isten­nek és teszek bizonyságot a feleba­rátnak. Ez az éneklés kettős rugója! Vessük fel a kérdést miért nem énekelnek sokan az istentisztele­ten? Miért némák Isten dicséreté­re? Mert tele van a szív keserűség­gel, elégedetlenséggel, szemrehá­nyással Isten felé! Hiányzik Isten szeretetének megismerése és a boldog bizonyosság: „Mit Isten tesz mind jó nekem...” Jézus, boldogságom (357. ének) Kezdetben kifogást emeltek az ének ellen, mondván, hogy a leg­többen, akik ezt a gyülekezetben éneklik „Istennek szemébe hazud­nak”. Ez az ellenvetés azonban alapjában véve más egyházi ének ellen is felmerülhet. Hiszen egyet­len olyan egyházi ének sincs - még ha „hitvallás” jellegű is -, amely mindenki hitbeli állapotát tükrözi. Gondoljunk egy gyakran énekelt verssorra, az „Érős vár a mi Iste­nünkben”: „Kincset, életet, hit­vest, gyermeket: mind elvehe- tik...” Tisztában kell lennünk azzal, hogy az evangélikus egyházi ének sohasem volt egy szubjektív han­gulat, vagy élmény kifejezése, ha­nem mindig üzenetet hordozott. Nem egy költői lélek, hanem a Szentlélek eszköze. Énekünk tartalma lényegében hasonlít ahhoz, amit Lavater (meghalt 1801) így fejezett ki: „Jé­zus és örömszerző, ez teljesen ugyanazt jelenti. Aki Jézust más­nak tartja, mint örömszerzőnek, az Evangéliumot másnak, mint örömhírnek, az sem Istent, sem Krisztust, sem a? evangéliumot nem ismeri.” Énekünk szerzője, Franck János jogász volt, de amellett művészi adottságát sem hanyagolta el. Vi­lági költeményei alkalmi versek. 110 egyházi éneket írt. Több éne­kéhez Crüger János szerezte a dal­lamot, így a mostani énekünkhöz is. Ez a dallam legszebben ragyog Bach motettájában, amelyet 1723- ban egy temetésre írt. Az ének mondanivalóját talán a 2. vers jellemzi legjobban: „Száz vihar, ha támad, Menedék vár nálad, Biztos olta­lom. Bár megrendül minden, Mellettem állsz híven Drága Jézu­som. Légy velem, s nincs félelem. Bűn, pokol hatalma ellen Karod megvéd engem. ” Gáncs Aladár „Bármi súlyosak rajtam a terhek..." Egyedülálló asszonyok konferenciája Albertirsán Társ nélkül élni, gyereket nevel­ni nehéz dolog. Akik ebben a ne­héz élethelyzetben vannak, kicsit a társadalom peremére szorulnak. Két ember helyett, egyedül kell biztosítani a kis család életét anya-1 gi és lelki szempontból egyarát. Ez szinte lehetetlenné teszi a szórako­zást, a nyaralást. Az este fáradtan hazatérő anya heáll a második műszakba: bevá­sárlás, főzés, mosás, vasalás. A gyerekekkel is foglalkozni kell: ki­kérdezni a leckét, meghallgatni mi történt aznap... De jó lenne egy­szer igazán kipihenni magunkat, felhőtlenül együtt lenni a gyerme­keinkkel, beszélgetni, játszani. De jó lenne valakivel beszélni a gond­jainkról, nehézségeinkről! Úgy látszik az Úristen meghall­gatta ezeket a sóhajokat, mert olyan gondolatot ébresztett egyhá­zunk Női Bizottságának tagjaiban, ami őket egy konferencia létreho­zására késztette. Július első heté­ben 11 anyukával és, gyermekeik­kel vehettem részt az Albertirsán rendezett együttléten. Gyermeke­ink másfél évestől 15 évesig min­den korosztályt képviseltek. Né­hány perc alatt összebarátkoztak és egészséges, vidám zajongással töltötték be a vendégházat. Napjaink beosztása a követke­zőképpen alakult: reggeli után áhí­tat, ahol Ruth könyvének egy-egy részletével ismerkedtünk, három korcsoportban. Két csoportban a gyerekek beszélgettek a történet­ről. Az anyukák így zavartalanul hallgathatták Erzsiké nénit, Pintér Károlyné lelkésznő magyarázatait. Ezek az alkalmak rendszerint be­szélgetéssel végződtek. Ilyenkor tudtunk meg egymásról legtöbbet. Bizony nagyon nehéz sorsokat is­mertünk meg. Fele-fele arányban voltak köztünk elvált asszonyok és megözvegyültek. Néha döbbenten hallgattunk s arra gondoltunk, hogy lehet ennyi nehézséget elvi­selni. Rá kellett jönnünk, minden­kinek megvan a maga keresztje és senki nem cserélne a másikkal. Beszélgetés után egy-egy elő­adást hallgattunk. Pszichológusnő beszélt a csonka családban felnövő gyermekek problémáiról. Kinczler Irénke néni ismertette velünk Petrőczi Kata Szidónia hányatott életét. Példaként állítva elénk, hogy a mélységből is lehet mindig az Úristenhez kiáltani. Roszik Mi­hály lelkész és felesége - akik ne­künk a vendégházat rendelkezé­sünkre bocsátották és csak szerény adományt fogadtak el a szeretet­otthon részére - meséltek nekünk életükről, munkájukról, bizonvsá- got téve Isten segítő szereteteről. Egy alkalommal előadást hallgat­tunk a magyarországi szektákról és azok terjedéséről. Ezek hatása bi­zony veszélyezteti a mi gyermeke­inket is. A finom ebéd után, amit a sze­retetotthon kedves gazdasszonyai főztek nekünk, szabadfoglalkozás volt. A nagy melegre való tekintet- tel a közeli gyógyvizű strand von­zotta leginkább a mamákat és a gyerekeket. Jó volt nézni a kicsik jókedvű hancúrozását a meden­cékben és a mamák mosolygó ar­cát, ahogy gyermekeik örömét fi­gyelték. Az árnyékba terített pok­rócokon bensőséges beszélgetések alakultak ki. Elmondhattuk egy­másnak gondjainkat, tanácsolhat­tunk, vigasztalhattunk. Az igazi vigaszt persze nem mi adtuk egymásnak, hanem azok az igék, amelyekkel a hét folyamán találkoztunk. Az esti áhítatok után sétálhat­tunk, beszélgethettünk, sőt egy al­kalommal izgalmas vetélkedőben volt részünk. Egy alkalommal a pi­lisi ifjúság jött el, hogy nagyon Az Evangélikus Élet 1997. júni­us 29-i szamában beszámoló je­lent meg a kufsteini emléktábla leleplezésének 60 éves évforduló­ján a Deák téren rendezett ün­nepségről, Kovács Mária tollából. A Császártoronyban egykor ra- boskodók emlékét őrzi ez a már­ványtábla, melyet 1937-ben az ak­kori Deák téri Leánygimnázium lelkes ifjúsága és tanári kara állí­tott föl méltóan ünnepélyes keret­ben, ennek famásolata díszíti a mai gimnáziumot. A tudósítás ar­ról értesít, hogy dr. Martos Józsefné Sztrókay Piroska fölku­tatta a tábla történetét, s a számá­ra elérhető adatokra támaszkod­va részletes és izgalmas előadást tartott az ünnepségen. Mivel a külföldre került magya­rok szívükön viselték a föllelhető magyarvonatkozású nyomokat, így a kufsteini rabok emlékét is, működésükről viszont az akkori magyarországi sajtó nem írhatott, ezért erről nem található adat az otthoni könyvtárakban. Ezt a hi­ányt igyekszik az alábbi rövid összefoglaló pótolni. •Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 1973-as akadé­miai napjait Kufstein melletti Walchsee-Kranzachban tartotta. A találkozó helyének megválasz­tásában az akkori titkár, Szép­falusi István bécsi evangélikus lel­kész visszaemlékezése szerint döntő szerepet játszott az egykori várbörtön szomszédsága, ehhez kapcsolódott a program egyik napja. A műsorban olvashatjuk: „1973. május 2. 14.00 órakor ki­rándulás Kufsteinbe. A császárto­ronyban a Budapesti Evangélikus Leánygimnázium 1937-ben elhe­lyezett, 94 magyar fogoly nevét tartalmazó márványtábla megte­kintése.” Itt tartotta meg előadását dr. Zsindely Endre, teológiai tanár Zürichben: „Batsányi János Nyu- gat-Európában: kufsteini fogsága és következményei” címmel. Az előadást Illyés Kinga marosvásár­szép műsort adjon nekünk. Más alkalommal csángó est volt, ahol népszokásaikkal, dalaikkal ismer­kedhettünk meg. Igen hálásak lehetünk azoknak, akik ezt a hetet ajándékozták ne­künk. Örömmel hallottuk Brebovszkyné Pintér Mártától, a konferencia szervezőjétől, hogy jö­vőre szeretné ismét megszervezhi ezt a találkozót. Testben, lélekben megújulva, felfrissülve térhettünk haza, ahol talán már nem lesz annyira nehéz, hiszen Jézus otthonainkban is ve­lünk van. Ahogy énekeltük is: „Bármi súlyosak rajtajn a terhek, se­gít hordani, ott van Öl" Lángné Fánczi Györgyi helyi művésznő föllépése egészí­tette ki, a Bornemisza Péter Tár­saság (Bécs) irodalmi estjével kapcsolatban. Érdemes megjegyezni, hogy Zsindely, a Bullinger-kutató, ta­lálta meg a zürichi és schaff- hauseni levéltárakban és dolgozta föl Batsányi terjedelmes levelezé­sét Johannes von Müller svájci teológus-politikus-iörténésszel, melyet a zürichi egyetem adott ki. A méltóságteljes vörös már­vány emléktábla siralmas állapo­tának láttán az EPMSZ Baráti Társaságának közgyűlése a részt­vevő Fasori öregdiákok indítvá­nyára úgy határozott, hogy gyűj­tést indít a tábla fölújítására első­sorban a fasoriak között és ha szükséges, kiegészíti az össze­gyűlt összeget a kellő 500 U$-ra. Az ügy lebonyolításával Szép­falusi István titkárt bízta meg. Fölhívást közölt a „Magyar Hír­adó” XBécs) 1973. június 1-jén és az „Útitárs” (Stuttgart) az Aka­démiai Napokra szóló meghívó keretében. A közgyűlési jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy a külföldön élő 1948-ban érettségizett fasoriak és Vermes Miklós volt fasoriosztály- főnök érettségizői részt Kívántak venni a tábla fölújítasában. A jegyzőkönyvek azt is bizonyítják, hogy a fasori öregdiákok erkölcsi kötelességüknek érezték a test­vériskola által fölállított emlék­tábla rendbehozatalát, az alig ol­vashatóra kopott aranybetűk föl­újítását. Ezt a megbízást Szépfalusi István sikeresen el is intézte. Föltételezem, hogy a Magyar Nemzetben közölt cikkek a 70-es években ennek a kultúrese- ménynek visszhangjai lehettek, természetesen az EPMSZ nevé­nek említése nélkül, hiszen a Sza­badegyetem akkor agyonhallga- tásra volt ítélve. Grindelwald, 1997. augusztus 10. ___________________________Irányi Béla KUFSTEINI EMLÉKTÁBLA Néhány adat külföldről

Next

/
Thumbnails
Contents