Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-06-22 / 25. szám
Evangélikus Elet 1997. június 22. Rü] GYERMEKEKNEK Jk FIATALOKNAK Vannak szüleim, és a szüleimnek is vannak szülei. Köszönöm, Atyám a nagyszüleimet, az időseket, és mindenkit, aki szereti a gyerekeket. A Szentírás beszél arról, hogy Jézus is szerette az időseket; tudjuk, hogyan gyógyította meg Péter anyósát. Jézus ilyen volt. S ilyenné kellene nekünk is válnunk, kéz a kézben másokkal. Ezért gondolunk Jézusra: Ő nemcsak Simon házában járt, velünk is itt van. Vele együtt kérünk, Atyánk: adj nagyszüleinknek egészséget, hosszú életet. Segítsd őket félelmeikben, gongjaikban. Segíts nekem is, hogy megértsem őket akkor is, amikor egészen mások, mint a fiatalok. „FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK” Egy gyermek keresi otthonát 3. rész A világban mindenütt veszélyek leselkednek a kisgyerekekre. Különösen, ha nem figyelnek szüleik intésére. Sokszor úgy tűnt, mintha Uj-Guinea e tekintetben még veszedelmesebb hely lenne. Rögtön a keskeny utak mellett ott a dzsungel, a rejtett gödrökkel, állatokkal és az ezernyi eltévedési lehetőséggel. Egyszer elindult Gudrun, hogy meglátogassa nagyszüleit Boanában, ahol a dombok mögött ért a narancs, és az ember annyi tejszínhabot kapott, amennyi csak belefért. Azóta, hogy Gudrun édesapja autóbalesetben meghalt, a karácsonyt mindig a férjem szüleinél, Boana- ban töltöttük. Gudrun elfelejthette, hogy oda hajóval és repülővel szoktunk utazni, amikor elhatározta, hogy meglátogatja Mimit és az öreg Tikingit, ahogy nagyszüleit nevezte. Az útra alaposan felszerelkezve, kis zsákjával, bozótvágó késsel és három babájával indult. A kirándulás a Raong folyónál ért véget, ahol egy építőmunkásunk talált rá. A víz zaja és a keskeny híd látványa itt állította meg. Röviddel Gudrun „böanai kalandja” után olyan leckét kaptam, amit sosem felejtek el. A diákok mind a földeken dolgoztak. Forrón tűzött a nap. Délelőtt tíz óra tájban arra gondoltam, megnézem a mezőn a gyerekeket. Gudrun is szeretett volna velem tartani, de én azt mondtam, hogy a nagy hőségben nem tudnám őt cipelni, úgyhogy jobb, ha otthon marad. De ő hallani sem akart erről. Feltette a kalapját, és a nyomomba szegődött. A fák árnyékában még elviselhető volt a meleg, de a homokdombnál már nyafogni kezdett Gudrun:- Melegem van, vissza akarok menni! j - Ugye megmondtam!? Eredj egyedül! - válaszoltam. Gudrun félt visszamenni, mert akkor egyedül kellett volna átmennie a hídon, és a sötét gumifák közt sem szívesen sétált volna egymagában. Idővel meguntam a nyafogást, és kézen fogva kislányomat, elindultunk hazafelé. A híd után a keskeny ösvényhez érve, elállt a lélegzetem. Egy óriáskígyó állta utunkat. Köveket ragadtam, azzal kezdtem dobálni, sikerrel. A kígyó lassan eltűnt a sűrű bokrok között. Később, mikor már egyedül ballagtam a mezőre, borzongva gondoltam arra, mi lett volna, ha Gudrun egyedül indul haza. Ekkor értettem meg igazán, hogy az új-guineai asszonyok miért is olyan türelmesek a gyermekeikkel. Irmgard Bergmann nyomán „TUDOD-E...” hol olvashatsz sáskákról? Az elemi csapásokhoz, árvizekhez, földrengésekhez hasonló nagyságrendű károkat okoznak a vándorsáskák. Nagy tömegekben vándorolnak, és egyszerre csapnak le, elpusztítva hirtelen minden növényt. Ezért hasonlítják a Bírák könyvében a midiániak seregét, mint megszámlálhatatlan haderőt, a sáskákhoz. A Példabeszédek könyve így ír a sáskákról: „Nincs királyuk a sáskáknak mégis rendezetten vonulnak mindnyájan. ” Jóéi próféta pedig így ír: „Száguldanak mint a vitézek fölnágnak a kőfalakra, mint a harcosok Mindegyik a maga útján halad, nem tér le ösvényéről. Nem taszigálják egymást, mindegyik a maga útján jár. A fegyvereken is keresztültömek nem lehet föltartóztatni őket. Megrohanják a várost, futkosnak a várfalon, behatolnak a házakba, az ablakokon keresztül bemennek mint a tolvaj. ” A sáskarajok a „szél szárnyán” repülve érkeznek, majd a széllel távoznak tovább. Tudnál-e legalább még egy bibliai helyet találni, ahol sáskákról van szó? A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyönk, Petőfi u. 359. I „Legyetek irgalmasok!” Ma reggel hallottam megdöbbenve a rádióban, hogy a XTV. kerületben két robbanás történt, a XVI. kerületben pedig egy buszra lőttek. Ebben a mai világban vajon értik-e az emberek - fiatalok és idősek -, hogy mi az irgalom? Nem lenne elég csupán azt kérni - vélik sokan -, hogy úgy éljünk: legalább a másik életét ne veszélyeztessük? Mindig magas követelménynek számított Jézus szava. Jézus magasra tette a mércét régen és ma is. Ha e szerint tudnánk élni, mennyi örömünk telne abban az életben, amitől ma szömyülkö- dünk, s amire azt mondjuk, ez már nem élet! Jó lenne végre komolyan venni Jézus szavát. Jó lenne nekünk magunkat Krisztus követőjének nevezőknek - valóban élni az irgalmasságot, s így sóként „ízesíteni” ezt a világot. Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnapot a régiek az irgalmasság vasárnapjának is nevezték. Nevezzük mi is így, és legyünk irgalma- sok, ahogy mennyei Atyánk is irgalmas! IRGALMASOK Lekció: Lukács 6,36 Textus: Máté 5,7 A második világháború előtt történt Budapesten, hogy egy négyemeletes ház felvonójának a kötele akkor szakadt el, mikor a negyedik emeletre ért. A felvonó lezuhant a mélybe, szerencsére csak kezelőjének - kinek, mikor a segítség a pincébe ért -, csodálatosan, kisebb zúzódáson kívül semmi baja nem történt. Ezt a világot a világűrben Isten szeretete, irgalma tartja fenn, jaj csak meg ne szakadjon az a kegyelmes szeretet, mert akkor a nagy nirvánába, a megsemmisülésbe zuhan alá. Isten a világot és örökkévaló világát Krisztus szere- tetével kapcsolja össze, ezért létezünk még. S ha Isten ilyen irgalmas, elvárja tőlünk és a világtól, hogy megtartsuk Krisztus tanítását. Boldogok az irgatmasok, mert ők irgalmasságot nyernek! Hol van az irgalmasság székhelye? A szívben, az érző, könyörületes szívben. Mit mond Isten a Bibliában a szívről? Sokat. Egy oldalra talán ráférne a leírása. Mi csak pár igét hozunk fel:Adjad, fiam, a te szívedet nékem és a te szemeid az én utaimat megőrizzék” (Példabeszédek 23,26). írAz Úr azt nézi, ami a szívben van” (lSámuel 16,7). Majd Ezékielnél így szól: „Eltávolítóm a kőszívet az ő testükből és adok nékik hússzívet” (Ez 11,19), Jakabnál (4,8): „Szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek ” Valóban kétszívű az ember, a kőszívű: könyörtelen, irgalmatlan; a hússzívű: érző, könyörületes, irgalmas ember. A történelem azt jegyezte fel, hogy Kosciuskó Tádé lengyel szabadsághos ilyen irgalmas szívű ember volt. Mikor kedves lovával kilovagolt valahova, s az úton toprongyos szegény embert látott, lovát megállította, hogy pénzt adjon. Olyan sokszor megismétlődött, hogy lova megszokta, s ha látott szegényt, minden szólítás nélkül megállt. Pál apostol a Korinthusiakhoz írt második levele 1,3 versében így kiált fel:,Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja!” Isten, ki irgalmasságot gyakorol az emberrel szemben, irgalmasságot követel! Milyen szép eset ez: Anya, 3 éves kisleánya, koldus a pesti utcán, 10 forintot ad. Anya könnyes szemmel lehajol, homlokon csókolja kislányát. így csókol Isten minket homlokon és áld meg, ha jót teszünk, ha irgalmasságot gyakorolunk. Szép az irgalmasság: boldog érzést, megelégedett szívet ad, de nem szabad gőgnek és hiúságnak belevegyülnie. Don Pedro, Brazília császára, országa fővárosában közkórházat akart építtetni. Pénz nem volt, adakozásból kevés folyt be. Gondolt egyet s kihirdette, aki százezer milreist ad, bárói, aki kétszázezret, grófi címet kap. Özönlött a pénz, megépült a kórház. Eljött az ünnepélyes avatás, az aulában a márványtáblán ez volt bevésve: Emeltette az emberi hiúság - az emberi nyomorúságnak. Milyen a szíved? Kőszív vagy hússzív-e? Van-e benne irgalom, szeretet, bocsánat? Vagy könyörtelen, ha- ragvó, bosszúálló? Nézz magadba Isten színe előtt! Egyet ne felejts el: te sem, én sem, az egész világ se: .Amilyen ítélettel ítéltek olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek olyannal mérnek néktek!” (Máté 7,2) Ma aktuálisan szól Krisztus szava: Boldogok az ir- galmasok mert ők irgalmasságot nyernek! Makár János: „Hittem, azért szóltam” Evangélikus énekünk magyarul - Reutlingenben 1996 nyarán a Herend melletti Lombos-tanyán kezdődött. Itt táboroztunk Isó Zoltán és felesége, Isó Dorottya, a veszprémi evangélikus gyülekezet lelkészei által szervezett egyházmegyei csoporttal. A résztvevők általános iskolások (6-8. osztály), gimnazisták, egyetemisták voltak, főleg Veszprémből és Pápáról. Nagyon nagy örömöt jelentett számunkra, hogy egy német evangélikus cserkészcsapattal táborozhattunk együtt, akik a Stuttgart melletti Reutlingenből (sváb vidék) jöttek. Sok közös programunk volt, éjszakába nyúló beszélgetéseink, énekléseink, áhítatok, közös főzések, akadályverseny és még folytathatnám. Csak három napot töltött együtt a két csapat, de ez a kis idő is elég volt arra, hogy megismerjük egymást és összebarátkozzunk. Ezért örültünk neki, mikor szóba került, hogy meghívnak bennünket februárra Németországba, és folytatni szeretnék a kapcsolatot. Azért hívtak minket erre az időpontra, mert abban a hónapban van egy farsangi jelmezes fölvonulás a vidékükön, ami a mohácsi busójáráshoz hasonlít. Az időpont-egyeztetés után február 8-án indultunk el Reutlingenbe, a 100 000 lakosú városba. A város a sváb Alb-hegység lábánál fekszik, felette emelkedik az Achalm nevű kialudt vulkán. Hangulatos utcái, terei jellegzetes németes régi házai, templomai, XIII. századi tornyai s az 1996-ban épült török mecset nagyon tetszettek nekünk. Mindenkit családoknál szállásoltak el, így még több alkalmunk volt a beszélgetésre, a közös együttlétre. Minden napra bőséges program jutott. A vasárnapi istentisztelet természetesen német nyelven folyt, és habár nem sokat értettünk a prédikációból, de nagyon megható érzés volt az egyik zsoltárt magyarul is elénekelni. Érdekes és vidám program volt a színes farsangi jelmezes felvonulás. Nagyon tetszett nekünk. Egyik alkalommal kellemesen elfáradtunk, merj, egy (urát tettünk a közeli hegyekbe. Megtekintettünk egy Reutlingen melletti gyönyörű, régi épületekkel teji,., híres egyetemi várost, Tübingent. Ottlétünk alatt igazi sváb ételeket ettünk, de mi is készítettünk egyik alkalommal vendéglátóinknak egy magyaros vacsorát. Sajnos, csak három napot töltöttünk kint, de így is sok szép élményben volt részünk: megtekintettük Reutlingent és környékét, sok szép érdekes és különleges programban vettünk részt, még jobban megismertük egymást, sőt még az idő is nagyon szép tava- szias volt. Nagyon jólesett, hogy a németek kedvesek és barátságosak voltak, ezzel is áthidalták a nyelvi nehézségeket. Csodálatos élmény volt Németországban, és remélem, hogy a két evangélikus csapat ezután gyakran fog találkozni egymással, a kapcsolat tovább erősödik, és a barátságunk megmarad. Pardi Melinda 8. osztály, Veszprém Az „apostoli századba” méltó férfiú 425 éve halt meg Szegedi Kis István Szegeden született, valószínűleg 1505-ben; közelebbi időpontját nem ismerjük. Lippán és Gyulán tanult, majd a bécsi és a krakkói egyetemet látogatta. Witten- bergbe csak később ment ki, 1543-ban. Három évig tartózkodott kint, és teológiai doktorátusát is ekkor szerezte meg. Csanádon, Gyulán és Cegléden volt tanító; 1545-ben pedig Temesvárra hívta Petrovics Péter, aki ott egy magasabb színvonalú iskolát akart alapítani, Petrovics eltávozása után azonban az új várparancsnok elűzte. Ezután Mezőtúron és Békésen tanított. Békésről Ferdinánd katonái miatt kellett menekülnie. így került a Dunántúlra: Tolnán tanító, Laskón pedig lelkész lett (1554), és mint ilyen, betöltötte a baranyai gyülekezetek püspöki tisztét is. 1558-ban Kálmáncsára költözött, ott azonban - egyházlátogatásai miatt - a kaposvári pasa elfogatta, és a pécsi bég Szolnokra kísértette (1561). Egy átutazó kereskedő, Mező Ferenc és a debreceniek fizették ki érte az 1200 forint váltságdíjat, Mezőnek azzal a kikötésével, hogy kiszabadulása után elfogadja a ráckevei lelkészi állást. Ettől fogva (1563) haláláig- 1572. május 2. - ráckevei lelkész, és püspöki funkciókat is ellátó esperes, majd pedig az esperesek feletti püspök volt. Tisztelője, hű tanítványa és utóda, Skaricza Máté, mesterének nemcsak életrajzát írta meg hanem arcképét is megrajzolta. * Európai hírű tudós volt; az egyik legképzettebb magyar reformátor. Müveit külföldön többször kinyomtatták, egyik németül is megjelent. Rendkívül népszerűek voltak. Könyveinek elterjedtségét igazolja az a vatikáni döntés is, amely mindegyiket felvette az Index librorum prohibitorumba. A legelterjedtebb: dogmatikai müve (Basel, 1585), a már említett életrajzzal és arcképpel. Irt latin verseket és epigrammákat is. Valószínűleg ő a szerkesztője az ún. baranyai kánonoknak, és az ezeket követő, ún. hercegszőlősi kánonoknak Napjainkban is énekeljük a „Jövel, Szentlélek Isten... ’’kezdetű énekét (Élcv., 230.), amellyel őseink évszázadokon keresztül kérték az isteni erő sokszínű ajándékát, együtt református testvéreinkkel. * Szegedi Kis István a helvét-kálvini reformátori irányzat egyik nagyszerű személyisége volt. A címben szereplő értékelés róla lelkésztársáé, Paksi Mihályé. Személye, munkássága évszázadok távolságából is - élő, ható, ösztönző. B. B. Mikszáth - diákszemmel Az író, aki 150 éve született „Mert én nem kutatom a templomok ereklyéit és régiségeit, nem nézegetem a puszták délibábjait, nem kutatom a hegyeket, én ezt a nagy rejtélyt szeretném tanulmányozni, amelyeknek ember a neve.” (Mikszáth Kálmán) 1997. május 24-én a Budapesti Evangélikus Egyház Kollégiumaiban (Rózsák tere 1.) rövid megemlékezés volt Mikszáth Kálmán emlékére. Egy hivatalos hír talán így kezdődne, de azt hiszem, ez nem sok érdeklődést kelt. Mikszáth? Tudjuk, ki volt: író, igen, egy író, mégpedig magyar... és ő írta a Jó palócokat és a Tót atyafiakat! Hiszen tanultunk róla! De Mikszáth nemcsak író volt, hanem igazi magyar ember, aki nem foglalkozott „régiségekkel”, „ereklyékkel”. Ott élt az egyszerű, vidéki emberek között, és gyermekfejjel sok mindent megjegyzett. Róluk, a falusi emberekről írt műveiben. Mint a címbéli idézet is mutatja, ő az embert tanulmányozta oly módon, hogy próbára tette bizonyos helyzetekben, így ismertetve meg őt olvasóival. Mikszáth novelláiban az erkölcsi tisztaság az emberi világ alapja. A jó és a rossz természetesen válik el egymástól. Szerepel műveiben a bűn is. Nagy szerepet kap, akárcsak az életben. Mikszáth azonban nem ítélkezett, nem képzelte magát Istenként felettük állónak Ha novelláinak, regényeinek szereplői közül valaki bűnt követett el - ez általában egy másik, negatív szereplő hatására történt nem tudott tovább élni, szinte önmagát büntette, mert erkölcsi tisztasága nem tűrte el bűnös múltját. Mikszáth müveinek megírásakor valódi értékre épülő világot keresett. Ezért fordult a falu világa felé, gyermekkorának vidéke felé. Ezek a gondolatok egy kollégista, fasori diák Marczali Anna tollából származnak aki fő szervezője, rendezője volt az estnek Jól beépítette a megemlékezésbe a horpácsi Mikszáth-kúriáról készült videofilmrészletet is. Remélhetőleg ez az esemény irányadó lesz másoknak is, hogy érdemes, ha röviden is, de megemlékezni Mik- száthról, hiszen Sütő András is így nyilatkozott az íróról és annak műveiről: „Mikszáth Inindenkor leköt, tán a koporsó mellett is vigasz az ember számára. Egyetlen bekezdésének bővített mondata is „egy pohár élet vize”. Talán nem ártana végignézni a könyvespolcokon, megkeresni a Jó palócokat vagy a Tót atyafiakat és újra elolvasni: Hátha most többet vagy más mond, mint eddig bármikor... Svendor Enikő fasori diák - kollégista JUBÁL’97 Mint már egy évtizede minden évben, idén is megrendezzük a Jubál Ökumenikus Keresztyén Könnyűzenei Fesztivált Gödöllőn a Petőfi Sándor Művelődési Házban 1997. szeptember 6-7- én. Várjuk zenekarok, szólóénekesek és pantomimcsoportok jelentkezését július 31-ig a következő címen: Jubál ’97, 1204 Budapest, Ady E. u. 89. TeL/Fax: 283-0148. E-mail: evangzme@elen- der.hu A koncertekre minden érdeklődőt szeretettel várunk!
