Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)

1997-06-15 / 24. szám

RAJKA PÜNKÖSDI ÜNNEPE • • Ünnepeltek és emlékeztek a kitelepítettek 1945. január 27-én, vasárnap hi­deg, téli reggelre ébredtek a raj­kaiak. A falut vastagon lepte be a hótakaró. Ezen a napon döntöttek néhányan úgy, hogy összecsoma­golnak és elhagyják szülőfalujukat. Ok akkor még önként, saját elha­tározásból fogták kezükbe a ván­dorbotot. Február 4-én a jaltai konferen­cián Roosevelt, Churchill és Sztá­lin paktumot köt, aminek eredmé­nyeként többek között a Magyar- országon élő összes német nemze­tiségű elveszíti magyar állampol­gárságát. Megteremtődnek az elő­feltételei a későbbi kitelepítésnek. Március hónapban a frontvonal egyre közelebb kerül Rajkához. Ennek hatására több család, job­bára félelemből úgy dönt, hogy ki­vándorol Németországba. Április 2-án, húsvét hétfőn, egy gyönyörű tavaszi napon megjelen­tek az első orosz katonák a falu­ban. A német Wehrmacht szinte semmi ellenállást nem tanúsított. A lakosság félelmes napokat élt át, mert teljesen védtelenek voltak a harcoló orosz csapatok tagjaival szemben. A katonák fosztogattak és erőszakoskodtak. Május 8-án aztán véget ért a há­ború. A templomokban, így a raj­kai templomban is megkondultak a harangok. A rajkai németek szá­mára azonban ez a nap nem a vár­va várt megbékélés időszakát hoz­ta el, hanem a kétségekkel teli bi­zonytalan időszakot. Egyre világo­sabb lett, hogy el kell hagyniuk szülőföldjüket. Nyáron megérkeztek az első „telepesek”. És később, ahogy in­dultak a vagonok és egyre több lett az üresen álló ház, úgy jöttek egy­re többen idegenből és foglalták el az üresen maradt házakat. A vonatok először Zaneggbe vitték a földönfutókat, majd cso­portokba sorolták őket. A kitelepí­tettek többségét Németországba vitték tovább, kisebb részük pedig Ausztriában maradt. Az emberek új hazát találtak, de a szülőfaluhoz a mai napig hűségesek maradtak. Ezt az állítást igazolta pünkösd vasárnapja Rajkán. Nemcsak a bú­csú miatt voltak sokan a faluban, hanem azért is, mert ez a vasárnap egyben a templomszentelési ünnep is, és ezen a vasárnapon buszokkal és autókkal látogatnak haza az egy­kor kitelepítettek. Most is majdnem megtelt a templom az emlékektől könnyező idős emberekkel. Az ün­nepi úrvacsorái istentiszteleten Kiss Miklós Mosonmagyaróvár-rajkai és Szimon János soproni lelkész szol­gált német nyelven. Ezt az ünnepet arra is felhasz­nálták az Ausztriában letelepedett rajkaiak, hogy átadják azt az összeget, amit a jelenleg a Baden melletti Unterwaltersdorfban élő Hans Tanninger gyűjtött a temp­lom ablakainak javítására. A gyü­lekezet lelkésze a szülőföld szere- tete és az óhaza lelki otthonához, a templomhoz való ragaszkodás ékes bizonyítékaként köszönte meg a gyűjtésből felajánlott össze­get. Kiss Miklós HAT EV MUNKAJA MERLEGEN A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 1997. évi közgyűlése A Magyar Ökumenikus Szeretet­szolgálat 1997. május 7-én tartotta szokásos évi közgyűlését a Szeretet­szolgálat XIII. kerületi Szociális Köz­pontjában, amelyen jelen voltak a Szeretetszolgálatot alapító protes­táns, ortodox egyházak és a karitatív szervezetet támogató magánszemé­lyek képviselői. Az 1997-es közgyűlés nem csak a Szeretetszolgálat előző évi munkáját értékelte, hanem áttekintette a meg­alakulása (1991) óta végzett tevékeny­ségét. Ahogy azt Jürgen Gohde lelkész, a Német Protestáns Szeretetszolgálat elnöke köszöntőjében megfogalmazta, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgá­lat létrehozása óta végzett áldozatos munkájának gyümölcseként ma már az európai protestáns segélyszerveze­tek közössége teljes jogú tagjának te­kintik. Igen figyelemreméltónak ne­vezte azt a fejlődést, amit a Szeretet­szolgálat a hazai finanszírozás tekinte­tében (az összköltségvetésének már 48%-a hazai forrásból származik), és a nemzetközi segélyszervezeti tevékeny­ségével elért. Lehel László lelkész igazgató be­számolójában külön , kiemelte, hogy az 1996-os év a Szeretetszolgálat hazai szociális területen folyó tevékenységé­nek kiszélesítésében és fejlesztésében telt. A Szeretetszolgálat budapesti (XIII. kerületi, XXIII. kerületi) és vidéki (Miskolc, Debrecen) szociális központjaiban komplex rendszerben - munkaközvetítéssel és szociális ta­nácsadással - segít a szükséget szen­vedőkön, természetesen figyelembe véve a helyi sajátosságokat, lehetősé­geket. Debrecenben például telefo­nos lelki segélyszolgálatot és nyugdí­jas tanácsadást is működtet a helyi szociális központ. Az 1996-os esztendő egyik leg­fontosabb eredményének tekintet­te, hogy a támogató magánszemé­lyek száma megsokszorozódott és ezáltal is lehetővé vált a hazai szo­ciális tevékenységnek a kibővítése, így a Szeretetszolgálat új szociális központot és egyben családsegítő szol­gálatot nyitott Budapest XXIII. ke­rületében, Soroksáron. A későbbi­ekben a központban házi betegápo­lási és gyermekjóléti szolgálatot, va­lamint szociális munkásképzést is indítanak. Az igazgató említést tett még be­számolójában a menekültügyi munká­ról - ami magában foglalja az Erős­pusztai Menekülteket Befogadó Át­meneti Otthonban elhelyezett mene­kültek, menedékesek ellátását és a Budapesten működő Idegenjogi és Menekültügyi Ihnácsadó Irodát - amely nagyfokú elismerésben része­sült a kormányzat részéről. Ennek leg­főbb bizonyítéka, hogy a Menekült- ügyi és Migrációs Hivatal által mű­ködtetett menekülttáborokban a Me­nekültügyi Iroda munkatársai nyújt­hatnak tanácsadást a menekültelmek az őket érintő jogi problémákban. A nemzetközi segélyprogramok­kal kapcsolatban elmondta, hogy a Szeretetszolgálat évek óta résztvevő­je a Közép- és Kelet-Európábán - a nemzetközi egyházi segélyszerveze­tek által - szervezett humanitárius akcióknak, és ma már elmondható, hogy részvétele természetes ebben a térségben egy induló segélyakcióban. A továbbiakban részletesen beszá­molt a Bosznia-Hercegovinában, Bi- jeljinában működő iroda munkájáról, valamint a legismertebb tevékeny­ségről Csecsenföldön. Groznijban élelmiszerosztással, ingyenkonyhával és a mezőgazdasági termelés újjá­élesztésével összefüggő programok­kal segít a sokat szenvedett lakossá­gon és külön elismeréssel szólt azok­ról a munkatársakról, akik a legve­szélyesebb időkben sem hagyták ma­gukra a Groznijban rekedt menekül­tek ezreit. A szakmailag megalapo­zott karitatív munkának egyik legna­gyobb elismerése, hogy ezen prog­ramjait számos nyugat-európai egy­házi segélyszervezet jelentős összeg­gel támogatta. Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke hoz­zászólásában arról szólt, hogy nagy szükség lenne az egyházi szociális te­rületen dolgozók szakmai továbbkép­zésére és hitbéli erősítésére. Elismerő­en szólt a debreceni Szociális Köz­pont munkájáról. Dr. Harmati Béla evangélikus püs­pök, az Ökumenikus Ihnács elnöke fontosnak tartotta, hogy az egyházak szolgálata ott jelenjen meg, ahol a legnagyobb szükség van: az egyre nö­vekvő számú szegény nagycsaládosok­nál, nyugdíjasoknál, munkanélküliek­nél. Mivel a Szeretetszolgálat folya­matosan szélesíti hazai szociális munkájának tevékenységi körét, ezért az Ökumenikus Ihnács nem­csak rendkívül elégedett és hálás, ha­nem nagyfokú támogatásáról is biz­tosította a jövőre nézve. Evangélikus Elet 1997, június 15 Nagypénteki gyávaság, húsvéti kétkedés, pünkösdi diadal Nehéz észérvekkel megmagya­rázni Jézus Krisztus halálból való új életre kelését, feltámadását. Sokféle elgondolás, magyarázat, felfogás, találgatás, érvelés, cáfo­lás található az elmúlt ezerkilenc- százhatvan évben! Most arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy figyeljünk a tanít­ványokra! Mit jelez a viselkedé­sük, milyen lelkiállapotról, maga­tartásról értesítenek minket az evangéliumi tudósítások? Nagypénteken gyávák. Hagyják Jézust elfogni, majd szétfutnak. Csak Péter követi Mesterét a főpa­pi udvarba. Aztán éppen ő, a kő­szikla, a vezér, a nagyszájú három­szor tagadja le gyávaságból, félsz- ből, hogy ismeri Jézust, a Názáre- tit. De hát megmondta ezt előre az ő Ura! Túdta Jézus, mit várhat a ti­zenkettőtől! Jánosról is csak annyit tudunk éppen János evangéliumából, hogy ott van a Golgotán a kereszt alatt. Viselkedéséről, cselekvésé­ről azonban nem értesülünk. A tanítványok félelme húsvét után is tart. Hiába jelenti Mária Magdolna, hogy találkozott a fel­támadt Úrral, Péter és János is megtekinti az üres sírt. Az em- mausi tanítványok újra megteszik a hatvanfutamatnyi utat, hogy hí­rül adják csodálatos élményüket: a feltámadt Krisztus velük ment az úton! A tanítványok zárt ajtók mö­gött ülnek. Igaz, már együtt van a tizenegy, s talán mások is, de félel­mükben bezárkóznak. Megjelenik köztük aztán zárt ajtókon át az élő Jézus Krisztus. Tamás nincs jelen. Nyolc nap múlva Thmás is meg­győződhet a csodáról: Boldogok, akik nem látnak és hisznek! - hang­zik hozzá személyesen Jézus szava. A kétség és a tétovaság azután osz­lik, hiszen a Genezáret tava mel­lett Galileában megkapják az igazi „eligazítást”! De még nem lépnek ki a zárkózottságból. Nem emberi erő viszi tovább az evangélium - ügyét,, emberek által, de nem -em­beri erővel. A Szentlélek tüzekiéggtr a kétsé­geket. A Szentlélek zúgó szélfúvása hatalmas erővel sodoija előre a ta­nítványokat az örömhír terjeszté­sének munkájában. Az Élő Krisztust hirdetik. Isten Egyszülött Fiáról tesznek bizony­ságot! A Megváltóról! A Csodála­tosról! Aki él és ígérete szerint nem hagyja egyedül azokat, akik Benne, a Feltámadottban, a Meg­váltó Úrban hisznek: küldi a Szent­leiket, a Paraklétoszt az övéihez! Hogyan lehetne többé félelem, gyávaság, kétségeskedés, tétova­ság! Péter nyilvánosan prédikál Jeruzsálem ellenséges hatalmas­ságainak karhatalma fenyegetésé­ben is. A tanítványok minden em­berhez anyanyelvén szólnak. És nincs aggodalom: ha meg kell hal­ni az IGE hirdetése miatt, az evangéliumért, ám legyen: hiszen Jézus él! A pünkösdi diadal nem ért vé­get a Megváltó kortársainak halá­lával: jött a második nemzedék, meg a harmadik tanítványi sereg. És egyre többen! Ki tudja, hánya­dik nemzedék vagyunk mi, a hu­szadik század végének tanítványi serege! Vének és csecsemők, meg­hívottak és kiválasztottak. Mi adott erőt Krisztus tanítvá­nyainak a nagypénteki gyávaság, a húsvéti tétova kétségeskedés után, hogy a pünkösdi diadal azóta sem ért véget? Mert a nagypénteki gyá­vaság emberei kétségeskedését és tétovaságát teljesen eloszlatta az, hogy az élő Jézussal találkoztak! Nem is egyszer! Tőle kaptak erőt, mert megígérte a Szentlélek segít­ségét. A tanítványok hittel várták a pünkösdi csodát. És a csoda meg­történt! Szélzúgással és kettős tü­zes nyelvekkel szállt rájuk a Szent- háromság harmadik személye! A húsvéti feltámadás, a nagypénteki megváltó halál most kapott teljes megértést, vált igazán serkentő, le­győzhetetlen erővé. Nem filozofál- gatás, nem ideológia, nem tan, sem nem tudomány ad erőt Jézus Krisztus követőinek, hanem a Szentlélek által való megbizonyo­sodás élő Krisztusunkról. Élő Urunk van! Élő Urunk ad erőt Szentlelke által. Ettől a mennyei erőtől áthat­va, második évezrede mindig új meg új seregek sereglenek Jézus Krisztus evangéliumának meghall­gatására és hirdetésére, tovább­adására. Elöl, előttünk lobog a Királyi zászló! Tündököl a Kereszt titka! Több és más is működik itt, mint propaganda, fizetség, haszonkulcs, érdekszövetségek földi összefonó­dása. Valami több és nagyobb: az egész Világmindenséget átható HATALOM! Emberi nagypénteki gyávaság, húsvéti tétova kétségeskedés! El­tűntél a pünkösdi Lélek diadalá­ban! Hol tartasz lelki életedben Test­vérem? Nagypéntek? Húsvét? Pün­kösd? Gyáva lapulás? Tétova bi­zonytalanság? Emberi földhöz ra­gadt remegések? Kövesd a Királyt! A Királyi zászlót! Értsd meg a kereszt és a húsvéti sír titkait! Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz: lelked megváltója, életed értelme, hited Királya! Övé a diadal! Gömöry József ARANYDIPLOMA Dr. Molnár Rudolfnak, akit 50 évvel ezelőtt (1947. június 10.) avattak doktorrá a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem auditóriumá­ban, most május 31-én az egyetem jogutódja, a Janus Pannonius Tu­dományegyetem rektora arany­doktori diplomát nyújtott át ünne­pélyes keretek között, 34 más ki­tüntetettel együtt. Az örömdokto­roknak (ahogy ezt Finnországban nevezik) az egyetem rektora ünne­pi fogadást adott, melyen az ünne­peltek és azok hozzátartozói is je­len voltak. Dr. Molnár Rudolf, ma is érvé­nyes magyar útlevéllel, mint ma­gyar állampolgár is, látogatott ha­za. 1957-ben a Türkui Egyetem meghívására a humanisztikai kar magyar nyelvi tanáraként utazott családjával együtt Finnországba. D. Ordass Lajos akkori Déli Egy­házkerületi püspök igazolása sze­rint őt meghatározatlan ideig sza­badságolta és a Déli Egyházkerület lelkészi jellegű személyeként nyil­vántartotta. Az ünnepelt reméli, jipgy a rehabilitált püspök rendel­kezései ma is érvényben vannak. , Dr. Molnár Rudolfot már .az 1941-44-es években ösztöndíjas korában munkássága elismerése­ként a finn Szabadságkereszt IV. fokozatával, 1985-ben a finn Fe­hér-Rózsa Lovagrend I. Fokozatá­val tüntették ki. 1964-ben a lel­készhiány miatt Salomies Umari érsek buzdítására megpályázta a maskui gyülekezet megürült lelké­szi állását, mely hivatalába Salo­mies érsek jelenlétében Simojoki Martti érsek iktatta be 1966-ban. Dr. Molnár Rudolf tanári hivatalá­ból 1975-ben, lelkészi állásából Monoron 1957 februárjában vált meg. Maskui állásából 1978-ban ment nyugdíjba. A Egy év Pápua Uj-Guineában 3. „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azu­tán alszik és felkel, akár éjjel, akár nap­pal: a mag saijad és n5, $ pedig nem tud­ja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután ott az érett mag a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sar­lót, mert itt az aratás.” Márk 4,26-29 Fejlesztési feladataim A Lutheránus Fejlesztési Szolgálat (LDS) keretein be­lül megbízatásom vízellátó rendszerek, függőhidak és ki­sebb kikötők tervezésére és építésére terjed ki. Vala­mennyi project-javaslat a meglévő egyházi struktúra szű­rőin keresztül jut el hozzám, így feladatom döntően technikai jellegű: megvalósítási tanulmány, majd kivite­li terv készítése, illetve a konkrét építés levezetése. Ez a feladatmegosztás így több szempontból előnyös, talán néhány szempontból nem. Előnyös azért, mert nekem nem kell a kérés jogosságának vizsgálatával foglalkoz­nom (ti. hogy tényleg szükség van-e és ott van-e szükség a létesítményre), melyet márcsak a nyelvi problémák mi­att sem lennék képes megnyugatóan megállapítani. A Vidéki útjaim során az éjszakákat ehhez hasonló bambusz­házakban töltöm rendkívül nehézkes közlekedés miatt is képtelen vállal­kozás lenne az, hogy többször kiutazzak egy project szín­helyére. Előnyös azért is, mert különben a helyi közössé­gek. nem éreznék sajátjuknak a projecteket, s azt várnák el, hogy mindent készen kapjanak külföldről. A jelenle­gi hivatalos stratégia szerint az LDS technikai segítséget nyújt, a helyszínre szállítja a szükséges anyagot és szük­ség szerint szakembereket biztQsít a kivitelezéshez. A he­lyi közösségnek azonban némi készpénzzel és a teljes élőmunkával kell a'fejlesztéshez hozzájárulnia. Visszatérve a fenti feladatmegosztásra, annak van előnytelen oldala is. Mégpedig az, hogy a rengeteg javas­lat, kérés miatt egyszerűen nincs időm arra, hogy a pro- jectek finanszírozásának biztosításával foglalkozzak, így az helyi kollégáimra, illetve a projectet kérő gyülekezetre marad, akik úgy gondolják, ennek a feladatnak meg is tudnak felelni. Sajnos, ez nem mindig van így. Az ered­mény: olyan pénzügyi javaslatok előterjesztése, melyek nincsenek kellőképpen megalapozva. Ennek pedig egye­nes következménye a pénzhiány s a félbehagyott projec- tek A vízellátási rendszerek fejlesztésével kapcsolatban mindenkiben, aki tudja, hogy itt 3-5000 mm eső esik évente, jogosan merül fel a kérdés: Akkor miért gond az ivóvíz biztosítása? A probléma két okra vezethető vissza: 1. Bármily hihetetlen, az ország sok területén okoz gondot a „száraz” évszak csapadékhiánya. Egy fél évig nagyon sok eső esik, akár havi 5-700 mm is, a másik félévben pedig az a kis csapadék, ami lehull, a 35 fokos melegben pillanatok alatt elpárolog. 2. A domborzat rendkívül meredek oldalú hegyekből és völgyekből tevődik össze. A lehulló eső hamar eltűnik a völgy legmélyebb pontján, gyakran beszivárog a repe­dezett kőzetekbe, majd leszalad a közeli óceánba. A hegy tetejére épült falu lakossága pedig csúszós hegyol­dalon kapaszkodva hordhatja fel kis kannákban a ház­tartáshoz szükséges vizet a távoli patakból. További probléma, hogy e patakok vize a legtöbb eset­Malauta falucska lakói készen állnak a vízellátó rendszer építéséhez szükséges földmunkák elvégzésére ben szennyezett. A JVC ugyanis még sok helyen ismeret­len, de ha ismert is, a mindenütt jelen lévő félvad serté­sek minden vizet beszennyeznek Mit tehetünk tehát? Az egyik megoldás, hogy magasabb szinten található természetes források vizét vezetéken visszük a faluba, ahol néhány közösségi csapot létesítünk A másik az, hogy megpróbáljuk a vízellátást a talajvízre, ásott vagy fúrt kutakra alapozni Az ország fejlődésének visszásságát önmagában is tük­rözi az ásott kutak hiánya. Pápua Új-Guineán a helyi emberek hamarabb láttak repülőgépet, mint ahogy meg­ismerték a KERÉK működését. (Egyszerűen nem létezett kerék ezen a hatalmas szigeten.) Ehhez hasonlóan, előbb látták a misszionáriusok házait ellátó szivattyús, vezeté­kes vízellátó rendszert, minthogy megismerhették volna, hogy sok helyen tiszta vizet lehet nyerni ásott kutakból kézi szivattyúval. Nem kis gondot és fejfájást okozhat még nekem a jövőben, hogy a közösségek által kért nap­energiával működő vezetékes vízellátó rendszer helyett én egy egyszerű ásott kutat fogok javasolni A függőhidak szükségességének magyarázata a barátságosnak cseppet sem nevezhető domborzati adott­ságokban keresendő. Meredek, mély völgyek választják el a falvakat egymástól, mely völgyek a mélyükön zúdu­ló patak miatt áthághatatlanok Ha iskolába, piacra vagy orvoshoz akarnak eljutni, függőhíd nélkül akár 10-15 km-t is kerülniük kell. Ezért gyakran megtörténik, hogy még akkor is használnak a helyi lakosok egy-egy régi vagy csupán indákból összeeszkábált hidat, amikor az már életveszélyes. Sajnos emiatt rendszeresen kapunk jelentéseket halálos balesetekről. Zárszó Tudom, az előzőekben leírt sok-sok információ sok is, kevés is. Egy cikk számára talán sok, a helyzet valódi megismerésére viszont kevés. Arra azonban remélhető­legelég hogy többé-kevésbé reálisan érzékeltesse, milyen is körülbelül az az ország az a missziói munka, amely­ről Magyarországon olyan keveset tudunk Ezúttal sze­mélyes körülményeinkről, az ellátásról, iskoláról nem esett szó. Minderről egyrészt már körleveleinkben szá­moltunk be, másrészt pedig nálam hitelesebben foga bemutatni rövidesen e cikk folytatása, melynek címe: Egy trópusi év a feleség és édesanya szemével. Bálint Zoltán Ez a függőhíd több mint negyven évvel ezelőtt épült Ma már életveszélyes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents