Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-06-15 / 24. szám
Evangélikus Elet 1997. június 15. NAPRÓL NAPRA Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket. Lk 19,10 VASÁRNAP Isten azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké: és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Fü 2,9-11 (Zsolt 103,1-13, Lk 15,1-10, lTim 1,12-17). Most lehetősége van mindenkinek a szeretet hívó szavára figyelni, azt befogadni, de eljön az az idő, amikor ez a szeretet fényével mindenkit, mindenhol térdre kényszerít. HÉTFŐ Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. Ef 4,29 (Mt 9,1-8 - ApCsel 9,32-43). A jót, illetve a rosszat háromféleképpen tudjuk közvetíteni: Gondolattal, szóval és cselekedettel. Ha Isten szeretete lakik bennünk, mindez építő, ha nem, akkor romboló. KEDD Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. Lk 20,25 (Bir 10,6-16 - ApCsel 10,1-20). Minden látható és láthatatlan hatalmat érdemes komolyan venni a maga helyén. Nem elfelejtve azt sem, hogy az utolsó szó joga mindig Istent illeti. SZERDA Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre! Ézs 26,4 (ÍJn 1,5-2,6; ApCsel 10,21-33). Ősi tapasztalatról szól a próféta: Istent senki és semmi nem tudja megrendíteni. Aki tehát benne bízik, an nak mindenkor biztos kézben van az élete. A VASARNAP IGEJE AZ EVANGÉLIUM REMÉNYSÉGE Kői 1,21-23 .rnrnrnummmmmmammmmmmaam CSÜTÖRTÖK Keressétek az Urat, amíg megta lálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van Ézs 55,6 (2Móz 25,17-22 - ApCsel 10,34-48) Mindennapos mániánk a keresés. Hiszen annyi mindenben hiányunk van (munka, társ, pénz, igazi otthon, boldogság stb., stb.). Aki Istent keresi, az leegyszerűsíti keresgélő útját, ugyanis Benne, általa mindent megtalál. Erre biztat Ézsaiás. PÉNTEK Várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól. IThessz 1,10 (Jón 3,10-4,11 - ApCsel 11,1-18). A betegség, a halál, a gonoszság napról napra kínoz mindannyiunkat. Erre a kínra nincs tőlünk gyógyír, csak Istentől Jézus által, aki minden rossztól megszabadít. Ezért érdemes Őt várni. SZOMBAT Hit által hagyta el Mózes Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant. Zsid 11,27 (Jn 6,37-40 - ApCsel 11,19-30). Isten Országának királyát szolgálni csak tőle kapott hittel, erővel és megbízólevéllel érdemes, mert a szolgálat során látható és láthatatlan hatalmakkal kell szembeszállni. Isten nélkül minden fáradozás hiábavaló. Kustra Csaba ÉL Ő vl ÍZ . % '■ JH: Sok a kontár Egy idős asszonyhoz aggódva beszélt a lelkész az üdvössége felől, féltve őt, hogy Krisztus nélkül elveszik az Isten számára. Az asz- szony ekkor a lelkész vállára tette a kezét, és így szólt: „tiszteletes úr, maga rosszul tudja, az üdvösség nem úgy van, ahogy maga tudja, hanem az ember ^.halála .iitán új formában jelenik meg. Én hiszek a reinkarnációban, mert egy volt szomszédasszonyom látomásaiban látta előző életét.” Ebben a nyilat- kozatban az a legmeghökkentőbb, hogy ez az idős hölgy egész életében az evangélikus szószékek alatt ült, vasárnapról vasárnapra, mégis a szomszédasszonynak hitt. Manapság felsorolni sem lehet a vélekedések sokféleségét és a „szakértők” légióit az üdvösség kérdésében. Vallásalapítók, szektavezérek, természetgyógyászok, látnokok és jósok, filozófusok és hamis próféták és a többi „szakértő” hirdeti saját gondolatait és szívének látomásait az embereknek, és feltűnően sokan hisznek nekik. Napóleon kissé ironikusan jegyzi meg: „Az emberek mindent készségesen elhisznek, csak ne legyen bent a Bibliában.” Te kinek hiszel? Nem lehet csodálni, hogy a mai ember zavarban van, de azért jó volna tudni, ki a szakértő és ki a kontár? Az Úr Jézus így szól igénkben: „De ti ne hívassátok magatokat mesternek.” „De ti”, a tanítványok, az apostolok sem mesterek, sem doktorok, sem tanítók a üdvösség kérdésében? Akkor kicsoda lehet egyáltalán itt szakértő? Csupán az, Aki a mennyből szállt alá. Üdvösség dolgában kizárólag mennyei szakértőre van szükségünk. Mindenki más kontár csupán. Ki lehetne más szakértő, mint akik által Isten teremtette a világot, aki elgondolt és létre hívott bennünket (Jn 1,3). Egy-egy tudós képes okos dolgokat és igazságokat mondani az emberről, de az csak ebben a vüágban érvényes. Amint a klasszikus fizikáról is kiderült, csupán itt a földön igaz, és nem érvényes a csillagközi térben és az atomok világában. Bizony a mi gondolataink is ebben a három- dimenziós vüágban, földhözragadt igazságként hullanak vissza, és nem tudják áttörni az eget. „Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim... - így szól az Úr. - Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utóitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. ” (Ézs 55,8-9.) Jézus tanítványai megrökönyödve kérdik a Mestert, amikor a Krisztustól távozó vallásos gazdag ifjú után néznek, „akkor ki üdvö- zülhet"? és akkor hallhatták Jézus szájából az emberi lehetőségek végleges elutasítását: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. ” Mt 19,26. Ha üdvösségre van szükségünk, Üdvözítőnkhöz kell fordulnunk, akit azért adott az Atya, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. (Jn 3,16.) Ittzés István Nincsenek véletlenek... Nemrég Pestről hazafelé a vonaton együtt utaztam egy fiatal hölggyel. Beszélgetni kezdtünk, mert a kocsiban minden tele volt írva a sátános szekta jelmondataival és verseivel, és én azt mondtam: rémes. Hát igen - mondta ő-, valamiféle hite minden embernek van. Igen - válaszoltam csak éppen nem mindegy, hogy milyen hite van! Legalább annyira nem mindegy, mint az, hogy ki a barátom: bízhatom-e benne, vagy éppen akkor fog cserbenhagyni, amikor bajban vagyok! - Utastársam csakhamar elmondta, hogy Skóciában volt egy évig és csináltak ott neki horoszkópot, mert ott is divat, de pontos adatait figyelembe véve készítették... és amiket mondtak, annyira „bejött”, hogy „úgy érezte magát, mint egy rongybaba, akit rángatnak”. Tele lett szorongással, a kiszolgáltatottak félelmével. - Kiderült, hogy ugyanott szádunk le. Elkísért hazáig és így el tudtam mondani saját tapasztalatomat sorsomról és Isten szabadításáról Fel is hívtam a figyelmét arra, hogy adhat esetleg a tenyérjóslás, horoszkóp vagy szellem idézés olyan ismeretet a jövőmről, a jövőjéről, amit Isten előlünk eltakart! Tiltja is mindezeket! Nem azért takarta el, hogy megszegényítsen, hanem hogy megóvja szívünket és életünket lebénító félelmektől Mert ismereteket ezek adhatnak, de erőt, segítséget, szabadítást nem! Azt egyedül Jézus Krisztus adhat. János evangéliuma beszél a Világosságról amely eljött sötétségünkbe, hogy fényt vessen utunkra, lássuk, merre van út, és hol a szakadék... Jn 10,27-28-ban Jézus ezt mondja: tyAz én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből ” Ajánlottam: olvassa János evangéliumát! Túl a hatvanadik évemen, visszanézve: nehéz életem volt - mégis: úgy éltem, mint gyermek az anyja ölében. Istennek ez a csodája ma is lenyűgözi szívemet. Biztonság? Van! Csak: el kell fogadni Attól Akinél van. De sokak élete megváltozhatna, és lehetne céltalan és reménytelen utakból reményteli! Úgy hiszem, ma is sokakra vonatkozik amit Jézus Urunk Mk 12,24-ben mond az Őt kérdezőknek „Nem éppen azért tévedtek-e, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Isten hatalmát?.Őket is a jövőjük érdekelte! mint minket is. A holnapi nap, a jövő hél év, lesz-e béke, kenyér, élünk-e egyáltalán? Lesz-e tető a fejünk felett? Furcsa, hogy keveseket érdekel a VÉGTELEN jövőnk, ami felé mindegyikünk tart: a feltámadás kérdése. Pedig ehhez a jövőhöz képest a mai napi gondok por- szemnyiek! Boldog ember, aki időben észbe kap, és gondolatait ebbe az irányba fordítja. Boldog aki rádöbben, hogy halad! viszi az idő! és szívére veszi az ének szavát: „Két út várja, égi lelkem, földi vándorlásodat: egyik széles, másik keskeny - melyik út a te utad? Ha válaszolsz, ne feledd: mind a kettő nem lehet!” Boldog aki Jézus Krisztusnak hisz!-Áldott legyen! Nyírő Olga Míg élek, remélek Gyógyíthatatlan betegek mondják, hogy csak azért élnek még, mert él bennük a remény, a gyógyulás reménye. Akiben kihal ez a reménység, az lemondott életéről; már nem az élők, hanem az elhunytak közé vágyódik. Az egészséges lelkű ember minden körülmények között reménységben él. Akármüyen tragédia, veszteség vagy betegség teszi lehetetlenné az addigi életfolytatását, képes arra, hogy a rákénysze- rített új életformájában is teljes értékű emberi életet éljen. Csak a lelküeg sérülteknek nincs reménységük. Ezért olyan fontos a krízishelyzetbe kerültek és betegek lelki gondozása. Elsődlegesen nem anyagi javakra van szükségük, hanem a reménységük visszaadására ahhoz, hogy talpra állva, maguk is képesek legyenek önmagukról gondoskodni. Az emberek reménysége a földi élet fenntartására és meghosszabbítására irányul, annak lezárultával el is múlik. Ami ezen túl van, az idegen és ellenséges a számára. Nem a bűn az idegen és ellenséges, hanem Isten, aki nem hagyja büntetlenül a bűnt. S mivel a közgondolkozás szerint „ebben a világban élünk”, s nem vagyunk képesek megakadályozni a gonosz cselekedeteket, ezért együtt kell élnünk a bűnözőkkel. Sőt, megtanulhatjuk tőlük, hogy hogyan védjük meg magunkat és szerezzük meg, amit kívánunk. De sok embert fűt az a reménység, hogy gonosz cselekedetekkel olyan célokat is elérhetnek, melyekről becsületes gondolkozással még csak nem is álmodhatnak. És ha célját eléri, akkor elégedetten hirdeti, hogy a bűn és törvénysértés jó, mert hasznos; a békétlenség és háború szükséges a továbbfejlődéshez; az élet kioltása, a fegyverhasználat elkerülhetetlen - a győztest pedig nem lehet felelősségre vonni... Miben rejlik ennek a gondolkodásmódnak a végzetes tévedése? Abban, hogy az életet és reménységet a születés és a halál közötti időre korlátozza. Istenre, mint ellenségére tekint, aki nemcsak az élet, hanem a halál fölött is Úr. Ha pedig valóban Isten az erősebb, akkor O a győztes! Hitetlenségem ellenére is feltámaszt a halálból, így a halál sem ment meg a felelősségrevonásától. Az evangélium reménysége Jézus. „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk ” (lKo'r 15,19) Az evangélium reménysége nem korlátozódik a földi életre, hanem velünk marad a halálban is, és a feltámadás napján teljesedik be. Isten felé fordít és a bűntől idegenít el. Akiben ez a reménység él, az nem gonosz cselekedetekkel harcol céljainak eléréséért, hanem Krisztus békességét hirdeti „minden teremtménynek az ég alatt”. Nem szánalomra méltó ember, aki az igazáért és érvényesüléséért harcol mások igazát és érvényesülését semmibe véve, hanem lóisztusra bízza az igazságtevést, aki magára vette minden gonoszságunkat és megbékéltetett minket Istennel. Fogadjuk meg apostoli igénk intését, és maradjunk meg „a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől”, hogy Jézus, aki „megbékéltetett emberi testében halála által, mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.” Ámen. Rezessy Miklós IMÁDKOZZUNK! Mennyei Édesatyánk! Hálát adunk neked, hogy élő és éltető reménységgel ajándékozol meg minket szent Fiad feltámasztása által. Hálát adunk neked, hogy minket is új életre keltesz, melyben az örök élet reménységével élhetünk. Növeld hitünket, hogy az evangélium reménységével állhassunk majd színed elé! Ámen. RÁDIÓS ISTENTISZTELET lesz a Kossuth Rádióban június 22-én, vasárnap de. 10.05 órakor a nagykanizsai templomból. Igét hirdet: Deme Dávid lelkész. Evangélikus Rádiómisszió: 18.00-tól, 41 m-es rövidhullám, 7355 kHz. június 14. szombat: Misszió Híradó, június 15. vasárnap: „Élő vízcsep- pek” - igemeditációk. Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1997. Június 1S. I., Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Modor! u. 6. de. fél 10, Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, IL, Ördögárok u. 9. de. fél 11. Kőszeghy Tamás; Békásmegyer, III., Víziorgona u. 1. de. fél 9. Thur- nay Béla; Csillaghegy, III., Mátyás Idr. u. 31. de. 10. Donáth László; Óbuda, ül., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálint László; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Pintér Károly; de. 11. (úrv.) Bolla Árpád; du. 6. Bolla Árpád; VIL, Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Nagy Zoltán; VHI1., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; m, Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; Vm., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; vm., Vajda P u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Thmás; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Schulek Mátyás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Ibrcsay V u. 11. de. 9. (úrv.) Ihkács József; de. 11. (úrv.) Ihkács József; du. fél 7.; XIII., Kassák L. u. 22. de. 10. ifj- Kendeh György; XIII., FYangepán u. 43. de. fél 9. ifj. Kendeh György; XIV., Lőcsi út 32. de. 11. (úrv.) (tanévzáró) Ihmásy Thmás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Ihmásy Ihmás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Rafael József; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kósa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Péter Attila; Rákoskeresztúr, XVH., Pesti út 111. de. fél 11. Kósa László; Rákos- liget, XVH., Gózon Gy. u. de. 11. Péter Attila; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVm., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 3. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Jn 8,1-11; az igehirdetés alapigéje: Kol 1,21-23. HETI ÉNEKREND: 382,422. ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán június 16-án, hétfőn 1330 órakor. Előtte evangélikus korálismer- tetés lesz 13.20-kor. HAZAI ESEMENYEK Felhívás a Lelkészi Hivatalokhoz és Intézményekhez Az elmúlt hetekben a Központi Statisztikai Hivatal megbízottjai keresték fel a lelkészi hivatalokat egyházi és intézményi adatok gyűjtése céljából. (138/1995 (XL 22.) 1675) Tbvábbi egyházi intézkedésig a kérdező biztosoknak adatokat, egyházközségeink és intézményeink ne szolgáltassanak ki. D. dr. Harmati Béla s.k. D. Szebik Imre s.k. püspökök lomra szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt. Budapest, Állomás u. 14. Tel./Fax: 260-7065, 06 (30) 492 915. Értesítjük a volt Orosházi Evangélikus Gimnázium tanórait és diákjait, hogy 1997. szeptember 14-én ünnepeljük a volt evangélikus gimnázium alapításának 60. évfordulóját. Megemlékezésünkre testvéri szeretettel hívunk és várunk minden tanárt és diákot. Jelentkezni és érdeklődni az alábbi címen és telefonszámon lehet: Orosházi Evangélikus Általános Iskola Igazgatója, 5900 Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 1. Tél.; 06-68-311-771. Nagybányai festményeket keresek gyűjteményem részére magas áron. 212-4826. Antik Enteriőr ’97 kiállításra kvalitásos festményeket, antik bútorokat, műtárgyakat vásárolunk készpénzért. 200-6236. Zalaegerszeg 1997. június 14-én, szombaton 10 órai kezdettel ünnepi istentiszteleten ad hálát a gyülekezet 90 éves, külsőleg megújított templomáért D. dr. Harmati Béla püspök szolgálatával. 1997. június 15-én, vasárnap 9 órai kezdettel a finn testvérgyülekezet esperese hirdeti az igét, este 6 órakor pedig a finn gyülekezet énekkara ad hangversenyt a templomban. Ezekre az alkalmakra szeretettel hívják és vátják az érdeklődőket. FÉBÉ-KONFERENCIAK a piliscsabai Béthelben június 26-29. és augusztus 16-20. Jelentkezni lehet Madocsai Miklós címén: 1015 Bp., Ostrom u. 15. 1 TORONYÓRÁK KORSZERŰEN VILÁGSZÍNVONALON „TOREL ” ÓRAIPARI BT CT.: Kovács Jenő órásmester 8000 Székesfehérvár. Kossuth u. 6. J '0REL Telelon/Fax 22/348-880, (22) 312-235 Szarvas Újtemplom 1997. június 15-én, vasárnap 15 órakor hálaadó istentiszteletet tart a gyülekezet a 100 éves templomban D. dr. Harmati Béla püspök szolgálatával. Erre az alkaTATABÁNYA 50 éves házassági évfordulóját ünnepelte Jónácsik Imre és Mészáros Julianna. - A pünkösdi istentiszteleten népes rokonság jelenlétében és a gyülekezet szereteté- től körülvéve áldotta meg a jubiláló házaspárt Lábossá Lajos, a gyülekezet lelkésze. Major Attila a gyülekezet nevében köszöntött Túrmezei Erzsébet „Csodákra emlékezni jó” című versével és virágcsokorral, mint a gyülekezet legrégebbi élő presbiterét, 1967-től hű felügyelőjét, aki feleségével együtt mindig áldozatkész segítője a gyülekezetnek. „Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét!” Zsolt 105,1. GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon: 330-6394 CD Isten útján! Hűen munkában! Az Úr hűségét magasztalom, Az Úr tetteit dicsérem: Mindazt, amit az Úr tett értünk Ézs 63,7 Még a harmatos füvet csillogtatta a felkelő nap azon a reggelen, amikor Gecsén megkondult az első harang. Most talán szebb volt a kongása is, mint máskor. A gazdagon feldíszített templomban nagy számban gyülekeztek a hívek a ritka esküvői hálaadásra. Orgona kísérete mellett vonult be szeretteitől karolva Szalai Gyula és felesége, Lukács Etelka. Könny csillogott a szemükben, gondolataikat pedig irányította az Ige: Legyen velünk Istenünk az Úr, ahogyan őseinkkel volt. lKir 8,57. Görög Zoltán lelkész a gondviselő kegyelemről és az áldozatos „egymás terhét hordozó életről” szólt, a hűségről az idős házaspár életében. Az oltár előtt ülők teste fáradtnak látszott, de tekintetük- ből-lelkükből sugározott az öröm és a hála. Életükben legfontosabbnak tartották fáradságos munkájukban is a gondviselő Atyával való csendes órát s az imádságot. Minden napot hálaadással kezdtek és végeztek, de a vasár- és ünnepnap mind ez ideig templomba vezette őket, mint most is. Thkaros, becsületes életutat jártak, fiukat és leányukat példaadással, szeretetben és hűséges munkásságra nevelték. Gyermekeikkel együtt örülhettek unokáknak és dédunokáknak is, akiket életbölcsességük kincseivel árasztanak el. A hatvan év alatt nemcsak öröm, de betegség okozta bánatban is volt részük, sőt még ez utolsó időben kórház is, de a hála csendült meg ajkukon mindig, mert: Urunk szeretete határtalan. Gyula bácsi „örökös presbitere” gyülekezetének, és minden időben fiával együtt áldozatosan, tevékenyen munkálkodik a gyülekezet javán. Az istentisztelet után véget nem érő köszöntések hangzottak el, majd áldó igével kísérték őket a templomból az otthonukba a gyülekezet vezetői: „Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartottad. ” Zsolt 139,5. Ágoston Ferenc felügyelő NYÍREGYHÁZA-KERTVÁROS A gyülekezet „Joób Olivér" Gondozó és Rehabilitációs Otthonának „Foglalkoztató Otthonát” június 14-én, szombaton 11 órakor D. Szebik Imre püspök avatja fel ünnepi istentisztelet keretében. Cím: Nyíregyháza, Benkő bokor 23. Az érdeklődőket szeretettel várják. PESTHIDEGKÚT A szerveződő leánygyülekezetben új tisztségviselőket iktattak be június 1-jén az istentisztelet keretében. Czudar Bélá- né felügyelőt, Szabó Gézáné pénztárost és Kohut Andrásné könyvelőt, valamint Bárdossy Emil, Bárdossy Zoltán, Burián László, Dobó György, Kovács Jenő, Lada József, Szabó Géza és dr. Vidovszky Ferenc presbitereket Rihay Szabolcs, a gyülekezetét gondozó lelkész iktatta be. Apróhirdetés TORONYÓRA-KÉSZÍTÉS, -FELÚJÍTÁSI Harangjáték-, haranglengető- és vezérlőóra-készítés. 85 év tapasztalata és világszínvonalú elektronika. Ötéves garanciával. Óragyártó üzem: Konkoly József 1102 Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÓLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon/fax: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0138-1302 Szedés: Fónyszedő Központ Kft. (970024/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 720 023 Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SZABADOS TIBOR mb. vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: fél évre 1040 Ft, egész évre 2080 Ft Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokban: egész évre 4500 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton): egész évre 45 USD (68 DEM) légipostával: 66 USD (99 DEM) Csekkszámlaszám: 117Ö8001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzúnk meg és nem adunk visszal