Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-06-16 / 24. szám
Evangélikus Élet 1996. június 16 Nemeskéri nap AiűbihU^i^tAiap'i szo^tu.lc jelölni azokat az összejöveteleket, melyeket áltatihan kétévenként tartunk a nyugat-dunántúli nég} ún. artkuláris gyülekezet valamelyikében. Ez évben Nemeskér került sorra. Ezek az alkalmak annak a régiónak immár hagyományos összejövetelei, melyeken gyülekezeti oportok, egyházi iskolák növendékei, énekkarok és olykora szomszéd bur- ®nlandi gyülekezetek küldöttei is részt vesznek, találkoznak, hogy együtt hallgassák az igehirdetést, ünnepeljék az úrvacsorában Krisztussal való közösségüket és gazdagodjanak ismeretben és információkban. Sajnos, az idén elmaradtak a burgenlandiak és - mivel szombati napon volt a találkozó - lehettünk volna többen is, megragadván a lehetőséget. A műemléktemplom adott otthont erre a napra. Délelőtt ünnepi istentisztelet és úrvacsoraosztás keretében kereste Isten övéit. D. Szebik Imre püspök Mt 7,12 alapján hirdette az igét. Jézus „aranyszabályának” mondják ezt a bibliai verset. Nem a múltra emlékezni jöttünk, hanem hogy hitünk erősödjön. Nem magánügy, hanem személyes döntés a keresz- tyénség. Ez a vers Jézus hitvallása - igénybejelentés. A haszon bűvöletében élő világunknak szól: Van emberi érték a jézusi erkölcsiség- ben és amit kíván, nem lehetetlen, megvalósítható. Vallomás és igénybejelentés mellett biztatás is ez az ige: Lehet tiszta lappal újat kezdeni, embertárs mellé odaállni, készen a megbocsátásra, és más lehet a világ, ha a jézusi értékek lesznek nyilvánvalóvá. A hely ihletettsége szólalt meg Benczúr László Ybl-díjás építészünk előadásában, amikor a templom építészeti értékeit mutatta be. A gyülekezet akkori templomát 1732-ben vették el és alig fél év alatt épült fel e mostani. Természetesen sokféle megkötéssel, nem lehetett templom formájú, bejárat nem lehetett az utcáról, toronyról szó sem lehetett. Mégis építettek az ősök, mert kívánták a közösséget. Az eredeti inkább hasonlított magtárhoz, mint templomhoz. Csak 1762-ben emelték meg a falakat, új tetőzetet készítettek, így nyerte el mai formáját. A belső tér szépségeit sorban mutatta meg szakszerű ismertetémozgató hit példája számunkra is. Bizonyságot tett a keresztyén ember öröméről, ami nem „kitermelt” öröm, hanem „kapott” öröm. Ennek továbbsugárzása legyen a mai ünneplés is. Luther halálának jubileumi évében Keveházi László történész-lelkészünk előadása Luther három utolsó megnyilatkozására irányította az emlékezők figyelmét. Utolsó írását halála ütán találták meg asztalán: „Koldusok vagyunk, ez az igazság!” Bizony koldusok vagyunk tudás dolgában is, de az Isten dolgaiban különösen. Luther egyszerre tanít tudásvágyra és melyebb alázatra is. A másik megnyilatkozása utolsó imádsága volt, melyben sok mindenért adhatott volna hálát, de egyetlen forrása volt a hálaadásának: Jézus Krisztus megismerése és a benne való hit. Végül utolsó intésével arra figyelmeztette barátait, hogy imádkozzanak és mindent megtegyenek az evangéliumért, Isten ügyéért. A reformáció nem Luther „ügye”, hanem az Isten ügye. Ezért Kell állandóan imádkozni érte! Az ünnepély másik előadója dr. Fabiny Tibor professzor a honfoglalás 1100 éves évfordulójára emlékeztetett. Felvetette a kérdést, vajon találkoztak-e honfoglaló őseink a keresztyénség nyomaival? Igen - volt a felelete, mert a Fekete-tenger északi partjától kezdve a Kárpát-medencébe megérkezésükig különböző - főként a keleti egyházhoz tartozó csoportokkal találkozhattak. Sokféle vallási (keresztyén) emléket őrzünk ebből a korból, melyek ásatások útján már előkerültek. Végül az itt élő népek visszhangját (akkor és most) keresve így foglalta össze: Ünnepeljünk, ne felsőbbrendűséggel, hanem hálaadással, ne pártoskodással és széthúzással, hanem az egység leikével és nem lehorgasztott fővel, hanem a megtartó Istenbe vetett hittel építsük a 21. század magyarságát. Az egész nap összefoglalását Szebik Imre püspök így adta meg: Átéltük, hogy Krisztus testvérei vagyunk. Erősödtünk abban, hogy családban, kultúrában és tradícióban a keresztyén légkört valósítsuk r és legyen drága mindenkor a „közösség élménye” nekünk. A tudósító csupán egy dolgot jegyez meg mindezekhez: A kis helyi gyülekezet szíves és szeretetteljes vendéglátással, komoly felkészüléssel és áldozattal adózott az ünnepség megrendezésében. Köszönet érte! De a fizikai és szellemi „befektetés” többet érdemelt volna a környékbeli gyülekezetektől. Győr, Sopron és Vas megye evangélikusságának nagyszerű találkozása, hitben megerősödése, együttes öröme lehetett volna ez a találkozás. Kár, hogy többen nem hallották meg a hívó szót. Reméljük, legközelebb nem így lesz! tszm sében az előadó A gerendák támasztóik gazdagon faragot- tak. Az oltár 1736-ból való, két oldalán a ko- rinthoszi oszlopok emelik ki a térből, az oltárkép az utolsó vacsorát ábrázolja. A szószék Németországból származik, 100 évvel korábbi és drezdai mesterek munkájára utal. Evangélikus építészetünk egyik legszebb műemléki példája a templom. A nap folyamán ízelítőt kaptunk a Soproni Gyülekezet Énekkarának szolgálatából. Vezetőjük, Wagner Szilárd munkájának eredménye volt érezhető kulturált, szép éneklésükön. A délutáni templomi ünnepélyen Jankovits Béla esperes megnyitójában rámutatott a templom egykori építőinek mindent legyőző gyors munkájára, ami a hegyeket Kinőtték a gyülekezeti termet A megnagyobbított imaterem szentelése Kiskunhalason Ilyen is ritkán esik meg! - mondogatták magukban azok, akik a váratlan májusi hőségben, Exaudi vasárnapjának délutánján igyekeztek a kiskunhalasi evangélikusok gyülekezeti terme felé. Hogy egy gyülekezet kinője a rendelkezésére álló helyiséget, valóban nem mindennapi esemény. Sokkal inkább ahhoz vagyunk szokva, hogy templomaink egyre üresebbek, a szekularizáció bennünket is elért. Kiskunhalason valami más történt. A gyülekezet kénytelen volt a lelkészlakás terhére, egy szobányival megnövelni az eddig istentiszteleti, gyülekezeti célokra használt helyiséget. Az ok egyszerű: az utóbbi időben többször is megesett, hogy nem fértek be az isten- tiszteletre jövők. Elkezdtek álmodozni - és természetesen imádkozni. Mert tudták, a kicsiny gyülekezet szűkös anyagi lehetőségei nem sok teret engednek az álmodozásnak. De azt is tudták, Istennek semmi sem lehetetlen. És ezt a csodát éltük át mindannyian, ott, Kiskunhalason. Az átalakításhoz szükséges pénz, mintegy hétszázezer forint, igen hamar összejött. Ebből a pénzből futotta az új székekre is, hiszen egyre gyakrabban bekövetkezett, hogy istentisztelet alatt egy-egy régi szék hangos reccsenéssel omlott össze a rajta ülő alatt. Uj oltár is készült, és az ünnepelni érkezőket egy szép, otthonos helyiség fogadta. Azoknak, akik részt vették a halasi evangélikusok örömében, különleges élményben is részük volt. Minden úgy indult, mint másutt, ahogyan azt már megszoktuk hasonló események alkalmával. Dr. Harmati Béla püspök végezte az aznapi igehirdetési alapige alapján a szolgálatot, jelen voltak lelkészek is szép számban, és persze a gyülekezet, akik közül sokan be sem fértek a terembe. Szóval minden olyan szép szabályosan indult, majd egyszer csak történt valami. A gyerekek és a fiatalok szolgálatába egyre inkább bekapcsolódott a gyülekezet is, együtt énekeltékdúdolták a fiatalok énekeit, spontán, szívből jövő ünneplés kezdődött. Egy közösség mondta el, énekelte el az örömét, háláját a megtartó Isten iránt. Aki Kiskunhalason újra megmutatta, O az egyház Ura, aki ma is tesz csodákat, akihez bizalommal lehet fordulni. Üres kezünket gazdagon megtölti ajándékaival. Lopva körbe pillantottam, a kezdetben ünnepélyes és komoly arcok mind földerültek, együtt örültünk és együtt magasztaltuk az egyház Urát. Ez az öröm áradt a gyülekezetben szolgáló Honti Irén diakónus lelkész szavaiból, de éppúgy Bachát István nyugdíjas lelkész emlékezéséből, aíki a háború utáni indulásról szólt sok humorral, mint a halasiak egykori lelkésze. Kiskunhalas egykoron Soltvadkert szórványa volt, a két világháború között lett önálló. Szende Ernő volt az első kihelyezett segédlelkész itt. Majd Jeszenszky Tibor szolgált egészen haláláig a maroknyi evangélikus közt, a fél megyényi szórványban. Áldott munkát végzett a város nagy kórházában is, ahol sok kiskőrösi, soltvadkerti beteget látogatott rendszeresen. Az istentiszteletet követő szokásos közgyűlés is ebben az örvendező hangulatban folytatódott. A már ^kilencvenedik évében járó dr. Ádám Gyula gyülekezeti felügyelő köszöntötte a vendégeket. Szeberényi Imre számolt be az átalakítás költségeiről. Majd püspök és a gyülekezet, vendégek es helybeliek, idősek és fiatalok voltak még sokáig együtt beszélgetve, ismerősöket fölfedezve. Ezen a vasárnapon megtanultunk valamit. Ahol Isten népének szívében túlcsordul a hála és az öröm, ott ebben mindenki részesül. Nem vonhatja ki abból magát senki sem. S abban a közösségben, ahol ennyi felgyülemlett öröm van, ott lényegtelenné válnak a keretek, a külsőségek, ott semmi sem szabhat gátat a Lélek áradásának. Lupták György A Isten igéje által az élő Úrhoz Amikor a Veszprémi Egyházmegye Elnöksége elhatározta, hogy Pápán csendesnapi alkalmat készít, senki sem gondolhatta, hogy csak akkor lesz a régvárt tavasz első napja is. Pápa felé haladva, a még alig zöldellő határban a mozgó kisgépek és szorgos veteményező emberek látványa fogadott. Vajon a Pápa környéki testvérek egy „ilyen ” munkára serkentő hétvégén hogyan tudnak majd mindent félbehagyva, nyugodtan az Ur lába elé ülni? - tört elő a kétség a szívemből. De egyben az imádság is: „Jó Pásztorunk, tereld össze nyájadat, hadd figyeljünk jólismert hangodra!” , Átélhettük a csodát, hogy az Elő Úrnak semmi sem lehetetlen. Sokan összejöttünk a sürgető tennivalókat otthon hagyva. Bízva abban, hogy az „Isten megszólító igéje”, az igehirdetők mécseseinek fénye és a bizonyságtevők szava igazolta, hogy lelkünk talaja is előkészített a magvetésre, sőt az aratásra is termett, hisz „Nemcsak kenyérrel él az ember”. Délután Lutherről, a Biblia szerelmeséről, majd a Soproni Luther Szövetség áldásos létszámbeli és testi-lelki gyarapodásáról hallhattunk értékes beszámolót. A befejező áhítaton hallott igehirdetés előkészített a közös úrvacsorára. Hiszem, hogy a Világ Világossága tükröződött szemünkben és szavunkban. Remélem, hogy a vendéglátásban mindnyájan megtapasztaltuk a testvéri szeretetet. A „Megszólító ige” pedig hadd szóljon majd a megszólítottakon keresztül azokhoz is, alak ezen a szép napon - sok dolgukra hivatkozva -, nem vehettek részt... Hesp Edéné A JÖVŐ FELÉ IS TEKINTŐ EMLÉKNAP Tízéves a Testvéri Szó „Egyházunk életének nyomorúságai, a magunk vétkei és mulasztásai ellenére reménységünk Jézus, akié minden hatalom mennyen és földön, aki a küldetést adja, s aki övéivel van minden napon a világ végezetéig.” Zárómondat ez a „Testvéri Szó a Magyarországi Evangélikus Egyház minden tagjához” című iratban, de az előretekintéshez is erőt, bizalmat ajándékoz. A visszatekintés hálája, önbíráló készsége, bíráló szeretete és az előretekintés szakszerűsége egyaránt jellemezték a Testvéri Szó 10. évfordulóján rendezett emléknapot május 18-án a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében. Hálaadó úrvacsorái istentisztelet öröme indította közös alkalmunkat. Majd Ittzés Nóra számos alapdokumentumot fűzött össze magyarázó szövegével. A Testvéri Szó irat küzdelmes útja tárult elénk. Felidézte Miklós Imre, az ÁEH elnöke 1986. június 3-án a Teológiai Akadémián elmondott bírálatát. Majd idézetekkel mutatta be az egyházunk megbízottai- nak s a Testvéri Szó küldötteinek tárgyalásait 1986. november 11-i keltezéssel összegző, de D. dr. Prőhle Károly által szerkesztett „Egyházunk belső megújulásáért” című iratot. Részletes idézetekkel foglalkozott az 1986. november 20-i Országos Közgyűlés meghökkentő reformlépéseivel. A jelentős eseményekre emlékezve hangzott fel a 10 éves évforduló ünnepélyességével, nyilvánosan először „a saját kezű aláírások” jel mögött levők, a csak egyetlen Testvéri Szó példányt aláírók sora: ifi. Bence Imre, Bottá István, Csep- regi Zsuzsa, Dóka Zoltán, Dóka Zoltánná, ifi. Fasang Árpád, dr. Frenkl Róbert, Gadó György, dr. Gadó Pál, Ittzés Gábor, Ittzés Nóra, id. Kendeh György, dr. Koczor Miklós, Koczor Zoltán, Rőzse István, Thumay Béla, Virágh Szabolcs, Zászkaliczky Pál, Zászkaliczky Péter. Az alapdokumentumok között szerepelt az az 1988. november 28-i beadvány is, amelyet már csökkent létszámban írtak alá a Testvéri Szó aláírói. Ebben dr. Schulek Tibor, id. Kendeh György, Bottá István, Danhauser László és Lupták Gyula ügyének rendezését sürgették. Végül az 1990. május 1-jei lelkészi fórumon elhangzott, a Testvéri Szó Közösségi Mozgalom által megfogalmazott ,„Állásfoglalás és kérő szó” című irat első két bekezdését olvasta fel. Ez a néhány emlékeztető bizonylat támogatta tájékozottságunkat, erőgyűjtésünket. Tükrözte azonban azt is, hogy a Testvéri Szó közösségének belső egysége megbomlott. Sokan el is távoztak az aláírói közösségből. Erre az alaprendszerre támaszkodva fejtette ki a Testvéri Szó egyháztörténeti hatásáról eleven, személyes emlékezéssel gondolatait három előadó: dr. Frenkl Róbert, ifi. Fasang Árpád és Thumay Béla. Majd hozzászólások alakították a visszatekintést. Fel-felra- gyogtak a diakóniai teológia és az akkor természetes, sőt veszélyesen uralkodó, ma már sokszor moso- lyogtató politikai mondanivaló elleni küzdelem vonásai. Kirajzolódott, hogy a Testvéri Szó kimunkálásának négy hónapjában gyakorlatilag titkosan sikerült intenzív közösségi együttléteken létrehozni ezt a reformiratot. A belügyminisztériumi ügyintézés, az ÁEH informátor-csapata, a közismerten széles körű „besúgó rendszere” tájékozatlan maradt. Az átadott, be- folyásolatlan szöveg 1986 év második felétől új iránynak adott energiát. Egyházunk így a hazai új, politikai változások előtt kezdhette meg reform-változásait. A délután előretekintő előadását „Mai testvéri szavunk egyházunk jövőjéről” címmel dr. Koczor Zoltán tárta elénk. Párhuzamot teremtett a Testvéri Szó tartalmának régi ve- tületei s a mai gondolatokat indító hatásai között. Vizsgálta a szekularizációnak a mai társadalmunkban felizzó kérdéseit. Elemezte az evangelizáció, a misszió, a nem- lelkészi szolgálat kibontakozásának lehetőségeit. Felvetette a mai, különböző egyházi fórumok szervezését. Majd a zsinati döntés előtt álló, nagy jelentőségű kérdést, az egyházkerületek számának meghatározását hozta elő. Véleménye szerint a három egyházkerület a püspöki feladatokban a pasztorális szolgálat lehetőségét növelné a protokolláris szolgálat csökkenésével. Mély bírálattal elemezte a lemondását kilátásba helyező püspöki álláspontot a kerületek száma körül kialakult vitában. Majd a hozzászólók eleven megvilágításai, javaslatai következtek. Értékes volt D. dr. Harmati Béla püspök higgadt hozzászólása. Nyugodt érveléssel mutatott rá a két egyházkerületes felosztás véleménye szerinti előnyös megoldására és egyházunk nehézségeire, lehetőségeire. Még számosán újszerű szempontokat vetettek fel. Ezek között szerepelt pl. egyes gyülekezeteknek egymás közötti lelki és gazdasági összefonódása, az értelmiségi körökhöz hasonlóan nemértelmiségi körök létrehozása. A javaslatok megvalósítása további szervezést ösztönöz. Együttlétünket Zászkaliczky Péter igehirdetése zárta le a nagy vacsorát előkészítő szolgáról. Az újabb és újabb pontos feladatteljesítésről... Krisztus Urunk segíts meg! Koczor Miklós NYERTEM! SOKAT! Aligha nagy azok száma nálunk, akiknek 270 000 Fi meg se kottyan. Márpedig én ennyit nyertem. No nem egyszerre; és mai forintértékben kifejezve, hiszen így reális: ez heti egy totó és egy lottó „belépő” ára a legelső fizetésemtől számolva mind máig. Pardon: ebből le kell számítani azt a (meglepően szerény) összeget, amit átlagos „szerencsével” nyertem volna, ha játszom. De nem játszottam ilyet - kivéve azt a 3-4 hetet, amikor 1960- ban mégis megpróbáltam. Bár ez lett volna életemben a legnagyobb gyarlóság - mindenesetre s talán jellemzően akkor „követtem el” ezt, amikor anyagilag a legnyomasztóbb helyzetben voltam. Aztán radikálisan szakítottam Fortunával, s ez volt az én nagyon is valós nyereségem. Némi időt is megtakarítottam, s még több csalódást, hetenként kétszer, s a fokozódó keserűséget, hogy lám, lám, ilyen az én szerencsém. Volt mire fordítani az így megspórolt lelki energiát és pénzmagot. Puskin elbeszélése és Csajkovszkij ennek alapján szerzett operája, a Pique Dame klasszikusan bemutatja azt az ideggyógyászati tényt, hogy a szerencse hajszolása - bármi módon - függőségbe, szinte megszállottságba züllesztheti azt, akinek ehhez tapad a lelke: nagyon rossz lóra teszi fel az életét. Nincs az a nyeremény, amely egy lelki űrt be tudna tölteni. A felelősség elhárítására viszont „jó” az önámítás: „Nem tehetek róla, nincs szerencsém. ” S ehhez még jöhet egy kis boldogtalansági ideológia, kellő önsajnálattal, s akkor „Nincs a teremtésben vesztes, csak én”. Igaz, nem mindenki viszi túlzásba. Vannak mértékletes szerencsevadászok, bekötött szemű céllövők Talán az sem tartaná vissza őket, ha megtudnák azt, amit egy bennfentes szakember árult él egyszer nekem, hogy a befolyt összegnek milyen csekély hányadát fizetik ki a nyerteseknek Úgy sejtem: a „benevezők” nagy többségének voltaképpen a heti illúzió kell, jobb reménység híján. S itt van a kutya eltemetve. Ez tünet. Kérdezzük meg „tőle”, mi okból vagy célból jött a nyakunkra, saját bensőnkből, mert a reklám csak akkor hat ránk ha van rajtunk fogódzója. Akár a kísértésnek Apróság ez, ne kicsinyeskedjünk? Jó. Kapcsoljunk egy-két kategóriával magasabbra. Van időtálló életcélunk? Mi az elsőrendű mozgatónk? Az-e, hogy megtaláljuk és kövessük személyes rendeltetésünk útját, melyet életünk Gazdája jelöl ki nekünk vagy valami egész mást eszkábálunk magunknak? „ Valóban nagy nyereség a kegyesség (régi fordítás: istenfélelem), megelégedéssel” - írja Pál (lTim 6,6). Nyilván nem valami erőltetett, csepe- gős, vagy idült homlokráncolásban szenvedő kegyeskedésről van itt szó, mely olykor még agresszív is, és valójában visszataszító, hanem hiteles megragadottságról, mely számára nincs izgalmasabb kérdés, mint az, hogy mit akar Isten véghezvinni bennem és általam? Totó, lottó - bagatell dolgok Akkor sem sokat nyertem volna velük ha egy összegben üti a markomat az a kétszáz-egynéhány ezer forint, amit apránként nyertem meg azzal, hogy fütyültem rájuk Pedig „füttyért” ez igazán szép tiszteletdíj. De még abban sem vagyok biztos, hogy javamra vált volna egy olyan nyereség. Hiszen a FO nyeremény megváltoztatja bennünk és körülöttünk a világot. Magunkat is nyereséggé formál-minősít-dolgoz át mások számára. Úgy hívják: Jézus Krisztus. Dr. Bodrog Miklós Európai Protestáns Segélyszervezetek Közgyűlése Budapesten A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat meghívására május 20-22. között Budapesten tartotta éves Közgyűlését az Európai Protestáns Segélyszervezetek Szövetsége. Az összességében, évente több milliárd dolláros költségvetéssel dolgozó szervezetek egyik fontos célkitűzése a partnerszervezetek közötti együttműködés fokozása. A brüsszeli székhelyű szövetségnek a közép-kelet-európai térségből 1993. óta egyetlen tagja a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. A budapesti Közgyűlésen áttekintették az egyes segélyszervezetek elvégzett feladatait, valamint az 1996-97. évi terveket. Kiemelt fontosságot kap az Európai Közösséggel való együttműködés, különös tekintettel a kelet-európai térségben megoldandó humanitárius feladatokra. Vita volt a protestáns segélyszervezeteket foglalkoztató, a segélyezés koncepcióját érintő témában, amely a „halat vagy hálót” közismert mondásban fogalmazható meg. Ugyancsak napirenden szerepelt Magyarország Európai Közösséghez való csatlakozásának kérdése, amely a nem kormányzati szervezetek tevékenységét is érinti. A témára való tekintettel a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat egyházi és kormányzati képviselőket is meghívott a Közgyűlés kedd délutáni ülésnapjára. A tanácskozás során a segélyszervezetek - 11 országból - legfelsőbb vezetői szinten képviseltették magukat. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat az Európai Protestáns Segélyszervezetek Szövetségének Közgyűlésén beszámolt a csecsenföldi és dagesztáni segélyezési munkájáról, valamint bemutatta itthoni tevékenységét is. A résztvevők találkoztak a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Igazgató Thnácsának, illetve a Szeretetszolgálat alapítóinak képviselőivel. Dr. Harmati Béla evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke felkereste a közgyűlést. Részt vett a kerekasztal-beszélgetésen és átadta az Ökumenikus Tanács tagegyházainak köszöntését LÁTOGATÓK ERŐSPUSZTÁN A budapesti Kanadai Nagykövetség és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat közötti több éves, menekültügyi együttműködés magas szintű elismeréseként Rodney Invin Kanada budapesti nagykövete a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat igazgatója, Lehel László lelkész meghívását elfogadva május 14-én, meglátogatta a Szeretetszolgálat Erőspusztán működő Menekülteket Befogadó Átmeneti Otthonát. A kanadai kormány nagy figyelemmel kíséri a nem-kormányzati szervek munkáját. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Átmeneti Otthonából több, hazájába visszatérni nem kívánó menekült jutott el új, befogadó országába, Kanadába.
