Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-03-10 / 10. szám

Evangélikus Élet 1996. március 10. EI5] GYERMEKEKNEK Jg. F I A T A L O K N A K Mindig kellemes érzés, mikor a postás megáll a házunk előtt: „valaki megint gondolt rád!” - kacsint rám ilyenkor huncut szemeivel, miközben előkeresi nagy, titokzatos táskájából a nekem címzett borítékot. Igen, azt hiszem, ez a legjobb az egészben: hogy „valaki megint gondolt rám!” Ilyenkor persze egy kis lelkiismeret-furdalást érzek, mert arra gondolok, hogy bezzeg én milyen régen válaszoltam a levelekre. De az igazán jó barátok ezért nem haragszanak. Igédben, Istenem, Te is sok megválaszolatlan levelet küldesz nekem. Ha hozzám szólsz a prédikációban, ha nekem írsz a Biblia soraiban. Ha nem is válaszolok mindig, azért tudd: nagyon szeretlek, és várom „leveleidet”! TEMPLOMI SÉTA - KICSINYEKNEK Az úrvacsora Amint a gyerekekkel kilépünk a templomi félho­mályból, a sziporkázó napsütés szinte elvakít. Az ud­varon Zsuzsa nénivel találkozunk. Egy asztalka mel­lett áll, kezében valamin megcsillan a napfény. „Gyer­tek csak ide, ha valami szépet akartok látni!” - hív Zsuzsa néni. Mindnyájan odafutunk. Az asztalon két gyertyatar­tó áll, és még néhány érdekes formájú edény, egy üvegben tisztítószer, mellette pedig néhány puha rongy. Zsuzsa néni épp egy tálkát tart a kezében. „Ezek az úrvacsorái eszközök”, mondja. Csodálattal bámuljuk. „Az egész aranyból van?” kérdi Bence elkerekedő szemekkel. „Nem, ezek ezüst edények, csak be van­nak vonva arannyal. Ez itt a kehely.” Óvatosan emeli fel az asztalról a borospohárhoz hasonló edényt. „Ez az úrvacsorái kehely nagyon régi. Nézzétek csak, mi­lyen finom mestermunka a díszítése! Ehhez tartozik ez a kis tálka is. Paténának nevezik. Erre teszik az os­tyát.” „És az ostyával mit csinálnak?” Zsuzsa néni elmagyarázza: „Tüdjátok, gyerekek, a templomban is szoktak enni és inni. A kehelyből bort, a paténáról pedig ostyát.” „De miért esznek a temp­lomban?” „Jézus maga mondta, hogy a gyülekezetnek ezt kell tennie, az 0 emlékezetére. Azóta ünnepeljük az úrva­csorát.” A gyerekek figyelmesen hallgatják, ahogy Zsuzsa néni folytatja. „Ez olyan, mint otthon. A leg­jobban akkor esik a falat, ha mindnyájan együtt van­nak. Apa, anya és a gyerekek.” „És a nagyi!!” kiált közbe Krisztián. „Ugyanígy van ez a templomban is. Mind meghí­vott vendégek vagyunk Jézus asztalánál. Vele együtt eszünk a kenyérből, amit az ostya jelent, és iszunk a borból. Mindenki, aki meg van keresztelve, hivatalos az úrvacsorához.” „Mi is?” kiáltják a gyerekek. „Otthon mindig korán ágyban kell lennünk, ha vendégek jönnek” panaszolja Bence. „Most még nem vehettek úrvacsorát, ebben tény­leg hasonlít az otthoni vendégfogadásra. Először job­ban meg kell ismernetek Jézust, többet kell róla hal­lanotok, a hittanórán, majd a konfirmációi előkészí­tőkön. Ezeken az alkalmakon megtudhatjátok, mit tett és mit tanított Jézus. Azután ha már nagyobbak lesztek, ti is megünnepelhetitek az úrvacsorát.” Zsu­zsa néni tovább tisztogatja az edényeket. Búcsúzóul még utánunk szól: „Majdnem elfelejtettem, hogy nem csak a templomban lehet úrvacsorázni, hanem bárhol, ahol emberek Jézusra gondolnak.” Integetve búcsúzunk. FERI BÁCSI JÁTÉKAI „Bibliai lapszemle” Sokszor olvasható újságokban helyesbítés, ha mondjuk egy korábban megjelent cikkben valamit helytelenül, hibásan közölnek. A múlt héten indult já­téksorozatban rátok vár a feladat, hogy megtaláljátok a hibákat. Bibliai történeteket közlünk úgy, ahogyan az újságok tudósíthattak volna róluk akkor, ha lettek volna újságok. Beküldendők a melléfogások és azok helyesbítése. íme a második cikk: Családi jelenet a palotában Megható családi jelenet színhelye volt tegnap este a fá­raó palotája. József, birodalmunk főembere ugyanis hosszú évek után ez alkalommal találkozott újra távol élő édesapjával és testvéreivel Kevéssé ismert, hogy Jó­zsef nem egyiptomi származású, hanem egy kilencgyer- mekes arám család legijjabb sarja, és úgy került orszá­gunkba, hogy gyermekkorában pusztai rablók elrabolták és egyiptomi kereskedőknek adták el. Itt kezdetben szol­gasorban élt, de tehetségével és szorgalmával fokról fok­ra felküzdötte magát a társadalmi ranglétrának arra a magas fokára, amelyet jelenlegi méltósága jelent. A talál­kozás megindítóan szép volt. József apja lábai elé borult, majd hosszasan átölelte őt. Testvérei, akik kisgyermekko­rában annyira szerették őt, most meghatódva vették kö­rül. Értesüléseink szerint a család mintegy harminc napig tartózkodik Egyiptomban József vendégeként, aztán az ősz apa és gyermekei visszatérnek hazájukba. JÁTÉKTÁR A játékvezető utasításokat ad a résztvevőknek: fel­állni, leülni, jobb kezet felemelni stb... Minden fel­szólítást így vezet be: „Sára mondja...” A gyerekek­nek ilyenkor egyszerre kell engedelmeskedni. Néha azonban a vezető olyan utasítást is ad, amely előtt nem mondja, hogy „Sára mondja...”. Aki ilyenkor tel­jesíti a parancsot, az kiesik a játékból. Az nyer, aki nem követ el hibát. Humorzsák Este, lefekvéskor a kis Ágika így imádkozik:-„... és kérlek, Jóisten, gyógyítsd meg a nagyikát! De vigyázz, ne menj közel, mert influenzás! A gyennekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyönk, Petőfi u. 359. A bizonyság két táblája Beszélgetések a Tízparancsolatról 1992-ben a Bar­tók Rádió műsorá­ban elhangzott egy - adásonként 60 per­ces-11 részből álló vitasorozat a Tízpa­rancsolatról, amely 1995 karácsonyára könyvalakban is megjelent, gyönyö­rűséges szép kiadás­ban (Tudomány Ki­adó - Magyar Rá­dió), a gyomai Kner Nyomda egyik leg­szebb munkájaként, 275 oldalon, sajnos eléggé magas áron (1950,- Ft). A kötet anyaga gazdagabb, mint a rá­dióműsoroké volt, hiszen ott korlátozta a beszélgetőket a műsoridő, ám az izgalmas vitákat abbahagyni nem tud­ván, felvételre jóval több szöveg került, mint amennyi el­hangzott; azonkívül 55 színes kép, tökéletes szépségű reprodukció díszíti a könyvet, mintegy biztatva az olva­sót: ez a mű nem egyszeri művelődésre való. Az esztéti­kai élmény és a gondolatok gazdagsága újra és újra visszahúz hozzá. A gondolatokat a viták 30 résztvevője szikráztatja, a hazai humán értelmiség színe-java. A különböző feleke­zetek lelkészei, tudós teológusok, egyetemi tanárok, aka­démikusok, kandidátusok - s mint ilyenek - történé­szek, néprajzosok, filozófusok, jogászok, pszichológu­sok, szociológusok, filológusok, s aki őket vitára készte­ti: Ránki Júlia, a Magyar Rádió munkatársa, valamint Gábor György filozófus,'a kötet szerkesztője. A kérdések parancsolatonként szerteágazók. Mint például: honnan erednek? Isten írta-e őket a szívünkbe, és Mózes a kőtáblákra? Ha valóban az emberi együttélés örök alapját jelentők, miért szegi meg őket újra meg új­ra minden nép és minden nemzedék? Meddig terjed az ember döntési szabadsága a törvény betartásában? Lé­tezik-e örök törvény, s ha igen, milyen kivétel adódik a hatálya alól? Sorolhatnánk a kérdéseket, egyik a másikból fakad, ám törekedjünk inkább valamelyes összefoglalásra. Az emberi együttélésre vonatkozó parancsolatok valóban minden emberi közösség létalapját képezik, nem kötőd­nek sem néphez, sem korhoz, sem szokásokhoz. (Létük­kel is cáfolják a marxista tételt, miszerint az erkölcs tár­sadalmanként változik Az etikai alapok nem változnak csupán a holdudvar, a szokásrend.) Hogy a parancsok megtartása mégis annyiszor nehéz­ségbe ütközik azt leginkább a „ne ölj!”példája mutatja. Hiszen nincs évszázad háború nélkül, és hányszor kény­telen a legszelídebb ember is övéit rablók útonállók el­len védeni! Úgy tűnik a tiltás először csak a Mózes által néppé kovácsolt törzsek között érvényesült, s onnan árad szét mind tágabb körökbe. (Remélhetjük-e, hogy ha a közlekedés fejlődése egyetlen nagy országgá tágítja a földet, megszűnnek a háborúk?) Am az Ószövetség népén belül sem sikerült a tiltást mindig megtartani, oly­kor még a legnagyobbaknak sem: Mózes a Sinai hegyről lejőve, az aranyborjút látva, odavágja a kőtáblákat, és kardélre hányja a bűnösöket; vagy Dávid király, aki nemcsak Hitteus Uriást veti oda áldozatul, de kiadja a gibeonitáknak a Saul ivadékokat is... Hasonló a helyzet a többi paranccsal is, ha nem is ennyire gyakori és nyilvánvaló a megsértésük. Vannak aztán helyzetek, amikor épp a törvény ellenében kell ten­nie annak, akiben elevenen él az isteni parancs. Felme­rül a vitában, hogy a Hitler megölésére szövetkező Bonhoeffer ellentétbe került-e a „Ne ölj!” tiltásával?; vagy az üldözötteket hamis papírokkal rejtegetők a „ne tégy hamis tanúbizonyságot” - parancsával. (Igaz, a BÖJT 3. OCULI így hangozhatott több mint ötszáz éve először magyarul a böjt 3. Oculi vasárnapi zsoltár, melyet a Döbrentei-kódex alapján, a XV. századi fordítás szerint közlünk: T . , -n x_ „Én szemeim mindenkor urra néznek mert ő én lábaimat kötélből kioldoqa. ..... irgallmazz velem, mert én egyedül és szegény vagyok. Én szivemnek nyomorusági meg mjnden ki engem én szükségimből. Lássad én alázatosságomat, és en munkámat és megb * „vfilőlínek vétkezetimet. Nízzed én ellenségimet, hogy sokasultak meg, es engem hamis gyulőlsígg í gyű “» Őrizd én lelkem és óggy meg engem, ne szígyenljem, mert te benned reminykedem. (aso , v Böjt - a befelé fordulás ideje. Ahogyan a természet leveti ma­gáról a haldokló telet, annak minden ridegségét és mocskát s vált át tavaszba, újul meg, ugyan­úgy haladunk át mi is a böjti időn, hogy húsvétkor mi is átéljük az újjászületés örömhírét. Szüksé­günk van erre a böjtre, testünk- lelkünk a végkimerülés állapotá­ban van. Ez az általános kép vilá­gunkban: MÉG! MÉG! MÉG! Ha a nappalunkat nem tudjuk tovább nyújtani, nyújtjuk az éj­szakákat. Őrült mennyiségű in­formációval terheljük az agyun­kat, nem szelektálunk, mindent csak habzsolunk befelé: a napi­lapok híreitől a fogkrémreklámo­kig, a matematikai tételektől a legújabb számítógépes játékokig. „Ne haragudj, most nincs időm!” - talán ez leggyakrabban használt mondatunk. Az iskolában éppen . hogy túlestünk a félévzáráson, a vizsgaidőszakon, most meg azért rohanunk, hogy induljon az új szemeszter. Gyerünk, gyerünk, még több elintéznivaló, még egy újabb újság, még egy konferen­cia, újabb dolgozat. Testünk is le­terhelt a nehéz, gyorsan bekapott ételektől és mozgás nélküli élet­től. „Ne haragudj, nincs időm!” „Ne haragudj, rohanok!” „Hol­napután felhívlak!” „Majd meg­beszéljük, mindjárt órám lesz.” De hát hová rohanunk, mi az iga­zi célunk? Hazafelé MEGÁLLJ! Mert miközben hajszoljuk az életünket, nem vesszük észre, hogy lassan egyedül maradunk, nem vesszük észre a világot s a másik embert magunk körül. „Amit te­hát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugya­nazt cselekedjétek velük ...” - szól hozzánk Jézus. De ne holnap, vagy holnapután tegyük meg, hanem MOST! Gondolkodj el, mikor si­mogattad meg utoljára egy kis­gyermek fejét, mikor mosolyogtál rá utoljára egy bolti eladóra, mikor szóltál utoljára egy jó szót a této­ván álldogáló nénikéhez a busz­megállóban, mikor csodálkoztál rá utoljára egy útszéli kis kavicsra vagy falevélre és vitted el azt a ba­rátodnak, mikor segítettél utoljára otthon - önként - a házimunká­ban, mikor látogattad meg idős nagyszüleidet, törődsz-e az egész­ségeddel? S ami a legfontosabb: van időd Istenre? „Ne haragudj, nincs időm, rohanok, majd holnap vagy holnapután!” MÉGÁLU! Most kell időt szakítanunk, most és mindig: életünket kell átformál­nunk. Csak alaposan át kell gon­dolnunk az életünket - böjt éppen ennek az ideje. Mi is igazán a cé­lom? Persze, tényleg fontos, hogy megfelelj a magad és környezeted elvárásainak, hogy megvalósítsd célkitűzéseidet, de nem szabad, hogy mindezek miatt szem elől té­veszd az igazi célt: hogy az ember­ré lett Jézus Krisztus tanítása sze­rint élj. Ő is itt élt, velünk együtt járt, nagyon jól tudja, milyen a szenvedés — hiszen életét is odaad­ta barátaiért. Találjunk rá hát az igazi krisztu­si életre! „ Kezdjük úgy, ahogyan Ö lépett oda mindenkihez: BÉKESSÉG NÉKED! írd fel egy papírra, s ragaszd az ágyad mellé! Ébredj és feküdj ez­zel a gondolattal! Békességünk van Istennel: szerető Istenünk van, aki Fiát küldte értünk - legyen hát békességünk az emberekkel is! Itt, a mindennapi életben van alkal­munk bizonyságot tenni arról az Úrról, aki velünk együtt szenved, s aki velünk van minden napon. Fe­dezd fel Őt a másik emberben, for­dulj hozzá olyan szeretettel, aho­gyan Urunk fordult mindenkihez! „Hogy meglássák rajtatok, hogy az én tanítványaim vagytok!” Hogy meglássák rajtunk az emberek, hogy az egy igaz Istenhez tarto­zunk, aki velünk van, s életünk át­gondoltan, hitben Felé irányul. Hi­szen Ő minden élet alapja, kiindu­lása és célja. Hazafelé vezet ez az út. „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vá­gyakozom. Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. így nézek rád a szen­télyedben, hogy lássam hatalmadat és di­csőségedet. Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít!” (Zsolt 63,2-4) Békesség néktek! Kuntz Nóra A Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Bizottsága pályázati úton kívánja támogatni az evangé­likus ifjúsági csoportok nyári konferenciáit, összesen 350 000,- Ft-tal. A pályázatokat az Ifjúsági Osztá­lyon (1085 Budapest, Üllői út 24., tel.: 113-08-86) beszerezhető űrlapon lehet beadni április 15-ig, me­lyek elbírálása április 30-ig megtörténik. Hétvége Isten Január 26-28-ig ifjúsági hétvégét töltött együtt Piliscsabán közel 90 fiatal az EKE szervezésében. Ki- sebb-nagyobb csoportok érkeztek az ország területé­ről: Nyírszőlős és környékéről, Győrből, Pesterzsébet­ről és Kispestről. A szolgáló lelkészek, Győrfi Mihály, Ittzés István, Széli Bulcsú, Verasztó János a közösséghez szóltak, mégis Isten Szentlelke munkája által sok-sok fiatal számára személyessé lett az ige üzenete, lKir 3. feje­zete alapján. Fontos, hogy tudjunk Istentől a világi dolgok he­lyett bölcsességet és engedelmes szívet kérni, mint dekalógus csak azt mondja: „ne tégy hamis tanúbizony­ságot felebarátod ellen!” - de azt nem tiltja, hogy mellet­te, az érdekében, az élete megvédéséért akár hazudjunk is!) Érdekes, a vitában senki sem említi Árpádházi Er­zsébet rózsáit, pedig szegényei érdekében ő is „hazudott”, s a rózsák kenyerekké váltak... A „szituációs etika” modem fogalmát sem említi sen­ki, pedig éppen erről van szó, és csak Jeleníts professzor utal arra, hogy a parancsokat az Újszövetség fénytöré­sében kell néznünk, vagyis a szeretet parancsának megvi­lágításában. Hogy valamit szabad-e, vagy kell-e tennünk, azon múlik, hogy a szeretet áll-e a szándék mögött. A sok okos gondolatot, évezredes tapasztalatot a mi erkölcsöt vesztő mai életünk felé görgető beszélgetések­ből egyetlen gyakorlati szempontot hiányoltam, mégpe­dig a „tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy...”parancsolatnál. Fölmerül itt minden, a generá­ciós ellentéttől a gerontokráciáig, csak az az egyszerű tény nem, hogy Mózes korában még nem volt nyugdíj. A parancs nem illemszabály, hanem a gondoskodás elő­írása, azzal a természetes következménnyel, hogy aki szülője gondját viseli, az erre ad példát a gyermekének, tehát meg is kapja mindazt, ami a hosszú életet lehetővé teszi. A parancsolatok felül is múlják azonban az emberi jogrendet, mégpedig azzal, hogy végül az utolsó kitér a lélek mélyén nyugvó kívánságokra is. „Ne kívánd feleba­rátod házastársát stb. ...” Jó lenne tanítani, megszívlel­ni, emlékeztetni rá. Mert a lélek belső kívánságát embe­ri szankció nem sújtja, megszegése fölött nem őrködik földi bíró. Pedig a cselekvést megelőzi a kívánság s azt könnyebb elfojtani, mint a belőle fakadó cselekedet kö­vetkezményeit megszüntetni. A Hegyi Beszédben Jézus mély emberismerettel mondja, hogy aki a kívánságot ér­zi, már vétkezett is az ő szívében. Evangélikus fülnek kissé soknak tűnik a szabad dön­tés, a szabad akarat hangsúlyozása a kötetben. (Pelagiánus lett itt mindenki?) Ám tartozzék az olvasó bármely felekezethez, a tapasztalat mégis azt sugallja, hogy a szülőktől elhagyott, Istenről sosem halló, intézet­közelségében ahogy Salamon tette, amikor egy ország népé bízatott rá. A bölcsesség pedig: tudni, hogy mi a jó és mi a rossz Isten igéje szerint, hogy képesek legyünk helye­sen dönteni. Mindannyiunkban világossá lett ebben az igében, hogy a legfontosabb döntés az életünkben: elfogadni Jézus Krisztus szabadítását, Őt választani Urunknak, hogy mindenben Ő legyen az első, akire figyelünk, akihez odamegyünk. A bibliai történetben szereplő két parázna asszony azért ment problémájá­val Salamon elé, mert az Urat látták benne. Kihez fordulunk mi a problémáinkkal, melyeket képtelenek vagyunk megoldani? Az Úrnál van egye­dül a megoldás. Salamon az igazságot akarta kideríte­ni. Kardot hozatott, de nem azért, hogy a gyermeket megölje, hanem hogy Isten szerint való igazságos íté­letet hozzon. Ebben a váratlan helyzetben kiderült, hogy mi van valójában a két anya szívében. Ezen a hétvégén Isten közelségében és az ige fényében mi magunk is megláthattuk egyenként, hogy bennünk milyen lélek lakik. A bűn van a mi szívünkben, amely­től egyedül Jézus Krisztus képes megszabadítani. __ Nagyon áldásos volt az együttléteken a közös ének­lés — egy szívvel dicsőíteni az Urat. Sok bizonyságtétel hangzott el, sokak számára megerősítést jelentett, mások számára biztatást, amikor hallhattuk, hogy egy-egy fiú vagy lány hogyan döntött Jézus követése mellett. Az újonnan megtért testvéreink is beszámoltak döntésükről, az örömről, ami a szívükben van. Öröm van a mennyben, öröm támadt mindannyiunk szívé­ben, és hála a megmentett és njegújult életekért. A tartalmas, áldásos áhítatok, igehirdetések és ige­tanulmányozások között volt időnk Isten csodálatos természeti ajándékainak örvendezni. Szombat dél­után szánkótúrára kerekedett föl a majd’ 100 fős ifjú­ság. A hógolyózás és a hóemberépítés jó alkalom volt arra is, hogy a régiek mellett új barátok, új testvérek találhattak egymásra. Este a szobáinkba húzódva, vagy a lelkésztestvérek köré csoportosulva, a kialakult beszélgetések hitbeli épülésünkre voltak. A vasárnapi úrvacsorái istentiszteleten a helyi gyü­lekezet szeretettel fogadott minket. Szeretnénk, ha ez a kapcsolat élő és maradandó lenne. Hálás szívvel köszönjük Istennek - és mindazok­nak, akik eszközei voltak abban - hogy fiatal hívő és még nem hívő, de az Úr útját kereső fiatalok együtt tölthették ezt a hétvégét. Mészáros Adrienn ben felnőtt, s onnan otthontalanul és éhesen távozó, rnunkanélküli fiatalembernek talán mégsem ugyanaz a döntési lehetősége, mint a homlokegyenest ellenkező helyzetű ifjúnak. Igaz, előfordul, hogy a mocsárban is nő liliom, de azért ne feledjük: a dekalógus megtartásának lehetősége és a magunk bűnös voltának felismerése első­sorban az isteni kegyelem ajándéka. Bozóky Éva

Next

/
Thumbnails
Contents