Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-04-07 / 14. szám

Evangélikus Élet 1996. április 7. Meglepő meglepetés Tanítványai köszöntik a 85 éves Prőhle Károly professzort Egy február közepén megjelent, 280 oldal terjedelmű könyvet sze­retnék ismertetni. Tfeológiai Aka­démiánk legújabb kiadványát. Elő­ször más címet szántam ismerte­tésemnek: „Tanítványok, tanulmá­nyok”. A könyvben ugyanis 28, gondos munkával készült teológiai tanulmány található. Valamennyit Prőhle professzor egykori tanítvá­nyai írták. Nem vele foglalkoznak, de az iránta tanúsított tisztelet és hála késztette írásra mindegyiket. lánulmányának témáját min­denki maga választotta meg szaba­don a hittudomány következő há­rom területéről: 1. gyakorlati teo­lógia - 2. újszövetségi teológia - 3. rendszeres teológia. Ebben a sor­rendben, ennek a három teológiai diszciplínának előadója volt Prőhle professzor 38 éves kutató és oktató munkássága során. Ízelítőül néhány tanulmány té­máját említsük meg. Gyakorlati teológia területéről: „Szempontok istentiszteletünk reformjához” - „Az evangélium hirdetése a rádión keresztül”. Újszövetségi teológiai témák: „Jézus aforizmái” - „Mes­siási elképzelések Jézus korában”. Rendszeres teológia köréből: „Plu­ralizmus a társadalomban és az egyházban” -„A tapasztalat szere­pe a keresztyén életben” - „Erich Fromm valláskritikája”. A könyvet figyelmes meglepe­tésként vehette át Prőhle pro­fesszor Reuss András rektor kezé­ből, mostani és egykori tanítvá­nyok jelenlétében, ünnepélyes ke­retek között, az Akadémia nagy előadótermében. Ezt olvashatta a belső címlapon: „Tanítványok kö­szöntik a 85 éves Prőhle Károly pro­fesszort, aki - velünk együtt - maga is Tanítvány." A tanítványok között találko­zunk már nyugdíjas és még csak néhány éve végzett lelkésszel. Vi­déki, külföldi, fővárosi gyülekeze­tekben szolgálnak. Férfiak és nők is. Ifeológiai tanárok és mindkét püspökünk. Thnulmányaikat vala­mennyien a második világháború után és a rendszerváltás előtt vé­geztéje. Egyik se szajkózza az ak­kor sokat emlegetett „diakóniai teológiát”, de nem is bírálják. Nem mentegetik magukat és nem támadnak senkit. Tfeszik a dolgu­kat. Professzoruk úgy áll emlékeze­tükben, mint a nagy késztető. A „hívő aszkézis” gyakorlására kész­tetett. Ez nélkülözhetetlen a ko­moly tudományos munka végzésé­nél. Meglepetésnek szánt könyvük azért meglepő, mert korunkban nemcsak a kormányzat bánik szűk- markúan a pedagógusokkal, ha­nem a szülők és tanítványok se ér­tékelik és támogatják igazán mun­kájukat, s lassan maguk se hiszik el, hogy munkájuk milyen fontos szolgálat; késztetés fegyelmezett, figyelmes, türelmes életfolytatás­ra. A „Tknítványok” címen megje­lent könyv biztatás és bizonyságté­tel. Pedagógusokra fokozott mér­tékben áll, amit Pál apostol így fo­galmazott meg: „...fáradozástok nem hiábavaló az Úrban” ílKor 15,58). Meglepő ebben a meglepetésre szánt könyvben, hogy rövid idő alatt ennyi lelkészünk mozgósítható szín­vonalas, eddig nem közölt teoló­giai munka benyújtására. Múlt év novemberében küldték szét a fel­kérő leveleket. Január elejére kel­lett eljuttatni a kéziratokat. A könyv utóirata közli Prőhle pro­fesszor élete és munkássága ki­emelkedő dátumait, valamint megjelent írásainak vázlatos bib­liográfiáját. Itt található a tanul­mányok rövid, tartalmi összefogla­lása német és angol nyelven. A szövegek gondozása és az egész könyv szerkesztése Fabiny Tamás munkája. Az első példányok vég­szóra, nem sokkal az akadémiai ünnepség előtt, „naprakészen” ér­keztek' meg a nyomdából. Nem egészen négy hónap alatt, ennyi ember, ilyen meglepetést tud elő­állítani - igazán meglepő. Egyik tanulmány se tekinthető könnyű olvasmánynak. Különösen a bibliai témákat feldolgozó tanul­mányok készültek aprólékos, sok utánjárást igénylő munkával. Ér­dekesen figyelhető meg ezeknél a tanulmányoknál egy még régibb késztetőnek, Kamer Károly pro­fesszornak a hatása. Ő szorgal­mazta, hogy a görög köznyelven írt Újszövetség szavainak, fogalmai­nak ízét és helyes tartalmát akkor értjük meg, ha azokat a korabeli rabbinista irodalommal és nem a klasszikus görög szövegekkel vet­jük össze. Hatása tovább hatott ta­nítványa, Prőhle professzor által. Meglepő az is, hogy mennyire kitá­gult a szakirodalom feldolgozása. Az angol nyelven megjelent teoló­giai munkák figyelembevétele je­lentősen előretört. Még meglepőbbnek találom a nosztalgia hiányát. Semmit se lehet ott folytatni, ahol a háború előtt abbahagytuk. Különösen a rend­szeres teológia tárgyköréből vett tanulmányok számolnak ezzel. Pluralista világba kerültünk, vagyis egy olyan szupermarketba, ahol ömlesztve kínálják a legkülönbö­zőbb vallási, világnézeti, filozófiai nézeteket, a sikert biztosító új életvitel különféle normáit. Kinek van igaza? Minden kétségessé, bi­zonytalanná vált. Mintha lehullott volna a sarkcsillag az égről. Nincs tájékozódási pont. Még felismer­hetők keresztyén hagyományok nyomai, de folyamatosan csökken az egyház közéleti jelentősége, ha­tása a társadalomra, a hétköznapi életre. Tulajdonképpen nem lehet tudni, hol fut a frontvonal. A ta­nulmányokból mégis hiányzik a megdöbbenés vagy sopánkodás hangja. Mindenkivel készek szóba állni, de nem vagdalkoznak, nem vitáznak. Miért? Érzik, hogy az evangéliumot most nem bajvívó kardként kell forgatni. Mindjob­ban erősödik bennük a tudat: az evangélium gyógyszer lázban égő ko­runk embere számára. Az egyház nem keresztes vitézek tábora. Kór­házzá kezd válni, ahol gyógyulást, felüdülést, megigazulást találhat a lelkét vesztett, lelketlenné vált mai élet. A teológiai munka nem fény­űzés. Nélkülözhetetlen. Odaadást igényel és fáradságos, mégsem hiábavaló. Úgy látom, ez a tudat hatja át a tanulmányok íróit. Meg­lepődök és örülök, mert még so­kan vannak, akik legyintenek, ami­kor ezt a szót hallják: teológia. A könyv elolvasása - ismétlem - nem volt könnyű munka. Mégis, amikor leteszem, a benne foglalt tanulmányokra úgy gondolok visz- sza, hogy egy régi, nagyon remény­telen helyzetben született verssor ötlik fel bennem: „Nagy magyar tél­ben kicsike tüzek... ” Benczúr László FELTÁMADOTT! Húsvéti reggel tavaszi kedvvel zeng a berekben: Feltámadott! Egei kéklik, szelei végig­zúgják az erdőn: Feltámadott! Dongói dongják, méhei zsongják, kórusban mondják: Feltámadott! Lepkéi íiják, bimbói nyílják, fűből virítják: Feltámadott! Égi madárkák dalolva szántják az új barázdát: Feltámadott! Tavasz van íme, hatalmas ige zuhog a szívre; Feltámadott! Füle Lajos (Folytatás a 4. oldalról) Ugyanakkor pedagógiailag de egyházi szempontból is hibásnak, túlzónak kell tartani azt a felfogást, amely szembeállítja a kollégiumok fejlesztését az iskolák indí­tásával, előbbieket tartva fontosabbnak Bántó szándék nélkül rá kell mutatni arra, hogy a marxista iskolákban is túlhangsúlyozták a nevelést az oktatással szemben. Más világnézet talaján ugyanez a félreértés jelenik meg az egyházban a kollégiumok túlértékelésével. Az egyház egész tevékenysége közvetlenül és közvetve, a missziót szolgálja. A szabadegyházi karakter erősödésének legel­szántabb hívei sem kérdőjelezik meg a népegyházhoz tartozó iskolarendszer erejét. A magas színvonalú oktatás - ami nem válhat el a neveléstől -jelenti a von­zást az egyházhoz közel vagy távolabb álló családok ré­szére, ezért törekednek az egyházi iskolába. Oktatás és nevelés természetes egysége borul fel, ha a rendszer ele­meit szembeállítjuk, bármelyiket túlhangsúlyozzuk Túl­zottan leegyszerűsítő gondolkodás úgy vélni, hogy mi­után a kollégium elsősorban nevelési terep, itt jobban ér­vényesíthetők az egyházi célok gébként egyházunk programjában szerepel az, hogy fyan városokban is létesüljön kollégium, ahol iskolánk, például Szegeden. Tehát teljes az egyet- a kollégiumok szükségességében, de az alap az íktól a felsőoktatásig terjedő iskolarendszer kiépí- Wár ma is sok ezer családdal kommunikál közvet- az egyház az oktatási intézmények révén. Jelentős nlák és kollégiumok szerepe a lelkészutánpótlás­svétkor sajátos öröm az iskolákról hírt adni, a „ mi- iítunk iskolákat?" kérdésre ismételten, sokoldalúan tolni. Mert végül is a feltámadott Jézus Knsz^sba hitünk talaján őriztük meg szívünkben a™Mz év­iiben is az iskolaügyet, és kezdtük újra, amikor le- , a munkát. - Tegyetek 1 a narancs. Az iskola is utat jelent Hozzá. Van, aki éli!minél több közvetlen missziói alkalmat terem­iskoláinkban, annál eredményesebble^atanú- ,é't 2 <5 ÉJSen is Uhemek különbnek is­kóláink élete és gyakorlata között, érvényesülhet - tág határok között - az egészséges sokszínűség. Az a fontos, hogy akik felelősséget hordozunk - és jó lenne, ha szülők, nagyszülők, pedagógusok, egyháztagok minél többen tartoznának ebbe a csapatba -, ne feled­jük, hogy iskoláink közvetlen feladatán, a magas színvo­nalú képzésen túl, vágyunk, reményünk és célunk, hogy minél több fiatal jusson el a feltámadt Jézusba vetett élő hitre. Jól tudjuk saját életünk örömeiből és keserveiből, hogy ez milyen nehéz, hogy ez csak kegyelemből lehet. De hát az iskolák is a kegyelem jelei számunkra. Frenkl Róbert PÁLYAVÁLASZTÁSI FELHÍVÁS Az Eötvös József Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Sopronban az 1996/97-es tanévtől egyházi szakközépiskola - Evangélikus Egészségügyi Szakközépiskolaként folytatja oktató-nevelő munká­ját. Intézményünkben érettségi vizsgára, felsőfokú ta­nulásra felkészítő, valamint a szakiránynak megfe­lelő munkába állásra négyosztályos egészségügyi szakközépiskolai képzés folyik. A 8. osztályt végzett tanulók számára két egészségügyi szakközépiskolai osztály indul. Az egészségügyi szakközépiskola érettségi bizonyítványt és általános ápoló és általá­nos asszisztensi képesítést ad. Az 1996/97-es tanévben indul az érettségire épülő hároméves iskolarendszerű ápolói és gyermekápolói képzés. A felvehető létszám 20-40 fő. Felvételi feltétel: érettségi bizonyítvány és egészségügyi alkalmasság. A megszerzett szakképesítés megfelel az Országos Szakképzési Jegyzékben meghatározottnak. Lehető­ség kínálkozik, hogy a szakképesítés megszerzése után tanulmányaikat főiskolán fejezzék be. Jelentkezni lehet az iskola által kiadott jelentke­zési lapokon (beszerezhető az iskolában) a hirdetés megjelenésétől 1996. augusztus elsejéig. Érdeklődni az iskola címén lehet: 9400 Sopron, Deák tér 51. Te­lefon: 99/311-767. FELTÁMADÁS ÉS KERESZTYÉN ÉLET Nem önmagunkat hirdetjük A gyerekek köijátéka a tavasz legigazibb hírnöke. Végre kisza­badultak az udvarra. Szól az ének, tapsolnak. Thlán soha nem unnák meg, ha nem szólalna meg a csengő, kezdődik az óra. Régi körjátékok jutnak az eszembe. Érdekes, hogy ember­öltőkön keresztül őrződnek dal­lamok, skandált, olykor teljesen értelmetlen szövegek, mozdula­tok, nevetések. És vágyak... Igen, a vágyak. Fiú létemre per­sze ritkábban kerültem ilyen já­tékokba, mégis az élmények tel­jesen frissen élnek. És frissek a gyermeki vágyak emlékei. Vala­ki áll a kör közepén. Szól az ének. Kit választ majd a körben álló? Bárcsak engem választa­na! Aztán persze valaki mást vá­laszt, indul újra az egész: bár­csak engem választana. Aztán egyszer csak van valaki, aki mindig engem választ. Ha ő áll a kör közepén, tudom, a követke­ző én leszek. Mindig engem vá­laszt. Pál nagy küzdelmet vív a korinthusiakkal. Nagyjából - azt hihetnénk - túl van az egészen. A gyülekezet lassan újra rende­ződik. A vádaskodókat rendre utasítják. Tálán marad egy kis seb, de az élet megy tovább. Me­lyik gyülekezet ne tudhatna a 2Kor 4,5-7 történetében hasonlót? Vádas­kodások, sebek, veszteségek, de az élet megy tovább. Az igazi küzdelmet Pál magában vívja. Újra kell ellenőriznie mindent. Igazi-e az elhívása, igazi-e a hite, igazi-e az apostolsága? Szokásos magabiztossága - hányán gon­dolják, hogy dicsekvés, maga­mutogatás, nagyképűség - ott őrzi a mélyben a hit szokásos bi­zonytalanságát, törékenységét. Számára az egész egyetlen báto­rító mondatban oldódik fel: en­gem választott. Nem magamtól lettem apostollá. Nem magam­tól lettem Krisztus követőjévé és hirdetőjévé. Ő választott engem. Feltűnik előtte ismét a damasz­kuszi út vakító fénye, a lovak nyerítése, a társak kiáltozása és a Hang... Aztán a sok-sok út, a megtett kilométerek. Emberek, akik meghallották a Szót. Az a különleges erő, ahogy a sötétség hátrált. Nem miatta, hanem amiatt, Aki őt választotta. Húsvét mindenre újra rákér­dez. Minden évben elölről kezdi. Hiszed-e ezt? Mi pedig kétség- beesetten kapaszkodunk hitet­lenségünk szakadéka felett biz­tosnak vélt rögökbe. Halott ar­cok, sírok, koporsók kiáltanak az élet ellen. Mi a hitünk? Hol a hitünk? Van-e hitünk? Hitetlen­ségünk holtából kiáltunk az Élő­höz, mert csak az ő arcán látjuk a menekülés világosságát. Ő vá­lasztott minket. Igen, olykor szeretnék ma­gamról beszélni. Hogy én is szenvedek, küzdők, győzök és veszítek. Szeretnék beszélni az utakról, amiket megtettem, a szavakról, amiket kimondtam. Szeretnék beszélni arról, mennyi mindent láttam, hallottam és ta­nultam. De nincs szavam. Ne­vetséges az egész. Értelmetlen az egész. Szavak, utak, fájdal­mak? Mind oda fut a nagy sötét felé. Csak egy marad. Szól-e a dal a halál ellen? Van-e még tánc a halál ellen? Van-e még szó a halál ellen? Kiről is beszélhetnénk más­ról? Csakis Róla, a megfeszített­ről és feltámadottról. Hiszen, ha 0 van a kör közepén, akkor a következő én leszek. Mert Ő mindig engem választ. Csendes az udvar. A gyerekek bent tanulnak. Hallani a tanító okos mondatait a nyitott abla­kon át. De az udvaron itt maradt valami. Nekünk. Nekem. A kör közepén Krisztus áll az élet nagy körjátékában. Szól a dal, a tánc, a taps a halál ellen. És Ő, az Élő megint engem választ. Koczor Tamás A Nők Világimanapjának moz­galmáról megtudhattuk az évek során, hogy célkitűzése így hang­zik: „informáltan imádkozni és imádkozva cselekedni”. Az infor­mációk sorába az is beletartozik, • hogy az-imanap elmúltával lapunk hasábjain beszámolunk olvasóink­nak a lassan már hagyománnyá vá­ló szép március eleji alkalomról, annak visszhangjáról, az örömök­ről, a tapasztalatokról. Erre a fel­adatra vállalkoztam most is. Munkatársaimmal együtt meg­állapítottuk nagy örömmel, hogy március első pénteké, a Világima- nap sok gyülekezetben piros betűs ünneppé lett. így is szoktuk emle­getni: „keresztyen nőnap”. S ilyen­kor nem magunkat, nem egymást ünnepeljük, hanem teljes szívvel, együttérzéssel, felelős szeretettel fordulunk azok felé, akiktől az imanapi anyag érkezett. így lett idén imádságaink tárgya Haiti népének nehéz helyzete, a haiti asszonyok kérdései, küzdelmei, bátor helytállása. Mindenki arról számolt be, hogy a közös imádsá­gok egybehangzóan a keresztyén felelősség, az együttérzés, a nehéz sorsban osztozas bizonyságai vol­tak. A távoli nép ügye közelivé vált számunkra. Terjed az imanapi mozgalom! Többen adtak arról nírt, hogy szá­mos gyülekezetben idén először ünnepelték meg ezt a napot. Ma­gam is örömmel lehettem két gyü­lekezetben is az imanap „elindító­ja”. Az új kezdeményezéseket a rugalmasság jellemzi. Ahol a pén­teki alkalomra nincs lehetőség, ott a heti bibliaóra megszokott idejét használták fel az ablaknyitásra, az ünneplésre. Hallottam lelkészről, aki a vasárnapi istentisztelet után marasztalta az egész gyülekezetét, hogy együtt emlékezzenek meg Haiti népéről. Mély ökumenicitás jellemzi or­szágszerte az imanapi istentiszte­letet. Sok helyen - csakúgy, mint az egyetemes imahetet - felváltva tartják a különböző felekezetek­nél. A szolgálattevők is más-más felekezetből jönnek, s a maguk szí­neivel is gazdagítják a szolgálatot. Különösen örvendetes, hogy nagy számmal vesznek részt római kato­likus asszonyok, sőt egyre több gö­rög katolikus is. Mint már az előző években, idén is eljutott a magyar anyag a határokon túli tájakra is. Küldtünk istentiszteleti anyagot a Felvidék­re, a volt Jugoszlávia magyar lakta vidékeire, és Erdélybe is több helyre. Örömmel vettük a hírt, hogy Szatmárnémetiben, az ún. „láncos templomban” 1500 külön­böző felekezetű asszony ünnepelt együtt március 1-jén. Németor­szágban már hagyomány a Gyö- kössy Kinga által szervezett, a stuttgarti magyar gyülekezetben megtartott imanap. Idén először küldtem magyar anyagot Ausztrá­Imanap után liába, az ott élő magyar testvérek­nek. Vannak bizonytalanságok, ilyen az offertórium kérdése. A Világ- imanap szervezői kérik adománya­inkat is évről évre. Mivel mi nem nagyon tudtuk forintjainkat távoli országokba küldeni, adománya­inknak közelebbi célt kerestünk, így juttattuk el azt egyszer az erdé­lyi menekülteknek, majd déli szomszédainknak. Idei adomá­nyainkat a százéves lepra-misszió céljaira kívánjuk továbbítani. Re­méljük, hogy hamarosan meg tud­juk szervezni azt is, hogy az offer­tórium eljusson az imanapot ren­dező országba. Az adományok összegéről nem tudok még beszá­molni, mert azok még folyamato­san érkeznek a gyülekezetekből, az már világos, hogy igazi áldozat- készségről tanúskodnak. Szeret­ném azonban kérni a gyülekezete­ket, hogy ne tartsák meg a befolyt adományokat a gyülekezet céljai­ra, hanem küldjék azt az Ökume­nikus Thnácsra, hogy a megadott célra továbbíthassuk! Örömmel hallottam azt az óhajt, hogy egyszer legyenek a magyar asszonyok az imanapi program el­készítői! Lám, magunkénak érez­zük már ezt az ügyet. A kérést to­vábbítani fogom, de erre sajnos csak hat év múlva kerülhet sor, mert sokan jelentkeztek már előttünk! Voltak hiányosságok is! Nagyon kevés diaanyagot kaptunk külföld­ről, közel sem jutott minden gyüle­kezetbe, ahol megtartották az is­tentiszteletet. így utólag szeret­nénk ezen segíteni. Jó ez azért is, bogy ne csupán egy napra korláto­zódjon a testvéreinkre való gondo­lás. Azokat a diasorozatokat, me­lyeket munkatársaim már eddig egy vagy több gyülekezetben be­mutattak, szívesen elküldjük azok­nak, akik tőlünk kérik azt. Egy-egy bibliaórán bemutathatjuk azokat utólag is. Felsorolok néhány nevet, akiknek teljes címe a naptárban található: Sárkány Tiborié, Bre- bovszkiné Pintér Márta, Gerőfi Gyuláné, Nagyné Szeker Éva, Ko­vácsáé Tóth Márta, és jómagam. Felhasználás után kérjük küldjék vissza az anyagot. Még valami! A liturgiából ki­maradt a Magnificat kánon kot­tája, s így sok gyülekezetben nem tudták megtanulni azt. Most pótlólag itt közöljük és bizta­tunk is mindenkit, hogy tanulják meg, énekeljék mindig újra ezt a gyönyörű, Mária énekére írt tezei éneket. Legyen az imanapi ének emlékeztető egész éven át Hai­ti népére, bátor asszonyaira. De ennél mérhetetle­nül többre emlé­keztessen: Isten ir­galmas szereteté- re, mellyel a ki­csikhez, az aláza­tosokhoz, hozzánk lehajol! Ezért: Magasztalja lel­kem az Urat! Keveháziné Czégényi Klára A „másnaposság” lehetősége (Előzetes a pünkösd másnapi körzeti evangélizációról) Az, aki alaposan felöntött a garatra, az a másnaposság állapotát nem szereti. A kellemes mámor múltával csak a ke­serv, a fejfájás és a gyomorgörcs marad meg. Sokszor így éljük meg ünnepeink másnapját is. Az ünnep fénye addigra már elszürkül, s marad a fáradtság és a megszokottság keserűsége. Az ünnepek másnapjának már nincs meg az eleven gyülekezeti karaktere, s a templomban is kevesebben vannak. Sokszor éppen csak annyian, mint egy „normál” vasár­napon. Éppen ezért gondoltunk a Missziói Bizottságban arra, hogy az idei körzeti (területi) evangelizációkat az egyház születésének, a Szentlélek kiára­dásának ünnepén - annak másodnapját felhasználva - szervezzük meg. Új fényt adva így annak a napnak - pünkösd hét­főjénél -, amely csak néhány éve lett szabadnapos ünnepe népünknek. A Fejér-komáromi Egyházmegyé­ben már kialakult rend lett az, hogy a megyei találkozót ezen a napon tart­juk. Pünkösdöt mindenki a gyülekeze­tében ünnepelheti, s pünkösd második napján pedig a hívek sokkal nagyobb közösségében lehetünk együtt, egy egésznapos találkozón. Egyházme­gyénk hagyománya - az a tény, hogy ezen a napon mindig több Százan ve­szünk részt - bátorított arra, hogy má­soknak is javasoljam: Használjuk ki pünkösd hétfőjét. Használjuk ki pünkösd hétfőjét a nagy találkozásra, a közös igehallgatásra, a testvéri szeretet megtapasztalására, a lelki épülésre. Idén így legyen meg­szentelt Pünkösd másodnapja, (május 27.) azáltal, hogy a területi evangéüzá- ciók ébresztő alkalmain találkozunk egymással is, s az Ige által munkálkodó élő Úrral, s együtt énekeljük és imád- kozzuk: Jöjj égi szent láng, Szentlélek Isten! (239. ének) Bence Imre V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents