Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-04-07 / 14. szám

EVANGÉLIKUS VOLTOM IRÁNYÍTOTT SZOCIOLÓGIAI ÉRDEKLŐDÉSEMBEN Evangélikus Elet 1996. április ; Szerk.: Miért kapta Rektor Úr a Széchenyi-díj elismerését? A. R.: Szociológiai kutató és ok­tató munkámért adták, különösen a rétegződés és mobilitás területén végzett kutatásaimért és a magyar szociológia nemzetközi kapcsola­taiban kifejtett tevékenységemért. Szerk: A Széchenyiről elnevezett díj éppen egy közgazdász-szocioló­gus birtokában muyen jelentőséggel A. R.: Ezt a díjat tudósoknak ad­ják, de egy közgazdász-szocioló­gusnak különösen illik a díj, mert Széchenyi nemcsak fontos politi­kus, de közgazdász és tágabb érte­lemben társadalomtudós is volt. Számos műve foglalkozik ilyen kérdésekkel. Szerk: lUdom, hogy a rektori fel­adat nagy mértékben elfoglalja most munkaidejét, de mégis arról érdek­lődöm, milyen kutatásokat végez most? A. R.: Az utóbbi években az egész magyar társadalmi átalaku­lással foglalkozom. Milyen válto­zások történtek, merre haladunk és mit lehet mindebből kikövet­keztetni? Ezen belül különösképpen két témát emelnék ki: az egyik a sze­génység, szegényedés ügye, a mási­kat így nevezhetjük, hogy az érték- és erkölcsválság jelenléte. Szerk: Kérem, röviden fejtse ki e két témát. A. R.: Kezdjük a szegénység kérdésével. Megnőtt a szegénység Magyarországon. Durva becsléssel - ha a 80-as evekben 1 millióra be­csülték -, ma 3 millió, talán vala­mivel több a szegény ember. Ez sú­lyos tétel! Súlyos ez különösen azoknak, akik „lecsúsztak” a sze­génységbe. Kikből állnak ezek a szegények? Első csoport a „hagyományos szegénység”, az alacsonyabb isko­lai végzettségűek, szakképzetle­nek. Második csoportba az „új mun­kanélküliek" tartoznak, (10%-nál több!) ezek a veszélyeztetettek, de különösen is a tartósan munkanél­küliek. Ide tartoznak azok, akik­kor nagyon nehézzé válik a de­mokratikus élet. Itt számítanunk kell arra, hogy aki alul marad, azt nem pusztítják el, nem teszik lehe­tetlenné. Tbleránsaknak kell len­nünk és elfogadnunk egymást. Ez a mindennapi élet területén is áll. Nehézzé lesz az élet, ha nem bíz­hatunk abban, hogy szomszédaink, munkatársaink, akikkel naponta találkozunk, tartják magukat az erkölcsi szabályokhoz. Ennek a társadalmi válságnak leküzdésében igen lényeges szerepe lehet az egyháznak! Szerk.: Mint zsijtati elnök és mint presbiter, Rektor Úr is részt vállal eb­ben az egyházi feladatban. Mi ennek a háttere? A. R.: A szociológiai érdeklődé­semben - amilyen értékek alapján a szociológiát műveltem - kezdet­től fogva irányított evangélikus vol­tom, evangélikus gondolkodású családi neveltetésem és részben a Deák téri gyülekezetben, Kékén András lelkészemtől kapott útra- való. Két eleme volt ennek: tiszte­letben tartani az embert, nem el­nyomni, kizsákmányolni, bebörtö­nözni, megkínozni. Ez a szabadság elve. A másik: embertársaink szere- tete, a másik ember segítése. Mind­kettőt Jézus hirdeti nekünk. Ez a két gondolat biztos szerepet ját­szott abban, hogy szociológus let­tem, és ez megerezhető a munká­mon is. Szerk.: Köszönöm a beszélgetést. Rektor Úr életére, tudományos munkájának eredményes tovább­folytatására adjon Isten erőt, hitet és tudást az elkövetkezendő időben is. Tóth-SzöllSs Mihály FELTÁMADÁS ÉS KERESZTYÉN ÉLET A testi feltámadást hirdetjük Pablo Picasso szerint a művé­szet hazugság, amely segít felis­merni az igazságot. Picassónak igaza van. Életünk annyira min­dennapivá szakosodott, hogy egyre szokatlanabb segédesz­közökre van szükségünk a tüné­keny és változékony napok mé­lyén húzódó örök igazságok időnkénti újrafelfedezéséhez. Örömmel fizetjük meg a hazug­ságot, sőt régen mosolygunk mar ügyeskedő terjesztőm, akik úgy kínálják portékáikat, hogy „átlátnak” azok értékén - mi ugyanis az árusokon látunk át. Tüdjuk, hogy a hazugság csak ál­hazugság, vagy legfeljebb para­doxon, amely sajátosan kanyar­gó ösvényén a számunkra leg- rontosabbhoz segít eljutni. Zsák­ösvényekkel teli világban sokat megér az igazi! Van néhány szavunk, amelyek egy kis hazug művészet nélkül semmit sem jelentenek. Nem azért, mert semmitmondóak, hanem mert akikhez szólnak, azok nem értik. Ilyen a feltáma­dás szó is. ,A saját testünk feltá­madása”, amelyet Athanáziusz Hitvallásával együtt mi is hirde­tünk, a mindennapok ésszerűsé­gével értelmezve sok további gondot okoz: pl. „hol fog elférni az a sok ember?”, „igazán sze­retnék-e ezt a külsejükkel nem megelégedett emberek is?”, de semmivel nem egyszerűbb, leg­feljebb valamivel rafináltabb a szadduceusok kérdése a hét fér- jű asszony feltámadás utáni csa­lKor 6,11-15 ládi állapotáról (Lk 20,27 és kö­vetkező versek). Jézus válasza (a feltámadottak „az angyalokhoz lesznek hasonlók”) és Pál szavai (lKor 15) arról, hogy „elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test” és „Isten olyan testet ad ..., amilyet elhatározott”, arra fi­gyelmeztetnek, hojw csak akkor érthetjük meg a feltámadás szó tartalmát, ha már értjük azt, hogy „angyal”, „lelki test” és„Is- ten”. És ahogy nem értjük Chagall képén a hászid hagyo­mányból felröppenő és házak fö­lött repülő hegedűst, vagy száza­dunk magára maradt magyar költőjének „szívét”, ahogy „kö­réje gyűlnek szelíden, s nézik, nézik a csillagok”, úgy nem (vagy még kevésbé) értjük szent könyvünk első bekezdésében - talán csak a névelő kivételével - azt a megállapítást, hogy „Isten lelke lebegett a vizek fölött”, vagy ugyanennek a könyvnek az utolsó mondatát, ahol valaki az Úr Jézus (minden értelmet meg­haladó) Kegyelmét kívánja ne- ' künk. így nem értjük a feltáma­dást sem. Kár volna valamilyen formális logikai szempont sze­rint tárgyalni róla, szenvedélye­sen érvelni mellette, szakiroda- lomra hivatkozni. De: ahogy mégis tudom, hogy ugyanez a he­f edűs ugyanígy nem sétálhatna a ázak között, és ahogy időnként végtelenül együtt - sőt egyet ér­zek József Attilával (vagy ő én- velem), és álmomban vagy legtö­rékenyebb gondolatfoszlánya­imban „ott vagyok a teremtés­nél”, és néha, megmagyarázha­tatlanul érzem az Űr Jézus értel­met meghaladó kegyelmét, úgy időnként ráérezhetek arra is, hogy milyen lehet az, amikor va­lami (valaki) egyszerre régi és új, egyszerre kezd(ődik) és végleg hazatalál, amikor az emberi élet lényeg szerinti folytatása (ugyanakkor újrakezdődése is) egyidejűvé válik az Isten létéből való végtelen és örök részesedés átélésével. Jó volna most azt mondani: ez a feltámadás! De ezek csak mondatok. Papíron, nyomdafestékkel, hetilapban. Ezért kell a hazug művészet, amely nem állítja magáról, hogy igazat mond, bár nem is zárja ki, nem tud vagy nem akar minden részletében igazolható maradni, de néha mégis az, amely még élettelen közvetítő közeg szere­pében is szabadabb, mint akihez szól, és szabadság-ajándékában rejtett összefüggések nyílnak meg. Ilyen - meghitt és jólérthe­tő kategóriákat egyébként meg­engedhetetlenül összemosó - művészet képes csak kifejezni az igazságot; egyedül ez alkalmas arra, hogy átadjon valamit a fel­támadás lényegéből. Ilyen művé­szettel szabad csak a feltámadás­ról gondolkodnunk és beszél­nünk, talán úgy, ahogy Pilinszky reményteli sírverse szól: „Túlhe­vített virágcsokor”. És ilyen mű­vészet a húsvéti hit, amely a fel­támadás kapujáig kísér. Béres Tamás VILLANTNÉ BERNÁT ILI: Húsvét Húsvét harsonája száll a légben Húsvét diadala minden rezdülésben Húsvét van: szabad s kell élnem Húsvét hozsannája: nem kell mitől félnem. Húsvét jött a sötét dermedt csend után Jézus feltámadott a síri éj után Húsvét: szól a harang: Vivát! Vivát! Vivát! Jézusunk legyőzte a poklot és halált Húsvét! Jézus él! Drága reménységem! Kegyelméből szabad és kell újra élnem Húsvét erőssége eltölti a lelkem Húsvét diadalát hirdesse életem. Húsvét van újra, ó drága testvérem Kezedet fogom és van reménységem Jézussal együtt induljunk útra hát Hirdessük együtt húsvét diadalát! Tárgyalás az egyházak ingatlanairól és finanszírozásáról A történelmi egyházak vezetői találkoztak a Parlamentben Hóm Gyu­la miniszterelnökkel. Egyházunk részéről dr. Harmati Béla püspök, dr. Frenkl Róbert országos felügyelő és Szemerei Zoltán pénzügyi főosztály- vezető vett részt a tanácskozáson, melyen a többi egyház és a zsidó fele­kezet vezetői hasonló módon képviselték közösségüket. A találkozón megerősítést nyert az, hogy törvényes alapon folyik az ál­lam és az egyházak kapcsolatrendszerének alakulása. Az 1990. évi IV. törvény szilárd alap. Legtöbb időt az egyházak ingatlanrendezése és a fi­nanszírozás kérdése foglalta le. Megegyezés született arról, hogy az in­gatlanokat természetben 2001-ig adják vissza, a pénzbeli kártalanítás 2011-ig tolódik ki. Egyházunk ebben a kérdésben elismerten jó és pon­tos előterjesztést tett, és annak alapján a további bizottsági tárgyaláso­kon dől majd el, hogy mit kapunk vissza „természetben”, és melyek lesz­nek azok az ingatlanok, ahol pénzmegváltást kérünk. Az egyházakkal való kapcsolattartásra a Miniszterelnöki Hivatalon belül egy kollégium alakul Platty Iván címzetes államtitkár vezetésével. Anyagi természetű kérdés az iskolák és a minisztérium, illetve önkor­mányzatok között fennálló, érvényes közoktatási megállapodások ügye. Ezek továbbra is érvényben vannak, de kérték az egyházak, hogy a kiegészítő támogatások a szerződések alapán kerüljenek folyósításra már 1996-ban is. Az egyházak alaptevékenységének finanszírozásáról folyik a törvény előkészítése. Ebben az ügyben sikerült elérni, hogy a Parlament Em­berjogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága vonjon be az előkészítésbe egyházi szakértőket, hogy ne kerüljön megszavazásra olyan törvény, mely „rólunk, nélkülünk”, az illetékesek meghallgatása nélkül születne meg.. T. üzdelmes-véres évszázadunk közeledik a végéhez. A A nagy forduló előtt Krisztus népe sem kerülheti meg, hogy számot ne vessen mindazzal, ami ezzel az évszá­zaddal mögöttünk marad, és ami az új évezredben előt­tünk áll. Ezt a kettős számadást kívánják elvégez­ni a világ evangélikus egyházai a jövő év júliusában. Ek­kor lesz ugyanis ötvenéves a Lutheránus Világszövetség immár öt világrész 122 evangélikus egyházát átfogó lelki közössége. Alig több mint egy évünk van a fölkészülésre. Kérdőjelek a helyszín körül Három éve született meg a döntés: fogadja el az evan­gélikus világ-család erre a jubileumi találkozóra az öt pályázó ország közül a négy kis evangélikus egyház kö­zösmeghívását Hongkongból. Három erős érv szólt e döntés mellett. Ez lesz majd az első világgyűlésünk a hatalmas ázsiai világrészben. Hongkong, a hatmilliós vi­lágváros, a modem technikai civilizáció egyik központ­ja, világvallások és kultúrák keveredésének a színhelye, megfelelő kihívás lesz majd a harmadik évezredre készü­lő egyházunk számára. És végül, a mindössze 80 ezer, ott élő evangélikus kisebbségi helyzete a sokmilliós, modem világvárosban jól érzékelteti majd mai helyzetünket, fő­leg a keresztyén misszió kihívásait. Néhány komor kérdőjel azonban már akkor beárnyékolta ezt a döntést. Már akkor ismert volt, hogy éppen 1997 nyarán, röviddel a világgyűlés Júliusi idő­pontja előtt, megy végbe az évszázados brit koronagyar­mat átadása, különleges státussal, a kommunista Kína fönnhatósága alá. Az előzetes tárgyalások során mind a brit, mind a kínai állami hatóságok ismételten garantál­ták az egyházi világtalálkozó teljes szabadságát. Most februárban mégis riasztó hírek érkeztek egy „félhivatalos kínai javaslatról" a világgyűlés elhalasztására. Az éppen Genfien ülésező LVSZ-vezetőség úgy határozott, Ishmael Noko főtitkár utazzon újra Hongkongba a helyzet tisztázására. A Genfből érkezett legújabb hírek szerint a főtit­kár most■ hivatalos megerősítést kapott a Kínai Államtanácstól: a halasztásról szóló hírek félreértésen alapulnak. A város átadását követő, első nemzetközi találkozó megtartásának nincs semmi akadálya. A Lutheránus Világszövetség előkészületei ezért — hangzik Genfből — az eredeti tervek szerint, teljes erővel folytatódnak A feszült délkelet-ázsiai helyzetben Krisztus tanúi vagyunk!- Evangélikus világgyűlés 1997-ben ­Hongkong, a jövő nyári világgyűlés színhelye érthető aggodalommal, mégis reménységgel várjuk, hogy nem ismétlődik meg az, ami 1970-ben történt. Az ekkor Brazíliában előkészített V. világgyűlést politikai bonyo­dalmak miatt, néhány hónappal a kezdete előtt kellett ' áthelyezni Evianba, a Genfi-tó partjára. A központi téma A harmadik évezred küszöbén az ötvenéves Világszö­vetség valóban időszerű központi témát választott. Ben­ne az egyház mai küldetésének a lényegéről van szó. Ez a főtéma szó szerinti magyar fordításban így hangzik' „Krisztusban - tanúságtételre hívattunk el” (In Christ - called to witness). Szaba­dabb fordításban: „Krisztus tanúi vagyunk!” Ez a tanúságtétel, bizonyságtétel, amely a Krisztus-hit következménye, mindig hármas irányultságú. Jelenti Isten igéje hirdetését a gyülekezetben. Jelenti az evangelizációt és a missziót az elidegenedettek és a nem keresztyének között. De ezzel együtt jelenti a keresztyén életfolytatás, a jézusi szeretet szüntelen gyakorlását is az emberek között. Végtelenül időszerű kihívás és üzenet ez a központi té­ma. Krisztusban lenni, Krisztusban hinni any- nyit jelent, mint szóval és életünkkel, egyénileg és közösségben fáradhatatla­nul tanúságot tenni Istenről, a Krisztus­ban megújuló emberi élet csodájáról a lélektelenné, ezért boldogtalanná vált technikai szuper-civilizáció, a sokféle vallás és ember-központú világnézetek mai világában. A világgyűlés hármas arculata Kétségtelen, hogy az egyházak küldötteinek a legna­gyobb figyelme majd a központi téma körüli vitára irányul: mi a keresztyénség mai küldetésének a lényege technizált, pluralista, emberközpontú világunk­ban? A világgyűlés kilenc napja megint csak nagyon rö­vid lesz maja, hogy ezt a nagy kérdést minden oldalról - előadásokban, bibliatanulmányokkal, munkacsopor­tokban és plenáris vitákban - körüljárhassa a világ- evangélikusság mintegy 400 hivatalos delegátusa és a több mint 1000 más résztvevő. Milyen a „Knsztus-tanú- ságtétel" mai igehirdetésünkben? Hogyan végezze ma az egyház a „ Tegyetek tanítvánnyá minden népet!” Krisz­tustól kapott missziói parancsát? És hogyan élje meg ma személyesen és közösségben a szeretet jézusi nagy paran­csolatát Hongkongban éppúgy, mint New Yorkban, Addisz-Abebában, Sáo Paulában vagy Magyarorszá­gon? Nyilván ez a fő kérdés áll majd a jövő nyári tanács­kozások középpontiában. De minden LVSZ-világgyűlés, vagy ökumenikus vi­lágtalálkozó alapjaiban valami más is, mint egy világ­méretű teológiai és gyakorlati, szükséges vita az egyház mai helyzetéről és feladatairól Ezeknek a feszített tem­pójú, izgalmas vitáknak az alapja az, hogy minden egyházi világgyűlés elsősorban találko­zás egymással Isten színe előtt: isten- tisztelet, Isten igéjére hallgatás, bűnbá­nót és hálaadás, közösség az Úr asztalá­nál, énekben és imádságban. AzötLVSZ-és EVT-világgyülésről amelyet az elmúlt fél évszázadban átélhettem (Minneapolis 1957, Evian 1970, Vancouver 1983\ Budapest 1984 és Curitiba 1990), legmaradan­dóbb, legmélyebb emlékeim mindig ezek voltak: a sokfé­le nyelv, kultúra, egyházi tradíciók és társadalmi háttér ellenére mennyire egyek voltunk Krisztusnak egyházát, népét hordozó, vezető jelenlétében! És - elkerülhetetlenül - még egy „harmadik arculata ” is lesz majd ismét a jövő nyári, jubileumi világgyűlésnek A számadás és számvetés: bűnbánó és hálát adó visszatekintés Világszövetségünk el­múlt fél évszázadára, főleg az elmúlt hét esztendőre Curitiba óta. És a fölkészülés, irányvonalak és konkrét programok kidolgozása, a fele­lős új vezetők és testületek megválasztá­sa a ÍVSZ következő útszakaszára, amely már átvezet a harmadik keresztyén évezredbe. Hármas nagy föladatkor és hármas kihívás a világ evangélikus egyházai számára a nagy évfordulón. Jól, hűséggel élünk-e majd ezzel a nagy lehetőséggel? Hazai egyházunk és a világgyűlés Mi, magyar evangélikusok, az elmúlt évtizedekben - még a legnehezebb időkben is - igyekeztünk jól felké­szülni öt-hétévenként tartott világgyűléseinkre. Ezt a jó tradíciót most is meg kell őriznünk! Ez egyfelől azt jelenti: a következő egy évben mind a gyülekezetek, mind a lelkészi munkaközös­ségek szintjén, Genf segítségével is, sokat kell majd foglalkoznunk a központi téma rendkívül aktuális kérdéseivel. Mit jelent ma nekünk, magyar evangélikusoknak, Krisztus hűséges tanúinak lennünk az igehirdetés, a misszió és a szeretet vonalán kisebbségi helyzetünkben, a többi egyházhoz való viszonyban, hazánk mai pluralista társadalmában, annak erkölcsi és anyagi, súlyos krízisében? De nemcsak ez a fölkészülés vár reánk Egy genfi, nemrégi személyes beszélgetésünk során Ishmael Noko főtitkár nagyon erősen hangsúlyozta előttem: a ma­gyar evangélikus egyház hangja, tapasz­talatai, tanúságtétele rendkívül sokat jelentenek a négy hongkongi vendéglátó kis egyház­nak konkrét helyzetükben, de a hasonló próbatételek közt élő, kisebbségi egyházaknak is a „harmadik világ­ban”! Ennek a kettős föladatnak itthoni közös teológiai föl­készülésünknek és majd hongkongi megszólalásainknak is legjobb alapja és kísérője lesznek imádságaink a világ-evangélikusság jövő nyári nagy eseményéért, kö­zös számvetésünkért az új évezred kapujában. D. dr. Nagy Gyula . 1 l nek egyáltalán nincs keresetiig vagy kis keresetből, idő előtt, ala­csony nyugdíjba mentek. A harmadik csoport igen figye­lemre méltó: megnőtt a szegény­ség a gyermekek körében. Különö­sen sokan lettek 1990 után. Ezt nem lehet ölbe tett kezekkel néz­ni! Végül a negyedik csoportba so­rolom a „roma népességet”. Ők ré­gen is ide tartoztak, de lehet mon­dani, hogy a rendszerváltás legna­gyobb vesztesei. Szerk.: Különösen a két utolsó csoporttal kapcsolatban milyen a társadalom nevelési felelőssége? Mit kell tudatosítanunk? A. R.: Nagyon egészségtelen tár­sadalmi állapot ez, ha a különböző rétegek szétválnak egymástól, fia­talok nem ismerik egymást, nem tudnak egymásról, nem is érint­keznek. Oda kell hatnunk, hogy megismeijék egymást. Saját éle­temben tapasztaltam ennek érté­két, mert érettségi után 11 évig voltam fizikai munkás, a társada­lom legszegényebb rétegei között éltem. Tfermészetesen ezt nem csi­nálhatja végig mindenki, de sokat tehet az egyház. Az ifjúsági körök nagyon alkalmasak erre a megis­merésre és megbecsülésre. Egyhá­zunkban folyik ilyen munka. A Mevisz „Bárka-csoportja” a társa­dalom elesettjeivel foglalkozik. Nemcsak segítenek, de egyben megismerik, milyen a szegénység?! Szerk.: Hallhatnánk Rektor Úr felvetett második témájáról is? A. R.: Igen. Az erkölcsi- és ér­tékválság különösen is érdekel. Arra a meggyőződésre jutottam kutatásom eredményei alapján, hogy a mai magyar társadalomban az igen súlyos gazdasági problé­mák mellett még súlyosabb és ne­hezebben leküzdhető az erkölcsi válság. Az elmúlt totalitárius-dik­tatórikus rendszerek idézték elő ezt a válságot. A hagyományos - keresztyén - erkölcsi értékeket tu­datosan rombolták le és helyébe más érték nem jött! Bizonytalan­ságban van a ma embere: mi az életünk értelme? hogyan kell élni? milyen értékeket keli követni? ho­gyan lehet olyan társadalmat épí­teni, mely nem a széthúzáson, de az együttműködésen alapul? Az erkölcsi szabályokban egyet­értésnek kell lennie. A gazdasági élet akkor működik olajozottan, ha szereplői bizonyos minimális er­kölcsi szabályokat megtartanak, pl. a gazdasági szerződéseket telje­sítsék, ne hazudjanak, ne csapják be ügyfeleiket, mert ha ezt teszik, ezzel nehezítik meg az életet. Ugyanez a politikai életre is vo­natkozik. Ha a pártpolitikusok nem bízhatnak abban, hogy politi­kai versenytársuk tartja magát a demokrácia játékszabályaihoz, ak­Dr.Andorka RuáoXfakadémikust, a Közgazdaságtudományi Egyetem 154 nem2eti “»népünkön * *?• Szívből köszöntöttük ez alkalomból, és ‘tünk^vele^ meS°^°^s4r^’ va^flw,n< tudományos munkásságáról beszélget-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents