Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-03-17 / 11. szám
Zsinati Híradó 1996. március 17. HOZZÁSZÓLÁSOK A TERÜLETI BEOSZTÁS KÉRDÉSÉHEZ Bárdossy Tibor igehirdetése 1996. január 14-én a fasori templomban Gondolatok a területi beosztáshoz Úgy vélem, hogy a püspökségek, egyházkerületek száma nem a legfontosabb kérdés a Magyar- országi Evangélikus Egyház (MEE) megújulása szempontjából. Az, hogy a tőlünk eltávolodott evangélikus testvéreinket vissza tudjuk-e hozni az egyházi közösségbe, és az, hogy milyen szerepet tudunk játszani az egész magyar társadalom lelki megújulásában, elsősorban a gyülekezeti munkán és az egyes evangélikusok életén, viselkedésén, az általuk mutatott példán múlik. De az egyházkerületek számának növelése esetén szerintem igen súlyos hibát követhetünk el. Ha ugyanis több egyházkerület, több püspök mellett foglalunk állást, nagyon előnytelen üzenetet küldünk, nagyon félrevezető képet adunk az evangélikusoknak és az egész magyar társadalomnak a zsinatról és a MEE-ről is. Mivel én talán a legtöbb zsinat-küldött testvéremnél többét forgók nem-evangélikus körökben - reformátusok, katolikusok, nem-hívők között egyaránt - azt hiszem, fel tudom mérni, hogy egy ilyen döntéssel nevetségessé tehetjük magunkat. A közember szemében egy ilyen döntés azt fogja jelenteni, hogy ötévi zsinatolás után azt hoztuk össze, hogy több püspök, több „főnök” legyen a MEE-ban, ami - ez mindenkiben fel fog ötleni - természetesen több költséget jelent. Más szóval azt a kevés pénzt, amivel a MEE rendelkezik, nem arra fordítjuk, hogy a magukat eltartani képtelen gyülekezeteket segítsük, az igen alacsony lelkészi fizetéseket emeljük, szeretetszolgálatot végezzünk, hanem még egy vagy két püspökség szükségképpen felmerülő többletköltségeire. Gondolják meg, mit szól a magyar állampolgár, amikor arról értesül, hogy részben az ő adójából is fizetett állami támogatást arra .használják, hogy több püspökünk legyen. Tüdőm, hogy vannak érvek a három vagy négy egyházkerület mellett. D.e gondoljunk arra a nagyon praktikus ellenérvre, hogy már most is a mi egyházunkban a legnagyobb a püspökök aránya a hívekhez képest. Ha a maximális evangélikus létszámot vesszük alapul: a 450 ezret, akkor nálunk 225 ezer evangélikus (ennek fele gyakorló egyháztag) jut egy püspökre. A reformátusoknál becslésem szerint 500 ezer, a katolikusoknál még több hívő jut egy püspökre. Tudomásom szerint Bajországban az egyetlen püspök több mint egymillió evangélikusnak a püspöke. Nem látom indokát, hogy még tovább növeljük a püspökök számát. Tbvábbi - nagyon praktikus, de nem elhanyagolható - szempont, hogy ha egy vagy két egyházkerület székhelye Budapesten kívül van, akkor óhatatlanul beáll a budapesti püspökök túlsúlya, vagy: a vidéki püspöknek munkaideje felét a Budapestre való utazással kell töltenie, valójában még egy második lakást is kellene néki Budapesten biztosítani. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen megoldás súrlódásmentesen működne. Végül engedjenek meg egy sokkal általánosabb politikai elvet, amelyet azonban az egyházpolitikában is célszerű alkalmazni. Akkor érdemes valamely fennálló intézményt, szervezetet megváltoztatni, ha egészen világos, hogy rosszul működik, és a változtatás javítani fogja a működést. Én még semmilyen érvet nem láttam amellett, hogy a jelenlegi két egyházke- rületes szervezet valamilyen ok miatt nagyon rosszul működik. Ezért mindenképpen azt javasolom, hogy mielőtt döntünk, nagyon alaposan vizsgáljuk meg, hogy miért nem felel meg a jelenlegi két egyházkerületes szervezet és miért lenne jobb a három vagy a négy egyházkerület. Andorka Rudolf Zólyomi Mátyás felsőpetényi lelkész levele: „Elolvastam a sajtóban megjelent írásokat a zsinat területrendezéssel kapcsolatos munkájáról és arra az elhatározásra jutottam, hogy véleményemet, javaslatomat levélben közöljem. Javaslom az ed-, digi területi felosztás megváltoztatását oly módon, hogy a két egyház- kerület helyett öt területi egységre tagolódjon egyházunk, öt szuperintendens és egy püspök vezetésével. Az öt területi egység legyen a következőképpen: a Dunántúlon kettő, az ország többi részén kettő és az ötödik Budapest. A püspök székhelye is legyen Budapesten és az öt szuperintendenssel egyetértésben és az őáltaluk gyakorolt kontroll mellett töltse be tisztségét. Ezzel egyidejűleg javaslom az esperességek megszüntetését is. Amennyiben az öt szuperinten- dencián belül mégis megmaradna az egyházmegye mint területi egység, akkor annak élére egy nem lelkész adminisztrátor kinevezését javaslom. Fenti javaslatomat ajánlom szíves figyelmükbe.” A zsinat befejező munkáinak reménye Ritkán szólal meg istentiszteleteinken ez a Jézus és a samáriai asszony történetébe ékelődő igeszakasz. Küldésről és megbízás elvégzéséről van benne szó. Jézus Krisztusról és - mondjuk csak így egészen egyszerűen és konkrétan - rólunk. 1. Álljon előttünk először Isten Küldötte. Az a Jézus Krisztus, aki azzal dicsőítette Istent a földön, hogy elvégezte azt a munkát, amelyet az Atya bízott rá. (Jn 17,4) Az Atya iránti engedelmesség olyan erős szükséglet Jézus számára, hogy nélküle egyáltalán nem képes élni. Kétféle értelemben is igaz ez. Jézus szolgálatáért él, ugyanakkor szolgálatába/ él. Az első megadja élete célját, a második élete alapját. A kettő együtt élete értelmét, örömét. Itt a másodikon van a hangsúly. Isten akaratának a betöltése számára a szó szoros értelmében élvezetes, tápláló, üdítő, megerősítő, életes eledel. Előbb még szomjazott és vizet kért, most nem kell neki az étel. O, igen, Jézus is volt éhes és szomjas földi eledelre és italra. Nem utasítja el szükségességüket. De voltak életében pillanatok, amikor ezek teljesen háttérbe szorultak rábízott feladatának betöltése miatt; amikor túl látott rajtuk arra, ami maradandó életet ad: Isten akaratának a cselekvésére. Jézus dolga jól ismert: bűnösök mentése, elveszettek összegyűjtése, új élet és örök élet ajándékozása. Küldetésének végzése közben szeme, szeretete egyszerre irányul Istenre és az emberre. Úgy segített a samáriai asszonyon, hogy közben Isten akaratát cselekedte: Isten művének A zsinati munka legsúlyosabb kérdése ma, hogy az előttünk levő közel egy esztendőben egy új Törvénykönyv megalkotásával szabályszerűen fejeződjék be a zsinat most folyó hat éves ciklusa. Egyháztörténelmi mértékkel mért, hatalmas szégyent, felelőtlenséget, sőt erkölcsi csődöt tükröz, ha a hatodik év végéig, azaz 1997. év nyaráig minden eddigi gazdasági ráfordítás, szellemi erőfeszítés és időáldozat ellenére nem áll össze kiadható rendezettséggel valamennyi törvény. A törvényalkotás befejező munkáinak felméréséhez elsőként tekintsük át az eddig megalkotott, elfogadott törvények sorát, s ezzel a hátterezéssel mérlegeljük a még létrehozandókat. Az elfogadott törvények egy részét egyházunk Országos Elnöksége hatályba is léptette. Ennek azonban a mostani felmérésnél nincs jelentősége. A törvények sorrendjét a felsorolásnál az eddig felmérhető ésszerűség alakítja ki. A Törvénykönyvet a Zsinati Hitvallás nyitja majd meg. Az első törvény címe pedig: ,A Magyarországi Evangélikus Egyházról általában. ” Ez alapvetésként számos újszerű paragrafust tartalmaz. Még az is várható, hogy a befejező munkák során tovább bővül, az ebbe épül bele a már megalkotott ,A lelkészi szolgálat ellátásával ütköző szerepvállalásról” című törvény. ,Az egyház szervezete "és tyAz egyházi szolgálat” című törvények a legnagyobb jelentőségűekként várhatók. Ezekből még részletes vitára várnak az Országos Egyházat és az Egyházunk területi beosztását tárgyaló, izgalmas törvényrészek. „Az egyházi szolgálat” című törvény szerves részének látszik a jelenleg külön elfogadott és hatályba léptetett ,A tábori lelkészi szolgálat” című egység. ,yAz egyház evangelizáló és misz- sziói munkája ” és tyAz egyházi szeretetszolgálat” című törvények két kiemelkedően fontos munkaterület kérdéseit hangsúlyozzák, szabályozzák. A „Felkészítés az egyházi szolgálatra", tyAz Evangélikus Teológiai Akadémia (Hittudományi Egyetem) működéséről”, ,A Magyarországi Evangélikus Egyház közoktatási intézményeiről és a hitoktatásról” című törvények pedig fejlesztő, a jelenlegi lehetőségeket számba vevő korszerűséggel határozzák meg a felkészülés, a tudományos színvonalat is szükség szerint elérő tanulmányok s tanítás törvényes kereteit. Hangsúly esik arra is, hogy egyházunk tiszteletben tartja a teológia művelésének szabadságát is. „Az egyházi gyűjteményekről” című törvény az egyházi könyvtárak, levéltárak, múzeumok kérdéskörét öleli át. Egyházunk két új szolgálati-hatalmi ágának, a bíráskodásnak és a törvényhozásnak működését, rendjét is elfogadott törvények szabályozzák. >yAz egyházi bíráskodásról" című törvényt már az egyházi élet mérlegeli. Jól látszik, hogy a keletkezett feszültségek, amelyek az utolsó ülésszakon hozott módosításhoz vezettek, gazdagíthatják - minden elkövetett hiba ellenére - jó szándékú gyakorlatainkat, s a váratlan helyzetek helyes megoldását eredményezhetik. A bíráskodási törvényt egészíti ki „Az 1938 és 1990 között törvénysértően alkalmazott joghátrányok semmissé nyilvánításáról” című törvény, amely a sok vitát termő rehabilitációs ügyeket tereli törvényes keretek közé. >yAz egyház jogalkotásáról” című törvény pedig a zsinati periódusok egymásba kapcsolásával teremt egy korszerű jogellenőrzési és jogalkotási rendszert. A fentiekkel áttekintett, az első változati formában elfogadott törvények a Törvénykönyv döntően nagy részét teszik ki. Részletes vitára várnak még a már említett Országos Egyházat és a területi beosztást tárgyaló törvényrészleteken túl ,Az egyházi építményekről, műemlékekről", ,A tömegtájékoztatás eszközei az egyház szolgálatában” >yAz egyház kapcsolatai", >yAz egyház háztartásáról” című törvények. Ezek a címek természetesen még vita tárgyai lehetnek, s a törvények száma is még esetleg változik. Jól körvonalazzák azonban az előttünk levő feladatokat. ,Az egyházi építményekről, műemlékekről" című törvény újszerű felelősségrendszert alakít ki - ifj. Benczúr László irányításával -, s várhatóan ,Az egyházi gyűjteményekről” szóló törvénnyel mutat szoros kapcsolatot. ,A tömegtájékoztatás eszközei az egyház szolgálatában” című törvény - a Gáncs Péter vezette Tájékoztatási Eszközök Bizottsága előmunkálásával - a világszerte robbanásszerűen növekvő média-probléma hatására az egyházi lehetőségeket rögzíti. egyház kapcsolatai” című törvény főként az egyesületek és az egyletek bonyolult egyházi kapcsolatait, joghelyzetét, s ezzel összefüggésben a kölcsönös támogatás kérdéseit rendezi. Ezentúl az állam és a társadalom felé kialakítandó kapcsolatok jöhetnek még szóba. Feltűnően nagy viták között alakul - a dr. Horváth József által vezetett Gazdasági Bizottság előkészítéseivel - az „Egyház háztartásáról” szóló törvény, hisz széles sávban, hozzáértő szakemberek számos csoportjára célszerű rábízni a döntéseket. Ez számos kényes problémát mozgósít a jelenlegi centralizált mechanizmus kérdései ' között. Ezek a törvények mind túl vannak az általános vita fázisán. Az ülések fegyelmezett elnöki irányításán múlik elsősorban, hogy a „ Tanácskozási és ügyrend” előírásainak megfelelően mennyi időt emésztenek a törvényalkotó tárgyalások. Már időszerűden annak hangoztatása, hogy a zsinat befejezhetőségé- vel egyenrangú szempont a tárgyalások alapossága, szabadsága. A törvények részletes vitáit ez évben célszerű lenne lezárni. A törvényalkotás befejező munkáihoz másodikként fontos lépésről döntött a zsinat, amikor a 20. ülésszakon az 1. sz. Szerkesztőbizottság keretében létrehozta a „ Törvénykönyv kialakítását véglegesítő csoportot”. Ez a csoport, amelynek irányítója dr. Boleratzky Loránd, célszerű feladat-felosztás szerint a következő felelősökkel kezdte meg működését: 1. A fogalmi-nyelvi egységesség érdekében: a) a jogfogalmak vizsgálata: dr. Lipták András b) a teológiai fogalmak vizsgálata: Krähling Dániel c) a nyelvi egységesség vizsgálata: Lupták György. 2. A szakosulás, beosztás egységesítésének vizsgálata: dr. Lipták András 3. Az egyes törvények közötti kapcsolatoknak, a törvények sorrendiségének vizsgálata, az átfedések kiszűrése, az ún. lyukak felfedezése: dr. Sólyom Jenő. 4. Az állami joghoz való kapcsolódás, az ellentmondások kiszűrése: dr. Horváth József és dr. Galli István. 5. A hatálybaléptetés, kihirdetés módjának kialakítása: dr. Galli István. Az „Elegantia legis”-elv érvényesítése a vizsgálatok általános szempontja, de alapjában dr. Boleratzky Loránd felelőssége. Az elfogadott törvényeket rendezett összesítésben a zsinat valamennyi tagjának és számos érdeklődő munkatársnak megküldtük, hogy a véglegesítő munkát adminisztratív eszközökkel megalapozzuk. A Zsinati Iroda mindenkinek, aldk ebbe a véglegesítő erőfeszítésbe bármilyen módon bekapcsolódnak, szívesen megküldi a törvényeknek ezt a jelenlegi, viszonylag rendezett összesítését. A zsinati munka legsúlyosabb kérdése tehát ma a szabályszerű befejezhetőség. A remény ezen a területen sem szégyenít meg! Krisztus Urunk, segíts meg! Koczor Miklós teljességre vitelén munkálkodott, miközben irgalmasságot gyakorolt; és így folytatta halálig. A kereszten azzal tette le Atyja kezébe életét: „Elvégeztetett!" Jézus Krisztus mindezzel azt bizonyította, hogy ő ezen a földön is a legteljesebb összhangban volt az Istennel. Csak azt cselekedte mindig, amit mennyei Atyja akart. Sokak által használt képben kifejezve: Jézus Krisztus az élő Isten nagykövete volt ezen a földön, azaz Küldöttje, s a küldött, a nagykövet pedig csak azt teheti, amivel küldője megbízta. 2. Most pedig nézzünk magunkra, a Jézus által küldöttekre, akikre éppúgy érvényes, hogy azzal dicsőítik a mennyei Atyát, hogy akaratát cselekszik. Ez a mi életünk célja és értelme. Jó mindjárt az elején arra emlékeznünk, hogy munkánk alapja Jézus Krisztus. A tanítványi feladat betöltésében, az evangélium to: vábbadásában, az elvállalt és gyakorolt embermentő szolgálatban mindig Jézus Krisztus az alany. Valljuk, hogy a Szentlélek az, aki „hív, gyűjt és megvilágosít”. Gyakorlatilag pedig az egyház egésze és tagjai azok az eszközök, amelyek által munkálkodik a Szentháromság. Isten olyan mértékben végzi el embermentő szolgálatát az evangéliummal, amennyire az egyház és annak tagjai alkalmas eszközök kezében. Az eredmény titka mindig Krisztus. Ott van minden munkánkban. Munkánk az Ő munkája és nála nélkül semmit sem cselekedhetünk (Jn 15,5). Az tehát a feladatunk, hogy Krisztus munkatársai legyünk! Ennek a küldetésnek a teljesítéséért az egyház minden tagja felel - köztük személy szerint mi is. A zsinati küldöttek most speciális feladatot kaptak: Isten akaratával egyező, korunkhoz illeszkedő, Krisztus misszióját szolgáló új egyházi törvények alkotása... De Jézus Krisztus mindnyájunkat küld újra és újra, és arra bátorít, hogy lankadatlan reménységgel végezzük munkánkat. - Jézus mindig csodás reménységgel végezte munkáját akár a hitetlen honi földön, akár a „pogányok Galileájában”. Az eredmény őt igazolta: sokan lettek, akik hittek Alapige: Jn 4,31-38 benne. Ugyanilyen reménységgel látja Jézus a jövőt, amelyben küldöttei munkálkodnak. Pál is tudja: A ti munkátok nem hiábavaló az Úrban (lKor 15,58). Mi pedig de reménytelennek látjuk sokszor munkánkat! Különösen akkor, amikor az „eredményekre” nézünk. Mennyi minden csüggeszti reménységünket. Változó és eltűnő egyházi keretek. Üres templomok. Konfirmáció után a gyülekezetből eltűnő ifjúság. Hiábavalónak érzett tanítás, igehirdetés, személyes bizonyságtétel. Megfáradunk és megkeseredünk. Sajnos, e szűkszavú megállapításoknak valóságalapját láthatjuk másokon, magunkon. Tálán az a fő baj, hogy nem nézünk fel elégszer a Küldőre. Szolgálatunk úgy kaphatja vissza értelmét és örömét, ha osztatlan, teljes szívvel kapcsolódunk be Isten akciójába - és az eredményt Reá bízzuk. Bizonyos vagyok benne, hogy Isten a ránk bízott munkában sok örömmel és áldással ajándékoz meg bennünket. A csüggedt tanítványok fejét Jézus felemeli: nézzétek, az emberek készek az üdvösség befogadására! Samária, pünkösd, a keresztyénség mai léte mind-mind Jézust igazolják. S hogy bennünket a 20. században ért el Isten mentő szeretete és szolgálatba állító akarata, e tény önmagában ékesen bizonyítja, hogy Isten gondoskodik a kontinuitásról egyházában. Mi mind mások által lettünk hívőkké, de ugyanígy áll ránk is: másokra nézve is élünk. Felelősek vagyunk azokért, akik velünk együtt és utánunk élnek. Felelősek vagyunk nekik az evangéliummal, felelősek a szeretet reális tetteivel. De honnan tudhatom, hogy mi az Isten konkrét akarata számomra, és hogyan tudom azt megtenni? Gyökössy Bandi bácsi egyszer ezt úgy fejezte ki, hogy „Jézus az Isten alaphangja, aki az Atya lényére hangolódik, azaz Isten akaratát cselek- szL Mivel mi naponta elhangolódunk, ezért naponta kell ismét Jézusra hangolódnunk... ” Testvérek! Tényleg elmondhatjuk-e, hogy Jézus eledele a mi eledelünk is? Táplálkozunk reggelente és napközben ezzel az eledellel, tudván: nemcsak kenyérrel él az ember... Nyúlunk-e elfogadni azt, amit Isten naponta kínál az Élő Igében? Áthat-e teljességgel Isten akaratának engedelmes cselekedete úgy, hogy miatta más szükségletek háttérbe szorulnak...? Készek vagyunk-e arra Isten előtt, hogy hagyjuk magunkat átformálni, fölhangolni? Érzünk-e hálát az előttünk fáradozókért és örömöt munkánk végzésekor? Érezzük-e a felelősségünket, hogy a mi munkánkból mások arathassanak? Jézus biztat ma is: Isten szántóföldje nem lett terméketlen, habár napjainkban ilyennek látjuk. „Habár ezen a világon mégoly kedvezőtlennek látszik is az időjárás Isten vetésére, habár jégesők és helyi zivatarok futnak is át rajta s pusztít az üszög - mégiscsak érik Isten vetése. ” (Lüthi) Próbáljunk meg Jézus szemével nézni, hogy bizakodóbbak, vidámabbak legyünk! Küldőnk és Megbízónk erősíteni kívánt ma - példájával, látásával, tanításával. És erősíteni akar a Vele való közösséggel - az úrvacsora asztalának szent eledelével; hogy éljünk abból, amit ő ad, és munkálkodjunk hűséggel, bátran, amíg „nappal van”, amíg tart megbízatásunk. Hozzászólás a gazdasági kérdések tárgyalása ürügyén Püspöki hozzászólásban hallottuk a szónoki kérdést: vajon egyházunk a legkisebb történelmi egyház, vagy életformáját tekintve a legnagyobb szekta legyen? Ki kell mondanunk, hogy egyrészt nem adhatjuk föl az „evangélikusnak született” lelkekért való felelősséget és a társadalmunkban történelmi múltú útmutató- és szeretetszolgálatot, másrészt azoktól, akik hittel elfogadták Krisztus bocsánatát és életük megújítását, elkötelezettséget várunk. A lelki-szellemi irányításban nekik kell helyet kapni, de Isten ajándékainak élvezése kötelességekkel is jár. Egyházunk jogi és erkölcsi alapon méltán váija el közhasznú tevékenységéért az állam támogatását. De készen kell lennünk a magunk lábára állásra. Állandó külföldi támogatásra sem számíthatunk. Nem egyszer olvashattuk, hogy elváljuk híveink hozzájárulását jövedelmük egy százalékával. Ez a háború előtt a kötelező egyházadó mértéke volt. De egyrészt erre nem mindenki képes vagy kész, másrészt a jövőre nézve ennek két- háromszorosára volna szükség. Jézus azt mondja: Ha igazságotok nem több a farizeusokénál és írástudókénál, nem mehettek be a mennyek országába (Mt 5,20). A farizeus pedig az áldozatbemutatáson (Mt 5,23) és az alamizsnán (Mt 6,2 köv.) kívül megfizette a templomadót (Mt 17,24-27) és a perselybe is tett (Mk 13,41 köv.), s ezen felül tizedet adott (Lk 18,12; Mt 23,23). Emellett kénytelen volt megfizetni a császár adóját (Mt 22,15-22), aki tűrhető közbiztonságot és kitűnő utakat tartott fönn, nem szólva a városok ivóvizéről, a közfürdőkről, éhezők segélyezéséről, középületek emeléséről és a nép szórakoztatásáról. - A Tizenkét apostol tanítása című őskeresztyén irat mutatja, hogy Kr. u. 100 táján természetesen gyakorolták a tizedet a keresztyének. Hitrejutott testvérek jelentős része ma is eljutott idáig. Ha ők tizedük harmadát egyház fenntartására adnák, lényegesen változnék egyházunk anyagi helyzete. Természetes, hogy az egyház gazdálkodásának bizalomgerjesztőnek kell lennie. De közgyűlésen lehet kérdezni, tájékoztatóban be lehet számolni. Aki az egyház szolgáltatásait igényli, járuljon hozzá azok költségeihez! Az épületek és a fizetések mellett pl. a lelkészképzés is közteher. Kis létszámú gyülekezeteken segíteni "természetes. Persze más is szükséges. Munkatársakra, fizetetlenekre és főhivatásúnkra egyaránt szükség van minden területen. Ha nem akarunk az élettől leszakadni, ha komolyan vesszük Krisztus parancsát, a történelmi keretek közt, az ún. szektáktól tanulva, kell missziói egyháznak lennünk. Dr. Zsigmondy Árpád A ZSINAT TOVÁBBI TÖRVÉNYALKOTÁSI FELADATAI 1. „Az egyház szervezete” és „Az egyházi szolgálat” című törvények fejezeteként: 1.1 „Az Országos Egyház” című törvényrész fejezetei. 1.2. „Az egyház területi beosztása” című törvény- rész. 2. „Az egyházi építményekről, műemlékekről” című törvény. 3. „A tömegtájékoztatás eszközei az egyház szolgálatában” című törvény. • 4. „Az egyház kapcsolatai” című törvény. 5. „Az egyház háztartásáról” című törvény.
