Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-03-17 / 11. szám
Az igaz ember hitből él Rom 1,14-17 Luther Marton halála 450 évfordulóján a Bécsikapu téri templomban hangzott el dr. Hafenscher Károly alábbi igehirdetése: Keresztény Gyülekezet! Drága ■ Testvéreim a Jézus Krisztusban! ■ Tisztelt Hallgatóim! Temetni jöttem Caesart, nem di- ■csérni - mondta Antonius, Shakes■ peare Julius Caesar drámájában. ■ Temetni? Vagy dicsérni? Ez itt a ■ kérdés ma is. Lehet, valaki most ■ azt várja tőlem, temessem újra Lu■ thert. Másvalaki talán azt, hogy di■ csérjem őt... Egyiket sem tehe■ tem, hiszen istentiszteleten va- I gyünk, és Jézus Krisztus evangé■ fiumát kell prédikálnom. Luther 450 éve halott. Eltemet- 1 ték, s ki tudja, hányszor mondtak I nekrológot róla. Dicséljem? Dirn csérik őt ma is sokan. Nálunk tele■ vízióban, rádióban, újságokban ■ megemlékeznek róla, mint ahogy ■ világszerte lutheránus és ökumeni■ kus alkalmakon ugyanezt teszik. I Nekem azonban most nem róla I kell beszélnem, hanem Arról, aki- I ről ő is beszélt egy életen át: Jézus I Krisztusról. Luther halott, de él az I Úr! Jézus Krisztus az ő Ura és a mi I Urunk. Luther halott, de, „holtában is ■ prédikál”, miként Ábelről írja a I Szentírás. Valóban Luther neve H szószéken csak úgy szerepelhet ma I is, ezen a halála napján tartott ju- I bileumon, mint Jézus Krisztus ta■ núságtevőjének neve. Minden más I bálványimádásba torkollhat Isten- I dicséret helyett. Ettől pedig Lu- I ther valóban irtózott, s nekünk is I tudatosan le kell győznünk ezt a I lutheránus kísértést, hogy csupán I reformátorunkról beszélünk. Felolvasott igeszakaszunk fe■ gyelmez. Ha komolyan vesszük, ■ nem kerülünk tévútra. Alkalmat ■ nyújt arra is, hogy az újra felfede■ zett evangélium alapján hirdessem I az ősi prófétai szót: Az igaz ember I hitből él. Pál apostol is ezt akarta I hirdetni a Római Birodalom fővá- I rosában zsidóknak és görögöknek, I vallásosaknak és szkeptikusoknak, I barbároknak és művelteknek... I Luther is ezt akarta hirdetni 16. I századbeli kortársainak. S nekem I most, a 20. század végén ugyanez a ,| feladatom: hadd fényesedjék I ugyanez a mondat, hadd ébresszen I csodálkozást: Az igaz ember hitből ■ él. Pál büntetett előéletű ember volt kora társadalmában, legalábbI is vádlott, hiszen peres ügyét I akarta rendezni római útja aíkalI I mából. Luther egyházából kire- I kesztett, társadalmából kiátkozott, I vagabunddá vált ágostonos barát- I ként igaz emberségről beszélt. Mi ez? A történelem fintora? Hogy egy vádlott és egy elítélt szól igaz emberségről? Mindkettő biztos volt mondanivalójában, mindkettő hite szerint az élet igéjét hirdeti. Isten erejét, drága örömhírt a földi és az örök életre egyaránt. Meggyőződésük volt, hogy szavukkal adósok és tudatosan törlesztenek abbóla kincsből, amit ingyen kaptak. Úgy vagyunk hűek a lutheri I örökséghez ezen a napon, ha ■ ugyanerről beszélünk mi is, 20. ■ századi, gyakran csalódott kortár- ■ sainknak, ha szóba hozzuk Azt, ■ akit Luther állandóan szóba ho- I zott, aki miatt igaz az állítás: Az ■ igaz ember hitből él. Bontsuk fel ezt a tartalmas mondatot három részre. S szóljunk, mit jelent az igazság, a hit és az élet Jézus Krisztus erőterében. 1. Jézus Krisztus miatt volt Luther igaz ember. Az igazat, megiga- zultat úgy kell értenünk, hogy rendbe hozott életű emberről van szó. Még lehet bűnös emberi mérték szerint, még bűnös Isten törvénye előtt is, Jézus Krisztusért mégis igaz Isten előtt. Isten a bűnöst igaznak fogadja el: a szeretet, a kegyelem csodája ez! Luthert, az istenkeresőt megkereste az Isten. Megmentő cselekedetével új emberré formálta. - Ami nem sikerült egykor az önigaz farizeusoknak, majd másfél ezer év múlva az életszentséget kereső szerzetesnek, azt ajándékba kapta az isteni szeretetet villanásszerűen megértett és ettől többé szabadulni nem tudó Luther. Ma ugyanezt hirdetem, 1996- ban minden hallgatómnak: igazzá, rendbehozott életűvé, emberi rendeltetésünknek megfelelő emberekké csak így lehetünk mi is, de így valóban lehetünk: Isten ajándéka ez. 2. Jézus Krisztusban hitt Luther. Egyedül Benne! Ez a hit nem volt olcsó hiszékenység vagy naiv hiedelem. Még csak az emberi ész hódolata sem a Megfejthetetlen előtt. Egzisztenciális bizalom volt. Félelmet, rettegést űző bátor hit. Nehéz helyzetekben, veszélyes körülmények között, benső erőtlenség idején biztos fundamentum. Luther tudta, megtapasztalta, Isten szeretete kiűz minden félelmet. Énekelte, miként mi is az imént: Erős vár a mi Istenünk! Esto mihi vasárnapjának névadó zsoltára meghallgatásra talált: Légy erős kősziklám (Zsolt 31,33). Minden bizonytalanná, sőt gyakran zavarossá válhatott körülötte: tradíció, egykori zsinatok tanítása, rajongók lelkesedése, fejedelmek acsarkodása, irigyek siserehada, a nép és a papság tanulatlansága, babonás hiedelmek, pogány szokások. .. De ez a Krisztus-hit biztonságot és bizalmat jelentett, erőt sugárzott. Más oldalról tekintve, ugyanez mentette meg őt magabiztos gőgtől vagy kegyetlen fanatizmustól. Ma, 1996-ban ugyanezt hirdetem: a Krisztus-hit egyedül a megoldás. Nem kell keresni keleti és nyugati új vallásokat, szekuláris babonákat, mindenre magyarázatot ígérő ideológiákat. A Krisztushit bizalma szükséges és jelenthet tartást ma is fizikai, szellemi, történelmi földrengések idején is. 3. Jézus Krisztusban nyerte el Luther az életet. O, aki tudta, hogy minden percben „halál lesi léptünk”, ideig és örökké tartó életet nyert. Életet a családban, az alkotó munkában, a tisztes polgári környezetben. Luther nem új Istenképet vagy új ember-képet hozott, hanem az élő Isten életet teremtő munkáját élte meg élő emberek között: tartalmas, szép, maradandó, örök életet. Az életet sokféleképpen pusztító korunkban, ma, 1996-ban ugyanezt hirdetem: emberhez méltó, sőt bővölködő életünk, és örökéletünk lehet Jézus Krisztusban-^ Talán a három szóból: igaz, hit, élet ma éppen ez a leghangsúlyosabb: az élet. Az igaz ember hitből él. Kétségtelen, szabad másként is Lutherhez közelíteni: a szociológus, a történész, a pszichológus, a jogász, a muzsikus, színpadi ember talán másként közelít. A teljes Luthert azonban Krisztus nélkül megérteni nem lehet, hiszen összefonódott Vele az élete. Pál apostol egykor így vallott: „élek a Krisztusban - és bennem él a Krisztus”. Ugyanezt vallhatta Luther is. Különböző korok mást és mást láttak és láttattak Lutherban: egyesek az óriást, mint a költő Re- ményik Sándor vagy a szobrász Line Elek... Mások, még az ige, primátusáról is megfeledkezve a lelkiismeret bajnokát. Voltak német Luther-rajongók, akik a német nép hősét fedezték fel benne, noha Luther semmit sem tudott a 19. század romantikus és a 20. század fanatikus nacionalizmusáról. A felvilágosodás hívei a felvilágosult racionalistát látták benne, megfeledkeztek arról, hogy a reformátor a középkor embere volt. Megint mások azt hirdették, hogy Luther volt az első független individualista, nem akartak tudni arról, hogy ő a kereszténységet csak az egyház egészében tudta elképzelni. Ellenfelei évszázadokig a szakadárt, az egyház felforgatóját átkozták, és csak manapság veszik észre, hogy Luther találkozási pont is lehet, sőt hídverő nagy- nagy szakadékok felett... Vallom, csak úgy kerül helyére Luther, ha Krisztussal együtt látjuk őt. így nem tartjuk divinusnak, isteninek,, mint epigon utódjai, és így nem tekintjük eretneknek, mint egykori hitvitázó ellenfelei. Nem volt ő sem óriás, sem törpe. Már így értjük az idős Cranach wittenbergi oltárképének mondanivalóját is: a szószéken álló Luther kinyújtott kézzel mutat a megfeszített Krisztusra, és így hallgatják őt gyülekezete tagjai. Csak a Krisztusban istenes Luther a valódi Luther, ő az élő Isten előtt állt, nemcsak a császár előtt, nem a pápa előtt, nem a történelem ítélőszéke előtt. Felolvasott igénk valóban kulcsvers lehet Luther helyes értéséhez halála napján is: Az igaz ember hitből él. Egyben kulcsvers ez a mai tanítvány életében is. Valljuk, ma is érvényes: Az igaz ember hitből él. Temetni jöttem Luthert? Vagy dicsérni? Nem! Jézus Krisztust akartam hirdetni Luther halála évfordulóján is. Ámen. * Az istentiszteletet a TV 1 közvetítette. Az oltári szolgálatot Balicza Iván és ifj. Hafenscher Károly végezte. Ennek keretében felolvasták Luther utolsó óráiról szóló korabeli tudósítást. A hitvallást az Ifjúsági Kórus énekelte (Luther Credo-énekét - Ékv. 247.). A Schütz Kórus a Tarts meg, Urunk, szent igédben! - Ékv. 255. - korálfeldolgozást énekelte. Ezt az éneket Luther 1541-ben, Budavár elestekor írta. Evangélikus Élet 1996. március 17. PRŐHLE KÁROLY PROFESSZOR KÖSZÖNTÉSE Bensőséges „családi ünnepség” keretében köszöntötték a Teológiai Akadémián D. dr. Prőhle Károly professzort 85. születésnapján. Népes család gyűlt össze, mert az akadémia professzorain és hallgatóin kívül dr. Harmati Béla püspök az Országos Egyház üdvözlését hozta, számos régi és régebbi tanítványa jött el köszönteni - megtelt a nagyterem az ünneplőkkel és barátokkal. Dr. Reuss András rektor meleg szavakkal, a volt tanítvány élményekben gazdag visszaemlékezésével köszöntötte a tanárt és tanártársat. Prőhle Károly a soproni szülőházból indult el, a líceumon, a Teológián, Tübingen, Königsberg, Halle és Erlangen fakultásain, a kétyi, soproni, szentgotthárdi majd sopronbánfalvi gyülekezeti szolgálaton át érkezett meg a soproni, majd a budapesti Teológiai Akadémia tanszékvezető tanári katedrájára. A köszöntő szavai tisztelettől és szeretettől áthatottak voltak. Említette a „kemény évtizedeket”, amikor „nemegyszer nehéz volt akár hallgatni, akár beszélni. Mégis, úgy gondolom, hogy értettük a hallgatást is és értettünk a szóból is”. Beszédét e szavakkal fejezte be: „Köszöntőm azt az embert, aki rátalált az egy szükségesre és Annak rabjává lett... s Akire rátalált, az lett a szenvedélye... Adja Isten, hogy lehessen közöttünk még tovább is erre az egyre figyelő tanár, kolléga, testvér és tanítvány a Jézus Krisztusban.” Dr. Harmati Béla püspök üdvözlő szavaiban kiemelte Prőhle Károly közegyházi működését is a tanári mellett. Többféle tisztséget viselt egyházunkban, volt az Ökumenikus Tanács főtitkára is. Tanári működését úgy jellemezte, hogy valóságos „korszak” volt az az idő, melyben lelkészgenerációkat nevelt és tanított. A lelkészek igehirdetése tekintetében éles határvonal húzódik azokból az évekből, melyekben ő volt a gyakorlati teológia tanára. Az egész egyház hálája és köszöneté veszi most körül ebben az ünneplésben. Születésnapi ajándékként nyújtották át az ünnepeknek azt a tanulmánykötetet, mely 28 volt tanítvány tudományos dolgozatát foglalja egybe Tanítványok cím alatt. Az átadásban és az elfogadásban az volt a legnagyszerűbb, hogy írók és az elfogadó együtt vallották: mindnyájan „tanítványok” vagyunk. Ebben a gondolatkörben köszönte meg Prőhle professzor a köszöntést és a kötetet. Arról tett vallomást most is, hogy számára minden tanuláson és tanításon keresztül mindig csak egy volt a fontos: Jézus, az egy szükséges, és az, amit reánk, mint tanítványokra bízott. Az ünnepség után még sokáig együtt voltak tanítványok és barátok az ünnepelttel és feleségével, a családdal, emlékezve elmúlt évtizedekre, együtt töltött időre, közös szolgálatra. (A tanulmánykötetet érdeklődők megvásárolhatják. Kapható a Sajtóosztály könyvesboltjában, Üllői út 24.) Tóth-Szöllős Mihály Gondolatok egy Luther-szoborról, Luther Márton halálának 450 éves évfordulóján Ez évben emlékezik meg a világ valamennyi evangélikus egyháza Luther Márton halálának 450 éves évfordulójáról. Lenne egy jó lehetőség, hogy a magyar Evangélikus Egyház különösen szép eseménnyel járuljon hozzá az évforduló emlékezetessé tételéhez, és egyben Luther Márton nagyságának a lakosság széles körében való népszerűsítéséhez. Egy meglévő, és eldugott Luther-szobomak az eredetileg eltervezett helyére való felállításáról lenne szó. A szobor sorsáról röviden: Az Evangélikus Egyház még a 30-as években pályázatot írt ki Luther-szobor megalkotására. A pályázatot Lux Elek szobrászművész terve nyerte meg. A Luther-szobor, amelynek magassága, talapzat nélkül kb. 8 méter, kőbe faragva részben el is készült, azonban közben kitört a II. világháború, és a szobor nem került felállításra. Talán azért, hogy a háborús események miatt ne pusztuljon el. A háború befejezése után a szobor talapzati anyagát beépítették az egyik háború után felállított emlékműbe. A szobor figurális részének a felső részét, „mellszobor” formájában a Deák téri templom melletti egyházi épület udvarán állították ideiglenesen fel. Amikor a Lutheránus Világszövetség 1984-ben Magyarországon tartotta ülését, a szobrot (az eredeti talpazat nélkül) felállították a Teológiai Akadémia udvarában. Időközben az Akadémia 150 méterrel odébb költözött, így a szobor most már csak a Teológus Otthon kertjét díszíti. Itt lenne tehát az alkalom, hogy a szobor több mint 50 éves hányódás után végre oda kerüljön, ahová annak idején szánták, a Deák téri templom elé. Természetesen ehhez szükséges a fővárosi és kerületi önkormányzatok illetékes szerveinek jóváhagyása, továbbá a Deák tér parkrészének kisebb átrendezése is. (Talán a szobor megfelelő elhelyezésével el lehetne „tüntetni” a metrómegálló nem szép építményét.) A téren jelenleg működő kis csobogó szobrot az érdekelt önkormányzat másutt állíthatná fel. Az engedélyeken kívül a másik szükséges valami, a szobor lebontásának, átszállításának, a hiányzó talpazat elkészítésének, és a szobor felállításának költsége. Meggyőződésem, hogy a hívek adományai, egyes szponzorok hozzájárulásai és néhány külföldi evangélikus egyház anyagi támogatása fedezni fogják a költségeket. Milyen jó lenne, ha a Reformáció ünnepén felavatásra kerülne Luther Márton szobra a Deák téren. Az idő rövid, a teendő sok. Talán egy, e célból megfelelő szakemberekből létrehozott Bizottság meg tudná oldani a szobor felállításával kapcsolatos feladatokat. Kérem az Evangélikus Egyház vezetőit, lelkészeit, az egyház tagjait, fogadják ezt a javaslatot jó szívvel, és segítsenek megvalósulásában. Dr. Pósfay Miklós MEGHÍVÓ A Nyíregyházi Evangélikus Gyülekezet Elnöksége és az Evangélikus Külmissziói Egyesület Vezetősége Isten iránti hálája jeléül 1996. március 31-én, Virágvasárnap KÜLMISSZIÓI NAPOT rendez Nyíregyházán (Luther tér 14.) DR. BÁLINT ZOLTÁN és családja külmisz- sziói munkába való kibocsátása alkalmából Program: 10 órakor: istentisztelet és kibocsátás, igét hirdet: D. Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke 12 órakor: közös ebéd 13 órakon Bálint Zoltánék köszöntése 14 órakon A gyermekek virágvasárnapi műsora 15 órakon Befejező áhítat, igét hirdet: Laborczi Géza igazgató-lelkész Megcsúfolt márciusaink Emlékezés az 1848-as forradalomra FELVÉTELI HIRDETMÉNY AZ EVANGÉLIKUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA LEVELEZŐ HITOKTATÓI ÉS HITTANTANÁRI TAGOZATÁRA (LHT) 1996 fi m „De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim, ■ Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni, I Az élet szent okokból élni akar IS ha Magyarországon dob ki valakit U Annak százszorta inkább kell akarni!" (Ady: A Tűz márciusa) Ezek a sokat idézett sorok örök■ érvényűek. Soha el nem múló igaz- ságuk ma igazán illik közönyössé ■ süllyedt, keserűséggel teli minden■ napjainkhoz. Nekünk mindenkép- pen időszerűek, hiszen mi most ■élünk. Ma és itt. 1996-ban. Ma- • gyarországon. Március 15-ét ünnepeljük. Ünnepeljük??? I Szívünk belsejéből kiinduló, ki- áradó szenvedéllyel? Az igaz haza- ■fiság és emberség tisztaságával? A ■ „Haza a magasban” Illyés Gyula H által megfogalmazott érzésével? Átkos huszadik századunk örök I gyötrelmeiben hányszor pezsdítet- v te meg szívünket a márciusi ünnep K felszabadult, őszinte öröme? ■ Hányszor indult ki lelkünk mélyé■ bői, önként az igazi megemlékezés 1 utáni vágy? Lehetett-e örülni apáinknak Trianon nemzetgyilkos ■kényszerbékéje után? Lehetett-e B örülni a nyilasok által kisajátított, ■ eltorzított eszmeiségű nemzeti ün- nepünknek a német megszállás ■alatt? Megcsúfolt március 15-éket él- Btünk at a szovjet megszállás nehéz ■évtizedeiben! Hamisak voltak ifjú- P korunk lelkes felvonulásai. Hazu- gok a ránk kényszerített örömök, L mert közben emberek sokaságát ■nyomorították meg! Parasztok százezrei, értelmiségiek, munkások, a hazához hű magyarok ünnepelhettek-e nyíltan, a szívük szerint, a szovjet himnusz hangjai mellett? Ünnepelhettek-e nyílt örömmel az egyházak, amíg vezetőiket gonosztevőként kezelve, börtönök mélyébe zárták? Ünnep volt-e március emlékezete, amikor gyermekeinket fogva tartották az iskolák önkényesen bezárt kapui? S a Petőfi-szobomál csak az Óvodások helyezhették el az emlékezés koszorúit? A kicsik, akik elől még el lehetett titkolni az igazságot! Megcsúfolt forradalmak! Ezek jutottak nekünk. Leverték őket idegen hatalmak, és az őket kiszolgáló honfitársaink! Pedig azok a megmozdulások őszinték voltak és tiszták. A nép szívéből fakadtak fel, elementáris erővel. Mert a nép összetöri a béklyóit, ha nem bírja tovább az elnyomást! Most 1848 márciusára emlékezünk. A márciusi ifjúságra. Vasvári Pálra, Vajda Jánosra, Jókai Mórra és a többiekre. A Pilvax kávéház fiataljaira. Tíz körül lehetett a számuk, amikor megindultak azon a bizonyos március idusán, élükön a lánglelkű költővel, Petőfi Sándorral. Elindultak azon a borongós reggelen, s a szemerkélő esőben érkeztek az egyetem elé, ahol hozzájuk csatlakozott az egyetemi ifjúság. Vagy ezren mentek tovább a Landerer-Heckenast-nyomdába, ahol - cenzúra nélkül - kinyomtatták a Nemzeti dalt és a 12 pontot, melyben már az előző napokban összefoglalták a magyar nemzet kívánságait. A jobbágyfelszabadítást, a jogegyenlőséget, a cenzúra eltörlését, a közteherviselést és a többi, minden szabad nemzetet megillető jogot. Néhány óra alatt mozgósították az egész várost. Az itt lakókat és a József-napi vásárra felözönlő falusiakat. Örömmámorban úszott a pesti utca. Eggyé vált a nép. Mindenki egyet akart. Egyforma láng lobogott az emberek szívében! Példájukat követték a többi városok. Március 16-án Győr, 17-én Pápa, Székesfehérvár és Eger. 18- án Temesvár, Nagybecskerek, Pécs, Debrecen és Arad. És az egész ország. Nem ismerős a kép? 1848 forradalmát dicsérem, én, a késői utód. Ma, 1996-ban. Amikor ismét megcsúfoltnak érzem március emlékét. Pedig most nincs idegen hatalom felettünk. Magunk hajtottuk, hajtjuk igába magyarságunktól megfosztott fejünket. Mivé süllyedt szép ünnepünk emlékezete? Külön, széthulló csoportokba tömörülve, különböző eszmék fogságában, ragaszkodunk saját, egyedül üdvözítőnek hitt elveinkhez. Gyűlölködve nézve a másikat. Minden párt külön ünnepet ül. Halotti tort talán? Mert, ha így folytatódik, valóban azzá válik nemzeti ünneplésünk. Hol vagyunk? A világ mely tájára sodort átkos sorstragédiánk, a széthúzás? Miért szégyen lassan ma magyarnak lenni? Itt, az István király álapította szép hazánkban? Mit felelnének sokan közülünk Veres Péter kérdésére: „Mit ér az ember, ha magyar?” Félek, legtöbbünk válasza az lenne: „semmit”. De mi, akikben él még a haza szeretete, ragaszkodunk nemzeti létünkhöz. A múltunkhoz. Őseink földjéhez, évszázadok alatt kialakult nemzeti kultúránkhoz. Nem akarjuk felcserélni újabb idegennel és sajnos, részben alantasab- bal. Jelszavunk, mely egykor a szabadsághősök zászlaján lobogott, ma is a szívünkben él: „Istennel, a hazáért és a szabadságért!” Addig pedig, amíg elmúlik felettünk a magyartalanság fellege, őrizzük a lángot, melyet a márciusi ifjak gyújtottak meg. Ez a láng lassan 150 éve ég. Ne hagyjuk kialudni, mi, akik még magyarnak valljuk magunkat. Őrizzük a lángot! Vigyázzunk rá! Nekünk szól a költő üzenete: „S a csillagszóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét, S akik még vagytok, őrzőn, árván, Őrzők: vigyázzatok a strázsán. ” (Ady Endre: Intés az őrzőkhöz) Lenhardtné Bertalan Emma Az Evangélikus Teológiai Akadémia felvételt hirdet levelező tagozaton történő főiskolai szintű hittan-tanári képzésre. A képzés ideje négy év. A tagozaton az 1996-97-es tanévben maximum 25 új hallgató felvételére van lehetőség. A tanfolyam önköltséges. Az Akadémia fenntartja magának azt a jogát, hogy csak kellő számú és alkalmasnak talált jelentkezővel indítja meg a képzést. A felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellékelni: 1. születési bizonyítvány, 2. a legmagasabb iskolai végzettséget (legalább érettségi) igazoló bizonyítvány, 3. orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező felsőfokú tanulmányokra alkalmas, 4. keresztelési bizonyítvány, 5. legalább két évvel korábbi konfirmációt igazoló bizonyítvány, 6. kézzel írott részletes önéletrajz, mely feltárja a jelentkező családi és szociális körülményeit, kapcsolatát gyülekezetével, valamint a jelentkezés indítékait, . 7. az elmúlt két évben végzett egyházi szolgálatairól (az illető gyülekezet lelkésze által) kiállított bizonyítvány. 8. A jelentkező nevére megcímzett normál méretű boríték. 9. A felvételhez szükséges az illetékes lelkész ajánlása, mindenesetre annak a lelkésznek az ajánlása a jelentkező alkalmasságáról, aki az illetőnek az utóbbi időben lelkipásztora volt. Az ajánlást a lelkész a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia rektorának címezve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra” megjelöléssel az egyházközségi lelkész által is hitelesíthető. A fentiek szerinti mellékletekkel ellátott és az Evangélikus Teológiai Akadémia Felvételi Bizottságához címzett kérvényeknek, valamint postautalványon feladott 1000 Ft felvételi vizsgadíjnak 1996. május 15-ig kell az Akadémia Rektori Hivatalába (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.) beérkeznie. A felvételi várható - június végi - időpontjáról a jelentkezők értesítést kapnak. A felvételi vizsga anyaga: 1. Magyar nyelv, 2. az Evangélikus Enekeskönyv páratlan számú énekverses rendjeiben (1, 3, 5, 7, 9, 11) található énekversek éneklése könyv nélkül, 3. általános bibliaismeret (az iskolai hittankönyvek alapján), 4. Luther: Kiskáté, 5. Prőhle Károly „Az evangélium igazsága” c. és 6. Sólyom Jenő „Hazai egyháztörténet” c. hittankönyv. Az említett kiadványok beszerezhetők a lelkészi hivatalokban és az Evangélikus Sajtóosztályon. Budapest, 1996. február 23. Dr. Reuss András s. k. rektor
