Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-03-17 / 11. szám

Zsinati Híradó 1996. március 17.

TERÜLETRENDEZÉS: EGYHÁZKERÜLETEK

(Folytatás a 2. oldalról) gosznak Zábler superintendensi hivatalábanIndoklás nincs, így volt ez természetes. Zábler Jakabtól tudja az egyháztörténet, hogy püspökként a folyton megújuló üldözések alatt többször volt kénytelen külföldre menekülni - miért ne becsülték volna meg és védték volna meg hivatalában, mint ahogyan a II. Rákóczi Ferenc követségében a svéd királyig eljutó Krman Dánielt is.

2.4. Osztom azok véleményét is, akik az új választásokat egy széles körű bizalom kiteljesedése eszközének tartják, és ha egyházunk érintett vezetői ezt vállalják, ennek csak örülhetek. Ugyanakkor az egyháztörténet példái is feljogosítanak a zsinat előtt tett javaslatra: a már egyszer egyházi tisztségükbe megválasztott és beiktatott tisztségviselőkre nézve a zsinat mondja ki a területi változás, a kerületek számának bővülése esetén is mandátumuk megőrzését. Becsülettel megvallom azt is, hogy javaslatomban elsősorban nem személyek vélt védelmének szándéka vezet, hanem sokkal több benne az attól való félelem, hogy a változtatások iránti törekvések, a területi rendezés, a több egyház- kerület kialakításának szándéka válik esetleg áldozatává lealacsonyító hatalmi harcnak, személyi érdekekért és érdekek körül támadó küzdelemnek. Ha nem tiszta törekvésként vezet bennünket az, hogy megkeressük és elfogadjuk a lelkiismeretünk szerinti legjobb megoldást a területi kérdésekben is, akkor nem vagyunk jobbak a megítélt múltnál, álljunk bármelyik oldalon. Történelmi felelősségünk is, amikor egyházunk történelmében először dönthetünk szabadon területi kérdésekben is, hogy megtaláljuk a legjobb működést segítő rendet és annak területi feltételeit.

Javaslatommal a szakbizottságon belül sem vagyok egyedül: „Meg kell említeni azt az új érvet is javaslataink ellen, hogy azok a jelenlegi püspökök szerzett jogait akarják csorbítani, amit el kell kerülni. Mint jogász, ezt az érvet nem nagyön tudom kivédeni! (...) Amíg a jélenlegi püspökök szolgálnak, addig jogállásuk csak annyiban változna, amennyiben azt a három kerület és a nyugdíjkorhatár miatt feltétlenül változtatni szükséges”.1 Ezért szerepel zsinati társunknak határozati javaslatai között: >yAmíg a jelenlegi püspökök szolgálnak, az ő jogállásukat a nyugdíjkorhatár előírásán felül csak annyiban szabad megváltoztatni, amennyiben az a három kerületre való áttérés miatt feltétlenül szükséges”.8 Egy másik bizottsági tag javaslata: „Most szolgáló püspökeinknek felajánlhatjuk, hogy címüket és zsinati tagságukat tartsa meg a törvény”.9

3. Missziós vízió

3.1. A fogalmat D. dr. Harmati Béla püspöktől kölcsönzőm. Hozzászólásában10 a területi beosztásról úja: „Sokak szerint ez a döntő kérdés, szerintem másodlagos. Az első a missziós vízió megfogalmazása és ennek van alárendelve, ehhez hány egyházmegye és kerület kell”. Ez lehet valóban az az alap, amelyben egyetérthetünk valamennyien, amelyből elindulhatunk. A különbségek a levont következtetésekből adódnak. Harmati püspök számára ebből az következik, hogy nem javasolja a kerületi számok bővítését: „Három kerület sok lenne, egy pedig kevés”. Magam azokkal értek egyet, akik számára pontosan a misszió víziója rajzol fel a holnap egyházában a mostani kettőnél többpüspökös modellt.

3.2. Kikerülhetetlenül döntő kérdés a kerületek kialakítandó számával kapcsolatban, hogy mit

várunk a püspöki szolgálattól. Bármennyire is nélkülözhetetlen egyéb szempontoknak a vizsgálata is (pl. gazdasági, területi stb.), a kérdéshez elsődlegesen a szolgálat, „a missziós vízió” szempontjából közeledhetünk. Ha egy feladatkörre az egyházban szükség van, áldozatok árán is meg kell valósítani, esetleg szerényebb külső feltételekkel is. Erre figyelmeztet néhai dr. Sólyom Jenő professzor is: „Végképpen helytelen háztartásianyagi vonalon mérlegelni, hány püspökre van szükség vagy hány püspököt bírunk el. Csak az lehet a kérdés, hogy miképpen valósulhat meg a lelkészi-püspöki szolgálat a legeredményesebben”.1' Egy másik cikkében a püspöki szolgálat különleges hatáskörét két szóban foglalja össze: ordinatio és visitatio, küldés az egyházi szolgálatra és vigyázás az egyházi szolgálatra. tyA püspöki tisztre való alkalmasságnak igazi mértéke pedig a képesség a lelkészjelöltek megvizsgálására és az egyházi szolgálat felett való vigyá- zásra, bibliai szóval élve az episzko- péra”.a

Már elfogadott zsinati törvényeink közé ezért került új meghatározásként ez a vigyázás az első helyre: ,A püspök joga és feladata, hogy vigyázzon az egyházkerületi elnökségnek járó jogokon és feladatokon túl az egyházi szolgálat tartalmi és személyi feltételeire, így különösen

a) őrködik azon, hogy az egyházkerületben minden tevékenység az egyház javára történjék;

b) felügyel arra, hogy a lelkészek híven töltsék be szolgálatukat, hűségesek legyenek az evangélikus egyház biblikus és hitvallásos tanításához, és a keresztyén erkölcs szerint éljenek;

c) vigyáz az egyházi szolgálat folyamatosságára és helyes végzésére az egyházkerület egyházközségeiben, intézményeiben és minden területén;

d) pásztorolja az egyházkerület lelkészeit hivatásuk betöltésében és magánéletükben. Elősegíti a lelkészek testvéri szeretetben történő együttműködését, tudományos és gyakorlati továbbképzését;

e) Felügyel a leendő lelkészek és más egyházi munkások képzésére és nevelésére, teológiai tanulmányaira és erkölcsi életére;

f) felelős azért, hogy az egyház- kerület gyülekezeteiben, egyházmegyéiben, magában az egyházkerületben és ezek intézményeiben az egyház törvényeit megtartsák.”

Kirajzolódik mindebből a lelki vezetés - lelki vigyázás elsődleges igénye, mindenek előtt az egyház hirdetett tanítását illetően. Nálunk nincs tanítói hivatal. De van püspök, akinek feladata vigyázni, hogy az evangéliumot „tisztán és igazán” hirdessék. Az egyházi szolgálat tartalmi feltételei felett való vigyázáson túl a másik kört is csak elnagyoltan érinthetem, a vi- gyázást a személyi feltételekre. Ez elsősorban nem annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a lelkészhiányos időben hogyan sikerülhet mégis legjobban a személyi gazdálkodás. Hanem a testvér szolgatársra való vigyázás, a pásztorok pásztorolása, eleget téve ismét csak törvényeinknek is: „Pásztorolja az egyházkerület lelkészeit hivatásuk betöltésében és magánéletükben”.

3.3. A megalkotott törvényekhez, a megálmodott vízióhoz meg kell teremtenünk a megvalósítás feltételeit is. Enélkül üres szólammá válnak a törvény szavai az igehirdetések feletti őrködésről vagy a lelkészek pásztorolásáról. Ha már meghatároztuk és nagy többséggel elfogadtuk, hogy mit kívánunk a püspöki tiszttől, meg kell néznünk azt is, hogy azt hány ember képes jól, és milyen feltételek mellett végrehajtani. Ha kimondjuk a törvényalkotás szigorával, hogy mit vár el egyházunk ettől a szolgálattól és az azt betöltő személytől, akkor vegyünk le minden más feladatot és terhet a válláról, hogy azt be is tölthesse, hogy saját és sajátos feladatainak élhessen: „Nem ellentmondás-e, hogy az esperestől és a püspöktől elsősorban a pásztorolást várjuk, az egyházkormányzásban azonban adminisztratív, gazdasági ügyekkel vannak túlterhelve?” Ugyanez a hozzászólás hangsúlyozza: „Ha az adminisztratív feladatok nagy részét az országos iroda venné át, az egyházkerületek kialakításánál a pásztori, az egyházi szolgálati funkció lehetne az alapvető meghatározó tényező”.'3

Ugyanezt a célt megfogalmazzák azok is, akik ezt már személyesen nem mondhatják el. Az egyik vélemény dr. Schulek Tiboré, még a négy kerület időszakából: „minél nagyobb hangsúly esik most már a püspöki tisztre, annál kevésbé szabad a püspököt (és ezzel együtt természetesen az egyházkerületek számát) csökkenteni. Ebben anyagi meggondolások nem lehetnek irányadók”.'* A másikat dr. Sólyom Jenő foglalja össze, még az 1952-es zsinat területrendezése előttről, azok véleményeként, akik megtartani akarják az egyházkerületek számát: „Itt a legfőbb szempont, hogy a püspökök a lelkészek pásztorai csak kisebb kerületekben lehetnek”. 15 A harmadik Bruckner Győzőé: „Egyházvédelmi szempontból sokkal egészségesebb volna, ha mintegy 80 ezer hívő kormányzása és evangelizáló munkája tartoznék egy püspök joghatósága alá”.'3

4. Gyülekezetek szempontjai

4.1. Egyetérthetünk abban, hogy minden egyházi szervezetnek gyülekezetcentrikus egyházépítést kell szolgálnia. Ebben a tekintetben hátrányosabb helyzetet teremtett a két kerület. A püspökök számának felére csökkenése és az egyházkerületi székhelyeknek az ország centrumába való kerülése miatt a püspöki vezetés és irányítás messzebb került a gyülekezetektől. De a kapcsolattartás talán nem is csupán vagy elsősorban földrajzi távolságok kérdése, hiszen ezek korábban is voltak, s a közlekedés fejlődése le is rövidíti azokat. Hanem a főváros is adta számtalan járulékos tehertétel miatt is mélyült el a szakadék az elmúlt évtizedekben az egyház vezetése és a gyülekezetek valós gondjai között. Ezen nem tud segíteni a püspökök jó szándékú igyekezete sem. A távolságot az ünnepi püspöklátogatások sem tudják áthidalni, hiszen annak felfokozott légkörű alkalmai mindig torzított képet mutatnak. Számolnunk kell azzal a valós igénnyel, amelyik a püspöki vezetést gyülekezetközeibe szeretné hozni vagy visszahozni egy velük élő, sorsukat és kérdéseiket jobban érzékelő irányításban.

4.2. Bármilyen szintű szerveződésről van szó, amelyik gyülekezeteket kapcsol össze, annak soha nem szabad csak adminisztrációs egységnek lennie. Értelme akkor van, ha a gyülekezetek abban egy közösséget is megélnek. Ennek a lehetőségnek a megteremtését vagy megőrzését kell szolgálniuk az egyházmegyei határoknak is. Ha a megvalósulás más formáiban is, de az egyházkerületeknek is akkor van értelme, ha az közösséget is jelent, a gyülekezetek egymást építő kapcsolatrendszerét. Klasz- szikus példa számomra az egykori Dunántúli egyházkerület, amelyiknek „Dunántúli énekeskönyv”-e, a Harangszó újságja, nyomdája és

Az egyik háromkerületes elképzelés

könyvkiadása, a gyülekezeti életet segítő gazdag anyagú, évente megjelenő Belmissziói Munkaprog- ram-ja volt, amelyekből több minden országos jelentőségűvé vált.

A többi karaktere más volt egyéni jellegzetességében, adottságaik is különböztek, de az egyházkerület valamilyen fokon megvalósított lelki-szellemi műhely, kötődés, kohéziós erő, örömeivel és gondjaival együtt felvállalt közösség is volt vagy lehetett, olykor megengedhető mértékében szükséges lokálpatriotizmussal is, az adott nemzetiségi, kegyességi és egyéb ellentétek ellenére is. „Hiányoznak azok a szellemi, lelki központok, amelyek erősíthetnék közelebbről a kisebb gyülekezeteket, határszéli szórványokat stb. A püspöknek nem »vidékre« kellene utaznia, hanem a vidéken utazva, szinte mindig ott lenne. Meg vagyok arról győződve, hogy a budapesti székhely mellett, mondjuk egy győri vagy nyíregyházi (békéscsabai) székhely önmagában is »reális jelenlétével« erősítené a gyülekezeteket, s azzal, hogy a püspök közelebb kerülne a gyülekezetekhez, egész egyházunk erősödne”.'1

A jelenlegi két kerületes szerkezet egyik legnagyobb terhét abban látom, hogy földrajzi jellegük miatt semmi sem valósulhat meg az élő kapcsolatrendszer előbb vázolt áldásaiból. yyAz ország nyugati és keleti végei között a püspök személyén kívül tényleges kapcsolat nincs”.'3 A mintegy félezer kilométeres határvonal a két kerület között hosszúságában vágja ketté az országot a budapesti kettős központnak az érdekében. Ennek egyik vonatkozása: „Nevetséges dolog, hogy Vác délen van, Szent- gotthárd pedig északon”.19 Ennél nagyobb hátrány, hogy az erőszakolt centralizálódásnak az lett az ára, hogy a kerületek soha nem válhatnak lelki-szellemi műhellyé, gyülekezetek bármilyen szintű összekapcsolódásává. Az északi kerületben Szentgotthárd és Kölese távolsága 590 km. A végek küldöttei találkozhatnak ugyan a kerületi közgyűléseken, de idegenek maradnak egymás problémái iránt, igazán soha meg sem ismerhetik azokat. Reménytelen bármiféle kerületi konferencia, kerületi híradó, kőnyomatos vagy ismét újság az országos lapunk mellett, amelyek munkálni tudnák a kerületi szintű felelősségvállalást, közösséget. Ezt a kisebb és természetesebb földrajzi egységű kerületek teremtenék meg újra.

4.3. Sokan osztják azt a véleményt is, amely a jelen helyzetet védi:- ,A négy helyett kialakított két kerület igazodik egyházunk Trianon utáni lélekszámához.- A két kerület Budapest-centri- kussága egyszersmind alkalmazkodás a monarchiától örökölt centrális út- és vasúthálózathoz. Könnyebb nyilvános járművel sugárirányban egy nap alatt Budapestet megjárni, mint a »sugarakat« keresztezve, közlekedni bárhonnan bárhova.-Ez a rendszer - nem is rosszul - működik, minden más rendszert be kellene járatni.- Ez a beosztás megelégszik három adminisztrációs központtal, minden egyéb változat legalább négyet igényel. Az egyház - valljuk be őszintén - ma nem a híveink adományából működik. Átlagosan havi egy kg kenyér árát adják híveink bármilyen címen is az egyháznak. Ebből egy átlagosnál nagyobb gyülekezet lelkészi állása finanszírozható, finanszírozható a nyugdíjosztály, de nem biztosítható a meglévő három adminisztráció és a teológia fenntartása és működtetése, nem biztosítható a kis gyülekezetekben szolgáló lelkészek szociális támogatása és

s

nem finanszírozhatók a szükséges építkezések és tatarozások - akár gyülekezeti, akár országos ügyről van szó”.10

Egy, az ezekkel ellentétes vélemény a korábban már elmondott érveken túl egyéb szempontokat is felsorakoztat a jelenlegi két kerületes beosztás ellenében:

,,a) Megmarad a Budapest-köz- pontúság. Gyülekezeteink és lelkészeink továbbra is Budapesttől várnak minden segítséget és iránymutatást. Úgy érzik, ott összpontosulnak egyházunk szellemi erői. A vidék számára ennek szellemileg is, lelkileg is altató hatása van. Budapestről nem lehet igazán átérezni a vidéki gyülekezetek gondjait és nehézségeit, annyira más a budapesti életstílus és a gyülekezetek légköre. Ugyanígy a vidéken élők sem ismerik a budapestiek gondjait.

b) Tovább sorvadnak egyházunk vidéki szellemi központjai. Pedig ezeknek a tevékenysége a körülöttük levő gyülekezetekre is közösségformáló erővel, hitet erősítőén kisugárzott.

c) Lehet, hogy püspökeink azt érzik, sok lelkésznek és gyülekezetnek a gondját felvállalták, és minden bizonnyal így is van. A valóság mégis az, hogy ez a pásztorolás egyházunk egészét illetően nem érezhető,,.'í1

Meg tudjuk-e valaha is érteni egymást, fognak-e közeledni egymáshoz az álláspontok? Szeretném hinni, hogy igen.

5. Püspöki székhelyek 5.1. A kérdés nem választható el az előzőktől. A püspöki szolgálat „missziós vízió”-jától elválaszthatatlan, hogy megteremtsük annak legjobb feltételeit.

Égyik zsinati indítvány a két kerület ellenében a következő érveket sorakoztatja fel:

,,a) területi; a püspök lehetőleg minél közelebb legyen a hívekhez; Budapest és a közvetlen környék legfeljebb az evangélikusok harmadát tudhatja magáénak;

b) logikai; a kettő éppen azt jelenti, hogy vagy az egyik, vagy a másik a domináns;

c) történelmi; az egyházra rá- kényszerített túlcentralizálást (túlzott Budapest-központúság) formálisan is meg kellene szüntetni”.

Az első érvből a kerületi központok kiválasztásához az azt előterjesztő véleménye szerint az következik, hogy „a kerületi székhely és a szűkebb környezete sok evangélikus lakóhelye legyen, és a lehető legtöbb egyházközség is legyen pl. 100 km sugarú körben”. És „ne legyen közel a fővároshoz (akkor felesleges változtatni)”. Érvei között szerepel az is, hogy közel legyen minél több egyházi intézményhez (iskolák, szeretetotthonok stb.), és jó legyen az infrastruktúra: sok épület, jó közlekedés; bel- és külföldi egyaránt stb.22

A fenti vélemény alapján Budapesten kívül ebben a tekintetben lehetséges püspöki székhelyként leginkább Győr és Békéscsaba jöhet számításba. Magyarországon az evangélikusok területi elhelyezkedésének három legfőbb vonzáskörében az egyházközségek, az istentiszteleti helyek sűrűsége és a lélekszámok is a fenti három várost és körzetet kínálják három püspöki székhely esetén megoldásul. Előny, hogy Győr és Békéscsaba is volt már püspöki székhely, amely nemcsak hagyományt, de a feltételek könnyebb megteremtését is jelentheti.

4c

A zsinat elé az általános vitához hat térkép került, két kétkerületes, két háromkerületes és két négyke- rületes elgondolás. Ezekhez egy,

az ülésszakon benyújtott há- romkerületes javaslat hetedikként társult. Az általános vita után, már a februári második ülésnapon a zsinat szavazással döntött arról, hogy az egyházkerületek kérdésében az illetékes 3. számú szakbizottság melyik változatokon dolgozzon tovább. Végül három változat maradt meg további feladatként: a jelenlegi kétkerületes, és két háromkerületes javaslat. Ezeket az alábbi térképek szemléltetik. A további részletek kimunkálása a következő hónapok feladata.

Zászkaliczky Péter IDÉZETEK:

1 Dr. Boleratzky Loránd: Az egyház- kerületek új beosztásának kérdése (Keresztyén Igazság, 1989. december).

2 Keveházi László: Javaslat háromkerületes struktúrára (Kézirat, 1992).

3Dr. Bolaratzky Loránd: Még egyszer az egyházkerületek kérdéséről (Keresztyén Igazság, 1995. nyár).

4 Dr. Harmati Béla: Az egyházi szervezeti kérdésekről (Kézirat, 1995).

5 vő. Thébusz János: A Magyarországi Ág. Hitv. Ev. Egyház 1891-94-i országos zsinatának története, Bp. 1895.

6 Zsilinszky Mihály: Egy forradalmi zsinat története, Bp. 1889.

7 Dr. Valentinyi Károly: Kompromisszumkeresési kísérlet a kerületek száma és a püspökök jogállása kérdésében (Kézirat, 1995).

8 Dr. Valentiny Károly: Határozati javaslat a kerületek számának megállapításáról, s az ezzel összefüggésben szükséges püspökök jogállásának kismértékű módosításáról (Kézirat, 1995).

9 Dr. Zsigmondy Árpád: Előterjesztés a kerületek kialakításáról: három kerület esete (Kézirat, 1992).

10 Dr. Harmati Béla: Hozzászólás a zsinati törvénytervezetekhez (3. sz bizottság) (Kézirat, 1995).

11 Dr. Sólyom Jenő: Zsinat elé: Egyházegyetem. Zsinat (Lelkipásztor, 1948/453.).

12 Dr. Sólyom Jenő: A püspöki tiszt a Magyarországi Evangélikus Egyházban (Lelkipásztor, 1949/174.).

° Sólyom Jenő: Megjegyzések az egyházkormányzati szintek és az egyházi struktúra kérdéseihez (Kézirat, 1992).

14 Dr. Schulek Tibor: Az egyetemes (országos) püspöki tiszt és az egyház- kerületek arányosítása (Kézirat, é. n.).

“Dr. Sólyom Jenő: Az új egyházi törvények előkészítésének problémái (Lelkipásztor, 1949).

“Bruckner Győző: A Magyarhoni Ev. Egyház egyházkerületeinek beosztása történelmi és egyházjogi megvilágításban (Miskolc, 1937).

17 Keveházi László: Néhány gondolat a három kerület mellett (Kézirat, 1992).

18 Dr. Nagy János: Hozzászólás az egyházkerületek kialakításához (Kézirat, 1995).

19 Kiss János: Hozzászólás a zsinaton felvetődött kérdésekhez (Kézirat, 1995).

20 Krähling Dániel: Kell-e területrendezés? (Kézirat, 1996.).

21 Magyar László: Javaslat négy egyházkerület létrehozására (Kézirat, é. n.).

22 Dr. Lampérth Gyula, kézirat, 1995.

AZ EVANGÉLIKUS ÉLET február 11-iki számában jelent meg Frenkl Róbert országos felügyelő Tanulópénz című vezércikke. Az abban elmondott zsinati tárgyalás, beszélgetés témája azóta a 21. ülésszak elé került és mai számunkban közöljük a búáskodásról szóló törvény módosításáról megszavazott törvényszöveget. Az egész felmerült problémával kapcsolatosan dr. Galli István, a bizottság elnöke tájékoztató cikket küldött, melyet egyik következő számunkban fogunk közzé tenni.

Szerkesztő

A másik háromkerületes elképzelés