Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-03-17 / 11. szám
11. számának zsinati melléklete Az Evangélikus Élet 61. évfolyama 1996. MÁRCIUS 17. A ZSINAT HUSZADIK ÜLÉSSZAKA: 1996. JANUÁR 12-13-14. A ZSINAT HUSZONEGYEDIK ÜLÉSSZAKA: 1996. FEBRUÁR 23-24. Két egymás utáni ülésszakról együtt számolunk be. A 21. ülésszakon született új törvény: az egyházzenei szolgálatról A 20. ülésszak háromnapos volt 15 üléssel. A megnyitó áhítatot dr. Smidéliusz Zoltán zsinati tag tartotta Lk 11,13 alapján. Az áhítat szövegét alább teljes egészében közöljük. A zsinat kegyelettel emlékezett meg Halasy Endre esperes, zsinati tag haláláról. Az ülésszakon szerepelt témák a következők voltak: Az egyházzenei törvényről szóló törvényrész általános vitája. A műemlékekről szóló törvenyresz általános vitája. Törvénytervezet a tájékoztatási eszközökről (általános vita). Törvenytervezet az egyház háztartásáról (részletes vita) és törvénytervezet az egyház kapcsolatairól (részletes vita). Egy ülésen a zsinat az elkészült törvények revíziójának és összehangolásának további eljárásáról és szerkesztéséről tárgyalt és egy másik ülésen a konfirmációról folyt vita, elvi kérdések rögzítése céljából. Az összehangolás és szerkesztés kérdéséről részletes cikket olvashatunk mai számunkban. A zsinat egy „jogászi szakkollégium” felállítását határozta el az 1. számú bizottság keretein belül. A többi témában előrehaladás ugyan történt, de még nem jutottak e törvények végszavazásra, ezért a következő 21. ülésszak témái közé kerültek át. Az egyes témák előadói voltak a fenti felsorolás sorrendjében: Zászkaliczky Péter, ifi. Benczúr László, Gáncs Péter, dr. Horváth József és dr. Koczor Miklós. A törvények összehangolásáról dr. Boleratzky Loránd adott előterjesztést. Dr. Smidéliusz László megnyitó áhítata a 20. ülésszakon Lk 11,13 Tfestvéreim! Az áhítatra készülődve, ismét felelevenedtek bennem az évek óta érlelődő karácsonyi és újévi benyomások és gondolatok. Mindnyájan újra és újra megtapasztalhatjuk, bos' felgyorsult, egyre zak- latottabb életünk ritka ünnepi pillanatai közül is legkedvesebb a karácsony. Az ünnepeket megelőzi az izgalmakat keltő tervezgetés és erőfelmérés, a kitartást, sok-sok utánjárást igénylő gondos válogatás a fogyasztói társadalom zavar- baejtő - gyakran számunkra elérhetetlen - túlkínálatából, lázas asszonyi sürgés-forgás a konyhák környékén. Majd a hangulatos ünnepi fények, az ízlésesen feldíszített karácsonyfa, szépen csomagolt - néha erőn felüli - ajándékok, bőven megrakott ünnepi asztal. A „szeretet ünnep”-én még a katonai és lelki harctereken is fegyvernyugvást szokás hirdetni. A városok szegényeinek pedig ingyenkonyhákon adják a meleg egytálételt. Mintha ezzel az évenként ismétlődő gesztussal szeretnénk feledtetni egész évi mulasztásainkat: a bizalmatlanságot, türelmetlenséget, a szeretettelen ridegséget, az elmulasztott együttléteket és biztató szavakat, a lelki sebeket okozó bántó mondatokat - ami persze kudarcra ítélt vállalkozás. Mégis, mennyire megbecsülendő az emberi erőfeszítés, mennyire szívet melengető a szokatlan figyelmesség, mennyire örömteli megtapasztalni, hogy minden gyarlóságunk ellenére tudunk egymásnak jó ajándékokat adni. És milyen tragikus, hogy az igazi karácsonyi ajándék, az Isten ajándéka, a Jézus Krisztus szorul ki teljesen vagy részben a karácsonyi ünneplésből. Aztán jön az óév zárása és az új esztendő kezdete. Az éves jelentések, összefoglaló értékelések, a mérlegkészítés és a tervezés időszaka. Az emberi lépték szerinti időegységbe belegyömöszölt folyamat-, történés- és teljesítményszeletekből összeállított adathalmazok értékelése a szelektív emlékezet szűrőjén átcsorgatva, lehetőleg pozitív kicsengéssel. Melyekben az év közben oly súlyosnak tapasztalt gondok, hiányosságok, kudarcok és nehézségek mintha csak azért nyernének felsorolást, hogy még plasztikusabban domborodhasson ki, még nagyobb hangsúlyt kaphasson az egyéni és kollektív emberi teljesítmény diadala. S az új esztendő kezdetén új programok, szabályok, szebb és gondtalanabb jövőt sejtető ígéretek, melynek alapján mindenki újabb egy évre ismét felépítheti a már-már megkopott, lepusztult illúzió várát. Hogy csalókák és könnyen felejthetők az ígéretek és naiv az ezekre épülő reménység? Tbdjuk. Mégis fontos és hasznos a lélek védekezése, mert megóv attól, hogy menthetetlenül elsüllyedjen az ember a kilá- tástalanság mocsarába. Testvéreim! Milyen volt a mi karácsonyunk? A mi lelkünket is eltelítette a sok emberi figyelmesség, az ajándékok gazdagsága és az ünnepi fényáradat? Vagy kitárt szívünkbe befogadtuk az Isten karácsonyi ajándékát, hagytuk, hogy Jézus belépjen az életünkbe, hogy bennünk is növekedhessék és kiteljesedjék, hogy bennünk is megtörje a bűn és halál hatalmát, hogy számunkra is megtapasztalhatóvá tegye a bűnbocsánat örömét és az örök élet reménységét? Az új esztendő kezdetén mire alapozzuk reménységünket? Mi is megelégszünk az általános túlélési stratégiával? Mi is a gazdasági fellendüléstől, az anyagi lehetőségek javulásától, a demokrácia kiteljesedésétől, új struktúrák kiépítésétől, új szabályok bevezetésétől, új szervezetek, bizottságok és saját magunk javuló teljesítményétől reméljük egyházunk életének élénkülését, zsinati munkánk hatékonyabbá válását, egyéni életünk jobbra fordulását? Vagy ki tudunk törni kicsinyes emberi mértékeink és gondolkodásunk rabságából, és tekintetünket a porból felemelve, merünk új távlatokat és szilárd alapokat keresni? Belátva emberi mivoltunk korlátáit és jó szándékú erőfeszítéseink elégtelen voltát, meghallva a szívünkbe befogadott Jézus tanítását, tudunk alázatos szívvel könyörögni a mindent megelevenítő Szentlélek isteni ajándékáért? „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentleiket azoknak, akik kérik tőle. ” Lehet-e ennél reményteljesebb biztatás számunkra az új esztendő kezdetén? Hiszen keservesen tapasztalhattuk már, hogy magunkra hagyva, milyen szorongássíd teltek, milyen kishitűek, tétovák, önzőek és viszálykodásra hajlóak vagyunk. Hogy odaadó fáradozásunk is hiábavaló erőfeszítéssé válik, hogy minden igyekezetünk erőtlen és hatástalan marad, hogy éppen a legóhajtottabb vágyunk és célunk elérése válik lehetetlenné. A Lélek szárnyaló ereje nélkül földhöz ra- gadttá, önmaga körül forgóvá válik minden nemes igyekezet. MinA megüresedett lelkészi jegyzői tisztre választást kezdeményezett a zsinat. Tizenegy személyt jelöltek. Ketten fogadták el a jelölést és kettejük közül a zsinat titkos szavazással Bencze Andrást választotta meg. Vasárnap délelőtt a zsinat most is a fasori gyülekezettel együtt vett részt istentiszteleten, melyen Bárdossy Tibor irsai lelkész prédikált Jn 4,31-38 alapján. Az igehirdetést mai számunkban teljes terjedelemben közöljük A levezető elnökök: dr. Frenkl Róbert, Koczor Zoltán, dr. Reuss András és D. Szebik Imre voltak. * A 21. ülésszakot februárban két napra tervezték és 10 üléssel tartották meg. A megnyitó áhítatot Tóth Attila szegedi lelkész tartotta Zsolt 91,15 alapján. Ezt is teljes terjedelemben közöljük A zsinati ülésszakon egy teljes napot szenteltek a Magyarországi Evangélikus Egyház területi beosztása (az egyházkerületek szempontjából) kérdésének. Ez a törvénytervezet még az általános vita szintjén szerepelt. Mai cikkünkben a részletes elemzést - a vitát bevezető előadói előterjesztést - közöljük Előadója a 3. sz. bizottság elnöke: Zászkaliczky Péter volt. Egy ülés keretében befejezte a zsinat az egyházzenei szolgálatról szóló törvényrész részletes vitáját és azt végszavazással el is fogadta. Ezen az ülésen szakértőkként jelen voltak Trajtler Gábor, Bencze Gábor, Csorba István és ifi. Hafenscher Károly, mint az országos zenei bizottság tagjai. Hozzászólások egyházunk „médiatörvény”-tervezetéhez Mint a törvény előterjesztőjének, igencsak szorgalmasan kellett jegyzetelnem, az előterjesztést követő eleven hozzászólásokat figyelve. Most jegyzeteimben tallózva, igyekszem felidézni az általam fontosabbnak ítélt kérdésfelvetéseket, kiegészítéseket. Mindezt abban a reményben teszem, hogy ezzel Olvasóinkat is további hozzászólásokra serkenthetjük. Hiszen a médiaügy igazi közügy hazánkban, mely mindenkit érint, és talán éppen ezért mindenkinek van róla véleménye... Többen vitatták a törvény szóhasználatát. A média inkább gyűjtőfogalom, melyen belül meg kellene különböztetni az írott és elektronikus sajtót. Más, talán magyarosabb terminológia lehetne a média szó helyett a tömegtájékoztatás, melyen belül megkülönböztethetnénk tömegtájékoztatást írott formában, hangban és képben... Volt, aki egy „Média Bizottságot” javasolt három albizottsággal: az írott, az elektronikus sajtóra, illetve a könyvkiadásra szakosítva. Egyes hozzászólók szerint az országos hetilap profiljába a tájékoztatás mellett törvényi szinten is fel kell venni a hitébresztés, a közéletiség feladatát. Néhányan megkérdőjelezték egyházunk hivatalos közlönyének létjogosultságát. Volt, aki egyenesen luxusnak nevezett egy ilyen kiadványt. Mások viszont éppen azt tekintették pazarlásnak, ha hivatalos dokumentumok veszik el a helyet közérdekűbb írásoktól. Felvetődött egy „hivatalos egyházi szóvivő” szükségessége, vagy legalábbis egy olyan „szakértői lista” közzététele, mely megóvhatja a világi sajtót attól a kísértéstől, hogy a hozzá éppen legközelebb álló egyházi személyt tekintse „szakértőnek” a legkülönbözőbb kérdésekben... Hiányolták többen is, hogy a törvény nem foglalkozik az egyházi médiaszakemberek képzésének kérdésével, amire pedig már a Teológián meg kellene kezdeni a felkészítést. Természetesen előkerült a médiavilág talán egyik legkínzóbb kérdése is: a médiaetika áldatlan állapota. Vajon lehet-e törvényi szinten orvosolni ezt a beteg területet?! Várjuk Olvasóink véleményét, mellyel segíthetik a törvény közelgő részletes vitájának előkészítését. Gáncs Péter den jól kidolgozott, alaposan megszerkesztett, stilisztikailag kicsiszolt és jogi szempontból kifogástalan törvény, mmden gondosan felépített egyházszervezet, sőt maga az egyház is élettelen, rideg, mozdulni képtelen csontváz marad, ha a teremtő Isten nem veszi kézbe, a csontokat nem illeszti össze, inakat, húst és bőrt nem borít rá és ha nem tölti be áldott Szendéikével, hogy megelevenedjék és talpra álljon. Csak a Lélek indíthat és taníthat minket az egymás iránti szeretetre, az egymásra figyelésre, a másik gondolatainak tiszteletben tartására és elfogadására. Hogy az általunk létrehozott törvénykönyv és kialakított szervezet ne az emberi érdekek szabályokba és intézményekbe merevedett lenyomata legyen, hanem a Lélek áradásának áldott medrévé váljon. Ne gátolja, hanem segítse az Isten megelevenítő munkáját. Mi pedig alázatosan tudjuk rábízni magunkat ennek a sodrásnak az erejére. Hiszen hogy is lehetne gyülekezet, egyház, zsinat a Lélek áradása és magukat ennek sodrára bízó emberek, tanítványok nélkül. Mint ahogy a csüggedt, reményt vesztett tanítványokból ez az erő teremtett rettenthetetlen, bizonyságtévő, gyülekezeteket építő apostolokat, úgy minket is egyedül a Lélek tehet alkalmassá a szolgálatra. Tfestvéreim! Jézus ma is tanít és biztat: kérjetek és adatik... a mennyei Atya ad Szentlelket azoknak, akik kérik tőle. Könyörögjünk együtt 1996 első zsinati ülésszakának kezdetén, kéijük Istent, küldje el nekünk is Szendéikét, hogy méltó és alkalmas munkásai lehessünk az 0 országának. Ó, jöjj, teremtő Szentlélek Látogasd meg a te néped, És adj minden teremtménynek Vigasztalást, békességet. Világíts be értelmünkbe, Szeretetet adj szívünkbe: Jól ismered gyengeségünk Te légy a mi erősségünk Dicsőség a mi Atyánknak S megdicsőült szent Fiának A Szentlélekkel egységben, A földön és a mennyekben. Amen. Folytatta a zsinat az egyház háztartásáról szóló törvénytervezet részletes vitáját. Három ülés keretében előre haladtak a törvény szövegének rögzítésében, de még a következő ülésszakon szükség lesz további vitára, hogy befejezéshez jusson és végszavazásra kerüljön ez a törvény is. Ennek előadója Szlruhár András bizottsági tag volt. Az elmúlt ülésen felvetődött a bíráskodásról szóló törvény egyes szakaszai módosításának szükségessége. Most dr. Galli István előterjesztésében kerültek tárgyalásra e módosítás szövegei. Ezen az ülésen az Országos Bíróság elnöke, dr. Fabiny Tibor mint szakértő és a módosításra okot adó testület képviselője volt jelen. A törvénymódosítást a zsinat részletesen megtárgyalta és szavazásra bocsátotta, elfogadta. A módosított szöveget e számunkban közöljük. Az ülések levezető elnöke dr. Frenkl Róbert és dr. Reuss András volt. A legközelebbi, 22. ülésszak 1996. június 28-29-30-án lesz. Tóth Attila megnyitó áhítata a 21. ülésszakon Zsolt 91,15 Keresztény gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Invocavit vasárnapja előtt állunk. Böjt első vasárnapjának zsoltára emlékeztet bennünket arra, hogy segítségül hívhatjuk az Úr nevét. Isten nevét megszentelhetjük úgy, hogy nevét jóra használjuk fel. „Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy nevével ne átkozódjunk, ne esküdözzünk, ne igézzünk, ne hazudjunk, se ne csaljunk, hanem nevét minden bajban Segítségül hívjuk, ' imádjuk és hálaadással dicsőítsük. ” (Luther: Kiskáté 2. par. magyarázata) Isten biztat bennünket, zsinati tagokat, hogy bátran hívjuk segítségül munkánkban az O nevét. Nem egyedül kell elkezdenünk ezt az ülésszakot, hanem vele együtt. Isten bölcsességét kérhetjük, hogy munkánk eredményes legyen. Nagy lehetőség ez a keresztény ember számára: segítségül hívható az Isten. „Ha kiált hozzám, meghallgatom. ” A feltételes mód az ember szabadságára utal. Lehet úgy is leélni egy életet, elkezdeni egy napot, egy munkát, hogy rá sem gondolok arra, aki a mindenek fenntartója és ura. Akkor azonban az ígéret nem valósul meg életünkben. Isten ígérete a nyomorúságban a közösség vállalása, a szabadulás munká- , lása és dicsőségre jutás. A mélységből a magasságba emeli Isten a kiáltó embert. Csak az jut a magasságba - a magasságos rej tekébe -, aki felismeri: élete mélységben van. Baj van akkor, ha nem tudjuk, hol vagyunk. Baj van akkor is, ha tudjuk, hol vagyunk, de másnak nevezzük azt, vagy nem akarunk változtatni rajta. Jézus szava ítéletként hangzik: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök. ” Szabad az Úr nevét segítségül hívni! Élünk-e ezzel a lehetőséggel? Ha igen, akkor helyzetemet, kapcsolatomat az Istennel és embertársaimmal kell megvizsgálnom. Invocavit vasárnapja előtt az éles helyzetfelismerés segíthet zsinatunkon, egyházunkon. Nyomorúságos helyzetben vagyunk, és csak az Isten tud bennünket kiemelni ebből a mélységből. Nem azt kell most kutatnunk, hogy hogyan jutottunk ide. A kivezető utat kell keresnünk és munkálnunk. Jézus mondja: „Én vagyok az út, igazság és az élet." A kivezető út a mélységből Krisztuson át vezet. Egyházunk, zsinatunk, személyes életünk mélységbe juthat. De ebben a helyzetben sem szabad elfeledkeznünk: Immánuel - velünk az Isten. Isten ígéri, hogy az imádkozó ember fele fordul és közösséget vállal vele. Milyen nagy ajándék a zsinat számára: Isten nincs messze tőlünk, közösséget vállal velünk. Lehetnek bár különböző szokásaink, elvárásaink, reménységeink, véleményeink, mégis az Isten közösséget vállal velünk. Az ő személye az összekötő kapocs közöttünk. Isten nemcsak közösséget vállal a bűnös emberrel, hanem kiragadja a nyomorúságból. Erős kézzel ragad meg bennünket és hordozza életünket. íme az Isten szeretete. Nem hagy bennünket a bajban, hanem elkészíti a szabadulás útját. Jó reménysége lehet ez minden kiáltó embernek és zsinatnak. A magunk erejéből nem tudnánk sem hinni benne, sem megszabadulni helyzetünkből. Isten a kezdeményező fél. Ha ő akar, megszabadít, ha nem, csak vergődünk tovább, mint a hálóba repült madár. Az előbb az ember szabadsága állt előttünk a megszólításban, most az Isten szabadságával találkozunk a szabadí- tásban, üdvözlésben. A zsoltáros Istennek arról a munkájáról is szól, amelyet az ember csak ritkán tapasztal meg életében. Isten megdicsőíti az embert. Vajon mit takarhat ez a kifejezés? Mindig arról szoktunk beszélni, hogy mi, emberek hogyan dicsőíthetjük az Istent. Most pedig a fordítottjáról van szó. Az Isten, aki a mélységbe jutott embert a magasba emeu. A magasban lévő ember a Magasságos közelében él. „Isten közelsége oly jó nekem” - érzi és tudja ezt az ember. Isten közelségében az ember átéli az Isten szentségét és a maga bűnösségét. Péter ezt mondja Jézusnak: „Menj el tőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok. ” Isten közelségében a kegyelmet élhetjük át. Ő megbocsát nekünk szere tétéből fakadóan. Ezért vagyunk hálásak az Istennek és dicsőítjük az ő nevét: „Szent, szent, szent, a Seregek Ura és Istene. Dicsősége betölti az eget és a földet. Hozsánna a magasságban.” Isten közelségében nem tehetünk mást, mint dicsérjük őt jóságáért és gondviseléséért. Az ő rejtekében megérthetjük azt, hogy miért jutott mélységbe életünk. Megmutatja Isten a kivezető utat és a jövő feladatait. Tovább küld bennünket le a hegyről az emberek közé. A zsoltáros Istent hívja segítségül, hogy léte, munkája a világ előtt rehabilitálja, megmentse a teremtményt. Az ember átélheti azt, hogy az Isten mellé áll, hatalmával megmenti. Ez a szabadulás a keresztény ember dicsősége. A munkálkodó Isten életünkben, világunkban, zsinatunkban megmutatja szabadítását. Ha engedjük, átéljük a megmenekülést és a Magasságos rejtekébe való jutást. Az ember dicsőségbe jutása ezt jelenti. Megdicsőül életünkben az Isten. Ámen.
