Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-11-10 / 45. szám
FIATALOK N_A K Evangélikus Élet 1996. november io. GYERMEKEKNEK JOSEF OSTERWALDER: Idegenek Milyen szép, amikor kezet nyújtunk egymásnak. Olyankor azt mondjuk, szereljük és megérjük egymást, nincs köztünk ellenségeskedés. Milyen szép, «mikor idegenek adnak egymásnak kezet. Akkor már közük van egymáshoz, nem idegenek egymás számára többé. Köszönjük, Istenünk, hogy Te is kezet nyújtasz nekünk. BESZÉLJÜNK KÖRNYEZETÜNK SZERETETÉRŐL... Kérlek benneteket, hogy közösen gyűjtsük össze, mire, is van szükségünk ahhoz, hogy életben maradjunk? Minden embernek születését követően természetesen arra a gondoskodó szeretetre, amellyel édesanyja táplálja, gondozza a kisbabát. De nemcsak emberi gondoskodás kell az életben maradáshoz, hanem megfelelő természeti környezet, élelem, napfény, levegő és főleg tiszta éltető víz. Víz nélkül nagyon hamar vége lenne földi életünknek. Eddig csak a testünkkel kapcsolatos dolgokról volt szó. De van lelkünk, szellemiségünk is. Lelki táplálékra ugyanúgy szükségünk van, mint a testiekre. Neveltetésetek során elsősorban a családban, szüléitektől kaptok lelki táplálékot, és egyáltalán nem mindegy, hogy az milyen? A gyerekek növekedésük során a körülöttük élők viselkedéséből, magatartásából gyűjtik élményeiket, tapasztalataikat. A családban, később az óvodában, iskolában gyűjtitek, kapjátok a lelki táplálékot is. Sajnos nemcsak léleképítő, lélekerősítő, hanem lélekromboló, lélekölő táplálékot is kaptok. Még akkor is, ha szüléitek mindent megtesznek azért, hogy ezektől megvédjenek benneteket. Nagyon sok szép követhető példát láthattok arra, mit jelent a természeti, az emberi környezet szeretete, hogyan él az az ember, aki megértette Tferemtőnktől kapott felelősségét. De láthattok riasztó, ijesztő példákat arra is, hogy miként szennyezik be az élővilágot a felelőtlen emberi tevékenységek. Miként mérgeződik az emberi táplálék, a tiszta víz. Pedig a fertőzött, piszkos vizet nem ihatjuk meg. Ugyanilyen fertőző lelkileg a bűn, az agresszió, az erőszak, az egymás kárát okozó életvitel. Ez mindnyájunk számára mérgező hatású. Nagyon sötét a kép, ha csak a pusztulásról, az önpusztító életvitelről beszélhetünk. Hála Istennek van lehetőségünk arra, hogy igazi éltető forráshoz találjunk itt a földön! Nemcsak testi, hanem ejsősorban lelki értelemben. Ez a forrás a Bibliában található ige. Az ige mondja el nekünk, mi a lélek éltető vize. Jézus Krisztus személye, jelenléte az életünkben! Ha igazán szomjasak vagytok az igazságra, a tisztaságra, ha éltető vízre van szükségetek, Jézushoz kell mennetek! 0 nekünk olyan forrás, amelyet itt a földön valóban megtalálunk! Meglátjátok, Jézus igéje olyan élővíz, amely a lelki szomjúságot megszünteti számotokra. Az Úr Jézus segít nekünk, hogy a benne bízó, benne reménykedő hitünk növekedjen, hogy a környezetünk számára is továbbadhassuk a jóhírt az éltető forrásvízről! Próbáljátok ki! Az elutasításra, durvaságra szeretettel válaszoljatok! Legyetek türelmesek, elfogadók társaitokkal! Ok még nem biztos, hogy tudják, milyen jó Jézus közelében élni. Meglátjátok, az élővíz, amelyet Jézus igéje jelent nektek, új erőt, kitartást ad majd, így fogjátok szeretettel elhordozni a szeretet- lenséget. Segítsetek a többieknek, hogy ők is megtalálják az élet igazi, éltető forrását Jézusnál! Úr Jézus Krisztus! Add, hogy gyermekeink ne a fertőzött ihatatlan vizet vegyék magukhoz, hanem az általad kínált élővizet, melyet igédben kínálsz nekünk! Add, hogy lélekben felüdülve, megtisztulva tehessenek bizonyságot arról, hogy életükben valóságosan jelen vagy! Ámen. Révészné Tóth Erzsébet TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK - SKANDINÁVIÁBÓL A gyümölcsösben egymás mellett áll két barát. Az egyik fiatal és karcsú almafa, közvetlen mellette vastag, erős karó a másik, hogy támogassa a vékony, gyenge fácskát. Nincs könnyű sorsuk. Három ellenség is rájuk szokott tömi: a vihar, az eső és a fagy. De csodálatos, milyen különböző sorsra jut a két barát. Úgy látszik, mintha a karó ügyet sem vetne a viharra, csak reggel látszik, hogy egy kicsit ferdén áll. Az esőcseppek meghúzódnak repedéseiben. Jön a fagy, az esőcseppek kemény jéggé fagynak a karó repedéseiben és a repedések mindig nagyobbak lesznek. Néhány év múltán a karó ferde, ingadozó, korhadt és szétrepedezett lesz. A kis almafa sorsa egészen másképpen alakul. A vihar meg-megrázza, meg-megtépi, ide-oda hajlítgatja, de rostjai annál erősebbek lesznek. Az eső lecsorog ágain és levelem, de a fa annál jobban növekszik. Ha beköszönt a fagy, lehullatja leveleit s csendes pihenőre tér, hogy felébredjen új tavaszra, új növekedésre, mikor az ellenség visszavonul. Egy napon jön valaki, megfogja a szegény karót és elhajítja. Ugyanakkor a fa támasz nélkül is délcegen áll, utálja lombkoronáját a napfényben, virágba borul és gyümölcsöt hoz. Miért volt a két pajtás sorsa annyira különböző? Mert az egyikben volt élet, a másikban pedig nem. Joelsson G. A. nyomán Humorzsák Az idős lelkipásztor így fejezi be karácsonyi prédikációját:- Kedves Testvéreim, tudom, hogy közüleiek sokakat legközelebb jövő karácsonykor fogok itt látni Nekik már most boldog húsvéti ünnepeket kívánok. * Péter benyit az egyházi könyvesboltba.-A húgomnak szeretnék venni valami szép kötetet a születésnapjára - mondja. - Tud ajánlani valamit?- Mondjuk egy szép Bibliát.- Az nekem sajnos most túl drága.- Kapható az Ószövetség és az Újszövetség külön is. Melyiket csomagoljam be?- Talán inkább az újat. A húgom ugyanis elég modem lány, és nemigen kedveli a régiségeket. A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyönk, Petőfi u. 359. A NAGY FAL Smidéliusz Gábor és a zuglói ifjúság Paul White: A buyufa alatt című könyvének egyik WMJj)írták azt a zenés darabot, amelyiknek Váralján volt az ősbemutatója. Szövegírója Pászty-Nagy András volt. Mü azóta meg. szólalt a zuglói templomban egy ifíúsági istentiszteleten és a Deák téren az országos evangetizácio oen is. Sokan szeretnének a szövegével jobban megismerkedni, ezért most közkinccsé tesszük I. A dzsungel mélyén A dzsungel mélyén pezseg az élet, A sok fa zöld és a gyümölcs érett, S míg én zárt kapukat rengetek, A dzsungel végtelen rengeteg. A dzsungel fáiról majmok lógnak, Örömöt hoznak a búsulóknak, Egész nap alszik az oroszlán, A dzsungel mélyén mogorván. Refrén: Reggel banán, délben banán, Szépen lassan úgy érzem, Hozzászokom talán. A dzsungelben, hol az orrszarvú él, Amerre nem jár a hosszú tél, A zsiráf nem érez hideget, A dzsungelbői integet. Refrén: A dzsungelben szőnyeget nem szőnek, Mert a dzsungel eleven gyepszőnyeg, Mezítláb járnak az állatok, Nem úgy, mint nálatok! V. A kígyó Csúszok és mászok én jövet-menet, Csúszva-mászva töltöm el az életemet. Sárba és porba is letérdelek, Bár a tüskék hasamban már temérdekek. Kobra, áspiskígyó és az anakonda, Gyakran vedlik, átlagosan hathavonta. Mások mondják, ha én fekszem felőrlődve, „Nahát kígyó férjél már a bőrödbe!” Refrén: Nem eszem, ha megkínáltok almával, Nem kelhetek fel én soha ballábbal, mert Kígyó vagyok és tekergek, Ha van merszetek, ti is gyertek, A dzsungelben majd kézen fogva kígyózunk. Én ha mászok nem állhatsz az utamba, Bokrok mélyén, ha én kúszok kutatva. Mert, hogyha én bármi veszélyt mérek fel, A problémámat megoldhatom méreggel. Gyors vagyok és ügyes, így nem véletlen, Hogy lehetek én még mindig életben. Most hát levetkőzöm minden gátlásóm, A nagy fal alatt gyorsan átmászom. Refrén: Reggel banán, délben banán, estére is banán; Szépen lassan úgy érzem, Hozzászokom talán. n. De hiába volt idill De hiába volt idill, és hiába volt béke, Mert, mint minden jónak, ennek is eljött a vége. Egy nap az állatok ijedten nézték a falat, Mely elfelezte a dzsungelt egy éjszaka alatt. Meri a fal magas volt, hosszú és vastag, És szegény állatok meséket még soha nem olvastak. Nem is láttak még várfalat, nem is tudták, mi az, Mely magas is és szilárd is, és nem lágy mint a viasz. Nem is tudták hirtelen, hogy mit is lehetne tenni, Törték-törték az agyukat, de nem ugrott be semmi. A legtöbb állat sírdogált, vagy bután heheherészett, Csak az orrszarvú volt bátor, tett is egy merészet. III. Az orrszarvú nóta Az orrszarvú nóta már ősidők óta a legjobb dal, Verd hát a ritmust az orroddal! Erős az én lábam, erős az én hátam, Erősebbet ennél nem is igen láttam. Erős az én szarvam, erős az én combom, Nem vagyok beképzelt, szerénységből mondom. Az orrszarvú nóta már ősidők óta a legjobb dal, Verd hát a ritmust az orroddal! Nekirontok rögtön én a magas falnak, Sokan kételkednek, sokan magasztalnak. Én egy kicsit félek, de hát bíznak bennem, Miért kellett nekem orrszarvúnak lennem!? Az orrszarvú dráma aktuális lárma az erdőben, Életem sajnos nem felhőtlen. Refrén: VL A hiéna A barlangból ki, be az erdőbe Megeszem bárkit mielőtt felnőne Az erdőbe be, Id a barlangból A hiéna szüntelenül barangol Ocsmány foltokkal vagyok én tele Nem csaphatott meg a szépség szele Görnyedt vagyok és rémesen sánta, De ha valaki kicsúfolt, rég megbánta, Mert én tréfájára úgy feleltem, Hogy nagyot nevettem, s lenyeltem. Refrén: A hiéna nem dalol, mint szirén a tengerben, Hanem egész nap üvölt, mint sziréna, rekedten. Nekem így is jó, nem érdekel semmi, Nincs hova menni, nincs mit tenni, De a hiénának jó hiénának lenni. Ostoba népség, megvetlek titeket Bedőltök rögtön, akárki hiteget Az orrszarvúnak áttörni a nagy falat Előre tudtam neki ez túl nagy falat A kígyónak meg átmászni alatta Én persze már előre kacagtam. Hát most merre menjünk most hova - Panaszkodik folyton a sok ostoba. Megkeresem az átjárót, nem bánom, A gonosz név ne maradjon a sakálon. Refrén VH. Finálé Remény nélkül élni, vajon hogyan tudhatnánk Minden álmunk ott van a fal túlsó oldalán A falnál csak felhalmozhatjuk minden bánatunk Magunktól megváltást mi gyengék sosem várhatunk. Segíts, mit tegyünk! Segíts, mit tegyünk! IV Az orrszarvú és a kígyó De hiába volt az orrszarvú nagyszabású terve, Egy percen belül a földön feküdt csúnyán fejbe verve. Szomorúan mondta: „Ha szétvered a faladat, És a fejedet használod, nem lesz könnyű feladat. De ne így használd a fejed, hiszen gondolkozhatsz vele, Nem kell félned ettől, még senki nem halt bele! Én még nem próbálkoztam meg vele ebben az életben, így fordult az elő, hogy még soha, de soha, de soha nem tévedtem.” „Baj, hogy nincsen agyad, de azért ne szomorkodj nagyon, Gondolj arra, hogy a vadászok így nem lőhetnek agyon.” így sziszegett a kígyó, az erdei bölcsek bölcse, Az orrszarvú, farkára lépett, hogy dühét így kitöltse. Szívem mélyén érzem már az új élet jelét Most én ezzel a dallal így fordulok feléd Ha mit sem ér az erőd és kevés az értelem Vagy úgy érzed, életed rég reménytelen. Figyeld mit teszünk! Figyeld mit teszünk! Leomlott a fal, az élet nyitva áll Az összes állat együtt, vígan kiabál Hogy leomlott a fal, és eltűnt a halál Boldogok lennénk, ha velünk tartanál, ha velünk tartanál... (A darab végén Reményik Önmagunkba falazva című verse hangzott el, lásd az első oldalon) Szervátiusz Jenő szobrászművész emlékkiállítása a Hadtörténeti Múzeumban „Külön dobban meg minden kicsi kő, És mégis-mégis egy ütemre vertek...” A fenti sorokat az erdélyi költő, Reményik Sándor írta „Kövek zsoltára” című versében egy templomépítő lelkész emlékére. Mennyire illenek ezek a sorok az erdélyi művész alkotásaira, legyen az a kő, fa, vagy márvány és legyen ember, képzelt személy, mesealak, állat, virág, álomkép... Minden műve más, egyéni elgondolás fába faragva, kőbe, márványba vésve - mégis elválaszthatatlanul összetartoznak, egy belső gondolatot tükröznek, ugyanazt mondják el alkotójukról, amit talán maga sem akart kimondani, csak a megálmodott műbe lehelte. Egész életútján a megpróbáltatások közepette is az igazságot kereste, a tiszta forrást, a néplélek ezerszínűségét, mélységeit. Szolgált művészetével. Szolgálta népét és ä jövőt, mert időtálló alkotásai a múlt jelenségeit, életformáit, népének szokásait, örömét és fájdalmát vetíti az érdeklődő - vagy kíváncsi - szemek elé. És műveinek van mondanivalójuk nemcsak a ma, a jövő számára is. Szervátiusz Jenő alkotásaiból „egy darab” történelem tárul elénk és nemcsak a művész életének története... A Hadtörténeti Múzeum ismét jól választotta kiállítása tárgyát, Szervátiusz Jenő életműve egy részének bemutatását. Az emlékkiállítás 1997. március 31-ig látogatható. Szervátiusz Jenő Kolozsvárott született 1903-ban. A fafaragást korán elsajátította, kezdetben kerekes, majd asztalosműhelyekben dolgozott. 1925-ben Párizsban az Ecole Libre szabadiskolában tanult, majd szülővárosában, a Belle Arte Művészeti Iskolában folytatta tanulmányait. 1929 tavaszán már kiállításon díjat nyert, 1930-tól népi ihletésű kompozíciókat készít, 1933-ban szabadiskolát nyit Kolozsvárott, ettől az időtől rendszeresen kiállít: egyéni és csoportos, belföldi és külföldi tárlatokon vesz részt. Bejárta Erdélyt. Dolgozott Nagybányán, Gyergyószentmik- lóson, Csíkmena- ságon és Csíksom- lyón. 1949-től 1965-ig a Kolozsvári Művészeti Intézetben mintázást tanított. 1980. szeptember 15-én Éva születése hunyt el Budapesten. Műveit tizenöt ország múzeumai őrzik, és a magángyűjtők, köztéri szobrai állnak Farkaslakán, Csíkmenaságon, Székelyudvarhelyen, Pápán... Emlékét ezernél több műve őrzi. A jávorfából faragott Cantata Profana című domborműve a Bartók Archívumban van. Mint arról korábban beszámoltunk, fia, Szervátiusz Tibor ez év nyarán édesapja és saját kolozsvári ihletésű szobrait szülővárosa egyházának ajándékozta és a hetvennégy szobor a Szent Mihály-templommal szemben, a plébánia udvarán, meghitt környezetben kapott helyet. MEGJELENT A HATVANI LEXIKON Tudjunk többet Hatvanról! Sokaknak szól ez a bátorítás: kirándulóknak, turistáknak, átutazóknak, diákoknak, helytörténeti kutatóknak, és - nem utolsósorban - a „régi hatvaniaknak”, akik talán többet tudnak erről a kedves városról, mint mások, de: nem „mindent”! A régi ismeretanyag ugyanis felfrissítésre, a hiányos pedig pontosításra szorul! Jó, ha minél többen és minél többet tudnak Hatvanról! Ehhez kitűnő segítséget nyújt a dr. Petheő Károly, Fazekas Zsigmondné és dr. Kocsári Istvánná szerkesztésében nemrég megjelent Hatvani Lexikon tetszetős kiállítású, terjedelmes kötete (Hatvan, 1996)! A könyv - követve a hagyományos „lexikon-formát” - betűrendes szócikkekben ismerteti meg az olvasót a város nevezetességeivel épületekkel, intézményekkel, irodalmi, történelmi és földrajzi nevezetességekkel, a város kiemelkedő, élő és már elhunyt személyiségeivel, jól felhasználva a régebbi és az újabb információkat. Alaposságra törekszik, de lemond arról, hogy „benne legyen minden"! Evangélikus szemmel lapozgatva a testes kötetet, jóleső érzéssel olvashatunk benne pl Ángyán Jenőnéről, Baranyai Miklósról, Bartsch Vilmosról, Danielisz Mi- hályról, Gömöry Arankáról, Heutschy Csabáról, Halasi Andrásról, Lestyán Pálról, Legány Ödönről, Mateidesz Józsefről, Piska Gyuláról, Szkokán Lajosról, Sztehlo Gáborról, Hason Jánosról.... Az „Evangélikus Egyházközség” címszó után frappáns ismertetést találunk a hatvani evangélikusságról, megemlítve ezt az érdekességet is: „...H.-ban és főleg környékén 1730 körül sok volt az evangélikus; a kapucinus rend minden évben 3-7 evangélikust a katolikus vallásra térít. (A máriabesnyői kapucinus rend Historia Domusából.) ...” Lassan ment a gyülekezetszervezés, tipikus szórványsorsban sokat veszítettünk évszázadok alatt! Az „Evangélikus templom” cím után a templom leírása, és az építés története olvasható. Az ismertetés megemlíti az eddig itt szolgált 5 lelkész közül 4-nek a nevét; kár, hogy az 5. lelkész neve kimaradt, azé, aki az egyházi épületek köré gyülekezetét szervezett: Jávor Pálé! Megemlítendő, hogy Tévéi Endre lelkész neve helyesen: „Terei"; Scholz Lászlónak pedig nem „munkadoktorátusa” (=„dr."), hanem „díszdoktorátusa” (=„D.”) van (84. old.). Még néhány, általunk felfedezett elírás, pontatlanság: Doktay János meghalt: 1991. március 31-én (66. old.); „Balatontomaj” helyesen: „Badacsonytomaj” (107. old.); „Megszűnt iskolák”: a felsorolásból kimaradt a Vegyipari Technikum (220. old.). Meszlényi Zoltán életrajzából kimaradt annak a szomorú ténynek a megemlítése, hogy - mint esztergomi káptalani helynököt - letartóztatták, és Kis- tarcsára internálták. Az embertelen bánásmód következtében a budapesti rabkórházban halt meg 1953. jan. 11-én. Az esztergomi bazilika altemplomában nyugszik. (Vő.: Szántó K.: A meggyilkolt kát. papok kálváriája - Mécses Kiadó, 1992. 51 k, 63. old.) - (240k. old.) Eddigi munkásságukra tekintettel, Kocsis István könyvtárigazgató és Motion Zoltán TIT-titkár is megérdemelt volna egy-egy szócikket! A hibák, pontatlanságok, sajtóhibák kijavítása „Pótlás” utólagos mellékelésével, vagy egy későbbi, 2. kiadással megtörténhet. A lexikont a két ismert helytörténész: Németi Gábor és Demény-Dittel Lajos lektorálta; használatát jól segíti a Rövidítések jegyzéke, a Névmutató, az Irodalomjegyzék, valamint a Hatvani időszaki kiadványok jegyzéke. Sajnos, könyvesbolti forgalomba nem kerül, de az ér- deklődők a város közintézményeiben és kultúrközpontjaiban megvásárolhatják. A könyv készítői, laadói és a nyomda dolgozói hasznos munkát végeztek - segítségükkel többet tudhatunk Hatvanról! Sebeiken Pálma
