Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-11-03 / 44. szám
61. ÉVFOLYAM 44. SZÁM : 1996. NOVEMBER 3. SZENTHÁROMSÁG --------------------7T—7---------~T~7---------------—7. j —7T ün nepe utáni Ha keresztyen vagyok, tudnom kell, vasárnap hogy Krisztus feltámadt a halottaiból s tehetetlen vele szemben a halál. __ORSZÁGOS EV ANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 35 FT Ezért tehetetlen velem szemben is. Luther A TARTALOMBÓL---EVA NGÉLIKUS ISKOLA ÉPÜL ASZÓDON LEMONDÁSOK, KÜZDELMEK, REMÉNYEK AZ IZRAEL-MISSZIÓ MAI KÉRDÉSEI AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSA A BELSŐ MEGÚJULÁS ÉS GYÖKERES REFORMOK ELŐTT A százéves szombathelyi templom jubileumi istentisztelete: az oltár és az ünneplő gyülekezet egy része- Az ökumenikus világszervezet sorsdöntő őszi ülése Genfben Aligha volt még egy ilyen sorsdöntő tanácskozása az Egyházak Világtanácsának félévszázados története során, mint a Központi Bizottság idei, szeptemberi ülése - ez volt a véleménye a legtöbb résztvevőnek, akik kezdetétől végéig átélhettük ezt a világméretű ökumenikus eseményt. Genf látképe, háttérben a Genfi- tó és a Mont Blanc, előtérben az Ökumenikus Központ épülete A helyszín az Ökumenikus Centrum volt - egy sor nemzetközi egyházi szervezet, köztük az Evangélikus Világszövetség, központja is, Genf nemzetközi negyedében. A Központi Bizottság az ökumenikus világszervezet legfőbb vezető testületé az EVT 330 tagegyházát képviselő 156 választott taggal, akik évente egyszer ülnek össze a világ más-más részében. Föladata, hogy megvitassa az elmúlt évben végzett munkát és döntsön a következő időszak föladatairól. Tágjai püspökök, lelkészek, világiak, férfiak és nők, szigorúan megszabott arányban („kvóta-rendszer”), Tbkiótól Dél-Afrikáig, Kanadától Tonga szigetéig és Pápuaföldig. Szinte minden nyelv, bőrszín, egyházi tradíció jelen van ilyenkor a nagy ülésteremben. A 330 ortodox, protestáns, anglikán és szabadegyház küldöttei tanácskoznak öt hivatalos nyelven (angol, francia, német, orosz és spanyol); döntenek a világ pem római katolikus egyházainak együttműködéséről, az egység erősítéséről és közös föladataikról a második keresztyén évezred mai világában. A szeptember közepén tartott, kilencnapos tanácskozáson a 156 delegátus mellett még nagyszámú teológus-szakértő, tanácsadó, más egyházi szervezetek és tagegyházak megfigyelői és a nemzetközi média egyházi és világi munkatársai vettek részt. Pénzügyi krízis A nemzetközi sajtó és az elektronikus sajtó figyelme elsősorban az ökumenikus világszervezet súlyos pénzügyi válságára irányult. „Szétzilált vitorlák — megfogyott legénység” - ilyen és hasonló címek alatt Az Ökumenikus Centrum nagy ülésterme: a Központi Bizottság ülése számoltak be arról a pénzügyi válságról, amelyben az EVT vergődik, immár negyedik éve, miközben egyre növekvő, világméretű föladatai között bevételei mintegy a felére estek vissza. A legutóbbi néhány évben az egyházi világszervezet szinte minden pénzügyi tartalékát fölhasználta a hiányok fedezésére. Genfi központjának a létszáma 270-ről (1992) az idén már 237- re esett vissza. Ennek ellenére az idei évben legalább másfél millió svájci frank (kb. 180 millió forint) deficit várható. A pénzügyi helyzet romlását mutatja, hogy az EVT-nek már az idén is meg kellett ritkítania sok kitűzött programját és tovább kell folytatnia tisztviselőinek elbocsátását (a jövő év végéig mintegy 190- re kell csökkentenie a genfi munkatársak számát). Belső és szervezeti megújulás szükséges A Világtanács főtitkára, Konrad Raiser német evangélikus teológiai professzor, a tanácskozást bevezető, részletes jelentésében és a sajtókonferenciákon kíméletlenül őszinte, mélyreható kritikát gyakorolt az Egyházak Világ- tanácsa csaknem fél évszázados tevékenysége fölött. Legfontosabb kritikai megállapításai ezek voltak: 1. Az EVT eddig csak önmagát tekintette a keresztyénség egység- mozgalma egyedüli képviselőjének A jövőben új látásmódra van szükség: az Egyházak Világtanácsa csak az egyik, bár nagyon fontos része az ökumenikus világmozgalomnak. Annak lényeges részei ma a római katolikus világegyház, más egyházi világszervezetek (pl. a Lutheránus és a Református Világszövetség), valamint a regionális és nemzeti ökumenikus tanácsok is. A jövőben ezekkel a legszorosabban együtt kell működnie a keresztyén egységért a világban! 2, Az EVT az idők folyamán sok olyan tevékenységet vállalt magára, amit helyette a tagegyházaknak, a regionális és az országos ökumenikus szervezeteknek kellett volna elvégezniük. Szervezeti programja és tevékenysége így egyre bővült. A jövőben az ökumenikus mozgalom föladatainak másokkal való, erőteljes megosztására van szükség! 3. Az EVT „menet közben” sok olyan aktivitást, programot és tanácskozást alakított ki, amelyet a tagegyházak nagy része nem érzett a saját életéhez, gondjaihoz, mindennapi szolgálatához közelállónak Részvételük az EVT életében és részben anyagi támogatásuk is ezért maradt el, esett vissza. A jövőben az EVT-nek meg kell találnia az egyházak életét érezhetően segítő, arra közvetlenül ható programok és tevékenységek útjait! 4. Miközben a kezdeti európai-észak- amerikai túlsúly fokozatosan áttolódott a világméretű keresztyén együttműködésre, a genfi központ és a vezető, döntéseket hozó testületek szervezete, fölépítése túlságosan kötve maradt a nyugati és protestáns egyházi életformákhoz, amelyeket sem az ortodox egyházak, sem a „harmadik világ” egyházai nem éreztek a magukénak. Ezért sürgetően szükség van az EVT világszervezete reájuk, életformáikra és tradícióikra is nagyobb figyelemmel levő szervezeti megújulásra is! (Az idei tanácskozáson például már éles kritikai megjegyzések hangzottak el az EVT vezető testületéi és irányító bizottságai összetételének eddigi szabályai - így az ún. kvótarendszer egyoldalúságai ellen.) Valójában nem a pénzügyi krízis leküzdése, hanem a részben ezt okozó belső lelkűiét és külső szervezeti tényezők megújításának a szükségessége volt az idei ülés legfőbb problémája. Az eddigi tevékenység kritikája és felülvizsgálása most érkezett el a csúcspontjára. Mélyreható és kemény viták után a Központi Bizottság végül is is teljes fölhatalmazást adott Raiser főtitkárnak: a tagegyházakkal való megvitatás után dolgozzon ki és terjesszen részletes javaslatokat az 1998- ban tartandó jubileumi világgyűlés elé az Egyházak Világtanácsa belső önértelmezésének, lényeges föladatainak és szervezőiének gyökeres megújításáról. (Következő számunkban folytatjuk) Dr. Nagy Gyula Hálaadás a 100 éves templomért A szombathelyi gyülekezet augusztus 25-én ünnepelte temploma felszentelésének 100. évfordulóját. A centenáriumon belül külön is megköszöntük Istennek azt a körülbelül tizenkét éven át tartó munkafolyamatot, amelyet a templom külső renoválása, az elektromos hálózat cseréje, a padfütés bevezetése és a templombelső felújító-restauráló festése jelentett. Ünnepünk ugyanakkor beleágyazódott a millecentenárium ünnepsorozatába, úgy, ahogy a templom felszentelése egykor a millenniuméba. A hálaadó istentiszteletet D. Sze- bik Imre püspök vezette Zügn Tamás esperes és Fehér Károly lelkész közreműködésével. Az úrvacsorái részben pedig Lehel Ferenc ny. lelkész és Pintér János ny. esperes-lelkész is a liturgusok között szolgált. Gyülekezeti és kórusének váltogatta egymást a liturgia során. így megszólalt a közismert énekversek között a 84. zsoltár és a „nagy-glória” ősi dallama is, jelezve az isten- tisztelet évszázadokon át tartó folyamatosságát. Ez a folyamatosság jelentkezett D. Szebik Imre püspök igehirdetési alapige választásában is. Ugyanazt a 2Móz 3,5-öt olvasta fel, amelynek alapján 100 évvel ezelőtt Gyurátz Ferenc püspök a felszente- lési prédikációt tartotta. Most azonban - hangzott az igehirdetésben - már azt köszönhetjük meg, hogy négy generáció hallgathatta itt Isten igéjét, az evangélium vigasztalását. A szolgálattevők: Kiss János, Kapi Béla, Czipott Géza, Kutas Kálmán, Lehel Ferenc, Sokoray Miklós váltották egymást, de a szolgálati szent hely és a szolgálat Ura maradt. Gyurátz püspök egykor azt jegyezte fel naplójában, hogy a templom nagyon szép, „...protestáns templomban szinte szokatlanul szép”. Ezt a szépséget is igyekezett a gyülekezet megőrizni és helyreállítani, mivel Istennek csak a legszebbet lehet adni a hála jele gyanánt, mert Isten a legdrágábbat, Fiát adta nekünk. Mózes, Isten félelmetes szava nyomán joggal érezhette volna magát kiszolgáltatottan. Isten azonban az ellenkezőjét akarta Mózessel is, velünk is: értsük, hogy nem vagyunk kiszolgáltatottak: az Ő kezében és hatalmában a templom és gyülekezet, ország és népünk, egyéni életünk is. Ezért ez a hely a legjobb hely. Itt akar találkozni velünk, úgy, hogy megszólít szavával. Ahol figyelnek a megszólító igére, megőrzik az esemény csodáját, bizalom születik Isten iránt. Titok ez, mégis valamiben hasonlít az édesanya iránti „ősbizalom”-ra. Ez a bizalom dacol személyes és közösségi életünk Isten megbízhatóságát kétségbe vonó tapasztalataival. A hálaadás arra is alkalom, hogy mindenki maga válaszoljon: betöl- tötte-e a templom a rendeltetését, átélte-e Isten közelítését és bizalommal válaszolt-e a hívásra. Mert a találkozás mindig a küldetés feladatával jár. Mózest végül is elindíthatta Isten. De mi van a mi küldetéstudatunkkal? Utat talál a gyülekezet a „rabság” ezer változatában szenvedőkhöz, hogy ,a Szabadítóra mutasson? Édesanyák vállalják-e, hogy gyermekek szólítsák így őket? „Vegyétek komolyan gyermekeitek Krisztushitben és erkölcsben való nevelését. A spiritualitás az élethez tartozik, belső erkölcsi tartás nélkül boldogtalanok maradnak.” Küldetésünk van a társadalomban is. Aki keresztyén, vállaljon felelős beosztást a közös jóért, „...az élet nem gyönyörködés, hanem komoly, szigorú kötelesség. ” (Kossuth) A küldetés folytatódik Mózes után Józsué is ugyanezt a megbízatást kapta. Az a reménységünk, hogy sok nemzedék dicséri itt még Istent a megszólításáért és a megbízásért. A jubileum ünnepe szinte egybeesik a lelkészváltozás eseményével. Emberek átadják és átveszik a stafétabotot: Isten azonban nem változik, folytatja munkáját. Ebben a reménységben legyen erős az Isten szíve szerinti pásztorért való könyörgés és a következő nemzedékekért való imádság, a küldetés hűséges teljesüléséért hangzó könyörgés. Thnuljuk újra a felszentelés istentiszteletének énekét: „Keresztyének, hát bízzatok, Semmi el ne rémítsen. Isten a ti oltalmatok, E remény lelkesítsen. Szent beszéde megáll, Mint szélvészben kőszál. Tűrést ad, bajunkban, Erőt végharcunkban. NINCS HÁT MI KESERÍTSEN!” Az úrvacsorái kommunió alatt az énekkar Luther két úrvacsorái énekét, a „Lauda, Sion Salvatorem” himnuszt, az ifjúsági csoport pedig mai hangvételű éneket énekelt. Az ünnepi istentisztelet a templom megáldása után a „Te Deum” egyik változatával, a 42. számú énekkel zárult. A közgyűlésen Sümegi István egyházközségi felügyelő köszöntötte a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezetét, az egyházkerület és egyházmegye vezetőit, a testvéregyházak, a megyei és városi önkormányzat és- a társadalmi szervezetek képviselőit. Fehér Károly lelkész a templom és gyülekezet történetét ismertetve, utalt arra, hogy ez a templom eredetileg két felekezet keresztyénéit, magyar és német nyelven beszélő evangélikusait kívánta egy családba összefogni. Ebben a folyamatosság egyháztörténelmi és történelmi okok miatt megszakadt ugyan, de az ökumenikus testvériség és a befogadó nyitottság formájában tovább él az eredeti szándék. A templom története, a pusztulások és renoválások históriájával pedig szemléletes, épületbe testesült jele a gyülekezet külső és belső történetének, benne Isten vezető, őrző, megújító hűségének. A közgyűlés után a f „iilekezeti teremben, amely agapt'a is meg volt terítve, gazdag anyagú, a gyülekezet birtokában lévő ihat, könyv, kép és tárgyi „kincseink” bőségéből kaptunk ízelítőt a 100 év életéből. A hálaadó istentiszteletet élőben közvetítette a városi TV, a kiállítást is videofelvétel örökítette meg. Délután az egyházmegye esperese, az egyházközség elnöksége, Lehel Ferenc ny. lelkész, Kiss János kapolcsi lelkész, a templomépítő Kiss János unokája és Horváth György, a dédunoka közösségében megkoszorúzták a templomépítő lelkész, és az ugyancsak a Szent Márton temetőben nyugvó Czipott Géz.a lelkész sírját. Úgy tettünk, ahogy a zsoltár int: körüljártuk a Siont, jól megnéztük épületeit, hogy elmondhassuk a következő nemzedéknek is: mindeddig így vezetett bennünket az Úr! Fehér Károly REMÉNYIK SÁNDOR: Meghalni mégis egyedül kell Lehet menyasszonyod, vagy feleséged, Apád, anyád, gyermeked, vagy testvéred - Lehet szeretőd és vad szenvedély Köthet hozzá, vagy könnyelmű szeszély - Vagy mint a forrás: fogyhatatlan vágy, Vagy vele-élés: mint a tenger, mély - Köthet hozzá egy forró, kéjes óra - Sok éjszaka vonagló lüktetése, Mely ködpárává foszlik virradóra - Kapaszkodhatsz egy hosszú lélek-láncba És szállhatsz, mint méh virágról-virágra - Ráborulhatsz egy élő-halott nemzet Égbe-meredő szirt-ravatalára - Lehet szerelmed, mint ólom: nehéz, S lehet illanó, s tűnő, mint a fény És lehet, mint a koporsó: kemény. Befogadhat egy kis hálószoba - S egész országok fogadhatnak be - Az ágyad és az asztalod Minden nap rózsával lehet tele - Lehet, hogy egy babérerdőt aratsz - S mint játékközben a labdát a gyermek: Egyik kedves kéz a másikba perget - Álmodhatsz, szerethetsz és barátkozhatsz És végül mégis egyedül maradsz: Halálod egyedül kell elviselned. ÁPRILY LAJOS: A kertbe ment Uram, én nem tudom, milyen a kerted, a virágosod és a pázsitod. Én nem tudom, virágok ültetését ágyásaidban hogy igazítod. Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve júniusi vasárnap hajnalán, beteg lábával és beteg szivével bánatosan kertedbe ment anyám. Uram, tele volt immár félelemmel, sokszor riasztó árnyék lepte meg, de szigony-eres, érdes két kezével még gyomlálgatta volna kertemet. A kicsi teste csupa nyugtalanság, s most elgondolni nem tudom, hogy ül. Virágosodban könyörülj meg rajta, hogy szegény ne szenvedjen tétlenül. Mezőiden ne csak virágmagot vess, virágaid közé vegyíts gyomot, hogy anyám keze gyomlálhassa kerted: asphodelosod és liliomod.
