Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-10-27 / 43. szám
Evangélikus Élet 1996. október 27. SZEPTEMBERI PÜNKÖSD Egy millenniumi harangköszöntő „Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szere te te!” Zsolt 106,1 Szüret idején érezhetően megcsappan a templomlátogatás országszerte. Nem így történt ez Iharosberényben ezen a szeptember végi vasárnapon. Százak indultak el, minden sürgető munkájukat félretéve, a környező gyülekezetekből, hogy együtt örüljenek az ömlőkkel. A hatalmas templom zsúfolásig megtelt várakozó tekin- t tetekkel, imádkozó szívekkel. A tele karzatról mint érett gyümölcsök csüngtek a ragyogó szemű gyermekek, fiatalok. Meghatódott hozzátartozók, jóbarátok tekintete figyelte a bevonuló lelkészeket. Mindannyian izgalommal vártuk ezt a napot, de leginkább Horváth Ferenc, a megválasztott lelkész. Lelkész és gyülekezet végre egymásra talált: KRISZTUSBAN. A május óta pásztor nélkül maradt társgyülekezetekben úrrá lett a kétségbeesés, hiszen a Tamássy házaspár Zuglóba került. Horváth Ferenc eddig pedagógus feleségével fő állásban Nagykanizsán tanított, s emellett látta el a Szepetneki-Szőkedencsi gyülekezetét. Hosszú évek imádságára volt felelet ez a csodálatos ünnep, melynek minden pillanatában érezhettük a Szentlélek egységét, harmóniát teremtő jelenlétét. A beiktatást végző Smidéliusz Zoltán esperes prédikációjában meghökkentő kérdést tett fel: „Kell-e áldást mondásra biztatni valakit, amikor csordultig van a szív? Kell-e az örömtől és meghatottságtól könnyes szemű tömeget felszólítani: mondj áldást? Ha jönnek a próbák, a szomorúan egyhangú hétköznapok, kell egy biztos örömforrás, tartós pillér. Minden ünnepi külsőség szertefoszlik, ha nem a tartós örömből, Jézus Krisztusból táplálkozik! Horváth Ferenc igehirdetése elfeledtette a viszályokat, a kétség- beesést, az ellentétes akaratokat, az elégedetlenséget. Hatalmas erővel szólalt meg lelkészi vallomása: „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről!” (lKor 2,2) Az ifjúság énekében ezen a délutánon fénnyel teltek meg a hangok. Gitárkísérettel több szólamban csodálatos örömzenével ajándékoztak meg bennünket. „Előttem az utódom” Négy élő lelkész előd köszöntötte a beiktatott lelkészt és a gyülekezeteket. Fónyad Pál ny. nagykanizsai lelkész 60 évvel ezelőtt szolgált az iharosberényi gyülekezetben. „Templommentő” áldozatossággal óvta meg a templomot a fel- robbantástól. A mai napig sem szűnt meg szeretni ezt a gyülekezetei. A 90. évhez közeledő hűséges szolga mint atyai jóbarát is megáldhatta (késői) utódját. Győri Gábor orosházi lelkész, sok száz kilométert utazva érkezett családjával. Első útja a haldokló, egykori felügyelőhöz vezetett. A felügyelő elhaló szavakkal suttogta: „én már hamarosan a mennyei kórusból figyelem a gyülekezet énekét”. Horváth Ferencnek nem fegyverekkel dúló háborútól, szétrobbantástól kell megmentenie a templomot. A háborgó szíveket kell megmentenie Krisztus számára. A Tamássy házaspár külön, de mégis egybehangzóan vallotta meg, milyen fájdalmas érzés így visszajönni. Soha többé nem szeretnének utódot köszönteni. A szeretetre tették a hangsúlyt, ami fontos eszköze a lelkészi szolgálatnak. Soha ne hangozzék el senki felett az ítélet: „az első szeretetet elhagytad!” Nagybocskai Tamás egyházmegyei felügyelő, s édesapja Nagybocskai Vilmos ny. nagyatádi lelkész a jó szomszédságra tették a hangsúlyt. Nagy nevek indultak ezekből a gyülekezetekből, tehát jó műhely, jó gyakorlóterület. Jézus nélkül mi nagyon keveset tudunk tenni, de vele mindent! Deme Dávid nagykanizsai lelkész - aki a liturgiát végezte - a lelkészi kar nevében köszöntött: „Szükségünk van a te talentumaidra! Nem magányos küldött vagy, sokan imádkozunk érted!” Ifj. Fónyad Pál egyháztörténész, Ausztriában szolgáló lelkész délelőtt még Erlangenben ülésezett, majd végigszáguldotta Ausztriát, az istentiszteleten már édesapjába karolva énekelhette „keresztelő templomában” az Erős vár-t. A „megélt ökumené jegyében” jóbarátként szólt Maczkó Gyula csurgói esperes-plébános, akivel együtt kezdtek a teológián. Kocsi György iharosi plébános most jött vissza gyülekezetébe a tübingeni egyetemről, ahol evangélikus-katolikus fakultáson tanult. A testvériség csengett ki számunkra abból, hogy a közgyűlés elején az iharosberényi, befejezésként a vései felügyelő köszöntött. Igazi pünkösdöt élhettünk át ezen az őszi délutánon! Baloghné Szemerei Mária Régi családi emlékek között lapozgatva, kezembe került egy német nyelvű vers, melyet nagyapám, Haniffel Sándor írt pontosan száz évvel ezelőtt a ruszti evangélikus templom harangszentelő ünnepe alkalmából. Nagyapámat, aki ruszti parasztfiú volt, a soproni evangélikus líceum nevelte magyarrá, s ebben a nagy múltú intézetben tevékenykedett is azután harminc éven át mint a német, latin és görög nyelv tanára. Bár világi tantárgyakat tanított, tulajdonképpen teológiai végzettsége volt, és az tette nevezetessé, hogy könyvtára polcain a világirodalom sok alapvető műve mellett 32 nyelven sorakozott a Biblia. Miután ezt a páratlan gyűjteményt forgatta a legtöbbet, autodidakta módon, hihetetlen szorgalommal és energiával lassan csaknem ugyanennyi európai és Európán kívüli nyelven lett járatos. Camöes és Tasso összesen mintegy 3000 stonzája után most e millecentenárium évében az ő Bornemisza Péter: Isten Igéjének szolgája „Mint akinek kiapad a szeme, az fényes nap előtt is csak tapog: így az lelki vakok az értelmes szót is értetlenül hallják ” - úja 1584-ben Bornemisza Péter, aki egész életében azon munkálkodott, hogy a lelki vakságban szenvedőknek megnyissa a szemét Isten igazságának meglátására. Őt magát sokszor érte üldözés és szenvedés azért, mert nem hunyta be szemét a klérus erkölcstelenségei előtt, mert nem hagyta szó nélkül a földbirtokos nemesek visszaéléseit, mert minden erejével harcolt a reformáció magyarországi ügyéért. Nemzeti irodalmunk méltatlanul elfelejtett prózaírója, egyházunknak pedig méltatlanul háttérbe szorult teológusa ő, aki embert próbáló időkben volt Isten küldötte, sok ember vigasztalására. Diákkorában bejárta Itáliát, Né* metországot, megfordult néhíjpy egyetemen s magábá szívta a kor tudományát. Bécsben lefordította Sophoklész Elektráját, de munkáját magyarításnak kellene inkább nevezni, hiszen a görög drámából az akkori magyar viszonyoknak megfelelő magyar remekmű született a keze alatt. S ez annyira nyilvánvaló volt, hogy hamarosan menekülnie is kellett Bécsből. Útja Magyaróvárra vezet, ahol a híres nyomdász-reformátor Huszár Gálhoz szegődik, s megtanulja a könyvnyomtatás mesterségét. Együtt mennek Kassára, ahol azonban mindketten üldöztetést szenvednek. Ezen évek közben nagy lelki fordulaton esik át: lutheránus prédikátorrá lesz. Néhány évig Balassi János udvari lelkésze, és a kis Bálintnak a nevelője, tanára. Ura letartóztatása után egy jóindulatú és gazdag magyarosodó német főúr, Julius Salm szolgálatába áll. Közben előkészíti és megvalósítja prédikációinak kiadását. Egyéniségének és műveinek köszönhetően messze földön híressé vált. Nem tudjuk pontosan mikor és hogyan, de Mátyusföld szuperintendensévé lett. Megvásárolta Huszár Gál nyomdáját és folytatta saját műveinek kiadását. Az 1578- ban megjelent Ördögi kísértetek című művét ma tényfeltáró, leleplező műnek tekintenénk, s bizonyára igen nagy népszerűségnek örvendene. Nem volt ez másként akkor sem, hiszen élesen támadja Rudolf császárt, élesen bírálja a magyar főurakat, akiknek számos visszaélését, erkölcstelenségét megírja. Emiatt felségsértéssel vá- dolják és újra börtönbe Jc$rüLInAz ausztriai Herzogenburgban dr. Christine Oppitz a levéltár gondozója egy 1528. március 14-1 keltezésű eredeti Luther-levelet talált A levél címzettje Dorothea Jörger nemesasszony. Luther több levelet váltott vele, általában ösztöndíjak ügyében. 1525-ben Luther közvetítésével érkezett Ausztriába Michael Stiefel, első evangélikus prédikátorként, aki két évet töltött Griesnen megszökik, de eltöri lábát, aminek következtében egész életére megsántul. A következő otthona Detrekőn lett. Itt énekeskönyvet rendez sajtó alá és újabb posztilláskötetet ad ki. Bibliafordításon és világtörténeten dolgozik, amikor 49 éves korában elragadja a halál. Bornemisza Péter korán messze túlmutató egyénisége volt a magyar történelemnek és a reformációnak, aki fölismerte küldetését, s a zűrzavaros magyarországi viszonyok között Isten elszánt prédikátora lett. Megható és példamutató, hogy milyen nagy és féltő szeretettel ragaszkodott hazájához. Gyönyörűen ír erről egyik versében: „Siralmas énneköm te tided megválnom, Áldott Magyarország tőled eltávoznom...” kirchenben a Tollet-kastélyban. 1527- ben egy társát megégették és ezután Dorothea Jörger visszaküldte a prédikátort hazájába. A levelezés ezen esemény után kezdődött el és az állítólag ismert 18 levélből való ez a most megtalált is. Novembertől kiállításon megtekinthető a Nationalbibliothekben az .Ausztriai Evangélikus Egyház” kiállítás keretében. (Saat) FELVÉTELI HIRDETMÉNY A Budapesti Evangélikus Gimnázium (1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21. Tel.: 321-1200) felvételt hirdet az általános iskola VIII. osztályát végző evangélikus tanulók részére. Feltétel az aktív evangélikus hitélet, jó tanulmányi eredmények, jó magatartás. 'Jelentkezési lapok a fenti címen kaphatók, jelentkezési határidő: 1996. nov. 11. S. A. * EREDETI LUTHER-KÉZIRATOT TALÁLTAK AUSZTRIÁBAN stanzáit is lefordítottam, hogy így be merült példamutató tisztelegjek publikált művek hiá- előtt. Hárg Ern8 nyában sajnos oly hamar feledésül ruszti harangszentelőre Szent órában hozott bennünket össze az ünnep, mely lelket, szívet emel; száj mondja szájnak, örömben kitörve, az összes ajk víg mosollyal felel; harsogva száll a jókedv hangja körbe, hogy ujjongás tölt minden keblet el: mi az atyáknak oly rég volt a vágya, a torony áll — hallgassatok szavára. Tisztán és telten csendül a harangszó, végiggördül a szőlődombokon. Választ ad néki a liget s a nagy tó, _ i gyönyör borzong át a fűszálakon. Miről zenél az érc, a messzehangzó, mit hirdet csengő boldogan vajon? Az áldozatkész buzgalmat dalolja, hogy mindnyájunkat serkentsen a jóra. A hű fiák nemes áldozatának köszönhető az új torony, mely itt mint kis templomunk koronája állhat, s tekinthet széjjel messze földekig, így, miket zord idők rejtekbe zártak, a harangok pompázhatnak megint, hogy a híveket az ünnepi vígság hangján az Úr szent hajlékába hívják Ha nesztelen léptekkel jön a reggel, s fű és virág friss harmattól ragyog ha dél van, s a nap oly lángolva perzsel, hogy csöpp nyugvásra érzünk hajlamot, ha nagy futása lezárul az esttel, s az éjbe vész, elérve nyugatot, a harangszó fel fog csendülni folyton, ' hogy malasztjával szívünkbe hatoljon. Felzeng az élet minden helyzetében, a magasból hirdetve végzetünk; ujjongva cseng az örömünnepélyen, mikor istentiszteletre megyünk; és segít minket, ha - lesújtva mélyen - egy szeretett halottat temetünk; akármikor hoz akármit a sorsunk, a részvétét mindig érezni fogjuk Az ezredév ünnepén hát figyeljünk az ércnyelvekre valamennyien; Kölcsey zengő himnuszával együtt intenek bennünket fenségesen, hogy az atyák örökét el ne vesszük s mint jó magyarok ificin, öregen királyt, hazát, egyházat védve éljünk s ha kell, tudjuk vérünket adni értük. Állj hát, torony, örökké rendületlen a polgárhűség szilárd talaján; kereszted legyen, mely minket vezessen, célként az égre mutatva csupán; a hívek érdemét hirdesse fennen harangszavad, hogy zengése nyomán egyetértéstől s békétől kísérve, öröm költözzék mindnyájunk szívébe. Megnyílt Bécsben az evangélikus gimnázium Közel 60 éves szünet után újra van evangélikus gimnázium Bécsben. Szeptember 5-én nyitották meg a bécsi Karlsplatzon lévő iskolát, ünnepség keretében, melyen Wemer Hóm szuperintendens szolgált. Az iskola most az első osztállyal indult meg és fokozatosan fejlesztik évről évre teljes gimnáziummá. (Saat) ‘ Gondolatok egy erdélyi esküvő után E nikő és Szabolcs szívünkhöz nőttek. Mindketten hat éve érkeztek Türkösről, illetőleg Brassóból, azzal a több mint 20 fiatalból álló erdélyi csoporttal, akik a soproni erdészeti és faipari egyetemen tanulni kívántak és azóta már mérnöki diplomát szereztek. Enikőt, mint evangélikust, szeretettel ajánlották figyelmünkbe és hétvégeken, mint harmadik gyermekünk, gazdagította családi közösségünket. Megtapasztalhatta a soproni gyülekezet szeretetét is. Szorgalma és tehetsége párosult az egyetemi években. De nemcsak e két tulajdonság kötött szövetséget, hanem Enikő és Szabolcs egymás iránti szeretetének szálai is erősödtek. Már diákkorban megismerkedtek, egy gimnáziumba jártak Brassóban és együtt jöttek Sopronba az egyetemre. Diplomájukat megszerezve is itt maradtak és most készülnek a doktori fokozat elnyerésére. Tavaly nyárra tervezték esküvőjüket. Már a meghívó is készen volt, személyesen jöttek, hogy meghívjanak feleségemmel és felkéijenek az esketési szolgálat elvégzésére a türkösi templomban. Aztán jött a szomorú hír: Enikő édesapja váratlanul meghalt. Mint gyülekezeti felügyelőt és közegyházi tisztségviselőt a templomban ravatalozták fel. „Nem tudok most odaállni fehérben, ahol édesapám sötét gyászlepel alatt pihent” - zokogta Enikő. A sebnek gyógyulni kell és ehhez idő kell. Igaz az is, hogy a búcsúzás fájdalmának enyhítése több mint időigényesség kérdése. Reményik Sándor írja „Mi mindig búcsúzunk” című Versében a búcsúzásról: „Minden szótól, amit kimond a szánk Minden mosolytól, mely sugárzott ránk Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyeden. ” És most az édesapától való búcsúzás után egy évre megtörténhetett a templomi esküvő. Abban a templomban, melynek szomszédságában épült a szép családi ház. Abban a bazilika jellegű Isten házában volt az esküvő, ahol Enikő keresztségben részesült és kon- firmálkodott. Ott, ahol az édesapa felelős egyházi szolgálatban állt, ahol az édesanya ma is aktív tagja a gyülekezetnek, ahol a 88. évébe lépő nagymama a templompadok festésének költségeit áldozatosan vállalta. „Mert jó, ha kegyelemtől erősödik meg a szív” (Zsid 13,9) hangzott az esketési alapige. Nagyszerű dolog, hogy Enikő és Szabolcs egymás iránti érzelem, és sze- retetszálai akkor sem szakadtak el, amikor a Kárpátmedence egyik szélétől a másik széléig 1000 km távolságban, Brassótól Sopronig jutottak. Felemelő tény, hogy a két város címerében a hűség és a nyitottság, a meggyökerezés és a befogadás tényeit jelképezi. Brassó címerében a korona alatti fagyökérzet azt jelzi, hogy ne felejtsük el a gyökereket, ne szakadjunk el tőlük, mert nincsen élet gyökér nélkül. Sopron címere pedig a nyitott kapuval a befogadás hűségét tálja elénk. Ifjú testvéreink és gyermekeink! Akik a „gyökér-városától” és környékéről jöttetek, ahol a „fekete templom” jelzi az ország legnagyobb harangjának zúgásával a Kárpát-medence keleti részének oly sok viharát, tűzvészét - és elérkeztetek a „nyitott kapun” át a nyugati végek hűség városához -, ne feledjétek el a gyökereket, melyek belekapaszkodnak az egyház és a haza „anyaföldjébe”. Mert igaz, hogy búcsúzunk „Minden szótól, amit kimond a szánk”, de amit elmondhatunk anyanyelvűnkön Istennek imádságban, az nem búcsúszó. Igaz, hogy búcsúzunk „Minden mosolytól, mely sugárzott ránk”, de az édesapa mosolyának egykor rám árasztott sugara az örök élet fénysugarával párosulhat. Jó, ha „Minden sebtől, mely fájt és égetett búcsút vehetünk, mert Jézus sebével mi is gyógyulhatunk a bűn sebeitől és szava nemcsak a naini özvegy könnyét törölte, amikor így szólt: Ne sírj! Nála van ma is fájó sebekre és égető könnyekre gyógyír! Esküvőtök után, amikor ezek a sorok hetilapunkban megjelennek, már ti ismét Sopronban lesztek, hogy tovább készüljetek a doktorátusra, megerősödve a tudományban. Ne feledjétek, amit a türkösi oltár előtt hallottatok: Jó, ha kegyelemtől erősödik meg a szív. Szíveteknek erőssége, Istennek hozzátok Jézus Krisztusban lehajtó, önfeláldozó, átölelő szeretete. Zenében, orgonamuzsikában átölelt minket is ez a szeretet a brassói fekete templomban, miközben a. budapesti Kecskés Mónika Bach-műveket szólaltatott meg Dél-Európa egyik legnagyobb orgonáján (4000 síp). Engem közben izgat a fekete templom elneve- ,zes. Olvasom a német szórólapon: „Fekete templom elnevezést Brassó evangélikus-lutheránus főtemploma az 1689. évi nagy, városra kiterjedő tűzvész után kapta.” Füst és lángok feketítették a falakat, de nem tudták tönkretenni a templomot, mely 89 m hosszúságával Bécs és Konstantinápoly között a legnagyobb templom (1383-ban kezdték építeni, gótikus jellegű). Miközben gyűlöletlángok is átölelnek fojtogató füsttel, nekünk Brassó fekete temploma ezt üzeni: Erős vár a mi Istenünk, aki Krisztusban átölel, megtart „fojtogató füstlángok” között is. így tudjátok egymást ti is, Enikő és Szabolcs, hűségesen átölelni, önfeláldozóan, megbocsátóan a hűség városában, ahol kapu nyűt számotokra is, és a gyökér városában, ahol él a hit és a szeretet krisztusi gyökere, mellyel lehet kapaszkodni és melybe lehet fogódzni, akkor is, ha „életünk külső falai”-t lángnyelvek nyaldossák és feketítik. A Kárpát-medence két városát, mely evangélikus gyülekezeteivel együtt sok „tűzvészt” élt át a történe- lem folyamán, kapcsolja össze két ifjú szív egymás iránti szeretetének tükrében, hídként az Isten kegyel- m.e‘..^sa^ 32 ^s*en nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk! Ezért lehetünk kegyelmének hídépítő munkásai, mert minket is fel akar használni ebben a szolgálatban ott, ahol hídrombolás történik! Szimon János
