Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-09-29 / 39. szám

Evangélikus Elet ___ QBSZAGQ EV ANGÉLIKUS HETILAP 61. ÉVFOLYAM 39. SZÁM 1996. SZEPTEMBER 29. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI TIZENHETEDIK VASÁRNAP Élni kell, nemcsak létezni! Plutarchos ARA: 35 FT A TARTALOMBÓL----­A MÁTYÁSFÖLDI EVANGÉLIKUS TEMPLOM LELKÉSZAVATÁSOK EGYHÁZUNKBAN (2.) MEGEMLÉKEZÉS - VAGY ÚJ KEZDET? LÁTOGATÁS A JAPÁN PROTESTÁNSOKNÁL A belsőleg megújított levéli templom ünneplő gyülekezete OKTOBER 20. - ORSZÁGOS EVANGÉLIZÁCIÓ A DEÁK TÉREN Kinek? A címben felvetett kérdésre csak egy válasz lehet: MINDEN­KINEK! Akkor is; ha az eddigi két orszá­gos evangélizáció tapasztalata az volt, hogy csak azok vettek részt rajta, akik valamikor már rájöttek az evangélium ízére, gyógyító, életújító erejére. Ők azok, akik már tudják, hogy táplálék, lelki ke­nyér nélkül nem lehet hitben élni, szeretetben szolgálni. De hol vannak a többiek? Egy­házi statisztikánk szerint mintegy tíz százalék azoknak a száma, akik a gyülekezeteink életében részt vesznek. Kilencven százaléka gyü­lekezeteink tagjainak igehallgatás nélkül, Biblia nélkül, imádság nél­kül, keresztyén közösség nélkül, Jézus Krisztus szeretete nélkül él. És ehhez hozzátehetjük, hogy az említett tíz százalékból is sokan vannak olyanok, akik úgy gondol­ják, hogy a templombajárással ele­get tesznek „vallásos kötelezettsé­güknek”. Bizony, ma is igaz Luther egy­kori megállapítása: „az igazi hívő lelki nép el van rejtve és csak néhány Isten gyermeke van imitt-amott,... akik Krisztust és az evangéliumot igazán megismerték ” Megelégedhetünk-e ezzel? Nem kellene-e éppen ezért megragadni mindenkinek a lehetőséget, hogy élő hitű, Krisztust hűségesen köve­tő „Isten gyermekévé” legyen? Az evangélizáció célja nem egyszerű­en az egyháziasság erősítése, gaz­dagítása, vagy elmélyítése. Nem is emberek „megjavítása”, erkölcsi megjobbítása. Hanem az élő és üdvözítő, személyes hitre való el­juttatása és az ebben való megerő­sítése. Erre pedig MINDENKINEK szüksége van! Hívunk, várunk tehát október 19-20-ra a Deák téri templomba MINDENKIT! Azokat, akik már ismerik az evangélizáció hitet és életet újító áldását, és azokat, akik szeretnék megismerni azt. És hoz­zon jMlNDENKI magával leg­alább még egy másikat! Balicza Iván BELÜLRŐL IS MEGÚJULT A TEMPLOM Ünnepelt a levéli gyülekezet Az 1789-ben épített, majd 1844- ben és 1903-ban átépített és felújí­tott templom Levélen közel ötven éven át anyagiak és egyéb lehető­ségek hiányában nagymértékben leromlott állagában, a minimálisan szükséges javítások elvégzésére sem volt lehetőség. 1989-ben sike­rült nagy költséggel a templom tel­jes külső felújítását elvégezni, ami­nek köszönhetően a templom a község és a gyülekezet ékességévé válhatott. A belső felújítás forrás­hiány miatt akkor elmaradt, pedig a korábbi tetőhibák miatti számta-* lan beázás következtében a temp­lom rendkívül szép omamentális díszítőfestése tönkre ment. Hét évet kellett várni a gyüleke­zetnek a külső tatarozás után, hogy egy váratlan osztrák segély­nek köszönhetően nekiláthasson a belső felújításnak. A festőmunkák tervezését és irányítását Závory Zoltán festőművész-tanár vállalta. A tavasszal elkezdődött munka a nyár végére befejeződött. Az el­végzett munka értéke majdnem kétmillió forintot tett ki. Szeptember 8-án még a borús, rossz idő sem tudta elrontani a le­véli gyülekezet tagjainak örömét és készülődését. Ezen a vasárna­pon érkezett ugyanis a gyülekezet­be D. Szebik Imre püspök, hogy ün­nepi hálaadó istentisztelet kereté­ben ünnepeljen együtt a templom belső felújítását sikeresen befejező gyülekezettel. Rajta kívül szolgált még ezen a vasárnapon Jankovits Béla esperes, Hans Schrödl mün­cheni lelkész, a kitelepített levéll­ek lelki gondozója, valamint Kiss Miklós helyi lelkész. Sokan érkeztek külföldről. Min­denekelőtt Németországból az egykor kitelepített levéliek, akik fél évszázad távlatából sem tudták kitörölni emlékeik közül azt a templomot, ahol megkeresztelték őket és konfirmáltak. A határhoz közeli burgenlandi községekből is sokan jöttek el, tekintettel arra, hogy Levélhez szinte mindegyik falu ezer szállal kötődött és kötő­dik ma is. A mosonmagyaróvári anyagyülekezetből különbusszal érkeztek a gyülekezeti tagok, de együtt örültek a helyiekkel a he­gyeshalmi és a rajkai társgyüleke­zetek tagjai is. A majdnem teljesen megtelt templomban D. Szebik Imre püs­pök prédikált 2Móz 3,5 alapján. Az istentisztelethez kapcsolódóan pe­dig nagy számban járultak az oltár­hoz az úrvacsorával élni kívánók. Kiss Miklós „Mikor a delta a forrásra gondol" EVANGELIKUS-KATOLIKUS PÁRBESZÉD A Lutheránus Világszövetség (Genf) és a katolikus egyház (Ke­resztény Egységtanács, Róma) kö­zötti párbeszéd-bizottság negyedik ülésszaka második találkozójára 1996. szeptember 1-7. között ke­rült sor Rottenburgban, Németor­szágban. A bizottság elnökei: Wal­ter Kasper katolikus püspök (Rot- tenburg-Stuttgart) és Harmati Bé­la, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke. Titkárok: Msgr. Heinz-Albert Raem (Róma) és Eugene Brand (Genf). A lutheránus-katolikus párbe­széd célja a látható egység volt kezdettől fogva. A dialógus első ülésszaka (1967-1971) „az evangé­lium és az egyház” témával foglal­kozott. A második ülésszak (1973-1984) középpontjában töb­bek között „az eucharisztia-úrva- csora és az egyházi hivatal” álltak. A harmadik ülésszak (1986-1993) „az egyház és a megigazulás” té­máját választotta. A jelenlegi ülés­szak olyan kérdésekről tárgyal, amelyekben egyetértés szükséges ahhoz, hogy további látható lépé­seket tegyünk az egység irányába, amelyik kitért előlünk. A bizottság a mostani ülésen folytatta azon három téma megbe­szélését, amelyekben megállapod­tak az elmúlt évben. Az első az egyház apostolisága volt. Margaret O’Gara professzor készítette azt az összefoglalót, amelyik elemezte a korábbi párbeszédek eredmé­nyeit. A megbeszélés során a bi­zottság vázlatot készített a jövendő munka irányítására. A második té­ma az eucharisztia-úrvacsora volt, amelyet a korábbi dialógusok is érintettek. A jelenlegi munka cél­ja, hogy keresse az egyetértést, a konszenzust. Lothar Ullrich és Gunther Wenz professzorok készí­tették elő a vitaanyagot. Etikai-morális kérdéskörök al­kották a harmadik témát. A kér­déseket megközelítő vitát Theo Dieter és Eberhard Schockenhoff professzorok munkája alapozta meg a lelkiismeretről szóló klasszikus katolikus és evangéli­kus teológiai hagyomány bemuta­tásával. A bizottság munkáját az eucha­risztia-úrvacsora napi megünnep­lése kísérte. Az evangélikus részt­vevők istentiszteletén ott voltak a katolikus tagok és ugyancsak jelen voltak az evangélikusok a katoli­kusok alkalmain. A bizottság hálá­val élvezte a Rottenburg-Stuttgar- ti Egyházmegye vendégszeretetét és örömmel tekintettek meg né­hány barokk templomot egy dél­utáni kiránduláson. Lutheránus résztvevők a társel­nök Harmati Béla püspökön kívül: Kristen Kvam professzor (USA), Samson Mushemba püspök (Tan­zánia), Ricardo Pietrantonio pro­fesszor (Argentína), Tutid Karlsen Seim professzor (Norvégia), Yoshi- kazu Tokuzen professzor (Japán), Pirjö Työrinoja professzor (Finnor­szág), Gunther Wenz professzor (Németország) és Theo Dieter pro­fesszor (Ökumenikus Intézet, Strasbourg) mint konzultáns. Római katolikus résztvevők a társelnök Walter Kasper püspökön kívül: Robert Eno professzor (USA), dr. Polycarp Chuma Ibe- buike (Nigéria), Alfons Nossol püs­pök (Lengyelország), Margaret O’Gara professzor (Kanada), Msgr. John Radano (Keresztény Egységtanács, Róma), Eberhard Schockenhoff professzor (Német­ország), Gerhard Schwenzer püs­pök (Norvégia), Lothar Ullrich professzor (Németország) és dr. Angelo Maffeis (Itália) mint kon­zultáns. A legközelebbi dialógust 1997. augusztus 31.-szeptember 6. kö­zött Magyarországra tervezik. (LWF-Geneva) Bár nem hangzott el Reményik Sándornak ez a cso­daszép verse augusztus 30-án, mikor a bonyhádi Pető­fi Sándor Evangélikus Gimnázium 450 tanulója majd­nem teljes tanári karával elözönlötte Sárszentlőrinc utcáit, hogy ez idei tanévnyitó istentiszteletét és fennál­lásának 190. évfordulóját a székhelyüktől 60 km-re fekvő falunkban és a mi templomunkban tartsa meg, akkor mégis felidéződött bennem a versben kidombo­rodó nagy távolság, különbség és a mégis szoros összetartozás. A nagy múltú, jeles gimnázium kezdete ugyanis az 1806-ban kaput nyitó sárszentlőrinci kisgim- názium volt. Itt is működött majd 70 évig, mikorra úgy kinőtte magát, hogy fenntartójának, a Tolna-Somogyi Evangélikus Esperességnek 1870-ben tágabb jövőt kí­náló helyre kellett költöztetnie. Helyénvalónak is bi­zonyult ez a helyváltoztatás, mert az új környezetben a hajdani - bár nem eredményekben szűkölködő - kezdet 1908-ra főgimnáziummá növekedett. Eredetéről ugyan soha nem feledkezett el. Ünne­pelni rendszerint idejártak, mivel a kisgimnázium ne­veltjeiből is országos hírű emberek váltak. Ezért hívta a mai tanévnyitó is a Sió-parti forráshoz a már sok ka­nyaron, zúgón átmenő, deltává terebélyesedő folya­mot. Az új és nem gond nélküli tanévet Petőfi iskolájá­tól, Petőfi templomában tartott megnyitó istentisztelettel kívánták elkezdeni. Gyermekszíveket átmelegítően elevenedett meg a 80 km-nyi kocsiúton idehozott 8 éves kis Petőfi alak­ja, aki felnőtt hírességként is úgy emlékezett az itt töl­tött két esztendőre, (1831-33), mint boldog gyermek­ségének vissza nem térő időszakára. A Petőfi-emlé- kek körbejárása és megkoszorúzása után (ezek közé tartozott az úzdi kulcsosház és a borjádi méhes is) a majd félezres gyereksereg áhítatos figyelemmel és fe­gyelemmel itta és szívta magába Jézus tanítását a mustármagból kelt és naggyá növekedett fáról, sze­rény nevelőintézetnek is jellemformáló és történel­met alakító munkájáról, s nem utolsósorban a mind­nyájuknál fiatalabb kisdiáknak példájáról, életművé­ről és áldozatáról. Ha már nem mondtuk el a címünkben idézett ra­gyogó vers megszívlelendő gazdag egészét, hadd fe­jezzük be emlékezésünket az ugyancsak mélyen igaz utolsó soraival: „Nincs vad meder és nincs pocsolyás árok A fűben szivárog egy halk erecske És azt hinnéd, hogy mindjárt elszivárog. A forrás mellett ül egy kisfiú, Tiszta kezét a tiszta vízbe tartja, - És ezt a folyam a deltáig érzi, S a boldogságtól megremeg a partja. ” Csepregi Béla Az egész világon szerte élő ma­gyar reformátusok találkozóját tar­tották meg augusztus folyamán. A Magyar ReformátusokVilágszövet- ségének közgyűlése augusztus 1-jén Debrecenben ült össze, ahol új tisz­tikart választottak. Tőkés László nagyváradi püspök lett az MRVSZ elnöke, dr. Bodnár Ákos tiszántúli főgondnok a főtitkár, dr. Erdélyi Géza felvidéki, dr. Márkus Mihály dunántúli püspök, Szabó Dániel ti- száninneni főgondnok és dr. Vitéz Ferenc, az amerikai Kálvin Zsinat püspöke pedig alelnökök. Ezután a résztvevők serege átköltözött Nagyváradra, ahol augusztus 3-án nyitották meg a világtalálkozót. Mit akarnak a magyar reformá­tusok? - tehető fel a kérdés e talál­kozóval kapcsolatban. A 3-iki kel­tezéssel kiadott nyilatkozatukban maguk adnak feleletet erre. „Előrebocsátjuk, hogy az itt egy­begyülekezett magyar reformátu­sok jót akarnak Románia népének és aZ evangéliumi ökuménia szelle­mében szeretettel és jó szándékkal MAGYAR REFORMÁTUSOK III. VILAGTALALKOZOJA viseltetnek az ország összes vallás­felekezeteihez. Imádságukkal és jó­szolgálataikkal - többek között - elő akarják segíteni a magyar-ro­mán megbékélést és a különböző vallások közötti testvéri közeledést. Az augusztus 5-én, Temesváron sorra kerülő ökumenikus ünnep­ségünkön is kifejezésre jutó, min­den irányban nyitott és testvéri vi­szonyulásunk azonban nem zárja ki a saját hitünkhöz, vallási és nemzeti identitásunkhoz való tö­retlen ragaszkodásunkat.” Ragaszkodunk vallásunkhoz, mert igazi, tartós értékek hordozó­ja és életünk meggazdagítója. Meg akarjuk őrizni értékeinket, helyre akarjuk állítani azonosságtudatun­kat, vissza akarjuk nyerni önbecsü­lésünket és egymásra akarunk ta­lálni hitünk és vallásunk közössé­gében. „Őseink hitét és nyelvét, kul­túráját és hagyományait meg akar­juk őrizni, s az ő nyomdokain járva keresni az Istent. ” A nagyváradi megnyitón becslé­sek szerint mintegy 15000 ember vett részt a stadionban. A jelenlé­vők képviselték az öt kontinensen élő reformátusságot. A nagyváradi megnyitó után a Partiumban és Erdélyben számos gyülekezetben tartottak ünnepsé­geket, templomszenteléseket, ifjú­sági és kiemelt gyülekezeti rendez­vényeket. A Magyar Rádió és Te­levízió napról-napra adott hírt ezekről. A református Ifjúsági Vi­lágtalálkozó Homoródfürdőn volt, a református Nők Thlálkozója Debrecenben, ezeken kívül Ko­lozsvár, Marosvásárhely, Temesvár és Sepsiszentgyörgy is színhelye volt egy-egy találkozónak. Utóbbi helyen volt a Világtalálkozó záró- ünnepsége. Itt Tőkés László püs­pök beszédében hálaadásra buzdí­tott azért, hogy Isten olyan szabad­ságot adott, melyben a Romániai Református Egyház - minden megelőző politikai és szervezési vi­szontagság ellenére - a Világtalál­kozót saját országában megren­dezhette. Köszönetét mondott a magyar történelmi testvéregyhá­zak püspökeinek, akik közös állás- foglalással védelmükre keltek és papjaikkal, lelkipásztoraikkal együtt az egyes találkozókon résztvettek. Beszédét e szavakkal fejezte be a püspök: „Engedjétek meg, hogy bűnbánatra való felhívással zárjam beszédemet, mely belső, hitbeli és egyházi megújulásunk egyik legfon­tosabb előfeltétele. Nemzeti imádsá­gunk szavai szerint »Bűneink miatt / gyúlt harag kebledben« Isten bűne­ink miatt sújt. Az árt nekünk legin­kább, hogyha »tenfiad támad, szép hazám kebledre.«” A Világtalálkozó ÜZENETé- ben a 90. zsoltár 1. verse fényében tettek vallást egységükről és szol­gálatuk felismeréséről. „Hisszük hogy a keresztyén élet­vitel a mai ember és közösségei szá­mára jótékonyan és megtermékenyí­tőén hat a jövő megtervezésében és kialakításában, társadalmi szinten is... A korszakváltások közepette csak a megújulás útjára lépett ke- resztyénség lesz képes betölteni kül­detését... A Szentírás és hitvallása­ink fényében felül kell vizsgálnunk gondolkodásunkat, régi beidegződé­seinket... Evangéliumi küldetésünk fontos eleme, hogy a társadalmi, ideológiai, gazdasági, ugyanakkor vallási és felekezeti szembenállások­ból fakadó megosztottságok feloldá­sán munkálkodjunk.. Olyan érté­kek hordozóinak tekintjük magun­kat, amelyek sok tekintetben elő­mozdíthatják azt a folyamatot is, amiben ma Európa népei az egység útját keresik ” A Világtalálkozó befejezéseként határon innen és túl, több utóren­dezvényt is tartottak, így a jugosz­láviai Ómoravicán, a kárpátaljai Beregszászon, a szlovákiai Komá­romban, és idehaza Sárospatakon, majd értelmiségi konferencia volt Balatonszárszón.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents