Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-09-29 / 39. szám
Evangélikus Elet ___ QBSZAGQ EV ANGÉLIKUS HETILAP 61. ÉVFOLYAM 39. SZÁM 1996. SZEPTEMBER 29. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI TIZENHETEDIK VASÁRNAP Élni kell, nemcsak létezni! Plutarchos ARA: 35 FT A TARTALOMBÓL----A MÁTYÁSFÖLDI EVANGÉLIKUS TEMPLOM LELKÉSZAVATÁSOK EGYHÁZUNKBAN (2.) MEGEMLÉKEZÉS - VAGY ÚJ KEZDET? LÁTOGATÁS A JAPÁN PROTESTÁNSOKNÁL A belsőleg megújított levéli templom ünneplő gyülekezete OKTOBER 20. - ORSZÁGOS EVANGÉLIZÁCIÓ A DEÁK TÉREN Kinek? A címben felvetett kérdésre csak egy válasz lehet: MINDENKINEK! Akkor is; ha az eddigi két országos evangélizáció tapasztalata az volt, hogy csak azok vettek részt rajta, akik valamikor már rájöttek az evangélium ízére, gyógyító, életújító erejére. Ők azok, akik már tudják, hogy táplálék, lelki kenyér nélkül nem lehet hitben élni, szeretetben szolgálni. De hol vannak a többiek? Egyházi statisztikánk szerint mintegy tíz százalék azoknak a száma, akik a gyülekezeteink életében részt vesznek. Kilencven százaléka gyülekezeteink tagjainak igehallgatás nélkül, Biblia nélkül, imádság nélkül, keresztyén közösség nélkül, Jézus Krisztus szeretete nélkül él. És ehhez hozzátehetjük, hogy az említett tíz százalékból is sokan vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a templombajárással eleget tesznek „vallásos kötelezettségüknek”. Bizony, ma is igaz Luther egykori megállapítása: „az igazi hívő lelki nép el van rejtve és csak néhány Isten gyermeke van imitt-amott,... akik Krisztust és az evangéliumot igazán megismerték ” Megelégedhetünk-e ezzel? Nem kellene-e éppen ezért megragadni mindenkinek a lehetőséget, hogy élő hitű, Krisztust hűségesen követő „Isten gyermekévé” legyen? Az evangélizáció célja nem egyszerűen az egyháziasság erősítése, gazdagítása, vagy elmélyítése. Nem is emberek „megjavítása”, erkölcsi megjobbítása. Hanem az élő és üdvözítő, személyes hitre való eljuttatása és az ebben való megerősítése. Erre pedig MINDENKINEK szüksége van! Hívunk, várunk tehát október 19-20-ra a Deák téri templomba MINDENKIT! Azokat, akik már ismerik az evangélizáció hitet és életet újító áldását, és azokat, akik szeretnék megismerni azt. És hozzon jMlNDENKI magával legalább még egy másikat! Balicza Iván BELÜLRŐL IS MEGÚJULT A TEMPLOM Ünnepelt a levéli gyülekezet Az 1789-ben épített, majd 1844- ben és 1903-ban átépített és felújított templom Levélen közel ötven éven át anyagiak és egyéb lehetőségek hiányában nagymértékben leromlott állagában, a minimálisan szükséges javítások elvégzésére sem volt lehetőség. 1989-ben sikerült nagy költséggel a templom teljes külső felújítását elvégezni, aminek köszönhetően a templom a község és a gyülekezet ékességévé válhatott. A belső felújítás forráshiány miatt akkor elmaradt, pedig a korábbi tetőhibák miatti számta-* lan beázás következtében a templom rendkívül szép omamentális díszítőfestése tönkre ment. Hét évet kellett várni a gyülekezetnek a külső tatarozás után, hogy egy váratlan osztrák segélynek köszönhetően nekiláthasson a belső felújításnak. A festőmunkák tervezését és irányítását Závory Zoltán festőművész-tanár vállalta. A tavasszal elkezdődött munka a nyár végére befejeződött. Az elvégzett munka értéke majdnem kétmillió forintot tett ki. Szeptember 8-án még a borús, rossz idő sem tudta elrontani a levéli gyülekezet tagjainak örömét és készülődését. Ezen a vasárnapon érkezett ugyanis a gyülekezetbe D. Szebik Imre püspök, hogy ünnepi hálaadó istentisztelet keretében ünnepeljen együtt a templom belső felújítását sikeresen befejező gyülekezettel. Rajta kívül szolgált még ezen a vasárnapon Jankovits Béla esperes, Hans Schrödl müncheni lelkész, a kitelepített levéllek lelki gondozója, valamint Kiss Miklós helyi lelkész. Sokan érkeztek külföldről. Mindenekelőtt Németországból az egykor kitelepített levéliek, akik fél évszázad távlatából sem tudták kitörölni emlékeik közül azt a templomot, ahol megkeresztelték őket és konfirmáltak. A határhoz közeli burgenlandi községekből is sokan jöttek el, tekintettel arra, hogy Levélhez szinte mindegyik falu ezer szállal kötődött és kötődik ma is. A mosonmagyaróvári anyagyülekezetből különbusszal érkeztek a gyülekezeti tagok, de együtt örültek a helyiekkel a hegyeshalmi és a rajkai társgyülekezetek tagjai is. A majdnem teljesen megtelt templomban D. Szebik Imre püspök prédikált 2Móz 3,5 alapján. Az istentisztelethez kapcsolódóan pedig nagy számban járultak az oltárhoz az úrvacsorával élni kívánók. Kiss Miklós „Mikor a delta a forrásra gondol" EVANGELIKUS-KATOLIKUS PÁRBESZÉD A Lutheránus Világszövetség (Genf) és a katolikus egyház (Keresztény Egységtanács, Róma) közötti párbeszéd-bizottság negyedik ülésszaka második találkozójára 1996. szeptember 1-7. között került sor Rottenburgban, Németországban. A bizottság elnökei: Walter Kasper katolikus püspök (Rot- tenburg-Stuttgart) és Harmati Béla, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke. Titkárok: Msgr. Heinz-Albert Raem (Róma) és Eugene Brand (Genf). A lutheránus-katolikus párbeszéd célja a látható egység volt kezdettől fogva. A dialógus első ülésszaka (1967-1971) „az evangélium és az egyház” témával foglalkozott. A második ülésszak (1973-1984) középpontjában többek között „az eucharisztia-úrva- csora és az egyházi hivatal” álltak. A harmadik ülésszak (1986-1993) „az egyház és a megigazulás” témáját választotta. A jelenlegi ülésszak olyan kérdésekről tárgyal, amelyekben egyetértés szükséges ahhoz, hogy további látható lépéseket tegyünk az egység irányába, amelyik kitért előlünk. A bizottság a mostani ülésen folytatta azon három téma megbeszélését, amelyekben megállapodtak az elmúlt évben. Az első az egyház apostolisága volt. Margaret O’Gara professzor készítette azt az összefoglalót, amelyik elemezte a korábbi párbeszédek eredményeit. A megbeszélés során a bizottság vázlatot készített a jövendő munka irányítására. A második téma az eucharisztia-úrvacsora volt, amelyet a korábbi dialógusok is érintettek. A jelenlegi munka célja, hogy keresse az egyetértést, a konszenzust. Lothar Ullrich és Gunther Wenz professzorok készítették elő a vitaanyagot. Etikai-morális kérdéskörök alkották a harmadik témát. A kérdéseket megközelítő vitát Theo Dieter és Eberhard Schockenhoff professzorok munkája alapozta meg a lelkiismeretről szóló klasszikus katolikus és evangélikus teológiai hagyomány bemutatásával. A bizottság munkáját az eucharisztia-úrvacsora napi megünneplése kísérte. Az evangélikus résztvevők istentiszteletén ott voltak a katolikus tagok és ugyancsak jelen voltak az evangélikusok a katolikusok alkalmain. A bizottság hálával élvezte a Rottenburg-Stuttgar- ti Egyházmegye vendégszeretetét és örömmel tekintettek meg néhány barokk templomot egy délutáni kiránduláson. Lutheránus résztvevők a társelnök Harmati Béla püspökön kívül: Kristen Kvam professzor (USA), Samson Mushemba püspök (Tanzánia), Ricardo Pietrantonio professzor (Argentína), Tutid Karlsen Seim professzor (Norvégia), Yoshi- kazu Tokuzen professzor (Japán), Pirjö Työrinoja professzor (Finnország), Gunther Wenz professzor (Németország) és Theo Dieter professzor (Ökumenikus Intézet, Strasbourg) mint konzultáns. Római katolikus résztvevők a társelnök Walter Kasper püspökön kívül: Robert Eno professzor (USA), dr. Polycarp Chuma Ibe- buike (Nigéria), Alfons Nossol püspök (Lengyelország), Margaret O’Gara professzor (Kanada), Msgr. John Radano (Keresztény Egységtanács, Róma), Eberhard Schockenhoff professzor (Németország), Gerhard Schwenzer püspök (Norvégia), Lothar Ullrich professzor (Németország) és dr. Angelo Maffeis (Itália) mint konzultáns. A legközelebbi dialógust 1997. augusztus 31.-szeptember 6. között Magyarországra tervezik. (LWF-Geneva) Bár nem hangzott el Reményik Sándornak ez a csodaszép verse augusztus 30-án, mikor a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 450 tanulója majdnem teljes tanári karával elözönlötte Sárszentlőrinc utcáit, hogy ez idei tanévnyitó istentiszteletét és fennállásának 190. évfordulóját a székhelyüktől 60 km-re fekvő falunkban és a mi templomunkban tartsa meg, akkor mégis felidéződött bennem a versben kidomborodó nagy távolság, különbség és a mégis szoros összetartozás. A nagy múltú, jeles gimnázium kezdete ugyanis az 1806-ban kaput nyitó sárszentlőrinci kisgim- názium volt. Itt is működött majd 70 évig, mikorra úgy kinőtte magát, hogy fenntartójának, a Tolna-Somogyi Evangélikus Esperességnek 1870-ben tágabb jövőt kínáló helyre kellett költöztetnie. Helyénvalónak is bizonyult ez a helyváltoztatás, mert az új környezetben a hajdani - bár nem eredményekben szűkölködő - kezdet 1908-ra főgimnáziummá növekedett. Eredetéről ugyan soha nem feledkezett el. Ünnepelni rendszerint idejártak, mivel a kisgimnázium neveltjeiből is országos hírű emberek váltak. Ezért hívta a mai tanévnyitó is a Sió-parti forráshoz a már sok kanyaron, zúgón átmenő, deltává terebélyesedő folyamot. Az új és nem gond nélküli tanévet Petőfi iskolájától, Petőfi templomában tartott megnyitó istentisztelettel kívánták elkezdeni. Gyermekszíveket átmelegítően elevenedett meg a 80 km-nyi kocsiúton idehozott 8 éves kis Petőfi alakja, aki felnőtt hírességként is úgy emlékezett az itt töltött két esztendőre, (1831-33), mint boldog gyermekségének vissza nem térő időszakára. A Petőfi-emlé- kek körbejárása és megkoszorúzása után (ezek közé tartozott az úzdi kulcsosház és a borjádi méhes is) a majd félezres gyereksereg áhítatos figyelemmel és fegyelemmel itta és szívta magába Jézus tanítását a mustármagból kelt és naggyá növekedett fáról, szerény nevelőintézetnek is jellemformáló és történelmet alakító munkájáról, s nem utolsósorban a mindnyájuknál fiatalabb kisdiáknak példájáról, életművéről és áldozatáról. Ha már nem mondtuk el a címünkben idézett ragyogó vers megszívlelendő gazdag egészét, hadd fejezzük be emlékezésünket az ugyancsak mélyen igaz utolsó soraival: „Nincs vad meder és nincs pocsolyás árok A fűben szivárog egy halk erecske És azt hinnéd, hogy mindjárt elszivárog. A forrás mellett ül egy kisfiú, Tiszta kezét a tiszta vízbe tartja, - És ezt a folyam a deltáig érzi, S a boldogságtól megremeg a partja. ” Csepregi Béla Az egész világon szerte élő magyar reformátusok találkozóját tartották meg augusztus folyamán. A Magyar ReformátusokVilágszövet- ségének közgyűlése augusztus 1-jén Debrecenben ült össze, ahol új tisztikart választottak. Tőkés László nagyváradi püspök lett az MRVSZ elnöke, dr. Bodnár Ákos tiszántúli főgondnok a főtitkár, dr. Erdélyi Géza felvidéki, dr. Márkus Mihály dunántúli püspök, Szabó Dániel ti- száninneni főgondnok és dr. Vitéz Ferenc, az amerikai Kálvin Zsinat püspöke pedig alelnökök. Ezután a résztvevők serege átköltözött Nagyváradra, ahol augusztus 3-án nyitották meg a világtalálkozót. Mit akarnak a magyar reformátusok? - tehető fel a kérdés e találkozóval kapcsolatban. A 3-iki keltezéssel kiadott nyilatkozatukban maguk adnak feleletet erre. „Előrebocsátjuk, hogy az itt egybegyülekezett magyar reformátusok jót akarnak Románia népének és aZ evangéliumi ökuménia szellemében szeretettel és jó szándékkal MAGYAR REFORMÁTUSOK III. VILAGTALALKOZOJA viseltetnek az ország összes vallásfelekezeteihez. Imádságukkal és jószolgálataikkal - többek között - elő akarják segíteni a magyar-román megbékélést és a különböző vallások közötti testvéri közeledést. Az augusztus 5-én, Temesváron sorra kerülő ökumenikus ünnepségünkön is kifejezésre jutó, minden irányban nyitott és testvéri viszonyulásunk azonban nem zárja ki a saját hitünkhöz, vallási és nemzeti identitásunkhoz való töretlen ragaszkodásunkat.” Ragaszkodunk vallásunkhoz, mert igazi, tartós értékek hordozója és életünk meggazdagítója. Meg akarjuk őrizni értékeinket, helyre akarjuk állítani azonosságtudatunkat, vissza akarjuk nyerni önbecsülésünket és egymásra akarunk találni hitünk és vallásunk közösségében. „Őseink hitét és nyelvét, kultúráját és hagyományait meg akarjuk őrizni, s az ő nyomdokain járva keresni az Istent. ” A nagyváradi megnyitón becslések szerint mintegy 15000 ember vett részt a stadionban. A jelenlévők képviselték az öt kontinensen élő reformátusságot. A nagyváradi megnyitó után a Partiumban és Erdélyben számos gyülekezetben tartottak ünnepségeket, templomszenteléseket, ifjúsági és kiemelt gyülekezeti rendezvényeket. A Magyar Rádió és Televízió napról-napra adott hírt ezekről. A református Ifjúsági Világtalálkozó Homoródfürdőn volt, a református Nők Thlálkozója Debrecenben, ezeken kívül Kolozsvár, Marosvásárhely, Temesvár és Sepsiszentgyörgy is színhelye volt egy-egy találkozónak. Utóbbi helyen volt a Világtalálkozó záró- ünnepsége. Itt Tőkés László püspök beszédében hálaadásra buzdított azért, hogy Isten olyan szabadságot adott, melyben a Romániai Református Egyház - minden megelőző politikai és szervezési viszontagság ellenére - a Világtalálkozót saját országában megrendezhette. Köszönetét mondott a magyar történelmi testvéregyházak püspökeinek, akik közös állás- foglalással védelmükre keltek és papjaikkal, lelkipásztoraikkal együtt az egyes találkozókon résztvettek. Beszédét e szavakkal fejezte be a püspök: „Engedjétek meg, hogy bűnbánatra való felhívással zárjam beszédemet, mely belső, hitbeli és egyházi megújulásunk egyik legfontosabb előfeltétele. Nemzeti imádságunk szavai szerint »Bűneink miatt / gyúlt harag kebledben« Isten bűneink miatt sújt. Az árt nekünk leginkább, hogyha »tenfiad támad, szép hazám kebledre.«” A Világtalálkozó ÜZENETé- ben a 90. zsoltár 1. verse fényében tettek vallást egységükről és szolgálatuk felismeréséről. „Hisszük hogy a keresztyén életvitel a mai ember és közösségei számára jótékonyan és megtermékenyítőén hat a jövő megtervezésében és kialakításában, társadalmi szinten is... A korszakváltások közepette csak a megújulás útjára lépett ke- resztyénség lesz képes betölteni küldetését... A Szentírás és hitvallásaink fényében felül kell vizsgálnunk gondolkodásunkat, régi beidegződéseinket... Evangéliumi küldetésünk fontos eleme, hogy a társadalmi, ideológiai, gazdasági, ugyanakkor vallási és felekezeti szembenállásokból fakadó megosztottságok feloldásán munkálkodjunk.. Olyan értékek hordozóinak tekintjük magunkat, amelyek sok tekintetben előmozdíthatják azt a folyamatot is, amiben ma Európa népei az egység útját keresik ” A Világtalálkozó befejezéseként határon innen és túl, több utórendezvényt is tartottak, így a jugoszláviai Ómoravicán, a kárpátaljai Beregszászon, a szlovákiai Komáromban, és idehaza Sárospatakon, majd értelmiségi konferencia volt Balatonszárszón.