Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-07-28 / 30. szám

Zsinati Híradó 1996. július 28.

TÖRVÉNY AZ EGYHÁZI SAJTÓSZOLGÁLATRÓL

A tömegtájékoztatás eszközei az egyház szolgálatában

1. § Alapvető rendelkezések

1. A MEE a kultúrparancs r uvtrW i ->o\ . .

(Mt 28,19-20) értelmében a refonlu« -8!,8“?,nt a misszi6i parancs nátfa a korszerű technika eszközeit, f“,,e“fben fe!h“sz‘

vábbiakban: s^jtó) szolgálata betöltésül». eJe^jroiukus s^ltbt (tatás, hitébresztés, tanítás és nevelés.t^ben' ^koztaz™ NtÓSZ0,8á,atát 8 vonatkozó állami törvények keretei kö3. A sajtószolgálat evangéUkus jellegét a MEE bibliai és hitvallási alaE“ek ^ényesítéséért az iHelékes 4 A MFF SJÍ* 8 SsUtobizottsággal összhangban végzi,

r litíiíí5 1 íl to 8 s^t6szo'gáIatóhoz szükséges anyagi és sremélyi

feltételek biztosítósa, szakemberek képzése. J ^ y

2. § Sajtóbizottság

,1±^ttTkf‘erVezését: összehangolását, felügyeletét az Országos Közgyűlés által választott Sajtóbizottság látja el.

2. A Sajtóbizottság tagjai:

a) hivatalból: az országos egyházi elnökség egy tagja az Ev. Sajtóosztály vezetője az országos ev. lapok szerkesztői az elektronikus sajtó felelős munkatársai

az Ev. Rádiómisszió szerkesztője a Médiacentrum vezetője

b) választás alapján: az Országos Közgyűlés választása szerinti lelkészek és nem lelkészek egyenlő arányban és a hivatalból tagokkal megegyező létszámban.

3. A Sajtóbizottság üléseit szükség szerint, de évente legalább két alkalommal tartja.

4. A Sajtóbizottság tagjai közül elnököt választ, akinek feladata:

a) a bizottsági ülések összehívása és vezetése

b) a bizottsági döntések előkészítése és végrehajtása

c) kapcsolattartás más egyházi és nem egyházi sajtószervezetekkel

d) beszámolás a bizottság munkájáról az országos közgyűlésen.

3. § Evangélikus Sajtóosztály

1. Az Evangélikus Sajtóosztály végzi a MEE lap- és könyvkiadói és forgalmazói szolgálatát. A Sajtóosztály munkáját a Sajtóbizottság javaslata alapján, az Országos Közgyűlés által választott és az Országos Elnökség által kinevezett vezető irányítja.

2. Az Ev. Sajtóosztály minden kiadványából a címzett terhére példányt juttat el a gyülekezeti könyvtáraknak, valamint az evangélikus oktatási és szeretetintézmények könyvtárainak.

3. Az Ev. Sajtóosztály által kiadott országos lapok:

a) Országos hetilap - feladata az országos szintű tájékoztatás. A lap szerkesztését a szerkesztő bizottság végzi a Sajtóbizottság által kiírt és elbírált pályázat útján választott felelős szerkesztő irányításával.

b) Lelkészt szakfolyóirat - feladata a lelkészek, egyházi munkatársak továbbképzése, szolgálatuk segítése, a teológia és segédtudományai művelése. A lap szerkesztését szerkesztő bizottság végzi a Sajtóbizottság által kiírt és elbírált pályázat útján választott felelős szerkesztő irányításával.

c) A MEE hivatalos közlönye - feladata a hivatalos dokumentumok, törvények, szabályrendeletek megjelentetése. Szerkesztéséért és rendszeres megjelentetéséért az országos egyházi elnökség felel.

d) Országos jellegű folyóiratok, periodikák - feladatuk a különböző rétegek elérése. Szerkesztésüket szerkesztő bizottság végzi a Sajtóbizottság által kiírt és elbírált pályázat útján választott felelős szerkesztő irányításával.

4. Az Ev. Sajtóosztály az országos lapok kiadásának anyagi feltételeit előfizetési díjakból és országos egyházi támogatásból biztosítja.

4. § Egyéb evangélikus kiadványok

1. Az Ev. Sajtóosztály mellett más ev. egyházi szervezetek is végezhetnek lap- és könyvkiadói, illetve forgalmazói szolgálatot az alapvető rendelkezésekkel (1. §) összhangban.

2. Az egyházon belüli információáramlás és a történeti regisztráció érdekében a MEE-on belül megjelent minden kiadványból a felelős kiadónak köteles példányt kell eljuttatnia az Országos Evangélikus Könyvtárba, az Evangélikus Teológiai Akadémia Könyvtárába, valamint a Sajtóbizottsághoz.

5. § Közszolgálati tömegtájékoztató

eszközök

A MEE élni kíván a közszolgálati tömegtájékoztató eszközök nyújtotta lehetőségekkel az állami törvények által biztosított keretek között. A Sajtóbizottság egyházi szakértőket delegál a közszolgálati tömegtájékoztató eszközök által készítendő vallási műsorok szerkesztőségébe.

6. § Egyéb tömegtájékoztatási eszközök felhasználása

A MEE és annak szervezetei a közszolgálati tömegtájékoztató eszközök mellett igénybe vehetnek egyéb tömegtájékoztatási eszközöket is, melyek segítik szolgálatukat, és összhangban vannak az alapvető rendelkezésekkel (1. §)

7. § Evangélikus Rádiómisszió

1. Az Evangélikus Rádiómisszió feladata az evangélium hirdetése és a missziói felelősség ébresztése és erősítése különösen is a szórványban és kisebbségben élők között.

2. Munkáját szerkesztő bizottság irányítja a Sajtóbizottság által kiírt és elbírált pályázat útján választott felelős szerkesztő vezetésével.

3. Működését közegyházi forrásból, valamint adományokból fedezi.

4. Az EvangéUkus Rádiómisszió a Sajtóbizottság felügyelete alá tartozik.

8. § Médiacentrum

1. A Médiacentrum feladata a katechetikai munka, valamint az evangélizációs és missziói szolgálat segítése szemléltető eszközökkel, valamint egyházi események dokumentálása, archiválása.

2. Munkáját a Sajtóbizottság által kiírt és elbírált pályázat útján választott vezető irányítja.

3. Működését közegyházi forrásokból, adományokból, valamint saját bevételeiből fedezi.

4. A Médiacentrum a Sajtóbizottság felügyelete alá tartozik.

9. § Sajtószolgálat a gyülekezetekben

A gyülekezetek presbitériumának feladata a helyi körülményeknek megfelelően megszervezni a sajtószolgálatot: iratteijesztés, könyv-, dia-, videótar, kölcsönzés.

Bölcsek ostobasága, vagy obstrukció?

Ha nem jó a területi trend, vesszen a kerületi rend!

1. ...voltak, akik felismerték

az alkalmas időt, és tudták, mit kell tenni...?

Majd az egyháztörténelem minősíti az első rendszerváltás utáni zsinat tevékenységét, mely különösen a kerületek területi rendezése kérdésében vált ellentmondásossá. A minősítés az idő alkalmasságát, a mulasztásokat és a hibákat egyaránt érinteni fogja. És persze a jövő véleményalkotója nem függetlenítheti majd magát attól sem, hogy milyen területi beosztású egyházban élve fogalmazza meg észrevételeit.

A kerületek területi rendezése volt az a kérdés, melyről tudhatta mindenki, hogy lázba hozza az egyébként közömbös egyházi közvéleményt. Az érdeklődés legbiztosabb jele az a buzgalom volt, amivel a területi rendezéstől félők gunyorosan a „sola structura”-t emlegetve szerették volna a kérdést másodlagossá tenni.

Mára túl vagyunk a zsinat fontos területrendezéssel kapcsolatos döntésein, melyek nemcsak ellentmondásosak, de a jövőre nézve is patthelyzetet teremtenek, így joggal vetődik fel a kérdés: van még kiút? Hogy jutottunk ide, hol tartunk, merre tovább?

2. Szubjektív történelmi kronológia

Már a zsinat előkészítő megbeszélésein is érezhető volt az elvárás, mely egy új területi beosztást igényelt. Épp ez volt az egyik komoly érv a korai zsinatakarók ellen, hogy a jelentős változtatásokhoz érlelni kell a döntéseket. Volt, aki a területrendezést történelmi emlékeire alapozta, volt, aki a korszerű működéshez igényelte, de a változtatni akarás széles körben kifejeződött. A kérdés nem nevezhető egyszerűnek, hisz nincs magától értetődő megoldás, trianoni és kommunista örökséggel terhes a már járt valamennyi megoldás.

A kérdés bonyolultságának és az érdekek szóródásának is része volt abban, hogy a területrendezés a zsinati menetrendben hátrasorolódott. A reformok sürgetői számára is elfogadhatónak látszott, hogy először a működési módot (egyházközségek, magasabb szerveződési szintek életét, a gazdálkodási rendet stb.) szabályozza a zsinat, majd ehhez válasszon alkalmas területi beosztást. Az viszont már folyamatos lelkiismereti terhet jelentett számukra, hogy a sorrenden kívül az időpont eltolódása is észlelhető volt, nem is mindig a dolgok természetes bonyolultsága miatt; gyakran lehetett ebben a tudatos hátramozdítás elemeit felfedezni.

Ahogy azonban a hatéves ciklus utolsó szakaszában mégis előkerült a kérdés, szomorú jelei mutatkoztak annak, hogy a vita egyéni és csoportérdekek szerint osztja meg a döntéshozókat anélkül, hogy a hatékony működés mérlegre kerülhetett volna. Az események sajátosságait Zászkaliczky Péternek, a területrendezési kérdések zsinati bizottságának vezetője lemondó levele alapján jellemezzük. iyA kérdésnek még 1992. augusztus 29-én tartott előzetes megvitatása, és az 1996. február 23-án tartott általános vitája is mutatta, hogy az eltérő szempontok és az egymással olykor élesen szembenálló vélemények különösen is igénylik a nyílt, testvéri, és nem utolsósorban az egyéni érdekektől mentes vitát, így találva meg ebben a kérdésben is a jövő működésének legjobbnak ítélt feltételeit. Ezért képviseltem az általános vitát bevezető előterjesztésemben: a személyi kérdéseket és a területrendezés kérdését válasszuk el egymástól, hogy a területrendezés ügye ne váljék esetleg áldozatává lealacsonyító hatalmi harcnak személyi érdekekért és érdekek körül támadó küzdelemnek...”

A zsinat ^korábbi fázisaiban több bizottsági tanulmány elemezte azokat a szempontokat, melyek az optimális megoldást keresték a területrendezés kérdésében. Az alapos előkészítésre azért volt szükség, mert egyetlen törvényes szervezeti rendnek kell sokféle (sokszor egymásnak is ellentmondó) elvárásnak megfelelnie. Olyan ez, mint amikor cipőt vesz valaki, tudva, hogy a ház körüli munkára éppúgy jónak kell lennie, mint a koncertteremben.

A zsinat elé kerülő írásos anyagok sorra vették a fontosabb szolgálati, missziós, történelmi, szociológiai szervezet-hatékonysági, közakarati és megvalósíthatósági szempontokat, hogy a területrendezés a jövő számára lehessen üzenet. Már ezeknél a vitáknál kiderült, hogy a területrendezés nem tisztán elvi, hanem igazi politikai kérdés, aminél nem lehet érdekektől mentes döntésekre számítani.

Míg a változtatni akarók sokszor a jelen rendszer elvi ellentmondásait látták igazolódni egy-egy rossz vezetési gyakorlatban, addig a változtatni irtózok a rendszer gyengeségeinek kimutatását is személyes támadásnak vélték. Az egyre múló zsinati évek pedig csak egyre mélyítették az előítéleteket, s a döntéshozatalnál megjelentek a parlamenti taktikázás elemei.

A döntéshozatal logikája szerint a kezdetben végiggondolt valamennyi elvi lehetőséget magába foglaló választékot szűkíteni kellett a többségi akarat szerint. Már

1992-ben döntés született arról, hogy az egyházi szervezetet továbbra is négy szinten dolgozza ki a struktúrával foglalkozó zsinati bizottság. Zászkaliczky Péter határt nem ismerő munkavállalásával a 3. számú bizottság két-, három- és négykerületes területi modelleket dolgozott ki. Ezek között az új területi beosztások nemcsak a jövőbe mutató célokat töltötték be, nemcsak hatékonyabb működéssel kecsegtettek, hanem a kidolgozás során a megvalósíthatóság is mérlegre került. Felelős együttgondolkozás biztosította, hogy nem kalandor vállalkozás a jobbítás.

Az előző zsinati ülésszak a tárgyalt hétféle területi beosztás közül tájékozódó szavazással tovább szűkítette a modellek körét, melynek során

• a legnépszerűbb háromkerületes megoldás 33,

• egy másik háromkerületes megoldás 32,

• a jelenlegi kétkerületes elrendezés pedig 26 szavazatot kapott.

A zsinat kezdeti szakaszában az

ilyen módszerrel való közelítés természetes út volt, a haladás öröméért mindenki vállalta a többségi véleményt, ráhangolódva a közös bölcsességre.

A fenti folyamatban idegen elemként jelent meg D. dr. Harmati Béla püspök személyes véleménye, amikor a saját hivatására vonatkozó döntésével az egyház jövőbeli szervezeti fejlődését befolyásolta. Ahogy mindez Zászkaliczky Péter lemondó levelében áll: az „általános vitában D. dr. Harmati Béla püspök hozzászólásában azt említette, hogy az új struktúra nem fogja személyét érinteni „nem okozok terhet”... Elképzelését egyértelműbben a február 19-i esperesi értekezleten fogalmazta meg: lemond püspöki tisztéről, amennyiben a jelenlegi egyházkerületi beosztást megváltoztatná a zsinat. Harmati Béla püspöknek ez a maga püspöki helyzetéből a zsinatra gyakorolt befolyásolása viszont olyan helyzetet teremt, amely lehetetlenné teszi a területrendezés kérdésének és a személyi kérdéseknek elválasztását, a személyi érdekektől mentes vitát és döntéseket. ”

Senki nem vonja kétségbe annak jogát, hogy valaki saját maga dönthesse el vállalt feladatait, de az ebben a helyzetben kinyilvánított lemondási szándékban a hatalmi ágak, a „végrehajtó és a törvényhozó funkciók” mosódnak össze. Kétségtelenül D. dr. Harmati Béla püspök elfogadottságát igazolja és a lelkészeknek a hatalomhoz való viszonyát jellemzi az a tény, hogy a fenti kijelentés elérte hatását. Zászkaliczky Péter és sokak sokéves munkája omlott össze: „...Ma már tudom, hogy a kezdeti egyetértő és lelkes segítőkészség után Békéscsabáról a költségtervezetet nem fogom megkapni éppen arra való tekintettel, hogy a püspöki székhely kialakítási tervéhez való segítségnyújtás most már D. dr. Harmati Béla püspök személye ellen irányulna, hiszen ehhez lemondási szándéka kapcsolódik ” Ezek hatására a zsinati munkát a vállán hordó, a legtöbbet áldozó zsinati tag lemondott.

A múlt zsinati ülésszakra érkezett D. dr. Harmati Béla levele, melyben reflektált a fenti lemondásra. Válaszában azzal vádolja Zászkaliczky Pétert, hogy döntését az a tény motiválta, hogy véleménye kisebbségben maradt. „Ha ugyanis attól tesszük függővé a zsinat »tisztességes« és »demokratikus« döntését, hogy ez egyezik vagy nem egyezik a saját magunk által képviselt véleménnyel, akkor egyházpolitikai csoportvéleményt teszünk abszolúttá.” Mindez akkor hangzott el, amikor a zsinat utolsó véleményalkotása szerint a háromkerületes megoldás többsége volt várható (33/32/26). Mindez afelé a bizottsági vezető felé hangzott el, aki többször fogott hozzá leszavazott elképzelései ellenére a munkának, hogy elkészüljön a törvény.

Ezen az ülésszakon még egy levél került kiosztásra, melyben dr. Valentinyi Károly, aki személyesen jelen volt a két békési egyházmegye közös LMK-ülésén, számot ad a lelkészek „vélemény-változásáról”, s ebben Zászkaliczky Péter érveit látta igazolódni.

3. Vita és döntések a zsinati ülésszakon

A területi beosztással kapcsolatos vita során központi helyet kapott a kérdés gazdasági vetülete. A változtatás fontos ellenérveként az új, vidéki püspöki központok kialakításának gazdasági rendkívüliségét emlegették' (1. dr. An- dorka R. cikkét az előző Zsinati Híradóban). Közelebbről megvizsgálva, kiderült, hogy több évre elhúzódó költséggel kellene számolni, melynek egy része terület- rendezés nélkül is szükséges kiadás. A teljes költség kb. 10, illetve 15 millió Ft-ra becsülhető a győri, illetve a békéscsabai püspöki központ esetében. Ez az összeg csak azoknak tűnik nagynak, akik nem tudják, hogy hány üyen nagyságrendű központi finanszírozású projekt volt az elmúlt években egyházunkban.

A területrendezéssel kapcsolatos vita szavazással zárult le. A szavazás eredményeként sem a kétkerületes (28 szavazat), sem a háromkerületes (26 szavazat) modell nem kapta meg a 60 szavazó 50%-os többségét (6 tartózkodó volt). E szavazás alapján az új törvénykönyvbe a mai területi beosztás sem jelenhet meg határozatként, csak mint örökölt állapot élhet tovább, míg a zsinat a megfelelő területi megoldást meg nem találja.

Ezután következett az a szavazás, mely a kialakult helyzetet a teljes folyamat tükrében már követhetetlenné teszi. Szükségét ér- zi-e a zsinat a jelenlegi területi viszonyok megváltoztatásának? Jelentős, kb. 80%-os többség igenel- te ezt a javaslatot. Most érdemes e cikk megütköztető címét újraolvasni. A zsinat 1992-ben a három szervezeti szintet (az egykerületes modellt) vetette el, 1996 februárjában a négykerületes beosztás maradt kisebbségben, júniusban a két- és a háromkerületes megoldásról derült ki, hogy a többségnek elfogadhatatlan. Miközben a területi változtatni akarás elsöprő többségű. Mi történik? A legjobb keresése, vagy időhúzás?

4. A lehetséges folytatás

A 3. számú Bizottság a napokban tartja újabb, kibővített, kiútkereső ülését. A megbeszélésen újra reflektorfénybe kerül a háromszintes (kerület nélkülj?) egyházszervezet lehetősége. Új felismerés? Az események okozta politikai sodródás? Vagy csak a három éve elvetett modell az egyetlen,

melynek a nehézségeit még nem ismertük meg?

A zsákutca érzését az is fokozza, hogy valamennyi törvény kidolgozásakor a négyszintes egyházmo- dell szolgált alapul a törvényalkotóknak. Többen úgy gondolják, hogy egy áttekintés során könnyen átdolgozható az összes eddigi törvény. A törvényalkotási munka lebecsülése az, ha valaki azt gondolja, addig kell eljutni, hogy a törvényekben ne legyen tételes ellentmondás: pl. ne szerepeljen egyház- kerület a szövegben, ha nincs üyen önkormányzati szint. Ez a szemlélet nem veszi figyelembe, hogy a törvényalkotó műhelymunka a működés logikus mechanizmusainak mérlegeléséből, a beépített fékek és motiváló hatások elemzéséből áll. Mindennek alapján nem kerülhető el a háromszintes egyházszervezet kiépítésének napirendre vételekor az összes eddigi törvény átdolgozása. Mindez egy közel hatéves munka újragondolását igényli.

Külön probléma, hogy a történelmi hagyomány nélküli gyökeres változtatás mennyire kockázatos a működés egészét tekintve. A változás menedzselése a működőképesség fenntartása mellett legalább akkora feladat, mint amit a háromkerületes megoldás igényelt volna. S hiába látunk a környező országokban hasonló megoldásokat, nem vehetjük át közvetlenül az ottani ösztönző, egyensúlyt teremtő és fékező mechanizmusokat. Mindezt látva, a realitás az, hogy ezen az úton a zsinat jelenlegi ciklusa, de még a következő ciklus első fele sem tud gyakorlati megoldásig jutni. Kinek jó ez?

Sokan kérdezzük, van-e értelme tovább dolgozni, keresni a jövőnek megfelelő egyházi modellt. Többen „nem”-mel válaszoltak erre a kérdésre, lemondtak, illetve lemondanak zsinati tagságukról. Akik maradnak, talán ekképp gondolkoznak: Ha továbblépni nem lehet, legalább a megtett utat, a zsinat eddigi eredményeit őrizzük meg, hogy az elfogadott törvények életté, gyakorlattá váljanak. Ha lépni nem lehet, próbáljunk araszolni. Hátra van még az egyházmegyék területi beosztásának véglegesítése és az országos egyház működésének szabályozása.

Reményként maradt a háromszintes egyházmodeüt akaró reformkeresők naivnak látszó lelkesedése, s hogy talán az újabb zsinati ciklus során a jövőt keresők többsége alakul ki. S még egy: AKI a legsötétebb pillanatban is megmarad.

Dr. Koczor Zoltán