Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-07-28 / 30. szám

Evangélikus Élet 1996. július 28. GYERMEKEKNEK Mindannyian megrohantuk a körhintát. Felugráltunk rá, de az meg sem moccant. Szörnyen unalmas volt így ücsörögni. Akkor megbeszéltük, hogy ketten mindig halják, míg a többiek élvezik az „utazást”. Ötpercenként cserélünk. Most nagyon élvezzük a játékot! De jó, hogy meg tudtunk egyezni! ISTEN PARANCSOLATAI Kilencedik és tizedik parancsolat: „Ne kívánd...; ami nem a tiéd!” MÓRA FERENC: Az égbelátó (Részletek) ...Pár nap múlva azután az egész bányahistóriát kiverte a fejemből a tanító úr. Mégpedig azzal verte ki, amit az osztálynak mondott:- Fiúk, én karácsonyra minden esztendőben valami emléket szoktam adni a negyedik osztályban a legjobb tanulónak Akiről karácsonyig bebizonyosodik közüle- tek hogy a legderekabb legény, az kap tőlem egy égbelá- tót. ...Többet aztán nem is emlegette nekünk a tanító úr az égbelátót, hanem annál több szó esett magunk közt, hogy ugyan, lát-e azon mindenki. Meg hogy mit lehet rajta látni. És főképpen, hogy ugyan melyikünké lesz. Gazda lett volna arra sok, de utoljára csak ketten maradtunk számítósak. A kis bice-boca meg én. Ha­nem miközöttünk aztán nem lehetett választást tenni. Hiába bizakodtam benne, hogy majd csak elmarad mellőlem: megállta a helyét végig. Már csak egy re­ménységem volt: az utolsó számtani dolgozat. Azt ép­pen a karácsonyi szünet előtt való nap írtuk, délelőtt. Bíztam benne, hogy majd csak elhibázza valahogy Pálistók Peti. Annál inkább bízhattam, mert a kis bice-bóca betegnek látszott. ...Azért mégse csinált hibát a számtandolgozatban. Ezt hamar megtudtam, mert óra után mindig én szok­tam bevinni a füzeteket a tanító úr szobájába: hát útközben belekukucskáltam Peti dolgozatába. Nem volt abban egy makulányi hiba se. A szobában nem volt senki, mikor beléptem, csak az égbelátó. ...„Én bizony nem engedem az égbelátót, bice-bóca pajtás!” Szépen kijavítottam a Pálistók Peti dolgoza­tában az egyeseket négyesekre. Takaros kis székeket csináltam belőlük, csak az utolsónál ejtettem ki a tol­lat a kezemből ijedtemben. Mert egészen olyan volt, mintha valaki nagyot rántott volna a ködmönömön. Sebes lépések kopogtak a folyosón, hirtelen be­csaptam a füzetet, mire a tanító úr belépett.- Hát te mit dolgozol idebent ilyen sokáig? - szögezte rám a szemeit. ...A ködmön is szorított, forogni kezdett velem a világ. Zavarodottan nyögtem ki a választ:- Néz az égbelátó. ...Zavarodottságomban odanéztem az ördöngös masinára, és úgy ereztem, mintha süllyedne velem a föld, mert az egbelátó csakugyan engem nézett. De olyan csúfondárosan nézett a hidegen csillogó szemé­vel, hogy alig találtam ki az ajtón. Délután nem mentem iskolába. Zúgott a fejem, szédelegtem, tündérkém ágyba fektetett. ...Estefelé a tündérke kis kacagásainak sortüze ébresztett fel. Az ünnepi sortűz a tanító úrnak szólt, aki ott ült a varróasztalkánál Malvinkával szemben, és azt mondta neki:- Tessék megnézni ezt a füzetet! Megállt a szívem dobogása...- Mindig ő volt a legderekabb tanítványom, tudtam én azt, hogy most se csalatkozhatom benne. Istenem, melyikünkről beszélhet?- Pedig már délelőtt látszott szegény fiúcskán, hogy beteg. Most már bizonyos, hogy a las bice-bócáról be­szél! Azon látszott már délelőtt is a betegség. Mi lesz most? Valaki mintha oldalba ütögetett volna: ugori ki hamar, kérj bocsánatot, ígérd meg, hogy soha többet ilyen gonoszságot nem teszel!- Kérdem tőle: mit csinálsz a szobámban ilyen so­káig? Azt mondja rá: nézi az égbelátó. Kezdtem ébredezni. Úgy látszik, mégiscsak én va­gyok az a derék fiú... ...Szülém csak annyit mondott:- Hej, ha én azt a Fiastyúkot kikölthetném, én abból annyi pénzt árulnék húsvétra, hogy csupa selyembe öl­töztetném ezt az én jó gyermekemet e helyett az avicska ködmön helyett! Az „én jó gyermekem”-en akkorát szorított az avicska ködmön, hogy se holt, se eleven nem voltam, mire sorra kerültem, és az égbelátó elé álltam. Nem is lepett meg, mikor belenéztem, hogy nem látok semmit. ...A tanító úr gyöngéden elhúzott az égbelátótól:-No, hagyjál holnapra is. Hiszen a tied, akkor mula­tod vele magad, amikor akarod. De most eredj hamar, bújj vissza a meleg ágyadba, hiszen csak úgy vacog a fogad. ...Szót fogadtam, és örültem, hogy az égbelátó kint marad az udvaron, és nem kell vele egy szobában aludnom. De álmomban csak bejött hozzám. Hosszú csőrét rám tátotta, mintha el akarna nyelni, a lábait pedig négyes formába görbítette, és úgy táncolt raj­tam. * Ugye értitek, miért érezte magát „hősünk” ilyen ször­nyen. A kívánság hogy megszerezze azt, ami nem őt ‘ illette, az hozta ilyen helyzetbe. A másé utáni vágy miatt 'lett csaló, hazug. Ha nem ismeritek a történet foly­tatását, ajánlom, keressétek meg a teljes novellát. Azt vi­szont már most elárulom, hogy a megnyugvást hősünk­nek az jelenti majd, amikor visszajuttatja az égbelátót a jogos tulajdonosnak Humorzsák- Ilyen jó gyereket még nem kereszteltem - dicséri a lelkész a gyereket keresztelés után.- így is akartuk! - válaszolta a büszke apa. - Egész héten át gyakoroltuk otthon az öntözőkannával. A gyermekrovat készítői stábjának címe: Cselovszky Ferenc, 7064, Gyönk, Petőfi u. 359. Az idei ünnepi könyvhét ürügyén A z idei könyvhéten több rádióriportot hallgattam a könyvvásárról. Sok szó esett bennük a könyv vál­ságáról. Kevesen vesznek könyvet, mert drágállják, vagy nem is érdekli őket. Az olvasás iránti igény nagy­mértékben csökkent. Egyesek szerint a könyv szere­Í )ét átveszi a film, a multimédia. Meglepő esetet hal­ottam: az egyik iskolában egy tanuló a kötelező ol­vasmányról számolt be, és azzal fejezte be mondani­valóját - a tanítónő nagy megrökönyödésére -, hogy akit érdekel a vége, megnézheti videón. Természetesen könyv és könyv között nagy különb­ség van. Most nem a 800, esetleg 1000 szóból felépí­tett könyvformátumú krimiponyvára gondolok. A könyvek az olvasó gondolkodását és fantáziáját fej­lesztik. Az olvasás során mindenki korának megfele­lő és vérmérsékletéhez legjobban illő képet képzel el. A tv-ből, a videóból ránk kényszerített filmek irányí­tott képvilágával éppen az ellenkezőjét érik el. A rendező és az operatőr a nézőre erőlteti saját képze­letét. A technika fejlődésével egyre inkább a fantasz­tikum irányába tolódik a képek megvalósítása. A pszi­chológusok szerint a film illúziójában kiélik magukat a nézők, de szerintem sok alapötletet kapnak torz vi­selkedésükhöz is. Régi kérdés, melyik volt előbb: a tyúk-e, vagy a tojás. A video rontja meg az embereket, vapr a korlátozott kultúrájúak készítenek filmet. Az igénytelen ízlés felelőtlensége uralkodik. Szó se róla, a filmnek is megvan a maga szerepe, mondjuk példá­ul az állatok, növények eletének bemutatása során, vagy olyan természeti jelenségek esetében, amit más­különben nem lehetne látni. Ekkor a rendezőnek tel­jes realitásra kell törekednie. , Eszembe jutott egy régi, majdnem ötvenéves írás. Újra elolvastam Karácsony Sándor 1946 októberében megjelent cikkét a könyvekről és az olvasásról. Ma is aktuális problémáról írt. A cikk címe: ÉLNI KELL, OLVASNI MUSZÁJ!, megjelent az Exodus Könyvki­adó Irodalmi Kóstoló-iában. Érdemes elolvasni rö­vidsége miatt az egész írást. „E sorok írója éppen egy könyvesbolt vendégszerető karszékében ül. Barátja mellette áll, nekitámaszkodva a pudlinak s lehangolt arccal rak helyre egy könyvet, melyben imént hosszasan és látható gyönyörűséggel la­pozgatott.- Hát nem vehet az ember többé könyvet. Nyolc ív az egész s az az érzésem mégis, hogy még ezt sem bírom megvásárolni Szomorú arcot vág el kell ismerni Becsületére legyen mondva, mert hiszen vannak fölös számban hozzá ha­sonló műveltségű mások, akik még csak nem is szomor- kodnának ezért fölöttébb. De azért csöppet sem riadt a tekintete, miközben elmondja, hogy nem vehet az ember könyvet többet egyhamar. Bezzeg más arcot vágna hoz­zá, ha azt kellene megállapítania hirtelenében megválto­zott körülmények között, hogy nem vehet az ember lélekzetet többet. Orrcimpái hogy reszketnének idegessé­gében, szemei hogy elmerednének, vagy üregeikből hogy kívánkoznának kifelé, elmondhatatlan, jeges, iszonyú rémülettől elformátlanodva. Hát ez az. Ez az, amiről senkisem beszél, mert mi tűrés-tagadás, átallana is be­szélni s nem csoda. Minden embernek szüksége van le­vegőfelvételre, különben megfullad. Minden testnek szüksége van táplálékfelvételre, különben éhenpusztul. Minden léleknek szüksége van szellemi táplálékra, különben... írjuk csak ide, akármilyen nehezünkre is esik: különben nyomorultul vész el. Lehet, hogy a szellemi táplálék megszerzése nagy ter­het ró mostanában az amúgy is megterhelt emberek ros­katag teherbíró képességére. Ez bizony meglehet. De hi­szen sok pénzbe fáj testünk jóltartása is. Drága az enni- va/ó, a tüzelő, a világítás, a ruhanemű is. Mégis csak kell belőle szereznünk valamennyit, ha keveset, ha selejte­sebbet is. Halál ellen kell belőle annyi amennyi ha már nem csurran, cseppen legalább. Meglehet, ismétlem, hogy lelkünk ennivalója: a jó könyv is sokba kerül mostanság. Össze lehetne ugyan ha­sonlítanunk a testi és lelki táplálék mai és tegnapi árdiffe­renciájának pontos arányát s akkor esetleg az derülne ki hogy a könyv még most sem drágább luxus, de kicsire ne nézzünk s ne csipp-csuppozzuk ezt a problémánkat. Fo­gadjuk el szó nélkül a megállapítást: megfizethetetlenül magas a könyvek ára. Higgyük el hogy így van, de tegyük ^^r^uljdrt fofytatásul úgy ahogy a régi hajósnép a hajókázásról törvény gyanánt kimondotta: hajózni min­Megkérdezték egyszer Mici­mackótól, hogy szerinte mi a leg­jobb az életben. Ő, mivel nagyon szerette a mézet, így válaszolt: mé­zet enni nagyon jó, de amikor tu­dom, hogy mindjárt mézet fogok enni, az a pillanat olyan jó, hogy szinte jobb, mint amikor már el­kezdtem enni a mézet. Ha engem megkérdeznének, hogy mi a leg­rosszabb az életben, így válaszol­nék: amikor valakit megbántok, és talán már néhány másodperccel később rájövök, hogy nem kellett volna, és a legrosszabb, amikor rám zuhan a felismerés, hogy nem lehet visszacsinálni. Micsoda súlya van az idő meg- fordíthatatlanságának! Néhány másodperccel előbb, vagy később - Mennyország vagy Pokol. Ha va­lami rosszat elkövettem, vagy jót elmulasztottam: bárcsak jóvá le­hetne tenni, bárcsak még egy­szer... „Bocsáss meg” - mondjuk ilyen­kor magunkban, vagy hangosan embertársunk felé, amire gyakran SZIVHANGOK Lk 22,61-62 elutasítást vagy dacos csöndet ka­punk válaszként. De az is előfor­dul, hogy: „Megbocsátok, de elfe­lejteni nem tudom soha!” S ez a megbocsátás szavát üres frázissá silányítja. A keresztyénség, és különösen az evangélikus felekezet hitvallá­sának egyik kulcsszava a kegye­lem. Hitünk egyik legnagyobb kin­cse a könyörülő, megbocsátó Is­tenről szóló örömhír. Jó lenne most erre a mozzanatra figyelni, és Istentől nem csak elfogadni az 0 kegyelmét, hanem megpróbálni valahogyan a mi életünkön is áten­gedni. Miről is van szó? Nem csupán arról, hogy mi is bocsássuk meg a rajtunk esett, gyakran sokkal ki­sebb sérelmeket, hanem egy másik szemléletmódról is. Egyszerűen próbáljunk meg úgy tekinteni arra az emberre, aki vétkezett elle­nünk, mintha nem vétkezett volna! Nem tudom, csak sejtem, hogy egy ilyen viszonyulás nagyon jó hatás­sal lenne mindenki életére. A múltkor egyszer sakkoztam a bátyámmal. Elnézett egy lépést, s ezután mattot adtam neki. O per­sze bosszankodott, de én azt mondtam neki: „Tüdőd, mit? Lépj inkább egy másikat az előző he­lyett!” Isten hasonlóképpen bánik velünk, amikor Jézus Krisztus által kegyelmét kínálja nekünk, Szent­lelke által pedig új életet kezdhe­tünk, akármennyire végzetesnek tűnő hibát követtünk is el. Az ÚR Jézus arra a Péter apostolra alapí­totta egyházát, aki előtte a legna­gyobb hűtlenséget követte el. Nem bánhatnánk-e mi is így egymással? Nem tehetnénk-e mi is úgy, mintha embertársunk nem tette volna meg azt a bizonyos rossz lépést? A sakkpartiban vé­gül is én kaptam mattot, ha viszont a való életben cselekszünk így, nem mi fogunk mattot kapni, ha­nem a Sátán. Viszont a felebará­tom nyertes lesz, és talán én is, de Isten ügye mindenképpen. És nem ez a legfontosabb? Nagy Ervin A hátizsák tartalma- Mit vigyünk magunkkal az ifjúsági táborba? ­Minden utazás előtt nyomasztó érzésem támad: va­lamit, talán éppen a legfontosabbat kifelejtem a kof­ferból. Volt már ilyen eset. Egyszer Finnországba kaptam meghívást valami reprezentatív alkalomra. Fekete öltönyöm már kissé viseltes lévén, egy új vá­sárlását határoztam el. Néhány áruház és több üzlet bejárása után végül sikerült kapni egyet, ami majd­nem rám illett. Derékban szűkíteni, a szárát kurtítani és néhány gyöngébb varrást megerősítem igazán sem­miség, és máris ott pompáztam a tükör előtt vadonat­új öltönyömben. Vállfára akasztottam, hogy ne gyű- rődjön a bőröndben az utazásig. Nem is gyűrődött - kifogástalanul vasalt állapotban találtam, amikor visszatértem az utazásról, mert csak ezt hagytam itt­hon, ez maradt ki a kofferból. Talán te is éppen útra készülsz: táborba, konferen­ciára, családi nyaralásra - és azon töröd a fejedet, hogy mi a szükséges és elégséges, amit be kell gyömö­szölnöd a hátizsákodba. Lehet, hogy most nyitod ki ötödször a jól lezárt zsákot, hogy aljáról kiráncigáld a keresztbe pöttyös pulóvert, mert mégis a hosszantilag kockásat akarod magaddal vinni az útra. Kész téboly! De mégis jó, hogy vannak ilyen hátizsákpakolások, amikor mérlegre kerül, hogy mi fontos, és mi nélkü­lözhető. Figyeld meg magadat titokban, mit hagysz ki könnyedén, és mit tömködsz be erőnek erejével is. Hátizsákod egy kicsit arról is árulkodik, ki vagy, mi­lyen a jellemed... Távol legyen tőlem, hogy bárkit is megfosszak a csomagolás izgalmas szertartásától, csupán néhány apróságra szeretném felhívni a figyelmet. Az első, amit jó megszívlelni, hogy a hátizsákba ilenképpen muszáj, élni nem is muszáj olyan okvetlenül (navigare necesse esi vivere non est necessere). Mondjuk ki mi is őszintén, kurtán-kereken, az éhes-szomjas lélek minden sóvár vágyától kényszerítve: öltözködni meleged­ni enni-inni csak kell, de olvasni - muszáj! Nagy úr a muszáj. Szegény, méltatlan bánásmódhoz szokott, űzött-hajtott lelkünk már-már beidegzett aszkézi- sében tűr, tűr a végletekig de aztán megmakacsolja ma­gát és - bejelenti igényét a magasabb rendű életre. Mint minden szenvedély, az olvasás szenvedélye is egyszer csak úrrá lesz józanságon, meggondoláson, bölcs beosztáson, jobb belátáson, mindenen, eldönti egész karakterünket, parancsolni kezd és érvényesül. Igaza lesz - notabene. Ma? Még kér a lélek, hát adjatok neki! A lélek jussán, a könyvek nevében próbáljuk meg­apellálni az Ón költségvetését is Asszonyom vagy Uram, vagy éppenséggel Asszonyom és Uram! Önök minden bizonnyal felelősen, okosan és egy bűvész ügyességével osztják be földi javaikat, ha még ezekben a nehéz na­pokban is tudnak beosztva élni. Könyveink átvizsgálása alkalmából azonban mégis sajnálattal kellett megállapí­tanunk, hogy egy lényeges és elmaradhatatlanul fontos tétel elkerülte b. figyelmüket: egy idő óta nem költenek könyvre semmit, vagy keveset költenek, vagy pedig sem­mi estre sem költenek eleget. Veszedelmet jelent a kése­delem. Mentsék meg Önök, amíg lehet, leikeiket és lel­keinket. Adják fel forduló postával könyvrendelésüket, vagy legközelebbi bevásárló kőrútjukon haladéktalanul térjenek be megszokott könyvesboltjukba. ” Az idézett cikk magáért beszél, csak az a különös, hogy azóta eltelt gyenge ötven év és a helyzet lénye­gében nem változott, sőt inkább romlott. Akiknek át kellett volna adni az olvasás szeretetét, valami miatt nem tették meg. A második generáció nőtt fel ez alatt az idő alatt. Oktatásunkban nagyobb szerepet kellene kapnia az értő olvasásnak, az életkornak megfelelő irodalomnak. A kötelező olvasmány ne kötelező, ne kipipálandó feladat, hanem önként vállalt öröm le­gyen! Meg kell szerettetni mindenáron! El tudom képzelni, hogy felolvasásokkal, esetleg idézetekkel, hiszen a tanár színész is egy kicsit. Ahogyan a náthát náthás embertől kaphatjuk el, az irodalmat is csak irodalmi vénájú ember szerettetheti meg, olvasásra is csak olvasással lehet nevelni! Gyulai Árpád tanár először ne az „extrák”, hanem a mindennapi élethez szükséges dolgok kerüljenek bele. Azokra gondolok, amik mindig, mindenütt fontosak. Ilyen mindennapos használati „tárgy”-e a Bibliád? Bekerül-e és ha igen, miért, a hátizsákba? Azért, mert otthon is naponta ol­vasod, vagy mert a konferencia körlevelében erre kü­lön felhívták a figyelmedet? Viszel-e magaddal valami olyat is, amit másokkal megoszthatsz? Nem feltétlenül tárgyi dologra gondo­lok, hanem például egy énekre, amit megtaníthatsz a többieknek, egy jó versre, amit elmondhatsz egy meg­felelő alkalommal, vagy egy hitbeli élményre, amit mások hitének erősítésére, személyes bizonyságtétel­ként átadhatsz. Vannak-e igék a szívedben, melyeken keresztül Jézus Krisztus téged megszólított? Vidd magaddal ezeket is - lehet, sőt bizonyos, hogy valaki­nek éppen arra lesz szüksége, hogy ezeket elmondd. Ötven-hatvan fiatalnak egy hétig egy fedél alatt lakni nem egészen problémamentes. Lesznek feszültségek, súrlódások, sértődések, érzelmi viharok. Vigyél ma­gaddal humort, hogy feszült helyzetekben segítsen ol­dódni, és ne rontsa el egy konferencia áldásait mély­re szívott sérelem. Biztos, hogy adódnak váratlan, kiszámíthatatlan helyzetek. Hogyan lehet ezekre jól felkészülni? Vidd magaddal a „SZERETET EGYSÉGCSO- MAG”-ot! lKor 13 szerint a következőket: ,A szere­tet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, min­dent eltűr...” Tálán nem tartjátok túlságosan elavultnak ezeket az apostoli jótanácsokat, intéseket. Nem árt föllapozni a Hegyi Beszédet Mt 5-7 sze­rint. Jézus szavai egy tábor életében is útmutatóak le­hetnek, amikor a felesleges aggódásról, vagy a kép­mutató ítélkezésről beszél, vagy az „Aranyszabályt” helyezi szívünkre: >yAmit tehát szeretnétek, hogy az em­berek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük...” Vigyétek magatokkal a „Lélek gyümölcseit” is! Gál 5,22-23-ban találhatjátok ezeket: ,A Lélek gyü­mölcse pedig: szeretet, öröm, békesség türelem, szíves­ség jóság hűség szelídség és mértékletesség. ” Ezekből a gyümölcsökből bátran „ehettek” és másokat is megkí­nálhattok. A fentiektől nem lesz nehezebb a hátizsákotok, de biztos, hogy áldottabb lesz a táborban, konferencián eltöltött idő. És még valami: MIT NE VIGYETEK MAGA­TOKKAL? Például walkmant, tetriszt, kvarcjátéko­kat, és hasonló dolgokat, amik nem a jó közösség ki­alakításának elősegítői... Ne vigyétek magatokkal a „Test cselekedeteit” - ahogy ezeket Pál a Gál 5,16-21-ben fölsorolja. La­pozd föl, és szórd ki még idejében a hátizsákodból, nehogy egy is meglapuljon egy félreeső zsebben. Kellemes, vidám készülődést kívánok mindenki­nek, és magam is elkezdem a pakolást... Hopp! Itt egy kedves kis ének, ezt is magammal viszem, de már most megosztom veletek is: „Menetel egy víg csapat a menny felé Lámpásukban felszerelve olaj ég, Sietnek, énekelnek, — van remény! Lala... Ott vár minket az Úr! Mellettük tátong egy nagy szakadék, De felettük nem sokára kék az ég Foguk meg egymás kezét szorosan! Lala... így nem nehéz az út! Győri Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents